Milyen egymillió? – Tüntetésmatek II.
2012. január 23. írta: TuRuL_2k2

Milyen egymillió? – Tüntetésmatek II.

  Ismét túl vagyunk egy újabb nagy tüntetésen meneten, indulhat a matekozás! Egymillióan. Több mint félmillióanFélmillióan. Közel négyszázezren. Jóval több mint százezren. SzázezerBiztos nem érte el a százezret. Hetven-kilencvenezerPár tízezer.

  Tudósítóink szerint nagyon sokan voltak, de a folyamatosan mozgó tömeg miatt nehéz megbecsülni, mennyien – a százezer mindenképpen megvolt, a fél-, pláne az egymillió semmiképpen (igaz, annyira mindenképpen voltak egymillióan, mint az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport a Facebookon). A négyszázezer is erős túlzásnak tűnik a négyzetméterek és távok fényében. A magunk részéről így az Origo jóval több mint százezren terminusának adnánk a díjat, a Belügyminisztérium a békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt közleményének meg a citromdíjat – ha máskor nincs BM-közlemény a tüntetések létszámáról, most mi szükség volt rá?

  A demonstrációs számháborúzás nagyszerű és vérpezsdítő tevékenység, de az is értékelendő, ha valaki nem vesz részt benne. Ha már mindenképpen ragaszkodunk a méricskéléshez, annyi bőven elég, hogy többen, jóval többen voltak a Békemeneten, mint az Operaház előtti happeningen. 

  Mindenesetre szórakoztató látni, hogy az Opera előtti dicsőséges forradalom résztvevői/szimpatizánsai, akik a toleranciáért, demokráciáért és a véleményszabadságért gondolkodás nélkül áldoznák akár életüket is, miket írogatnak a Békemenet résztvevőiről:

„Sziasztok.

Egyszerűen teljesen le vagyok dermedve.Én a Kossuth-tér mellett,a Falk Miksa utcában lakok.Gondnokként teszek,veszek.Megyek ki a ház elé,áll ott egy társaság.Rögtön levettem,hogy románok.Nagyváradról jöttek.Kérdezem tőlük,hogy segíthetek-e valamit.Kérdezték,hogy a Népligethez milyen módon jutnak el,elmondtam nekik.Ezt követően szó,szót követett.Kiderült,hogy fejenként 3500,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy legyenek.A busz, amivel jöttek,azzal a lendülettel,hogy kiszálltak hazament.Gyakorlatilag itt hagyta őket.A beszélgetés közben jött egy idős házaspár,akik szintén kérdezték,hogy merre kell menni a Népligethez.Elmondták,hogy 1000,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy itt legyenek.A busz persze őket is itt hagyta őket,oldják meg jelszóval.Ők Pécsről jöttek.Beszélgetés közben szinte megszégyenülve tekerték össze a magyar zászlót és tették el a táska mélyére.

Emberek,én gyerek koromban - már pedig voltam - a tanítónéni a fa vonalzóval ütött szét rajtunk,ha valakin nem volt kokárda.Március 16-án pedig azért,hogy miért van rajtunk.Most - higgyétek el az átlag életkor 60 év volt az általam látott emberek között - szinte mindenki díszelgett a kokárdával.Teljesen szét vagyok esve,egy jelképet ennyire és ilyen módon kisajátítani???És!!!!!!!Láttam olyan molinót,amit már Szolis demón is láttam.Akkor most mi van???Nem tudja,tudják - két emberes molinó - hogy hol vannak?Vagy csak azért jönnek,voltak hogy legyenek???” (Az ismeretlen házmester a Facebookról)

„Én csak arra lennék kíváncsi, hogy hogyan fogyott ma Pesten a rozsdamentes edénykészlet meg a reumagyógyító gyapjútakaró szett?” (ktzngr mikroblog)

„1. Szavahihető szemtanú szerint a tüntetők száma biztos nem érte el a százezret, 2. Lesz itt még bányászjárás. Heló, Mandiner!” (@szekyjanos)

  Tehát lehet, hogy sokan voltak, de ez csak azért lehetett, mert megtévesztett idősek, fizetett vagy kényszer hatása alatt álló, buszokkal utaztatott vidékiek meg románok alkották a tömeget. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr913684468

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Peace walk for Hungary number of participants 2012.01.24. 02:11:54

So how many people have actually participated in the “Peace walk for Hungary” event? Different sources disagree on the numbers let’s see: Index.hu estimates 100 000 participants noting, “There wasn’t a demonstration this b...

Trackback: Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (2. rész) 2012.01.23. 15:49:01

  Kovács Dávid a Jobbik egyik alapítója, első elnöke (2003 – 2006) , majd alelnöke. 2008. március 10-én kilépett a pártból. Óraadó a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2008. március 10-én a párt ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pelikán* 2012.01.23. 12:48:01

@szekyjanos mi a fenének tesz "Heló, Mandiner!"-t az összes tvittje végére?

Tüntetésmatekkel órákon át el lehet lenni. Mondjuk ebben az esetben azt is érdemes hozzátenni, hogy a menet úgy ért a Kossuth térre, hogy az kb. tele volt már. A Bencsikék előtt meg ment egy elég nagy tömeg, ott voltak a sámándobolók.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.23. 12:54:05

Érvelést kiragadott szélsőséges kommentekkel alátámasztani...

Igazi kuruc- ill partizáninfó fíling.

cutcopy 2012.01.23. 12:58:35

"Milyen egymillió?"

Nahát, én meg január másodikán kérdeztem hogy milyen százezer..?

(kamu házmesterek meg kíméljenek)

draci 2012.01.23. 13:07:01

Csak matekozzgassatok, a végén szépen elfogynak az olvasók, mint a vastagbőrön. :)P

evil overlord (törölt) 2012.01.23. 13:07:51

Az ávósházmesternek pár gárdista igazán elmagyarázhatná, hogy erdélyi magyart nem románozunk.

Cypriánus 2012.01.23. 13:27:03

evil overlord, bizony! :-)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.23. 13:49:37

@evil overlord: viszont innen lehet tudni hogy hazudik, mert aki lerománozza az erdélyi magyart más elvetemültségre is képes

yda 2012.01.23. 13:53:05

"Rögtön levettem,hogy románok."
-levetted te édesanyádról,hogy zsidó.

kunzoo 2012.01.23. 14:08:40

Mondjuk ez a tüntetésmatek a FIDESZ saját édes gyermeke, abból a bizonyos kétmillióból indult.

Néztem a tüntetésről készült híreket, bejátszásokat, a Nr1 az Echo TV szövege volt. Elindult a hír 400 ezerről, mire a harmadik mondat végére értek "több mint félmilliós" lett. Ha még két mondatot elmondanak, ki tudja meddig jutnak el:)))

A felvonulók meg valóban furák voltak. Mindenki másért volt ott, igazi szoci rendezvényes korösszetétellel. A FIDESZ így feléli a jövőjét, elveszítette a fiatalokat. Márpedig a legnépesebb generáció emlékem szerint a mostani 30-35 éveseké. Aki ezt megszerzi......na az is baszhatja mert a határon túliak is úgymond "inaktív" emberek, hisz ígéretekkel megvásárolható a szavazatuk. (meg persze álmokkal (JOBBIK)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.01.23. 14:15:05

a tüntetésmatek kábé annyira ciki, mint dugás után megkérdezni a csajt, hogy jó volt-e neki...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.23. 14:25:27

tűnődöm, melyik a cikibb, aki elkezdte ezt a számháborút, vagy aki később csatlakozott hozzá ...

vizipipa 2012.01.23. 14:26:34

@kunzoo: a demográfiai adatok szerint a 30-35 éves korosztály egyre vékonyabb. Viszont örülnék, ha meg tudnál cáfolni.

@poszt: felesleges volt itt bármilyen számot leírni. Ez a tüntetés arról szólt, tudnak-e a kormányt támogatók nagyobb tömeget megmozdítani az operai gyülekezésnél. Tudtak. Igaz-e a liberálisok önáltatása: már mi vagyunk a többség. Nem igaz.

Aki eddig csak jól cenzúrázott képeket látott, az nézze meg az mno magasból készített képeit. Különösen a 9-11 képeket ajánlom.

mno.hu/belfold_archiv/csaknem-megtelt-a-hosok-tere-video-1045233

k trout 2012.01.23. 14:37:07

@vizipipa: "Ez a tüntetés arról szólt, tudnak-e a kormányt támogatók nagyobb tömeget megmozdítani az operai gyülekezésnél."

Nem mondod? Idáig azt hittem, hogy a szeretet, meg az idegen tőke ne szóljon bele a magyar szuverenitásba - az ok.

Ennyire megijedtek volna az Opera előtti sztoritól? No lám.

Bell & Sebastian 2012.01.23. 14:38:02

Én rájöttem, hogyan épültek fel az első piramisok. Mindenki vitt egy kavicsot és megdobálták a szolnokot.

Szózat, oszt el is volt intézve a dísztemetés.

Virág et. 2012.01.23. 14:43:27

A 2002-es kétmillióhoz ez sehol nincs. Azt meg 8 ínséges év követte, szóval itt is jól kezdődnek a dolgok. :)

Virág et. 2012.01.23. 14:47:40

@draci: A vastagbőrön elfogytak az olvasók? Ez érdekes, én rendszeresen járok arra már jó pár éve, de nekem úgy tűnik, egyre többen vannak. A blog első oldalán nincs 200-nál kevesebb hozzászólásos bejegyzés, van viszont vagy kettő 600-700 felett.

A látogatottsági adatokat nem ismerem, de ebből nekem nem az jön le, hogy egy marginalizálódna. Azt megértem, hogy neked nem tetszik, mert most az aktuális kurzust kritizálják és nem ragadtak le a Gyurcsányozásnál.

jan 2012.01.23. 14:58:50

Jelezném, hogy 2002-ben a két forduló között is sokan voltak a TF-en, és eufórikus volt a hangulat, aztán mégis választási vereség lett a vége.

Engem is meglep, hogy ezek szerint a kemény mag még nem ábrándult ki a Fideszből, de ez (a kemény mag megőrzése) édeskevés lesz a választási győzelemhez 2014-ben.

capacete 2012.01.23. 15:06:04

Nevetséges az a tüntetési matekozgatás, Magyarországon minden adatot rögtön el kell osztani minimum öttel. Ennek az az oka, hogy nagyon kevesen voltak külföldön olyan tüntetésen, ahol tényleg sokan voltak, nálunk összegyűlik 5-10 ezer ember és mindenki sokkot kap a tömegtől.
2003. február 15-én Londonban voltam és megnéztem az Iraki háború elleni tüntetést. Na ott tényleg 500.00 és egymillió között volt a résztvevők száma, azóta csak röhögök a magyar kétmilliós, négyszázezres stb adatokon.
Persze, aki még nem volt igazi tömegtüntetésen, az beveszi ezeket a maszlagokat...

k trout 2012.01.23. 15:13:06

Egyébként nem a civil, jobb- és bal matekozás a szánalom, mert nyilván mindenkit érdekel, hogy mennyien voltak kinn. Hanem a közszolgálati média "objektív" tájékoztatása. A lekésett tüntetéstől a félmilliósig terjed nála a skála. A Belügyminisztériumi nyilatkozatról már nem is beszélve. Tudtommal más tüntetésről nem szoktat nyilatkozni. Vagy tévedek? Ez az igazi szánalom.

Piacbarát 2012.01.23. 15:23:08

térjünk vissza rá március 15-én...vagy majd este mikor Viktor bejelenti mit kér az eu...bár úgy se fogja...

az a gaz imf a nyugdijak megvonását kéri, több ezer ember elbocsátását...de én nem akartam..csak akkor nem adnak pénzt...

Alfőmérnök 2012.01.23. 15:29:00

Félretéve az aktuálpolitikai részét a dolognak, tényleg nem értem, hogy miért van az, hogy nem lehet megbecsülni (pl. helikopterről) egy tüntetésen résztvevők számát? Pontosabban: miért van az, hogy ilyen eltérések mutatkozhatnak a becslések között.

dr. Ringlósztár 2012.01.23. 15:30:24

@draci:
Ez hülyeség, már ne is haragudj kérlek alássan!
Ráadásul ott mindenki doktor.

dr. Ringlósztár 2012.01.23. 15:31:59

@d fele doktor fele barát r:
és a felsőoktatásban fizetendő tandíj sem tandíj, hanem hozzájárulás és a fidesz nem csinál megszorítást, náluk modernizálás a fedőnév

Piacbarát 2012.01.23. 15:36:54

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120123-rekordmennyisegu-penzt-kapott-tavaly-az-eutol-magyarorszag.html

undiritó eu...nem kell a pénzetek..ilyen sok főleg nem..vigyétek innen...btw hol is van?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 15:46:37

@triumphator: nem ciki, én is unom a számháborút

Virág et. 2012.01.23. 15:57:39

@d fele doktor fele barát r: Minden ami nem rongyrázás és szájkarate, az ebből (is) épül, fejlődik. Az EU-s pénzek, befektetők és piac nélkül sehol nem lennénk. Ehhez képest akik szombaton az EU=CCCP táblával mentek bajban lennének, ha csak egy közös pontot kellene említeniük a régi Moszkva és a mai Brüsszel között.

Az EU nem vár el sokat egy országtól, csak épp azt, amit az az ország önszántából vállalt a csatlakozási szerződésben, amelynek előkészítésében bizony oroszlánrészt vállalt az első Orbán-kormány is. Akkor még jók voltak ezek a feltételek, ma már megszállás meg gyarmatosítás.

Szánalmas cirkusz.

Szabad Gábor 2012.01.23. 16:06:08

Rombolós beruházások – panasz az Uniónak

"...az összes „országépítő" és főleg pénzmosó beruházást a jelenleg első számú közellenségnek kikiáltott Európa Unió támogatja. Az az Európai Unió, ami ellen a hétvégén kormányforrások szerint közel félmillióan, a valóságban 100-130 ezren állami pénzen, külföldről is fuvarozott és megetetett „hazafi" tiltakozott"

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1503_rombolos_beruhazasok_panasz_az_unionak

Szabad Gábor 2012.01.23. 16:07:17

Rombolós beruházások – panasz az Uniónak

"...az összes „országépítő" és főleg pénzmosó beruházást a jelenleg első számú közellenségnek kikiáltott Európa Unió támogatja. Az az Európai Unió, ami ellen a hétvégén kormányforrások szerint közel félmillióan, a valóságban 100-130 ezren állami pénzen, külföldről is fuvarozott és megetetett „hazafi" tiltakozott"

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1503_rombolos_beruhazasok_panasz_az_unionak

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.01.23. 16:11:23

@TaTa86.:
Kiragadott szélsőséges kommentek?! Az első úgy terjed, mint a pestis, ezért másoltam be, vagy 5x olvastam már Facebookon, blogokon kommentként még többször. A másik két írás meg pedig lelkes millásoktól származik (utóbbi az ÉS rovatvezetője).

Virág et. 2012.01.23. 16:16:32

@TuRuL_2k2: Nem hiszem, hogy ha voltak is fizetett demonstrálók, statiszták, akkor is ők letttek volna többségben. Az én teljesen szubjektív becslésem szerint kb 80-20 lehet a meggyőződéses tüntetők - fizetett statiszták aránya.

Ami az interneten terjed, azt mindig le kell osztani.

A tömeg valós volt, a Népszabadságon két napig volt címlapos cikk (az interneten), hogy milyen irdatlan tömeg vonult az utcán. Az, hogy 400 ezer vagy "csak" 150 ezer, az teljesen mindegy. Sokan vannak, de nincs ebben semmi meglepő. A Fidesz jól tudja mozgósítani a híveit - ezt már a polgári körös időkből is tudjuk. Nincs is ezzel semmi baj, a lényeg, hogy 2014-ben az urnáknál majd kevesebben lesznek. :)

irreverzibilista (törölt) 2012.01.23. 16:42:37

@mavo:
"tűnődöm, melyik a cikibb, aki elkezdte ezt a számháborút, vagy aki később csatlakozott hozzá ... "

Vagy aki nem tudja mivel kitölteni a fejét, és kínjában ilyesmin tűnődik... :)))

irreverzibilista (törölt) 2012.01.23. 16:45:30

Ez a "fizetett tüntető" sztori mindent visz.
Kap 3500 Ft-ot érte, mi, meg 1000 Ft-ot?
Annyi esze nincs egynek sem, hogy besétáljon egy kompromittáló videofelvétellel az ATV-hez, és eladja nekik 35000-ért?
Vagy 350000-ért?
Mennyit érne meg a szoclib oldalnak egy ilyen lejárató video?
Eh... :)))

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2012.01.23. 16:52:53

@TuRuL_2k2: Attól hogy mert valami terjed, és egyre másra idézik szó szerint, még nem biztos, hogy igaz is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.23. 17:41:00

@TuRuL_2k2: Egy társaságot a legprimitívebb trolljairól megítélni elég alacsony színvonal.

Pl ezért is van, hogy a Mandinert is a szerzők átlaga alapján ítélem meg, nem néhány fideszdroid alapján.

Nyilván ez is egy indikátor, de eléggé torzító.

Asztalos Gábor 2 2012.01.23. 18:43:40

".Rögtön levettem,hogy románok.Nagyváradról jöttek"

mint a kurucok, akik bárkiről szakértő módon megállapítják hogy zsidó-e.

tolerancia-díjat nekik!

Asztalos Gábor 2 2012.01.23. 18:48:32

@Alfőmérnök:
"tényleg nem értem, hogy miért van az, hogy nem lehet megbecsülni (pl. helikopterről) egy tüntetésen résztvevők számát? Pontosabban: miért van az, hogy ilyen eltérések mutatkozhatnak a becslések között."

megbecsülni lehetséges, az útvonalak hossza és szélessége ismert, +-30%-kal simán lehet.

ennél nagyobb eltérés akkor van, ha valaki szándékosan hazudik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.23. 19:31:08

@TuRuL_2k2:

akkor gondolom, a békementre meg a gyarmatosítás ellen tiltakozók, meg a (többek közt) matolcsyt éltetők a jellemzők, meg az a szerencsétlen hülye, aki a vastagbőr illetékes postjához a tőkéből idézgeti marx legdurvább antikapitalista faszságait. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.23. 20:00:18

@irreverzibilista:

túl sokáig azért nem töprengtem rajta ... :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.23. 20:06:28

@TuRuL_2k2:

érdekelne, te mit szólnál, ha a mandinert lolitácska és aristo kartárs szösszenetei alapján ítélnék meg ...

Lorp 2012.01.23. 20:27:54

Én megbízható forrásból hallottam hogy önkormányzatoknál a tüntetésen való részvételhez kötötték az ide béremelést. Valamint nem csak Erdélyből, hanem Ausztráliából is utaztattak magyar emigránsokat. Igen, AZOKAT a magyar emigránsokat. Mert olcsó. Meg különben is lopták. De szombaton pont a Kossuth-tér mellett dolgoztam, amikor riadt szemű arabokra, és feketékre lettem figyelmes. Miután megvendégeltem őket kiderült hogy a Bicskei menekült táborban rájuk rontottak a jobbikosok, (igen, az a bicskei jobbikos) és megfenyegette őket. Meg különben is nyugdíjas volt az összes. (hogy ez eddig erény volt, az ne zavarjon össze senkit) Arról meg ne is beszéljünk hogy megint tele volt vidékivel. Ezek a tanulatlan parasztok politizálnak. Ezért tart itt ez az ország. Ez a paraszt cigány törpe is ONNAN jött.
De ne csüggedjetek, lehet velük a mennyiség, de velünk a minőség! Továbbra is harcolunk a demokráciáért, a sajtószabadságért, az egyenlőségért. Akármit is károgjon ez a paraszt, román, naracsdroid csürhe! Éljen a Köztársaság!

Ez jól esett:).

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.01.23. 20:33:29

@mavo: Szerencsére a maga esetében a minőséget (ha beszélhetünk erről) sokkal könnyebb megítélni.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2012.01.23. 21:23:09

A fanatizálható tömeg mindig masszívabb, és irányíthatóbb, mint akik a rendszer ellen spontánabb módon alulról szerveződve lépnek.
meg lehet nézni mennyien tüntettek 56-ban és mennyien demonstráltak 57-ben május elsején Kádárék mellett.

vizipipa 2012.01.23. 21:48:51

@lebowski71:

A magam részéről messzemenően nem értek egyet az 56-os összehasonlításokkal. Egyesek viszont úgy látszik szeretik ezt.
Egy kis kiegészítés az 1957. május 1-i Hősök téri tömeggyűlés megértéséhez:

"A kormány november 10-i ülésén elhatároztuk, hogy legkésőbb január 1-i végrehajtási határidővel
a munkabéralapot fel kell emelni 10 százalékkal,
mégpedig úgy, hogy az 1200 forintnál kevesebbet kereső munkások bérét 15 százalékkal, az 1200–1500 forint közötti keresetű munkások bérét 8–10 százalékkal fel kell emelni.
Ugyanezen az ülésen elhatároztuk, hogy
a gyermektelenségi adót eltöröljük.
Megerősítette a kormány a dolgozó parasztságot sújtó beszolgáltatási rendszer eltörléséről hozott korábbi határozatot is. "

Kádár János 1956. nov. 12-i beszédéből idéztem.

Népszabadság, 1956. november 12., I. évfolyam 7. szám
mszmp.blogspot.com/2011/06/kadar-janos-beszede-1956-november-12.html

fülöpke 2012.01.23. 21:50:30

@lebowski71: Micsoda megállapítás! Nagyszerű! Szerintem írjál belőle doktorit. (Meg lehet nézni mi történt a Szolidaritásos tömegekkel is? Azokat is hogy megfanatizálták a rendszer mellett.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.23. 21:52:33

@aristo:

csak nem bírtad ki, hogy ne szúrj oda a lenézett disznópásztor-ivadéknak, mi? :) ugye, mennyivel jobb lenne pallosjoggal rendezni a problémát. :)

irreverzibilista (törölt) 2012.01.23. 22:15:20

@lebowski71:
"mennyien demonstráltak 57-ben május elsején Kádárék mellett. "

Az a tömeg minden volt, csak nem fanatikus...

Ludovikás Levente 2012.01.23. 22:35:32

Hülye egy blog, de nincs min meglepődni ahogy a Mandiner belesüllyed a mainstream média színvonalába

Az hogy melyik oldal mekkora létszámot tud mozgósítani, a jelenlegi helyzetben - félidőben 2 választás között - nagyon fontos, mivel a választást pótolja, ilyenformán a legitimáció szempontjából alapvető kérdés. Ha valaki zsurnalisztaként elcsal vagy hozzáad 10 vagy 100 ezer tüntetőt, akkor az felér egy választási csalással, hiszen az eredményt ugyanolyan értelemben használja, mint egy választás eredményét. Kb. ugyanez szoftban a Milla nevéből adódó önmeghatározás

Abba inkább nem megyek inkább bele, hányan voltak a tüntetésen, de a lényeg könnyen megítélhető: az Andrássy útból 5-10-szer akkora területet foglaltak el a "békement" tüntetői, mint az "operaházi tüntetők", és ez még óvatos becslés. Amiből persze nem következik, hogy 10x annyi szavazatot kapna a Fidesz a választáson, de akkor is kihúzza a szőnyeget az olyan érvelések alól, hogy a kormány elveszítette a jogát arra hogy kormányozzon

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.23. 22:41:02

@vizipipa: Hmmm gyermektelenségi adó. Nem is rossz ötlet!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.24. 00:17:05

@TaTa86.:

nagy királyság, ha a gyermektelen fiatalokat jó alaposan megsarcoljuk, mert attól garantáltan megjön a gyerekcsináló hangulatuk. de legalábbis pénzük biztosan teremtődik az anyagilag megalapozott gyerekvállalásra. :)

én pl. tök élvezem a mostani gyerekbarát adórendszert. ha anyuka nem képes egyből két gyereket szülni, akkor a havi sok tízezres bevételcsökkenést és a havi alsó hangon harmincezres kiadásnövekedést az állam nagylelkűen havi tízezerrel kompenzálja. hatalmas biznisz. :)

Piacbarát 2012.01.24. 01:39:26

@mavo: és mi van azokkal, akiknek mán van, de kirepültek...azok mán le vannak tojva...evan

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.24. 09:28:45

Románozó házmestert egy másik tüntetés szimpatizánsaival minden alap nélkül összemosni régi milyen szokás is?

TG69 2012.01.24. 10:30:06

@TuRuL: A citromdíj megosztott győztese a BM mellett Orbán, aki a "lehet hogy még többen" fordulattal megadta az esélyt a bűvös rákay-koefficienshez (20 fő/m2):)

Secnir 2012.01.24. 11:11:53

engem ez a tüntető/demonstráló ki-hol-mennyi az "ÉnApukámErősebb" illetve az "ÉnKukimANagyobb"-ra emlékeztet.
kb arra a szintre is lövöm be azt, aki ezzel kérkedik.
A fidesz "Ellen/Szimpátia/tüntetés/Demonstráció/menet" pedig röviden szólva egy kisebbrendűségi frusztráció kompenzálása volt.

kumkum 2012.10.26. 12:05:12

@Asztalos Gábor 2:
En azt nem ertem, h a becslesek helyett miert nem csinalnak par nagyfelbontasu felvetelt a magasbol, es szabaditanak ra egy szoftver, ami osszeszamolja a fejeket. Az arcfelismereshez kepest ez valoszinuleg gyerekjatek lenne.
Ha valaki tenyleg erre veri magat, az miert nem csinalja profin? :-o

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.10.26. 12:29:23

@Secnir: nem értem. maga szerint nem számít hogy az apukáját véresre veri a szomszéd pisti apukája és ráhúzza a vécét a fejére, vagy hogy a felesége a szomszédba jár nagy eres faszt szopni? ezek miért megvetendő dolgok ?

picur3ka 2012.10.27. 01:43:26

@mavo:

Sokkal jobb, mint vot, maga reszrehajlo, nem tenyszeru.

picur3ka 2012.10.27. 01:54:24

OK, sokan vannak. De miert is tuntetnek? Az valahogy nekem kimaradt.
süti beállítások módosítása