Wahorn és a sajtószabadság
2011. március 10. írta: nénike

Wahorn és a sajtószabadság

  Sokan kívánnak majd kedden sajtószabadságot, cenzúra eltörlését. Hiába nemzeti együttműködik nagy buzgalommal a kétharmad, utcán vonulni életforma. A demokrácia tömegfüggőinek egy jelentős része a mindenkori hatalommal szemben érzi jól magát; ha nincs kenyér, legalább cirkusz legyen, meg valami ürügy. Gombhoz a kabátot könnyű megtalálni, a lényeg úgyis az, hogy Gyurbán Vikenc takarodj!

  Épp hétfőn módosította a Parlament az Európai Bizottság észrevételeinek megfelelően a médiaalkotmányt. A döntéshozatalt a helyszínen ellenőrizte a médiaügyekért felelős uniós biztos, aki nyilván nem egy holland Závada Pál, de annyira azért kompetensnek gondolom, hogy a jogszabályban a sajtószabadság lábbal tiprását és a cenzúrázás feltételeinek megteremtését kiszúrta volna.

  Wahorn Bandi bácsiból kifolyólag, most csak a módosított jogszabály egy szeletét tűzzük gombostűnkre, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. Ami csupán a tévéket és rádiókat érinti. Egyfelől - másfelől. A kiegyensúlyozottságnak ezen a piacon is összességében kell érvényesülnie, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ATV Bolgár Györgyét Bayer Zsolttal kell az Echóban kiegyensúlyozni. Ha van hibája a törvénynek, akkor az a zombik háborújának fűtése. (Pedig biztos vagyok abban, hogy a pankrátorok egy asztalhoz ültetése üzletileg is megtérülő vállalkozás lenne.)

  A nemzet festőművésze, zenésze és pinabubusa épp ennek a logikának igyekezett elejét venni, a házon belüli kiegyensúlyozás azonban a Klubrádiónak (sem) az erőssége, ennek megfelelően rövid úton röptették Wahornt. Ezek után kíváncsian várom, hogy a tüntetés, ellentüntetés jól bejáratott koreográfiája alapján vajon ott lesznek-e a liberális szabályozás ellenzői a vártán.

  (Az időközben sajnálatos módon eltűnt videó történetével külön posztban foglalkozunk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr522722115

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Paraszt vakít parasztot 2011.03.10. 11:30:08

Paraszt vakít parasztot, és utána vakon vezeti egymást a két világtalan. Ez a mostani alkotmányozási folyamatunk mottója. Az egyik paraszt a kétharmadpolitikus, a másik a szavazópolgár. A parasztvakítás tárgya éppen a tákolmányozó i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2011.03.10. 08:10:06

a videot a felhasználó eltávolította

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.10. 08:16:19

@Mitya Ivanov:
Tényleg sértette a sajtószabadságolók ügyét.

Hattory Hanzo 2011.03.10. 08:47:12

Ez a poszt valami vicces performance. mármint hogy annyira eltávolították Wahornt, hogy még a videót is, vagy Wahorn távolította el, esetleg mindenki, aki rákattint, mert ugye a felhasználó távolította el, vagy mi ez?

Horthyrendszer 2011.03.10. 08:48:10

Mi volt a videóban Nénike?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.03.10. 08:53:45

@Horthyrendszer: Én még megnéztem tegnap, az volt benne, hogy Wahornt a Klubrádió szerkesztői felszólították, hogy ne hívjon meg jobb, ill. szélsőjobboldali vendégeket a műsorába, mert a csatorna hallgatói már így is hungaristának tartják. Pedig W célja csak az volt, hogy minden oldalról hívjon meg vendégeket. A végén pedig kirúgták.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.03.10. 08:54:28

Ha tényleg eltávolították a videót, az nagyon durva.

fikanick 2011.03.10. 09:03:55

Edes, ahogy elhiszitek magatokrol, hogy nem vagytok orbanistak. Nem csak orbanistak vagytok, hanem elvtelen orbanistak (mondjuk az meg egy tautologia, ugye).

En oszinten nem ertem, miert kell a kadari kisembert megelnetek azert, mert Orban ugy erti a sajtoszabadsagot, ahogy nyugaton senki. Orban lathatoan a magantulajdont is ugy erti, mint nyugaton senki es igy van altalaban a hatalomgyakorlas korlataival is.

Ti meg ennek tapsoltok.

fikanick 2011.03.10. 09:07:24

@politicus: Ha j0l ertem, epp egyenlosegjelet tesztek a klubradio egy szerkesztojenek meggyozodesei es az orszagban epp amokfutast rendezo fiatal demokratak koze.

Lathatoan nem erossegetek az aranyerzek.

Téglagyári Megálló 2011.03.10. 09:10:44

Legközelebb mentsétek le a videjót.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.03.10. 09:10:48

@fikanick: Tényleg jó szándékkal és megértéssel mondom: nem kell többet belelátni a kommentembe, mint amit az le akart írni. Az ámokfutásról pedig írtunk már néhány fleknyit.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.10. 09:15:20

Hopp, Wahorn mint a liberális sajtószabadság fantomja.

Pedig jó kis videjó volt.

fikanick 2011.03.10. 09:15:39

@Téglagyári Megálló:

"Ha van hibája a törvénynek, akkor az a zombik háborújának fűtése."

Ha bizom a partunk es nepunk bolcsessegeben, akkor biztosan, egyebkent meg mindig sajtoszabadsagellenes a torveny.

Tovabba nem ugyanazt jelentene ugyanez a torveny angliaban vagy nemetorszagban, mint magyarorszagon. Elobbi kettoben talan kisebb okom lenne ilyen bizalmatlannak lenni.

Nem szeretem ezt a kadarista, voluntarista, multat vegkepp eltorlo tempot, ami folyik es nagyon nem szeretem azokat, akik tapsolnak ennek, mint ahogy a fenti cikk is az ellenzoit tamadja azert, mert a kormany megint nem birta ki, hogy ne ugasson bele olyasmibe, amibe egy kormanynak nem illik beleugatnia.

Es ez folyik nap mint nap. Ti meg egyre jobban erzeketlenedtek el a kormany huzasaira, leven hinni akartok.

A partban meg a nepben.

turulpina 2011.03.10. 09:17:26

"Épp hétfőn módosította a Parlament az Európai Bizottság észrevételeinek megfelelően a médiaalkotmányt."

Az EBESZ még nem elégedett maradéktalanul a médiaalkotmánnyal, de nyilván az MSZP, esetleg személyesen Heller Ágnes pénzeli őket.

index.hu/kultur/media/2011/03/08/az_ebesz-nek_meg_mindig_nem_tetszik_a_mediatorveny/

Téglagyári Megálló 2011.03.10. 09:18:07

@fikanick:

Ember, ebben a cikkben a Klubrádióról van szó. Ehhez hozzá tudsz szólni?

Bubba Washington 2011.03.10. 09:18:14

gratulálok. a szerző addig élvezkedik saját silány stílusán, hogy harmadszori olvasásra is nehéz megérteni mit akart kihozni ebből. nyilván szellemesnek szánta.

tevevanegypupu 2011.03.10. 09:19:57

@fikanick:
Lehet elfelejtettem magyarul, de ugy ertelmezem az egesz sajtoszabadsag-ugyet, hogy eddig csakis es kizarolag balliberalis mediakok tiltottak be kisse objektivebb kollegaikat..

tevevanegypupu 2011.03.10. 09:19:57

@fikanick:
Lehet elfelejtettem magyarul, de ugy ertelmezem az egesz sajtoszabadsag-ugyet, hogy eddig csakis es kizarolag balliberalis mediakok tiltottak be kisse objektivebb kollegaikat..

fikanick 2011.03.10. 09:22:09

@Téglagyári Megálló: A cikkben nagyon aljas modon eloszor a mediatorveny ellenzoirol van szo, majd azt sejtetve, hogy a mediatorveny ellenzoi mind igazabol csak ugy szeretnenek cenzurazni, ahogy a torveny cenzurazik, bemutat egy (szerintem is) negativ peldat a Klubradiobol, ami kb olyan, mintha Szaniszlo Ferencen keresztul mutatnam be a Fideszesek altalanos elmeallapotat.

Megjegyeznem meg, hogy ezzel nem egyenlosegjelet raktam a klubradio es az Echo TV koze. A Klubradio elfogult, az Echo TV egy nyilas csatorna.

Lew Archer 2011.03.10. 09:22:12

@Téglagyári Megálló:

Igazi köztársasági demokrata ilyet nem vesz észre.

Ha a Klubrádióból kirúgnak egy műsorvezetőt, az nem cenzúra, hanem értékek mentén hozott felelős döntés. Erre nem illik felfigyelni, szóvá tenni pedig nem méltó európai értelmiségihez.

fikanick 2011.03.10. 09:26:07

@Lew Archer: Te tenyleg nem latod a kulonbseget egy vallalkozason beluli ilyen huzas es egy torvenybe iktatott cenzuralehetoseg kozott.

fikanick 2011.03.10. 09:35:25

Van egy egyszeru merce, amihez merhetnetek magatokat.

Tegyetek fel magatoknak azt a kerdest, hogy fel lennetek-e haborodva, ha Gyurcsany vagy Horn (aki akar meg is tehette volna) hozta volna ezt a mediatorvenyt (akar csak az EU-s kiigazitasokkal is).

TG69 2011.03.10. 09:55:15

@nénike: Amikor egy cikket írok illenék minimálisan utánajárni, legalább a heti történéseknek. Az EBESZ egyértelműen kinyílvánította, a módosítások után sem tartja megfelelőnek a magyar médiatörvényt és indokként pontosan azokat az érveket hoza fel, amit a mostani tüntetés szervezők, tehát hogy pusztán tartalmi kifogásokkal el lehet lehetetleníteni egy 'csatornát'. Ez azért nóvum ahhoz képest, hogy a pártpolitikai alapon szerveződő médiumok jobb és baloldalon rendre kirúgják a 'profilba' nem illő arcokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.10. 09:59:54

"Ezt a videót a felhasználó eltávolította.":-(

ü
bbjnick

Lew Archer 2011.03.10. 10:01:11

@fikanick:

Tudja, a kádárrendszerben nem volt semiilyen intézményes médiahatóság, és mégis mindenki pontosan tudta, mit és meddig szabad.

TG69 2011.03.10. 10:01:16

@Lew Archer: A ballib és a jobboldali újságírás közt annyi a különbség, hogy a ballib oldal profibban manipulatív, a jobb oldali pedig egy serdülőfélben lévő, örök ellenzéki hangoskodó gyakran ordenáré stílusban (és itt nem a perifériára kell gondolni). A másik különbség, hogy a ballib legalább meghív joboldali politikusokat, a jobboldalon pedig ez vagy tilos vagy félnek egy ilyen helyzettől. Egy kicsit tehát lakájabb, de ezt majd idővel kinövik.

fikanick 2011.03.10. 10:04:25

@Lew Archer: Elvileg ugye ez a kulonbseg egy jogallam es a Kadar-rendszer kozott, most elvileg minden, ami muszaj vagy tilos levezetheto a jogbol.

Ebbol a jogbol az vezetheto le, hogy ha Orbannak ugy tetszik, a valasztasi kampany alatt praktikusan betilt minden mas velemenyt a sajatjahoz kepest.

Lew Archer 2011.03.10. 10:08:04

@TG69:

A sajtóban való megjelenés eredendően a baloldali eszközrendszer része. A jobboldalnak a sajtó mindig idegen terület, mivel a sajtó a formális hatalom körein kívülről akar befolyást gyakorolni. A jobboldal formális hatalomban gondolkodik.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.10. 10:10:46

@fikanick: édes, ahogy marhaságokat írsz. :d

TG69 2011.03.10. 10:15:21

@Lew Archer: Bele kell ebbe jönni, mert a profizmus hiánya sokakat eltántorít (ráadásul nyugaton már elég jól működik). Valamikor ez még fontos lehet, főleg ilyen kormányzati teljesítmény mellett.

fikanick 2011.03.10. 10:18:07

@dobray: Elkepeszto, ahogy minden elveteket feladtatok, hogy kicsit utalhassatok az ellenoldalt.

A szerelő 2011.03.10. 10:31:39

Most akkor meg lesz bírságolva a klubrádió? :)

Alvarez 2011.03.10. 10:42:13

@dobray: tegnap az egyik kommentelő azt írta, hogy a mandineres szerzők egy része a KIM-bem dolgozik. Ez igaz? Mert elég gáz úgy nyomatni ezt az elfogult dumát, hogy közben az adófizetők pénzén élősködtök.

vettmalac 2011.03.10. 10:42:35

A videóhoz sajna nincs mit hozzászólni, mert elenyészett a szájberszpészben.
Gyurbán Vikenc neve pedig helyesen Orcsány Vikenc vagy Gyurbán Fektor...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.03.10. 10:45:37

@fikanick: Te olvasod a Mandiner különböző posztjait, vagy háborogsz a legminimálisabb ismeretek nélkül?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.10. 10:50:56

„Távozik a HVG Online főszerkesztője – értesült a Népszabadság. Hirschler Richárdnak még 2010 decemberében intettek búcsút, idén júniusi hatállyal. Ennek előzménye az volt, hogy Hirschler helyt adott Huth Gergely, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese publicisztikájának a hvg.hu-n, ami ellen belső levelezésben tiltakozott a lap, illetve az online kiadás több munkatársa (az írást azóta levették az oldalról.)”

A hír igaz. A HVG alapítója, a nyolcvanas évek óta vezető munkatársa tavaly decemberben megkért, hogy írjam meg az ő vitarovatukba is a kritikus álláspontomat az új médiatörvény tervezetéről. Kollégái szerint ezzel elkövette az ősbűnt, nácit engedett a hetilap patyolattiszta oldalaira. Így évtizedes múlt ide, vagy oda, távoznia kell az árulónak. Ennyi röviden a sztori.

A kérdés csak az, hogy változott-e itt bármi is az elmúlt két évtizedben?

Huth Gergely"

www.magyarhirlap.hu/online/kirugtak_a_hvg.hu_foszerkesztojet.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.10. 10:56:56

@fikanick: mármint az orbáni sajtószabadságot és magántulajdont

Alvarez 2011.03.10. 10:58:35

@politicus: arról mikor lesz poszt, hogy a HírTv a legeslegkiegyensúlyozottabb tájékoztatásának következtében pert vesztett két filozófus ellen, mert hazudozott róluk?

Alvarez 2011.03.10. 11:13:40

@politicus: Te is a KIM-ben dolgozol? Még hányan kapják onnan a havi betevőt közületek?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.03.10. 11:18:46

@Alvarez: igen, Draskovics Tibor feleségének személyi titkára vagyok.

Alvarez 2011.03.10. 11:31:02

@politicus: az a csaj elég jól néz ki. Elárulta neked mit eszik Drazsén?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.03.10. 11:33:09

@Alvarez: Ezekről nem beszélgettünk, csak arról kérdezett engem, hogy hogyan lehetne minél több szocit benyomni a közigazgatásba. Én ugyan mondtam neki, hogy a szoci kormányok mással sem voltak elfoglalva, de azt mondta, pirosbogyóból az állam nyakán sosem elég.

Hát így állnak dolgaink 2011 márciusának idusán.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 11:52:00

lám, a rohadt ballibek! tessék, a klubrádió elbocsátotta a wahornandrások száz százalékát! a fidesz a tévéseknek a felét se rúgta ki, látjátok feleim, ki a demokratább.

legközelebb azért kicsit majd jobban kellene éreztetni, hogy a klubrádió az a rádió, amit _minden_ ballib hallgat, és _minden_ ballib nagyon, nagyon szeret, és otthon _mindegyiknek_ drágajóbolgárúr van a falán feszület helyett, már persze amikor nem a vidám vasárnapra vagy egy archív klón-beszédre bambul.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 11:59:20

@gloire:

a magyar nemzetben, hírlapban ilyen soha nem történhet meg. mármint, hogy az ellenség soraiból bárkinek is megjelenjen publicisztikája.

korompél 2011.03.10. 12:01:36

Unalmas és bosszantó, hogy már a mandiner is kezdi ezt az aki nem ért egyet a médiatörvénnyel az balosgyurcsányistaklubrádióstüntetésfetisiszta blablbalbala... UNALMAS! Szerintem a kormány eddig is meg tudta magát védeni frenetikus retorikájával, nem kell a mandinernek is ugyanazt szajkózni...

Atisz 2011.03.10. 12:07:36

Én már eddig is csodálkoztam, hogy engedték őt szerepelni, mivel volt szerencsém pár éve meghallgatni őt, amikor beugrott Gyuri bácsi helyére a Megbeszéljükben és bizony elég konkrétan kifejtette a véleményét a veteményeket megdézsmáló és idős embereket terrorizáló cigány rétegekről. Utána persze jó ideig nem "ugrott" be.

Nos ez egy újabb pikáns fordulat a véleménynyilvánítás és sajtószabadság körüli felhajtás ügyében.

Atisz 2011.03.10. 12:10:44

@mavo: Negatív. A Magyar Nemzetben pl. emlékszem egy hosszú TGM vs. szerkesztőség között lezajlott pengeváltásra a lap hasábjain belül.

Más kérdés, hogy nem is nagyon keresik a balliberális oldal képviselői a megszólalási lehetőséget a jobboldali médiumokban - végülis ott van a rengeteg baráti médium, na és persze a külföldi - többnyire német, osztrák - sajtó.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 12:20:02

@Atisz:

a pengeváltás nem azonos azzal, hogy barátilag engedik publikálni. gondolom tgm beszólt nekik, vagy fordítva, oszt ez lett belőle. teljesen nyilvánvaló, hogy ha tgm-nek ezt nem engedik meg, akkor botrányt csap, márpedig akkor botrány van. (huth nem egy tgm. semmilyen mércével sem. de ez mellékszál)

Lew Archer 2011.03.10. 12:22:40

@fikanick:

A különbség ott van, hogy amit a jobboldal törvénnyel és hatóság által, átlátható és követhető módon kíván megoldani, azt a baloldal ugyanúgy megteszi informális kapcsolatokon, egzisztenciális függésen alapuló befolyáson keresztül, a nyilvánosság számára elrejtett módon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 12:26:42

@korompél:

az egészben a legsúlyosabb, hogy lassan egy évtizede mindenre a klub rádió és drágalbolgárúr a válasz, holott (tapasztalataim szerint) az en bloc leballibezettek nagy része rühelli, mint a szart. mert szar. ahogyan minden pártmédia szar, amit hívők üzemeltetnek hívőknek. ezért sokkal inkább azok a kérdések:

1. mi a faszt keresett wahorn egy pártrádióban?
2. miért tűrték meg eddig?

wahorn kirúgása egy logikus végkifejlet. a logika persze perverz és ocsmány, de logikus.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 12:28:05

@Lew Archer:

"átlátható és követhető"

mi szüksége ennek a népnek heti hetesre, van éppen elég humor heroldunk ...

korompél 2011.03.10. 12:41:55

@mavo: Valóban, az itt a probléma, hogy valamiért sokan nem tudnak túljutni dolgokon. Sajnos a várvédő jobboldal nem lát mást, mint kommunistát mindenkiben, aki nem akarja a "megújhodást", ami egyenlő egy hátraarccal, elég beleolvasni az új alkotmány tervezetébe, nonszensz az egész (hasonlóan a legtöbb "jogi szöveggel", amit a kormány a nemzeti jobboldal értékeinek megőrzése érdekében fogalmaz), de el kéne itt már felejteni jobb és baloldal közti különbséget, a józan észre kéne hallgatni, de az valahogy nem megy, így marad a hülyeakiellentmondmerőisugyanolyan üres parafrázisa...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 12:43:44

@Alfőmérnök:

nincs ebben semmi viccelődés. ezek a sajtószabadságos izékok hiteltelenek, merazávada, és hiteltelenek, meragyurcsány, és hiteltelenek, mert a maszop egyik ölebmédiája kibaszott egy embert. pedig hát egy ölebmédiától mi ugye sose várnánk, hogy kirúgja, aki eltér a pártvonaltól. egyszerűen csoda történt.

ilyenkor kéne rendezni egy versenyt, hogy ki tudja a szemgolyóját egyenletes, vagy netán nem is annyira egyenletes tempóval körbe mozgatni.

fikanick 2011.03.10. 12:47:33

@Lew Archer: Ez paranoia, nem mas. A hideg polgarhaboru kezdete ota van HirTV, véreset horgo Magyar Nemzet, joideje mar epet hanyo Magyar Hirlap is, EchoTV, Heti Valasz, akarmi.

Aki pedig nem latja az aranytalansagot a Gyurcsany alatti kozteve es az Orban alatti kozteve kozott (nevezetesen, hogy az utobbi alatt tenyleg nem mas az egesz intezmeny, mint a "mindenkori" miniszterelnok mikrofonallvanya), az vagy vak, vagy nincs igenye arra, hogy odanezzen.

Ti nem unjatok meg ezt az uldoztetes-mitoszt, amin keresztul eszkabaljatok, hogy miert nem szamitanak senki mas szempontjai?

Amikor egy nyugatrol ideszakadt kulfoldi itt el egy ideje, elobb-utobb kivetel nelkul olyan ervekkel fog elni, mint az itthon baloldalinak nevezettek. Ekkor a korulotte levo "jobbosok" altalaban megprobaljak meggyozni ot az o uldozottsegukrol, szerencsere elsoproen sikertelenul.

A kulfold nem azert (korlatokkal) hatekony eszkoz az atlantistak kezeben (csak mert aki ennek, a retroaktiv torvenyek, az alkotmanyos bohockodas es minden hasonlo ellenere meg mindig tamogatja Orbant, az nem az), mert ok a kulfold magyarorszagi helytartoi, hanem mert a kulfoldnek az az eminens erdeke, hogy Magyarorszag ugy mokodjon, ahogy azt epkezlab demokraciaktol elvarjak mashol is.

Orban nem ugy mukodik mint egy demokrata, ergo aki a mai napig orbanista es azzal akarja megtamadni a demokraciaellenes intezkedeseinek egyike ellen tiltakozo tabort, hogy talal valahol egy marginalis sajtotermeket, ahol egy szerkeszto hazon belul cenzorkodott, az szinten nem az.

Nem a nep ellensege, leven a nep az atlantizmus ellensege, lassan tenyleg ott tartunk, hogy itthon, ha valaki ugy akar demokrata lenni, ahogy mondjuk angliaban vagy nemetorszagban lenne az, az mar az emberek ellen akar tenni.

Agyrem, es ezt ti is csinaljatok a fentihez hasonlo cikkekkel.

Lew Archer 2011.03.10. 13:05:03

@fikanick:

"Aki pedig nem latja az aranytalansagot a Gyurcsany alatti kozteve es az Orban alatti kozteve kozott (nevezetesen, hogy az utobbi alatt tenyleg nem mas az egesz intezmeny, mint a "mindenkori" miniszterelnok mikrofonallvanya), "

Hányszor szerepelt mostanában Orbán a közszolgálati TV-ben? Meg tudja mondani?

A "Szólás szabadsága" című műsor rendszeres Gyurcsány interjúira emlékszik-e? Mondjuk nem sokakat érdekelt, de rendszeresen ment.

2005 októberéből

" Minden eddiginél kevesebb látták a Szólás szabadsága ünnepi adását, az október 23-i gálaműsornál pedig még a Gumimacik is több nézőt érdekelt. Félmillió néző alatt a köztévé, Torgyán azonban megnyerte a nézettségi versenyt.

(...)

Az MTV még október 23-án sem tudta megközelíteni a kereskedelmi csatornákat, a délután rögzített , de este negyed tíztől sugárzott miniszterelnöki interjút a Szólás szabadságában is csupán 439 258-an látták, miközben egy hónapja még 770 680-an nézték az akkor még Friderikusz Sándor vezette műsort [2], amiben még csak fel sem tűnt a miniszterelnök.
A miniszterelnöki interjúkat egyébként eddig átlagosan 20-25 százalékkal többen nézték, mint a Szólás szabadsága más műsorait, a Medgyessy Péter lemondását követő interjú tavaly augusztusban például 1 457 566 nézőt vonzott az MTV-re."

index.hu/kultur/media/stat1023/

fikanick 2011.03.10. 13:08:13

@Lew Archer: Nem kell ahhoz szemelyesen Orban, hogy Orban szovegeljen, eleg kizarolag a feltetlen hiveit a kerpernyore engedni.

index.hu/kultur/media/2011/01/05/jobbra_tolodott_az_mtv/

Megjegyzem, az irasom veleje nem ez volt, bar az is csak vilagnezetbol hiheto, hogy Gyurcsany alatt is olyan lett volna a kep, mint most.

korompél 2011.03.10. 13:15:03

@Lew Archer: igazad van, nekem az a bajom, keveset látom az Orbánt a tévében, most is ezt kéne tenni, minden héten 1 Orbán interjú, na azt én is megnézném, de tényleg minden héten 1, ő maga magyarázzon meg mindent ahogy akar, de jobban érdekel az ő véleménye, mint egy akárki műsorvezető vagy interjúalany éljenajobboldalikormányzat sugalmazásai, úgyis tőle származnak ezek a gondolatok. És akkor nem kell ez az egész maszlag keresztyénnépnevelő műsoráradat, lehetnének akár jó filmek is vagy nem csak egy réteget kiszolgáló műsorok, mint mondjuk régi szép időkben, amikor heti akár többször vetítettek olyan filmeket, amit ma már akkor tud az ember megnézni, ha illegalitásba vonulva letölti az internetről...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 13:33:59

@Lew Archer:

"Hányszor szerepelt mostanában Orbán a közszolgálati TV-ben? Meg tudja mondani?"

most azt leszámítva, hogy ismét havonta reppelget a tévében, ez annyira ari. venni egy képletes kifejezést (orbán mikrofonállványa), szó szerint venni, és belekötni, hogy de nem is.

10% körüli az ellenzék reprezentáltsága, abban a 10%-ban sincs sok köszönet, ezek után azzal jössz, hogy a valóságban nem folyton orbán szerepel a királyi tévében.

ja, a rendszeres miniszterelnöki interjút a királyi tévében a klón már csak átvette. nem fogod kitalálni, kitől. :)

Vén Csataló 2011.03.10. 13:34:42

Na tessék! Már megint a Wahorn. Ezzel a pasassal csak a gond van. (ld: www.youtube.com/watch?v=6hfHlgO5Rzo)
Ez a fickó egy kétlábon járó cáfolat az egész begyepesedett, korlátolt, öntelt belvárosi ballibsizmusra.
Naná, hogy nincs helye a Klubrádióban. Mert hát a sajtószabadságot követelni, meg pofázni róla, meg sírni-ríni miatta az nagyon libsikonform, de bezzeg gyakorolni! A sajtószabadságot!
Na az már egyáltalán nem gyerebe libsiéknél: úgy cenzúráznak, hogy Lendvai Ildikó is megnyalná, mind a 10 jajdevörös műkörmét.
Szóval ideje lenne átnevezni a Facebook csoportot: Egymillióan (izé... 82000-en) a ballib képmutatásért.

Vén Csataló 2011.03.10. 13:42:19

@korompél: Ha unalmas, akkor nyugodtan távozhatsz innen a megszokott Vincentedre, Varánuszodra, Piroslapodra stb. stb.
Nehogy már az egész blogszféra uniszono komcsi-libsi propagandát nyomjon eftárs. Kísérelj megbarátkozni a gondolattal, hogy van egy-két nem komcsi-libsi blog is. Tudod eftárs: sajtószabadság. Van róla fogalmad, amikor azért nyavajogsz, hogy ezen a blogon nem a szátok ízének megfelelően írnak? Van róla fogalmad, hogy az nyafogásod maga a ballibsi véleménymonopóliumot célzó törekvés megtestesülése? Az, amiből elég volt, és többek közt az, ami miatta Horn Gáborral szólva a pics@ba küldtek benneteket a választók.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.10. 13:47:28

@Vén Csataló:

na, egy gyönyörű illusztráció, hogy kikkel együtt nyomul a jeles mandineres szerző. pár jelzőt, meg pár kicsit túlzó kitételt leszámítva ugyanabból a kezdőpontból nagyjából ugyanazon az úton, nagyjából ugyanoda jutottak el.

huth gergőke meg leírta azt a szót, hogy pártkatona. na zagson. ma sincs világvége.

korompél 2011.03.10. 13:54:56

@Vén Csataló: de jó, megkaptam életem első eftársazását :D, ezért köszönet jár, azt hittem már, valamit rosszul csinálok, hogy nem küldenek el a halálba egy jobbos oldalon, mert olyat mondok, ami nem jobbos. Az a baj, hogy mondanám, hogy van jobbos ismerősöm, aki egyet ért az általam felvázolt véleménnyel, csak sajnos ő kb. 1 éve már nem jobbos... Sajnálom őt, mert elvileg az ember nem választja meg tudatosan, milyen oldalhoz tartozik, arról ő nem tehet, csak sajnos a jobboldal eléggé ki lett sajátítva az olyan emberek által, akik olyan zsigerből eftársaznak, mint te.

Vén Csataló 2011.03.10. 14:04:04

@mavo: Kb. pont 0,00 értékű, hogy neked mi a véleményed rólam, avagy a Mandínerről. Mondhatnám úgy is, hogy értem én csak lesz@rom. Lássuk be fura is lenne, ha pont ilyen ballib netaktivisták ízlésének próbálnék (próbálnánk) megfelelni. Majd ha a befőtt teszi el a nagymamát.

Vén Csataló 2011.03.10. 14:19:56

@korompél: Hát az lehet, hogy az ember nem tudatosan választja meg, hogy melyik oldalhoz tartozik, azonban meg kell mondjam, hogy több, mint 10 éve írok a webre, de egyetlen olyan élő, valós ballibsivel nem találkoztam IRL, aki vagy maga (vagy apuci-anyuci) ne valami vastag tagkönyves MSZMP-s (esetleg MKP-s) kommancs lett volna. Ezért aztán nagy nyugalommal élek az előfeltételezéssel, hogy ha valaki a Népszavás stílusú frazeológiájával nyomul, akkor gyakorlatilag 100%-os megbízhatósággal lehet telibe trafálni pedigréjét.

korompél 2011.03.10. 14:28:40

@Vén Csataló: hát nem tudom, én minek számítok webes tapasztalataid szerint pontosan, de azt kell, hogy mondjam, a jelenlegi tudomány szerint az emberek identitása nem aszerint alakul, volt-e kommancs a családban, bár lehet, pár év múlva ez lesz a tudományos áttörés hazánkban. Amúgy fordítva magyarázol, tehát azt mondod, akinek ez és ez a véleménye, az akkor kommancs, általánosítasz magyarul, közben meg igazolod, amit mondok.

turulpina 2011.03.10. 15:04:16

"Épp hétfőn módosította a Parlament az Európai Bizottság észrevételeinek megfelelően a médiaalkotmányt."

Épp megint hazudás van?

index.hu/belfold/2011/03/10/az_europai_parlament_a_modositas_utan_is_eliteli_a_mediatorvenyt/

Vén Csataló 2011.03.10. 15:23:16

@korompél: A jelenlegi tudomány? Vajon miféle "tudományról" beszélsz? Szép vastag szociológiai tanulmányok vannak arról, hogy a mai magyar társadalomban a törésvonal elsősorban azok között van, akikből a komcsik csináltak embert (ezek a ballibek) és azok között akiknek a kárára, akik ledarálásával, megnyomorításával, kirablásával, terrorizálásával csináltak embert a korábban említettekből (na ezek az antikommunisták). Aztán szocializációról hallottál már. A jelenlegi tudomány szerint? Szülői minták? Életstratégiák? Preferenciák? Szemlátomást sose. Miféle "tudományról" beszélsz te itt eftárs? Arról amit annak álmodsz, aztán megjelölöd a "tudomány" szóval, mert az olyan klasszul néz ki rajta? Ne röhögtess már.

turulpina 2011.03.10. 15:24:13

@Vén Csataló: aki ilyen magabiztosan kommancsozik, mint kend, arról nagyjából 158%-os valószínűséggel állapítható meg, hogy kompenzál.
Lásd még Pacis Pisti, Bencsik Bandi, vagy Pokorni Zoli.
Vagy ő volt vaskomcsi, vagy a családban valaki.

Vén Csataló 2011.03.10. 15:29:18

@korompél: Ja és hogy szavam ne feledjem, az, hogy egy ilyen vacak, tekintélyelvű érvvel próbálod negálni a komcsi szülők -> komcsi gyermekek állításomat (hogy aszonja a "tudomány" jelenlegi állása - haha!), egyébként világosan rámutat, hogy nagy valószínűséggel nálad is telitalálatos az állításom.
Tudod, a Hobó, az egy fehért holló!

Vén Csataló 2011.03.10. 15:41:49

@turulpina: Hátpreszepersze. Ha te mondod, akkor biztos. Az, hogy az a jól megalapozott, 70+ év ma már nyilvános dokumetumain alapuló véleményem az főállás parazitizmusra szakosodott ballib fajtátokról, hogy kb. a pestis, az AIDS és a lepra együtt nem olyan kártékony, mint ti, az fel sem merül.
Tudod haver, azt gondolsz, amit akarsz, mert egyetlen ballib rólam alkotott véleménye sem érdekel. Az se ha náciz, az se, ha most éppen "liberálisnak" hazudva magát engem komcsiz.

Ahogy Wass Albert mondta a bolsevikról: "Mindegy, hogy minek nevezi magát : Egy csürhe ez, apák és fiak! Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat és gyilkol, végeredményben egy és ugyanaz: HOMO BESTIÁLIS (ÁLLATEMBER)!"

Vén Csataló 2011.03.10. 15:42:36

az főállás = a főállású

turulpina 2011.03.10. 15:58:48

@Vén Csataló: a heves reakció alapján a diagnózis pontos, kommer eftárs.

Amúgy meg, kend véleménye a bolhafasszal és az ökörfossal vetekszik súlyban. Az ilyen egybites véglények, akik csak miben és tiben tudnak gondolkodni, bizony még annyit sem érnek mint a kiló krumpliért és felesért szavazni szállított kubatovcigányok.

A 'ballib' kifejezés érvelésben történő felhasználása egyenszínvonalú a 'zelmúltnyócév' puffogatatással, melyek mind biztos jelei a szellemi renyheségnek.

korompél 2011.03.10. 16:03:59

@Vén Csataló: huhh, bocsi, de még mindig az én akimástmondazrohadtkommcsi állításom szerint viselkedsz, te is uncsi vagy.... Az még igaz lehet, hogy azt be tudják bizonyítani, hogy a "ballib" és a jobb között törésvonal van, ez látszik, nem nagy kunszt, de továbbra sem értem, miért nem veszed észre, hogy ezt pl. te generálod azáltal, h meggyőződésed, hogy aki mást mond, az kommancs? Ez nem más, mint sekélyes önigazolás, ebben nincs semmi tudomány, csak anyázás.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.10. 16:05:01

@turulpina: "a 'zelmúltnyócév' puffogatatással, melyek mind biztos jelei a szellemi renyheségnek."
Megértem én magát. Ha baller lennék, én is mindent megtennék, hogy elfelejtsék és én is igyekeznék eltörölni a múltamat. Ilyen múlttal szar lehet maguknak.

@fikanick:
Csak nem azt mondja, hogy az MTV kormánypárti lett? Hallatlan, eddig ilyen nem volt. A ballerek és a libbantak mindig mindent megtettek ez ellen.

BodóBalázs 2011.03.10. 16:07:56

Wahorn András, arra a kérésünkre, hogy ő mit tart fontosnak a sajtószabadság kapcsán, elmondta, hogy őt azért rúgták ki a klubrádióból, mert túl sok jobboldali embert hívott a műsorába. Ez egy olyan állítás, melynek igazságtartalmát nincs lehetőségünk, és nem tisztünk ellenőrizni. Szemben az interneten zajló, elfogadottnak tűnő gyakorlattal, mi nem tartjuk etikusnak ellenőrizetlen információkkal alátámasztani vélt vagy valós igazunkat, ezért végül ügy döntöttünk, hogy a a videot nem publikáljuk. WA-nak a döntésünket követően az általunk közölni nem kívánt videót visszajuttatjuk, hogy azt szabadon publikálhassa ott, akkor és úgy, ahogy ő azt jónak látja. WA és mindenki más, így a mandíner szerkesztői előtt természetesen nyitva áll a lehetőség, hogy elmondja a kameránk számára, hogy mit tart a március 15-i tüntetés kapcsán fontosnak. Üdv, EMS.

TG69 2011.03.10. 16:36:58

@tölgy: Ebben a ciklusban én a kormánypárti MTV-re a maximális 10 pontot adnék. :)

turulpina 2011.03.10. 16:55:46

@tölgy:
ad1. az én elmúlt8évemen ugyan nincs mit elfelejteni, faszfej nagyuram, tekintve hogy suliba jártam, meg melózni kezdtem, sok közöm nincs ahhoz amit a kendhez hasonló 1bites lángelmék a 'zelmúlt8év' skatulyába dugnak

ad2. ide vezet az a szellemi nihil, melybe kendéket a dakota nagyvezír taszajtotta, mikoron beleverte a fejükbe hogy a 'mink' komplementer halmaza a 'ballibek'.
[pedig a gond az, annak a minknek nem az volt a definíciója a nagyvezírnél, hogy 'mink, a keresztény-konzervatív eszmék lánglelkű őrzői', sokkal inkább 'a sok derék önigazolást és igazodást kereső pógártárs, akit _bármivel_ behülyítünk, csak végre hatalomra kerülhessünk']

aki ezt kényelmesen bekajálta, az nem is bír már kitörni ebből. ezért aztán minden ami nem tetszik, az egyből ballib, legyen az transznacionális szervezet, vulkán, válság vagy vírus.

ad3. ha viszont már szemmel láthatólag semmiképp sem fog sikerülni kitörni a mink-tik tengelyből, akkor ajánlom figyelmébe, hogy a zelmúlt1év már több anyagi és erkölcsi kárt okozott az országnak, mint a sokat rettegett zelmúlt8év együttvéve. na ezen lehet rúgózni (gondolkozni-t nem írhatok, ahhoz eszköz kéne)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.10. 17:08:03

@turulpina: "az én elmúlt8évemen ugyan nincs mit elfelejteni"
nemo iudex in causa sua, de ezt maga úgysem érti, hisz szokásos buta baller gyáva szájkaratés.

turulpina 2011.03.10. 17:40:34

@tölgy:
szokásos buta nyilas riposzt, érvek fogytán marad a ballerozás

osborne 2011.03.10. 20:33:10

@tölgy: A nick a brit fővárosból aggódik a magyar demokráciáért és oly meglepő módon tavaly óta.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.10. 22:54:20

@osborne: tudnám, ez a sok pizzafutár vagy pincér vagy micsoda mi a nátháér nem örül, hogy megszabadult a hülyemagyaroktól.

@turulpina: nem is gondoltam, hogy értheti, amit írok. Az legalább sikeres középiskolai tanulmányokat feltételezett ugyanis.

Vén Csataló 2011.03.11. 07:16:16

@turulpina: Tudod öcsi az a gáz, hogy olyan buta vagy, hogy még azt is lopnod kell, amivel ideállsz flame-elni. Jelen esetben rögtön tőlem lopsz ötletet. Basszus ha egyszer végre értelmi cenzushoz kötnék a választást, akkor egyszer és mindenkorra leszámolna ez az ország az MSZMP-vel és maradékaival...

Vén Csataló 2011.03.11. 07:25:11

@korompél: Nem én szítom, csupán rutinból azonosítom a frazeológiát, aztán pedig tapasztalati úton (mint azt jeleztem korábban) nagy biztonsággal megállapítom, hogy kicsoda-micsoda a frazeológiát elővezető alak. És mint mondtam - működik. Hogy online ki mit fecseg magárol, nem érdekes. De akivel IRL találkoztam - nem kevesekkel - mindnél beigazolódott az előfeltevés helyessége.

Másrészt pedig nincs mit tárgyalni, vagy megállapodni vagy kiegyezni az MSZMP ballib maradékaival. Egy tál lencséért eladják az anyjukat is, akár minden nap. Simán felesküsznek a szocializmusra kedden, aztán a liberalizmusra a szerdán, majd pedig a valami másra csütörtökön, ha a piszkos anyagi érdek úgy kívánja. Csupán azért mert a más módon képtelenek akár csak elgondolni is az egzisztencia stabilizálását. Persze érthető, hogy így áll az, akinél a tehetségtelenség, a középszerűség bazi nagy lustasággal párosul. Marha régi, megbízható tapasztalat ez.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.11. 10:48:26

@Vén Csataló:

akkor tartom magamat ahhoz, hogy trollt nem etetek.

(tölgyet viszont figyelgetem, van-e e nála ennél lejjebb)

fehértehén 2011.03.11. 13:42:21

@turulpina:

"a zelmúlt1év már több anyagi és erkölcsi kárt okozott az országnak, mint a sokat rettegett zelmúlt8év együttvéve"

Ezt nem gondolod komolyan tökikém!? Persze értem én MSZP agitpropnál kitalálták a kormányváltás után 12 sec.-al már azt kell nyomni minden potenciális állambolgárnak, hogy nadehanahát ez már azért mégiscsak nahát, hogy ezek a fideszesek 12 sec alatt több kárt tettek mint az elmúlt 8 év. És látjuk, jó példája vagy, vannak akik megkajálják. Funny
Vagy lehet, hogy a kommandó része? Ez esetben pörgetem kalapom.

Atisz 2011.03.11. 14:13:55

@fikanick: Apám, ekkora naivitással neked valamilyen karitatív tevékenységet kellene űznöd, nem pedig a balliberális oldal mellett ágálnod.

Még hogy egyes európai nagyhatalmaknak fontos Magyarországon a demokrácia? Lol. Hát persze, hogy az a fontos.

1920-ban és 1956-ban is fontos lehetett volna, de akár még 2006-ban. Most, amikor nincs veszélyben, hirtelen fontossá vált.

Atisz 2011.03.11. 14:25:50

@turulpina: Az Európai Bizottság és az Európai Parlament két különböző testület. Az a vicc, hogy Neelie Kroes médiaügyekért felelős uniós biztossal (aki szerint elégségesek a változtatások) is szembemennek a liberálisok, akik mellé felsorakozott az összes Magyarországgal kapcsolatosan valamilyen vélt vagy valós sérelmet rejtegető képviselő.

Szerencsére az EP nem igazán tud nyomást gyakorolni ránk ez ügyben.

Atisz 2011.03.11. 14:32:42

@BodóBalázs: Elég lett volna annyit mondani, hogy "nem illett bele a profilunkba, vagyis a véleménynyilvánítás szabadsága apokalipszisének vizionálásába".
Kár ezért a magyarázkodásért, Wahornnal kapcsolatban pedig elég lett volna meghallgatni pár adást, vagy esetleg elbeszélgetni néhány klubrádiós szerkesztőségi taggal.
süti beállítások módosítása