A legnagyobb mezőváros, a legismertebb mezőváros, egy főváros mezőváros, királyok, Habsburgok és Bourbonok mezővárosa, aminek délkeleti negyedeiben mégiscsak sokan köztársaságnak képzelik magukat. 3,2 millió ember, 607 négyzetkilométer, 14 metróvonal és irgalmatlan mennyiségű festmény, no meg templom. Madridban jártunk, és különös tekintettel voltunk az itt sajátos, eredeti állapotában megőrződött kommunizmusra.
Madridba 1561-ben tette át székhelyét II. Fülöp, biztos nyomasztotta, hogy Toledón osztoznia kellett az érsek-prímással. (XIII. Leó pápa aztán 1885-ben püpsökséget alapított Madridban, VI. Pál pápa pedig 1964-ben érseki rangra emelte.) Addig Madrid kis porfészek volt a spanyol sivatag Meseta közepén. Azonban azóta is elfelejtették városi rangra (ciudad) emelni, így hivatalosan ma is mezőváros (villa).
Madridban a metró kiviszi az embert a reptérre, illetve beviszi a reptérről a városba, aztán meg akár ki is viszi a városból - egyes vonalak ugyanis túlnyúlnak a város közigazgatási határán. A szerelvények csendesek, úgyhogy lehet rajtuk beszélgetni - amit a spanyolok meg is tesznek. Vagy ha nem, akkor olvasnak, mégha ponyvát is.
AlterMadrid
Madrid egy királyság fővárosa, mégis van benne egy köztársaság - Republica de Vallecas. Ezt a nemlétező hárompezós pénzt, melyet a nemlétező Vallecasi Antikapitalista Bank ad ki, a rajta feltüntetett szórakozóhelyeken lehet sörvásárlásra felhasználni.
Vallecas, avagy helyiül Vallekas egykor falu vagy kisváros volt, amit körülnőtt Madrid. Sokáig ez számított a helyi nyóckernek, csak épp a város szélén. Ma már csak a híre rossz, junkie-kkal inkább egy szomszéd negyedben lehet összefutni, Vallecast rendbe rakták, tiszta, élhető társasházas külváros lett belőle. A széle Madrid széle is egyben, a leendő parkon túl a kórós Meseta végeláthatatlan dombjai uralják a tájat.
Hogy a sivatagból park legyen, ahhoz nagyon sok víz kell, márpedig Madrid tele van parkokkal, konkrétan a város nyugati fele pedig úgy ahogy van, egy nagy park. Ezeket állandóan öntözik, és a friss telepítésű parkokban is minden növényhez elvezetik a vizet.
Madrid legbalosabb negyedében mindig az Izquierda Unida nyer (Egyesült Baloldal, amúgy a Wikipédia szerint kilenc spanyol ajkú országban van ilyen nevű párt), ami olyan, mintha Csepelen még mindig a Munkáspárt volna a favorit, vagy esetleg a Zöld Baloldal. Tulajdonképpen nevezhetnénk a negyedet kommunista rezervátumnak is. Alább például három zászlót csodálhatunk meg egymás mellett graffiti gyanánt: a bal szélen Kasztília zászlaját, a következőt nem kell magyarázni, majd a köztársasági zászlót (a spanyolok állítólag több, mint fele nem fotózkodna le az ország hivatalos lobogójával, mert fasiszta szimbólumnak tartja. Ellenben a köztársaság kommunista zászlajával már igen.)
Vallecasban van a világ legnagyobb anarchoszindikalista szervezetének a székhelye, és mindenféle kommunista matricákkal találkozni az utcán.
Pár napos madridi utam alatt egy pár éve kint élő ismerősöm albérletében szállásolt el. A főbérlők pedig egy kommunista zenekar tagjai. Vallecas minden bizonnyal a világ leggazdagabb kommunista közösségét rejti. Az egyik hálószobában például a Szovjetunió zászlajával szemben, az ágy végében áll a tévé, nehogy ki kelljen mozdulni a másik tévének otthon adó nappaliba. Éljen a dolgozó nép!
Errefelé nem újul meg a baloldal, régi nagy hősök képei vannak a falakon, a konyháén például Mao Ce-tunggé.
De előfordul a DDR-es tábla és NDK-s poszter is, a kubai elvtársakról pedig ne is beszéljünk. A mozgalmi ereklyegyűjtemény kiemelkedő darabjait jelenti egy Cheről szóló DVD-sorozat.
Állítólag, ha az ember tagja egy munkáspártnak, akkor ha Kubába utazik, csak a repülőt kell fizetnie, a kosztot, kvártélyt állják a kubai elvtársak - beleértve a szivart és a füvet is. Nem is tudom, miért nem ezzel kampányolnak a hazai ortodox kommerek.
Ott tartózkodásom alatt majdnem eljutottunk egy betiltott, ETA-párti baszk testvéri zenekar koncertjére, amolyan igazi konspirációs viszonyok között, pultalatti koncert, Madridból kitessékelt zenekar, de mivel már elmúltak azok az idők, amikor a betiltottság számunkra olyan nagyon izgi volt (Ricse-Ricse, hórukk), ezért inkább a következő napi éjszakára készültünk rá hosszabb alvással, magyarán fáradtak voltunk, és csesztünk koncertre menni.
Így néz ki egy vallecasi kommunista, de ne bántsátok, rendes gyerek. A lakásbeli gyűjtemény még egy rakat hűtőre ragasztott matricát foglal magában, olyan feliratokkal, mint Make capitalism history, meg Stop el criminalización de los movimientos sociales, azaz ne büntessék a szociális mozgalmakat. Továbbá különböző antifasiszta jelszavak, rendőrök által lefogott elvtársak szabadon bocsátáért küzdő feliratok, ilyesmi...
A gyűjtemény titkos része tartalmazott hatalmas - valószínűleg kubai - szivarokat is.
A kommunista szubkultúra zenekarai erősen Franco-ellenesek, és mivel az echte francoisták nem játszanak túl nagy szerepet a spanyol politikai életben, ez olyan, sőt ugyanaz, mint az itthoni antifasiszta harc. Nem tudom, mennyire létezik szervezett francoista rockszubkultúra, mindenesetre a kommerrel azonos súlycsoportot képviselhet, ha van ilyen. Érdekes lehet itt ragadni az időben a harmincas évekből, ahogy ezek a kommunisták teszik. Kár, hogy az Elesettek völgyére most nem jutott időm.
Ne vásároljon itt, nagyon drágák vagyunk!
Vallecast egyvalami miatt keresi fel időnként pár turista - azok pedig a Melldombok, ahonnan belátni egész Madridot.
Madridban azonban akad melegnegyed is (a Chuecánál kell leszállni a metróról), meg alternegyed is. Utóbbi arról ismerhető fel, hogy a graffiti az építészet legitim díszítőeszköz benne. Errefelé előfordulnak kendermagboltok, merhogy magot árulni ártatlan és legális dolog.
De azt azért nem szeretik, ha valaki túl merész a füstölésben: Ne füvezz a teraszon!
Feminista ház, feminista kukával (és a válság feminista megoldását hirdető falragasszal).
A királyi Madrid
Az érzékenylelkű konzervatív háborgó szívét könnyedén meg tudja nyugtatni: be kell mennie a belvárosba. Ezt metróval vagy hévvel is megteheti. Érdemes Atochánál, a főpályaudvarnál leszállni, és meglátogatni a madridi terrortámadások emlékhelyét,
valamint a pályaudvar mediterrán kertjét. Melyben ottjártunkkor ezoterikus várásorok ütöttek tanyát, nagyban folyt a kártyavetés.
A Retiro-park szélén antikváriusokba ütköztünk az utcán, itt találtunk olyan fura dolgokat, mint Hitler fő műve spanyolul (retusált Führerrel),
és olyan, csak erős önmegtartóztatásoknak köszönhetően meg nem vásárolt sorozatokat, mint Aznar kötetei.
A parkban tanyázik a világ egyetlen köztéri ördögszobra, a Lucifer hanyatlását ábrázoló Bukott angyal. Különösen tetszetősek és mulattatóak a szobor talapzatát díszítő szörnyfejek.
Megelégedéssel fogadtuk XII. Alfonz emlékművét,
meg a királyszobrokat is.
A városba befelé menet ütköztünk bele a Ministerio de Igualdadba, azaz az Egyenlőség Minisztériumába (ez a szociális minisztériumot takarja, kissé vonalasabb névadással).
Az érzékeny lelkű konzervatív boldogan nyugtázhatja, hogy helyén vannak még a királyok lovasszobrai, az irgalmatlan mennyiségű templomra azoban külön túrát - vagy napot - érdemes szervezni. Mi most ezt kihagytuk, inkább csak kívülről szemléltük meg őket, a spanyol vallási giccs híre elriasztott minket a betéréstől. A kirakatokban talált keresztény giccseket a Pápanyalókán lehet majd megtekinteni. Részünkről csak a madridi főszékesegyházat szemléznénk itt, habár vannak ennél értékesebb és szebb templomok a városban. Mivel hátulról fotóztuk, mert innen látszik robosztus tömbje, nem látszik a palotával szembeni főbejárat (úgyis minden fotó azt mutatja), amit azonban csak a király használhat.
Természetesen áhítattal tekintettünk a királyi palotára (Juan Carlos Alfonso Víctor María de Borbón y Borbón-Dos Sicilias, azaz János Károly király és családja nem itt lakik, hanem Madridtól 13 kilométerre délre, az egykori vadászkastélyban és a köré épült faluban, El Pradoban, a Zarzuela-palotában.)
A Pradót senki ne hagyja ki, aki Madridban jár, este hattól nyolcig ingyen lehet bemenni, a hatalmas sor se riasszon el senkit, mi tíz perc alatt bejutottunk, pedig jó száz-kétszáz méterre álltunk a bejárattól. Nem szaroznak a jegyek osztogatásával, a lényeget pedig pont meg lehet nézni másfél-két óra alatt. Érdemes elvenni egy képkalauzt, amiben feltüntetik, épp merre találhatóak a fontosabb alkotások, Goya, Velázquez, Bosch, ésatöbbi. Senki ne próbáljon meg mindent végignézni, lehetetlen vállalkozás, és felesleges is. A képeket az időszaki kiállítások miatt gyakran átrendezik, ezért minden évszakban máshol láthatóak.
Kimerítő városnézés után természetesen sörözni megy az ember, de nem ide, a város legrégebbi sörözőjébe, amit csak Német sörözőnek hívnak.
Vagy beül a központban megkóstolni a világ legjobb churrosát. A fánkszerű tésztából készült mártogatnivaló nélkül is működik a dolog, de akkor csak forrócsoki, és nem churros. Churrosozni megéri, ha más nem, hát már csak azért is, mert egy tál ilyen izé elmártogatása felér egy ebéddel.
Vagy bekukkanthatunk egy sonkamúzeumba is (Museo del Jamón), amit egyrészt hentesszerűség, másrészt étterem - ahol csak sonkát lehet rendelni. Viszont így is hosszúra nyúltam, úgyhogy éljen a király, búcsúzunk a Meseta képével, a város széléről. Valahol arra van Cañada Real, egy papíron nemlétező nyomortanya és drogelosztó, hát, kisváros. De oda majd egyszer inkább biztosított stábbal megyünk. Búcsúzóul jótanács: a spanyol boltok pontatlanul nyitnak, és pontosan zárnak. Éjjel-nappalit csak kínaiak üzemeltetnek, azokra általában ezt kínaiul is kiírják. Vasárnap semmi nincs nyitva, max pár kínai. A spanyolok ilyenkor otthon punnyadnak. Példát kéne venni róluk.