Nem, ez a filmes poszt nem azért íródott, hogy eltereljük a figyelmet arról, hogy miközben etnikai alapú polgárháború van kibontakozóban a végeken, addig az egyik iszik, a másik meg focizik. Sőt, a cím sugalmazásával és szokásommal ellentétben még csak komcsizni sem fogok.

  Az Eljő a napunk című francia film ugyanis valahol alaposan dokumentált témánkba vág. Arról szól, hogy miként, mikor és persze miért jön elő az állat azokból a kisebbségi csoportokból, amelyeket vélt vagy valós sérelem ér az úgynevezett többségi társadalom részéről. E tekintetben Romain Gavras műve szépen beilleszthető abba a láncolatba, amit mondjuk indíthatunk a Gyűlölettel, folytathatjuk a Harcosok klubjával vagy éppen a Baader Meinhoff-csoporttal (hoppá, csak beficcentek azok a fránya kommunisták).

  A sztori egyébként egyszerű, mint egy Szijjártó-közlemény: van egy vörös hajú focista, akit mindenki piszkál, ám a komplexusos gyerek találkozik a szintén rőt pszichiáterrel, akivel végigzúzzák Franciaországot. Minden vágyuk eljutni Írországba, az ígéret földjére, ahol mindenki vörös, csak hát addig főhőseink súlyosan megzizzennek. Persze francia művészfilmről van szó, úgyhogy van benne egy csomó olyan allegóriaszerű izé, ami nem csak a kordnadrágos, csíkos pólós, hosszú sálas IHM-rajongóknak öröm.

  A szerencsétlen Rémy (Olivier Barthelemy játssza) nyilván nem véletlenül hord Arsenal-melegítőt, és a számszeríjhoz való beteges vonzódása is érthető: szabadságszerető Tell Vilmosnak képzeli magát, miközben csak elcseszett pszichopataként rohangál fel-alá. Aki elhiteti a hányattatott sorsú hátvéddel, hogy tulajdonképpen a vörösök messiása, az pedig Patrick (Írország, ugyebár; Vincent Cassel zseniális alakítása amúgy), aki egyszerre hozza a túlmozgásos Csernus Imrét, a ripacskodó Cipollát és az élveteg Lucifert. Plusz akad még nem kevés homoerotikus oda-vissza utalgatás, amit én speciel tök feleslegesnek érzek.

  Legfőbb szimbólum persze a kopaszítás, ami ugye azt hivatott jelezni, hogy szmöréink bizony úgy felültek a rosszindulatú, csúfolódó társadalomnak, hogy kegyetlenül benácultak. Mire eljutnak az Írországba tartó kompig, ami persze tele van lángoló fejű paddykkel, rájönnek, hogy ők már nem is vörösök, hanem ugyanolyan seggfejek, mint mindenki más. Sőt.