Cáfolt hoaxra épít mozgalmat Fricz Tamás
2010. május 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Cáfolt hoaxra épít mozgalmat Fricz Tamás

  Kellemetlen ügy: egy, az online világban már régen elterjedt, és szintén régen cáfolt hoaxra építene mozgalmat Fricz Tamás politológus. A Magyar Hírlapban közölt cikkében (Mozgalom indul a magyar igazságért) egymillió aláírást gyűjtene a trianoni békediktátum erkölcsi felülvizsgálatára.

 Idézzük a hoaxot idéző Friczet!

„II. János Pál pápa 1984-ben megalapította az Institutum Pro Hominis Juribis Intézetet, amely az ENSZ által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodnia kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselnie kell a sértettek érdekeit. Nos, az intézet főtitkára, Ludwig von Lang professzor 2001. február 20-án hivatalos levelet intézett Carla Del Pontéhoz, az ENSZ háborús törvényszékének főügyészéhez. Ennek tárgya nem más volt, mint a pápa által alapított intézet kérelme – az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Chartájának alapszabályára való hivatkozással –, amely az egyenlő elbírálás elvének biztosítását kérte a magyar nép számára.

A dolog súlya miatt idézem a kérelem első sorait: „Javaslom az 1920. június 4-i trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i párizsi békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek, és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését. A nemzetközi joggyakorlat, valamint a nürnbergi nemzetközi bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a magyar népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól. Mint az Institutum Pro Hominis Juribus Intézet főtitkára az ügyben egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását javaslom, a vizsgálóbizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.”

Innen egy nagyon részletes indoklás következik, annak adatai és tényei közismertek. Azonban a megkeresésre azóta sem érkezett semmiféle válasz.”

  Hát igen. Válasz nem érkezett, bár nem tudjuk, erről honnan tudhat Fricz Tamás, mivel sem az Institutum Pro Hominis Juribis Intézet, sem Ludwig von Lang professzor nem létezik.

  Legalábbis legjobb tudásunk szerint. Az pedig a halhatatlan Urban Legends blogtól származik, amely 2005 márciusában, tehát idestova több mint öt éve rántotta le a leplet az egyébként a magyari szíveket biztosan megdobogtató álhírről.

  A blog Ablonczy Balázs történészt kérte fel a hoaxgyanús szöveg elemzésére. A történész szerint alaposan elolvasva az írást, néhány következtetést le lehet vonni.

- az állítólagos intézet semmilyen más összefüggésben nem szerepel a világhálón, mint magyar honlapokon és fórumokban;
- a nagyobb keresők nem tudnak Ludwig von Lang tudományos munkásságáról;
- a Vatikán hivatalos honlapja nem tud ilyen nevű intézetről. (van egy Pápai Társadalomtudományi Akadémia, ennek azonban igen tiszteletre méltó tagjai és rendezvényei vannak);
- az sem világos, hogy ha lenne ilyen intézet, miért éppen Svájcba települne;
- az 1984-es pápai enciklikák, beszédek, apostoli üzenetek között semmiféle ilyen intézet nem került szóba (ilyeneket nem is enciklikával szoktak alapítani).

Ami a szöveget illeti, Ablonczy megjegyzi: magyar szerző művének tűnik, olyanénak, aki nem jogász és nem is történész. Hiányoznak a különböző nemzetközi egyezményekre való utalások, vagy akár csak az ENSZ Alapokmányának kitételei, ellenben precízen fel vannak sorolva a Magyarországtól elszakított területek – köztük Horvátország is, amelyet a két háború között a legradikálisabb nacionalisták sem akarták visszaszerezni.”

  A hoaxot cáfoló többi megállapítást a vonatkozó Urban Legends posztban lehet elolvasni.

  A Politikatudományi Intézetből távozó Fricz Tamás tehát minden jó szándéka ellenére sajnos egy rég cáfolt álhírre alapozza meg egymillió aláírásra szerveződő Trianon-mozgalmát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr871981979

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarok Slotáért Mozgalom 2010.05.07. 17:14:19

A szélsőséges pártoknak általában kell egy erős ellenségkép. Más pártoknak is használ, hogy botrányaikat elfedje, de itt igazán fontos az identitás-képzésben. A legszebb példát erre a "gój motorosok" hozzák, akik "ellenségük" nyelvé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dirky 2010.05.07. 16:37:25

Mindjárt írok is egy nigériai levelet a Hírlapnak, hátha beveszik azt is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.07. 16:43:42

FAIL.

Másodszorra remélem sikerül valami értelmesebbet kitalálni. :(

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.07. 16:46:10

@ZöldMarci: És hogy fognak majd sírni szegény tótok, ha megpendítjük az autonómia kérdését...

Fricz Tamás lesz a legkisebb gondjuk.

2010.05.07. 17:04:31

A legjobb, hogy kilenc országból kell összeszedni az 1 m aláírást. Szép feladat.

Osthanes 2010.05.07. 17:19:16

Már annak is feltűnőnek kellene lennie, hogy az "intézet" neve (Institutum Pro Hominis Juribis) loremipsumul van. :/

ZöldMarci 2010.05.07. 17:19:31

Egy poszt arról, hogy Fricz ezzel, miként segíti Jan Slotát:

piroslapok.blog.hu/2010/05/07/magyarok_slotaert_mozgalom

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.07. 17:20:44

Tegyük hozzá, a hoax _sajnos_ nem igaz, eh-eh.

Persze aztán lehet, hogy ez a Lang professzor is létezik, mint ahogy Podvojszkij.

Igaz is, az a Nemzeti Tradíciókat Őrző Európai Akadémia megvan már? Ha esetleg valakit érdekel, kik ők, csörgessen meg.

Hattory Hanzo 2010.05.07. 17:41:09

Széles Gábornak indulnia kellene "A
Galaktika legbutább milliárdosa" címért.
17 analfabéta bármikor nívósabb újságot csinál, mint amit Széles milliárdokért összehozott. Kabaré.

plastik02 2010.05.07. 17:52:02

de legalább Körösényi döntése beigazolódott...

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.07. 17:53:41

@Loxon: Ludwig von Lang létezik, csak Láng Lajosnak hívják.
kuruc.info/r/9/4607/
Remélem értékeli a linket/ugróhivatkozást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.05.07. 18:17:16

Mostanában a M. Hírlap a végállomás, ha valaki már a M. Nemzetnek se köll a félszéljobb spektrumban. Olyan, mint a túlfélen a Népszava.
Szegény Fricz, ezt alaposan benézte. Mehet szívcsakrát kutatni a Pilisbe.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.07. 18:28:51

@Oli bácsi: Értékelem. Ez a Novák Előd elnökli majd Nemzetbiztonsági bizottságot?

Google 2010.05.07. 19:01:25

@Oli bácsi:

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom azonban Trianon ledöntésén dolgozik, és bízik az égiekben."

Égiekkel játszó földi tünemény, sima száddal mit kecsegtetsz?

Tündér_Lala 2010.05.07. 19:09:47

Trianont azért hozták létre, hogy ne egy öntudatos hatalommal álljanak szemben. Az utódállamok egymást ellenségnek tekintik (ki azért mert megrabolták, ki azért mert fél a revíziótól), így a hatalmak ezeket egymás ellen kijátszhatják és Konnyen uralkodhatnak rajtuk.
Senki nem fog 6 országgal konfrontálódni, hogy nekünk igazságot szolgáltasson. Egy világégés alkalmával változhatna a helyzet, viszont a terület felett éppen regnáló hatalomnak is jól jön, ha a kis országok kijátszhatók egymás ellen. (Sztalin is felismerte ezt.)
A lehetőségünk tehát, hogy valahogyan elérjük a magyar lakta területek autonómiáját, őket a nemzetek közötti kapocsnak használjuk, támogassuk.
Az utódállamok pedig talán egyszer felismerik, hogy sokkal jobban járnának mindannyian, ha együtt működnének, közös érdekeiket együtt érvényesítenék. Az ellenségeskedés ugyanis mindenkinek használ, csak a térség országainak nem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.07. 19:57:09

De jó, hogy nincs meg Fritznek az én e-mail címem. Biztos az a típus, aki minde szart tovább küld, mert ha nem, akkor 5 nap múlva baleset éri...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.07. 21:18:56

Annnyi vigaszunk azért van, hogy a magukat konzervatív kereszténynek, és nem utolsósorban magyarnak valló, kreol bőrű, barna szemű, bizonyos érzékszervüknél könnyen megfogható fiatalok imádott országa sokkal kisebb a mi hazánknál.

megöltem 2010.05.07. 21:37:10

azért szép a cikk vége, ahelyett hogy korrektül lehülyézné friczet, még mentegeti
képzeljétek, ha egy ilyet a gréczy csinálna...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.07. 21:37:39

@Mr Falafel: affenébe, Írország tényleg kisebb, mint a mi hazánk!

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.05.07. 21:41:35

Nekünk Mohács kell. Illetve, hogy azt is elvegyék.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.07. 21:49:45

@rajcsányi.gellért (ergé):
Szóval, neked otthon még nem mondták meg. Azért csak sejted, nem?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.07. 21:52:50

@Mr Falafel: ja, hogy valahol elveszett bennem egy atlanti parti kelta remete. igen, sejtem.

kackia 2010.05.07. 21:56:13

1948-ig Izrael sem volt,hittek benne a zsidók és megkapták.

Első lépés, a szovjet fallikus emlékművet eltakarítani a Szabadság térről, visszaállítani az eredeti 4 égtáj szoborcsoportot stb.

Ráday Mihályt a városvédőt azt hiszem nem kell bemutatni, ha jól emlékszem Ő is szorgalmazta már a Szabadság tér rehabilitációját.:))

www.youtube.com/watch?v=EMb_NjwNg7o

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.07. 21:57:31

@rajcsányi.gellért (ergé):
Azt hittem, nem fogod eltalálni. Tényleg a keltákra gondoltam.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.05.07. 22:06:53

@Mr Falafel: gyere velünk Skóciába, tengerparti várromok, sós levegő, ködlepte tájak, neked is tetszene!

;)

Leonard Zelig 2010.05.07. 22:42:12

Én a bikicsunájra szavazok, az sokkal érdekesebb, mint Trianon.

flippant 2010.05.07. 22:48:07

"Magyar az, akinek fáj Trianon" - Illyés Gyula

egy maréknyi dollár 2010.05.07. 23:13:07

@flippant: Ja.Meg aki fel tudja sorolni az Árpád-házi királyokat,hiba nélkül./Vona Gábor/
Aki ezen a két rostán kihullik,az mi?
Egyébként lehet fokozni:Még magyarabb az,akinek - Mohácsra gondolván - összeszorul a szíve./én/

ebedli 2010.05.07. 23:19:56

@flippant: hát igen, előtte nem is létezett ilyen nép, magyarok csak Trianon óta vannak.

Amúgy pedig itt lenne az ideje végre Isaura kiszabadításának is, szégyen hogy mi magyarok még erre sem voltunk eddig képesek.

Hattory Hanzo 2010.05.07. 23:21:47

@flippant:

Magyar az, akinek ezek után fáj Fritz Tamás

Mr.Treeger 2010.05.07. 23:40:02

szerintem meg nézzünk előre, aki a múlton kesereg a múltban is marad, a többiek meg lehagyják

dr. médiafigyelőbété 2010.05.07. 23:56:12

Vajon a Trianont sűrűn emlegetők,ha megkapnák a behívót,örülnének-e?
Habár egy részük lehet,hogy igen...
Menjenek paintballozni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

grovian 2010.05.07. 23:59:43

@ebedli: Ezen 5 perce rohogok :)

Szerintem magyar az akinek bejon a jo magyar humor :)

flippant 2010.05.08. 00:09:17

Nos, ha Illyés Gyula szavait szó szerint vesszük akkor ezen a fórumon nem sok magyar van. Bakker!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.08. 00:16:22

@flippant:

Ne a r*cskabajnokokból indulj ki:-) Vannak még becsületes emberek is ebben a hazában:-)

ü
bbjnick

gergel 2010.05.08. 00:19:21

@korcoló:
Nem erről van szó.
Akinek nem fáj Trianon...szerintem szégyellje magát.

dr. médiafigyelőbété 2010.05.08. 00:29:00

@gergel: Fáj,persze,hogy fáj...,de érdemes a környező országokkal konfrontálódni?

Bell & Sebastian 2010.05.08. 00:47:17

Ami ebből a posztból semmiképpen sem következik:
- Fritz Tamás nem konzervatív, nem jobboldali és nem hazafi
- teljesen felesleges az aláírásgyűjtés
- nem kell foglalkozni a francia (és német) új-gyarmatosítással

Ami viszont következik:
- a pokolra vezető út
- ... mentén újságírók a kerékvető kövek

A prekogníció az a képesség, amely megsúgja az aktuális kurzus formálódó, de még ki sem mondott gondolatát - ami viszont teljes egészében megegyezik (Phárosz# által) egy mámoros hajnalba kurjantott huszármiatyánkkal:
- Kibaszott csigazabáló cigány!
(És itt nem éppen Fritz Tamásra terített egy betlit.)

#"ΣΟΣΤΡΑΤΟΣ ΔΕΞΙΦΑΝΟΥ ΚΝΙΔΙΟΣ ΘΕΟΙΣ ΣΩΤΕΡΣΙΝ ΥΠΕΡ ΤΩΝ ΠΛΩΙΖΟΜΕΝΩΝ"
(= Szosztratosz, Dexiphanesz fia a Cnidiai, felajánlom ezt az alkotást a Hajózó Isteneknek és azoknak, akik behajózzák a tengereket)

Folk-punk! Flogging Molly - The Lightning Storm
www.youtube.com/watch?v=XsJz2NmMm6o
Lyrics:
www.azlyrics.com/lyrics/floggingmolly/lightningstorm.html

Mr.Treeger 2010.05.08. 00:51:58

fáj? fájhatna, Trianon, 48, Rákóczi, Mohács, Muhi, István halála, stb stb.

Miért ne inkább a széppel foglalkozzunk?
kiegyezés, Zsigmond, millecentenárium, Nándorfehérvár...

ettől büszkébbek leszünk, és jobb lesz a kedvünk, nézzük már kicsit pozitívan a dolgot. Hogy útlevél és vámellenőrzés nélkül mehetünk Bécsbe.

aki akarja sajnáltassa magát

kündü 2010.05.08. 00:59:28

ERGÉ,

neked a TRIANONI DIKTÁTUM ill. a Párizsi Béke az HOAX, szŐrarcú??!

Románia 4 évig, Szlovákia 6 és fél évig volt HITLER SZÖVETSÉGESE? de őket "GYŐZTES HATALMAKKÉNT" könyvelte ell Potsdam,

majd Párizs??!

Hát hogy van ez??!

JÓ FRICZ KEZDEMÉNYEZÉSE!

S legyen Június 6. nemzeti gyásznap!!! (By Vona).

kündü 2010.05.08. 01:01:20

Jaaaaaaaa

Mert Ablonczy Balázska, finnugráló majom szakértett, aki a haverod ERGÉ....

Korrumpálócc...:((

Mr.Treeger 2010.05.08. 01:02:01

június 4. ha már gyászolni szeretnél

Bell & Sebastian 2010.05.08. 01:03:42

@Mr.Treeger:
Ja, friss levegőt szívni, ámbár a többség számára ez is csupán elméleti lehetőség, itt bővebben nem részletezendő okok miatt.

Szerintem ebből az egészből semmit sem sikerült megértened. Azt a legkevésbé, hogy hol kúrtak át, de nagyon!

Bell & Sebastian 2010.05.08. 01:06:31

@kündü:
Maga itt egy legenda. Hiányzott már...

Bell & Sebastian 2010.05.08. 01:08:28

@Mr.Treeger:
Mondjuk az EU 1.0 projekttel, leánykori nevén IV. Birodalommal.

Bergeroth 2010.05.08. 01:18:08

Megőrülök már ettől a trianonos dologtól már. Komolyan.
Volt ott egy nyertes oldal és volt ott egy vesztes oldal. Mi a vesztes oldalon álltunk. Megszoptuk. Pont.
Mi a fenét kell ezen ennyit rúgózni??
Mit akar már Fricz Tamás trianonnal? Visszafoglalni? Elment az a maradék józan esze is annak, aki ilyeneket gondol!??
Ez az egész ügy nem több egyfajta direkt kötekedésnél, provokációnál.
Igen tudom, sok mindent elvesztettünk, de nem lehetne megbecsülni azt, ami van, ami maradt?
Visszaadni úgysem fogják, visszafoglalni úgysem tudnánk, lépjünk már tovább!

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2010.05.08. 06:12:16

Fricz Tamás a 80-as évek elején, az Ifjúkommunista című lap jeles újságírója volt. Szerintem ne ugráljon.

adóhivatal 2010.05.08. 07:26:14

Én meg azért gyűjtenék aláírást, hogy a Magyar Hírlap (esetleg Fricz Tamás, vagy maga Széles Gábor) készítsen interjút "Ludwig von Lang professzor"-ral.
De elbeszélgethetnének Orvos Von Elmegyógyintézettel is.

Zak 2010.05.08. 08:05:31

és ha mégis visszacsatolná valaki erdélyt, fevidéket és újvidéket, akkor mit kezdenénk több millió románnal, szlovákkal és szerbbel? nekik is bajuk van velünk, hát még fordítva :))

Jiszajah 2010.05.08. 08:24:27

Egy apróság: nemzetközö jogilag a Versailles-i Békeszerződést, melynek a Trianoni csak a része, nem írta felül a II. Világháborút lezáró békeszerződés? :-)

szárny 2010.05.08. 08:26:08

Szerintem meg a posztoló, az összes magyargyűlölő hitsorsosával együtt, menjen az anyja keserves sóstengerpartjára. Ott biztosan jól fogják érezni magukat. Nem is értem, miért szenvednek itt még mindig? És egyre többen?

Frankieboy 2010.05.08. 08:28:14

@antiszemita_tapasz: "A Magyar Hírlap helye az udvari budikban van."

Miért? Puha papírra nyomják?

wwwBisexhu · http://bisex.hu 2010.05.08. 08:45:32

éljen a HOAX, mert olyan sokan benyalják.

czejp (törölt) 2010.05.08. 08:56:12

Dejó ! Akkor most vissza lessz állitva az osztrák-magyar monarchia és mehetnek pozsonyba, országgyűlésre a pártjaink képviselői ?

nestrot10 2010.05.08. 09:01:05

MARHA FRITZ! A nagy seggnyaló....)

2010.05.08. 09:29:19

@Jiszajah: és az akkor elvett három falu szlovák exklávé lesz?

Es wird noch Wien ein ungarisches dorf sein!

Ceterum censeo Trianonem esse delendam...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.08. 10:25:43

Csomóan írják, h FRITZ, tz-vel, miközben

FRICZ Tamás, cz-vel

Nos, ha ő valóban egy olyan jelentős személyiség, akkor legalább a nevét tudni kéne jól leírni.

Ha magától teszi, amit, akkor túlmozgásos; ha pedig van egy klubjuk Szaniszlóval, akkor ezek után sikerült magukat végképp kiírni a reálpolitizálók közül.

Jelzem, pont ezekkel a szimbolikus fasságokkal veszítette el Orbán a 2002-es választást.
Az emberek nem szimbolikus majomkodást várnak, hanem valódi tetteket, amitől megjavul az életük, amitől végre úgy érezhetik, ez az ő hazájuk, ez a politikai elit az ő céljaikat szolgálja, nem a saját zsebét tömi.

Attól még szent igaz.
magyar az, akinek fáj Trianon

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.05.08. 10:27:04

OFF

Ergé, csináljatok már vmit a kommentdobozzal, mert irtó pici.

Meg kéne növelni legalább harmadával mindkét méretét.

ON

Boorisz (törölt) 2010.05.08. 10:50:39

Igen komoly politológus lehet aki ilyenek bedől. De most komolyan ki az a bal.asz aki aki egy ilyet elkezd csinálni anélkül, hogy utána nézne? Szerintem már csak a kis iskolások dőlnek be ilyeneknek.

Bergeroth 2010.05.08. 11:45:37

@malacz69【ツ】rettegés elemző:
Nekem nem fáj trianon és mégis magyar vagyok. Na erre varrjál gombot.

ketroot 2010.05.08. 13:29:04

@Tündér_Lala:

Végre valaki, aki ugyanígy látja, ahogy én!

Bergeroth 2010.05.08. 17:26:04

Az van hogy kb. leszarom mi volt itt majdnem 100 évvel ezelőtt. Nagyjából az elmúlt 30-35 év, az amihez közöm van, ami előtte történt azt olyan nagy ívben szarom le, hogy arra nincsenek szavak! :D
Aki még mindig ilyeneken rúgózik, hogy mi volt itt 100-200-1000 éve, az akár felvethetné azt is a törököknek mondjuk, hogy 150 év alatt, amíg itt voltak, szétrabolták az országot. Esetleg menjünk visszább, a mongoloknak vajon ki küldött kárpótlásról szóló csekket, amiért szintén szétszedték az országot? Istenem....trianon mi? Szánalmas....

Bergeroth 2010.05.08. 17:27:06

@Bergeroth:
És legfőképpen, kibaszott unalmas már ez a téma!

tölgy1 2010.05.08. 20:52:00

@Bergeroth: leszarhatja. Ez már egy szabad ország. De maga is le van szarva.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.08. 20:53:12

ablonczi egy majom

ő mikor kapott nemességet?
v felvette?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.08. 20:56:01

@Bergeroth: magyar te sose voltál, csak magyar állampolgár

aki ilyennel büszkélkedik az aktív idegenszívű, amit büntetni kéne

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.08. 20:56:50

@Bergeroth: meg még hülye is

analfabéa, deine papire!

Bergeroth 2010.05.08. 21:06:07

@tesz-vesz:
:DDDD
Elképesztő, hogy ebben az országban a naaaaagy magyarok akarják mindig megmondani, hogy ki a magyar és ki nem.
Tényleg nem érzed, hogy mennyire szánalmas már ez a hozzáállás?

"nem vagy magyar, mert...öööö...nem fogadod el trianont..."

Muhaha.

Bergeroth 2010.05.08. 21:11:58

Mintha kötelező lenne elfogadni és hinni mindenben, amit a naaagy magyarok elképzeltek. Aki nem hisz benne, az nem magyar, börtönbe vele. Pont, vita lezárva, kész. Ez mi ha nem diktatúra?
Aki nem fogad el valamit, amit a naaagy magyarok úgy gondolnak, azt megbüntetjük? Aki nem ért egyet bizonyos történelmi dolgokkal, azt börtönbe zárjuk?
Mondd, Te normális vagy ?!?
Mert nekem nem úgy tűnik...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.05.08. 22:50:38

Látom, itt még mindig dív a r*cskabajnokság!:-(

Pedig:
"ami lélektelen testekben attractio, repulsio, az a nemzetekben a hon szeretete s védelme. Mélyebben fekszik azért lelkünkben, mint sokan gondolnák, azon ki nem mondható édes aggodalom, mely anyaföldünkhöz vonz, s mely a halandó port félistenné magasíthatja, s lelki rothanat jele, hol a természet ezen szent törvényi ki vannak már dörzsölve. S nemkülönben, mint a kiégő üstökcsillag iszonyú forgásában se határt, se utat nem tart, de mint átok a végtelen üregben magamagát emészti s napszisztémákat rendít meg, úgy bolyong cél s törvény nélkül a hazátlan, hív jobbágyokat csábít el, megelégedett polgárba nyugtalan bizalmatlanságot önt, s végre maga kétségbeesvén, nemritkán önkezivel végzi örömtelen éltét. S mindezek után, hány dicsekedik mégis azzal, hogy kozmopolita!!! Gyengeség, hiba halandótúl elválhatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője; hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok olyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatjára válik. A kozmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másakat. Ő minden embertársit hordozza szívében, midőn a patrióta főképp csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, ateista lehet, s kaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. – De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok vagy bal tudománynak éretlen és savanyú gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, oly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve s csúf a legvéknyabb vesszőtűl is rettegő kalitkás oroszlán."

magyarido.blog.hu/2010/05/04/grof_szechenyi_istvan_pisztolyat_porozza_3_dik_levonas

Ez van, komák!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.05.08. 23:56:28

@bbjnick:
Azon gondolkoztam, láthatott-e pumát?
Vagy az oroszlán emlegetése nem csak a véletlen műve?

Bell & Sebastian 2010.05.09. 00:06:29

@malacz69【ツ】rettegés elemző:
Megkérlek, kérj elnézést a nevemben Fricz Tamástól, ha látod a Munkaügyi Központban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.09. 08:41:08

nahát, ahhoz valóban ablonczy kellett, hogy beírogassa a gúgliba a neveket? széklábat is farag? :)

kackia 2010.05.09. 09:47:05

@Bergeroth: Maga milyen származású? Idegenszívűeknek, vendégeknek természetesen nem kötelező elfogadni a történelmi Magyarország, magyar lélekből soha ki nem törölhető tényét. Tudja ez nekünk valami olyan, mint zsidóknak kétezer éven keresztül Júdea álma volt, ez összetartozásunk ereje. Aki ezt nem így gondolja, mert szellemét degradálta az internacionalista proli pedagógia annak nem kötelező ezen a táján élni a világnak. Viszont illene az ilyen lényeknek érezni mikor ér véget a vendégszeretete egy népnek. Minden magyar embernek kötelező az örök Nagy-Magyarország tényét elfogadni.
Ez a magyarság kultúrájának, kollektív emlékezetének, egyik legfontosabb eleme. Aki ezt nem így gondolja, sőt ellenkezőjét hangoztatja az biztos lehet abban, hogy már semmi köze a magyarsághoz,annak szellemi egységét csak sorvasztja. Az ilyen ember nem lehet birtokosa a magyarság műveltségének és aki nem ismeri saját műveltségét, gyökértelenné válik, nem lesz képes formába önteni léte alapvető értékeit, így az értékek elmosódnak, összezavarodnak, nem tudnak kikristályosodni. Az ilyen embernél az egyensúly felborul, az ösztönök, érzések és érzelmek túl nagy jelentőséget nyernek,-- könnyen eluralkodnak felette a különféle szexuális perverziók és egyéb devianciák, úgymint homoszexualitás, túlhangsúlyos szexuális késztetés-- a megkülönböztető, józan tudás rovására. Elveszti józan ítélőképességét, és vele az önállóságát,--az ilyen ember idegen eszmék, vallások és kultúrák befolyása alá kerülhet--- ösztönei és érzelmei rabszolgájává válik, és könnyen mások irányítása alá kerül, mint ahogy ezt bizonyította is a közelmúlt történelme. És ezzel el is jutottunk a magyar baloldaliság és liberalizmus lelki okához.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.09. 10:55:35

@kackia:
ejnye de szépen mondta, újra is olvasom!
és tudja az a legjobb, hogy az ilyenektől rohamot kapnak a vendégek. :)

tölgy1 2010.05.09. 11:31:26

@Grift: ez rendben is lenne, csak arra nem ad kackia magyarázatot, hogy amikor még létezett és virult 1918 előtt Magyarország, akkor miért is jött létre ez a tor, ballib mentalitás.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.09. 11:52:07

@tölgy1: szerintem azt fogja mondani, olvassa el a tarnopolból.....-t :) :)

tevevanegypupu 2010.05.09. 12:10:19

"Minden magyar embernek kötelező az örök Nagy-Magyarország tényét elfogadni."

Nem csak a magyaroknak,ugy altalaban mindenkinek tudomasul kellene venni. Es ez ott is van a tudataban azoknak is akik szetdaraboltak es azoknak is akik ezeket a "darabokat" megkaptak. Nem veletlenul cirkuszolnak meg mindig, nem veletlenul gyulolkodnek. Ez abbol a felelembol es lelkiismeretfuradalasbol adodik amit ereznek, mert tudjak hogy nekik az nem jart es nem is fog jarni soha. Azok a reszek Magyarorszag, akarki is lakta, telepedett oda be es beszelt barmilyen nyelven is. Egy dologban terheli a magyarokat a felelosseg: hogy nem bantak tisztessegesebben a nemzetisegiekkel. De a buntetes akkor sincs aranyban az elkovetett igazsagtalansaggal sem. Es kulonben is, nem is azert kaptuk.

kackia 2010.05.09. 13:25:56

@Grift:

Persze úgy is mondhattam volna, azért mert elszaporodott a veteményeskertben az ormányos répabarkó.:))

mek.niif.hu/03400/03408/html/img/brehm-16-032-3.jpg

kackia 2010.05.09. 13:43:04

@tevevanegypupu: "Ez abbol a felelembol es lelkiismeretfuradalasbol adodik amit ereznek, mert tudjak hogy nekik az nem jart es nem is fog jarni soha."

Ez a tipikus tolvaj reflex, lelkiismeret furdalása van ugyan, tudja, hogy nem járna neki, visszaadni nem akarja,ezért folyamatosan támadással hárít.

A méltánytalan büntetésről csak ennyit.

"Nos, amikor a háború véget ért, a németek elmentek Párizsba, a Párizsi Békekonferenciára 1919-ben, 117 zsidó volt ott, mint a zsidóságot képviselő delegáció Bernard Baruch vezetésével. Én is ott voltam, kell, hogy tudjam."

jobbik.net/index.php?q=node/6081

A második részben Benjamin Freedman említést tesz erről az arcátlan cionista összeesküvésről.

www.youtube.com/watch?v=Q3Wokz2H9Ck

Sebastian Knight 2010.05.09. 13:44:52

@kackia:

Érdekes, ebben az írásban is hogy visszaköszön az a descartes-i eredetű gondolat, hogy az érzelmek alacsonyabb rendűek, mint a gondolkodás.
Mintha a kettőt el lehetne különíteni. (:

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.05.09. 14:20:27

tesz-vesz · kkbk.blog.hu 2010.05.08. 20:56:50

"deine papire!"

papiere, ill. még pontosabban Papiere. Ha már idegen nyelven kell vagdalkozni, akkor jobb lenne olyat választani, amit rendesen megtanultál.

picur3ka 2010.05.09. 14:25:07

@kackia:

Megkerestem az eredetit. Sok erdekes dolgot mond a ficko.

picur3ka 2010.05.09. 14:28:21

@ulloiut:

Nem tudom biztosra, de az az erzesem van, hogy TV egy kicsit dizlexias, vagy valami hasonlo. Jo lenne nem vagdalkozni esztelenul.

Kulonben is csak elgepelhet barmelyikunk, barmit. Tenyleg utalom, aki ebbol sportot uz. Nem erv, egyszeruen.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.05.09. 14:41:12

picur3ka/beleallos kampany 2010.05.09. 14:28:21

Érvnek nem érv, ezt nem is állítottam. Érvelnem ez esetben nem is kellett, mivel a „tartalmi” vitában nem vettem részt. Ha TV diszlexiás, akkor elnézést kérek. Persze, a helyesírási hiba önmagában elfogadható és teljesen érdektelen, de ha valaki más nyelven kezd el okoskodni, akkor megszűnik a toleranciám a helyesírási hibákat illetően, mert az a benyomásom, hogy sokan fel akarnak vágni valami nem létező vagy gyenge nyelvtudással. De lehet, hogy ki vagyok hegyezve erre és ez esetben túlreagáltam.

abandi 2010.05.09. 14:52:42

A frictomi nagyon vigyázott, hogy ne keveredjenek a "mélyszar" Jobbikosokkal!
Most meg a likud-fidesz kibaszta az imaházból őt is...

Ember embernek a farkasa,
De a fajtabélieknél nincs aljasa...
bb!

kackia 2010.05.09. 15:11:28

@Sebastian Knight: Akkor viszont, Coito Ergo Sum.:)

kackia 2010.05.09. 15:18:51

@picur3ka/beleallos kampany:

Hol találtad meg?
Bár azt hiszem olvastam a teljes és eredeti változatot is.

picur3ka 2010.05.09. 16:23:17

@kackia:

Ez aszondja, hogy az eredeti hangfelvetelt is ismeri:

www.sweetliberty.org/issues/israel/freedman.htm

Ugyanaz kulonben, a leforditott reszeket illetoen.

greybull 2010.05.10. 14:22:34

Nálam kevés nagyobb nacionalista volt már egészen kiskölyök korom óta,"nem, nem, soha, mindent vissza! stb". De.
De felnőve már egy kicsit másképp látom a dolgokat. Látom, hogy milyen elképesztően mocskos szar volt a magyar uralkodó osztály hajszálpontosan Mátyás királyunk halála napjával kezdődően egészen 1920-ig, sajnos részben még azt követően is, 45-től 89-ig újra ráerősítve, aztán 90-től a mai napig is. Ők voltak azok, akik mindent megtettek azért, hogy a Mátyás által felépített erős országot szétrombolják - egyenes utat építve (ez képzavar, tudom, de mégis ide illik az 'építés' kifejezés) 1526. aug.26-ig, a Mohács-i csatavesztésig. A török hódoltság törvényszerűen kivéreztette a magyarságot, és utána már nem volt talpraállás, majdnem végig, Trianonig kisebbségben voltunk, vagy alig-többségben (utóbbi is köszönet az asszimilálódott zsidóságnak). Szóval önvizsgálat, eszmélet, racionális cselekvés, ez kell!

kanpalisoda 2010.05.10. 20:24:39

Ez a "hoax" a jiddis egy újabb vívmánya?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.10. 22:17:06

@rajcsányi.gellért (ergé):
Régóta vágyom skóciába, s noha több alkalommal jártam a szigeten, sosem jutottam el a szebb részekre. Az már csak hab a tortán, hogy egy igazi kelta lenne a kalauzunk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.10. 22:21:32

@Bergeroth:
30-35 év előtt az történt, hogy az apád kibaszott szar asztalosnak bizonyult, ezért csinált kis szék helyett téged. Azóta biztosan bánja, hogy egy fakezű barom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.23. 18:41:54

@ZöldMarci: kicsit olyan vagy, mint a tip. érvelés a vöröscsillag ellen
süti beállítások módosítása