Magyarázó rész vagy lelki paszta vagy
Az írás dicsérete

  Megígértem s megmondom mi hajol össze s miért. Tér s idő hajol össze érted, az emberért. Így megy a szellem története. Az ember a fölsőbbrendű ember akinek szava akarat s vágyódás elhajítja képzeletét teljes erejéből múltjába s odamegy s megnézi mit talál ott. Megnézi s meglátja a bokrot füvet követ vagy semmit s tudja valaminek ott kellett lenni ott valami volt valami történt. Ezt kell megírni ez a lelki tapasztalat az ember tapasztalata önmagáról. Az első dobás a teremtés. Ember teremtése. Az embert meg kellett teremteni ott akkor s úgy. Most az ember fogja elhajított képzeletét visszamegy a helyére s újra dob. Kisebbet mert a távolit a régit már tudja. Második dobás a bűnbe esés. Az embernek kísértve kellett lennie ott akkor s úgy. Harmadik a testvérgyilkosság. Nem folytatom ha eddig értetted már végig érted. Az ember mindig közelebbre dob néz lát s tapasztal. Szokatlan verseny. Addig dob amíg nincs hová dobni. Már csak ejteni lehet.

  Az ember térben s időben testben lélekben beérte önmagát. Ekkor lett emberré az Isten Fia. A tökéletes pont! Ekkor döbben az ember magára keserű döbbenéssel. Innen már kifelé megy. A rövidebb rész jön. Akartam s vágytam s íme itt van s ha nem akkor is. Az Isten ereje az ember ereje összeért. A megtörténtet nem bírjuk nem megtörténtté tenni. Nincsen úr s nincsen szolga ember s Isten egymásnak kiszolgáltatott. E pillanat nem múlik szorít s nyom kínoz s bilincsbe ver s nem ereszt míg a halál hatalmas találmánya negyszerű roppanással meg nem szabadít. Ennyi a földi lét meg amit belőle megírsz. Mert Isten ezt a munkát emelte ki az összes munkák közül. Az Ő megírását. (...)

Harmadikfevvonás
Most visszafelémennt. Szégyenkezett de mégse. Emmennt a templomelőtt. Háromszor odavissza mennt. Mégisbemennt leűtt hátra s figyett. Éneklettek a népek. Letérdettek főáttak leűttek. Ő ugyanugy. Megin éneklettek. Vótt ott egygy fickó a ficsurra hasonlitott az nagyonéneklett. Amikor másogygyára letérdettek ő nem. Ő főátt. Karbatettkézzel átt s akkor imigyen szóllott Zarathusztra „Lófaszt”. Megrebbentek de nemszóttak.

(Sürüregény)

Út s erény s hiábavalóság

  Kifele jövet kis sárga ember volt ott s mondta „A halálfélelem olyan mint amikor az eltévedt kisgyermek nem ismeri fel a hazafelé vezető utat”. „Nékem az élet kínos halál s gyötrelem.” „Az élet út s erény a gyötrődés oktalanság a szenvedés hiábavalóság nemcselekvésemmel bármit megteszek. Lássad itt e szemétláda peremét fogom s röpülni mozdít kedvem” s röpködött körbe a kicsi ember szédítőn s mondtam „Én igyekezetem éppen a nemröpülés. Félek hogy felröpülök s elszállok. Nincsen borzasztóbb szó ennél SEHOL” s kapaszkodtam a szemétláda szélibe erősen. Akkor leereszkedett s szólt „Azt hiszed a halál nagy dolog?” „Tévedel. A halál nem nagy dolog. Idenézzél.” S a kicsi ember meghalt. Fekete nejlonokat hoztak a moziból ki azzal takargatták be. Lehetett látni. Lehetett hallani. (...)

S még a lét értelme s célja

  Csak hallgatom hogy mire gondolok. Csak hallgatom hogy miről álmodok. Csak hallhatom hogy mire gondolok. Csak leírom. Lerajzolom. A lét értelem és cél nélkül értelmetlen s céltalan. A létnek sajátja az értelem és cél. Az értelem és cél meghatározására eddig minden emberi igyekezet hiábavaló volt. Vagy értelmetlen. Vagy céltalan. Ennek oka a hibás kérdés. Az ember létének nincs meghatározható értelme és célja. Isten létének van meghatározható értelme és célja: az ember. Tehát az ember maga az értelem és a cél. Akkor ezt most megmondtam? Csak hallgatom csak leírom lerajzolom.

*

Részletek Huszthy Ádám: Csángó Zarathusztra című kötetéből Magvető kiadó, 2005.