„Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!” (Berzsenyi: A tizennyolcadik század)
Külső-Somogy völgyeit jártam Mindenszentek idején, hogy végre megismerjem szűkebb szülőföldem elfelejtett talapzatát. Alig pár kilométerre a Balaton mindenki által ismert partjaitól egy másik világ kezdődik, ami tud annyira elveszett és ugyanakkor elbűvölő is lenni, mint bármely más zsákutcás magyar táj a Kárpát-medencében.
Ez nem egy magánút egy tanyára: ez egy magyar település egyetlen útja a külvilág felé. Egy zsáktelepülés zsáktelepülésének zsáktelepülésére visz, Somogyegresre. A - szintén - eldugott kisváros, Tab ócska szőlőhegyi útján át lehet eljutni Kányára, majd onnan Bedegkérre, és onnan egy busznyi széles aszfaltcsík visz tovább a 199 lelkes Somogyegres faluba. „Csendes vidék vagyunk” - mondja nekem egy barátságos cigányasszony, miközben a szomszédos, omladozó, de gyönyörű fa verandával rendelkező romházat fotózom. Igazat adok neki, de magamban azon gondolkodom, vajon minek a csendje ez.
Bedegkér útja Bedegkér vége felé? Errefelé aknamezőre emlékeztető utak kötnek be falvakat és életeket a világ vérkeringésébe: Lulla, Torvaj és Sérsekszőlős (jegyezzünk meg szép faluneveket!) lakói ezen a rücskös köldökzsinóron juthatnak el Tabra, hiszen egyébként három oldalról sűrű erdők veszik őket körbe. A túlszaporodott vadak békésen legelésznek a falvak határában.
A Balatonhoz közelebb fekvő falvak már benne vannak a vérkeringésben: Köröshegy szép Széchenyi-kastélyát mostanában újították fel, pletykák szerint Csányi Sándor a birtokosa. Az elhíresült völgyhíd, a magyar mérnöki teljesítmény és az esztelen pénzherdálás minden bizonnyal sokáig fennmaradó bizonyítéka szinte árnyékot vet a kastélyra.
Pár völggyel arrébb is elfelejtett zsákfalvak tengődnek a bekötőutak végén. Kisberény lakói jó közösséghez méltóan megbámulják, vizslatják a faluba érkező idegent, de első pillanatra köszönésre biccen a fejük. Az őszi, szélcsendes verőfényben állni látszik az idő, még a házőrző kutyák is lustán pislognak a küszöbökről. Lakott és lakatlan házak, füstölgő kémények és beszakadt homlokzatok váltogatják egymást az utca két oldalán, az erdős dombok felől vadászat, puskalövések hangjai visszhangoznak fölöttük.
Annál huzatosabb helyen fekszik Somogyvár: a hagyomány szerint Koppány vezér hadai is innen indultak István ellen hadba, de az már történelmi tény, hogy Szent László király francia bencés szerzeteseket hozott erre az Isten háta mögötti vidékre. Az apátság a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, tiszta lombardiai román stílusban építve 2.5 hektáron terült el. A középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki itt: az 1220-as évektől már hiteleshelyi levéltárként működött, egyúttal ispánsági központ, azaz vármegyeszékhely szerepet is betöltött. Ma már csak tekintélyes romjai állnak az apátságnak. A mellette felhúzott kilátóból fél Somogy látható, sőt, jó időben a Balaton-felvidék hegyei is átderengenek a Balaton és a Berek fölött. Somogyvár mai központját magánadakozók adományaiból épült kálváriadomb és tekintélyes méretű barokk templom uralja.
Somogyvámos ma is egy elfeledett, szegényes zsákfalu lenne, ha az elmúlt húsz évben nem jöttek volna ide fura szerzetek, akik egy darab mesterséges Indiát építettek ki a község mögötti völgybe. A Krisna-völgy különös ötvözete a hagyományos pannon tájnak és a mesterkélt, modernizált indiai építészeti stílusnak. A völgylakók ugyanakkor tetszetős mintagazdaságot építettek ki, ahol még szürkemarhát is tenyésztenek. A 150 főnyi közösség rendezettebb környezetben él, mint az elcigányosodott anyafalu. Egy kávéra betérve Vámos egyik kocsmájába, fültanúi lehetünk annak, hogy létezik közös nevező romák és nem romák között: a tévé! A játékgépező roma asszonyság hosszan beszélget a magyar kocsmárosnővel a Megasztárról, hogy ki kire szavazott, ki mit kommentelt az Iwiwen és a Facebook-on a műsor kapcsán, és hogy melyik versenyző a bárcás szajha. Még hogy nincs technikai és kulturális progresszió a végeken!
A klerikális-kulturális reakció ma már olyan békés szigetekre húzódott vissza, mint az útmenti keresztek, kápolnák, omladozó kisnemesi kúriák. Egy azonban ma is szépen karban van tartva: Nikla remetéjének kúriája és a költő mellszobra szép parkban várja az alkonyt. A Berzsenyi-lak magányos mindenese keserű szavakkal ecseteli a pénztelenséget és a környék kilátástalanságát, de a szobákban kopott derűt sugároznak a Berzsenyi-korabeli empire bútorok, megsárgult könyvek, eredeti kéziratok és metszetek.
Az utolsó fények alatt még felérünk Fonyód hegyére: a Balaton Isten homlokaként épp kisimul, ahogy a víz fenti tükrében sem úszik egy felhő sem. Csak Badacsony elkophatatlan bazalthegye tartja magát a nagy kékségben. Innentől költsön a költő.
A Balaton
Jer te, ki a szép genfi tavat s szép genfi virulmányt
Olly eleven színnel festéd, s Eratódnak ölében
A roppant Bernhárd farain múlatni szerettél,
Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja
Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég!
Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte,
Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog.
Itt meredek sziklák tetein sok régi erős vár
Omladozó falain lebeg a mult hajdani képe,
S elnyeli a döbbent elmét a fényes előkor;
Itt a századokat látott vadonok feketednek,
Mellyek ezer meg ezer gőbölt kényünkre nevelnek;
A szilaj Arkászok heverészve legeltetik a nyájt,
S a kies estvéken nyögdécsel lassu furullya.
Itt a sárga mező s kiterült láp terjed előnkbe,
Hol dús búzakalász hullámos tengere játszik,
S a barnult arató víg dal közt hosszu kepét rak.
Nézd, valamerre veted szemeid, szép minden előtted,
S a koszorus Tellus kosarit mosolyogva üríti;
És valamint boldog Helvetia népe örömmel
Szántja szabad földjét: itt is szabad a magyar és víg;
A gazdag palotát itt lakja királyi szabadság,
S a gunyhók lakosit szent törvény jobbkeze védi.
(Berzsenyi Dániel, 1799-1804 között)