Bojár Iván András, az Ellenállás tiszta kezű hőse
2012. január 06. írta: TuRuL_2k2

Bojár Iván András, az Ellenállás tiszta kezű hőse

  2011. december 31.: Megszűnik Bojár Iván András városarculati tanácsadói megbizatása a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzattal.

  2012. január 4.: Bojár a Tiszta Kezek Mozgalom által szervezett tárlatlátogatáson a következőket mondja a Nemzeti Galériában (az Index videóján 2:37-től)

„Bojár Iván vagyok, művészettörténész, boldogult ifjúkoromban itt dolgoztam ebben az épületben, a Nemzeti Galériában. Akkor nem gondoltam volna, mint ahogy Pelikán elvtársról sem gondolták volna, hogy egyszer még úgy fogok visszajönni ide, hogy tulajdonképpen egy totalitárius rendszer reprezentációs kiállítását fogom úgy megnézni, hogy jelen idejű kiállításról van szó, és nem az ötvenes évek, nem a huszas-harmincas évek totalitárius művészetét fogják kiállítani. (...)

A szellem egyik embere, színházrendező az, aki ebbe a kurzusprogramba beállt, és opportunista módon kiszolgál egy államot. (...) Magának, neki is kell tudnia, hogy az államnak a kultúra területén és a kánon önszervező, önmagát alakító rendszerébe beleszólása nincs, nem is lehet. Maga a történelem az, ami igazolja ezt, hiszen hogyha az ötvenes évek szovjet, magyar, vagy a harmincas évek náci művészetét nézzük, akkor mindenki tudja azt, hogy a világ művészetének legértékesebb munkái nem az akkori kurzusokban születtek, hanem vagy azok ellenében, vagy azokkal párhuzamosan, nem is figyelve, nem is tekintve ezekre a terrorista rendszerekre.” 

  Aligha kétséges, hogy ennek a beszédnek ott a helye az Elmúlt Húsz Hatvankét Év Vastagbőr Panteonjában. Ha van közszereplő, aki könyékig benne volt a fővárosi politika mocsarában, Bojár mindenképpen közéjük tartozik. Nem csak hogy az érett demszkyzmus idején volt SZDSZ-es fővárosi képviselő, városarculati tanácsnok, Hagyó Miklós koalíciós társa, de – általános értetlenségre – Tarlós István is tovább foglalkoztatta a városházán. Azaz opportunista módon kiszolgálta ezt a totalitárius rendszert, beállt a kurzusprogramba. Ha rajta múlik, talán még ma is benne állna: Bojár nem önszántából távozott (így tiltakozva megbízója, a totalitárius rendszer ellen), hanem Tarlós mondott le szolgálatairól.

  És ezt az embert a Tiszta Kezek Mozgalma nem küldi el a náthásba, amikor feltűnik a színen, hanem keblükre ölelik, hisz' olyan rendes ember. Barátja a köztársaságnak. 

  Bojár életművét, a budapesti városképhez való hozzájárulását hosszasan lehetne sorolni, a magunk részéről azonban az elmúlt néhány év három jelentősebb szakmai és emberi teljesítményének felidézésére szorítkozunk, így tisztelegve az Ellenállás hőse előtt. A várbeli szőlőültetvény és a Tabán beépítésének atyjáról a Belváros blog kitűnő szerzője, Klapanciusz is különösen meleg szavakkal emlékezik meg.

  A Képgyár blognak adott interjúban 2009-ben Bojár a következőképpen beszél a hajléktalanokról (ami beleillett a probléma Tarlós-féle rendpárti totalitárius kezelésébe, de kíváncsiak lennénk, mit szólnak hozzá a Tiszta Kezek Mozgalomban):

 

A mozgalmunk harmadik célkitűzése, hogy kezdjünk valamit az utcán élőkkel is. 

Mit kezdenének a hajléktalanokkal? 

Hogy ne legyenek ott. Persze ez érzékeny és összetett probléma. De ha leegyszerűsítve kell megfogalmaznom, akkor azt az állapotot szeretném elérni, ami ma München, Bécs, Párizs, Milánó, Barcelona utcai közállapotait jellemzi. Egy európai közterületi normát. Amiben nem történhet meg, hogy valaki, aki befektet, kockáztat, napi szinten igyekszik boldogulni a kereskedésében, üzletében, annak mondjuk, ne lakhasson valaki a kirakatában. Ha valaki leviszi a gyereket sétálni a játszótérre, az leülhessen a padra, mert megfelelő a pad higiéniája. Hogy ne kelljen a villamos egyik végébe tömörülnie az összes utasnak. Ez is fontos a városkép javításához, végsősoron pedig a város gazdasági sikerességéhez, az emberek közérzetjavulásához, a város élhetőségéhez.

 

  Az EP-kampány idején Bojár az újonc LMP felé tett nagyvonalú gesztust vadplakát-ügyben, önkezével tépkedve le a párt plakátjait. 

  És semmiképpen ne feledjük: az új, általunk is oly' sokszor méltatott, néhány héten belül módosításra szoruló fővárosi lobogót Tarlós István mellett Bojár Iván Andrásnak köszönhetjük. Ő ezzel járult hozzá tiltakozott a totalitárius rendszer szimbolikus politikájáhoza ellen:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr213521042

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (részlet) 2012.01.06. 15:02:38

 szemelvények az említett könyvből:   Nos, nézzük, mi minden miatt nem lehet valós a választott cím!  Magyarországon nem történt rendszerváltás. Csak „papíron”. A szabadkőművesek vagy nem is léteznek, vagy h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.06. 09:45:04

Tarlos Istvan:
tarlosistvan.hu/hir/tarlos_matolcsy_es_lazar_sem_erti_budapest_problemait%20/2012-01-05
"hvg.hu: Beszéljünk kellemesebb témákról. Ön is ott volt a Nemzeti Galériában az alkotmány tiszteletére rendezett kiállításon. El tudna képzelni a képek közül egyet ide az irodája falára is?

T. I.: Itt nagyon szép képek vannak, de ha már kérdezi, a Honfoglalást például kapásból...

hvg.hu: Én igazából a Kerényi Imre által rendeltekre gondoltam.

T. I.: Azok közül nem tudok választani."

Bojar kicsit barokkosabban mondta ugyanezt.

pcmci 2012.01.06. 09:52:23

máj fákin gát! romokban a zország, válságtanácskozás naponta, és akkor egy huszadrangú senki a téma? komolyan ez volt ma reggel a legnagyobb gondod? irigyellek wazze...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.06. 10:04:01

@pcmci: mivel ezt a kormányzati "teljesítményt" védeni nem lehet, így a kormányt kritizáló hangokat kell lejáratni, napi szinten.

olyanok mint Vona és a Dzsobbik, az ellenzék ellenzéke.

tevevanegypupu 2012.01.06. 10:12:02

Azert erdekes: Alfoldinek mindent megbocsajtanak, Kerenyinek semmit..

pcmci 2012.01.06. 10:14:37

@tevevanegypupu: mondjuk az a buzi azért felfuttatta picit a nemzetit úgy hallottam. ettől még igaz, voltak faszságai, amik miatt kapott is kokit és sallert.
keró mi a faszt csinált, ami mögött teljesítményt lehet sejteni?

Paranoid Android2 2012.01.06. 10:26:27

Egy "liberális" tettein csodálkozni erkölcsileg?:))))
Akkor a hiéna is hullagyalázó.

Bell & Sebastian 2012.01.06. 10:26:57

Ez meg ki a nyámnyám picsája, hogy tényező lett? Vagy már tökmindegy, csak ki tudja mondani, hogy totalitárius? Ami ugye nem is olyan könnyű, mert olyan legény még Pesten sem terem minden plázában.

Annyátok 2012.01.06. 10:34:40

Mandiner, mandiner, szépen zsugorodtok az agyatokkal együtt. Most már legalább járhattok a Galériába, van ott nektek való. Kerényi vs. Alföldi hehe. Keretbe veletek!

Bell & Sebastian 2012.01.06. 10:38:06

Master Bojár jedi

Az építőipari lobbi kijáróembere,
az SZDSZ-ből Tarlós István seggébe átzsilipelt túlélőművész,
az Oktogon c. építészeti és klientúraépítő bulvárlap tulaja,
a zsaroló revolver-újságírás mestere,
mások ötleteinek "felkarolója",
a lakókat élve eltemető Szy Sándor falazó haverja,
művészettörténész,
zsüritag ÉS Sanghajig seftelő nemzetközi üzletember,
fővárosi városarculati tanácsnok,
a gyurcsányista Szeretem Magyarországot egyik főnyelve,
Aki az LMP-t feljelentgeti,
a Szeretem Budapestet mozgalom egyik vezetője,
Demszky Gábor Budapest Európa Kulturális Főváros-pályázata programigazgatója,
a Patkánypusztító etc.

belvaros.blogspot.com/2011/05/bojar-ivan-andras-szoloultetvenye.html

tevevanegypupu 2012.01.06. 10:39:25

@pcmci:

Az hogy meleg az abszolute nem erdekel, egyebkent Alfoldi egyaltalan nem szokott ezzel "tuntetni", szoval valoszinuleg maganugyekent kezeli, aminthogy az is. Semmi kifogasom nincs szinhazi mukodeset illetoen sem, ha nem a Nemzetiben csinalna, mindig irtam, egy maganszinhaz lenne neki valo, ahol szabadon kiserletezhetne, de a Nemzeti az mindenkie, nem csak es kizarolag egy kozonsege. Kerenyi egyebkent jo szinhazi rendezo volt a maga idejeben, legalabb olyan jo mint Alfoldi. Az altala kivalogatott festoket es kepeiket nem szukseges szeretni, lehet kritizalni, de csak es kizarolag azert kritizalni mert nem az a kormany rendelte ami esetleg kendnek tetszik..es Bojar is ezt teszi, az kicsinyes es gonosz. A felkert muveszekkel szemben elsosorban.

tevevanegypupu 2012.01.06. 10:39:25

@pcmci:

Az hogy meleg az abszolute nem erdekel, egyebkent Alfoldi egyaltalan nem szokott ezzel "tuntetni", szoval valoszinuleg maganugyekent kezeli, aminthogy az is. Semmi kifogasom nincs szinhazi mukodeset illetoen sem, ha nem a Nemzetiben csinalna, mindig irtam, egy maganszinhaz lenne neki valo, ahol szabadon kiserletezhetne, de a Nemzeti az mindenkie, nem csak es kizarolag egy kozonsege. Kerenyi egyebkent jo szinhazi rendezo volt a maga idejeben, legalabb olyan jo mint Alfoldi. Az altala kivalogatott festoket es kepeiket nem szukseges szeretni, lehet kritizalni, de csak es kizarolag azert kritizalni mert nem az a kormany rendelte ami esetleg kendnek tetszik..es Bojar is ezt teszi, az kicsinyes es gonosz. A felkert muveszekkel szemben elsosorban.

Veder1 2012.01.06. 10:41:28

Szeretem az ilyen írásokat, mert megőrzik az utókornak ezeknek a csúszómászóknak a történeteit.

tevevanegypupu 2012.01.06. 10:42:03

@Bell & Sebastian:

Nahat, ezt nem is tudtam. Csak a "hivatalos" titulusat. Pusztan a neve utan gondoltam, hogy esetleg ilyesvalaki lehet, de ugye kizarolag egy keresztnev azert meg nem elsodleges bizonyitek.(:

Robinzon Kurzor 2012.01.06. 10:46:22

Írhattok az ellenzék minden hiteltelen figurájáról naponta egy-egy posztot.

Mivel rengeteg van belőlük, elég soká el fog tartani.

De mégis, mi következik mindebből?

"Egy újabb érdekes adat."

Van-e esetleg gondolat arról, hogy mégis, mi a túrót kellene csinálni ebben az országban?
Ki tudná ezt megcsinálni?
Elfogadnák-e tőle a zemberek?

Bell & Sebastian 2012.01.06. 10:47:13

@tevevanegypupu: Mi maradna Firenzéből, ha tűzre vetnénk mindent, amit a Tanács rendelt, ráadásul közpénzen? Megveszett itt minden hatalomból kipotyogott, tehetségtelen seggfej? Meg hát.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.01.06. 10:54:01

Nem értem, hogy most mit nem értünk? Gondoltuk, hogy aki Demszky alatt beült bármilyen Bp-i hivatalba, az normális, értelmes, jóember? Vagy képzeltük, hogy Tarlós mentes a Fidesz idióta káderpolitikájától? Vagy csak nem azt hisszük komolyan, hogy odaát (meg ideát) számítanak az efféle önellentmondások? Hogy ott(itt)volna igény valami jobbra? Netán azt merné bárki is hinni, hogy mindez lehetne máshogyan? Ehh...

pcmci 2012.01.06. 11:02:08

@tevevanegypupu: de most akkor az a baj, hogy zsidó? vagy libsi csak libsinek rendezhet, de a konzi giccs az közös?

MecKenna 2012.01.06. 11:02:12

:) Most kivételesen teljesen igaza van mandinak!:) Vaze, erre a hírre én is felkaptam a fejem, ekkora vastagbőrre csak hápogtam. Jópár millánkba kerülő agyrémének (tabáni szőlőültetvény) közvetlen szenvedője vagyok ottani lakosként, még most is el van kerítve az azóta már üres rész...
Pont h az ilyen alakoknak sem lenne szabad előbújnia, teljesen hiteltelen, gerinctelen fickó, minden oldalt végignyalt már.

Valandil 2012.01.06. 11:06:29

Képaláírás: Az utolsó vörös ellenállók, amint megadják magukat a partizánvadászoknak.

Várúr 2012.01.06. 11:17:51

Bojár köpönyegforgatásáról szól az írás. Tényeken alapul? Igen. Elvtelen gyomorforgató karriernyik? Igen. Mai állításai ("totalitárius rendszer", stb.) nevetségesen valótlanok? Igen.
A többihez csak annyit: ha a milleneum idején és később nem léteztek volna kormánymegrendelések, nem létezne a Hősök tere, csomó szobor, történelmi festmény, freskó, nagyértékű képes album és így tovább. Egy mű értékét nem a megrendelő határozza meg. Tudja ezt Bojár is, hisz az ő "megrendelője" hosszú éveken át Demszky, majd Tarlós volt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.06. 11:49:21

Lol!

Totalitárius rendszer... Azért túlzásokért senki nem megy a szomszédba. De legalább már nem fasisztáznak, annyit.

muss kontrollieren 2012.01.06. 11:56:52

egy igazi faszkány, tolvajok királya

tevevanegypupu 2012.01.06. 11:57:02

@Bell & Sebastian:

Hat ez bizony arra hasonlitana amit a talibanok es az arab dinasztiak muveltek: amint hatalomra kerultek leromboltak amit az elozoek hagytak..Es nem szivesen emlekeztetek senkit arra, hogy mit muveltek a szovjetek es legjobb magyar tanitvanyaik nagyon sok mindennel..

Vidéki 2012.01.06. 12:01:35

Érdekes, hogy ezek a szarkeverők , maguknak vindikálják a „demokrata” kizárólagos szerepét.

Nagyon toleránsnak és nagyon demokratának tüntetik fel magukat, de mégis a saját izlésüket rá akarják erőltetni másokra.

Minden csak szar lehet, ami az ő kificamodott izlésükkel nem egyezik és aki másra vágyik mint ők, arra rásütik a nácizmus, vagy kommunizmus bélyegét.

Ez a provokatív mozgalmár, Nagy Navarro Balázs nemrég a közszolgálati TV-ben rontotta a levegőt.

Kik ezek a „népbarátok”, akik állítólag nem tudnak hazudni?

Kik ezek a „közszolgálati” az éhségsztrájkolók valójában és milyen fogalmaik vannak a közszolgálatról?

„ semmibe vették a Közszolgálati Kódex előírását, mely szerint politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak”.

dec. 23. 17:21 Nagy Navarro Balázs, az MTV székháza előtt 13. napja éhségsztrájkoló szakszervezeti vezető is felszólalt a tüntetésen, Navarro azt kiabálta a tüntetőknek, hogy le kell váltani Orbán Viktort.

El vannak tájolva arról, hogy mit fed le a közszolgálatiság fogalma. A szarkeverést összetévesztik a közszolgálattal.

Az éhségsztrájkkal álszent módon olyan látszatot próbálnak kelteni, mintha itten üldöznék a „szabad sajtót”, amelynek ők lennének a gáncs nélküli lovagjai.

tevevanegypupu 2012.01.06. 12:02:00

@pcmci:

Figyeljen: nekem sokaig gozom nem volt arrol, hogy ki zsido es ki nem. Sot mi tobb, ilyenre egyaltalan nem is gondoltam soha, fel sem merult bennem, es csak azota morfondirozom ilyesmin, amiota hirtelen elkezdtek - es eppen a zsidok - hangsulyozni, hogy ok azok. Kulonbe meg az Ivan nevvel kacsolatban sem, ilyenkor is mindig inkabb arra gondolok, hogy a szulok valamifele szovjetbaratsag miatt adtak az Ivan nevet a gyerekuknek. Csak joval kesobb tudtam meg, hogy a zsidok is kedvelik ezt a nevet. Szoval nekem szimplan az a bajom Ivan Andrassal, hogy ertekuk szerint biralja a kepeket - nem igaz, hogy mindegyik rossz - es vegye figyelembe, hogy allami megrendelesre is szoktak muveszek dolgozni. Es ez a diktaturazas nevetseges, azt minositi aki mondja.

pcmci 2012.01.06. 12:07:58

@tevevanegypupu: én alföldi felől érdeklődtem...

tevevanegypupu 2012.01.06. 12:15:53

@pcmci:

Ja, hogy o? Karinthy Marton A vihar kapujaban c. konyveben olvastam, hogy mikor meg foiskolara jart a rendezoi szakra, akkor Vallo Peter mondta, hogy a szinhaz-film kizarolag zsidoknak valo mesterseg, ok ertenek hozza igazan. Ugy tunik komolyan vettek.(-:

OmegaMale 2012.01.06. 12:29:25

@Robinzon Kurzor:
"Van-e esetleg gondolat arról, hogy mégis, mi a túrót kellene csinálni ebben az országban?"

Dolgozni kéne, de nagyon keményen és pörgősen.

"Ki tudná ezt megcsinálni?"

Bárki. A kérdés, hogy aki nem teszi, az akarja-e egyáltalán.

"Elfogadnák-e tőle a zemberek?"

A zemberek nem fogadnak el semmi olyat, amivel nekik lenne tennivalójuk. Csak az *ajándékot*.

Google 2012.01.06. 12:40:18

Hiányolom a kitűzőket.
A régi Tiszta Kezeseknek még nagy fehér kezek (micsoda rásszizmus!) pompáztak a mellükön, nincs már készleten?
De azért ez a Nagy Navarró is nagy hősnek képzeli ám magát, oszt' ki tudja, ki takart ki, és miért?
Vannak még partizánok a megfelelő helyeken, akik az utolsó töltényig kitartanak, ugyebár?
És milyen érdekes, ha jól tudom ez a Nagy Navarone ágyúi a Hír tévénél is megfordult a tiszta kezével.
És tetszett ezeknek az embereknek eltakarni a képeket. Legközelebb könyveket fognak égetni?
Nagy alkotmányosságukban sokak érdekeit, értékeit sértik. Tudjuk, az övéké előrébbvaló!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.06. 13:54:20

A mandiner kollektívája már épp belépett volna a Tiszta Kezek Mozgalomba, de akkor szembe jött velük Bojár Iván András és ezután már érthetően nem akartak ilyen obskúrus alakokkal együtt mutatkozni. Mit volt mit tenni, tolták tovább a szekeret. :))

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.01.06. 14:37:18

@pcmci: előző két poszt a kormánnyal foglalkozik. Kerényi szerintem jó színházas volt, amit most csinál, az védhetetlen.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.01.06. 14:39:47

@Kettes: az örülünkvincent és társai pedig becsukják a szemüket, hogy nehogy észrevegyék a Mandineren és környékén születő kormányanyázásokat, és így továbbra is fidesznyallernek állíthassák be őket, akik egytől egyig mind a KIM-ben dolgoznak, akikhez reggel megérkezik a napiparancs az előleggel, hogy miről kell írni. :D:D
És nem veszik észre, hogy ugyanazt feltételezik másokról, amely feltételezések ellen a saját vonatkozásukban erőst tiltakoznának.

ÁrPi 2012.01.06. 14:51:32

@Valandil:

Nézzétek csak

ezek a kezek a Tiszta Kezek Mozgalma Keblére vannak ölelve! :)

"ezt az embert a Tiszta Kezek Mozgalma nem küldi el a náthásba, amikor feltűnik a színen, hanem keblükre ölelik, hisz' olyan rendes ember. Barátja a köztársaságnak. "

Vagy tán nem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.06. 15:19:37

bojár beszéde gumicsont, lényegtelen

maga bojár is tudja, hogy hülyeségeket beszél, ld a munkaidejét, szándékosan csinálja, a gyűlöletspirál miatt. aki csak bojárra reagál csak a felszínt kapargatja és nem lesz képes átlátni a lényeget. nem tudom még turul szándékosan naiv-e.

amúgy nem véletlen hogy ott van még tarlósnál, atkári jános, a demszky-maffia főpolgármester helyettese, most (a hajdan nagyszerű, ma pedig már csak árnyéka önmagának )Tarlós tanácsadója.
hogy miért omlott össze Tarlós? elképesztő története van. egyelőre én afelé vagyok, hogy elhiggyem ezt a történetet.
a lényeg: tarlós az "szdsz" kezében van

kkbk.blog.hu/2012/01/06/czike_laszlo_rendszervalto_szabadkomuvesek

az új lobogó meg sokkal jobb mint a román zászló

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.06. 15:44:03

@Robinzon Kurzor: tudjátok mi volt még ilyen gumicsont?
mikor gyurcsány a magyar hírlap ellen ment! ugyanazt csinálta, mint most bojár.

Robinzon Kurzor 2012.01.06. 17:38:10

@OmegaMale: Biztos szupi lehet ilyen okosnak lenni.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.06. 17:44:57

@dobray: És mi rossz van abban, hogy azt feltételezzük másokról, amely feltételezések ellen a saját vonatkozásunkban erőst tiltakoznánk? :-))

Természetesen észrevesszük a mandineren születendő Fidesz-anyázásokat, csak a közeles mandiner-vincent összeborulás előtt fel akarjuk még tornászni a részvényárfolyamokat. De ezt ne terjeszd.

Bell & Sebastian 2012.01.06. 17:48:10

@tevevanegypupu: Nézze, a párttitkár már akkoriban sem kizárólag a műbőr kalapjáról ismerszett meg (plusz büszke, ha járási), hanem arról, hogy a cukiban tüntetőleg szovjetkrémtortát rendelt a kevertje mellé a nyilvános fogadóóráján.

Ha meghallom, hogy démokrácia, azonnal besvenkel balról egy ilyen szelet sütemény. Meg a róka/gólyás mese, a mesemondó attraktív ködvá goja okán.

Bell & Sebastian 2012.01.06. 18:01:08

@Kettes: Hogy őszinte legyek, ebben sohase hittem tiszta szívval, merha egy hozzád hasonló, szellemi verőlegény leszáll a lováról és tárt karókkal közelít, az meglehetősen egyoldalú közös üléseket vetít édes Hazánk fellegikkel burított egére.

Úgy képzelem, mint Istók, a lápi ember viszonyát a mocsári tölgyekhez. Hátmégha cseszlovák is az a sorsüldözött, lúdvérc kibocsájtó disznó és a verziói vannak bé nem ehet makkot. Más meg nincs.

tevevanegypupu 2012.01.06. 18:29:48

@Bell & Sebastian:

Jarasi partitkar.(-: Te jo eg milyenek voltak! Es micsoda beszedeket tudtak mondani..((: De ezzel egyutt is felelmetes kissztalinok voltak, nagyon sok ember eletet tonkretettek, jobban feltek tole a falvakban mint Kadar Janostol, aki vegulis Kadar apankka valt, ugyanugy mint Ferenc Joska..

Gest anyó férje 2012.01.06. 20:11:20

Bojár éppen úgy harcban áll Ivánnal, mint ahogy ismerjük az esetet a történelemből. Közülük hol az egyik kerekedik felül, hol a másik, de Bojár Iván mindenképp a nyertes oldalon találja magát

Alfőmérnök 2012.01.06. 21:40:05

Bojár egy fasz, ezt mindig is tudtuk. Tarlós viszont - legalábbis nekem - kellemes csalódás. Lényegében nem sok kifogásolni valót látok a tevékenységében. (Nem vagyok budapesti lakos, így nem érint közvetlenül, csak ez a benyomásom.)

napolajos (törölt) 2012.01.07. 13:57:53

Iván azért volt ott egy futurizmus is abban a fránya fasizmusban.És csak megjegyzem szívesebben elnézegetnék most egy birodalmi Berlint város képet mint a mait, vagy egy Budapestit.Maguk valahogy nem tolerálják a rendet.
Iván, savanyú a szőlő? Speer zseni volt a nyomába sem léphetsz.

napolajos (törölt) 2012.01.07. 14:00:20

Amit ti műveltek az csupán gettó építészet és ócska propaganda a hatalom elvesztésének sikolya. Az építészethez emelkedettebb szellem kell amilyennel Speer rendelkezett, kitágította a teret mert nagyot álmodni.

kerusz 2012.01.09. 01:45:22

@pcmci: Mondjuk egy támogatásra nem szoruló Madách Színházat, csak ha már így kérdezed...

pcmci 2012.01.09. 09:59:55

@kerusz: milyen támogatásra gondolsz? anyagi támogatást természetesen most és akkor is kapott az önkormitól a színház, amikor Kerényinek még köze volt hozzá.

btw, mea culpa, elnézést kérek, Kerényi színházi munkásságát nem akarom megkérdőjelezni. ám jelenlegi munkásságának megítélésében ez vajmi keveset számít.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.07. 22:40:17

Hümhümm. Hogy miket nem dob ki a google mostanság a címszereplő nevére. Na, tényleg megalapítom a Felmosóvödör Pártot.
süti beállítások módosítása