A királyság dicsérete
2010. augusztus 20. írta: mr. pharmacist1

A királyság dicsérete

A látszat ellenére ez a tervezett Brit Köztársaság zászlaja

  A királyság jó dolog -  mondjuk ki Szent István napján. Nagyon praktikus oka van, amiért szeretni lehet a monarchiát: kiváló ellenszer hugochavezek és karrierállamfők ellen.

  A köztársaság-rajongók hagyományos fricskázásán túl mindezt most azért szükséges leszögeznünk, mert Ausztrália új miniszterelnökasszonya felvetette, hogy országának el kéne vágnia a brit trónhoz fűződő utolsó szálat is, vagyis II. Erzsébet halála után ki kellene kiáltani a köztársaságot. Kozmetikusokra emlékeztető frizurája után Julia Gillard így még egy okot adott arra, hogy ne érezzünk semmilyen szimpátiát az ausztrál balosok iránt.

  Cikkünket az ausztrál köztársaságpártiak béna zászlóterveivel illusztráljuk.

  A megosztottság közel sem újkeletű Ausztráliában. A felekezeti ellentétek (körülbelül: ír katolikusok >< angol protestánsok) helyét azonban a politikai ellentétek vették át. Ausztrália két nagy pártja közül a liberálisok (és velük a nemzetiek) jellemzően lojalisták, míg a munkáspártiak a szakítás pártján vannak. Sokan utóbbiak közül új zászlót akarnak, meg kipenderíteni Őfelsége főkormányzóját, aki a távollévő királynőt helyettesíti. Ausztrália népe egyébként 1999-ben népszavazott a kérdésben, akkor a köztársaságiak javaslata a wombatok martaléka lett, minden maradt a régiben.

  Magunk részéről a vitában monarchistákkal tartunk, bár a főkormányzó, Quentin Bryce diszkriminációellenes és egyenlőesély-párti munkásságával jó érv lehetne egy józan köztársasági elnök mellett. Ami nem romlott el, nem kell megjavítani, mondta Tony Abbott, az ellenzék vezére, és ezzel mink meg is elégszünk. Egy olyan némbert pedig sosem támogatnánk, aki tisztes, idős hölgyek halálára utazik.

  Hogy miért szeretjük a királyságot? Az örökletes uralkodót (királyválasztókat most hagyjuk) senki sem választotta posztjára, így aztán egyetlen személynek sem tartozik elszámolással és felelősséggel - leszámítva talán őseit és leszármazottait. Az uralkodó az emberek embere - jobb esetben Istené is -, aki saját személyével emlékeztet arra, hogy a pártok léte nem mindenek felett álló. A modern elképzelés a fékekről és egyensúlyokról a fizikát veszi alapul, amikor patikamérlegen egyensúlyozza ki ezeket a jog eszköztárának bevetésével. A monarcha korlátozó szerepe azonban a tradíción alapul, ami a folytonosság fontosságára figyelmeztet. Hogy az uralkodó választás nélkül is a helyén maradhat, az pedig arra, hogy hiba egyenlőségjelet tenni a konszenzus és a demokrácia közé.

  Magyarország 1946-ban sikeresen felszámolta ezeket a torz és feudális elveket, így mára maradtak a parlament által választott elnökök. A köztársaság története Göncz Árpádtól (nem sokon múlt, hogy nem Pozsgay Imrét kell ideírni) Schmitt Pálig tart. A királyságot egy szent alapította és egy boldog uralkodóval lehelte ki lelkét.

  Az ausztrálok a pozitív jog eszközeivel szabadulnának meg a királyságtól, ami kétségkívül sokkal elegánsabb, mint a nihilisták bombadobáló divatja volt a XIX. században. A tradíciók radírozásában jó példát vehettek angol elvtársaiktól, akik Morus Tamás lordkancellári székébe a magát egy nyomi parasztvezérről elnevező Jack Straw-t ültették, és előszeretettel neveztek ki béna lordokat is. A Blair-korszak arcbamászó stílusának polírozott, jellemző dokumentuma Stephen Frears filmje, A királynő, amiben az energikus Tony Blair próbálja győzködni a bigott Erzsébetet, hogy saját érdekében legyen már egy kicsit jobb fej, hogy végre úgy szeressék az emberek, mint őt. A tökkelütött Fülöp herceg eközben házikabátban mászkál.

  Julia Gillardra és a Munkáspártra egyelőre azonban egy fontosabb feladat vár a trónfosztásnál: szombaton választásokat tartanak az országban. Először ott kell lenyomniuk a liberális-nemzeti koalíciót. Utána várhatnak a királynő halálára.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr982233709

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Munkáspárti győzelem Ausztráliában 2010.09.08. 11:30:01

Kisebbségi kormányt alakíthat a baloldal Ausztráliában, miután egy fős többségre tett szert a törvényhozásban. Az időközi választások azonban veszélyeztethetik Julia Gillard kormányának támogatottságát.

Trackback: Szent Isván 1693-as szentté avatási mutyija 2010.08.22. 13:20:53

Lipót nyomására avatták hivatalosan szentté I. István királyt 1693-ban egy politikai mutyi melléktermékeként és egy földbirtokért cserébe? I. István királyunk szent volt-e, vagy inkább véreskezű és családgyilkos? Pogány egyenlő magyar és nem kereszté...

Trackback: Az M1-et is elterelte a forradalom! 2010.08.20. 17:54:36

Milyen jó, hogy az MTI kiad egy hírt és a sok büszke médium kritika nélkül átveszi. Öt-hat kilométeres sor az M7-esen Balaton felé MTI 20...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.08.20. 18:50:02

@borzzz: ezen a Kossuth-bolsizáson én is mosolyogtam :)

abandi 2010.08.20. 18:59:59

@SevenDeadlySins:
"Sőt, a tabloid jellegű politikai újságírást nagyon nagy felelősség terheli amikor arra a kérdésre keressük a választ hogy hogy van az, hogy a választók nagyon nagy arányban csak nagyon kis mértékben eltérő álláspontokon vannak a végeredmény a totális megosztottság és politikai paralízis."

A családi háttér bizony sokat számít !
- Az elsőszavazó haveri befolyásoltsági alapon tiltakozik...
- A másodikszorra mert, volt már, megismétli...
- Harmadszorra a családi/ismerősi befolyásoltság miatt...
-Negyedikre nem emlékszik mert berúgott...
-Ötödjére: minden ellen...
-Hatodjára:Leszarja, mert mindegyik lopik, csalik!
És így lesz kerek a politikai világ is...
-

evil overlord (törölt) 2010.08.20. 19:02:47

@Bell & Sebastian: A beltenyészet nem egészséges dolog, a fajtanemesítéskor is kerülik. A családon belüli házasodás veszélyére jó példa a spanyol Habsburg-ág, ki is halt.
Ez persze nem jelenti azt, hogy M. Péter eredeti állítása igaz, ugyanis a királyi házak tagjai nem családon belül szoktak házasodni.

abandi 2010.08.20. 19:02:50

@SevenDeadlySins:
Azért :Kossuth állítólag lenyúlt egy kis lóvét ügyvédsegéd korában...

abandi 2010.08.20. 19:06:44

@evil overlord:
Állítólag genetikailag igazolt az ádám-éva tórai történet...
Meg a közeli rokonok közötti genetikai hulladék gyártás is .
Nem csodálkozom, hogy itt tartunk.

betyár (törölt) 2010.08.20. 19:09:39

@SevenDeadlySins:
"minekünk, akik valamennyire elköteleződünk a igazság .. és a civilizáció mellett kell megvédenünk az önpusztító plebset saját magától is. "

Kifejtené, hogy mit ért azon igazság alatt, ami mellett mint haladár elköteleződött?

evil overlord (törölt) 2010.08.20. 19:22:36

@abandi: A mitochondriális Évának és az y-kromoszómális Ádámnak semmi köze a bibliaiakhoz, ráadásul nem is egy időben éltek.

dr. médiafigyelőbété 2010.08.20. 19:23:39

A királyság intézményének visszaállítása további nagy előnnyel is járna: megszűnne a "prolizás" egyre terebélyesedő elburjánzása (sic!), nem lévén proletariátus osztály...

abandi 2010.08.20. 19:32:53

@evil overlord:
Nem véletlenül anyai ágon öröklődik elsősorban ám a zsidó!(Ceizel pajtás is rácsodálkozik a "tiszta apja" felsikoltáson, mert tudja, hogy: genetikailag 99,9 az anyai örökség!)
Persze, természetesen nincs igazad, mert akkor hogy a tökbe lett ez a sok töketlen?

tistedur 2010.08.20. 19:54:38

@abandi: vegyen néhány órát humángenetikából.

abandi 2010.08.20. 20:08:08

@tistedur:
Mer' rám férne?
Azt ugye tudja, hogy a fele-fele már rég nem igaz?!

SevenDeadlySins (törölt) 2010.08.20. 20:41:31

@betyár: Szívesen! Gátlástalanul leegyszerűsítve van kétféle gondolkodás, az Affektív és a kognitív. A kettő közti különbség hogy az első álláspontja a vita tárgyához fűződő áttételes érzelmi lánc fenntartása, amely kiinduló pontja önigazolás, mégpedig azáltal, hogy a személy magát valamely erkölcsi rendben valamely ellenpont fölé helyezi. A mérték változó. Tehát: Tiszteletre vagyok jogosult<-- A bolshik erkölcsileg alattam állnak. <-- mert erkölcsileg alattam állnak, mindent amihez pozitívan viszonyulnak utálatos.<-- mindezen dolgok rosszak. és ugyanez pepitában.

A lényeg hogy a legelborultabb hülyeség mellé is odaállnak egyesek ufóktól kezdve sámánokon át(pataki partján..) Gyurcsányig csak mert az a személy akivel szemben meghatározzák magukat valamilyen viszonyban áll vele. Arról beszélek, hogy bár elvileg egy -teljesen mindegy milyen - logikát használva érvelnek, ahhoz ők maguk sem hűségesek hanem azt felülírja ez a fenti érzelmi rendező elv. Az igazságfogalom amit én használtam nem egy egzakt létező igazság, hanem az az igazság amely a vita tárgyából s a vallot logikából fakad.

Hüvelykujjszabályok a kettő megkülönböztetéséhez.
1) Az affektív logika tautologikus. MINDENKÉPPEN visszakanyarodik az eredeti következtetéshez, ha a csillagokat kell lehazudni ,akkor is. Ez abból fakad hogy az érvelés célja nem bármilyen szempont szerinti objektív igazság kiderítése, hanem a normatív állítás bebízonyítása.
2) ez az állítás közvetlenül bizonyítja hogy valaki erkölcsileg alacsonyabb rendű. Kommunista vagy hogy a kommunista miért gazember(ugyanez fideszesben)
3)mivel az egész levezetés csak ürügy valamilyen személyeskedésre, ezért írtó hamar sértegetésbe, trágárkodásba csap át, felkiáltójelek és csupanagybetűk lelkes fogyasztása mellett
4) ahol a saját addig alkalmazott logika és a bizonyítandó állítás ellentmond nem az állítást veti el hanem a konzekvens bizonyítási technikát.

Ez utóbbi önmagában szükséges és elégséges kiszűrni a trollokat és azokat akik számára a vita csak eszköz és ürügy saját önigazolásuk újra újra történő kifejtésére.

A probléma az, hogy ez őrültség. Irracionalitás a köbön. Ordító hazugságokat képes igazságokként hirdetni, mert azokat egy személyfüggő viszonyítási rendszer legitimálja... olyan rendszer amelynek archimedeszi pontja tökéletesen független a témától hisz teljesen esetleges. Az ilyen emberek ugyanolyan vehemenciával védenének jobb/bal álláspontot - szigorúan elvből - s mindez csak attól függ hogy annak idején hova tették le a voksuk.

Na az ilyenek ellenében, az ilyenekért kell megőrizni a 'igazságot'.

@abandi: az oké de ennek mi köze a bolsikhoz? Látod pont erről beszéltem. Mert az, hogy Kossuth egy opportunista politikai kalandor volt még lehet megfontolt, adott mérce mellett meghozott döntés is de aztán asszondja hogy Kossuth-bolsi. Hohó:D:D szinte hallani ahogy a racionalitás szövete felhasad de Hősünk gond nélkül ugorja át, mert sosem az volt a lényeg hogy Kossuth karakterét rekonstruáljuk, hanem hogy bebizonyítsuk hogy Kossuth egy rohadt gazember volt. Sőt, rögtön a bolsikkal egyenrangú akasztani való hazaáruló féreg! Minden, de minden inkább előbb, mint utóbb visszavezet arra feketefehér önfényező világrendező alapelvre hogy Ők, mármint a kommunisták, a magukfajta mekkora aljanép!

S kérlek ne engedjétek magatokat megtéveszteni, csak a példa kedvéért mondtam el a jobboldali verziót. Ugyanezt el lehetne dalolni Fidesszel és Orbán Viktorral a főszerepben

tistedur 2010.08.20. 20:45:48

@abandi: mióta nem igaz a fele fele? :)

betyár (törölt) 2010.08.20. 20:47:40

@SevenDeadlySins:
hú, a mindenit! Szóval mi az igazság?

abandi 2010.08.20. 20:53:55

@SevenDeadlySins:
Kossuthfélék:
kádárjános, antalljózsef,borosspéter,orbánviktor, meg az összes szocionista.
Egyszerúen az ez van polgártársak: a krumplileves az krumplileves, a mi szaroshúgyunk meg a maguké típusú ősközösségi szopatás!
Hát meg a faszomat!

evil overlord (törölt) 2010.08.20. 21:14:01

@tistedur: Valóban nem pontosan 50-50%, mert:
- mitochondriális genom (37 gén vs. 30 ezer) csak anyai ágon öröklődik
- a genomikai impinting (bevévés ?) nem feltétlenül 50-50%-os (méhlepényes emlősöknél a gének kevesebb mint 1% érintett)
Ettől persze abandi "kajmánteóriája" nem lesz igaz.

v_a_lucky 2010.08.20. 21:23:37

Én szívesen venném a monarchiát.
És bejelentkeznék királynak!

abandi 2010.08.20. 21:27:49

@evil overlord:
Na, jó!
Ugorgyunk a kajmánfóbiámról lefele!
Mert én akkor döbbentem meg (pedig ittam már eleget), amikor prof.dr Czeizel kijelentette, hogy : lényegében nem tudják mi a szerepe az apai géneknek az újszülöttben....
(Most eltekintve attól, hogy a génállományunk nagytöbbségének sem tudják a mibenlétét...)
Na, ki a király skacok?!

Goompah 2010.08.20. 21:31:19

@Gasper: "Vajon csak én gondolom úgy, hogy a Windsor-ház jelenleg élő jónéhány tagján az elprolisodás jellegzetes jegyei fedezhetők fel?"

Jól gondolod.

www.newscientist.com/article/dn279-talking-posh.html

és

people.pwf.cam.ac.uk/bv230/lang-var/harrington%202000%20queens%20english.pdf

SevenDeadlySins (törölt) 2010.08.20. 21:45:17

@betyár: @abandi jobban vágja, kérdezd őt

tewton 2010.08.20. 21:47:10

@Goompah:
durva!

"Sure enough, for 11 out of 12 vowel sounds, the Queen's accent had changed, drifting towards that of a so-called standard southern British accent typical of female newsreaders of the 1980s."

kicsit felségsértő ez a tanulmány :)

alapvetően addig nincs baj, amig a királynő nem skót accentust használ.

tewton 2010.08.20. 21:52:49

@Gasper: "Vajon csak én gondolom úgy, hogy a Windsor-ház jelenleg élő jónéhány tagján az elprolisodás jellegzetes jegyei fedezhetők fel?"

a fiatalokon max. Prince Harry, amint megkísérti a német nagyság:

news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/4170083.stm

even funnier. a Bild címlapja:

www.life.com/image/51961989

betyár (törölt) 2010.08.20. 21:55:58

@SevenDeadlySins:
rizsa:) nem a kérdésre válaszolt, ezért kérdeztem meg újra.

abandi 2010.08.20. 21:57:07

@SevenDeadlySins:
Csak akkor, ha muszáj!
Addig is lehet gyönyörködni az utsó habsburgi ivadékban!

evil overlord (törölt) 2010.08.20. 22:00:18

@abandi: "lényegében nem tudják mi a szerepe az apai géneknek az újszülöttben"
Mendeli öröklődésről nem hallott?

@tewton: Deutschland, Deutschland über alles!

abandi 2010.08.20. 22:01:07

@betyár:
A frankó:
A tudomány, egy fogalom.
Jelentése: Az emberiség épp aznapi tévismereteinek összessége.

tewton 2010.08.20. 22:04:30

@evil overlord:
a vérében van!

mindenesetre ez a windsor nem egy olyan kifutó széria, mint a habsburgok. harry és tesója legalábbis normálisabbnak tűnik, mint a hbsbrg-ág mdf-es sarja.

bz249 2010.08.20. 22:07:33

@tewton: kerem most mit angolkodnak itt. Van annak az uralkodohaznak rendes neve is: Saxe-Coburg-Gotha.

Bonusznak a brit himnusz az eredeti szoveggel:

www.youtube.com/watch?v=bqBBK9rKEVQ

abandi 2010.08.20. 22:13:14

@evil overlord:
Gondolom a borsó, meg a borsó-és fűrészestarajú tyúk leszérmazási számára gondol....
Meg van-e még a négyjegyű függvénytáblája?
Elszállt felettünk az információ rozsdás szamovárja...

tewton 2010.08.20. 22:21:35

@bz249:
ne vicceljen, a galliard mégiscsak inkább elit angol-francia tánc, mint káposztafejű germán!

www.youtube.com/watch?v=JBwm9X6574c

bz249 2010.08.20. 22:23:34

@Gabe2: volt szerencsem a labdarugo vb-n az angol-nemet meccset egy olyan fiatalember tarsasagaban megtekinteni, aki fekete-feher-voros csikokat festett az arcara a kommersz schwarz-rot-gold helyett.

O nagyon elvezte a himnuszokat, elsonek a Deutschlandlied elso versszaka, aztan a Heil Dir im Siegerkranz.

bz249 2010.08.20. 22:28:14

@tewton: igaz a gyarmatlako proliknak is ez volt a himnusza egy ideig

www.youtube.com/watch?v=pG1W7JDWv50

abandi 2010.08.20. 22:28:26

@tewton:
Ó, bazmeg!
Pont ezt a habsburgos faszság-kommentemet nyeltele az ....nenyi!

tewton 2010.08.20. 22:38:08

@bz249:
ehhehe. ezek a konfoderaciok se tudtak jobbat, csak operettnotakat, meg kicsit szetzilalni az angol anthemet. ne nagyon nevessenek, csak kicsit:

www.youtube.com/watch?v=mCOyioKksgU&feature=related

evil overlord (törölt) 2010.08.20. 22:40:47

@tewton: Van azért még más Habsburg is a világon.

@bz249: Úgy látom kollegái lassanként magából is németet faragnak :)

@abandi: Vércsoportokról nem hallott még?
Betegségek: www.ncbi.nlm.nih.gov/sites/entrez?db=omim

tewton 2010.08.20. 22:44:22

@bz249:
azert a nyugatnemetek ne vagjanak fel a himnuszukra.
azt is a labanco/hungaro/monarchianak koszonhetik.
Soll Gott den Kaiser erhalten?

www.youtube.com/watch?v=7JTsLGAbdao

abandi 2010.08.20. 22:55:49

@evil overlord:
Hallottam, és támogatom, hogy mindenkinek be legyen tetoválva a tarkójába!
De:
www.antidogma.hu/node/2367

bz249 2010.08.20. 23:00:13

@evil overlord: "Van azért még más Habsburg is a világon."

az alcsutiakra gondol? Az kene meg, hogy ugyanaz a szutyok falu adja a kiralyt es a miniszterelnokot. :)

"Úgy látom kollegái lassanként magából is németet faragnak :)"

Egyebkent a kollegaim civilizalt PC-nemetek (illetve a nagyreszuk) ezek egy darab kollegam haverjai, akik alkeszok es nacionalistak. Amugy majd beszerzek egy arpadsavos zaszlot vedekezesul.

Ugyanakkor szakado hoesesben uvolteni a "Deutsche Panzer in Sonnenbrand..." cimu klasszikust enyhen illumunalva es petardakat kilove rendkivul szorakoztato.

Mint ahogy "Wir schlugen Australien, wir schluge Ghana, wir schlugen England sowieso" cimu focinota is jol hangzik berugva

(Az eredeti: www.youtube.com/watch?v=7560Jq7PEoc)

tewton 2010.08.20. 23:09:51

@bz249:
"ugyanaz a szutyok falu adja a kiralyt es a miniszterelnokot. :)"

lol. kepzelje el az idillt, ahogy péntek este összeül tarokkozni a plébános, a jegyző, a tanító, a miniszterelnök meg a király :)

evil overlord (törölt) 2010.08.20. 23:11:41

@tewton: ROTFL

Mi baja van a Gott erhalte Franz den Kaiser-rel?
Bár Haydn a God save the King-ből merítette az ihletet (a Heil Dir im Siegerkranz pedig a dallamot vette át).

@abandi: Fajból (species) csak egy van, H. sapiens.

@bz249: Például, Fletót biztos megütné a guta :) Amúgy Györgynek van egy bátyja, Károly.

Arra azért vigyázzon, hogy a Die Fahne hoch című klasszikust elkerülje! Inkább egy KuK zászlót szerezzen be :)

evil overlord (törölt) 2010.08.20. 23:19:50

@tewton: Nem tarokk, hanem bridzs. Hiszen a Kormányzó Úr Őfőméltósága is azt játszotta.

abandi 2010.08.20. 23:21:49

@evil overlord:
"Fajból (species) csak egy van, H. sapiens."
Hát igen...Azzal indokolják, hogy életképes utódot hoz létre egy 1,8m-es skandináv nő és egy 1,5m-es pigmeus ffi.
Brávó!
Kutyafajta keveredési szintre hozták az emberiség kialakulását!
Rasszok vannak! Kimutathatóan!
Én nem értem,hogy miért nem lehet ezt nyilvánosságra hozni?!

tewton 2010.08.20. 23:23:45

@evil overlord:
a kormányzó modern angol orientációt követett, ellenben a törpecerkóf félfeudális, klerikálo-nacionalista. ehhez meg jobban illik a tarokk.

bz249 2010.08.20. 23:24:28

@evil overlord: "Amúgy Györgynek van egy bátyja, Károly"

A nadori ag nekem szimpatikusabb, mondjuk nem feltetlen a mostani kepviseloik miatt, de Jozsef es Istvan nador magyarokka lettek.

"Die Fahne hoch című klasszikust elkerülje!"

Ha mar mindenkeppen melynaci indulokat akarok enekelni zuhanyzas kozben (amiben zaszlo is van), akkor az "ein junges volk" sokkal idegesitobben megmarad bennem.

@tewton: najo legitimista lettem. Alcsut* a vilag kozepe! :)

*najo ez hivatalosan Maconka, de onnan meg egy miniszterelnok, vagy kiraly sem jott

Bell & Sebastian 2010.08.20. 23:30:27

@evil overlord:
Kedves lordom, csak arra próbáltam célozni, hogy még a szakirodalom is elismeri, a beltenyésztésnek nem csak árnyoldalai vannak, például ezzel a módszerrel a genetikai teher is csökkenthető. (kiszelektálódnak a hordozó egyedek)
Azt meg végképp nem gondolta itt senki komolyan, hogy csak a szűken vett családon belül házasodtak volna az európai uralkodóházak.

Ezzel szemben -célzottan alkalmazva- kiszemelt tulajdonságok feldúsíthatók. Hogy milyen hulladék rátával, az egy más kérdés. Valahol 1:1 -hez közeli az arány, fél haranggörbe nincs.

Ha a jelenség nem létezne, komoly bajban lennénk akkor, ha a ma létező populációt vesszük górcső alá.
A kérdés egyszerűbben úgy is megfogalmazható, hogy például a semmirekellőség/uralkodni vágyás genetikailag determinált-e, vagy pusztán kulturális-környezeti gyökerű jelenség? Az első magyarázatot sem zárnám ki, bár a génekről egyre többet tudunk, de hosszú szekvenciák parancssorainak értelmezése még feladja a leckét.

Ebben az értelemben minden puszta kémia, ez tény.

abandi 2010.08.20. 23:41:24

A mi smittpalink egy majdnem Horthy!
Éljen a szabadság, éljen a haza!
Egy belpolitikailag légnemű NOB izé internacionista,pedig befelé soviniszta...
Nem kóser ez! Most akkor ki basz át kit?

abandi 2010.08.20. 23:47:33

@Bell & Sebastian:
Túlspirázza a dolgot!
Egyszerűen:
Elhulltak legjobbjaink a hosszú harc alatt...
Éljen Zagyva Gyuszi!
Ki az utsó nem nyuszi!

evil overlord (törölt) 2010.08.21. 00:11:57

@abandi: "Kutyafajta keveredési szintre hozták az emberiség kialakulását!"
A modern ember Afrikából származik, azaz feketékből váltak szét a mai populációk (hasonlóan a kutya fajtákhoz, mindegyiknek a farkas az őse).

"Rasszok vannak! Kimutathatóan!"
Valóban kimutathatók (bár genetikai szempontból nem túl nagyok az eltérések) azonban egyre jobban keverednek össze (ld. amerikai kontinens lakosai). Egészségügyi szempontból is fontos lehet a leszármazás, de ehhez nem elég megnézni a beteg bőrszínét (ismét a keveredés, ill. korábbi környezeti hatások, pl. sarlósejtes anaemia - malária).

@tewton: Skandallum! Mióta progresszív a Kormányzó Úr Őfőméltósága?

@bz249: No igen, József nádor tényleg magyarrá lett. A komcsik persze szokott módon rótták le hálájukat :(

@Bell & Sebastian: Attól, hogy a tenyésztésnél hasonló tulajdonságú egyedek pároztatnak, még nem következik, hogy közeli rokonokkal dolgoznak. A kihalással fenyegetett fajok állatkerti tenyésztésénél különösen odafigyelnek arra, hogy ne legyen beltenyészet.
Emberi populációknál is van példa a beltenyészet okozta betegségekre: pl. Ellis–van Creveld szindróma az amisoknál, Tay-Sachs kór az askenázi zsidók között. A sarlósejtes anaemia, thalassaemia, cystás fibrosis oka az, hogy régen a heterozigóta előnnyel rendelkezett bizonyos betegségekel (malária, kolera?) szemben, de a homozigótában kialakul a betegség.
Az intelligencia és a gének kapcsolata (hogy finoman fejezzem ki magamat) eléggé vitatott, a (kulturális) környezet sokkal fontosabb.
M. Péter állította, hogy az uralkodói házak családon belül házasodnak, így hülye utódokat hoznak létre. Ez igaz volt a spanyol Habsburg ágra, de manapság nem.

Bell & Sebastian 2010.08.21. 01:10:44

@evil overlord:
Melegen ajánlom Az emberiség eredetét Richard Leakeytől, úgy emlékszem, kis csoportoknál, az egyedül üdvözítő túlélési stratégiát a belterjes szaporodásban jelöli meg, az alfa hím idegen nőstény rablásával kombinálva.
Nem egyszerű lekövetni, de az archeológiával és népi/bibliai megfigyelésekkel én inkább nem vitáznék.

Ezek szerint balosan és egyoldalúan tájékozott.
Az is valami.

en.wikipedia.org/wiki/Richard_Leakey

:)

abandi 2010.08.21. 01:28:58

@Bell & Sebastian:
Kár lenne Grift nettársunk /mindenesetre/ erősen felsőbbrendű-bár a mai tudomány által alátámasztott-ismeretével kérkedni!
Bár, lenyűgöz, de:
Alattomos kígyó módjára fecskendezi be a kételyt, oda is ahova nem való!
Mindenestre sajnos igaza van!
Ön még csak a második halálfasza!

evil overlord (törölt) 2010.08.21. 01:45:15

@Bell & Sebastian: Valamikor régen olvastam, de a részletekre már nem nagyon emlékszem. Ha már a Biblia került szóba, mi is van a Mózesi törvényekben?

Balosan tájékozott? Mi köze a baloldalnak a genetikához (Micsurin és Liszenko delúzióján túl)? Nem egészséges dolog a politikát bevinni a tudományba (a kultúrantropológiának és a történelemtudománynak nem nagyon használnak a balosok), hülyeség jön ki belőle.
Én is ajánlanék egy könyvet, Stephen Jay Gould: Az elméricskélt ember (Typotex), amiben a hamisított/tévedéseken alapuló intelligencia mérésekről rántja le a leplet. Itt is az volt, hogy bekerült a politika a tudományba, a fehér ember (ill. azon belül WASP) felsőbbrendűségét elég sokan próbálták minden áron bebizonyítani, kapitális hibákat (ill. csalásokat) vétve.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.08.21. 09:46:58

@evil overlord: Nézze Berija et., én nem csodálkozom, hogy szereti ezt a Gould-ot, ő is baller. Erős marxista hatással, academic left, tudja.
www.worldviewweekend.com/worldview-times/article.php?articleid=1739

Ha nem egészséges a politikát bevinni a tudományba, akkor ezt ő nem tudta. Biology as a Social Weapon című kurzust tartott.
Rendes baller számára "tudat" vagy "intelligencia" nincs, ezek csak az aktuális uralkodó osztály alkotásai. A tudomány is az uralkodó osztály ideológiája. Ha minden állítás ideológikus, akkor az ezt állító állítás is az. Így Gould állításai is.
És természetesen Gould írását is alaposan megbírálták - más tudósok.

evil overlord (törölt) 2010.08.21. 10:28:11

@tölgy: Na végre, nem néz DH-nek!
Balos a radai rosseb, én belga vagyok (nem Kohn!). Az eléggé valószínű, hogy Gould balos, ettől függetlenül a könyvében helyesen hívta fel a figyelmet mérési hibákra (és nem rémlik, hogy tagadta volna a tudatot és az intelligenciát, bár elég rég olvastam a könyvet ahhoz, hogy csak részekre emlékezzem):
- a koponyatérfogat és az intelligencia nem függ össze (modern ember, microcephaltól eltekintve), ráadásul egyes méricskélők elég szép biasszal dolgoztak (másként mérték a WASP-ok és az "alsóbbrendűbb fajok" egyedeit)
- a XX. század eleji US intelligenciatesztek nem igazából intelligenciát mértek, hanem US hétköznapi ismereteket (az angolul nem tudók részére szóló grafikus teszten pl. tenisz ismeretre volt szükség a helyes válaszhoz, egy csóró D/K európai bevándorló ezt nem tudhatta) - BTW, a mai intelligenciatesztek sokkal jobbak, de a kérdések egy része még mindig hétköznapi tudást mér (ez nem probléma addig, amíg nem kőkori emberek intelligenciáját mérik vele).

Az a baj, hogy elég nehéz megkülönböztetni azt, hogy az intelligenciában melyek az örökölt és melyek a "tanult" komponensek, mert nem igazán etikus kísérletezni. A Polgár lányok esete azonban azt valószínűsíti, hogy a környezet nagyon fontos (az underclass rossz eredményei is erre mutatnak).
A környezetbe mind a fizikai (maltnutritio) mind a szellemi környezet (család, iskola) beleértendő.
A US négerek IQ hátránya csökkent a XX. század során. Keveredtek a fehérekkel/kihaltak a hülyék/jobb a környezet?
Ha igaz az, hogy a fehér embernek genetikailag nagyobb az átlagos intelligenciája, akor mi volt az a szelekciós nyomás, ami ezt létrehozta (szemben az összes többi rasszal, mint ahogy 100 éve hitték)?

Goompah 2010.08.21. 10:52:23

@evil overlord: "Attól, hogy a tenyésztésnél hasonló tulajdonságú egyedek pároztatnak, még nem következik, hogy közeli rokonokkal dolgoznak."

Alkalmanként, egy-egy ritka tulajdonság felerősítéséhez még egyenesági rokonokat is pároztatnak.

Tegyük hozzá, ezek azok a jellemtelen tenyésztők, akik létrehozták a súlyos problémákkal terhelt kutyafajtákat, mint a szinte fuldokló bulldog, a kieső szemű palotapincsi, a gerincproblémás tacskó, sok fajta diszpláziája, stb. Ők csak az állat külsejére hajtanak, hogy minél jobban eladhatók legyenek, az eközben kialakuló betegségek már nem zavarják őket.

De el tudom képzelni, hogy megfelelő ellenőrzés mellett komoly hátrányok nélkül is alkalmazható a módszer.

Goompah 2010.08.21. 11:14:38

@evil overlord: "Ha igaz az, hogy a fehér embernek genetikailag nagyobb az átlagos intelligenciája, akor mi volt az a szelekciós nyomás, ami ezt létrehozta (szemben az összes többi rasszal, mint ahogy 100 éve hitték)?"

Én inkább úgy arra lennék kíváncsi, milyen szelekciós nyomás hozta létra a jelenlegi intelligenciánkat. Mert az embernek a túléléshez a mostani töredéke is elég lenne/lett volna.

evil overlord (törölt) 2010.08.21. 11:27:10

@Goompah: Ha ismertek a (gyakori) genetikai eredetű betegségek markerei, akkor lehet szűrni. Voltaképpen a genetikai tanácsadás is erről szól.
(BTW a veszélyeztetett állatokat mentő példám nem volt az igazi, ott épp az a cél, hogy a lehető legnagyobb diverzitás maradjon fenn.)

greybull 2010.08.21. 11:38:15

Halkan kérdezem: nem jobb lenne egy svájci mintájú államszövetség - Államtanáccsal? (Tudom, volt már ilyen a kommunista érában, Elnöki Tanácsnak nevezve de demokráciában még nem lett kipróbálva). És akkor nem kell azon szarakodni, hogy köztársaság legyünk, vagy királyság, köztársasági elnök, vagy király? Ha találunk egy olyan fasza gyereket, aki megérdemli, akár legyen király is - az Államtanács érintetlenül hagyása mellett - ha meg nem találunk, akkor nem lesz király. Na persze ha király is, az ne legyen örökletes. Fasza gyereknek nem mindig fasza gyerek a leszármazottja, pláne, ha lány is az illető...

Bell & Sebastian 2010.08.21. 11:42:46

Na ja, az evolúció kettő legfontosabb hajtómotorja: a génmutációk és az összes környezeti változásra adott (gének szintjén is) rögzült válaszok. A statikus társadalom ilyen értelemben ingerszegényebb, mint egy mozgásban levő. Vulgáris megfogalmazásban az intelligencia nem más, mint a tárgyi tudás és a kombinációs készség szorzata. A fehér európaiak evolúciós előnyének oka is csak kétkomponensű lehet.

Sikeresebb a szaporodási stratégiája (ügyesebben váltogatta a csoporton (közösségen) belülit az egzotikus kívülállóval és a felgyorsult (összes) környezeti változásra (természeti-társadalmi) is kénytelen volt gyorsabb válaszokat adni. Amikor meg ideiglenesen beköszöntött a jólét (kiszállt a versenyből) beköszöntött a hanyatlás.

Az agytérfogat/testsúly azonos arányszám mellett a barázdáltságot (strukturális fejlettséget) és idegpályák hosszát (reflex-idő) érdemes még figyelembe venni, ezeket a paleontológia is tudja mérni. Finomabb különbségekhez többet kell tudni.

A fejlettségi lépcső legtetején pár ezreléknyi eltérés mennyiségileg elhanyagolható, de minőségi szempontból nagyon sok is tud lenni. Például: majom/ember, 3%.

Oda akartam csak kilyukadni, hogy amíg a hivatalos ideológia az átlagolással (keveréssel) elveszi a fehér ember előnyét, a törzsi a maga belterjes szaporodásával megőrzi a magáét, ha szigorúan szociál-darwinista szemüveggel nézzük.

Ezek tények, a többi csak áfium.

Goompah 2010.08.21. 12:03:08

@Bell & Sebastian: Kérlek, az utolsó előtti bekezdést (Oda akartam...) fejtsd ki bővebben, mert nem értettem. (Nem vagyok komolyabban járatos a témában.)

Goompah 2010.08.21. 12:16:13

@Bell & Sebastian: Az előző neked ment, csak valamiért nem lett link belőle.

Bell & Sebastian 2010.08.21. 13:11:49

@Goompah:
Fektessünk ki egy kromoszómát (amit a DNS szuperfeltekert változatának is mondanak) és az öröklődés alapja/hordozója, vagy 2m hosszú.
Tegyük mellé a majomét, azt tapasztaljuk, hogy pár százalék csak az eltérés. Pontszerű vagy szekvenciális (lókusz) lehet az eltérés. Az allél eltérés meghatározható tulajdonságot jelöl, az utóbbi olyan szubrutinszerű utasítások sorozata, amely fekete dobozhoz hasonlít, kimenetekből kell kikövetkeztetni a működését, funkcióját és a lehetséges bemeneteket.

Ebből következik:
- finom bemeneti változás is nagy eltérést képes produkálni a kimeneten
- dinamikus parancssor, más szekvenciákra is hat és viszont
- a speckó (és még megfejtetlen) tulajdonságok így kódoltak (a képességek kifejezés helyénvalóbb lenne)
- környezeti változók ráerősíthetnek, vagy akár el is nyomhatják ezeket (mivel lehetőségek csak, önmagukban)

Hogy hasonlattal éljek, az operációs rendszerért felelősek és a perifériákért, a szoftvereket és könyvtárait mindenki beszerzi magának. A hardver megfejtése a legegyszerűbb, de még ez is csak az elején tart. Azt mondhatjuk eddig, bár a faj közös, de differenciálódott rasszokra, ezek külső tulajdonságai (hardver) 99,9... % -os hasonlóságot mutatnak, de azért egy kínait ettől még mindenki felismer.

Erre a jelenlegi tudásszintre alapozni bármilyen állítást a magasabb szabályozási szintekre, több mint előítéletes, egyszerűen ... (nem folytatom)

tewton 2010.08.21. 13:48:49

@tölgy:
"Biology as a Social Weapon című kurzust tartott"
burkolt rasszista!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.21. 14:27:48

Ősi Hitünk
Vajk, a hitehagyott
Árpád Egyház - 2009.10.05 14:25

48 többnyire győztes csata. Mi voltunk a Kárpát- medencében, és nyugati határunk az Enns-folyó. Valamiféle komplex és dinamikus keresztény Európáról abban az időben beszélni utólagos belemagyarázás.

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=78621

részletek:

Egyébként érdekes államalapítás az, amelynek során a legfontosabb, agyonszajkózott tett a püspökségek felállítása, a dézsma bevezetése, a templomok építése volt. Szent István, a "nagy uralkodó" mítosza elgondolkodtató Vászoly esetében is. A minden szempontból törvényes utód megvakíttatása - a kereszténység érdekében - jól mutatja, hogy szentünk politikája keresztény lehetett, de nemzeti semmiképpen. Nem királya, nem vezetője volt a nemzetnek, hanem idegen érdek helytartója.

Vazul és fiai esetében is láttuk, hogy Vajk-Istvánt az Árpád-ház és azon keresztül a nemzet sorsa nem érdekelte, csak a kereszténységé. Az ő gondolkodásának súlypontja a kereszténységben található, nem a nemzetben, azt szolgálta, nem a népét.

Szent István mentette meg a magyarságot? Az ő műve, amely halálakor azonnal összeomlott? Miatta maradtunk fenn? De hiszen addig oly jól elvoltunk. Legtöbb nyomorúságunk éppen vele és miatta kezdődött.

evil overlord (törölt) 2010.08.21. 14:30:47

@Goompah: Jó kérdés. Talán az, hogy a korai emberek egymással versengtek, és nem a barlangi medvével. A H. (sapiens) neanderthalensist például elég szépen kiszorították őseink.

"Az előző neked ment, csak valamiért nem lett link belőle. "
Szar a blogmotor, szerintem a & karakteren akad fenn.

@Bell & Sebastian: "a génmutációk és az összes környezeti változásra adott (gének szintjén is) rögzült válaszok"
Ugye a második nem Lamarck elmélete akar leni, hanem a szelekció?

Jared Diamond a Guns Germs and Steel könyvében is a változatosságról beszél, de nem a genetikairól.

"Az agytérfogat/testsúly azonos arányszám mellett a barázdáltságot (strukturális fejlettséget) és idegpályák hosszát (reflex-idő) érdemes még figyelembe venni ..."
Intelligencia szempontjából a szenzo-motoros pályák hossza nem érdekes. Nem hiszem, hogy jelentős eltérés lenne a H. sapiens egyes csoportjai között a barázdáltság tekintetében.

"amíg a hivatalos ideológia az átlagolással (keveréssel) elveszi a fehér ember előnyét, a törzsi a maga belterjes szaporodásával megőrzi a magáét"
Több százmillió fehér él, nem igazán van értelme belterjességről beszélni (az amishok és az askenázik speciális eset).
A törzsi tudásból néha nagy marhaságok jönnek ki, pl. a fore törzsből elég sokan belehaltak a kuruba a kannibalizmus miatt. Ráadásul lehet, hogy társadalmi okai vannak (tulajdon egyben tartása).

evil overlord (törölt) 2010.08.21. 14:32:50

@IGe: B+ muszály ezt a baromságot ide önteni? Hess a w blogra!

betyár (törölt) 2010.08.21. 14:43:18

@IGe:
vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=78621
Komolyan erre az oldalra hivatkozik? Íme egy részlet róla:
"Mifelénk a szatmári vidéken gyerekkoromban nem nagyon volt divat a világuralomra törő katolicizmus, sem kereszténység és még a kereszt alakú sírjel sem. Biztosan hallottál róla, még Kölcsey Ferenc (himnusz írója ) sírhelye környékén is csónak alakúak voltak inkább divatban. A mi falunknak volt és van életfája, ami a magyarság ősi vallására utaló és megmaradt jelei.

A himnusz, annak ellenére, hogy a szövegét egyik földim írta, a zenéje miatt, ami egy siratóének, valóban inkább temetésre való. Mondjuk, azért nem mindenkiére, mert nem mindenki csípi a bibliai SátánIstent , akit ott emlegetnek és dicsőítenek benne az elején. Bár Kölcseyt is korlátozta akkor a katolikus cenzúra és nem írhatott ősi magyar Isten neveket a szerzeményébe. Mint például Pán, Pan, Káp, Tar.

Kölcsey Ferenc ugyan is szabadkőműves volt."

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.21. 14:50:07

@betyár:

Aham, ezen firkálmányomat vasárnap délután és hétfő délelőtt 13.000 olvasták a blogomban. (a magyar Isteneken kívül, ami vicc benne, a többi tény)

Blogom felvezetője, ami talán világossá teszi, hogy viccesen és szórakoztatva tanítok.

Valláskritika, mítoszirtás és hiteltérítés sok humorral

Világnézet egy szabadgondolkodó vallás alapítója szemszögéből. Aki Isten teremtőjének a Mindenek Előtt Lévő Határtalan Karakuttynak a prófétája. Itt a nevetés a legfőbb szentség mert a Bölcs és a Biztos eltűri. Aki meg nem elég bölcs hozzá, azt remélem bosszantom. Elsődlegesen egyes vallásokban és ideológiákban lévő gyűlöletek, gyűlölet keltések, önellentmondások és butaságok ellen emelem fel a szavamat. Ismeretterjesztéssel és sok humorral iróniával.

betyár (törölt) 2010.08.21. 15:03:47

@IGe:
igazad van, csupa nyitottság lehettek. ehhez a poszthoz 28 komment érkezett, amiből 11-et töröltetek:(
ennyit a sok humorról és iróniáról:) tiszta kúl oldal.

evil overlord (törölt) 2010.08.21. 15:25:28

@betyár: Még nem vette észre, hogy IGe kissé bolond?

tewton 2010.08.21. 15:31:49

@IGe:
"viccesen és szórakoztatva tanítok"
egy ilyen popperpétert idéző avatárral meg stílussal, hahaha.

osztán olvasott-e már életében pl. kristó gyulát?

arra meg ne legyen büszke, hogy hányan olvassák. az index-cimlap a net legalját kavarja fel, néha ide is kihozza őket a dagály. általában a provokáló vagy nagyon hülye címeket szokták beválogatni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.21. 20:17:36

@betyár:

Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is utálta a keresztet
2010.08.15. 10:00 IGe

Biztosan hallottál róla Kölcsey Ferenc sírhelye környékén is csónak alakúak a sírjelek. Hiszen a kereszténység olyan, mint a ruszki kommunizmus, idegen a magyarságtól. (Valláskritika Virtuson is olvasható)
vilagnezet.blog.hu/2010/08/15/himnuszunk_koltoje_kolcsey_ferenc_is_utalta_a_keresztet

242 komment · 3 trackback • Szerkesztés...
Címkék: igazi álhír közélet mítoszirtás politika

@evil overlord : A saját tulajdonságaid a tiedek, ne próbáld másra kivetíteni

tewton: Több félig komoly-félig vicces vallást és egyházat alapítottam. Többel szerepeltem már újságokba és televíziós vitákban is. Legutóbb ezen írásom kavart fel nagy port, amely témájáben ide is tartozik.

Árpád Egyház hivatalos álláspontja a katolikusok körlevelére
2009.10.12. 20:32 IGe

Az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház hivatalos álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Az Egyház élő hitével összhangban” című körlevelére

vilagnezet.blog.hu/2009/10/12/arpad_egyhaz_allaspontja_a_katolikusok_korlevelere

betyár (törölt) 2010.08.21. 20:33:33

@IGe:
szóval, csak hogy hazugságban ne maradjak. Te ezt linkelted:
vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=78621

és itt a kölcsey-poszt után ez van:

Hozzászólások megjelenítése (28 hozzászólás)

ebből 11 cenzúrázva.

tewton 2010.08.21. 23:59:27

@IGe:
"Több félig komoly-félig vicces vallást és egyházat alapítottam. Többel szerepeltem már újságokba és televíziós vitákban is. "

ach so. ha többet is, akkor ez magáért beszél. nyilván egyik se igazi, amit komolyan lehetne venni.

"Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is utálta a keresztet"
erre valami bizonyítékot.
ha magát elhamvasztják, aztán 75 év múlva a megváltatlan urnáját a szeméttelepre viszik, és valaki megtalálja a kötegelt blikk és Kiskegyed és a reklámújságok közt, és végül magát egy ostobább újságíró a korabeli bulvárkultúra hívének nevezi, a korabeli emberi problémák, kisemberi humanizmus hívének, aki elutasította az elitista temetést és sírt --- akkor ugye azt gondolná, félreértették ? :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.22. 08:07:26

@betyár: Nem hazudsz. Csalfa érvelésnek nevezik ezt. Két helyre töltöttem fel és te direkt kisebb érdeklődést emeled csak ki. Ott valóban csak kb tized annyian kommentelték és olvasták, mint a blogomban. Együtt viszont már közel 15 ezren.

tewton: olvastad te már a katolikusok katekizmusát? igazi viccgyűjtemény. még a legmélyebb magukat hívőknek is állítók is megmosolyogják, hogy na ...ja és én velük ellentétben nem állítom magam az igazság kizárólagos birtokosainak.

mi is. Címkék: igazi álhír

betyár (törölt) 2010.08.22. 09:57:08

@IGe:

fussunk neki még egyszer:) azt az oldalt linkelted, ahol 28 hozzászólás volt, ebből 11-et töröltél:(. őriződ vagyok-é, hogy egyéb oldalaidat is ismerjem a mutatotton kívül?

"Címkék: igazi álhír " az általad először linkelt oldal pedig ezt úgy oldja fel (nem szó szerinti, lusta vagyok kikeresni): olyan igazság, ami álhírnek tűnik. hát így..

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.22. 10:43:49

@betyár:

IGe 2010.08.21. 14:27:48 link:

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=78621

és szerintem ez jön be rá:

Ősi Hitünk
Vajk, a hitehagyott
Árpád Egyház - 2009.10.05 14:25
(14 hozzászólás)

Tehát vagy rossz a gépbeállításod, vagy rossz másolással linkeltél, majd a saját hibádra hivatkoztál.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.08.22. 11:17:57

@betyár, @tewton: szerintem inkább ignorálják a monomániás spammereket, ez magától soha nem fogja abbahagyni, amíg adják alá a lovat.

betyár (törölt) 2010.08.22. 11:29:51

@IGe:
és az oldalon a legkedveltebb posztok egyike a kölcseys.

ennyi.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.22. 11:30:25

@IGe:

indexre a tudósokkal, a kereszténység kinevetőivel, meg minden pogánnyal, aki nem fogadja el a PÁRTEGYHÁZ szavát.

Mert bizony egy katolikusnak el kell fogadnia:

-Elfogadják, hogy a katolikus Jézushívők természetfölötti hitérzékkel rendelkeznek, ami által bevezetést nyertek a teljes igazságba.

- El kell fogadniuk, hogy a bibliai Isten a biblia által már mindent elmondott, az a tudás már felülmúlhatatlan.

- El kell fogadniuk, hogy a szentírás szerzője maga a bibliai Isten.

- El kell fogadniuk, hogy az ő (kizárólagos) hitük, az örök élet kezdete.

- El kell fogadniuk, hogy az RKAT hívők összessége a hitben nem tévedhet

-El kell fogadniuk, hogy "Isten népévé formálja Izraelt."

Nos szerintem, aki ezt elfogadja az élőhalott, azaz zombi.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.08.22. 11:44:38

A hitgyülisek még szórakoztatóbbat írtak, mint az RKatok.

"1. A Szentírás
A teljes Szentírás Isten Igéjének írott formája. Szerzője Izrael Istene, Aki Szent Szellemtől felkent szolgái által kinyilatkoztatta örökkévaló igazságait, és utasította őket arra, hogy Igéjét írásban is rögzítsék.

Az Ószövetségből és Újszövetségből álló Biblia (66 könyv) nem tartalmaz tévedést. E két rész között nincs ellentmondás, hanem azok folytonos, egységes isteni művet alkotnak, egymást kiegészítik, magyarázzák és értelmezik."

"2. Isten
Isten szellem, legfelsőbb, láthatatlan és halhatatlan lény, valóságos személy, Aki teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek (láthatóknak és láthatatlanoknak egyaránt). Székhelye a mennyben van, de mindenütt jelen van."

A HIT Gyülekezete hitvallása
Budapest, 1989. április

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.22. 13:14:51

jé, maguk egy gyári hülyével vitatkoznak? LOL

tewton 2010.08.22. 15:20:44

@Grift:
lol. a dial. materializmus után ez csak amolyan kisherceges popper-müller péteres nyunyogás. ekkora és efféle humorérzékhez születni kell. vagy szocializálódni a megfelelő közegben.

kivárom azért a buddhizmus leleplezését is, hogy lássam magát is szomorkodni :)

greybull 2010.08.23. 08:48:16

1. Ezékiel könyvét az Ó-testamentumból olvasta valaki? És azután még hisz is bármilyen Istenben a Biblia/ák szerint?
2. A kereszténység megjelenése előtt a végtelen múltban végtelen számú Hit volt - az a végtelen számú Hit egytől egyig magát egyedül üdvözítőnek tartotta - és lelkesen irtotta az ebben kételkedőket.
3. Jelenleg a saccperkábé 6,5 milliárdos emberiségből 1,6 milliárd kínai, 1,2 milliárd indiai, és majdnem 0,5 milliárd muszlim vígan elvan a kereszténység nélkül és a jelek szerint még jó sokáig el is lesz.
4. Nem unja már a magyarság a kereszténységet - és kapott attól valaha valami jót is?

thetriggerhappy 2010.08.23. 21:22:06

tudjuk, hogy jó és egyszerű a világot fekete-fehérre, jóra-rosszra osztani, de ausztráliában a köztársaság-monarchia kérdése közel sem egyértelműen a liberális-munkapárti megoszlásban írható le.
malcolm turnbull, aki abott nagy riválisa volt a miniszterelnök-jelölti harcban a liberálisoknál, pld a 99-es köztársaság-párti népszavazás kezedményezője és a republican movement elnöke volt.

de gondolom, hogy az ausztrál monarchisták most megnyugodtak, hiszen a témában nagyon jártas (valószínüleg ausztráliát csak a krokodil dundee-ból ismerő) szerző, aki innen halálosan pontosan ismeri, hogy miért is kell ausztráliának monarchiának maradni, velük tart.

evil overlord (törölt) 2010.08.23. 21:48:11

@tewton: IGében egy pozitívum van: Egely et al kérlelhetetlen ellensége. Bár jobban belegondolva, azt is olyan hévvel végzi, hogy inkább kontraproduktív.

@thetriggerhappy: Talán azért, mert a hagyomány része.

evil overlord (törölt) 2010.08.23. 22:38:33

@thetriggerhappy: Ausztráliában a brit koronához való tartozás a hagyomány része (bár több mint száz éve függetlenek). Nem várható, hogy egy reakciós tapsoljon, amikor le akarak bontani egy senkinek nem ártó hagyományt.

thetriggerhappy 2010.08.23. 22:57:23

@evil overlord:

te, én erről beszéltem? mindössze felhoztam egy példát, hogy a valódi, szó angolszász értelmében vett konzervatív jobboldalon is vannak prominens, köztársaságpárti figurák, ez koránt sem valami balos, munkapárti lázálom. és uígy a munkapártban is vannak a brit hagyományokhoz ragaszkodó politikusok.

és nem, nem olyan egyszerű a helyzet, mint aminek te látni szeretnéd. ausztrália egy születő, ifjú ország, nem feltétlenül a magyar reakciós szemszögéből kell nézni.

(pld miért elítélendő ha egy már közel sem brit ország a saját patriotizmusára hivatkozva a saját történelmét szeretné kifejezni a jelképeiben és nem tartja örvendetesnek ha pld a zászlója még mindig a gyarmati időket idézi, valamint azt, hogy az államfője egy tőle 20ezer km-re található idegen ország állampolgára legyen. ez nem feltétlenül az én véleményem, de sok ausztrál gondolja így, főleg a nem brit ősökkel rendelkezők.)

evil overlord (törölt) 2010.08.23. 23:40:38

@thetriggerhappy: "aki innen halálosan pontosan ismeri, hogy miért is kell ausztráliának monarchiának maradni, velük tart"
Erre írtam.

A brit Munkáspártot sokan még egy jó ideig Tony Blair alapján fogják megítélni.

BTW, voltam Ausztráliában, és nem ártana, ha megmaradna a brit eredetű viselkedési kultúra, nem kellene amerikanizálódniuk.
Bár az igazság az, hogy ott már udvariasabbak/barátságosabbak/segítőkészebbek az emberek mint Londonban. Úgy tűnik nem az összes prolit exportálták, maradt elég otthon is :)

thetriggerhappy 2010.08.24. 00:06:08

@evil overlord:

szerintem olvasd el azt a mondatot még párszor, kissé félreértetted.

nem igazán értem, hogy miként jön tony blair az ausztrál munkapárthoz, de biztosan ezt is el fogod nekem magyarázni.

én is jártam görögországban, mégsem mennék bele mélyen szántó elemzésekbe a pánhellén mozgalom ideológiájáról.

evil overlord (törölt) 2010.08.24. 17:35:13

@thetriggerhappy: Igaz, felcseréltem a szórendet, azt hittem, hogy a brit Munkáspártról volt szó.

Nem az ausztrál nemzeti mozgalom ideológiájáról beszéltem, hanem arról, hogy pár hetes ott tartózkodás alapján az átlag ausztrál (akivel összefut egy turista) sokkal kellemesebb ember mint az átlag londoni. Az amerikai segg nyalását helyiek említették.

Maisie MacKenzie 2010.09.08. 14:08:46

"used by Chartists and Radicals in the nineteenth century"

Nem semmi!

Akkoriban Magyarországon más zászlót használtak.

www.nemzetijelkepek.hu/pictures/zaszlo/23.jpg
süti beállítások módosítása