Biszku-film: Kolozsvár vállalja
2010. június 14. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Biszku-film: Kolozsvár vállalja

 Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett nálunk, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet. Tehát a mozipremier valószínűleg határon túl lesz, június 27-én. Klubokba, plébániai vetítésekre is hívtak minket. Rengeteg kedves levelet és telefont kapunk. Hívott minket több fideszes és lmp-s politikus is, akik bátorítottak és jogi segítséget ajánlottak. Szóval mindenki nagyon kedves és ennek mi örülünk, viszont azt nem szeretnénk, ha ránk ülne a politika. Mi ezt a filmet teljesen önállóan készítettük, a mandineres kollégák hathatós segítségével, saját finanszírozással, lelkesedésből.

  Nagyon köszönjük a különböző médiumoknak, hogy írtak rólunk: elsőnek a Heti Válasz, aztán az origo, később a Magyar Hírlap (többször is, még itt, meg itt) és a Napi Ász. Szerepeltünk a Lánchíd Rádió reggeli műsorában, a Rádio Q-ból hívott Fiala János, érdeklődött a Kossuth Rádió. Írt még a filmről az mno, (ma Pilhál), a stop, a film.hu és angolul a politics.hu. Sok kedves blogger is említi a filmünket. Klassz.

  Az eddigi ajánlókból sajnos kimaradt a filmben szereplők nevének többsége, úgyhogy most ezt is felsorolom. Riporter volt rajtunk kívül: Insticei Zoltán (Márokpapi polgármestere), Jamrik Levente, Rumi Tamás és Salát Gergő. A zeneszerzők közé nem írtuk még be Hárs Viktor nevét. Megszólaló történészek: Horváth Attila, Kahler Frigyes, M. Kiss Sándor, Szerencsés Károly, Tischler János. Pszichológus: Mórotz Kenéz. 1956-os elítéltek és hozzátartozóik: Balás-Piri László, Blaski József, Fekete Pál, Fónay Jenő, Mansfeld László, Wittner Mária. Kortárs: Pozsgay Imre. A stáb többi tagja a port.hu-n látható.

  A bemutatót megtartjuk a Menta teraszon (Margit krt. 14.), június 16-án, este 7 órakor, több teremben vetítjük, esetleg egymás után is. A facebookon eddig 209-en jelezték, hogy biztos jönnek. Lehet, hogy nagy fejetlenség lesz, de milyen legyen egy szamizdat vetítés?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr952080272

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biszkubéláznak a parlamentben 2010.06.14. 13:30:04

L. Simon László fideszes képviselő a parlamentben arra kérte Lendvai Ildikót, hogy személyes kapcsolatait felhasználva győzze meg Biszku Bélát: engedje meg a Mandiner alkotói által készített dokumentumfilm bemutatását, melynek bemutatóját éppen az egykori…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 11:18:35

"június 16-án, este 7 órakor, több teremben vetítjük, esetleg egymás után is."

ez nagyon király lenne, éppen nem érek rá 7kor.

ps.
Fiala mit akart? ügyvédet keresett "Béla bácsinak"?

Alfőmérnök 2010.06.14. 11:28:22

Most komolyan nem volt magyar mozi, ami vállalta volna? Mondjuk vidéken már nem is nagyon vannak mozik, csak plázákban.

Csak szólók: ekkora hírverés után ha szar a film, az nagyon ciki lesz.;)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 11:39:54

@Alfőmérnök: valamelyik vidéki Lenin úti mozi pl.... :P

Google 2010.06.14. 12:06:00

Na nehogy rátok üljön a politika!
Ha pedig nem figyelnek rátok, akkor azt mondjátok, nem érdekli őket!
Még nem fekszik nektek ez a "szamizdat" szakma, lehet hogy?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 12:13:38

A Magyar Nemzet szombati száma is írt a filmről.

A Mentába én is elnézek egyet fejetlenkedni.

Hungaro Sapiens 2010.06.14. 12:13:40

Nem látok jogi akadályt arra vonatkozóan, miért ne lehetne a filmet a vitatott interjút nélkül levetíteni itthon is, hiszen Biszku bá közszereplő volt. (Számomra egyébként sem az ő szubjektív emlékezete adná a film értékét.) Ráadásul dokumentumfilmeket már egy ideje Magyarországon sem szokás fekete listára tenni. Ha kedvezően zárul a jogi vita a Biszku családdal, be lehet majd mutatni a teljes verziót.

Alfőmérnök 2010.06.14. 12:26:28

Mennyi a beugró a vetítésre?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.14. 12:38:27

@Alfőmérnök: remélem ők adnak egy sört... vagy csak nem?!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.06.14. 14:04:37

@Alfőmérnök:
A lehető legkedvezőbb árfekvésű.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.14. 15:06:26

@Alfőmérnök:
alfi, ne garasoskodjon! vendégem egy belépőre! persze lehet, hogy gasperre tolom ezt a megtiszteltetést. :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.14. 15:12:03

Hülye vagyok. Kihagytam még két lényeges szereplőt. Írt egy verset a filmbe Szálinger Balázs, amit elmond Szálinger Sára.

teemur · http://teemur.blog.hu 2010.06.14. 15:56:38

Pojén, korábban megnyitottam ezt az oldalat, most amikor meg pont olvasom, a háttérben duruzsolja az Kossuth, hogy a mandiner főszerkesztőjével beszélgetett a Biszku Béla filmről... :-)

ivrilider 2010.06.14. 16:17:43

@Hungaro Sapiens: Számomra viszont igen, úgyhogy a vágatlan változatot szeretném látni.

dr. Sigmund Fraud 2010.06.14. 16:35:15

Nehogy rátok üljön a politika. Muhahaha.
Kb. az Avatart nem promózták ennyit mint ti ezt a filmet.
Ha tényleg meg lennétek győződve róla, hogy fontos érdek fűződik a film levetítéséhez, akkor nem a nyafogás menne hetekig, hanem kiállnátok mellette. A szamizdatot meg inkább a szátokra se vegyétek. Azt nem ugribugri pártkatonák csinálták a haverok árnyékából.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.06.14. 19:01:51

"azt nem szeretnénk, ha ránk ülne a politika."

muha bruha nyiha, ha

WonderCsabo 2010.06.14. 19:37:44

@Blás Sailor von Wolfhausery: Ezen nekem is megakadt a szemem. Én mondjuk pont azért szeretem a mandinert, mert azon kevés médiumok közé tartozik, amikre kivételesen a másik oldal "ült rá".

Hajrá srácok, sok sikert a bemutatóhoz.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 20:00:50

@Alfőmérnök: @Grift: akkor jönnek az urak is a Biszku-szeánszra? Én Éva vermutot szeretnék inni, esetleg kevertet a nagyobb átélés érdekében.

Alfőmérnök 2010.06.14. 20:25:11

@Gasper: Nekem elvileg tanulnom kéne + elvileg más programom van, de megpróbálom átrendezni.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 20:47:00

@Alfőmérnök: elvek, elvek. Mindig azok az elvek... :)

Most jelentkeztem be a fészbúkon. Még tojáslikör is lesz.

betyár (törölt) 2010.06.14. 21:05:04

Állítólag a hírtv-n most a rájátszásban is szó lesz a filmről.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 21:42:06

@Grift: rendben, én is így vagyok vele. Alfit meg megkérjük, hogy ha jön, ragasszom magára egy "Alfőmérnök" feliratot.

Alfőmérnök 2010.06.14. 22:01:50

@Gasper: Majd meglássuk. (Nem tőlem függ.)
Ilyen Éjszakába nyúló bulikra most semmiképpen nincs időm, egyéb elfoglaltságaim miatt.

Alfőmérnök 2010.06.14. 22:02:35

Azért Loláék futhattak volna még egy-két kört a moziüzemeltetőknél.

Téglagyári Megálló 2010.06.14. 22:17:41

@dr. Sigmund Fraud:

"A szamizdatot meg inkább a szátokra se vegyétek. Azt nem ugribugri pártkatonák csinálták a haverok árnyékából. "

Pedig újabb kutatások szerint pont ez történt, tisztelet a kivételnek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 22:21:03

@dr. Sigmund Fraud: te nem hallottál még a Rajk-butikról?

@Alfőmérnök: oké, persze.

szubjektiv 2010.06.14. 22:22:07

@Alfőmérnök:
Maga a vetítés csak nem nyúlik éjszakába. De most elbizonytalanítottál, másnap tárgyalok.
Csak elkezdik időben a vetítést.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.14. 22:27:02

@Téglagyári Megálló: nem is nagyon kellenek ehhez újabb kutatások. Pontosan lehetett akkor is tudni, hogy mondjuk a Kisrajk meg a Haraszti milyen háttérrel tevékenykedik.

szubjektiv 2010.06.14. 22:41:28

@dr. Sigmund Fraud:
"A szamizdatot meg inkább a szátokra se vegyétek. Azt nem ugribugri pártkatonák csinálták a haverok árnyékából"
Hanem?

Téglagyári Megálló 2010.06.14. 22:42:45

@Gasper:

Nekem a Modor Ádámról készült film nyitotta ki a csipámat (és a bicskámat).

szubjektiv 2010.06.14. 22:55:34

"A Biszku-film levetítése mellett állt ki egy fideszes képviselő

Napirend előtt felszólalásra jelentkezett a fideszes L. Simon László. Az 1956 után belügyminiszterként dolgozó és a forradalom résztvevői elleni megtorlásokban fontos szerepet játszó Biszku Béla életéről szóló dokumentumfilm letiltásáról beszélt L. Simon. (Biszkuról és a filmről részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.) A parlament képviselőit L. Simon arra kéri, álljanak ki a film levetítése mellett. A képviselő bejelentette, hogy összehívja a kulturális bizottság ülését holnapja, ahová meghívja az alkotókat is. Egyúttal meghívta a jelenlévőket a film szerdai vetítésére, külön név szerint megszólítva Lendvai Ildikót."

Alfőmérnök 2010.06.14. 23:15:28

@szubjektiv: Na, bazmeg, ha Ildikó is ott lesz én inkább tanulok.

szubjektiv 2010.06.14. 23:21:40

:)))))))))
Ha lendvai ott lenne, azt akkor sem hagynám ki, ha életem nagy vizsgájára készülnék:))

f.m.j. 2010.06.15. 07:14:50

@dr. Sigmund Fraud:

hát kik? a Demszky féle "nemjelzőzöm" emberek...? Fú, tényleg, mekkora ellenzéki, bátor ellenállók voltak szdsz-ék :) Az idő eldöntötte a kérdésre a választ

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 08:34:05

szamizdat? hehehe. aczél előbb látta az irományokat, mint az olvasók. akiket persze felnyomtak a terjesztők :)

Téglagyári Megálló 2010.06.15. 08:34:40

@szubjektiv:

Ildikónak majd elénekeljük az "a cenzor se képes kihúzni" c. slágert.

Alfőmérnök 2010.06.15. 09:51:02

Frissítsetek, már 255-en igazoltak vissza.

Oblomov 2010.06.15. 11:45:05

Nincs baj a mondattal. A szamizdat jelző konnotációjába belefér, hogy a vetítés "fejetlen" (=rosszul szervezett, amatőr) legyen. Vö: repülő egyetem.

jozicsenko 2010.06.15. 12:10:49

@dr. Sigmund Fraud: "A szamizdatot meg inkább a szátokra se vegyétek. Azt nem ugribugri pártkatonák csinálták a haverok árnyékából. "

öcsém, most helybe jöttél a lóf.szért :-))))

Demszky az oszt annyira antikomancs volt, hogy elöbb balról osztotta az észt, maoistaként, majd főpolgmesterként simán összeállt velük, bármikor :-))

pipboy2000 2010.06.15. 19:52:40

Kolozsváron melyik moziban lesz?

civilkontrol 2010.06.15. 21:01:32

A Heti Válaszban olvastam, hogy két éve kezdtetek bele ebbe a történetbe.

Bárhogy is alakul, őszinte tiszteletem az ötletért és a munkáért!
Remélem egyszer a gyümölcsét is láthatom :o)

StopSzmog 2010.06.15. 21:15:42

@Grift:
Aczélról jut eszembe. Varga Ágota filmjével mi lett?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.15. 21:19:09

Nagyon fontos ez a film, én pedig nagyon büszke vagyok Lolára és Spanyolra, hogy készítőiként a mi netes közösségünk tagjai is egyben. Alig élnek már annak az időszaknak tanúi, és bármi áron, igenis meg kellett szólaltatni azt, akit még lehet. A filmet most már nem lehet eltüntetni, fenn fog maradni egy korszak mementőjaként. Igazából Biszku helyében inkább örülnék, mert igenis megadatott neki a lehetőség, hogy még életében elmondhatta: hogy látta ő az akkor történteket. Nekünk pedig tudnunk kell, hogy mi történt, és ítélnünk kell, mert ennek morális felelőssége alól nem vonhatja ki magát senki. A társadalom vezetői nem tették meg, tagjai nem kényszerítették ki, hogy bíróság előtt adjanak számot az előző rendszer felelősei: a bíróság helyett hát mindenkinek magának kell nem végrehajtandó, de morális érvényű ítéletet hoznia.

Kérem, tehát a film van, és előbb-utóbb látni fogjuk. Köszönet érte az alkotóknak.

szubjektiv 2010.06.15. 23:20:53

"Alig élnek már annak az időszaknak tanúi, és bármi áron, igenis meg kellett szólaltatni azt, akit még lehet."

Így igaz. Én értékelem, hogy megtették.

nandika2008 2010.06.16. 20:35:50

melyik az a kolozsvári mozi? nagyon érdekelne.

pipboy2000 2010.06.21. 16:06:21

@nandika2008: Aszongyák hogy a Bulgakov, de az annyira mozi mint a Menta terasz.
süti beállítások módosítása