Vége a bioetanol adómentességének
2011. június 29. írta: Zsigmond és Péterfy

Vége a bioetanol adómentességének

  Bárhol is járt az ember az országban tavasszal, mindenhol sárgállott a vidék: a repce (és a kukorica) lett az idei szezon slágere a gazdák között. Nem véletlenül: piacuk kiszámítható termesztésük tisztes nyereséget hoz. A repce reneszánsza azután jött el, hogy felismerték: a növény kiválóan alkalmas bioüzemanyag-gyártásra, az alternatív üzemanyagok globális versenye pedig még jobban felhajtotta az árát. A bioüzemanyag-növények termőterületeinek erőteljes növekedése viszont újra felerősítette az aggódó és kritikus hangokat, és mintha a kormányzat sem támogatná már akkora elánnal a bioüzemanyagokat: 12 forinttal emelkedhet az E85 ára az adószabályok módosítása miatt, mivel megszűnik a bioetanol eddigi jövedéki adómentessége.

  Az Országgyűlés novemberben fogadta el a bioüzemanyag-törvényt, mely szerint 2020-ig a közlekedés energiaigényének tíz százalékát kell megújuló energiából fedezni. A cél többek között a bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásának előmozdítása volt. A Széchenyi Tervben szerepel az energiafarm-rendszerek kialakítása, többek között a bioetanol termelésének elősegítésére, és vissza nem térítendő támogatások formájában is támogatnák a bioetanolt előállító nagy- és közepes kapacitású gyártóművek létesítését. A MOL is kezdeményezéssel élt a bioüzemanyag-piacon: Május közepétől országszerte mintegy 100 benzinkútjánál kezdi gyűjteni a használt háztartási sütőolajat, amiből bioüzemanyagot állítanak elő. Az olajat a cég a benzinkútjainál elhelyezett tárolótartályokban gyűjti.

  Kérdés, milyen hatással lesz a dinamikus ágazat növekedésére az adóztatás: az E85-re vonatkozó 2007-es jövedéki törvény 2014-ig lett volna hatályos, de a jövedéki adóról szóló 2003-as törvény módosítása az eddig jövedékiadó-mentes bioetanolt is megadóztatná július 1-jétől. A nol.hu szerint ez mintegy 12 forintos áremelkedést okozhat. A Magyar Bioetanol Szövetség számításai alapján a bioetanolból származó jövedékiadó-bevétel nem érné el a 400 millió forintot sem. 

  Hogy mi az adókivetés indoka? A törvénymódosítás indoklásában az olvasható, hogy „az E85 üzemanyag és a benzin piaci árának összehasonlítása alapján az E85 – a rosszabb hatásfok miatt indokolt értéknél nagyobb – árelőnyt élvez a benzinnel szemben”. Wilde Györgyöt, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke a Népszabadság kérdésére teljes mértékben egyetértett a törvénytervezet indoklásával, hogy az E85-öst az elmúlt években túltámogatták.

  Ez azonban nem csak Magyarországon volt így: az etanolblog.hu szerint az EU semmilyen módon nem támogat olyan mezőgazdasági tevékenységeket, melyek az adott ország bioetanol ágazatát előtérbe helyezi, kivéve a bioüzemanyag gyártást. Ebben az esetben egyenesen javasolja a bioüzemanyagok adómentességét. A Bizottság a közelmúltban leszögezte, hogy a bioüzemanyagok megszabadíthatják Európát a szorító fosszilis energiafüggőségtől, és 2050-re a szállítást fenntarthatóvá teszik.

  A bioetanol-ágazat először az USA-ban ívelt fel: jelentős állami szubvenciókat nyújtottak gazdáknak a termelés átállítására, de ez végeredményben egyes kritikusok szerint az élelmiszerárak növekedését eredményezte. Az Egyesült Államokban a szövetségi agenda ellenére csak néhány államban, például Minnesotában és Dél-Dakotában van jelentős adózási kedvezmény az E85-re.

Állam E85 Benzin
Arizona 18c 18c
Kalifornia 18c 18c
Georgia 16.8c 16.8c
Illinois 20c 20c
Iowa 19c 21c
Michigan 19c 19c
Minnesota 19c 27c
Missouri 17c 17c
Nebraska 26.4c 26.4
New York 24.4c 24.4c
Észak-Dakota 23c 23c
Oklahoma 17c 17c
Dél-Dakota 10c  22c
Texas 20c 20
Wisconsin 31.8c 31.8c

(Az egyes üzemanyagok adótartalma, forrás: Planet E85.)

  A Magyar Bioetanol Szövetség az élelmiszertermelés és E85 közötti összefüggések, valamint az élelmiszerárak emelkedése kapcsán érkező folyamatos kritikákra azt válaszolta: az élelmiszerár-növekedésben jelentős szerepet játszott az üzemanyagok és az energia ugrásszerű drágulása, valamint a műtrágya közel 35 százalékos árnövekedése is. Emellett szerintük azok a befektetők sem tettek jót az élelmiszeráraknak, akik spekulációs céllal vásárolták fel a búzát vagy kukoricát, tehát nem felhasználni akarják, hanem profitot kívánnak elérni az árfolyam-különbözetből. Az MBSZ szerint azonban hazánkban a bioüzemanyag-ipar nem veszi el az élelmiszernek szánt alapanyagokat, ellenben biztos felvevőpiacot jelentenek az évtizedek óta túltermeléssel küszködő magyar mezőgazdaságnak.

  A bioüzemanyagok drágulása most újra felkavarhatja a piacot: a napokban adták át a 400-ik E85 kutat, ami mutatja, hány vállalkozó és beszállító működik ebben a szektorban. Érdemes megnézni a töltőállomások világranglistáját (ami felveti a kérdést, hogy miért van sokkal több kút nálunk, mint más, sokkal nagyobb, gazdagabb és a környezetvédelemre érzékenyebb országokban):

USA - 2.246 töltőállomás
Svédország - 1.572 töltőállomás
Magyarország - 400 töltőállomás
Franciaország - 321 töltőállomás
Németország - 316 töltőállomás
Svájc - 63 töltőállomás
Hollandia - 32 töltőállomás
Csehország - 24 töltőállomás
Nagy-Britannia - 21 töltőállomás
Norvégia - 19 töltőállomás
Észtország - 15 töltőállomás
Finnország - 6 töltőállomás
Ukrajna - 6 töltőállomás
Belgium - 3 töltőállomás
Olaszország - 2 töltőállomás

  Kérdés, hogy mi történik a jövedéki adó módosítása után: mennyire fognak a fogyasztók kitartani az olcsóbb, ugyanakkor többletkockázatokkal járó bioetanol mellett? Ha felmerül a fogyasztás csökkenése, akkor az etanolblog szerint jó esetben a gyártó és a kutak benyelik a 12 forint többletet hogy legalább a jelenlegi ár tartható legyen, rossz esetben elzárják a hazai csapot és az országból kifelé csurgatják az bioüzemanyagot – amire folyamatosan növekszik a nemzetközi igény.

Frissítés: Jolanda68 írja, hogy elkerülte figyelmünket egy időközben benyújtott módosító indítvány. Igaza van, ezzel a módosítással nem 12, hanem 40 Ft-ot drágulhat literenként az E85.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr62954682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jolanda68 2011.06.29. 18:09:11

Aktualizáljanak az urak, mert ez így egy hónapos hír.
Sajnos azóta nem is 12 Ft ról van szó, mert már 20-án benyújtotta Aradszki András KDNP-s képviselő egyéni módosító indítványát, hogy kevés lesz az, legyen inkább 40 Ft/l.
Aradszki úr egyébként 1988-óta a MOL jogi menedzsere.
A bizottságok és a frakció pedig megszavazta. Kiváncsi vagyok, hogy hogyan segít ez a munkahelyteremtésben, és az import csökkentésében, stb stb.

www.etanolblog.hu/2011/06/mol-os-erdekeltsegu-politikus-tovabbi.html

Lew Archer 2011.06.29. 18:24:20

Vagy hétmilliárd ember él a Földön, termőföld meg annyi van, amennyi. A szántóföldeken élelmiszert kell termelni vagy takarmányt, nem az autókba üzemanyagot.

Jolanda68 2011.06.29. 18:33:08

@Lew Archer: értem. Nyilván az elrohadó kukoricafelesleg segít az éhezőkön. Legalábbis én ritkán hallok arról, hogy a kőgazdag magyar termelők kamionszám indítanák az éhezőknek az eladatlan terményeket, de akkor lemaradtam valamiről.

Amúgy igazad van, de ehhez közben talán abba kéne lassan hagyni az autózást úgy am blokk. Amit meg használunk azt meg igenis valamilyen megújuló forrásból.

Lew Archer 2011.06.29. 19:27:00

@Jolanda68:

Igen, tényleg, tehát a biztos árbevételt adó bioüzemanyagot csakis és kizárólag máshol nem hasznosítható, értéktelen mezőgazdasági hulladékból gyártják, ez tényleg hihető.

Jolanda68 2011.06.29. 19:30:56

@Lew Archer: jajistenem. Piacról hallottál már?

Lew Archer 2011.06.29. 19:40:56

@Jolanda68:

Az mitől piaci, hogy az egyik üzemanyagfajta állami döntés alapján adózási előnyt élvez a másikkal szemben?

Jolanda68 2011.06.29. 19:41:56

@Lew Archer: Ja, így már értem.

Eddig nem volt világos, hogy miért érted félre amit írok.

További jó munkát.

Lew Archer 2011.06.29. 19:46:32

@Jolanda68:

Örülök, hogy megértette. Jó estét.

Jolanda68 2011.06.29. 19:55:26

@Lew Archer: Azért világosítsál még föl, mert vannak még homályos pontok. Szóval az üzemanyagok piacán nem lehet támogatás és legyen verseny, akkor így van ez az élelmiszerek esetén is?
És akkor a hétmilliárd ember majd piaci alapon majd kajához jut? Meg piaci alapon termőföldhöz? És addig akkor versenysemlegesen autózhatunk elfogyó olajkészleteinkből?
Kínoz ez a sok kérdés, hiszen épp most oldjuk meg a világ éhezésének és a piac működésének problémáit, ráadásul egyszerre ám.

Lew Archer 2011.06.29. 20:01:35

@Jolanda68:

Maga hivatkozott a piacra, nem én.

Viktus 2011.06.29. 22:20:25

Mindegy ezt sem tankolunk ... sokat eszik belőle a gép ...

szmr 2011.06.29. 22:57:17

Nem egyszerű munka a gombok nyomogatása: a 40 Ft-os módosítást benyújtó Aradszki András nemmel szavazott saját indítványára :)

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2011.06.27.21:50:55&p_szavkepv=I&p_ckl=39&p_pcs=8&p_szavkod=

teng-leng 2011.06.29. 23:25:10

@szmr: Rettentő okos gyerek lehet. Pedig minden szavazás előtt óbégatnak egymásnak az elvtársak, hogy melyik gombot kell megnyomni.

Kicsit Karcos 2011.06.30. 01:54:11

Nem teljesen tiszta, hogy a Norvégiából hazatért szakácsnak, akit megbasztak a "rendőrök", amiért nem fizette meg a jövedéki adót a saját autójába töltött saját olajáért, pontosan milyen jövedéki adót kellett volna megfizetnie, az eddigi 0 forintosat?

totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2011/06/10/elfogtak_az_etolajjal_furikazo_szakacsot/

OmegaMale 2011.06.30. 08:03:54

Amellett, hogy az E85 támogása eddig kifejezetten baráti volt és most látszólag eléggé meg akarják szigorítani, azt azért gyorsan tegyük hozzá, hogy azokon a kutakon, ahol most kapni etanolt, ott az E85 literenkénti árrése kb. 50-60 forint, míg a benzineken a kutak literenként 10 forint alatt akasztanak... Azért ez elég jó biznisz volt eddig és a kutak nemigen adták ki a kezükből azt az árelőnyt, amit eddig a az alacsonyabb liter árral és a jövedékiadó mentességgel élveztek. A eredeti cél NEM az E85 kutak *megélhetésének* támogatasá volt!

Ha innen nézzük, hasonló a helyzet, mint a bankoknál. Mindeki azt várta, hogy ha vége lesz az űrbiznisznek, a bankok majd elmennek. Ám kiderült, hogy az űrhaszon fele is talált pénz... Ha a msotani 10 forint alatt árrésért édemes benzinezni/dízelezni, akkor az E85-ös kutakat sem fogják leszerelni, ha már ott vannak de már 'csak' annyit hoznak, mint a többi kútfej... Az is elképzelhető, hogy az E85 kutak majd mgpróbálják a termelői árakat lenyomni, hogy maradjon valami az extraprofitjukból, de valószínű ezzel csak a termelőket fordítják az élelmiszer alapanyag termelés felé. Nem hiszem, hogy külföldön is ilyen árréssel dolgoznának. Az E85-ös kutak legyenek hálásak, hogy eddig senki nem kérdezett rá, hogy hogy is van ez fiúk, kivel is versenyeztek Ti most tulajdonképp? Hogyan is népszerűsítitek Ti a bioüzemanyagokat?

Ami az E85 'rossz hatásfokát' illeti, ez nettó baromság! Az E85 sztöchiometrikus aránya más, emiatt kell belőle több a tökéletes (lambda=1) égéshez. Emelett azonban sokkal jobb a kompressziótűrése, mint báremlyik prémium motorbenzinnek, így magasabb kompresszióval ill. jobb látens hője miatt feltöltéses (turbó , kompresszor) motoroknál adott hengerűrtérfogatból kedvezőbb emisszió mellett nagyobb teljesítmény érhető el (vagy adott teljesítményhaz downsizing). Nyilván a benzinhez tervezett motoroknál ezek az előnyök nem jelentkeznek, de a többletfogyasztást fedezi az alacsonyabb egységár (legalábbis a jelenlegi állás szerint).

Lehet, hogy 400db E85 kút jó dolog, majd kiderül, hogy hány él a piacról és hány élt eddig *állami támogatásból*.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.30. 09:17:55

Szerintem el kellene dönteni, hogy mit szeretnénk:

- olcsó bioetanolt hogy olcsón autókázhassunk

vagy

- olcsó kenyeret.

A kettő együtt nem fog menni, a repce biznisz felhajtja az búza árát.

2011.06.30. 09:21:16

Így van ez nálunk. Mindegy az, miről van szó, csak le lehessen húzni még egy kis pénzt az istenadta birka népről. Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, ha cserébe szolgáltatna is az állam. De van egy kis zavar a rendszerben. Ha adózásról van szó, akkor Svédországot követjük, ha szolgáltatásról, akkor az Egyesült Államokat, ha ügyintézésről, akkor Oroszországot. Lefordítva: sokat adózunk, keveset kapunk az államtól, és a hivatalok az állampolgárok szivatására lettek kitalálva.

citrix 2011.06.30. 09:23:44

Tisztán látszott,hogy addig nem lesz rajta jövedéki adó(+áfa),amíg beetetésként dobják piacra.Kapjanak rá a halacskák,szereljék be a kütyüt hozzá,cseréljenek fúvókát a porlasztós autókban,nos ha ez megtörtént jöhet a sarc kivetése.Így történik,mert ez egy olyan ország ahol az államnak semmi pénz sem elég.

Samott 2011.06.30. 09:23:59

50 lesz az a 40 forint, mert meg afat is fizetni kell ra... egyre szebb, mi?

dekás dezső 2011.06.30. 09:38:46

nem az lesz rossz nekünk ami most következik, hanem eddig volt igazságtalanul jó, és ezért érezzük az ellenkezőjét.
de a mi érdekünkben, az igazság érdekében történik a változás, ezért fizessünk mosolyogva egy szebb jövő érdekében.

anyátok picsáját.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.06.30. 09:41:27

HA megnyomják 40 ftal az árát, azzal kb vége is az etanolnak.

yerico1 2011.06.30. 09:41:52

@Jolanda68: Nem cél támogatni az afrikai éhezőket. A Föld túlnépesedik, és ebben az afrikai és ázsiai tömegek veszük ki a részüket főleg. Afrikában vissza kellene fogni a születéseket, de nagyon. Minek támogatni azt, aki eleve úgy szül gyereket, hogy nem tudja felnevelni, mert tudja, hogy önerőből éhen fog halni? Ugyanezt a szitu itthon is adott, csak kisebb mértékben.
Kína már meg tudta lépni, egy gyerek max, a többiért büntetnek, mint a meszes.

Amúgy az E85 minden idők legfeleslegesebb terméke volt, az egyik jótékony hatása a hazai állatállomány jelentős csökkenése és az élelmiszerárak jelentős emelkedése volt. Most nem mennék bele abba, hogy a termelésére fordított energiát vissza lehet-e vele nyerni, vagy sem, mert édesmindegy.
Úgyhogy az 50 forintos emelés jogos, sőt indokolt is.

ember67 2011.06.30. 09:50:12

A bioetanol mezőgazdasági előállítása a környezetvédelem parasztvakítása.
A mezőgazdaság forráshiányának sajnálatos eredménye, hogy az élelmezési célú gazdálkodásnak már konkurenciája lehet az energia célú gazdálkodás.

Hogy lehet az, hogy befektetőknek megéri beszállni a termés felvásárlásba, az államnak meg nem? Itt lehetne védeni a magyar gazdákat, a földet, a gazdálkodási kultúrát. És nem kell pénzt adni, csak a befizetni valókat (adó, üzemanyag adók, alkalmazotti járulékok, áfa) időben hozzáigazítani a bevételekhez.
Ehhez kellene a pénzügyi puffert biztosítani. A gazdák így -teszik bele a pénzt, majd a végén meglátjuk- hatalmas kockázatokat vállalnak, az állam pedig semmi védelmet nem ad nekik. Semmilyen állami bevételről, még átmenetileg sem hajlandó eltekinteni, mondhatni biztosítja a befektetők számára a betakarítás pillanatában a "gatyára vetkőzött , kiszolgáltatott gazdákat"!
Ha tervszerű pénzügyi együttműködéssel az állam a gazdáknak bizonyos fokú nyugalmat biztosítana, ezzel olyan közeget hozna létre, melyről simán lepattannának az alkalmi termésnepperek, pénzügyi befektetéshuszárok és nem utolsó sorban az utóbbi években megjelenő - a környezetvédelmet megcsúfoló szabályokat kihasználó- bioetanol állami maffiózók.
És ez az egész csak az állam által könnyedén levezényelhető járulékok, terhek, okos, a mezőgazdaság ciklikusságát figyelembevevő ütemezésével megtehető. Nadehát a mezőgazdaságot irányítók a legnagyobb hiénák....

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.30. 09:53:00

"Május közepétől országszerte mintegy 100 benzinkútjánál kezdi gyűjteni a használt háztartási sütőolajat" Biztos átadom majd ingyen az olajat egy extraprofittal rendelkező cégnek, hogy aztán 370 ft-ért visszavásárolhassam. Nem szűröm le inkább és töltöm közvetlen a régi opelbe...

Az élelmiszerárak árának csökkenésére az jelentene jelentős hatást, ha nem lenne rajta európa szinten a legmagasabb áfa. Meg úgy általában jót tenne az országnak szerintem, ha nem lenne ronggyá adóztatva.

(érdekes, hogy a jelentős adócsökkentés kormányától ismét szó nélkül benyelünk egy újabb adóemelést...)

esef 2011.06.30. 09:55:17

tudom, hogy volt már, de 40Ft+ÁFA. azaz bruttó 50 Ft. per liter...

esef 2011.06.30. 09:57:24

amúgy meg miért nem a benzin/gázolaj adóját csökkentik ugyanennyivel?

evil overlord (törölt) 2011.06.30. 10:04:48

@zero: Repcéből nem bioetanol, hanem biodízel lesz.
Amúgy nem az élelmiszerként használható kukoricából kellene alkoholt gyártani, hanem a mezőgazdasági hulladékból, az emberi (és állati) fogyasztásra alkalmatlan terményből. Bár az is igaz, hogy ha túl sok a termény, akkor a legjobb lefőzni alkoholnak, mert úgy hosszú ideig tárolható.

mithrandir 2011.06.30. 10:16:44

A termőföld nem megújuló és igencsak korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás.
A jelenlegi nagyüzemi termesztéstechnológiák mellett termőképesség megőrzése jelentős energiabevitelt (műtrágya, talajművelés) igényel. Az ezzel járó természetrombolással együtt.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.30. 10:24:03

@mithrandir: "A termőföld nem megújuló és igencsak korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás."

Ahhoz képest van ahol több mint 2000 éve folyik már a földművelés...

Más:

A környezetvédelemnek két dolog tenne nagyon jót:

1. Ha vidéken is lennének állások, és nem kéne naponta 100-200 km-t ingázni.

2. Az irreálisan magas gázárak miatt nem tűnnének el minden télen a települések körüli erdők.

Macskavirág 2011.06.30. 10:39:39

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezt a lépést meg fogja előbb-utóbb lépni a kormány. Túl nagy biznisz ez ahhoz, hogy kimaradjon belőle a vezetés. Beetetés után most jön a haszon lefölözése. Csak az lep meg, hogy ennyire nyíltan, kendőzetlenül teszi ezt a fityisz. Ez a dolog egyik oldala. A másik oldal: 500 milliárdért visszavásárolta magát az állam a MOL-ba. Rengeteg pénz, ezt valahogyan vissza kell (legalább részben) gyűjteni, még ha IMF hitelből is lett/lesz lebonyolítva az üzlet. Az állam, mint tulajdonos, rövidtávon többszörösen is jól jár azzal, ha a hazai E85 ipart elsorvasztja: tulajként nem kell invesztálnia az etilalkohol előállításba (feltéve, ha a MOL piaci részesedést akart volna kicsikarni magának az E85 piacon is). Mivel eddig MOL kutakon E85 nem volt kapható, így nagy beruházást igényelt volna az alkoholos hálózat kiépítése is. Ezenfelül a saját emelt oktánszámú benzinjének csinált volna konkurenciát a saját töltőállomásain. Ráadásul az állam, mint szerv, az alacsonyabb benzintartalom miatt kevesebb adót tudott volna beszedni a jövőben, mint tiszta benzin esetén. De ezzel a lépéssel ezeket a feladatokat kihúzhatja a listájáról, mert szinte borítékolható, hogy az árérzékeny piac (sokan épp a megtakarítás miatt álltak át E85-re, kizárt, hogy ezek az emberek lenyeljék az E85 pluszköltségét innentől kezdve) kitartson továbbra is az alkohol mellett. Lesznek néhányan, akik továbbra is E85-t fognak tankolni, például olyanok, akik alkoholra optimalizált, feltöltős, nagyteljesítményű járművekkel járnak, de ez elég szűk réteg lesz.
Hosszú távú hatások: lehetett volna növelni a hazai foglalkoztatottságot, alacsony képzettségű embereket lehetett volna foglalkoztatni, ha felfejlődik tovább a hazai E85 piac és előállítás. Csökkenteni lehetett volna az ország energiafüggőségét. Jelenleg rengeteg pénz áramlik ki az országból nyersolajért cserébe. E85-tel ez a folyamat fordított lett volna, mivel a hazai gyártásókapacitás bőven meghaladja a hazai keresletet, így az alkoholt exportálni lehet. Aki az emelkedő élelmiszerárakkal jön: inkább az EU rendelkezéseit, lépéseit nézegessétek (egyik "nagyszerű" intézkedése, elbaltázott stratégiája: pl. cukorárak), valamint a szoci kormány elrontott csatlakozási tárgyalásait, mennyire hátrányba kerültek a hazai mezőgazdászok a nyugatiakkal szemben. Mindemellett jelentősen alacsonyabb az alkoholos autók NOx és szénhidrogén kibocsátása. A környezetvédelem slágertéma az EU-n belül, de valahogy az E85 esetén erről nem esik szó. Ismét néhány ember, egy bizonyos üzleti kör pénzügyi sikere fontosabb, mint az ország hosszútávú érdeke. Igazán magyaros, megszokhattuk volna már az elmúlt évtizedekben. :(

mithrandir 2011.06.30. 10:40:35

@newtehen:
Ez nincs ellentétben azzal, hogy csak folyamatos energiabevitellel biztosítható a termőképesség.
A növényeknek sajnos nem csak napfényre és széndioxidra van szükségük a növekedéshez. Márpedig az anyagmegmaradás törvénye itt is érvényesül.
Amit lehozol a szántóföldről, azt előbb-utóbb valahogy vissza kell pótolni.
És ez manapság egyet jelent a műtrágyázással.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.06.30. 10:49:14

Ki tankol közületek E85-öt? Úgy látom, elég kevesen. Pesten jelenleg 80-100 forinttal olcsóbb, mint a 95-ös benzin, szóval az 50 forintos adóemelést simán elbírja.

A bioetanolt nettó 222-ért adják, miközben a benzin nettó ára 180-190 forint. A különbség az adótartalomból jön.

Az ugye világos, hogy az E85 oktánszáma 104? Közben sok hülye éveken keresztül fizetett +10%-ot, hogy 98-as benzint tankolhasson, mert az mennyivel jobb.

mithrandir 2011.06.30. 10:58:55

@Macskavirág:
"Hosszú távú hatások: lehetett volna növelni a hazai foglalkoztatottságot, alacsony képzettségű embereket lehetett volna foglalkoztatni, ha felfejlődik tovább a hazai E85 piac és előállítás. "

Már ne haragudj, de ezeket honnét veszed?
1 mázsa kukorica megtermeléséhez és feldolgozásához ugyanannyi ember kell, függetlenül attól, hogy mi lesz belőle.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.30. 11:03:34

@mithrandir: Úgy gondolod, hogyha hirtelen 10x annyi kukoricát termelnének, akkor nem lenne szükség plussz munkaerőre?

Netuddki. 2011.06.30. 11:05:36

Sajnos Magyarországon nem lehet elhinni egy politikusnak, hogy valamit minden hátsó szándék nélkül csinálnak. Ha valamin nagy az adó, akkor bizony egy ilyen korrupt országban egyeseknek nagyon is megéri vele seftelni. Persze az adó megfizetése nélkül. Ugyanis aki kénytelen megfizetni utána az adót az szépen tönkremegy. A magyar törvényhozás szerintem lassan egy maffia, ha már eleve nem az.

Meg azért volt egy-két dolog az elmúlt időben. Pl. az állami MOL bevásárlás. Meg akkor ez az aradszki is (az nem valami énekes?) valami MOL tag. Csak nekem furcsa ez az egész?

mithrandir 2011.06.30. 11:06:39

@newtehen:

Látom, nagy mezőgazda vagy... :-)

Akkor bizonyára azt is tudod, mekkorák voltak előtte a termésátlagok.
Szerinted akkor mennyibe kerülne a bioetanol?

mithrandir 2011.06.30. 11:10:11

@newtehen:
Hol termelnék azt a 10x-es kukoricát?
Feltört erdőterületeken? A Kiskunsági Nemzeti Park homokbuckáin?
Vagy a jelenlegi élelmiszertermelésre való szántókon?
Kukoricát ráadásul nem is lehet akárhol rentábilisan termelni, csak a jobb földeken, lehetőleg öntözés mellett.

Fiatalok, higgyétek el, nem ilyen egyszerű dolgok ezek.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.30. 11:15:38

@mithrandir: Igazad van, hagyjuk az egészet a pics@ba. Vegyük inkább külföldről az olajat. Az környezetbarát.

De most komolyan. Mennyi ugaron maradt, korábban szántót mutassak? Nem csak üresen álló ipari parkot lehet ám rá építeni... Rengeteg ki nem használt mezőgazdasági terület van ám Magyarországon.

"Fiatalok, higgyétek el, nem ilyen egyszerű dolgok ezek. "

Igen, elhisszük, hogy nem egyszerű, mert az idősek már csúnyán pofára estek ezzel a mentalitással.

mithrandir 2011.06.30. 11:21:41

@newtehen:

A kőolajkészlet hála Istennek kimerülőben van, az emelkedő árak úgyis rá fogják kényszeríteni az embereket a fogyasztás visszafogására.
Szerintem amúgy is jobb módszer az energiafelhasználás csökkentése, elsősorban a hatékonyság növelésével. A hulladékenergiánál károsabb és drágább nincs.

"Rengeteg ki nem használt mezőgazdasági terület van ám Magyarországon. "

Ezt honnan veszed? Mint említettem, kukoricát nem lehet gazdaságosan akárhol termeszteni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.30. 11:26:54

@mithrandir: Magyarországon megszűnt a cukorgyártás. A néhai cukorrépa beszállítók szívesen beszállítanának szerintem a jelenlegi munkanélküli segélyük helyett újra, a cukorgyárak helyett létesített, újra munkahelyeket teremtő etanol üzemekben. Biztos vagyok benne, hogy cukorrépából is lehet alkoholt főzni, ha cukornádból sikerült.

De persze kifogást én is tudok: Á, fölösleges, biztos kiakaparja majd egy kóborkutya a termést, vagy kiborul véletlen a késztermék. Fölösleges is belekezdeni.

Tény és való, hogy a kőolaj készletek talán(!) fogyóban vannak. De ez egy olyan dolog, amit a vidéken éhező munkanélküli nagyjából lesz@r...

Ami Neki számít, hogy mennyiért tankol, mekkora az országban ahol él az energiafüggőség, és a munkanélküliség, illetve átveszik-e a terményét.

Ezeket kell elsősorban és azonnal csökkenteni, megoldani, a lehetőség pedig adott rá. Az, hogy ezzel nem él az ország vezetése, pedig bizonyos dolgokat visszatükrözhet...

mithrandir 2011.06.30. 11:46:40

Akkor még egyszer leírom a lényeget: a növénytermesztéshez komoly energiát kell a gazdaságos termesztés érdekében befektetni a rendszerbe.
Ez idáig egyszerű fizika.

És innentől kezdve az egész az értelmét veszti - amit nyersz a réven, elveszted a vámon.

Részemről a vita lezárva. További szép napot! :-)

Macskavirág 2011.06.30. 11:48:48

@mithrandir: tehát 1 mázsa feldolgozásához ugyanannyi ember kell, mint 2 tonna feldolgozásához. Világos. Szerinted. Szerintem meg hülyeség, már bocs.

Földterületek: sokszor van az, hogyha az Alföldön járok, csodálkozom, mennyi műveletlen területet látok. Inkább termelnének rajta kukoricát, minthogy parlagon hagyják. de nem csak kukoricából lehet alkoholt készíteni. Bezártak a cukorgyáraink. Hahó! Lehetne cukorrépát is termelni a cukorgyártás leállása miatt kiesett területeken vagy kukoricát is.

Aktívan folynak a háztartási hulladékból történő alkoholelőállítás kidolgozásának a kísérletei. Ha ez sikeres, működőképes lesz, akkor kedves kormányunk milyen új adót fog kivetni? Megadóztat mindent (ÁFA szerűen) amiből szemét keletkezik használat után?

"Fiatalok, higgyétek el, nem ilyen egyszerű dolgok ezek. "

Ne haragudj, de attól még, hogy idősebb ember mondja, nem biztos, hogy úgy van. Pláne, ha olyan korosztály tagja mondja ezt, amelyik aktívan közrejátszott abban, hogy az ország idáig süllyedjen (előttem emiatt a 40-70 éves korosztály teljesen leírta magát). Tudod, olyan ez, mint amikor az idős megköveteli magának a tiszteletet, csak azért, mert idős. Nem, nem a kor érdemel tiszteletet, hanem a cselekedet!

Macskavirág 2011.06.30. 11:53:57

@mithrandir: mert a kőolaj csak úgy magától kerül a föld alól a desztilláló toronyba, ahol magától melegedik fel és válik szét alkotókra. Évezredekkel ezelőtt megkötött CO2-t juttatsz a légkörbe, ha elégeted. Míg E85 esetén a már a felszínen lévő CO2-t hozod ismét körforgásba (egy kevés, föld alól származóval együtt, amit az előállításához szükséges gépek égetnek el) . Melyik a jobb? Ha körforgásban van valami vagy amikor egyre csak termelődik, halmozódik?

mithrandir 2011.06.30. 12:08:19

@Macskavirág:

Lövésed nincs semmiről, csak vagdalkozol, és próbálsz megsérteni számodra tökismeretlen embereket.

Szégyelld magad.
Végeztünk.

Waalakee 2011.06.30. 12:12:59

@mithrandir: A növénytermesztés inkább biológia és kémia, mint fizika, de te ezt biztosan jobban tudod! :P

Nyugodtan kapd össze magad és indulj el az alföldön, ahogyan Macskavirág is javasolta! Valóban túl sok a parlagon heverő földterület. Éppen ezért nettó baromság az, hogy az élelmiszer-termeléstől veszik el ezeket a területeket. Nem vesznek el senkitől semmit, csak beruháznak egy KIHASZNÁLATLAN területen. Persze az low-level agytevékenységi szinten lévő E85-ellenzőknek kb. ennyi jutott el a csökött agyáig.

A MOL-nak viszont eddig is zavarta a köreit az E85. Csak éppen eddig pont lesz@rta, mert nem volt rendesen kiépített kúthálózat hozzá. Most viszont már van, így konkurenciaként KELL tekinteni rá, így, ha már politikai oldalról lehet nyomást kifejteni, miért ne tennék?

Arról meg ne is beszéljünk, hogy manapság a kukoricának vannak olyan válfajai, ami egy virágcserépben (szélsőséges példa!!!) is képes termést hozni.

Nem kell szépíteni a dolgot: a MOL-nak is útjában van az E85, és az állam bácsi is lehúzhat egy újabb sápot. Ennyi.

Waalakee 2011.06.30. 12:16:19

@mithrandir: Gyenge visszavonuló ez részedről. Kicsit kisebb arccal kellett volna beesned!

Macskavirág 2011.06.30. 12:28:30

@mithrandir: fantasztikus ellenérv. Esetleg konkrét tényekkel, adatokkal is cáfolni tudod azt, amit írtam? Az eddigi kommentjeid alapján nem hinném, úgyhogy részemről befejeztem.

gmower (törölt) 2011.06.30. 14:00:47

Én, mint E85 felhasználó azon az állásponton vagyok, hogy ha az etanol ára * 1,25 > benzin ára, akkor benzint fogok tankolni. Részemről az etanolra átállás is tiszta gazdasági döntés volt, ez is az lesz. Az 50 forint adó kicsit erős, mondjuk ha 30 lenne, akkor a kutak simán lenyelnék, mert olyan 50-60 forintos árrésen adják, mióta a benzin ára így elszállt, mivel a használóknak még így is megérte, megvették. Egyébként ha bármiféle piaci verseny lenne a kutak között, akkor soha nem érhettek volna el ekkora árrést...

Amúgy már 40 ezer km körül mentem tisztán E85-el, az égvilágon semmi problémát nem okoz, csak télen eléri a 25%-os plusz fogyasztás, meg extrém hidegben kicsit hagyni kell alapjáraton melegedni a motort, nem lehet rögtön terhelni.

Amúgy nyilvánvalóan környezetkímélőbb az E85, mint a benzin, de Magyarországon csak emiatt nem fog senki többet fizetni érte...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.06.30. 15:29:03

De meg is lehet fordítani a kérdést: Szüksége van -e Magyarországnak arra, hogy egy olyan, piacképes terméket állítson elő új munkahelyek megteremtésével, ami akár exportcikk is lehet?

teknős 2011.07.01. 08:14:44

@newtehen: Kár ragozni, egy tény még nem került említésre. A műtrágya bizony kőolajból készül...

Nem érdemes hamis biztonságérzetet kialakítani a bioenergia varázslattal, mert nagyot koppanunk. Ez sem más, mint egy piramis játék, akik a tetején vannak profitálnak belőle, de a végén a többség jár rosszul.

A bioszféra egy zárt rendszer és nem képes csodákra. Ha állandóan kiszedsz belőle, akkor úgyanúgy elfogy, mint a kőolaj.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.07.01. 08:34:22

@teknős: Akkor lefordítom, hogy Te is megértsd:

Egyszer majd felnősz, és ha érett nem is leszel, de a szüleid idősek lesznek, nem tudnak majd többé eltartani.
Ekkor majd a saját bőrödön tapasztalod meg, miért is kell a néniknek/bácsiknak munkahely, olcsó energia.
Most, amíg az élelmezési gondjaid kimerülnek abban, hogy kinyitod a hűtőt, még oké, rá lehet mutatni ilyen rohadt nagy bölcsességekre, hogy kőolajból van a műtrágya, de ha majd lesz két gyereked, egy lakáshiteled, és télen havonta 80eFt gázszámlád, akkor nem kap majd ekkora prioritást.

De amíg felnősz, kérlek a saját érdekedben nézz utána az alábbi összefüggésnek:
Munkahely - fizetés - pénz - élelmiszer a hűtőben.
Illetve a "Nyersanyagok útja onnan, hogy anyu megveszi a piacon (TECSÓBAN) addig, amíg kiszedi a tányéromra" című tanulmányt is ajánlom figyelmedbe.

Ha kicsit nagyobb leszel, akkor vesd össze a műtrágya okozta környezetterhelést azzal, hogy télen vidéken minden második házban gumival és műanyaggal fűtenek. De láttam már ilyet pár helyen Pesten is.
Hasonlítsd össze, a hektáronként elhasznált műtrágya kőolajszükségletét a 7-es vonalon járó ikarus Z280 160l/100 (!) km-es gázolajfogyasztásával beleszámítva az üzemanyag előállításához és szállításához szükséges energiát. Ne felejts el számolni a motorjából folyó motorolaj környezeti terhelésével!

Balt 2011.07.01. 12:32:59

@gmower: Azt hiszem, ez a 40-50 Ft-os adó nem fogja ellehetetleníteni az E85-forgalmazást; kicsit lejjebb adnak a haszonból és megmarad a mindenkori 100 Ft-os (1,25*-ös) különbség a benzinhez képest. Más kérdés, hogy nekem már ez is a tűrési küszöb fölött van. Tavaly nyáron próbáltam "tiszta" - nyári, azaz 15% benzint tartalmazó - E85-tel. Nyáron még hagyján a komfortja - a folyamatos erjedt "kvázipálinka" szagot nem számítva... -, de ősszel, hűvösebb reggeleken városi közlekedésre külön etanolos átalakító nélkül alkalmatlan.

zöldike76 2011.07.01. 13:01:09

@Lew Archer: a 7 milliárd éhes szájjal való riogatás mindig hatásos, csak éppen nem vezet sehova. Tudomásul kell venni, hogy a világ egy jelentős részén egyenlőre az éhínség a népességszabályozás bevett eszköze. Szurkoljunk nekik, hogy minél előbb túllendüljenek ezen a fejlődési szakaszon. Az ingyen osztogatott élelmiszersegélyezés csak arra jó, hogy a kialakuló helyi termelés csíráit is tönkre tegye, és minél tovább fenntartsa a mostani nyomort.
Aki gabonát vagy takarmányt tud termelni az mindig is a lehető legjobb áron kívánja azt értékesíteni, nem pedig segélyként szétosztogatni. A magyar kormánynak nem lehet más célja mint annak az elősegítése, hogy a rendelkezésre álló termő területeken a lehető legjövedelmezőbb gazdálkodás folyhasson, előre kiszámítható feltételek mellett.
Magyarországon rendszeresen keletkezik több millió tonna gabona felesleg. Ha ezt etanol termeléssel lehet a legmagasabb áron hasznosítani - import olajat kiváltva - akkor ezt kell tenni, és ezt kell támogatni. Egy támogatás mértéke lehet vita tárgya, de most éppen a ló túloldalára igyekszünk átesni a mértéktelen jövedéki adó emeléssel.

Lew Archer 2011.07.01. 13:09:02

@zöldike76:

Nem olyan éhes száj az. Hanem egyre több olyan, akinek pénze is van, és felvásárol minden élelmiszert, maga meg nézheti a bioüzemanyagját.

Balt 2011.07.01. 13:27:33

@Lew Archer: Az mondjuk mai valóság, hogy a bizonytalan arab helyzetre tekintettel a brazilok inkább kevesebb cukrot exportálnak, a feleslegből etanolt csinálnak, ez meg betett a cukorgyárait leépítő Uniónak, azon belül Magyarországnak... Tehát innen közelítve a kérdést: valóban felmerül a bioetanol élelmiszer-árfelhajtóként, csak talán a brazil cukornád (bioetanol) hibáztatható érte a legkevésbé...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.07.05. 08:39:25

És megszületett: nettó 40, bruttó 50. Ft lett a jövedéki adó. Gondolom az így leépülő bioetanol üzem munkanélkülivé váló dolgozói részesei a nemzeti összefogás tervnek.

A másik, amiben még egyedüliek vagyunk Európában: A jövedéki adóra ÁFÁ-t fizetünk. Tehát egy adó, melyre adót fizetünk...
Köszönjük.

teknős 2011.07.05. 16:15:22

@newtehen: Azt hiszem kicsit mellélőttél a koromat illetőleg, de legyen ez a te bajod. Lehet, hogy anyagilag, mint sokan mások, érintett vagy a bioetanol üzletben, ezért kezdted a személyemet támadni és megértelek, hogy rosszul veszed az állam újabb sarcát, de vigasztaljon a tudat, hogy nem vagy egyedül.

Nyilván te szépen kiszámolgattad, hogy mennyi energiába kerül megtermelni és energiává alakítani az energianövényeket, a megmunkálástól a szállításig, kár hogy nem prezentálsz erről számításokat, bevallom, én nem tettem meg.

Még mindig úgy gondolom, hogy nem érdemes egy homokvárra építeni emberek megélhetését, de nem zavarom a köreidet.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.07.08. 08:35:59

@teknős:
Téged meg ilyen tények ne zavarjanak, hogy mitől is megy fel a kukorica ára.
inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-444634

Minden esetre gratulálok, sikerült úgy összedobnod egy 10 soros választ, hogy gyakorlatilag egyetlen kérdésem sem válaszoltad meg, egyetlen állításom sem cáfoltad meg tényekkel, és mégis rajtam kérsz számon valamit.

Bioetanol ügyben annyira vagyok érintett, mint Te magad is, továbbá mint minden magyar állampolgár:
Gondolom azzal nem árulok el titkot, ha megsúgom: Az üzemanyagok bármi nemű drágulása AZONNAL begyűrűzik az élet minden területén. Például sok más mellett az élelmiszer árak emelésében is, amit pont a bioetanoltól féltesz... (igen, a 95, 98, benzin is tartalmaz bioetanolt, ez az adóemelés hatással lesz a benzinárra is.)
Számításokat nem prezentálok Neked, álljon itt példakánt maga a való élet. Ha ez nem bizonyíték, nem tudom mi az...

Ezért tippeltem korábban a korod olyan 10 éves szintre, mert az ilyen, bonyolultabb összefüggéseket nem tudod/akarod átlátni. De ha tévedtem, akkor elnézésed kérem, és korrigálásként kijelentem: Lehet, hogy tévedtem a fizikai korodat illetően, és idősebb is vagy talán. Csak szellemileg maradtál csak 10 éves. :-D
süti beállítások módosítása