Nyelvtanulás: sok kicsi nem megy sokra
2011. július 29. írta: st.Ella

Nyelvtanulás: sok kicsi nem megy sokra

  Eltörölné a kormány a középiskolákban a nyelvi előkészítő, úgynevezett nulladik osztályokat; három nyelv tanulását tennék kötelezővé a nyolcosztályos gimnáziumokban; a felsőoktatásba való bejutást nyelvvizsgához kötnék – derül ki a nyelvoktatási tervezetből az [origo] értesülései szerint. A nulladik osztályos program a maga nemében egyedülálló, hiszen aligha akad más lehetőségük a még friss agyú tizenéveseknek, hogy kizárólag a nyelvtanulásra koncentráljanak, méghozzá az állam költségén. A nulladik osztályokba felvételt nyert diákok az első évben heti legalább tizenegy órában tanulhatnak egy idegennyelvet, emellett minden más tantárgyat csak minimális, szinten tartó jelleggel vesznek. A tervezeten dolgozók szerint az elképzelés, és az azóta kifutott négy évfolyam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

  Saját tapasztalataim cáfolják a fenti megállapítást: egy, a programban résztvevő, angolul tanuló osztály diákjai egy vidéki iskolában érettségi előtt próbáltak meg nyelvvizsgát tenni. A harmincfős osztály nagy része sikeresen átesett a komplex középfokú megmérettetésen, néhányan a felsőfokú papírt is bezsebelték. Ezzel szemben az egyszerű négyéves angol képzésben tanult társaik alig fele mert nekivágni a felvételinél egyébként pluszpontot jelentő nyelvvizsgának. A próbálkozók mintegy kétharmada szóbelizett sikeresen középfokon, az írásbelin már többen elhasaltak. Felsőfokú papírt összesen ketten szereztek.

   A négyéves képzésben nemhogy a nyelvvizsgához, de már a használható, vállalható nyelvtudás megszerzéséhez is különtanárra van szüksége annak, aki komolyan veszi a nyelvet. Ezt persze nem mindenki tudja megfizetni, és a szintén nagyon drága nyelvvizsga még így sem garantált. Ezzel szemben az ötéves képzésben résztvevők zöme azt állítja, csak egyszer-egyszer van szüksége magántanár segítségére.

  A kiemelt első nyelv mellett minden középiskolában kötelezően választható legalább egy másik idegennyelv. A választék területenként eltérő, de régóta listavezető a német és a francia nyelv. A második nyelvet az ötéves és a négyéves képzésben egyaránt heti három órában tanulják. A tapasztalatok alapján a második nyelvből csak azok tesznek szert értékelhető tudásra, akik a kötelező iskolai mellett más tanulási lehetőségeket is kihasználnak, vagy a középiskola előtt nemzetiségi általános iskolába jártak. Ez nem lehet kizárólag a gyenge tanárok sara: a túlzsúfolt órarendek, a diákok túlzottan megosztott figyelme ugyanilyen kártékony ilyen szempontból.

  Kevés olyan tinédzser akad, aki az iskola és egyéb elfoglaltságai mellett egy harmadik nyelv megtanulására is vállalkozik. A legtöbb oktatási intézmény erre délutáni szakkör keretében biztosít lehetőséget, de a tehetősebbek – a hatékonyabb tanulás, a kézzelfogható eredmények érdekében – magántanárokat keresnek. Elenyésző azok száma, akik az ilyen mérsékelt intenzitású kurzusokból használható tudást nyernek.

  Érdemes lenne átgondolni, mi a fontosabb az egyénnek: tárgyalóképesre fejleszteni egy vagy két világnyelvet, melyből a gimnáziumi tanulmányok végén nyelvvizsgát szerezhet, később pedig nemzetközi cégeknél kamatoztathat; vagy megosztani a figyelem véges mennyiségét, és három-négy nyelvet beszélni olyan szinten, amivel épp' hogy nem adják el az embert külföldön. Ebből a tudásból persze nehezebb nyelvvizsgát produkálni, és az önéletrajzon sem dob sokat. Az alapfokú nyelvvizsgákat ma már szinte sehol sem veszik figyelembe. A legtöbb cégnél egy-két nyelv magas szintű ismeretét várják el a dolgozóktól, ahol ennél többet, az már speciális kategória. Arról pedig ne is beszéljünk, mikor jutna minderre ideje egy jó tanulónak.

  Nem ártana figyelembe venni a készségeket, a nyelvérzéket is: nem mindenki tud megküzdeni a lingvisztika bonyolultabb nyelvtani szabályaival, főleg, ha egyszerre németre, angolra, spanyolra és franciára kell koncentrálnia. A tehetség hiánya törvényileg nem befolyásolható, a tanulmányi átlagot viszont jelentősen ronthatja, ami a továbbtanulni vágyóknak nem kedvez. És miért zárnánk ki valakit a felsőoktatásból, csak mert nem áll rá az ajka egyszerre három-négy idegennyelvre?

  Az ötéves képzés eltörlésével tehát kiváltsággá válna a minőségi nyelvtanulás, a tehetősek kezébe kerülne a használható nyelvtudás megszerzésének lehetősége. Ennek folyományaként kevesebben kapnának nyelvvizsgát, ők nem jutnának be az egyetemekre, később nemzetközi cégek felsőbb pozícióiba vagy külföldi munkahelyekre.

  Hogy a neolatin nyelveket, például a spanyolt és a franciát előnyben kellene részesíteni az angollal szemben, az egész egyszerűen nonszensz. Persze a spanyoltanárok örülnek, de hogy mihez kezdene később egy hallgató például az orvosi, a műszaki egyetemen, vagy a menedzserképzésben megfelelő angoltudás nélkül, arra valószínűleg Hoffmann Rózsa maga sem tudja a választ.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr823106754

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Iskolai nyelvtanulás – tényleg lehetetlen? 2011.08.18. 13:45:08

  „Én azzal sem értettem egyet – és ez a privát véleményem –, hogy a diploma átadását – néhány szakot leszámítva – nyelvvizsgához kössék. (...) Budapest, vagy inkább Buda elitgimnáziumaiban meg a két tannye...

Trackback: Redneck, scouser, lots of fucks :) 2011.07.29. 11:17:56

Az angol nyelv 24 akcentusa a világ minden tájáról, egy telefonbeszélgetést hallgatva. A te nyelviskoládban melyikkel tolják?A videót eddig több, mint ötmilliószor játszották le. Ha nem akarsz trágár szavakat hallani, ne kattints a lejátszás gombra! ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2011.07.29. 13:52:01

@Mária: "Dolgoztam felnőttképzésben, a középiskola már majdnem az, hiszen az iskola profilja szabadon választható, és tudom, mekkora becsülete van annak a tudásnak, amiért nem kellett fizetni."

Nem a fizetesen mulik a dolog. Fizetos izere csak az megy, akit a dolog erdekel (be tettel egy szurot). Nem fizetosre meg, plane ha kotelezo, a demotivalt erdektelen resztvevo is elmegy, akinek csak annyibol erdekes a tanfolyas, mert
- kell a rohadt papir a munkahoz
- addig se az excenter pres mellett all
- a kotelezo marhasagokbol ez tunt a legkevesbe neheznek

Szoval a megoldas, hogy olyanokat kell tanitani, akik eleve motivaltak (a fizetosseg erre egy egesz jo szuro). Vagy ugy kell tanitani, hogy kesobb azok legyenek.

Bona Fides 2011.07.29. 13:55:31

@molnibalage: Nem akarom szétoffolni a topicot, de a reál tárgyak oktatását is a rossz oktatási módszer vágta haza. Már az én időmben, 35-40 évvel ezelőtt sem tudtak tanítani reál tárgyakat.
A magam részéről a stréberségig szorgalmas voltam, de amit nem értek, azt nem tudom megtanulni.
Szörnyen szorongtam minden matek óra előtt, szívritmus zavaraim voltak, ahogy haladtunk előre és éreztem, hogy fogalmam sincs, mi folyik itt, egyre romlott a helyzet. Pánikoltam. Alig bírtam leérettségizni.

Aztán gond nélkül vettem a jogi kart (nem a napokban, hanem akkor, amikor még nehéz volt bekerülni) nappalin és hála istennek sosem volt szükségem a matematikára.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 13:58:34

@Bona Fides: Most akkor nekem mázlim volt, hogy képes voltam megtanulni a fizikát és a matekot? Gimi alatt gyakorló fizika tanárok oktattak 1-1,5 évig. Tehát 3 év alatt volt 5 fizika tanárom.

Matek tanárom általános iskola 5. osztályától gimi végéig volt vagy öt.

Ellenben angol tanárom is volt 4 év alatt négy. A bibi az volt, hogy az első 1,5 évben betegség miatt elmaradt az órák kb. 1/3-a és nem volt helyettesítő tanár sem. Ezek után szerited meglepő volt, hogy középszint közelében sem voltam 12. osztály végén?

Bona Fides 2011.07.29. 14:04:03

@molnibalage: A gyakorló tanár a legjobb. Én a gyerekeimet egy elsőéves mérnökhallgatóra bíztam tanár helyett, attól kezdve ment a matek. (Csak a tanár fanyalgott, hogy nem úgy tudják, ahogy KELL tudni, így nem fogadja el. Akkor változtattunk a módszeren.)

Egyébként nyilván érzék is kell hozzá, de úgy gondolom, hogy megfelelő módszerrel közepes eredményig egy szorgalmas gyereket illene tudni megtanítani matematikára. Esetemben ez nem sikerült. Pedig hidd el, hogy a rettegés helyett szívesebben tanultam volna.

abaka 2011.07.29. 14:04:50

@Bona Fides: Tobb, mint valoszinu, hogy annak is jelentos szerepe van benne. Ugyanakkor viszont figyelemre melto, hogy ezekben az orszagokban mennyivel jobb az angol nyelv ismerete, mint a tobbi idegen nyelvve, meg akkor is, ha mas nyelveket elvileg konnyebb lenne megtanulni. A hollandok pl sokkal jobban beszelnek angolul, mint nemetul, pedig annyira kozel vannak a nemethez, hogy egy ev tanulas aran errtekelheto tudasuk van. Skandinaviaban a helyzet hasonlo. tehat kizart, hogy csak a nyelvoktatasi modszerek miatt lenne igy. Szinten a tv-bol is tanulas elmeletet tamasztja ala, hogy mig kivaloan beszelnek angolul, a helyesirasuk tipikusan eleg gyenge (a beszed szintjehez kepest). Mire egy magyar ugy megtanul angolul beszelni, altalaban mar az okelta helyesiras is a kisujjaban van...

2011.07.29. 14:06:00

@Megélhetési rasszista: szerencsére nekünk nincs külön szavunk a számítógépre, höhöhö. Egyébként én beszélek franciául, középfoknál jobban, turista szinten bármit meg tudnék beszélni - ha az akcentust meghallva nem angolul válaszolnának 10-ből 8-szor. Ennél csak Korzika volt rosszabb, ott rendszeresen olaszul válaszoltak, helyi sajátosságként.

bőrmók 2011.07.29. 14:07:08

@Bona Fides: Ja, hát a vizsgatételeket és szitugyakorlatokat át kell nézni, nincs mese.
Ettől függetlenül, szerintem aki kajakra "beszéli" a nyelvet, az egy nyelvvizsgára 1-2 hónap alatt felkészülhet, pl. nyáron.

Mensikov 2011.07.29. 14:09:19

Nem tudom honnan veszi Hoffmann Rózsa és csapata hogy a nulladik évfolyam nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket tán be kéne kérni az adatokat és rögtön lehetne látni hogy mi a valóság. Mi egy vidéki gimi vagyunk van kéttannyelvünk és nulladikunk. Nos a kétnyelvűsök mind felsőfokkal mennek ki, a nulladikosok legalább 95 százalékban megszerzik a B2-t ( C közép )
Nem kedveltem Magyar Bálintot de ez a legjobb húzása volt és nagyon fújok HR-re ha ez megszűnik. Tán ha szakmódszertanost kérdeznének, ő is elmondaná hogy heti három órában nem lehet megtanulni nyelvet, illetve lehet, de ahhoz különtanárhoz is kell járni.
Azért valljuk be az iskolák nem versenyistállók legalábbis kevés.

bőrmók 2011.07.29. 14:10:25

nem a reklám helye, de www.pimsleur.com/
(torrent van vagy ezer)
kb. ez A nyelvtanulás, a szóban forgó brandtől függetlenül

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.29. 14:11:01

Amennyire kiszámítható a Mandiner, hogy éppen min fanyalog és rugózik, annyira kiszámítható az Index blogajánlása is, már hajnalban megjósoltam, hogy ez a poszt bizony címlapos lesz...és hogy hogy nem, ördögöm lett ezúttal is.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.07.29. 14:12:05

Az angol után a németnek kell prioritást élveznie, ez kb. ennyi. A spanyol azért jó, mert rengetegen beszélik a világban, egyértelműen fölértékelődik.

Aztán arról meg lehet vitatkozni hogy kínait vagy oroszt lenne érdemes még tanítani, mert ugye kereskedelmi kapcsolatok fuck yeah.

Bona Fides 2011.07.29. 14:14:55

@abaka: "Mire egy magyar ugy megtanul angolul beszelni, altalaban mar az okelta helyesiras is a kisujjaban van..."

:D

A nagyapám, akinek a születési éve még a XIX. században született és 1952-ben meghalt, latin-magyar-olasz nyelvtanár volt.
Olaszból beszédpaneleket tanított, tilos volt "fordítani". Nyelvtant csak akkor tanított, ha szükség volt rá a megértéshez, a magyarázat részeként, de sosem kérdezte vissza.
Írni csak akkor kezdtek, amikor már jól beszéltek, tehát legalább két év tanulás után.
Nyelvtant csak a bölcsész karra készülők tanultak, olaszul és kifejezetten nyelvtan óra keretében. (Úgy, mint magyarul.)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:16:11

@Artie: A House MD nagyon rossz példa. Vagy a hangmérnök béna vagy én vagyok süket, de egy árva szót sem hallok abból, ami mondanak. Teljesen artikulálatanul beszélnek a szereplők és még az orvosi nyelvet is leszámítva nagyon tömény és bonyás átlagan az angolja.

Egy Stargate vagy Született feleségek lazán ment, a Hose MD-t még angol felirattal is jó, ha 70%-ban értem meg.....

Szergej55 2011.07.29. 14:19:49

Nem feltétlen kell nyomni ezt a "csak az angol" szöveget. Az elsődleges nyelveket ugyanúgy hagynám, mint ahogy vannak, és egyáltalán nem felesleges a 0. év. Én német nemzetiségi osztályban végeztem el, és igenis hasznát fogom venni, ugyanis Ausztria, Németország és még Svájc sincs messze. Fontos az angol is, de nem szabad átvenni a szlovák tervet, ugyanis nem mindegy, hogy egyáltalán nincs választásod első nyelvben, vagy 2 opció van.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:19:49

@golaz01: A mérnökök igen, és meglepően jó.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:22:49

@bz249: Minden mérnök angolul beszél, mert minden komoly szofvter és szakirodalom angol. Kivéve a kémia és vegyipar, ott a német még úgy ahogy tartja magát. Úgy ahogy...

ggaborx 2011.07.29. 14:24:00

Egyébként meg szerintem a nyelvtant könnyebb megtanulni úgy, hogy az adott nyelven elolvasol néhány regényt. Így anélkül tanulod meg a helyesírást, hogy külön erre figyelnél. Ráadásul még izgalmas is - ha jó a könyv! :)

ephudd 2011.07.29. 14:24:06

@Bona Fides: Miért képezné az angol szakra a gimnáziumi diákokat??? Meg egyébként is: hogyan lehet képezni: nincs már felvételi, csak angolul kell hozzá tudni. Nagyon rossz tapasztalatod lehet, de nem is túl friss: manapság a tantervben megjelölt könyvből tanítanak (mondjuk Headway), s ezen mennek végig szolgaian. Van tanári kézikönyv, tehát, ha nem akar, semmilyen munkát nem kell végezni az órákra. A könyvek viszont jók: minden készséget tanítanak, s ebben a nyelvtan nem túl nagy szerepet kap. Én abban látom a problémát, hogy nem motiválóak az órák: meg kell győzni a diákokat arról, hogy igenis kell az angol: ha tudnak kommunikálni külföldiekkel, megértenek egy dalszöveget, sorozatot, filmet, sokkal lelkesebben megy a dolog. Ehhez viszont a tanárnak is lelkesnek kellene lenni kreatívan kiegészíteni a könyvet-tananyagot. Viszont mivel alul van fizetve, inkább bevállal délután 3 magánórát, ahelyett, hogy a másnapi óráit készítené elő. Tehát: a probléma gyökere megint a pénz. Kőkemény professzionalizmust csak profi bérekért várjunk, márpedig ebből láthatóan semmi sem lesz, így csodákat is felesleges várni...

Bona Fides 2011.07.29. 14:26:22

@Mensikov: Lehet, hogy a mi iskolánkból indult ki, ahol volt 0. évfolyam, de nem lett nyelvvizsga, nem is tudjuk, mikor lesz, gondolom, ha jó mélyen a zsebembe nyúlok. Egyébként amellett, hogy nem sokat tanítanak, különóráznom kell pl. matekból, angolból, zeneiskola is van egy héten kétszer, a srácaim egész napját kitölti az iskolával, tanulással kapcsolatos jövés-menés. A sportot (nem élsport) idő hiányában, illetve időpontütközések miatt hagyták abba.
Ez nekem nem tetszik, bár nem tudom, mit tehetnék ellene. Eredményét igazán nem látom.

ephudd 2011.07.29. 14:28:18

@Mensikov: Egyetértek. Nyilván a szakmai érvek semmilyen szerepet nem játszanak. Azzal már kevésbé értek egyet, hogy heti három órában nem lehet nyelvet tanítani - nyelvtanár vagyok -: lehet, csak ahhoz a tanárnak is oda kell tennie magát. Persze ha délután magántanítványozik a másnapi órára való készülés helyett - pénzhiány nagy úr - akkor ebből semmi sem lesz...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:28:37

@bubo cupropenis: Cimbim is ilyen volt. Gimi végére két középfokúja volt. Angol és német. A némettel semmire sem ment. 7 év alatt teljsen elfelejtette az egészet...

Nekem 4 évig tanítottak olasz és 5 évig németet. Néhány szóra emlékszem, semmi többre.

Bona Fides 2011.07.29. 14:29:38

@ephudd: A tapasztalatom kb. hat hetes múltra tekint vissza. Németből, angolból minden dolgozat a nyelvtanról és a fordításról szól. Szigorúan írásban. Pirossal sűrűn-sűrűn kijavítva.

sutpet 2011.07.29. 14:30:31

Rengeten tantárgynál, nemcsak a nyelveknél, használnak teszteket.
Ez szerintem hibás, nem valós a számonkérés, nem tanulnak meg írni, beszélni.
Az élet nem x -ből áll.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:33:38

@Mária: Már megint az a fránya egyelemes statisztikai minta...

2011.07.29. 14:33:38

Franciát 8 évig tanítottak, nem beszélem.
Angolt nem tanítottak, beszélem.
Ki nem szarja le, hány órában hány évig tanítanak valamit? Mintha azon múlna...

alfacharlybravo 2011.07.29. 14:34:34

Ezek a frinc franc indoeurópai nyelvek megtanulása nem egy nagy kunszt, csak be kell szívni a levegőt és megfelelően modulálni és némi szemantikát hozzáadni.
De például egy Japán vagy mandarin Kínai az már egy kihívás. Nekem tetszik, hogy ezek a népek disznóólban laknak a piktogramjuk szerint. Ami egy disznóból és felette lévő tetőből áll. Ez onnan ered, hogy eredetileg együtt laktak a disznókkal. Pl. szó piktogramja egy száj és vétek böl áll. Vagyis a szó a száj vétke.

tarackos 2011.07.29. 14:36:22

@ephudd: Pont a Vekerdy által említett, a tanárok 3szoros kontraszelekcióját írtad le. A gyengébbek mennek tanárnak, közülük a gyengébbek végzik el -mert a többi menet közben vált- és a végzettek közül a gyengébbek maradnak a pályán.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:37:59

@zsoci: Egy mérnök? Mindenre? Nem tudom, hogy mit értesz pontosan tervezőmérnök alatt, de sokszor hazai munkáknál is angol nyelven kell leadni már a dokumentációt, hogy ha később más hozzányúl a rendszerhez, akkor ne kelljen lefordítani az egész dokumentációt.

A specifikácók nagy része amúgy is angol nyelvű, ahogy a kontaktok és beszállítók is...

tarackos 2011.07.29. 14:38:00

Részemről maradjon a nulladik évfolyam. Az angol legyen kötelező. A felvételit pedig ne kössék nyelvvizsgához.

ggaborx 2011.07.29. 14:38:16

@ephudd: "Viszont mivel alul van fizetve, inkább bevállal délután 3 magánórát, ahelyett, hogy a másnapi óráit készítené elő...."

Akkor mégis mi a retkes búbánatért dolgozik a közoktatásban?! Nyisson nyelviskolát pénzért. Ja, hogy a tutibiztos bevétel is kell azért, mert hátha más nem jön össze? Cserébe viszont szart sem tanít meg a magánóráin kívül? Piszok mód felháborító ez a hozzáállás. Minek megy tanárnak az, aki nem hajlandó tanítani? Az igazán elkötelezett tanároknak lehetne több fizetést adni, amennyiben az ilyen hulladékok eleve elkerülnék a közoktatást, hiszen így megnyílna a keresleti oldal pénztárcája.

Persze a valóság az, hogy szinte csak az megy tanárnak, aki egyébként éhenhalna a versenyszférában. Ronda dolog ez, de végső soron elsöprő többségben tehetségtelen senkiháziak oktatják a jövő nemzedédékeit. Szerintük persze ők nem tehetnek semmiről, mert a tanterv és egyéb lózungok nem engedik meg. Kifogások keresése, meg a magánórák harácsolása az megy, de a felelősségvállalás az ismeretlen fogalom.

Azon kevés kivételt pedig, akik szeretnének és tudnának is érdemben tanítani egyszerűen ellehetetleníti ez a belterjes rothadó gittegylet.

bz249 2011.07.29. 14:40:57

@molnibalage: a mernok a munkaban beszel angolul (mondjuk a francuzzal celszerubb franciaul beszelni, mert azt viszonylag akcentus nelkul teszi es legalabb o erti, hogy mit is akar mondani) viszont ha mar esetleg egy sort is meginnal vele munka utan, meg ugy barmilyen cocialis jellegu tevekenyseget vegezni.

Szoval Marseille-ben hasznos a francia, Münsterben meg a nemet (noha minden kollega jol beszel angolul, de ebednel amikor a focirol beszelnek az bizony nemetul zajlik). Gondolom Eindhovenben sem hatrany a holland es Stockholmban sem akadalyoz a sved, de errol nincs tapasztalatom.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:50:45

@Deak Tamas: 80 éve hol kellett annyi más ismeretet összeszedni, mint ma...?

is 2011.07.29. 14:51:12

@Karcolt lendület: "a 8 osztályos ELITGIMNÁZIUMOK ELITDIÁKJAINAK"

nohat megsem jar mindenkinek ugyanaz az oktatas? taln ugyanaz az egeszsgugy sem jar? meg lesznek majd az eletuk vegeig kozmunkasok, joval minimalber alatt? masodrendu allampolgarok? ketszintu Magyarorszag? mi is a baj ezzel, kerded? szerintem te is tudod a valaszt.

ephudd 2011.07.29. 14:51:34

@ggaborx: Ez így torzítás: általánosítasz, így a rendszer által megnyomorított, tisztességes pedagógusokat is megsérted. Persze a magyar társadalom keresztmetszetét adtad meg: "Kifogások keresése, meg a harácsolás az megy, de a felelősségvállalás az ismeretlen fogalom." Ezt lehet a politikustól a sportolókig mindenütt hallani - miért éppen a "nemzet lúzerei", a tanárok lennének mások. Akik még sztrájkolni sem tudnak, mert kiröhögik őket: pedig egyszer elmaradhatna az érettségi, s rögtön máshogy látná mindenki a helyzetet. Ezt persze nem fogják megtenni. A megoldás itt van: béremelés versenyszférai fizetésre, cserébe iszonyat kemény szakmai szűrés, továbbképzések, folyamatos minőségkontroll SZAKEMBEREK által, s nem az önkormányzati ejtőernyős pártkatonákkal. Külföldi tapasztalataimból mondom: az az ország meghal, amelyik hagyja az oktatását elsorvadni, mert nincs jövője. Ez pénzbe kerül: felismerte ezt már minden fejlett ország... Otthon lenéznek, amikor azt mondom egyetemi oktató vagyok, Németországban megbecsülnek, tisztelnek, nem is beszélve arról, hogy 10-szer annyit keresnek a tanárok, mint otthon...

RowiwClub (törölt) 2011.07.29. 14:52:37

Spanyolul tanuljatok, előbb-utóbb ideérnek a mehikóiak. Aki a jelenleginél nagyobb terhet akar a gyerekek vállára tenni, az egyszerűen hülye, vagy nem látott még gyereket.

is 2011.07.29. 14:53:30

@RowiwClub: akkor mar inkabb a kinai, azok fognak mindenhova elerni. Orban alatt még a kaput is kinyitjuk nekik :D

Mensikov 2011.07.29. 14:54:14

@Bona Fides:
Ez a beszédpanél dolgot én is kedvelem, főleg az angolnál volt jó, mert a Bocs merre van a posta kérdésbe a posta helyére bármit lehet tenni, úgymond nincs ragozás. Ez azért az orosznál németnél nincs így.
Azok az áltsulisok akik ott németet tanultak nekik rögtön szimpibb az angol, mert gyorasan lehet haladni. Na meg a dalok is inkább angolul vannak. Bár én kedveltem Nena 99 luftballonját...

xstranger 2011.07.29. 14:54:59

@bz249: kepzettseget igenylo helyeken pont nem erdemes franciakkal franciaul, nemetekkel meg nemetul beszelni. Anyanyelvukon ohatatlanul elonybe kerulnek hozzad kepest, hadd szenvedjenek csak idegen nyelven.

Ezert marhasag eroltetni barmit az angolon kivul. Lehet hasznos lenne meg egy ket nyelv de egy atlagos kepessegu diaknal ezek a matek/fizika es az irodalom/nyelvtan karara mennenek. Marpedig ezek fontosabbak alapbol mint egy masodik idegennyelv.

2011.07.29. 14:55:07

Ha igaz a hír,akkor 2014-től csak kettő emelt szintű érettségivel lehet bejutni a felsőoktatásba.
Ezzel már eleve "megtizedelik" a jelenlegi 53 +ezres létszámot és könnyűszerrel elérhető a tervezett 35 ezres -államilag támogatott-felvételi keretszám.
Nem értem hogy miért kell beépíteni ebbe a tervezett rendszerbe egy újabb féket?
Egy B2 középfokú nyelvvizsga szintje egyenlő az emelt szintű nyelvi érettségi szintjével.
Miért kellene egy történelemből és matematikából emelt szinten érettségizőtől megkövetelni pl.egy német vagy francia nyelvvizsgát (nem az angolról beszélek) ?
Egyébként mindenkivel egyetértek abban,hogy angolul mindenkit meg kellene- és meg lehetne tanítani 10 év alatt, nyelvi előkészítő osztályok nélkül is.

Mensikov 2011.07.29. 14:56:17

@ephudd:
Engem Japánban a diákok megtapsoltak amikor elmondtam, hogy tanár vagyok. Ha itthon teszem szinte lehánynak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 14:56:52

@bz249: Ment. A szerbekkel is. Csak bizonyos témákat kerülni kellett. A lengyelekkel és németekkel még jobban. Peidg az én angolom szeritnem pocsék.

ggaborx 2011.07.29. 14:58:49

@ephudd: Lényegében ezt írtam én is, igaz kicsit cifrábban. Sokkal több fizetés kellene a tanároknak. Már látom is, ahogy erre minden tanár lelkesen bólógat. De, mint ahogy te is írtad csak akkor, ha megvan az "iszonyat kemény szakmai szűrés, továbbképzések, folyamatos minőségkontroll SZAKEMBEREK által". El tudom képzelni, hogy a legtöbb tanár erre hevesen rázza fejét...

Pénz az kéne, sokkal több, de cserébe ugyanezt a színvonalatlan szart adnák el oktatás címén mint most. Nem fog menni. Ugyanakkor a mindenkori hatalom érdeke az oktatás szinvonalának folyamatos csökkentése. Ebbe most nem mennék bele, de ha a döntéshozók elemi érdeke ellentétes a közvélekedés értelmével, akkor sok jóra nem számíthatunk.

azAttis 2011.07.29. 14:59:11

A nyelvi előkészítő tényleg jó dolog. Butaság lenne megszüntetni. Úgy van ahogy a szerző írta. Jó korban, friss aggyal "kapják el" vele a gyerekeket.

Az egy hazugság, hogy nem vált be. Kár is ezt fejtegetni.

Költsége van neki és a megszüntetésével további tanárokat rúghatnak ki. Az oktatás a jövőbe befektetést jelent. Ha nem fektetünk be a jövőbe akkor nem is lesz olyan amilyennek szeretnénk.

RowiwClub (törölt) 2011.07.29. 15:00:01

@is: De az nehéz nyelv. Ezzel szemben Amerika egyes részein jobban elboldogulsz kápóként (üzemvezetőként, rendőrként) spanyolul, mint angolul. Az elmúlt kb 40 évben az oktatás egy sandbox volt, kísérleti terep. Mostanában sokkal szélsőségesebb ötletek bukkannak fel. Nem kéne valakit végre kirúgni? Vagy ennyit megérdemelnek a mérhetetlen népszerűségűek?

Mensikov 2011.07.29. 15:00:24

@Fensterbrett:
A helyzet az hogy a diákok olyan eltérő tudással jönnek a középiskolába hogy nagyon nehéz szint szerinti csoportokat létrahozni mindkét nyelvből. Nálunk program csinálja de simán lefagy a rendszer vagy nem talál megoldást. Főleg ha minden csoport valamire még specializált is. Egyszerűbb egy 6 vagy 8 osztályosban...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 15:00:41

@Megélhetési rasszista: A diplomácia nyelve legefeljebb volt. Ma már angol. 1960 és 1990 között nagyobb eséllyel értették meg már az oroszt is, mint a franciát...

sutpet 2011.07.29. 15:01:38

@ephudd:
Igazad van, a színvonalas oktatás a legfontosabb egy ország számára. Kellő pénzzel finanszírozva, megbecsült oktatókkal/tanárokkal. És nem átpolitizálva.
Lásd kistigrisek, öböl menti arab országok.

bz249 2011.07.29. 15:04:35

@xstranger: attol fugg, mi a viszonyrendszer. Teny, gyakran van olyan helyzet, amikor a semleges (angol) nyelv az elonyosebb, viszont van olyan, amikor be kell vallalni a rovidtavon elonytelenebb szituaciot. Merthogy cocialisan megterul.

Egyebkent igen, eleg az angol (bar ket nyelv meg egy atlagnal valamivel jobb kepessegu diaknak, szoval olyannak, aki tovabb akar tanulni nem okozhatna megoldhatatlan feladatot)... sokkal fontosabb, hogy a diaknak legyen muveltsege es szaktudasa. Amit eleve nem tud arrol ugye semmilyen nyelven nem tud beszelni. Amugy velemenyem szerint tul vagyon ez a kerdes lihegodve, tizenot eve legalabbis ugy volt, hogy akit a legkisebb mertekben erdekelt valamilyen idegen nyelv elsajatitasa az megoldotta.

A problema inkabb ott van, hogy a diakok legnagyobb reszet nem erdekelte. Nem igazan latom, hogy az oraszammal valo buveszkedes mikent segithetne ezen.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.07.29. 15:10:15

Hoffmann Rózsikát csak a valóság zavarja.

bz249 2011.07.29. 15:12:06

@molnibalage: milyen minosegben voltal naluk? Milyen hosszu idore? Mert azert nem mindegy, hogy mennyire vagy vendeg.

Magyarorszagon is eleg termeszetes elvaras, hogy aki sok eve ott van az nyokogjon mar valamit magyarul. Sot ha lenne valami magyar vilagceg, mint ahogy ugye nincs, valszeg ok is megkovetelnek, hogy bizonyos pozicioba csak magyarul beszelo emberek kerulhetnek.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2011.07.29. 15:19:22

@alfacharlybravo: Ez egy AKKORA ökörség, hogy kár volt beírnod.

ephudd 2011.07.29. 15:27:11

@Bona Fides: Sajnos, van akinek eddig terjed a nyelvtanítás...

ephudd 2011.07.29. 15:28:49

@tarackos: És miért gondolom, hogy ezt nem az idén írta? Még csak nem is ebben az évezredben...? Nem változik semmi...

bolek 2011.07.29. 15:29:44

az angol de facto világnyelv, top priority kellene legyen a magyaroknak is. a külön nyelvokító évet eltörölni is ritka nagy ostobaság lenne.

ha emberszámra megy az ország okító politikája, mellette TALÁN spanyolul van értelme tanulni, azt elég sokan beszélik, részben feljövő helyeken (mint Brazília).

De angolul kellene tudni mindenek előtt. Azt a világon egyre többen fogják beszélni azok, akik külföldiekkel kommunikálni akarnak akár passzióból, akár hivatalból.

ephudd 2011.07.29. 15:31:45

@Mensikov: Az USA-ban, amikor Charlottesville-ben voltam, az egyik Starbucksban külön plakáton köszöntötték a "Helyi Hősöket", a tanárokat, s a cég vendége voltak egy kávéra...

Alikam 2011.07.29. 15:37:04

Újabb marhaság. Igazából még mindig az angol és a német a két meghatározó nyelv ebben a régióban(!).

Persze lehet feltörekvő országok, vagy gazdaságilag erős országok nyelveit is tanulni, fakultatívan.

2011.07.29. 15:39:10

@ggaborx:
" Persze a valóság az, hogy szinte csak az megy tanárnak, aki egyébként éhenhalna a versenyszférában. Ronda dolog ez, de végső soron elsöprő többségben tehetségtelen senkiháziak oktatják a jövő nemzedédékeit. Szerintük persze ők nem tehetnek semmiről, mert a tanterv és egyéb lózungok nem engedik meg. Kifogások keresése, meg a magánórák harácsolása az megy, de a felelősségvállalás az ismeretlen fogalom"

Oops! Elsöprő többségben senkiháziak oktatnak ?
170 ezer pedagógus dolgozik naponta az alap-köz-és felsőoktatásban.

" igazából azt kellene elérni, hogy akinek felesleges, az magyarul se merjen megszólalni"-idézet egy kommentelőtől:-)

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2011.07.29. 15:45:58

@fénycsepp:
Aha, teljesen le kell építeni a reáloktatást....

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.29. 15:46:04

"nem mindenki tud megküzdeni a lingvisztika bonyolultabb nyelvtani szabályaival,"

ez hülyeség. Minden magyarul beszélő ember képes megtanulni egy elég bonyolult nyelvet. Akikről itt szó van, azok a gyerekek képesek voltak "játszva" megtanulni egy igen nehéz nyelvet: a magyart. Nem a képesség a kérdés, hanem tényleg az, hogy mi az okosabb stratégia.

Ebben viszont igaza van a cikknek.

Igazából totál ellentmondásos, ha a nyelvvizsgát megkövetelik, de az arra való felkészülés egyik legjobb esélyét, a nulladik osztályos programot meg eltörlik. Ez ugye a "törjük el a lábát, aztán korbáccsal kergessük futni" nevelési módszer lenne, ugye?:)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.29. 15:50:56

@ggaborx: Versenyszférában dolgozom, de nagyon szívesen lettem volna fizika - töri - testnevelés szakos tanár. A bibi, hogy ilyen nem volt és nem is volt célom éhenhalni.

Ahogy viszont a helyezet áll, 10-20 év múlva mérnököknek kell tanítani a fizikát, mert senki nem megy tanárnak...

bz249 2011.07.29. 15:51:49

@molnibalage: az egy olyan idotartam, amikor tenyleg felesleges alkalmazkodni. Hosszabb tavon mar merlegelendo, hogy mennyi is az a mennyisegu idegen nyelv, amit erdemes elsajatitani.

bz249 2011.07.29. 15:56:22

@molnibalage: ez kerem aljas ragalom, hogy senki nem megy ttk-s tanarnak. Azt hiszem tavaly is volt valaki az orszagban (bar lehet csak legenda), aki matematika-fizika szakparra jelentkezett, fizikatanarbol pedig majdnem ketszamjegyu mennyisegu embert vettek fel. Mondjuk, hogy elvegzi-e es ha elvegzi, akkor tenyleg iskolaban fog-e dolgozni az jo kerdees. :(

Anselmo 2011.07.29. 16:11:50

Ha a 3 nyelv az két idegen + magyar, akkor semmi nem változott. Eddig is 2 idegent kellett tanulni gimiben, és a 4 év alatt le lehet tenni egy középfokút. Akinek nem sikerül, annak nem muszáj egyetemre mennie, oda menjenek a jó tanulók.

G. Wolf 2011.07.29. 16:12:18

csak az angol

azon kívül más nyelvnek kevés értelme van... illetve volna kínai, arab, orosz... ezeknek, de a még ők is inkább angolul beszélnek. az a nemzetközi nyelv

úgyhogy csak az angol...

nah jó annyi hogy az angol főképp :)

gyermekeim 2011.07.29. 16:16:33

@Bona Fides: Ilyen diákom nekem is volt. Születésétől 15 éves koráig angol nyelvterületen élt, angol iskolába járt. Itthon meg akarták buktatni, mert nem értette, mit magyaráz neki az angol nyelvtanról a tanára. Gyerek szerencséjére az osztályfőnök a sarkára állt, és győzött a józan ész.

csincsilla72 2011.07.29. 16:38:14

@Anselmo: Abszolút egyetértek. Az egyetem nem közoktatás. Nem jár alanyi jogon. Az egyetem elitképzés, azoknak, akik elég értelmesek, szorgalmasak és kitartóak, hogy bekerüljenek. Aki egy hervadt középfokút nem képes megszerezni a középiskola végére, annak semmi keresnivalója arrafelé. Ha nem tud az iskolai oktatáshoz magától annyit hozzátenni, hogy megszerezze a vizsgát, az a szaktárgyi vizsgákon is bukdácsolni fog. Az ilyen ember felsőoktatására egy fillért se költsenek.

csincsilla72 2011.07.29. 16:43:14

@Brendel Mátyás:
"Igazából totál ellentmondásos, ha a nyelvvizsgát megkövetelik, de az arra való felkészülés egyik legjobb esélyét, a nulladik osztályos programot meg eltörlik. Ez ugye a "törjük el a lábát, aztán korbáccsal kergessük futni" nevelési módszer lenne, ugye?:) "

Szívemből szóltál!
Kell a 0. évfolyam. A legjobb lehetőség. A magam részéről mindenkinek kötelezővé tenném a középfokú oktatásban. Intenzív nyelvtanulás ér a legtöbbet.

G. Wolf 2011.07.29. 16:53:13

@csincsilla72: "Aki egy hervadt középfokút nem képes megszerezni a középiskola végére annak semmi keresnivalója arrafelé. " - és mi van ha valaki diszlexiás/gráfiás vagy akármi? attól még nem lehet kiváló matekos/mérnök? oké nincs érzéke a nyelvekhez, de akkor már eleve ki is zárod a felsőoktatásból?

Szerintem teljesen szét kéne válszatani, én még azzal se értek egyet hogy diplomát nyelvvizsgához kötjük (persze nyilván vannak szakok ahol evidens, pl nemzetközi kapcsolatok) de egy gépészmérnök nem lehet jó mérnök nyelvvizsga nélkül???

Bona Fides 2011.07.29. 16:56:21

@molnibalage: "Ahogy viszont a helyezet áll, 10-20 év múlva mérnököknek kell tanítani a fizikát, mert senki nem megy tanárnak... "

Lehet, hogy jobban járunk... Sőt! Biztos vagyok benne. A gyerekeimnek mérnökhallgató tanította a matekot (pár évvel volt idősebb náluk) és sikerélményük volt. Boldogok voltak.

Valami nagy gáz van a tanárképzéssel.... És az oktatási módszerekkel.

bz249 2011.07.29. 16:56:59

@G. Wolf: "de egy gépészmérnök nem lehet jó mérnök nyelvvizsga nélkül"

Nem lehet jo mernok, mert a magyar nyelvu termektamogatas egyetlen gyartonak sem a fo profilja. Marpedig egy mernoknek azer nem art, ha kovetni tudja, hogy mit lehet kihozni a technikabol.

Bona Fides 2011.07.29. 16:58:55

@G. Wolf: Én sosem tudtam megtanulni semmilyen idegen nyelvet. És a reál tantárgyakból is kifejezetten gyenge voltam.
Jogász lettem és elismernek a szakmámban. Sosem volt szükségem a nyelvtudásra és a reál ismeretekre.

Bona Fides 2011.07.29. 17:02:15

@bz249: Nem tudom, hogy a mérnököknél hogyan van a műszaki nyelvvel, de én nyelvtudás nélkül is tudom követni az angol nyelvű jogi szöveget.

(Csak azért kell követnem, mert az EU-s anyagokat a bölcsészek jogász számára használhatatlanul fordítják.)

Bona Fides 2011.07.29. 17:03:54

@G. Wolf: Én sem értek egyet a diploma nyelvvizsgához kötésével. Szűrjön a piac. Ahova kell a szaktudás mellé nyelv is, oda nem veszik fel és kész.

bz249 2011.07.29. 17:06:37

@Bona Fides: nyilvan a szaknyelv bizonyos szempontbol egyszerubb, mint a koznapi nyelv (tekintve, hogy leszukitett szokincs kell hozza) viszont nulla nyelvtudassal azert nem lehet boldogulni. Az persze benne van a pakliban, hogy egy sima nyelvvizsgan ezzel a tudassal elhasalna valaki, de azert inkabb nem.

xstranger 2011.07.29. 17:11:38

@Bona Fides: 15 eves korod korul kell naponta tanulnod a nyelvet hogy majd 25 evesen a piac szurjon. Ennek az az eredmenye hogy senki se fog tanulni, ilyen idotavon csak megszoritasokkal lehet ravenni az embereket nyelvtanulasra.

Nem gond hogy kell nyelvvizsga mindenkinek. Aki nem kepes angolbol letenni egy kozepfokut az ne akarjon diplomas lenni.

xstranger 2011.07.29. 17:12:49

@Bona Fides: jogi szaknyelv gondolom valami latin alapu. Ugy konnyu.

alfacharlybravo 2011.07.29. 17:14:01

Melyik része az ökörség? Vagy esetleg nem érted? A humor vagy a Kanji magyarázat.

alfacharlybravo 2011.07.29. 17:17:23

@Lendvai Ildikó: Brazíliában beszélnek spanyolul csak előbb meg kell tanulniuk, pont úgy mint nálunk.

halihalo 2011.07.29. 17:18:05

Ez a kormány fél azoktól, akik beszélnek idegen nyelveket, mert azok ellenőrizni tudják, mit mondanak a külföldiek, nem feltétlenül hiszik el a meséket. Főképpen fél (mint róza mondta) a globalizáció angol nyelvétől. Ha megszünteti a nyelvtanítást, ezzel csak a nyelviskolákat és a nyelvtanárokat segíti, mert aki valamit is el szeretne érni, annak muszáj nyelvet beszélnie. Viszont megint csak azokat szorítják ki a tanulás lehetőségéből, akik tehetségesek, de nincs a szülőknek pénze.

G. Wolf 2011.07.29. 17:34:14

@bz249: látom nem ment át a lényeg! az hogy valaki menniyre piacképes és mennyire tudja követni a trendet, elolvasni egy szaklapot IDŐBEN ahhoz kell a nyelvismeret, de ahhoz hogy tervezzen egy jó valamit ahhoz nem, ha annyira fontos egy cikk akkor meg lefordítattaja, vagy pedig megvárja míg megjelenik magyarul (igaz hogy ezzel ő lépéshátrányba kerül, de ettől még mint mérnök jó mérnök marad).

(nem a nyelv ellen beszélek hanem az ellen hogy diplomát nyelvvizsgához kötjük, amúgy meg angol angol angol... mert így lesz valaki versenyképes!)

bz249 2011.07.29. 17:48:44

@G. Wolf: "igaz hogy ezzel ő lépéshátrányba kerül, de ettől még mint mérnök jó mérnök marad"

A jo mernok az nem az, aki lepeselonyben van? Tehat erti es alkalmazza a modern technikat meg ilyeneket.

Egyebkent nem szaklaprol van szo, hanem mondjuk a valallatnal alkalmazott CNC marogep uj szoftvererol vagy a rogonykeszulek kezeloi es javitasi utmutatojarol ezt kivel forditatja le es o mennyiert vegzi el a forditast?

Vagy mit fog csinalni a mernok, amikor targyalnak arrol a gyartoval, hogy megis milyen kepessegekkel kell birnia az ipari robotnak/kanalas exkavatornak. Mert esetleg a mernokot bevonjak a beszerzesbe (elvegre o lenne a szagember, akinek a ki kellene talalnia, hogy a gyarto ceg alapgepet milyen konkret extrakkal kellene feltuningolni es ugye ilyenkor boven sok nullas tetelekrol van szo) vagy majd a tolmacs? Aki nyilvan maga is mernok kell legyen, vagy legalabbis boven ertenie kell a szakmat, de akkor mi a masik mernok feladata? Megbeszelik a szallodaban, hogy hogy legyen? Tehat valami garazsvarroda mernokenek esetleg hasznalhato valaki nyelvismeret nelkul, de azert komoly cegnel nem. Vagyis nem jo mernok.

xstranger 2011.07.29. 18:07:43

@G. Wolf: @bz249: Szerintem ti nem tudjatok mit csinalnak a mernokok. Egy multinal teljesen trivialisan kerulsz mas nyelvuekkel egy csapatba nem is kerdes a nyelvtudas fuggetlenul attol hogy mi az anyanyelved. Magahoz a tervezeshez nem kell az angol, de ha a vilag masik pontjan dolgozo csapattagnak el kell magyaraznod hogy egy vonalat a tervrajzon miert oda huztal ahova huztad akkor mar tudni kell angolul.

Nyelvvizsgara meg azert van szukseg 18evesen mert vannak akik 22 evesen szigorlatok es diplomavedes elott jon ra hogy neki meg most 1 ev alatt meg kellene tanulnia valami nyelvet. Na az nem megy, most ebbol van a gond.

A kozepiskola pedig biztositson olyan nyelvkepzo kapacitast ami lehetove teszi hogy 12 ev tanulas vegen egy nyelvbol (lehetoleg angol) le tudja tenni a vizsgat. Ami azt jelenti hogy tud irni olvasni es beszelni elfogadhatoan (nem feltetlenul tokeletesen).

bz249 2011.07.29. 18:22:41

@xstranger: egy mernoknek nem feltetlen kell multinal dolgoznia. De beszerezni azert gondolom egy magyar cegnel is kell.

(egyebkent tenyleg nem tudom mit csinal egy mernok egy valodi ipari munkahelyen, akademiai vonalon dolgozo mernokot mar lattam... egyebkent beszel angolul, mert meg egy nemet egyetemen is kell, pedig a partnerek nagy resze nemet)

WasIstPassiert? 2011.07.29. 20:28:23

@Bona Fides:

"Én sosem tudtam megtanulni semmilyen idegen nyelvet. És a reál tantárgyakból is kifejezetten gyenge voltam.
Jogász lettem és elismernek a szakmámban"

:))) Jogász :)))

@G. Wolf:
"(igaz hogy ezzel ő lépéshátrányba kerül, de ettől még mint mérnök jó mérnök marad)."

Csak annyira marad jó, mint a sprinter, akinek leharapta az egyik lábát a krokodil.
Te nem tudod mit beszélsz. Lefordítattja? Minden, de tényleg minden aktuális, fontos, érdekes angolul jelenik. Magyarul semmi, csak az egyetemi jegyzetek. LOL.

Egyébként meg kontár-kormány legkontárabb államtitkárától mit vártok!?

G. Wolf 2011.07.29. 21:41:11

@WasIstPassiert?: ", akinek leharapta az egyik lábát a krokodil" - ez az lenne hogy nem ért a matekhoz... vagy építészként nem ért a statikához stb...

"Minden, de tényleg minden aktuális, fontos, érdekes angolul jelenik." - igen, ez az amiért lépéshátrányban van, de ez nem a munkája minőségét befolyásolja.

@xstranger: teljesen más egy multinál dolgozni, vagy egy sima egyéni építész mérnökként...

@bz249: amiről Te beszélsz az már egy komoly vállalat ahol van több mérnök, és ott van a főmérnök aki meg beszél angolul.

Az a baj hogy teljesen összekeveritek a színteket. Teljesen homogenizálni akartok. Más más feladatra más más kvalitású és képességű ember kell.

Nyilván hogy nem lesz mérnök szakfordító nyelvtudás nélkül... És az is hogy nem ő lesz a főmérnök. De attól még a munkáját el tudja látni tökéltesen. És nyilván nem ő lesz az aki elmegy meetingre, a távolkeletinyugati-akárkekkel.

A nyelvtudásra nem a szakfeladat ellátásánál, hanem annak megértésénél van szükség. Csapatban ott a főnök/csapatvezető/főmérnök aki megcsinálja kiosztja az észt. Egyéniként meg akkor nyilván csak olyan munkát vállal el - amit meg meg tud csinálni jól mert ért hozzá.

És mégegyszer hogy mindenkinek átmenjen: nem a nyelvtudás ellen vagyok, sőt igenis ha valaki előre akar lépni kell alap, és ahhoz hogy kidugjuk a fejünket a kárpátmedencéből ez a belépő. De az hogy valaki milyen szinten akar mozogni (akar e angolul) az már az ő dolga. És az hogy szakmájában mennyire alapos, jó az külön dolog attól hogy mennyire tud kommunikálni (szájbárágásért: nyilván előny ha tud és ahol lehet én is azt mondom hogy nyelv nyelv nyelv).

Hanem: az ellen hogy szakhoz hozzá legyen kötve. Pláne úgy hogy papírként... Mert a nyelvvizsga ma már kb csak egy papír... És megérzés, bár nem tudom, de szeirntem a nyelvvizsgával rendelkezők java a nyelvvizsgás nyelvén már lehet meg se tud szólalni... pláne ha az nem angol... és minimálisan se használja...

zsoci 2011.07.29. 23:07:49

@molnibalage: Hát lehet, hogy van ilyen cég is ( gondolom főleg multi ) de mifelénk ez gyáltalán nem divat. Nálunk én meg még 2-3 ember aki a külföldi parterekkel dolgozik használ nyelvet, a tervezők, a projectmérnökök, a szervizesek soha.

prolee 2011.07.30. 10:16:14

@ephudd: Miért sajnos? A nyelvet nem tanítani, hanem beszélni kell. Mindenkinek olyan szinten, amilyen szinten szüksége van rá.

A lányom kedvese informatikus. Pisisre röhögi magát azokon a faszokon, akik méregdrága számítógépet, meg okostelefont vesznek, de nem tudják használni és nincs is szükségük annak az eszköznek a tudására. De beleölik a pénzt.

Ennek a rendszernek az a baja, hogy teljesen rugalmatlan. Majd a piac beárazza a munkaerőt. Majd a piac eldönti, hogy kell-e nyelvtudás a konkrét munkához a mérnöknek, jogásznak, orvosnak, stb., vagy sem. Nem lesz mindenki jó mérnök és nincs is szükség mindenhol jó mérnökre.

Azt azért csendesen megkérdezném, hogy ha a gyerek érettségizik nyelvből, ne adj isten emelt szintű érettségit tesz, akkor mi a f@xnak kell még nyelvvizsga is?

Ha Rózsi nem lobbizna és nem lenne teljesen hülye, akkor az emelt szintű érettségivel kiváltaná a nyelvvizsgát, a diploma megszerzését pedig egyetemen belüli oktatással szaknyelvi vizsgához kötné. Annak lenne értelme.

De így, ez a magyar nyelvvizsga rendszer netto baromság.

A tornatanárnak sem kell tudnia idegen nyelvet.

prolee 2011.07.30. 10:23:42

@G. Wolf: Szakfordítás.
Apósom kutatómérnök volt. Érdekelték a nyelvek, gimiben tanult oroszul és németül, önszorgalomból megtanult angolul és a kutatóintézetnél (mivel igen gyatrán fizettek) szakfordításokat vállalt szép pénzért. Harminc évig fordított e három nyelvről egymásra, kutatóintézeti felhasználásra. Aztán koreai és londoni szakmai konferencián előadást is tartott.
Nyugdíjazása előtti években ijedten hívta fel őr a személyzetis, hogy munkaügyi ellenőrzés volt és megállapították hibaként, hogy nem folyósítottak neki nyelvpótlékot, de nem is találják a nyelvvizsga dokumentumait.
Mondta nekik a kisöreg, hogy ne keressék, mert neki nincs nyelvvizsgája.

prolee 2011.07.30. 10:36:27

@bz249: Ez nem teljesen így van. Nekem pl. idegi és nem szervi alapú halláskárosodásom van, ezért a magyart is leginkább szájról olvasva értem meg. A fusi-szinkronizált filmeket sem értem. Olvasni viszont tudok. Egy Rigó utcai mentalitású nyelvvizsgán szarnának a problémámra.

Szerencsére én akkor diplomáztam, amikor még nem volt nyelvvizsga. Soha nem is volt szükségem nyelvtudásra a szakterületemen.

Az viszont biztos, hogy kemény pénzeket kellene majd kicsengetnem nyelvvizsgáért. Ezt viszont nem fogom megtenni. Elküldöm a kölkeimet USA-ba önfenntartós nyelviskolába, a magyar nyelvtanárok pedig kinyalhatják a seggemet. :)

Csomorkány 2011.07.30. 11:11:03

@prolee: Sok igazságod van, de mégsincs igazad. Az évtizedes távlatra való előre gondolkodás képessége egészen későn, kb. 16 éves korra alakul ki. Aki addig nem élvezi a nyelvtanulást, márpedig csak egy csekély kisebbség élvezi, az el fogja hanyagolni, ha nincs kemény, közvetlen iskolai kényszer, ami annyira ésszerű, amennyire.

Ami az egyetemi felvételi szűrést illeti, az az állam oktatási költségeiről szól: minek költsön olyanok oktatására, akik képtelenek voltak összeszedni egy középfokú nyelvvizsgát.

Amivel viszont egyáltalán nem értek egyet HR elképzeléseiből, az a több nyelv erőltetése. Az angol nyelv magas szintű tudása sokkal többet ér, mint több nyelv rosszul. A szükségszerű iskolai kényszert az angolnál nyomnám.

csincsilla72 2011.07.30. 17:10:37

Tapasztalataim szerint a nyelvtanulás fontosságát többségében azok kérdőjelezik meg, akik nem tudták-tudják megszerezni a nyelvvizsgát, vagy egyszerűen tanulni is lusták. Szerintük hülyeség, fölösleges, úgyse jó semmire. Megmagyarázzák, miért nem kudarc az eredményük. Persze, így is lehet élni, de egy diplomás embernek egész élete során kell a nyelvtudás (aminek ugye ékes bizonyítéka a nyelvvizsga megléte is). Aki ezt tagadja, az minden valószínűség szerint olyan melót végez, amihez egy szimpla érettségi is megtenné. De nyilván fontos és kell az önámítás a jó közérzethez. Váljék egészségükre. Aztán persze lehet sírni, ha nem kellenek a kutyának se.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.30. 17:35:52

@bz249: Ez a fing a szélben katagória. Évi 100-as nagyságrendű tanár megy nyugdíjba hamarosan ezekről a szakokról.

bz249 2011.07.30. 18:30:04

@molnibalage: majd atkepeznek par irodalom tanart. Rokon terulet, a termeszettudomanyban is nagyon fontos az irodalmazas. Vagy, a legegyszerubb megoldaskent csokkentik az oraszamot. Azt hiszem az utobbi lesz a valasz a problemara.

Az a baj, hogy a termeszettudomanyhoz minimalis affinitast erzo paciensek elott kb. szaz jobb allaslehetoseg all nyitva, ugyhogy a kozepsiskolai oktatas lehetosege egyaltalan nem vonzo. Talan, ha magasabb lenne a fizetes... de valoszinuleg az se segitene.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.07.30. 23:03:00

@bz249: Ha valaki mérnök akar lenni, akkor fog kelleni a fizika. Ha másként nem, hát magántanároktól.

bz249 2011.07.30. 23:25:13

@molnibalage: kelleni kell, de ki fogja megtanitani? Szoval miert idetlenkedjen egy kozepiskolaban egy fizikatanar 150 bruttoert? Annyi sokkal jobb allas van es csak annyit kell tenni erte, hogy a tanar MSc helyett kutatoi MSc-re megy. Ebben a pillanatban akar Magyarorszagon, akar kulfoldon szerezhet maganak lenyegesen jobban fizeto allasokat, ahol meg uveges szemu hulyegyerekek sem idegesitik.

Szoval ez ugyanolyan ugy, mint a rezidensek kerdese, csak meg rosszabb, mert meg akik otthon maradnak azoknak is van jobb valasztas egy kozepiskolanal. Es ekkor szigoruan csak a penzrol volt szo, karrierlehetosegrol, lakokornyezetrol (mert ugye Tapiovilagvegere is kellene kozepiskolai tanar) es egyebrol egy mukk se.

dr. pretender 2011.07.31. 01:22:12

@Nath: az utolsó bekezdésedre szerintem az a válasz, hogy az angol egy baromi könnyű nyelvtanú nyelv a latin nyelvekhez képest :)
süti beállítások módosítása