Aki elég közel volt - Tim Hetherington
2011. április 21. írta: Szelli

Aki elég közel volt - Tim Hetherington

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” (Robert Capa)

 

  „Ostrom alatt vagyunk a líbiai Miszráta városában. Kadhafi csapatai össze-vissza ágyúznak. A NATO-nak nyomát sem látom.” Ez volt Tim Hetherington utolsó üzenete. A brit haditudósító, dokumentumfilmes és fotóriporter szerdán vesztette életét, amikor a líbiai Miszráta városban összecsaptak a kormányerők és a felkelők. Családja közleménye szerint halálát egy páncéltörő gránát okozta. Az „arab tavasz” során eddig feltehetően tíz újságírót gyilkoltak meg, Líbiában pedig tizenhatan tűntek el. Chris Hondros, a Getty Images fotósa szintén elhunyt a támadásban.

  Hetheringtont Magyarországon elsősorban a 2007-es, World Press-fődíjas fotójáról ismerhetjük, amelyen egy Afganisztánban harcoló amerikai katona a fejét fogja egy összecsapás után. Ő rendezte továbbá Restrepo című, Oscar-díjra is jelölt dokumentumfilmet. Ebben egy amerikai szakasz életének mindennapjait ismerhettük meg az afganisztáni háború egyik legveszélyesebb őrhelyén.

  A negyvenegy éves filmes nem a bajt  kereste. Kollégája és barátja, Jon Lee Anderson szerint Hetherington azért ment háborúba, hogy az emberek lelkét vizsgálja, ebben a környezetben ugyanis az érzelmek valódiak, a tetteknek pedig súlya van. Láttatni akarta a közönséggel, amit ők látnak a frontvonalon, ezért az élményért pedig hajlandó volt átlépni a határokat.

A Diary (Napló) című, rendkívül személyes kísérleti film Tim Hetherington szubjektív tapasztalatainak lenyomata az elmúlt tíz évből.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr472844568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.21. 13:09:58

Mindenkinek ajánlom a Diary megnézését - hatásos lenyomata a világnak, amiben élünk. Kommentár Nélkül-jellegű, mégis művészi értékű, néhol az Apokalipszis Most hangulatát is felidéző filmnapló 2010-ből.

tevevanegypupu 2011.04.21. 13:11:45

Bator ember volt. Talan bekeben nyugszik..majd egyszer.

tevevanegypupu 2011.04.21. 13:11:45

Bator ember volt. Talan bekeben nyugszik..majd egyszer.

smalladam 2011.04.21. 15:33:06

nagyon szomorú lettem, mikor megláttam a halálhírét. a restrepo nagyon izgatott, megnéztem a filmet is meg a videóikat, elolvastam a war-t, amit sebastian junger írt kettejük közös vállalkozásáról (itthon sajnos nem kapható). abban szerepel, hogy hetherington egyszer egy egész éjszakát végiggyalogolt a korengal völgyben törött lábbal.

smalladam 2011.04.21. 15:36:36

az ilyen emberektől mindig meg szokták kérdezni, hogy miért mennek oda, ahol meghalhatnak, miért kockáztatják az életüket. ebben persze benne van a kalandvágy, meg hogy elmondhasd, hogy ott voltál, de az is, hogy az ember szeretne közel kerülni azokhoz a tapasztalatokhoz, megérteni belőlük valamit és továbbadni, amiktől a világ nyugodt és jólétben élő részein élők nagyon-nagyon messze vannak.

stratez 2011.04.21. 16:44:41

Tulajdonképpen nem is az a vérlázító, hogy a nyugat cserben hagyja a Khadafi ellen lázadókat, hanem ahogyan cserben hagyja. Hogy ezt a töketlen semmittevést, beavatkozásnak álcázza.

Bell & Sebastian 2011.04.22. 01:57:22

Hány koszos arab vagy nigger életével ér fel két kékvérű fehéré?
Kis szórás bár van, de csak attól függően, hogy kultúr-rasszista-, vagy faji alapú a válasz.

(keresztények, sírjatok)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.22. 08:34:24

hegymászás, haditudósítás, mennyire angolosan életveszélyes unatkozás. a sors ezért néha le is csap az ilyenekre. élet és halál a semmiért.

Rony Falme 2011.04.23. 06:19:57

Egy ilyen aknavetőt élt túl nem sok híján a Sopronyi Gyula Líbiában.
ireport.cnn.com/docs/DOC-572599

Nagy Ivó 2011.04.25. 02:55:49

@Grift: Kár, hogy nem gyakrabban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.25. 09:12:58

@Nagy Ivó: még ha ezek az emberek butaságból, gőgből, unalomból, istentelenségből szórakoznak is az életükkel, végzetükkel, azért ne kívánja a halálukat. rokonaik, szeretteik vannak. azoknak fáj a haláluk.
süti beállítások módosítása