Putyin karácsonya – Szélesedő ellenállás a fa alatt
2012. január 13. írta: Redakció

Putyin karácsonya – Szélesedő ellenállás a fa alatt

  Vendégszerzőnk, Sipos Éva cikke

  Szokatlan és kellemetlen meglepetés lehetett az orosz miniszterelnök számára, hogy jókívánságok helyett melegebb vagy – orosz módra – inkább hidegebb éghajlatra kívánják az emberek. Karácsonyi beszédében már Kirill pátriárka is jobb belátásra próbálta bírni az immáron egy hónapja a tüntetések kereszttüzében álló kormányfőt.

  Oroszországban a december 4-i parlamenti választások óta a hétvégék elengedhetetlen eleme az utcai demonstráció – a választási csalások kivizsgálásának, új választások kiírásának és Vlagyimir Putyin miniszterelnök politikai életből való távozásának követelése. Az utolsó nagy tüntetésre éppen a nyugati kereszténység karácsonyán, december 24-én került sor. Ekkor százezres tömeg vonult utcára Moszkvában, hogy hangot adjon elégedetlenségének. Ilyen méretű tiltakozó akció a Szovjetunió felbomlása óta nem volt Oroszországban.

  Az újév, illetve az ortodox karácsony átmenetileg bizonyos fokú megnyugvást hozott ugyan a moszkvai demonstrációk történetében, a téli vakációt szülővárosában, Szentpéterváron töltő Putyin számára az orosz egyház feje mégis felejthetetlenné tette az ünnepeket. Televíziós beszédében a pátriárka nem csak arra hívta fel a politikai vezetés figyelmét, hogy nagyon rossz jel lenne, ha nem vennének tudomást az utcai tömegtüntetésekről, és nem változtatnának hozzáállásukon. Az egyházfő nem átallott az 1917-es eseményekre visszautalni – mondván, ha az akkori demonstrációk békés mederben zajlottak volna, és nem torkollottak volna véres forradalomba, akkor Oroszország lakossága ma a jelenlegi 140 millió fő duplája lenne, és a gazdasági fejlődés tekintetében a „Nagy Medve”, ha maga mögé nem is utasítaná, de legalább kihívója lehetne az Egyesült Államoknak. Érdekes párhuzam.

  A korábban elképzelhetetlen méreteket öltő tiltakozásokat elnézve, illetve a pátriárka szavait hallgatva elgondolkozhat az ember: vajon merre tart Oroszország? Vajon a demonstrálók csak a társadalom egy szűk szegmensének elégedetlenségét jelenítik meg, vagy a Putyinnal szembeni ellenszenv szélesebb rétegeket jellemez? (A közvélemény-kutatások eredménye – a december közepén végzett felmérések szerint a megkérdezettek csupán 36 százaléka voksolna Putyinra, szemben a 2007-ben mért 79 százalékkal – mindenesetre az utóbbi feltételezést támasztja alá.) Értelmezhetjük-e úgy az eseményeket, hogy a 2000 óta az ország élén álló elnök, illetve kormányfő elvesztette az „irányított demokrácia” feletti irányítást?

  Amennyiben Putyin nem lesz képes a KGB-s múltjából eredő „kemény kéz” imázsát levetkőzni, és nem tesz lépéseket a bizalom helyreállítása érdekében, vajon mi garantálja a tavaszi elnökválasztás legitimitását? Érdekel-e ez a kérdés a jelenlegi vezetésből bárkit is? Mi van, ha az elnökválasztás első fordulójában nem gyűlik össze az 50 százalék plusz egy szavat, és a garantált győzelem csak a második fordulóban jön el? Az elszenvedett presztízsveszteség vajon okoz-e torzulást Putyin legendásan kemény lelkében? És végül: kihatnak-e ezek a folyamatok ránk bárhogy is?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr623542451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.13. 15:08:31

uhh, micsoda bátor párhuzam! :)))
seggek

kunzoo 2012.01.13. 15:12:50

Viktornak jó lenne már tanulni Berlusconi és Putyin példájából is. Ott is a nagy népszerűség és gránitszilárdnak hitt támogatás egy pillanat alatt meggyengült.

Nem vagyok Orbán híve, de mint magyar állampolgárt dühít ha olyan paprikajancsik mint a Pali is égetik ezt az országot. Amíg szalad a szekér, elnézik a stikliket, kínos közjátékokat. Abban a pillanatban amint több a cirkusz mint a kenyér, Ugyanezen gikszerek már hatalmas viharrá válnak. Berlusconi is annyi marokkói csajt tehetett volna magáévá amennyit akar ha nincs baj.

Putyin hatalma is egy szép napsütéses tavaszi napon kérdőjeleződik meg öt perc alatt akár.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.13. 15:18:50

Ezek az oroszok hogy meg fogják szívni, ha valahogy sikerül Putyint félreállítaniuk, azt még maguk sem gondolnák :D Mindenesetre Putyin lekivilágát nem kell félteni, viszont azt látni kell, hogy nekünk akár jól is jöhet az anarchia Ororszországban. Ha esetleg összeomlana a mai kemény energiapolitikájuk, esetleg pár oligarcha visszatérne, szétszednék a Gazpromot, ilyesmikre gondolok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.13. 15:21:51

Azért a fotót elnézve, még mindig nem tudnak annyi embert mozgósítani, mint a magyar ellenzék, mert az Operánál az tényleg százezres tömeg volt, ahhoz képest látszik, hogy itt maximum 5-6 ezer ember van :DDD

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.01.13. 15:48:04

Cikke? Szerző? Na elmentek már a búspicsába ezekkel az elemista házidolgozatokkal! Tessék valami mást ígérni egy jó kúrásért...

Bell & Sebastian 2012.01.13. 16:03:16

@gloire: Csak mesterlövészből, a háztetőkön. :)

Google 2012.01.13. 16:19:27

@Bell & Sebastian:

De azért milyen rendesek ... Lö(vet)hettek volna is, akárcsak nálunk. Legutóbb 2006-ban.
Remélem, legalább helikopterek köröztek a fejük fölött. Mint nálunk, 2006-ban.

Bell & Sebastian 2012.01.13. 16:25:15

Na jó, akkor kiengedem a bennem lakozó putyológust.
- zsizsik fellazítás, jól mondja Kirill
- rosszul fogy a fhranszia Osonyban a szemét
- eddig nagyon jól jártak, de csak eddig
- a háború gazdagságélénkítő, a pacifikálás nem
- ugyanúgy feltették a kérdést nekik is, mint nekünk
- arab tavasz, mi? FED, azbazmeg

Bell & Sebastian 2012.01.13. 16:27:29

@Google: Nem hinném, hogy izráéli szakértőket hívtak volna a légtérellenőrzésbe.

cutcopy 2012.01.13. 18:04:29

Ahol Putyin kormányoz és a legnagyobb ellenzéki párt a kommunistáké ott még messze az igazság pillanata..

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.13. 19:23:42

A Putyinizáció követőinek nem lehet most túl jó, sem orosz anyácska beleiben, sem az ölelésén kívül.

Meglátjuk, hogy lehet-e végtelen mennyiségű pénzzel és arcátlan hazugsággal valamihez kezdeni! Jó tanulság lesz ez itthon is.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.13. 19:27:03

a demográfiai folyamatokra kitérve, az oroszoknál kedvesebb és önpusztítóbb nép tán nincs is a földön. konszolidálni kéne már a lelküket, mert évszázadok óta meg vannak hasadva és a bomlás nem állt meg...

Gekko 2012.01.13. 20:28:23

@gloire: ja, geci jól jönne még egy energiaválság. Megfejelve Iránnal. Mondjuk az én házam erdőben van, megfagyni nem fogunk... Agyas.

csi szi 2012.01.13. 21:13:26

@gloire: Nekem is ez jutott eszembe, ha ez 100 ezer ember, akkor az Operánál hogy férhettek el ennyien?

Bell & Sebastian 2012.01.13. 22:28:03

@Almaleves: Ájonmeg a nászmenyét! Orbánlend még ki sem vérzett, máris medvét nyelnétek, keresztben?

A nemzetiségek csak az összlakosság 20 százalékát adják. Az orosz lélek naiv, mindent elhisz, az igaz. Vannak ott mások is (1M), akik azért nem annyira? És ki a főnök, egyelőre még? Ez a baj, ugye.

A demográfiai mutatók esetében az sem mindegy, hogy orosz vagy amerikai forrást használunk.

Ez az orosz:
upload.wikimedia.org/wikipedia/ru/a/ac/RSRF.png

Ez az ami:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/11/Natural_Population_Growth_of_Russia_rus.PNG

Némi különbség azért van a kettő között. De akkorát azért nem sikerült torzítani, hogy a tendencia ne legyen kiolvasható.

Az oroszok hazudnának jobban? Nem hinném, tavaly fordultak át stagnálóból növekvőbe a demográfia területén, erre nem felütötte a fejét az ellenzék? Milyen érdekes, nem? Oroszország túlnyomó területén kettőnél kisebb a népsűrűség. (Igaz, nem úgy a szúnyogoké, ugyanott.) Megengedhetetlen luxus.

Сколько русских осталось в Москве?
www.russia-talk.com/rf/skolko.htm

"... Сегодня в России проживают около 1 млн. евреев, в том числе в Москве 200 тысяч. Эти цифры назвал президент Федерации еврейских общин Михаил Глуз. Газета "АиФ Москва" (интернет-версия, №39 (377) 27/09/2000) приводит цифру в 500 тыс. человек, что вполне реально, учитывая подсчет евреев, происходящих не только от матери-еврейки (именно такие евреи считаются "полноценными евреями" в этнической среде), но и от отца-еврея."

10.500 тысяч жителей живут в Москве, от половины миллиона потенциальных подрывной.

www.gid495.ru/index.php?m=16&sm=1

"... Русские не настолько безпамятны, чтобы забыть символы своих врагов, убивших миллионы наших предков и побитых нами. Заставить русский народ принять символ его врага нельзя. Но если в русском движении эта нашлёпка останется, то наш народ лишится политического инструмента. Не только бюрократия подавляет нас, но и собственная маргинальщина, подменяющая русские символы чужими, русское единство — игрищами сектантов."

pravoslavie.ru/smi/37440.htm

- Спасай Россию!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.14. 00:37:23

@Bell & Sebastian: Emlékszik még mi volt a NASI? Hasonló méretű putyinista tömegeket mozgattak meg, jó pár éve. A Szent György zászlós tömegdemonstrációk mellett táborokat is szerveztek nekik, sátrakban laktak, nyilaztak, karatéztak napközben, este koncertek és gyerekcsinálás. Miért nincsenek ma a tüntetők között? Elsősorban, mert nevelik az akkor született gyerekeiket . )

Fan.Fanics 2012.01.14. 02:08:13

Nem tudok izomból rajongani Putyinért, ugyanakkor szerintem Hodorkovszkij jelenleg a legmegfelelőbb helyen van, és a Londonba emigrálni kényszerült milliárdos oligarchák sanyarú sorsa miatt sem sírom tele a párnámat éjszakánként.

Annyit azonban sejtek, hogy ha félretesszük az országunkban is igen fejlett nyugati demokrácia iránti izzó imádatunkat és elővesszük a legpragmatikusabb megfontolásokat, Oroszország destabilizációja jelenleg eléggé szarul jönne nekünk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.14. 09:32:09

@Fan.Fanics:

orosz destabilizáció helyett azon kéne agyalni, mi is lesz a 2014-ben kifutó magyar-orosz gázszállítási szerződéssel...

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.14. 09:49:19

@Bell & Sebastian:
az ön által említett statisztikák hamisítótit ölelem, akár angolszász akár orosz illetőségűek is legyenek, de azt hiszem, hogy itt nem erről van szó.

Azon kevés, Magyarországon élő, ide többnyire asszimilálódó oroszokról a legteljesebb mértékben van jó véleményem. Nagylelkűek, kedvesek és igazak. A minta nagyon kicsi, azonban azt is elmondom, hogy nem akarnak hazamenni, a hátramaradt családjukat látogatják rendesen, azonban nem kérnek az ottani demokráciából.
Mikor beütött nálunk a nemzeti állam legújabb népi kezdeményezése, elkezdődtek a világellenes, "magyarérdekű" akciók ezek az oroszok aggódva kérdezték tőlem, hogy ez most mi?
Ők nem akarják ezt.
A cikkből is ez világosodik meg, hogy sokan az otthoniak közül is eljutottak idáig, ahelyett hogy mindenféle krokodilokkal pusztítanák magukat.
Meglátjuk kedves Bell, hogy ez csupán az Ön által sejtelmesen megidézett gyaúr szellem mesterkedése, avagy egy valódi népi igény felszínre törése.
Kíváncsian figyeljünk és néhány év távlatában értekezzünk róla, a tapasztalatok addigra bőségesen fel fognak torlódni, ebben biztos vagyok, főként, hogy az elnökválasztás igen hamar elközelg...

Bandibacsi34 2012.01.14. 11:52:11

Az 1970-es evek ota nem az oroszok, hanem a deli muszlim nepek es nemi sziberiai nep szaporodik. Ez ma is igy van. Szoval csak csinyjan a statisztikakkal....

Bell & Sebastian 2012.01.14. 13:31:10

@Almaleves: Akkor mindketten nagyon szurkolunk nekik, csak kicsit másképpen. Ez a tény egyáltalán nem marginális jelentőségű és eszem ágában sincs kisebbíteni. Самое понятное и простое объяснение.

Спаси Господи!

Bell & Sebastian 2012.01.14. 13:45:06

@gloire: Szentpétervár meglehetősen >hideg< helynek mondható, amely tényt csak meg tudom erősíteni.

www.youtube.com/watch?v=vVRd6z9nvlo

Спасибо Юрий! www.ddt.ru

Bell & Sebastian 2012.01.14. 13:50:03

Utirat
Nem hinném, hogy rajtam kívül bárki is elsütötte ebben az országban az Auróra legendás oromágyúját. De a ribillió elmaradt, egyébként is urban legend az eredeti történet. :)

Kosinva 2012.01.14. 14:18:38

"Az egyházfő nem átallott az 1917-es eseményekre visszautalni – mondván, ha az akkori demonstrációk békés mederben zajlottak volna, és nem torkollottak volna véres forradalomba, akkor Oroszország lakossága ma a jelenlegi 140 millió fő duplája lenne, és a gazdasági fejlődés tekintetében a „Nagy Medve”, ha maga mögé nem is utasítaná, de legalább kihívója lehetne az Egyesült Államoknak. Érdekes párhuzam."

Ez a legtöbb kommunizmust elszenvedett országra igaz. Ha nem lett volna a 40 év magyar kommunizmus, akkor valószínűleg szegény osztrák állampolgárok gondjai nyomasztanák a magyar lelkeket is.

Valandil 2012.01.16. 08:33:32

Az oroszok választhatnak a jelcini szabadság+nyomor és a putyini irányított demokrácia+viszonylagos jólét között.
A "Nyugat" valamiért a jelcini rendszerért lelkesedik - talán akkor szabadon kifoszthatta az országot.
süti beállítások módosítása