Bioetanol: szebb jövő vagy környezeti katasztrófa?
2011. január 31. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Bioetanol: szebb jövő vagy környezeti katasztrófa?

  Mivel nem régóta vagyok autótulajdonos, ezekben a hónapokban szembesülök igazán az autó fenntartásával járó költségekkel, többek között az üzemanyagok égbe szökött árával. Ha a józan eszünkre, a szűkebb pénztárcánkra és a környezetünkre is egyaránt odafigyelve, tudatosan akarjuk használni az autónkat, akkor számos olyan ügyre akadhatunk, amiben nehéz dönteni.

  Ezek közé tartozik a bioetanol, a bionak nevezett üzemanyagok ügye is. Híveik a hagyományos üzemanyagokat leváltani képes, környezetet kímélő megoldásnak tartják (ennek az érvelésnek komoly szerepe van az új bioüzemanyag-törvény indoklásában is); a másik oldalról viszont éppen a környezetvédők gondolják egyre inkább a természetre, a termőföldekre leselkedő hatalmas veszélynek, államilag támogatott, kétes környezeti hatású biobiznisznek. A többség pedig csak olcsón akar tankolni.

*

  Essünk át egy kis bioleckén: a bioüzemanyagok olyan üzemanyagok vagy tüzelőanyagok, amelyeket a növényi vagy állati biomasszából állítanak elő. A bioüzemanyagok lehetnek szilárdak, cseppfolyósak (bioetanol, biodízel) és gázneműek (biogázok). A bioetanol növényi alapanyagból előállított, víztelenített alkohol. Bioetanol előállításakor keményítőtartalmú növényi alapanyagból (kukorica, árpa, búza) először cukrot, majd alkoholt állítanak elő erjesztéssel, majd lepárlással. Az etanolt elsősorban kukoricából, árpából, cukornádból és búzából lehet előállítani, de sok esetben a nyersanyagok között szerepel például a fa és a fű is.

  Az Országgyűlés novemberben fogadta el a bioüzemanyag-törvényt: a Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által beterjesztett jogszabály szerint 2020-ig a közlekedés energiaigényének tíz százalékát kell megújuló energiából fedezni. A törvény célja — a felhatalmazás alapján kiadott rendeletekkel együtt — a benzinre, a dízelolajra és a gázolajra vonatkozó követelmények és az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyiségének nyomon követését és mérséklését célzó mechanizmus bevezetése, valamint a bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásának előmozdítása. A közlekedési célú energiafelhasználás során a megújuló energiával termelt elektromos áram két és félszeres, a hulladékból, erdő- és mezőgazdasági melléktermékből nyert energia kétszeres szorzóval számolható föl. Az üzemanyag-forgalmazóknak havi bontásban kell teljesíteni a kormány által meghatározott mennyiséget, illetve arányszámot, s arról havi elszámolásban kell tájékoztatást adni. Ennek elmulasztása bírságot von maga után. A kormány mostantól minden év első negyedének végéig rendeletben dönt arról, hogy a következő három évben mekkora legyen ez a részarány.

  A parlament arról is döntött: legkevesebb 6 százaléknyi bioüzemanyag értékesítése kötelező a hazai üzemanyag-forgalmazók számára. 2020 végéig az üzemanyag-forgalmazóknak hat százalékkal csökkenteni kell a forgalomban hozott energiahordozókból származó szén-dioxid kibocsátást. A törvény indoklása a Kiotói Jegyzőkönyvre is utal: az EU a 2008-tól 2012-ig terjedő idő szakra a Kiotói Jegyző könyvben vállalásokat tett az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére.

*

  A cél tehát nemesnek tűnik: sajnálatos azonban, hogy nem került sor szélesebb szakmai és társadalmi vitára az ügyben. A Magyar Bioetanol Szövetség szerint az EU által is megkövetelt kodifikációs folyamat lassúnak és nehézkesnek látszik, a társadalmi és szakmai egyeztetésre pedig későn vagy csak nagyon rövid határidővel került sor. A szövetség szerint előfordult, hogy egyes szervezetek kimaradtak az egyeztetésekből, míg mások – akár nem is a fenntartható fejlődésben érdekelt gazdasági szereplők – véleménye a fenntartható érdekeket is háttérbe szorította. „Vélhetően ezért látnak napvilágot olyan – nem annyira tudományos intézetektől, hanem inkább megbízási díjért dolgozó magánszervezetektől származó – írások, amelyek azt próbálják elhitetni, hogy a kőolajszármazékok környezetbarátabbak a zöldüzemanyagoknál” - állítja a szövetség.

  Kritikus hangok bizony léteznek: környezetvédők szerint a bioüzemanyagok alapanyagául szolgáló növények nagyüzemi termelése káros a természetre. A No emisszió blog szerzője szenvedélyesen érvel a bioetanol ellen. „A bioetanol-biznisz azt hazudja: zöld alternatívát kínál az előbb felvázoltakkal szemben. Holott a baj éppen az vele, hogy sokkal sokrétűbben, áttekinthetetlenebbül és beláthatatlanabbul pusztít, mint a legtöbb más energiaforrás” - írja a blogger, aki tart attól, hogy egy kialakuló bioetanol-lázban a termőföldeket és erdőket alárendelik majd az üzemanyagnövények termesztésének. „Csak az emberi felelősségtudat és józan belátás szabhat majd határt annak, hogy erdők és az élelmezés szempontjából fontos termőterületek ne essenek áldozatául az etanolláznak. Képzeljük csak el, amikor valakiknek a felelősségtudatára van bízva, hogy aktív mezőgazdasági termőterületet és értékes erdőt semmiképpen se vonjanak etanol-alapanyag termesztés alá.” A blogger szerint, ha az állam egyszer szabadjára engedi a bioetanol-bizniszt, akkor nagyon nehéz lesz megálljt parancsolni az eddigieknél is eszetlenebb természetpusztításnak.

  A No emisszió szerzője által megkeresett autókereskedők inkognitóban kritizálták a bioetanol-bizniszt. „Ez egy jó nagy faszság, aminek a mezőgazdasági árak zuhanásokor elindult Európában a konjuktúrája, aztán ráépült egy maffia, meg egy kis marketing, és például a skandináv országokban mindmáig elég népszerű. Így aztán néhány modell esetében felvettük a kínálatunkba a bioetanolos verziót, de hivatalos kommunikáció nincs róla. Viszont ha valami idióta számonkéri, lehet azt mondani, hogy tessék van ilyen is, de mióta az unióban elindultak a komolyabb viták a bioetanolról, mi úgy csinálunk, mintha igazából nem is lenne etanolos autónk” - így egy kereskedő. Egy másik echte környezetvédő szöveggel érvelt: „Már az elején világos volt, hogy a világ ilyen túlnépesedése mellett még az sem lesz fenntartható, ha hússal táplálkozunk, és ennek érdekében az állatokkal etetjük meg a mezőgazdasági terményeket. Ebből egyenesen következik, hogy kész katasztrófához vezet, ha mindezt elautózzuk.”

  A bioetanol-ágazat és annak kritikája már régebb óta jelen van az Egyesült Államokban: jelentős állami szubvenciókat nyújtottak gazdáknak a termelés átállítására, de ez végeredményben egyes kritikusok szerint az élelmiszerárak növekedését eredményezte, különösen a kínai élelmiszerimport megugrásával párosulva. A Bioüzemanyag blog idéz egy kutatást, mely szerint az új földek bevonása a bioüzemanyagok előállításába súlyos természetkárosító hatással járhat az esőerdők számára. Más kutatások a széndioxid-megtakarítás nagyságát, valósságát is megkérdőjelezték: ha számításba vesszük a termelés és szállítás során felhasznált üzemanyagot és műtrágyát, a megtakarítások igen szerények lesznek.

  A keményvonalas környezetvédők humanitárius problémákat vizionálnak: aggasztóan növelik Afrikában az energiaültetvények területét az európai bioüzemanyag-igények kielégítése érdekében, és így csökken az élelmiszer-termelés - állapítja meg a Föld Barátai nemzetközi szervezet 11 afrikai országot vizsgáló új kutatására hivatkozva a Magyar Természetvédők Szövetsége. A michigani állami egyetem (MSU) kutatói szerint energetikai szempontból kifizetődőbb élelmezési célra termeszteni gabonát, mint üzemanyag célú fölhasználásra. A kutatók szerint az ideális megoldás, ha a gabonát élelmezési célra termesztjük, s a megmaradt szár és a levelek felét talajjavítási céllal a szántóföldön hagyjuk, s csak másik feléből gyártunk cellulóz alapú üzemanyagot.

*

 De mit mondanak a bioetanol-pártiak? A Magyar Bioetanol Szövetség hasonló globális környezetvédő érveket hoz fel: „A világ fosszilis energiahordozó-készletei rövid időn belül kimerülnek, miközben az emberiség energiaigénye folyamatosan növekszik. Az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátásának egyik legfőbb felelőse az EU-ban is a közlekedés. Hamarosan szembe kell néznünk a kőolaj és a földgáz fizikai hiányával, de ez idő alatt nagy mértékben és minden területen csökkentenünk kell a fosszilis eredetű energia felhasználását! Az egyik jó megoldás a bioetanol. Az alkohol tisztábban ég, mentes nehézfémektől, illetve 27%-kal alacsonyabb a szén-monoxid, 20%-kal alacsonyabb a kén-monoxid és 5%-al alacsonyabb a nitrogén-oxid kibocsátása. A bioetanol használatával hozzájárulunk a Föld megóvásához és az üvegházhatás mértékének csökkentéséhez, mert kedvezőbb a szén-dioxid-mérlege. A cukornád alapú etanol máris 85% nettó szén-dioxid kibocsátáscsökkenést jelent.” A szövetség szerint az etanol hazai előállítása csökkenti Magyarország importolaj-függőségét, miközben felvevőpiacot teremt az eladatlan készletektől szenvedő mezőgazdaságnak, és persze az Európai Unió is előírja a bioüzemanyagok részarányának növekedését.

  A magyar bioetanol-törvény követi az EU irányvonalát, a törvényhozás és a kormányzat tehát eltökélt a bioüzemanyagok részarányának növelése mellett. Jó ez nekünk? Anélkül, hogy bármilyen világvége-ideológia szolgálatába állnánk, józan ésszel azt állítjuk: a környezetkárosítás csökkentése, a károsanyag-kibocsátás korlátozása jót tesz a természetnek. A bioetanol pedig önmagában kevesebb szennyezést okoz, mint a hagyományos üzemanyagok (bár többet, mint a gázüzemű autók). Másrészt viszont mederben kell tartani a folyamatokat: végzetes lenne, ha a benzinkészletek csökkenésével párhuzamosan hazánk és a nagyvilág termőföldjei egyre inkább gigantikus üzemanyag-termelő mezőkké alakulnának, tehát meg kell akadályozni, hogy bárhol akadályba ütközzön az élelmiszertermelés vagy állattenyésztés - mely ágazatoknak is megvannak a maguk környezeti problémái. Ha a fa- vagy növénytermelés melléktermékeiből állítanak elő üzemanyagot, az jó, ha a termőterületet direktben erre használják, az már kevésbé. Kérdéses az is, hogy jó helyre kerül-e az adófizetők pénze, ha az állam a bioetanol-üzletet szubvencionálja.

*

  S hogy tankoljunk-e bioetanolt az autónkba? Nem régóta érhető el a bioetanol hazánkban, s nincs még kiforrott autós társadalmi ítélet a bioüzemanyag fölött. Az E85 ára ugyan kedvezőbb, mint a benziné, azonban érezhetően megnöveli az autó fogyasztását, így legfeljebb kis megtakarítás érhető el. Ahogy az etanolblog fogalmaz„Bevallom, ha én nem elkötelezett E85 használó lennék, nem hiszem, hogy egy percig is tovább foglalkoznék az E85-tel. Szomorú a dolog, de így van és, ahogy tapasztalom egyre több az ekként gondolkodó. Eddig is határon mozgott, de most gyakorlatilag elértük azt, hogy benzinnel és E85-tel ugyanolyan áron autózunk, ha szerencsénk van.”

  A Bioetanol Szövetség szerint 50% benzin, 50% E85 keveréket minden autó szó nélkül elbír. Egyes típusok fedélzeti számítógépe gond nélkül kezeli a tiszta E85-öt is. Ha probléma adódik, a számítógép a Check Engine lámpával figyelmeztet a nem megfelelő működésre. Ilyen esetben a szegénykeverék-képzés motorkárosodást okozhat. Kipróbálhatjuk ugyan, de lehetőleg csak arra felkészített járművet használjunk E85-tel. Ha a gyári rendszer kezeli is, hidegindítási nehézségeink lehetnek.

  Az alapigazságot állítja a Totalcar autódoktora is: „A fele-fele arányú tankolás nagyjából minden benzines autónál működik. Némi többletfogyasztás, nehézkesebb hidegindítás és magasabb fordulaton egy kevés teljesítményveszteség az, amit észlelhető, más negatívum valószínűleg nem jelentkezik. A motor szerkezeti elemeit és a katalizátort semmilyen módon nem károsítja az etanolos üzem. Az üzemanyagrendszerre vonatkozó problémákról sokat hallottam és olvastam, de én magam még nem találkoztam az etanolra egyértelműen visszavezethető meghibásodással.” 

  Amit az autódoktor feltétlenül ajánl mindenkinek az etanol-üzem első lépéseként, az az üzemanyagszűrő cseréje a próba előtt, és lehetőleg az első 5-600 etanolos kilométer után is. Ezzel a tapasztaltak szerint megakadályozható, hogy az üzemanyagrendszerben az etanol által kioldott, egyébként benzinálló szennyeződések dugulást okozzanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr722618554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2011.01.31. 09:49:18

Óriási különbségek vannak bioüzemanyag és bioüzemanyag között. Ami tuti maffia, az a bioetanol kukoricából. Az annyira gazdaságtalan, hogy csak nyerészkedésből érdemes csinálni (felmarkolni rá egy zsák támogatást). Repcéből biodízel már sokkal hatékonyabb, de még azoknál is vannak hatékonyabban előállítható bio üzemanyagok. Pl. celluóz alapú bioetanol gyártás is hatékonyabb, mint a keményítő alapú (kukoricából).

Lábszár Ervin 2011.01.31. 09:59:17

Mi Az Unióban - ahogy olvasom - bioetanol nagyhatalomnak számítunk. A gyártásban Franciaország jár az élen, ott jelenleg 13 gyár működik, 2008-ban összesen 1 milliárd liter bioetanolt állítottak elő. A második helyen Németország áll 568 millió literrel és 8 bioetanolgyárral. A harmadik Spanyolország 317 millió literrel, a negyedik Lengyelország 200 millió literes évi teljesítménnyel, az ötödik Magyarország 150 millió literrel. Az első ötön kívül egyetlen uniós tagország sincs, ahol tavaly 100 millió liternél több bioetanolt állítottak elő.

Vajon ez is MOL érdekeltség?

MNOP 2011.01.31. 10:12:46

azért a cikkben voltak komoly mélységek, pl.: az etanol alapjául szolgáló növények termesztése környezetszennyező, vagy az esőerdők kiírtása etanol alapanyagok termesztése okán, hááát...
Alapjában véve én is használok etanolt, de inkább nyáron. Télen minden 3./4. tankolás benzinnel történik. Sok megtakarítás nem érhető el, már csak a hangulata is más az embernek, ha nem 370 Ft-ot fizet ugyanazért, csak 266-öt. Előbb vagy utóbb pedig megtérül az átalakítás ára.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.01.31. 10:15:33

@MNOP: környezetvédők állítják a környezetszennyezést, én meg idéztem őket, hogy minden nézőpont megjelenjen.

Alfőmérnök 2011.01.31. 10:34:00

A környezetvédőknek van igazuk.

Refuse/Resist! 2011.01.31. 10:56:36

" 20%-kal alacsonyabb a kén-monoxid"
Ezt valami hivatalos dokumentumból másoltad?
A bioetanol _egyáltalán_ nem tartalmaz ként. Másrészt kén-monoxid szignifikáns mértékben nem keletkezik robbanómotorban.
Kén-dioxid, ha már.

"A Bioetanol Szövetség szerint 50% benzin, 50% E85 keveréket minden autó szó nélkül elbír."
NEM!!!!
Direktbefecskendezéses benzinmotorok nem! Pl. FSI, TFSI, GDI stb.
A régebbi ilyen típusú motorok még a 10% etanoltartalmú benzint se viselik el!

Egyébként tényleg nincs sok értelme, mert az alkohol energiatartalma sokkal kisebb, ezért nagyobb lesz a fogyasztás.
Ha valaki spórolni akar, akkor érdemes egy jó minőségű gázszettet beszerelni.

"Kérdéses az is, hogy jó helyre kerül-e az adófizetők pénze, ha az állam a bioetanol-üzletet szubvencionálja."
Egyértelmű, hogy nem.
Gyakorlatilag arról van szó, hogy a benzint és dízelt tankolók támogatják azt, hogy az etanolt tankolók adómentesen tankoljanak alig olcsóbban egy nem kevésbé környezetterhelő üzemanyagot.

gyz 2011.01.31. 11:04:12

itt az a fő kérdés, hosszútávon alternatíva-e vagy sem. A kőolaj-készleteknél összehasonlíthatatlanul kevesebbet lehet előállítani, vagyis a bioetanl sohasem válthatja le a benzint.

Ami meg elgondolkoztató adat (valahol olvastam): 100 l, vagyis két teli tank e85 előállításához annyi kukoricát használnak fel, amennyi egy felnőtt férfi egy egész éves energiaszükségletét fedezné.

Refuse/Resist! 2011.01.31. 11:07:37

Mibe mehet az E10:

www.e-energymarket.com/news/single-view/link//a8d5fb53a0/select_category/32/article/16/the-european-fuel-quality-directive-introduces-e10-a-new-petrol-across-the-european-union-containin.html

www.tipps-tricks-kniffe.de/e10-vertraglichkeit-diese-autos-vertragen-das-neue-e10-benzin-biosprit/

És az E10 csak 10% etanol, a feles E85 az 43%.
@pannonfunk: "Pl. celluóz alapú bioetanol gyártás is hatékonyabb, mint a keményítő alapú (kukoricából)."

_Elvileg_ hatékonyabb, ha lenne hozzá hatékony baci.
Eddig sajnos nincs tuti mutáns, pedig elég sokan dolgoznak rajta.

-d(-_-)b- 2011.01.31. 11:12:09

Hatékony termeléssel szerintem a ma rendelkezésre álló termőterület felét használva el lehetne látni az egész országot élelmiszerrel. A maradékon mehetne az energiafű-termelés. Eleve egész Európában túltermelés van a mezőgazdaságban. Aki azt mondja, hogy a bioüzemanyag miatt nem tudunk elég élelmiszert termelni, az hazudik.

Refuse/Resist! 2011.01.31. 11:14:55

@gyz: "100 l, vagyis két teli tank e85 előállításához annyi kukoricát használnak fel, amennyi egy felnőtt férfi egy egész éves energiaszükségletét fedezné"
Ez is propagandaduma.
Esetleg ha azt nézzük, hogy mennyi a bevitt kaja energiatartalma, akkro talán a 150 liter megáll.
De a kaja termelése, előállítása, tárolása, főzése, mosogatás stb. mind energiaigényes. Mindez 5-15-ször több, mint pusztán a megevett energia.
Elkeserítő, hogy normális ("tudományos", már amennyiben az tudományos, hogy 2+2=4) érvek helyett szlogenek döntenek ilyen kérdésekben.

vomit 2011.01.31. 11:19:36

a 'nem' valasz = gondolatbun.
ugyhogy hiaba irtak mar 3 eve ilyeneket
Top scientist says biofuels are scam
www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/article1909827.ece

az egesz elmeroggyanas kiindulasi alapja, az emberkez okozta klimavaltozas, es a CO2-mumus kepzete is osszeomlott regen, csak mintha senki nem venne eszre. egy oreg fizikus mondta ezt:
Hal Lewis: My Resignation From The American Physical Society
climategate.tv/2010/10/08/1103/
"It is of course, the global warming scam, with the (literally) trillions of dollars driving it, that has corrupted so many scientists, and has carried APS before it like a rogue wave. It is the greatest and most successful pseudoscientific fraud I have seen in my long life as a physicist. Anyone who has the faintest doubt that this is so should force himself to read the ClimateGate documents, which lay it bare."

(a lenyeg ungariul: ez a legnagyobb es legsikeresebb altudomanyos csalas, amit hosszu eletem soran fizikuskent lattam.)

Refuse/Resist! 2011.01.31. 11:22:12

@-d(-_-)b-: Nem mi, hanem globálisan.
Magyarország termőföldkincse messze átlag feletti.
A Föld népessége négyszeresére nőtt az elmúlt 100 évben, Magyarországé kb. 40%-ot.

Refuse/Resist! 2011.01.31. 11:25:32

@vomit: Nincs összefüggés a klímaváltozás és a bioüzemanyagok ésszerűsége közt.
Pont az első linkedben aszondják, hogy több CO2 kibocsátással jár a bio, mint a fosszilis.
Szóval a bioüzemanyag akkor is rossz, ha van ember okozta klímaváltozás.

-d(-_-)b- 2011.01.31. 11:27:35

@Refuse/Resist!:

És ez így jól is van. Itt az ideje nekiállni pénzt pumpálni a honvédelembe.

gyz 2011.01.31. 11:27:58

@Refuse/Resist!: igen, nyilván kissé hatásvadász a példa.

ami a lényeg, azt az első bekezdésben írtam. Nem lehet tartós alternatíva a bioetanol ez a fő gond vele szerintem.

Refuse/Resist! 2011.01.31. 11:34:06

@gyz: Ez így van, nem alternatíva, még a hatékony második generációs bioetanol sem, habár az már hasznos kiegészítő lenne.

@-d(-_-)b-: Igen. Az egyszerű polgárnak meg érdemes befektetni szigetelésbe, kiskertbe, birtokvédelembe.

vomit 2011.01.31. 11:46:47

es nemsokara visszaterunk a haboruk kozti hianygazdasaghoz. de ez legalabb tenyleg bio:
www.global-greenhouse-warming.com/gas-wood-generator.html
www.freeweb.hu/fagaz/index.html
www.eleg.hu/tiki/tiki-index.php?page=FaG%C3%A1zos%C3%ADt%C3%B3
"A technika ismert, a II. világháborúban (és korábban is) elterjedten alkalmazták a fa elgázosító kazánt. Ideje elõvenni a tudást, és továbbfejlesztve alkalmazni. Még a FEMA is kiadott egy 90 oldalas ismertetõt (George W. Bush elõtt a FEMA-nak nem a bizonyíték-eltüntetés volt a fõ profilja), hogy ne akkor kelljen kísérletezni, amikor már itt a baj"

Karvaly 2011.01.31. 12:48:46

Magyarorszagnak kimondottan jót tenne, ha az importüzemanyagokat sajáttal pótolnánk - javulna a külker egyenleg, és rengeteg munkahely keletkezne.

-d(-_-)b- 2011.01.31. 14:37:25

@Refuse/Resist!: Hosszútávú tervként értettem, ha már egyszer annyi ivóvizünk meg termőföldünk van, nem ártana, ha meg is tudnánk védeni.

Szigetelés, kiskert & birtokvédelem már megvan.

bagoly2 (törölt) 2011.01.31. 15:00:03

@Lábszár Ervin:

Hogy milyen érdekeltség, a jó ég tudja, szerintem komplex vegyipari.
Viszont Fr.-oban termelt gabona lassan már állati takarmánynak sem felel meg, a termőföldek kiégtek, műtrágya nélkül a fű se nől bennük. Most azon izgulnak, hogy a termőföldek romlása visszafordíthatatlanná kezd válni, az ország hatalmas mezőgazdasági területei, Marsbéli tájra fognak hasonlítani.
Elég beszédes, hogy a szintén hatalmas termő területekkel rendelkező L.o. alig termel többet mint mi.
A bioetanol termelés fokozása, plusz szalma erőművek, kb 10 éven belül sivataggá változtatják az országot.

Salvaje 2011.01.31. 17:07:33

Sziasztok!

Agrárszakemberként had ugassak én is egy kicsit.
Sok érdekes és hajmeresztő dolgot olvastam erről, hadd beszéljenek a számok:
1 tonna bioetanolhoz a jelenleg legelterjedtebb technológiával, vagyis a kukorica alapanyagból 300-330 kg etanol készíthető.

A tavalyi átlagtermés 7 tonna volt hektáronként, és kb. 1 000 000 ha-on termett kukorica.
Ebből kiszámítható, hogy az össze kukorica megtermelt mennyisége 7 000 000 tonna.

Tegyük fel, hogy sem élelmiszert, sem takarmányt nem készítünk kukoricából, csak üzemanyagot:

7 000 000 tonna kukoricából 2 200 000 tonna etanolt tudunk készíteni, ami 2 594 118 tonna E85 bekeveréséhez elég.
Ez a mennyiség:

3 458 824 000 liternyi E85

A www.petroleum.hu/ oldalon közzétett fogyasztási adatok alapján 2010-ben

1 368 041 444 liter

benzint tankoltak Magyarországon a kutaknál.
Természetesen többet is tankoltak volna, ha mondjuk nem 340 forint körül alakult volna az ára. :-)

Ezt összehasonlítva kiderül, hogy a TELJES BENZINFOGYASZTÁS kiváltására sem kell felhasználni a megtermett kukorica teljes mennyiségét, csupán a 40%-át 2 768 654 tonnát.

Beszéljünk az árakról is:
1 tonna kukorica termelési önköltsége - félintenzív körülmények között - 25- 30 000 Ft.
Ha ebből az egy tonnából etanolt készítünk, hozzájön a gyártási költség, ami kb 15-20 000 Ft.-

Így a nyers etanol tonnánkénti önköltsége 158 000 Forint körül alakul, ami literenként 211 (!) forintba kerül.

Az előbb emlegetett árak Önköltségiek, és a piaci árhoz képest alacsonyak. Ugyanis jelenleg a kukorica ára a belvizes év miatt magas, mintegy 65 000 Ft.-/tonna úgy, így az etanol már 323 Ft.-/liter önköltségi árat generál. úgy hogy 2010-ben csak minimális mennyiségben készítettek bioetanolt belőle.

Ha a kereslet-kínálat elvén vesszük az árak növekedését, akkor ha a kukorica piacáról 40 %-ot elvonunk (vagyis 2 768 654 tonnát) akkor az úgy felstrófolja az árat, hogy akár a 100 000 Ft.-ot is elkérhetnek tonnánként érte.
A bioetalonra való átállás tehát csak akkor lenne jó, ha évente lenne legalább 3 000 000 tonna felesleg a kukoricából a piacon, amiből aztán üzemanyagot csinálhatnánk.
A magyar mezőgazdaság azonban jelenleg nem képes erre, ugyanis a termelői árak szép egyenletesen növekednek, a termékek árai azonban rapszodikusan változnak évről-évre a szomszédos országok termései, a raktáron maradt mennyiség, az állatállomány, az államközi export, a kukoricabogár-fertőzöttség és még ezer tényező miatt.
Persze ha lenne végre birtokrendezés, keményebb állami felügyelet, átfogó vízrendezés (ami 20 éve gyakorlatilag nincs) és nem a nagykeres maffiózók határoznák meg az árakat, lehet jutna etanolra is kukorica és nem 7 tonna lenne az országos átlag, hanem 10-11, minta 80-as évek második felében.
A stabil piac lehetővé tenné a pontosabb tervezést, a jobb fajtát, a nagyobb táblákat és a költségesebb technológiát is.
Ez azonban ugyanúgy visszaköszönne az élelmiszerárakban, a húsét pl. a duplájára emelné.

pannonfunk 2011.01.31. 17:18:30

@Salvaje: de MIÉRT kukoricából akarsz bioetanolt gyártani? Miért nem repcéből biodízelt? Vagy energiafűből bioetanolt? Sokkal kifizetődőbb lenne...

Salvaje 2011.01.31. 18:19:33

@pannonfunk:
Az a baj, hogy cellulózból csak igen nehezen ,vagy jó val nagyobb energiabefektetéssel lehet etanolt csinálni, tudod a cellulóz, amiről a fa és a növények szilárd szára van :). a Kukoricában ezzel szemben keményítő van (akár a krumpliban, búzában stb.) ami szintén poliszacharid, de LEHET erjeszteni.
A cellulóznak csak egy része emészhető rost formájában, és csak a biogáz

Tavaly 300 000 ha-on vetettünk repcét, 1,8 tonnás termésátlaggal. Ez összesen 540 000 tonna repcemag, amiből 35%-os átlag olajtartalommal kisajtolsz 189 000 tonna repceolajat, ami 239 240 506 liter biodízelnek felel meg.
Ehhez képest a tavalyi gázolajfogyasztás országosan
1 591 052 487 liter volt, aminek a repcedízel csak 15%-át fedezi :(

Ami a napraforgót illeti, tavalyi termésátlag 2,2 tonna/ha és 450 000 ha-on vetettük. Ez összesen
990 000 tonna, amiből 317 307 692 liter olaj sajtolható. Ez valamivel jobb, de akkor a lángossütők mivel fognak sütni?

Salvaje 2011.01.31. 18:21:30

na szóval 1 tonna cellulózból te nem csinálsz 300 kiló etanolt. Legfeljebb 40-50-et. :D

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.02.01. 13:37:07

A bio-üzemanyaggal kapcsolatosan szerintem fontos kutatásokat készíteni, hogy minél hatékonyabb technológia álljon rendelkezésre arra az esetre, ha a rendszeres fosszilis-üzemanyag ellátás veszélybe kerül.

Nem feltétlenül kell elfogynia. Elég, ha néhány stratégiai országban konfliktus tör ki... mondjuk orosz-ukrán vita egy közel-keleti konfliktussal párhuzamosan bőven elég arra, megfektesse az ellátási rendszerünket.

Addig viszont üzemanyagot előállítani az élelmiszer és takarmánytermelés helyett, egyszerűen az erőforrások pazarlása.

Rive 2011.02.01. 21:19:17

A NoEmisszió izét jobb lett volna kihagyni a referenciák közül. Sok tekintetben gáz, ami ott folyik. Rendes források máshol is elérhetők kis kutakodással.

A bioetanol körül kétségtelenül vannak komoly kérdőjelek. Ugyanakkor olyan kutatások is folynak ebben az irányban, amik kifejezetten igéretesek. A dologban rejtőző potenciál indokolja a folytatást akkor is, ha pillanatnyi nem egyértelmű.

Szóval akinek jó, az használja nyugodalommal: akinek nem, az meg ne használja. Ennyi.

biouzemanyag.blog.hu 2011.02.02. 00:22:23

elindultunk, h sok érdekes szemponttal gazdagodjon a látókör a kérdésben.

súlyos kérdések, szóval körbejárjuk a következő hónapokban..

www.biouzemanyag.blog.hu

Maisie MacKenzie 2011.02.02. 14:48:07

"a természetre, a termőföldekre leselkedő hatalmas veszélynek,"

Reális veszély, ésszel kell hozzáállni!

A plankton benzin a megoldás. A tengerek/óceánok hatalmas táp- és energiaforrás tartalékok.

Jóska bá 2011.02.02. 18:21:23

Itt van az eredmény:

Ugyanazt az utat tettem meg, tele tankkal indultam - mind a kétszer - 420 km, autópályán és országúton.
Azonos időben, azonos útviszonyok és forgalom és vezetői stílus.
A végén újra csurig tankolva kijött a fogyasztás.
1. Tiszta 95-ös:
7,2 l/100 km - - - 25,65 Ft/km üzemanyagköltség
2. 1/3 bioetanol, a többi 95-ös:
8,4 l/100 km - - - 26,65 Fy/km üzemanyagköltség

A többit rád bízom, én döntöttem.
süti beállítások módosítása