2011. december 31.: Megszűnik Bojár Iván András városarculati tanácsadói megbizatása a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzattal.

  2012. január 4.: Bojár a Tiszta Kezek Mozgalom által szervezett tárlatlátogatáson a következőket mondja a Nemzeti Galériában (az Index videóján 2:37-től)

„Bojár Iván vagyok, művészettörténész, boldogult ifjúkoromban itt dolgoztam ebben az épületben, a Nemzeti Galériában. Akkor nem gondoltam volna, mint ahogy Pelikán elvtársról sem gondolták volna, hogy egyszer még úgy fogok visszajönni ide, hogy tulajdonképpen egy totalitárius rendszer reprezentációs kiállítását fogom úgy megnézni, hogy jelen idejű kiállításról van szó, és nem az ötvenes évek, nem a huszas-harmincas évek totalitárius művészetét fogják kiállítani. (...)

A szellem egyik embere, színházrendező az, aki ebbe a kurzusprogramba beállt, és opportunista módon kiszolgál egy államot. (...) Magának, neki is kell tudnia, hogy az államnak a kultúra területén és a kánon önszervező, önmagát alakító rendszerébe beleszólása nincs, nem is lehet. Maga a történelem az, ami igazolja ezt, hiszen hogyha az ötvenes évek szovjet, magyar, vagy a harmincas évek náci művészetét nézzük, akkor mindenki tudja azt, hogy a világ művészetének legértékesebb munkái nem az akkori kurzusokban születtek, hanem vagy azok ellenében, vagy azokkal párhuzamosan, nem is figyelve, nem is tekintve ezekre a terrorista rendszerekre.” 

  Aligha kétséges, hogy ennek a beszédnek ott a helye az Elmúlt Húsz Hatvankét Év Vastagbőr Panteonjában. Ha van közszereplő, aki könyékig benne volt a fővárosi politika mocsarában, Bojár mindenképpen közéjük tartozik. Nem csak hogy az érett demszkyzmus idején volt SZDSZ-es fővárosi képviselő, városarculati tanácsnok, Hagyó Miklós koalíciós társa, de – általános értetlenségre – Tarlós István is tovább foglalkoztatta a városházán. Azaz opportunista módon kiszolgálta ezt a totalitárius rendszert, beállt a kurzusprogramba. Ha rajta múlik, talán még ma is benne állna: Bojár nem önszántából távozott (így tiltakozva megbízója, a totalitárius rendszer ellen), hanem Tarlós mondott le szolgálatairól.

  És ezt az embert a Tiszta Kezek Mozgalma nem küldi el a náthásba, amikor feltűnik a színen, hanem keblükre ölelik, hisz' olyan rendes ember. Barátja a köztársaságnak. 

  Bojár életművét, a budapesti városképhez való hozzájárulását hosszasan lehetne sorolni, a magunk részéről azonban az elmúlt néhány év három jelentősebb szakmai és emberi teljesítményének felidézésére szorítkozunk, így tisztelegve az Ellenállás hőse előtt. A várbeli szőlőültetvény és a Tabán beépítésének atyjáról a Belváros blog kitűnő szerzője, Klapanciusz is különösen meleg szavakkal emlékezik meg.

  A Képgyár blognak adott interjúban 2009-ben Bojár a következőképpen beszél a hajléktalanokról (ami beleillett a probléma Tarlós-féle rendpárti totalitárius kezelésébe, de kíváncsiak lennénk, mit szólnak hozzá a Tiszta Kezek Mozgalomban):

 

A mozgalmunk harmadik célkitűzése, hogy kezdjünk valamit az utcán élőkkel is. 

Mit kezdenének a hajléktalanokkal? 

Hogy ne legyenek ott. Persze ez érzékeny és összetett probléma. De ha leegyszerűsítve kell megfogalmaznom, akkor azt az állapotot szeretném elérni, ami ma München, Bécs, Párizs, Milánó, Barcelona utcai közállapotait jellemzi. Egy európai közterületi normát. Amiben nem történhet meg, hogy valaki, aki befektet, kockáztat, napi szinten igyekszik boldogulni a kereskedésében, üzletében, annak mondjuk, ne lakhasson valaki a kirakatában. Ha valaki leviszi a gyereket sétálni a játszótérre, az leülhessen a padra, mert megfelelő a pad higiéniája. Hogy ne kelljen a villamos egyik végébe tömörülnie az összes utasnak. Ez is fontos a városkép javításához, végsősoron pedig a város gazdasági sikerességéhez, az emberek közérzetjavulásához, a város élhetőségéhez.

 

  Az EP-kampány idején Bojár az újonc LMP felé tett nagyvonalú gesztust vadplakát-ügyben, önkezével tépkedve le a párt plakátjait. 

  És semmiképpen ne feledjük: az új, általunk is oly' sokszor méltatott, néhány héten belül módosításra szoruló fővárosi lobogót Tarlós István mellett Bojár Iván Andrásnak köszönhetjük. Ő ezzel járult hozzá tiltakozott a totalitárius rendszer szimbolikus politikájáhoza ellen: