Nemzetkarakterezés, népi genetika és a fő toposz, a múlttal való szembenézés örök hiányának felemlegetése tűnt fel újra a magyar baloldalon. Ezúttal Kertész Ákos búsul neki az Amerikai Magyar Népszavában:
„A magyar genetikusan alattvaló. (…) De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”
Persze mindez önmagában nem érdekes, az egyébként olvasásra méltó Makra szerzőjének már régen elgurult a gyógyszere, és az Amerikai Népszavát is csak a Mandiner véleményszemléjét drogként használók olvassák a környéken (ilyen pozícióból elég nehéz lenne megmenteni a magyar demokráciát, amire ezen lap eredetileg vállalkozni akart mostanában, menedéket akarván nyújtani a magyar bal apraja-nagyjának, fasiszta diktatúrát vizionálván). Kertész Ákos láthatóan elvesztette kapcsolatát a valósággal, önmaga paródiájába fulladó írása azonban jó sűrítménye a magyar baloldal paranoiáinak és mániáinak.
A két fő mánia a magyar mint genetikailag alattvaló, a másik a múlttal való szembenézés hiánya, a nemzet bűnös mivolta. Mindkettő kollektív kategória. Kezdjük az elsővel, mivel az a rövidebb ügy. A kettős mérce önjelölt kutatói és figyelői sokszor szóvá tették már, hogy a magyar baloldalon a kifelé genetikázás rasszizmusnak minősül, a befelé genetikázás viszont megengedett (nemzeti önkritika?). Most akkor rendben van a nemzetkarakterológia, és akkor szabadon minősítgethetjük a föld népcsoportjait, vagy nincs, de akkor a magyarokat se genetikázzuk?
Lásd például a cigányok genetikusan bűnözők-e vagy sem kérdését: folyamatosan nagy felháborodással illették, egyébiránt teljesen jogosan és egyetértésünktől övezve azt az egyébként nem sokak által osztott elképzelést, hogy a cigányok genetikai alapon bűnözők. A pontos kifejezés persze a „vérükben van a bűnözés” volt, ami egyáltalán nem feltétlen genetikai meghatározottságot jelent annak számára, aki kicsit is ismeri a magyar nyelv eme fordulatát, hanem körülbelül készséget, de kétségkívül könnyen félreértheti, aki akarja, és egyáltalán nem elegantos. Viszont ha például azt mondanánk, hogy a cigányoknak vérében van a zene, senki nem sértődne meg. Sőt.
Ha pedig a magyar genetikusan alattvaló, akkor mi a fenének próbálkozunk a demokráciával? Esetleg akkor miként tekintsünk a baloldali kormányok tevékenységére? Mert ha mi, magyarok Orbánnak genetikusan alattvalói vagyunk, akkor bizony a többi kormánynak is alattvalói voltunk. Talán óvatosan kéne bánni a vulgárpszichologizálással, ráadásul Kertész Ákos is magyar, és ha a magyarok genetikailag alattvalók, akkor ebből logikailag az következik, hogy ő is. Legalábbis azon balos logika alapján biztosan, amely szerint ha egy csoportnak egy vagy néhány tagjára nem jellemző egy tulajdonság, ami a többire igen, akkor ez a tulajdonság nem csoportjellemző: vannak dolgozó cigányok, nem mondhatjuk, hogy „a cigányok” segélyből élnek, csak azt, hogy „vannak olyan cigányok, akik segélyből élnek”, de mivel vannak ilyen magyarok is, ezért irreleváns az etnikai hovatartozás, aminek az emlegetése amúgyis rasszizmus. Ilyenkor szoktunk szignifikáns jellemzőkre és kulturális meghatározottságra hivatkozni, amely distinkcióra a baloldal mintha nem figyelne fel. És, mint a mellékelt példa mutatja, nem is alkalmazza.
A másik örök balos mantra a múlttal (értsd: Horthy-korszak, holokauszt, Szálasi-rezsim) való szembenézés hiánya. Ezt ugye egyrészt jobbról szokás lecserélni vagy kiegészíteni (vérmérséklettől függően) a kommunista diktatúra időszakával. Nyugaton a nácizmus a fő mumus, érhetően, nálunk viszont a kommunizmus is az kéne legyen. Talán az is, ezen ügyben csak intuícióim vannak.
Mindenesetre örülnék, ha egyszer valaki, mondjuk Kertész Ákos elmagyarázná, mi a fenét ért a múlttal való szembenézésen? Hogyan képzeli azt el? Kitereljük a nemzetet Ópusztaszerre, és minden felekezet papjainak vezetésével elmondjuk, hogy „gyónom a mindenható Istennek, és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással a Horthy-korszak és a világháború borzalmainak el nem ismerésében, letagadásában, elnyomásában, cinkosok közt cinkos voltam némaságommal”? Biztos nem erre gondolnak a múlttal való szembenézés állandó hiányolói, hiszen ebben van Isten, az meg kirekesztő. Esetleg előttük állva kellene a nemzet egészének ezt elmondani?
Mást viszont nem tudok elképzelni, mivel hogy: van Terror Háza, Holokauszt Emlékközpont (ilyenből több is, Hódmezővásárhelyen is), van hivatalos emléknapja a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatainak, amikor mind a parlamentben, mind az iskolákban tartanak megemlékezést. Mindezt pedig az első Orbán-kormány idején hozták létre. Van Élet Menete, a szembenézni hivatott témákat folyamatosan napirenden tartják a médiában is, és hatalmas tudományos, valamint prózai irodalom áll rendelkezésre azok számára, akik mélyebben is szembe akarnak nézni. Első kattintásra: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár katalógusában 64 olyan kötet található meg, amelynek címében szerepel a holokauszt, és ez az első rákeresés nyilvánvalóan egyáltalán nem fedi a téma teljes magyar nyelvű irodalmát (a kommunizmus pedig 109 címben szerepel). A szembenézni hivatott események szerepelnek az áttekintő, összefoglaló kötetekben, tankönyvekben. Ha bemegyek egy könyvesboltban, garantáltan számos kötet közül válogathatok, amelyek segítik a szembenézést. A Bookline-on a holokauszt szóra való rákeresés 25 címet dob ki, a kommunizmusra való rákeresés pedig huszat. 58 Horthy nevét tartalmazó cím van az adatbázisban, 11 Szálasi nevét tartalmazó.
Nyilván vannak olyan nem túl szép eseményei a magyar történelemnek, amelyek kevésbé vannak jelen a köztudatban, de ha például a délvidéki razziát nézzük, akkor ezen ügyben is sokkal előrébb tartunk, mint a szerbek. Ott van például a Hideg napok című film. Vagy a visszacsatolt Észak-Erdély sem állt a figyelem középpontjában, erről azonban nemrég jelent meg egy igen jól promotált kötet, ahogy Trianon legendáiról is kicsit korábban.
Szóval alapvetően nem állunk mi rosszul a szembenézéssel. Emellett hadd ne legyek a kollektív bűnösség pártján, hanem a személyesén. Hadd legyek ennyire individualista, ha értik, mire gondolok. Egyébiránt Kertész Ákos publicisztikája arra is jó, hogy rámutasson, a baloldalon sem tudnak meglenni a nemzet, a nép fogalma nélkül. Ilyenkor mégis fontos lesz nekik.
Emellett ajánlanék pár szembenézni méltó témát a baloldalnak: a magyar baloldal lemaradása a nyugatitól; személyi folytonosságai a kommunista diktatúrával; a nemzet fogalma. Csak így hirtelen.
Szerintetek mivel nem néztünk még szembe? És miként kéne szembenéznünk azzal?
Az utolsó 100 komment: