@dajcstomi Tusványoson: twitter és pornó
2011. július 25. írta: st.Ella

@dajcstomi Tusványoson: twitter és pornó

  Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő irodájának sajtófőnöke troll-díjat érdemel; Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője szétszórtabb, mint Indira Ghandi; Deutsch Tamás, a FIDESZ/EPP EP-képviselője pedig otthon van pornóújság-témában – többek között ez derült ki a Tusványoson megrendezett kerekasztal beszélgetésből, aminek egyébként az innovatív nyelvhasználatról kellett volna szólnia.

  Ébredező, józanodó fiatalok támasztották egymást a sörpadokon péntek délben a tusnádfürdői szabadegyetem egy sátrában, az előadók pedig még kevésbé pihent arccal, csak a Nagy Névre, az innovatív nyelvhasználat témában méltán híressé vált Deutsch Tamásra vártak, hogy befusson végre. A képviselő végül mintegy tizenöt perc késéssel, fejét vakargatva, gyök kettővel bekocogott. (Nehéznek tűntek a szeme alatti táskák, talán amiatt lehetett olyan lassú.) Végül megtalálta helyét a jelenlévők üdvrivalgása között, akik közül néhány felkiáltottak „hősöm!”.

  Amíg a sztárvendég magához tért, és helyrerakta magában, hol is van éppen, addig Balogh Ákos Gergely színt vallott, és elárulta: a határidők betartásával sohasem állt jól; rendszerint nem tud egy témára koncentrálni, így mindig több dolgot ír párhuzamosan; valamint, hogy véleménye szerint a szöveges anyagok még mindig előnyt élveznek a képiekkel szemben. Mint szinte mindig, most is kitért a kommentszűrés vitarobbantó témájára, és leszögezte: általában nem törölnek hozzászólásokat, mert a cenzúrázás idő- és tőkeigényes művelet.

  Demeter Szilárd szerint a legfontosabb, hogy az olvasók értsék azt, amit olvasnak. Emellett, mintegy zárójelben percekig sztorizgatott arról, hogy bizonyos – az internethez nem értő – főnököknek jobb, ha nem szembesülnek a cikkek alatti kommentekkel, annak ugyanis végeláthatatlan levelezgetés a vége. Mesélt arról is, hogy tapasztalata szerint egy cikk kapcsán legfeljebb két-három fajta vélemény fogalmazódik írásban, és a későbbiekben ezekről folyik a vita. Demeter Szilárd elárulta, ha ilyen esetben magunk mellé akarjuk állítani a vitapartnereket, egész egyszerűen még egy néven regisztrálni kell, és a mindenkiénél bunkóbb és ostobább hangnem segítségével a megfelelő irányba terelni a veszekedőket. A sztoikusan hátradőlve chillező Demeter végül még egy anekdotát is közbeszúrt arról, miként lehet elűzni a vér-trollokat egy oldalról: tapasztalata szerint az IP címek lenyomozásának és nyilvánosságra hozatalának megemlítése mindenkit jó útra térít.

   Nagyjából itt járt a beszélgetés, amikor Deutsch Tamás magához tért, és örömmel ragadta magához a mikrofont. Megjegyzem, éppen időben, mert néhány fej már majdnem az asztalon koppant, de aztán a twitter-bajnok humorbonbonjai, pontosabban az általa kimondott „kardos-baszós pornóújság” kifejezés mindenkit felébresztett. A maga módján Deutsch is színt vallott: „Előadótársaimmal ellentétben én soha nem voltam író, nem is vagyok, és jelenlegi elmeállapotommal előretekintve nem is leszek”. Majd gyorsan korrigált: „Na jó, néha írok bevásárlócédulát”. Az EP képviselő elmondta, a legfontosabb – még egy twitter-bejegyzésnél is – az ihlet, és hogy az ilyesmit nem lehet kilóra mérni. Kissé szomorkásan megjegyezte, hogy a sok „veretes ókonzervatív” szerint twitterezése még mindig megbotránkoztató, aztán önmaga megnyugtatása végett is levonta a következtetést: mindez pont olyan, mint azt mondani, hogy nem olvasunk pornóújságot, és az mégis mindig elfogy a polcról.

  A beszélgetésből persze nem maradhatott ki a Facebook-téma sem, amiről a sztárvendég elárulta, szerinte Örkény találta fel. „Sőt, ezek nem is egyperces kommentek, ezek nyúlfarknyiak” – fűzte hozzá. Fall Sándor, a Reflektórium-blog szerzője szerint a „régen minden jobb volt” korszakában még igazi viták folytak az internetes fórumokon, de ezt ma a fácsé száz-kétszáz karakteres hozzászólásai ellehetetlenítik.

  Bár a beszélgetés az Innovatív nyelvhasználat címet viselte, mégis furcsának hatott, amikor Deutsch egy nyelvbotlása után – mint egy, a kocsmában sztorizgató megfáradt munkásember – eldarált egy egyébként cseppent sem mókás szösszenetet. A sztori cselekményében a Parlament házelnöke kimondott egy egyébként nem létező szót. Ezek után mindenki a csattanóra várt, mígnem Deutsch felharsanó nevetéséből rájöttünk, ez maga volt a csattanó. A képviselő mesélt még, a zúgásból főleg a „szalonnáci”, illetve a „szalonkommunista” szavak hallatszottak ki. Az előadók végül minden lelkesedőt blogolásra buzdítottak, de ekkora a közönség már „szalontüdő” felkiáltással az ebédlő felé az irányt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr563095542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.25. 13:07:05

"A sztoikusan hátradőlve chillező Demeter ..."

tud írni a némber, nem mondom! :)

Mitya Ivanov 2011.07.25. 13:54:08

nekem az lenne a kérdésem, hogy Deutsch Tamásnak van-e valami mondanivalója Lenhardt Balázs, Jobbikos ogy. képviselő számára?

Bloodscalp 2011.07.25. 14:31:31

ha belegondolok hogy ennek a fasznak mi fizetjük 20 éve az ÉLETÉT...a nőit, a gyerekeit, kocsiját, házát...
:)

magyar társadalom

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.25. 14:56:49

Azt a kurva, mi ez? A Pajtás újság beszámolója Gerő Ernő elvtárs csillebérci úttörőtáborban tett látogatásáról?

Bloodscalp 2011.07.25. 15:30:00

@Kettes: ???

st.Ella-egy fiatal underground jobber

mandiner- az underground jobberek gyűjtőhelye

az aktuális hős pedig, @dajcstomi, nemzetünk egyik megmentője...te kommunista!

csincsikurin 2011.07.25. 16:08:31

@Kettes: abban kevesebb a hiba, meg a kimaradt állítmány

jan 2011.07.25. 16:13:28

Volt néhány vicces fordulat, de én ezt a posztot se hoztam volna le, persze nehezíti a szerző dolgát, hogy maga a téma is elég érdektelen.

Javasolnám, hogy a posztokat még így nyáron is olvassa el közlés előtt legalább 1 db, a szerzőtől különböző ember (mondjuk egy szerkesztő, pl. ergé vagy turul).

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.25. 16:38:00

@jan: A téma persze lehetett volna érdekes, hiszen honnan lehetne pontosabb ismereteket szerezni az innovatív nyelvhasználatról, mint egy fideszes pártdzsemborin. Nem ám csak úgy nyalunk bele a világba, elvtársak, hanem innovatívan kell nyalni, például a twitteren meg a fácsén. És ki tudná ezt jobban, mint @deutschtomi, a nők állványa.

st.Ella 2011.07.25. 16:42:04

@jan: Ide sohasem kerül ki poszt szerkesztés nélkül.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.25. 16:44:33

Dájcs a haldokló nyugat dekadens viselkedésének megtestesítője, átnevelőtáborba kéne küldeni, mint anno Tito láncos kutyáit.

OrBánIsztán mindörökké!

Pelso.. 2011.07.25. 16:48:14

Nem, ennyire nem lehet uborkaszezon..

Alfőmérnök 2011.07.25. 16:55:35

Ne b@szogassátok már szegény csajt, nem rosszabb ez, mint mondjuk egy átlagos Indexes beszámoló az A38 hajóról. Különben meg én enyhe iróniát véltem felfedezni a sorok között.

jan 2011.07.25. 16:56:32

@st.Ella: Ó, köszi a személyes reakciót. Akárhogy is, szerintem ezen az íráson sokat javíthatott volna, ha néhány jó szerkesztői tanács alapján kicsit átírod.

A Brassó-poszt viszont tényleg mérhetetlenül bosszantó volt: ne már, hogy valakit, aki kimegy Tusványosra, ennyire ne érdekeljen Erdély történelme és épített öröksége...?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.25. 17:03:53

@jan: nagyon is érdekes, hogy olyanok, akik először járnak Erdélyben, mit látnak meg belőle. Jó volt az a poszt is. Más alkalommal, mások majd írnak az erdélyi örökségről.

teng-leng 2011.07.25. 17:07:07

@Mitya Ivanov: Egy zsidó – főleg, ha kiesik a csapata – inkább csak kussoljon!

tevevanegypupu 2011.07.25. 17:22:05

Jo kis jegyzokonyv ez, anno mi is ilyet szoktunk kezhezkapni egy-egy ertekezlet utan. Latszik, hogy a jegyzokonyvvezeto szepitett, hozzatett, atfogalmazott, hogy jobb es erthetobb legyen az egesz. Es nagyon jo is lett ez az egesz a semmirol, el is olvastam. Hozzatennem meg, hogy szerintem Deutsch festi a hajat, gyanus, hogy egy osz hajszala sincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.25. 17:34:40

"a beszélgetés az Innovatív nyelvhasználat címet viselte"

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

homoródkarácsonyfalváért 2011.07.25. 18:46:38

@rajcsányi.gellért (ergé): Követelem, hogy st.Ella tudósítson ezentúl az összes MSZP-s eseményről. A Mandiner így hozzájárul ahhoz, hogy utolsó csapás legyen a baloldal feletti végső győzelemen.
Fényképet mikor láthatunk a hölgyről?

nwp 2011.07.25. 18:53:01

"Ezek után mindenki a csattanóra várt, mígnem Deutsch felharsanó nevetéséből rájöttünk, ez maga volt a csattanó."

Na én is így voltam ezzel a bejegyzéssel, a szöveg jó, de nem vezet sehova.

ucsacsu 2011.07.25. 19:05:45

tompika aktivizálta magát, úgy látszik a Brüsszeli lányok,asszonyok szabadságra mentek.

jan 2011.07.25. 22:09:14

@rajcsányi.gellért (ergé): persze, valahol érdekes, de nekem a mandiner eddigi profiljától erősen elüt.

@ucsacsu: tempetőfi lenne Brüsszel Casanovája?;) mondjuk ha a főnökéről vesz példát;)

kispufi 2011.07.25. 23:06:40

a pornóújságot olvasni kell? és mit írt legutóbb?

Alfőmérnök 2011.07.25. 23:25:51

@tevevanegypupu: Nem biztos, hogy festi, van ilyen típus. :) Az arcszőrzete is erre enged következtetni, igaz, bizonyítani ez nem bizonyít semmit. De az is lehet, hogy csak régi a fénykép. :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.25. 23:52:10

@Bloodscalp: @Kettes: Kettesnek mélyen (és régen) elveszett a humorérzéke, túl komolyan veszi az életet, és kicsit paranoiás.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.26. 00:19:31

@dobray: Igazad van. Tényleg nem vettem le egyből, hogy a mandiner önreflexíven és nagyon viccesen egy 48-as kommunista tudósítást parafrazálva tudósít a Fidesz "mutatom, hogy kell nyalni, tufák" c. szemináriumáról.

A szerző vajon levette?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.07.26. 06:26:55

"Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő irodájának sajtófőnöke troll-díjat érdemel"

A Bárányemberek birkákkal hálnak, ez tudott.

tevevanegypupu 2011.07.26. 07:32:46

@Alfőmérnök:

Jomagam kedvelem Tomit, szoval meg az sem zavar ha festi a hajat, mint ahogy egyik ferfinel sem zavar - sot - igazan meltanyolom, ha apolja magat es szeretne minel tovabb megorizni szepseget.(: Tomi olyan udito kivetel a politikusok kozott akire szukseg van. Jokepu, szabad szaju es semmivel sem rosszabb mint mondjuk Cohn Bendit, akinek minden humort nelkulozo, hiszterikus kirohanasaitol megis ugy el vannak ragadtatva..egyesek.

tarackos 2011.07.26. 09:29:52

Ezek szerint roppant épületes és hasznos diskurzus folyhatott...

Alfőmérnök 2011.07.26. 10:19:28

@tevevanegypupu: Nekem sincs vele különösebb bajom, ha csak az nem, hogy a 89-es prágai happeningje óta komolyabb teljesítményt nem nagyon tudott felmutatni. Politikai teljesítményre gondolok, persze. :)

Bloodscalp 2011.07.26. 10:42:38

@Alfőmérnök: @tevevanegypupu: @dobray: így van kedves Alfő, épp ezért tartsuk még el 20 évig a jó Tomit, sőt akkor már kapjon kiemelt nyugdíjat is...

tevevanegypupu 2011.07.26. 10:43:02

@Alfőmérnök:

Benne van a zartkoru klubban es kesz: fideszalapito, Orbanekkal egyutt volt, ott volt Pragaban. Sok politikus van akik kutyaf..ulet nem csinalt es jar a szaja demokracia meg diktatura ugyben..Deutsch legalabb bizonyitott. Ezenkivul kimondta vagyis inkabb kiirta azt amit mas politikus (noha ezt gondoljak) soha nem mert volna megtenni. Horn Gaboron kivul.(:

tevevanegypupu 2011.07.26. 11:45:19

@Bloodscalp:

Kedve Bloodscalp, az egesz allamot mi tartjuk el Gyurcsanyostul, lmp-stol, jobbikostol, es mindenkori kormanyoktol, politikusoktol, tobbszazezer (vajon?) rokkantnyugdijasostol kezdve, nem is beszelve a nemzetiseg jo nagy reszerol. Most akkor mi legyen?

Bloodscalp 2011.07.26. 11:58:04

@tevevanegypupu: kedves teve van egy púppal...

1. az ilyen seggnyaló írásokkal le kéne állni...

2. aki 20 év alatt lófaszt se csinál, minek tartsuk el?
azt már kis fejtem hogy aki OV közvetlen haverja, számon se lehet kérni hogy el lett tartva a semmiért...

inkább 1000 rokkant mint 1 dajcstomi...ők vmikot vmennyi hasznot termeltek, és nem minden rokkant csaló rokkant tegyük hozzá...csak mert itt a hullám hogy leplezzük le a rokicsalókat...a politikusokat mikor számoltatják el igazán?

Jöhetsz az elempével, jobbikkal bármelyikkel, de ha dajcstomi a téma, akkor vesézzük ki szerintem

Alfőmérnök 2011.07.26. 12:14:11

@Bloodscalp: Volt ifjúsági- és sportminiszter, nem tudom megítélni, hogy milyen munkát végzett, de azért az valószínűleg nem igaz, hogy nem csinált semmit. De ő inkább egy ilyen "arc", a fidesz laza, liberálisabb imidzsét hivatott erősíteni. De tény, hogy nem legproduktívabb politikus, valszleg ezért is küldték ki az EP-be, merthogy az az egész úgy felesleges, ahogy van.

@tevevanegypupu: Egy férfi ne fesse a haját. Az olyan buzis. :)

Bloodscalp 2011.07.26. 12:31:29

@Alfőmérnök: sokmindenre én se emlékszem, de 1 valamire igen:)

akkor ment a fociban a "reorganizációs program", kb 5 milliárdot síboltak el ilyen néven kül. pályázatokba rejtve, emlékszem egy NS-re (Nezmzeti Sport vagy népsport), amiben végigkövették egy pályázat útját, egy NB III-as sportklub elnökének a házfelújítására (igen magánzház!) ment el pl a pénz, és hasonlók, mindez 2000 körül...

tevevanegypupu 2011.07.26. 12:45:37

@Alfőmérnök:

Nem buzis, a ferfiak is hiuk. Bar mint bizonyara tudja, egy tisztes oszes halantek, a no szamara ajandek. Viszont manapsag amikor minden csak a fiatalsagrol es a fiatalsagnak szol, igazan nem lehet csodalkozni..(:

tevevanegypupu 2011.07.26. 12:55:08

@Bloodscalp:

Deutsch Tomi sem rosszabb politikus mint mondjuk volt Gyurcsany Ferenc..avagy Magyar Balint (hozzateve, hogy annyi kart egyaltalan nem okozott) de mehetunk tovabb is, bar ketsegtelen, hogy az lmp jelenleg meg csak egy jo eve fejti ki hasznos tevekenyseget, de ugyan mi az ami miatt peldaul el kellene oket tartani? Mi az ami miatt Karacsony vagy Javor politikusi tevekenysege nelkulozhetetlen? Ne mondja mar, hogy azert tartsuk oket, hogy Gyongyospatan takaritsanak vagy megbizzak Daniel Cohn Benditet, hogy hiszteriazzon es ugraljon egy kicsit az Europai Parlamentben? Mert ahhoz egy kicsit dragak meg igy egy ev leforgasa alatt is..

tevevanegypupu 2011.07.26. 12:58:14

@Bloodscalp:

Ha mindezt megtettek Deutschek - maganhazfelujitas kozpenzbol, tobb milliard elsibolasa, akkor talan fel kellene jelenteni, vegulis nyilvan megvannak ehhez a bizonyitekok is.

Bloodscalp 2011.07.26. 13:12:28

@tevevanegypupu: bámulatos ez a fideszes önreflex...ha eltartjuk a sok másik hülyét, akkor a mi hülyénket pont ne, akit már 20 éve kitartunk? mert kb ezt mondtad...

ne nevettesd ki magad:) majd a Budai elszámoltatja?:)
Deutsch Tamást?

egyébként ne, ne is beszéljünk róla, legyünk jó állampolgárok és felejtsük el, ez a másik lehetőség...minek bolygatni a múltat? végülis vmi épült ebben a hazában, nem?

jan 2011.07.26. 13:15:39

@tevevanegypupu: ö, hát az, hogy 20 éve kamaszos bátorsággal tüntetett egyet Prágában, ill. hogy szerinted jóképű, aligha elég erős érvek arra, hogy azóta is az adófizetők apanázsából éljen.

tevevanegypupu 2011.07.26. 13:27:36

@jan:

Hogy jokepu, hat ahhoz tenyleg keves, bar meg kell mondani, politikusaink kozott ritka kivetel.(: A magam reszerol nagyon hosszu listat tudnek kesziteni, hogy - meg csak kamaszosan bator sem volt - politikusaink kozul kit itelek tok foloslegesnek eltartani.

tevevanegypupu 2011.07.26. 13:31:01

@Bloodscalp:

A multat vegkepp eltorolni az nem a kommunistak igenye? Meg meg is eneklik. Ezek az elszamoltatasok egyebkent kicsit lassan mennek igaz? Bizonyitekok eltuntetve avagy elevulve, meg sokaig valasztasi jatek lesz minden oldal politikusainal ez az "elszamoltatas".

Bloodscalp 2011.07.26. 13:34:09

@tevevanegypupu: kinek az igénye?megmondanád? biszku&co felelősségre lett vonva? hát így ugasson nekem egy fidesznyik

tevevanegypupu 2011.07.26. 13:48:35

@Bloodscalp:

A Jobbik feljelentette Biszkut, azt viszont nem lehet kivanni, hogy a birosag helyett a fidesz itelje el. Ha valami nem stimmel akkor valoszinuleg a(fuggetlen(:) birosagnal kellene keresni a hibat.

tevevanegypupu 2011.07.26. 13:48:35

@Bloodscalp:

A Jobbik feljelentette Biszkut, azt viszont nem lehet kivanni, hogy a birosag helyett a fidesz itelje el. Ha valami nem stimmel akkor valoszinuleg a(fuggetlen(:) birosagnal kellene keresni a hibat.

Bloodscalp 2011.07.26. 13:56:38

@tevevanegypupu: a jobbik? kommunista bűnök tagadásáért...

és más komcsikkal hogy számolt le?és a kommunista bűnök? nem a KISZ-es gyurcsány félékről van szó...
'56-os események? ekkora terelést már ne nyomj, a fidesz akkora antikommunista h eddig egyetlen kommcsit se vont felelősségre, vitt bíróság elő, '89 előtti tettért nem számoltatott el senkit! mert az ő soraikban legalább annyi a bűnös...ennyi.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2011.07.26. 13:58:57

bár az előadások nem az izgalomról és a kézzel fogható feszültségről voltak híresek, a buli jó volt, a székely lányok pedig imádnivalóak. üssétek be a blog.hu keresőbe a tusnád szót, találhattok érdekesebb beszámolót is, pl ezt: hatodikelem.blog.hu/2011/07/26/fesztivallapot_4
persze más szemszögből, mégsem olyan lehangoló

tevevanegypupu 2011.07.26. 14:56:37

@Bloodscalp:

Lehet, hogy fidesz szavazok kozott vannak kommunistak - vannak volt parttagok is a fideszben - de a rendszervaltasnal adtak lehetoseget valasztani. Aki akart maradt kommunista (szocialdemokrata leanyneven) aki meg akart az valthatott es vagy erdekbol vagy meggyozodesbol atvaltozhatott jobboldaliva vagy akar szelsojobba is. Nem ez a problema _ illetve ez is az, de ez mar ugy tunik marad igy - a problema elsosorban azoknak a bunosoknek felelossegre nem vonasa, akik bizonyithatoan reszt vettek olyasmiben, amit a rendszervaltas utan feltetlenul meg kellett volna buntetni. Masik nagy hiba, hogy a gazdasagi bunozoket is hagyjak futni, harmadik pedig az, hogy politikus tevedhet - buntetlenul - akkorat, hulyesegbol, hozza nem ertesbol vagy parterdekbol, hogy az egesz orszag fizesse aztan evtizedekig az arat.

eN 2011.07.26. 18:05:00

@tevevanegypupu: maga itt harcol a trollokkal? fölösleges.

tevevanegypupu 2011.07.26. 20:13:30

@eN:

Tudom, tudom..de allandoan nem lehet csak azzal beszelni akivel egyetert az ember.(:

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.26. 20:47:43

@tevevanegypupu: Azzal kell beszélgetni, akinek megengedik.

tevevanegypupu 2011.07.26. 21:19:55

@Kettes:

Erthetetlen, mert ilyenkor a nyari szunetben minden ovodaban engedekenyebbek szoktak lenni, tobbet szabad.(:

Bell & Sebastian 2011.07.26. 23:24:02

Szerintem itt igenis az innovatív nyelvhasználatról van szó. A nemlatin szakirodalom is ismer rá kétféle módot és ugyanannyi szót. Csak most nem írom ide.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.27. 19:18:10

innovatív nyelvhasználat: http://twitter.com/#!/dajcstomi/status/96254891823071232

"Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?"

Tomi, Melia az a fasz, amit nagyon csúnyán be fogsz kapni, hamarost.

Bell & Sebastian 2011.07.27. 19:37:50

Hát baszki, ez Thomas O. Melia egy akkora aktivista, annyi freedom fundationnak tagja, hogy még a visszhangja is hátborzongató: ...tion, ...tion.

Ez lehet az új kommunista isten, hogy most Herr Schwarz már nem keveri a besszt a hosszal.

Beszarás. Hogy mekkora egy cicisz ez a Tamás, a NER négy szélén!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 21:31:32

@Mitya Ivanov: miért? mi az összefüggés?

amúgy dajcs az ország szégyene, mit dolgozik ez? miért kapja a fizetést? hogy üljön az irodában és netezzen? hogy káromkodjon?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 21:40:17

@Bloodscalp: ez a teve már lejáratta magát. mindenhogy. szegény.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 21:42:01

@jan: de fideszes!!! és ez a lényeg!!!

Atisz 2011.07.28. 11:41:14

@málnási: Igen, ez nekem is nagyon tetszett :)

Atisz 2011.07.28. 11:42:56

@st.Ella: Ugyan, nem kell minden kritikát komolyan venni. Nagyon jó kis beszámoló volt, a stílus illett az ott elhangzottak hangvételéhez :)

homoródkarácsonyfalváért 2011.07.28. 13:14:06

@tesz-vesz: Kedves tesz - vesz, megkaptam st.Ella fényképét. (!!!!!) :) :) :) :) :)
Előljáróban leszögezném, hogy belőlem minden körülmények között teljesen hiányzik az opportunizmus (oportó van bennem).
Mindent végiggondolva megállapítom, hogy st.Ella írása, mind a fenti, mind a Brassóról szóló kitűnő. Véleményem szerint a jövő nagy posztíró reménységét láthatjuk (bárcsak), olvashatjuk.
Egyáltalán nem hiba a Brassói írásban, hogy st.Ella első erdélyi útján "az első benyomásaig közli" (ergé). Sőt! Mindig kell egy első benyomásnak lennie.
Szeretnék Ellával Erdélyben további benyomásokat, szívesen kalauzolnám, bármikor alkalmas.
Nevem és telefonszámom a hölgyeknél leadva!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.20. 11:47:07

@homoródkarácsonyfalváért: jóvanmár nem kell dicsérni, van barátja, neki is meg ergének is.
süti beállítások módosítása