A Budaházy-dilemma: szabadul-e?
2010. március 18. írta: TuRuL_2k2

A Budaházy-dilemma: szabadul-e?

  Budaházy Györgynek összegyűlt a 750 ajánlószelvénye. Ha a helyi választási bizottság érvényesnek találja őket, és Budaházy jogerősen képviselőjelöltté válik, akkor előáll a Budaházy-dilemma: szabadlábra kell-e helyezni az előzetesben ülő jelöltet?

  Kolláth György korábban azt nyilatkozta, Budaházy mentelmi joga sem jelenti azt, hogy szabadlábon védekezhetne. Emellett a lehetőség mellett szól Egyed Zsolt példája is, akinek a mentelmi jogát (amiről egyébként maga is lemondott volna) az Országos Választási Bizottság felfüggesztette

  Ellenpéldaként ott van azonban Kolompár Orbán esete, aki tavaly az MCF jelöltje volt az EP-választáson, és erre az időre felfüggesztették a vele szemben folyó büntetőeljárást. 

  Megkérdeztük Futó Barnabás véleményét, aki azt mondta, hogy szerinte ha Budaházy Györgyöt nyilvántartásba veszik jelöltként, akkor a mentelmi jog miatt fel kell függeszteni az ellene folyó büntetőeljárást, emiatt pedig meg kell szüntetni a kényszerintézkedést is. Példaként Földesi-Szabó László esetét hozta fel, aki ellen szintén szünetel a büntetőeljárás. 

  Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezetője, egyben a Jobbik igazságügyminiszter-jelöltje a Mandiner blognak elmondta, hogy szerinte Budaházy nyilvántartásba vételekor fel kell függeszteni az ellene folyó összes büntetőeljárást (az államellenes bűncselekmények miatt például április 9-én kéne bíróság elé állnia) és szabadlábra kell helyezni. A legfőbb ügyész kezdeményezheti ugyan az OVB-nél a mentelmi jog felfüggesztését, de ha az OVB tartja magát az eddigi gyakorlatához, akkor fenntartja a mentelmi jogot. Gaudi-Nagy szerint Egyed Zsolt példája nem releváns Budaházy szempontjából, mivel magánvádas ügyről volt szó és a jelölt maga is kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését.

  Egy harmadik megkérdezett jogász álláspontja is az, hogy a nyilvántartásba vételkor szabadlábra kell helyezni a jelöltet, viszont ezzel egyidőben a hatóság kérheti az OVB-től a mentelmi jog felfüggesztését, amire megfelelő indok is van, hiszen Budaházy bevallottan visszaél a joggal, nem képviselő akar lenni, hanem ki szeretne szabadulni.

  Ha az OVB a felfüggesztés mellett dönt, akkor Budaházy ismét előzetesbe kerülhet - kérdés, hogy ebben az esetben megvárná-e ezt, vagy a betyárhagyományokhoz híven erdőn-mezőn bujkálva bekkelné ki a Jobbik hatalomrakerüléséig hátralévő rövid időt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr871849117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borsikm 2010.03.18. 13:20:20

@Samott: "Mert ha most a mentelmi jog moge bujik, azzal kb. mindent szembekopne amiert eddig kiallt."

Ugyan miért is? Azért, mert a hatályos jogszabályokat hatalmi érdekei szerint megerőszakoló vagy éppen azokra fittyet hányó hatalommal szembeni ellenállás részeként ő is megengedhetőnek tartja saját maga számára, hogy a hatályos jogszabályokat és törvényeket kijátssza vagy éppen semmibe vegye? Nagyon is helyesen teszi!

Amúgy ezzel kapcsolatban BGY elmondta az álláspontját:

"Akik azt mondják, hogy én most a mentelmi jog mögé akarnék elbújni, azoknak az a válaszom, hogy pont azok a politikai pozíciókban lévők, akik a nemzet ellen gaztetteket követtek el, akarnak a felelősségre vonás lehetősége elöl e mögé elbújni. Én a hosszú ideje tartó igaztalan üldöztetéstől szeretnék már végre megszabadulni. Ha ezek a gazemberek nem lennének, én se lennék üldözött, és nem lennék börtönben, de ha én nem lennék, ezek a gazemberek akkor is gazemberek lennének, csak egy tevékeny ellenségükkel kevesebb lenne. És ez nagy különbség! Alapvetően elvetem a mentelmi jog intézményét, és a megszüntetése mellett teszem le a voksomat. De most tisztelt választópolgár, támogatásommal ön is segítője lehet egy kísérletnek. Lássuk itt is érvényesül-e az oly sokszor tapasztalt kettős mérce, és csak a politikus bűnözőket védi ez az intézmény vagy véd egy általuk üldözött hazafit is, amennyiben honfitársai érdemesnek látják a képviseletükre? Vajon a választási bizottság elfogadja-e a jelölésemet, és kiszabadulhatok-e végre a börtönből vagy csak a közpénzeket elsikkasztó politikusok flangálhatnak szabadon? Már ezt megéri kipróbálni!"

Egyébként meg igencsak valószínű, hogy nem engedik ki. (a hatalmi érdekeknek megfelelő jogszabály-értelmezés megint bejátszik, ugyebár)

m.logic 2010.03.18. 13:28:21

Ha fel is függesztik mentelmi jogát, akkor fel kéne függeszteni Kolompár, Debreczeni, Dávid Ibi, Herényi, Helmeczy, ..... mentelmi jogát.

Pelso.. 2010.03.18. 13:29:58

@borsikm: Tehát, nagyon helyesen teszi, hogy ő is kijátszik bizonyos törvényeket?
Ez alapján, mitől különb?

m.logic 2010.03.18. 13:31:48

@Pelso..: Valaki bűnös és kijátszik szabályokat, valaki nem bűnös.

m.logic 2010.03.18. 13:34:12

@TuRuL_2k2: Kíváncsi leszek a Fidesz fenntartja-e ezt a terrorista-dumát. Csintalan megverése sem kerülne 9 hónapba, nemhogy egy üres ház ajtajának felgyújtása...

elég.volt 2010.03.18. 13:35:10

budaházy és a gerinc... muhahahahahaha szalonfasiszta

eszkep 2010.03.18. 13:41:50

@elég.volt: Birom, hogy az alacsony értelmi szinvonalú liberálisoknak mindenki fasiszta, akik nem szimpatikusak nekik.

borsikm 2010.03.18. 13:41:51

@Pelso..: Mitől különb? Talán attól, hogy míg az előbbiek a törvények kijátszásával alapvetően a saját hatalmi, anyagi érdekeik minél jobb érvényesülését segítik elő, szembemenve ezzel a közösség, a nemzet érdekeivel (elmúlt nyolc év tapasztalai alapján ez tény), addig az utóbbi éppen a ezek ellen küzd a rendelkezésére álló eszközökkel, és sokakkal ellentétben túljutott azon az ovis szellemi szinten, melynek képviselői szerint a törvények, demokrácia önmaguk gyönyörűségére léteznek, és nem valami magasabb rendű cél (pl.: nemzetünk gyarapodása, fennmaradás) biztosítására szolgáló eszközök, amelyekkel adott esetben vissza is lehet élni. Magyarul: ha olyan ellenféllel focizunk, aki a saját kénye-kedve szerint dönti a pályát, és a szabályokat is ő írja, önmagunk megszopatásán kívúl nincs okunk arra, hogy betartsuk ezeket a szabályokat.

asz_tapasz (törölt) 2010.03.18. 13:50:24

@TuRuL_2k2: tehát egy Fidesz-kormány alatt esélye sincs szabadlábra kerülnie? Akkor se ha a független magyar bíróság úgy dönt? Érdekes 4 (8? 12? 50?) év lesz ez a viktoriánus kor...

jobbra 2010.03.18. 13:52:07

elég.volt 2010.03.18. 13:35:10

Húzzál innen Telavivba!

Bloodscalp 2010.03.18. 13:53:40

szerintem nagyon is börtönbe való, de ha esetleg bejut(bejutatja a jobbik) nagyon is rávilágit arra hogy a választási rendszerünk egy nagy nulla

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 13:58:04

Engem Budaházy személye nem nagyon izgat:-/ Arra viszont erősen kíváncsi vagyok, hogy miért is tartják előzetesben lassan egy éve??? Hogy összegyűjtött-e 750 ajánlószelvényt, hát, az sem nagyon izgat:-/ Ellenben, ha Kolompár testvír és Földes-Szabó elvtárs élhet a mentelmi jogával, akkor nagyon meg lennék lepődve, ha Budaházy nem élhetne. És megkérdezném, hogy: most akkor, hogy is van ez???

ü
bbjnick

jobbra 2010.03.18. 14:00:51

Én is kiváncsi lennék mit mond Budaházy is, mert eddig nem engedték beszélni!

Terézágyú 2010.03.18. 14:04:45

Nem vagyok jogász, de nem számít különbségnek az, hogy valaki képviselő lett, mentelmi jogot kapott, és azután derültek ki róla disznóságok, míg ugye ebben az esetben az van, hogy a tett elkövetésekor, illetve a vádemeléskor még nem volt mentelmi joga???

Johnny336 2010.03.18. 14:16:12

Azért mert a BKV-nál lopnak, még nem jogosít fel engem, hogy talicskázzam ki a pénzt a munkahelyemről.

Azért mert néhány gerinctelen megélhetési politikus a mentelmi jog mögé bújik (el se kezdem sorolni), attól még neki sem kéne.
Nem tudom csinált-e akármit is. Ha csinált, akkor sittre vele. Ha nem csinált, akkor tűnés, meg se álljon hazáig.
De ez a "politikai fogoly vagyok" mentalitás...

Legyen annyira gerinces, hogy ő nem bújik a mentelmi jog mögé, hanem mondja azt: én kiállok ezek ellen mindenféle diplomáciai "csalás" nélkül. Idáig is ezt tette egyébként.

trallalalala 2010.03.18. 14:17:46

a legjobb helyen van most. és remélem marad is még nagyon sokáig.

borsikm 2010.03.18. 14:21:53

@trallalalala: te meg a legrosszabb helyen vagy. remélem már nem sokáig.

pakesz (törölt) 2010.03.18. 14:22:59

@borsikm: azert kisfiam mert a seggebol csinalt szajat
vagy forditva, leoboazott egy nagy bocifaszt vagy mi...

latom nem erted, akkro meg egyszer...
ha valakin szamonkernek valamit, es komolyan is gondoljak akkor hitelesnek kell lenni, na ha ezt a ferget inditjak akkor elvesztik a hitelesseguket
ennyi...

Szabó bakter 2010.03.18. 14:25:33

Nem tudom, hogy bűnös-e és nem is tisztem ítélkezni. Én a helyében simán lekoccolnék haza amennyi időre csak lehet.

hiba 2010.03.18. 14:26:27

@bbjnick: Egyetértek. Ha nem lenne a maffiózó Földesi-Szabó féle precedens, ami szintén egyértelműen csak az ellene folyó eljárás felfüggesztését célozta (vajon miért? itthon van még egyáltalán?) akkor azt mondanám, ne engedjék szabadon Budaházyt se. De ha annyira bátrak vagyunk, hogy milliárdos vámcsaló, NBH közeli maffiózókat szabadon engedünk, akkor járjon ez a közveszélyes hülyéknek is.

OmegA404 (törölt) 2010.03.18. 14:29:30

Szerintem nem kérdés, jogállam van, különben is sittről kapányoljon?

Milyen ótvaros banán köztáraság ez?

OmegA404 (törölt) 2010.03.18. 14:30:34

Meg hát azért az ártatlanság vélelme csak kijár neki is nem csak Hagyónak.

borsikm 2010.03.18. 14:31:04

@pakesz: figyelj faszomöccse, elég világosan levezettem, kettőnk közül ha valaki nem ért valamit, az nem én vagyok. Remélem kijön BGY, és akkor személyesen is felvilágosíthatod féreg mivoltáról :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 14:32:14

@Johnny336:

Ha Budaházy maga a főterrorista, a nagy Oszama bin Láden reinkarnációja, akkor hozzák már nyilvánosságra, hogy mit is követet el, hogy a jogbiztoság-érzetem helyrebillenjen. Ha viszont nem követett el semmi olyat, ami indokolná a fogvatartását, akkor...

Ha engem speciel lecsuknának ártatlanul egy évre, nem találkozhatnék a családommal, nem beszélhetnék a "nyilvánossággal", meg se' mondanák, hogy konkrétan mi a bajuk velem, lehet, hogy egy idő után én is politikai fogolynak kezdeném magam érezni:-/ Te nem?

ü
bbjnick

aaabbbccc 2010.03.18. 14:33:07

ha jól tudom, Budaházy ellen egy ember tanúvallomása van, ami elvileg nem túl sok, de Mór után persze simán kaphat életfogytot
ha Morvai nem lenne EU képviselő, akkor az ügyészség még ennyit sem mondott volna, hanem simán 2-3 évig előzetesben tartja, max 8 év múlva kap 3 milla kárpótlást
BTW Kolláth egy farok, és pénzért bármit nyilatkozik (nálunk a polgármester vett tőle jogi szakvéleményt ami véletlenül a polgármester lopását támasztotta alá)

1848-ban az átlag polgárnak Petőfi is csak egy felforgató elem volt aki a status quo ellen lázadt, ma meg hős
akinek így utólag igaza volt, és jól tette, hogy fegyverrel harcolt a maga igazáért
nem hinném, hogy Budaházy korunk Petőfije (vagy Orbán korunk Kossuth-ja, amit nemrég olvastam), de a jelenlegi status quo-t (beleértve a Fideszes lopásokat is!!!) mindenáron fel kell számolni

gitáros 2010.03.18. 14:36:36

"Kolláth egy farok, és pénzért bármit nyilatkozik (nálunk a polgármester vett tőle jogi szakvéleményt"

Ez tetszik. :)
Pénzért, bazmeg, igen. Az a munkája ugyanis többek között, hogy jogi szakvéleményt adjon...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.18. 14:39:36

Szerintem ha kiszabadul, akkor legközelebb valami távoli országból fog levelet írni az MSZP-nek hogy:
"Kapjátok be!"
Én a helyében ezt tenném, legalábbis most ebben a pillanatban.

Mikulka2 2010.03.18. 14:40:31

hazafi nem az, aki ezt állítja magáról. a tettek beszélnek.
gazember sem az, akiről valaki azt állítja, hanem akit a bíróság elítél. ez a jogállami norma. pl. aki tartja magát a jogállami keretekhez, az már tett egy lépést afelé, hogy hazafi legyen.

Bloodscalp 2010.03.18. 14:43:16

@bbjnick: nyilván azért tartják bennt mert van ellene bízonyiték az előzetesre, azért mert te nem vagy erröl tájékoztatva még lehet:)
még nagyon sok bűnügyröl nem vagy szerintem..:)

jobbra 2010.03.18. 14:43:41

Talon Karrde · www.kitvalasztanal.hu/ 2010.03.18. 14:39:36

Van még mszp?? :DDDD hehehehehe

"azta" 2010.03.18. 14:44:39

@aaabbbccc:
ühümmm! persze! Keverjük ide Petőfit is rögtön! azzal, hogy történelmi neveket, ereklyéket használtok, még nem lesztek szalonképesek - ezek számotokra csak álarcok. szakadjatok le Petőfiről, a zászlóinkról, a ruháinról - legalábbis mint szervezet. egyénileg meg csináltok amit akartok.

kérdés:
németül miért van kiírva, hogy szabadságot budaházInak? csak nem a nemzetiszocialista német elvtársakra való utalásféleképpen? csak kérdem.

jobbra 2010.03.18. 14:44:50

@Bloodscalp:

Mesélj hadd tudjunk mi is dolgokat :DD

Dauntless 2010.03.18. 14:46:16

Kedves Jobbikosok!

Vegyétek már észre magatokat. Ez a Budaházy ügy többet visz tőletek, mint hoz! A magyarok többsége utálja a hőbörgést. A Fidesz már vesztett emiatt két választást.

jobbra 2010.03.18. 14:48:24

@Dauntless:

Szerintem beszélj 1szám 1-es személyben ,jobb lesz :D ne általánosits pls

Mikulka2 2010.03.18. 14:48:51

bocs, de már vicces, aki szerint a jobbik még hiteles (felháborodnak, ha antiszemitázzák őket, miközben ld. barikád címlap)

m.logic 2010.03.18. 14:50:50

@Dauntless: Nem mi Budaházyzunk. Csak Morvai és a média... Én például egy cseppet sem bírom az alakot, de ettől még úgy gondolom politikai fogoly.

Dr Kangörény 2010.03.18. 14:52:16

Választási program része: megszűntetjük a képviselők mentelmi jogát. Valódi tett: gyűjtsünk ajánlószelvényeket budaházynak, hogy a mentelmi jog mögé bújhasson.

Mintha pont ezeket a kettősségeket vetné a jobbik-budaházy-kuruc.info a jelenlegi hatalmi elit szemére - teljes joggal. Viszont amint róluk van szó, rögtön beindul az automatikus politikusi reakció: "kivéve mi".

Persze, akinek ez bántja a szemét, az liberálbolsevikzsidókomcsi, automatikusan.

m.logic 2010.03.18. 14:52:19

@Mikulka2: A Jobbik "antiszemitizmusa" reakció a zsidó tettekre, nem pedig a semmiből jövő zsidógyűlölet.

Valandil 2010.03.18. 14:52:47

@jobbra: Megmondaná, hogy ennek a rendszernek ő a Martinovics Ignáca. Beütött ügynök, akit beáldoznak, miután elvégezte a feladatát...

Dauntless 2010.03.18. 14:52:49

@jobbra: Kisebbség vagytok, csak vergődtök. Ködös baromságaitok már a téveszmék határát súrolják. Viszont jól meg lehet gazdagodni a szkíta cuccokból. Vicces látni, ahogy a sok nyilazó hagyományőrző pilisi szívcsakra hívő és az igazi neonáci közös pártban tömörül.

Bloodscalp 2010.03.18. 14:53:25

@jobbra: várd ki a jóvilágot áprilisig, majd visszahozzák a walt disney-t vasárnap délután, kapsz majd mesét:)

m.logic 2010.03.18. 14:53:28

@Kangörény_: Nem a Jobbik gyűjtötte. Nem is párttagok gyűjtötték neki.

Dauntless 2010.03.18. 14:53:50

Sajnálom azokat akik őszinte nemzeti érzéseiktől vezetve közétek kerülnek.

Johnny336 2010.03.18. 14:57:58

Ebből nem tudnak jól kijönni. Mármint Jobbik-szinten.

Ha Budaházy benn marad, akkor hőböröghet a tábor, hogy miért hagyják magára.
Ha kijön, akkor pedig az ellentábor egyből mutogathat, hogy "hohó, ez sem jobb, mint a többi".

Nehéz ügy. Ezért nem vagyok politikus, se pártfunki, és nem folyok bele a politizálásba.
Szavazok arra, akire tervezem, és nálam itt megállt.

@bbjnick: állam ellenes bűncselekmények előkészülete. az alkotmányos rend megdöntésére irányuló bűncselekmények előkészülete. Vagy mi lehet a full hivatalos jogi megnevezés.

Azon a véleményen vagyok én is, hogy találtak egy kellően hangos és forrófejű figurát az ellentáborból, elővették, bekasztlizták, és most ebből élnek, ezt használják a kampány során. Mármint a jelenlegiek. A magukfajták :D

SZDSZPistike 2010.03.18. 15:01:12

Ha Bokros Lajos bejuthat a Parlamentbe -valami csoda folytán-, akkor Budaházy előtt is ugyanúgy nyitva a kapu, menjen

abandi 2010.03.18. 15:01:30

A cigány főkolompárorbány, meg röhög a markába és osztogatja a kopicetlit a magukfajtáknak!
Éljen!

nyuszichat 2010.03.18. 15:01:56

Ha ezek után sem engedik ki, lesz kis botrány az tuti....:(:(:(

sexhell.hu
anotherlife2time.qwqw.hu

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.18. 15:03:22

Leszarom ki kicsoda, milyen szervezet tagja, ki, kit támogat.

TÉNYEK:

Egy bejárati ajtó összekormozása, egy ember megverése ( 8 napon belül gyógyuló sérülések okozása), terrorcselekménynek van nyilvánítva.

Az Aranykéz utcai robbantás érdekekes módon nem volt terrorcselekmény, holott több civil ártatlan áldozata is volt,és feltételezhetően bűnszövetkezet követte el.

Budaházy ellen nincs bizonyíték, mégis lassan egy éve ül.

A Szögi lincselés gyanusítottjai, a Cosma gyilkosság gyanusítottjai, a kiskunlacházi lány feltételezett gyilkosa, mind elmondhatta a saját verzióját a nagy nyilvánosság előtt.

Budaházyt nem engedik megszólalni.

Ebben az országban mindenkinek jár az ártatlanság vélelme ( Hunvaldtól Cuslágig), kivéve Budaházy GYörgyöt, mert ő alapból ki van kiálltva terroristának.

Eddig voltak a tények. Engem ezek a TÉNYEk QRVÁRA ZAVARNAK, ezt kellene elmagyarázni tahókáim.

Amúgy leszarom Budaházyt, nem rokonom, nem haverom, csak azért bassza a csőröm, mert holnap ilyen bárkivel következmények nélkül megtörténhet ebben az országban.

trallalalala 2010.03.18. 15:08:10

@borsikm: tudom, tudom, meg telaviv, meg az ilyenkor szokásos - és roppant eredeti - fasiszta baromságaitok. szánalmasan egyszerűek vagytok. pontagyúak. de ezzel együtt is én roppant jól szórakozom a primitív vergődéseiteken. csak így tovább! :D

Gestas 2010.03.18. 15:08:14

Földesi Szabót azért engedték szabadon, mert a Bálint Antónia csávója és valakinek főzni kell a jövő heti vacsoracsatában is.
Ja és Budaházy egy Pszhiátriai állatorvosi ló!
Csak, hogy 1-1 legyek:)

borsikm 2010.03.18. 15:13:58

@Mikulka2: " hazafi nem az, aki ezt állítja magáról. a tettek beszélnek.
gazember sem az, akiről valaki azt állítja, hanem akit a bíróság elítél. ez a jogállami norma. pl. aki tartja magát a jogállami keretekhez, az már tett egy lépést afelé, hogy hazafi legyen."

Tehát akkor leszögezhetjük, hogy a jelenleg hatalmon lévők nem hazafiak, hiszen számtalanszor köpték szemen a jogállami kereteket?

Akkor viszont aki ezen nemhazafiak ellen küzd, az micsoda? Nem hazafi, mert nem veti alá magát a nemhazafiak által csűrt-csavart jogállami kereteknek? Vagy netán az 56-os hősök sem voltak hazafiak, mert a fennálló joggal szemben cselekedtek? És a demokratikusan megválasztott Hitler ellen merényletet megkísérlő németek sem voltak hazafiak, demokraták?

Fasság az érvelésed. A jogi rendszer nem önmaga gyönyörűségére van, fel kéne már fogni.

abandi 2010.03.18. 15:15:34

@trallalalala:

"Kolláth György alkotmányjogász szerint, amennyiben az Országos Választási Bizottság hitelesíti a szelvényeket, életbe lép az előzetes feltételes mentelmi jogról szóló szabály, amely a múltra vonatkozóan nem ad menlevelet, de a törvény értelmében azonnali hatállyal le kell állítani az országgyűlési képviselőjelölt ellen jelenleg folyó büntetőeljárást, és szabadlábra kell helyezni a gyanúsítottat a választások eredményének hivatalos kihirdetéséig."

Mi van,már egymást sem szeretitek szopni?

borsikm 2010.03.18. 15:16:20

@trallalalala: érdemben is meg kívánsz szólalni, vagy jól érzed magad a saját szánalmasan együgyű, pontagyú szintjén?

Költői a kérdés, láthatóan igen. Ignore on.

borsikm 2010.03.18. 15:19:52

@Mikulka2: és mielőtt megkapom a standard választ, hogy miért hasonlítom BGY-t 56-osokhoz, ellenállókhoz, leszögezném, hogy nem hasonlítottam, csupán érvrendszered logikai tarthatatlanságára hívtam fel becses figyelmed.

Gestas 2010.03.18. 15:21:25

Gondolom azt a napot amikor kiszabadul ez a retek nemzeti ünnepé fogják nyilvánítani.

abandi 2010.03.18. 15:22:26

@borsikm:
Láttam a zátévén a désit, meg egy fideszes szarkavarót, amint éppen a szem-magnó tanúnak nem hittek...

abandi 2010.03.18. 15:23:35

@Gestas:
Gondolom jiddisül jobban menne a nyelvtan...

aaabbbccc 2010.03.18. 15:25:13

@gitaros
akkor nem jül írtam biztos, Kolláth pénzért alátámasztotta, hogy jogosan lopott

@azta
persze, Budaházy nem Petőfi, de küzdeni a jó célért, kockáztatni a szabadságát, vállalni, hogy elszakítják a családjától akkor is becsülendő dolog

Bloodscalp 2010.03.18. 15:27:21

@borsikm: bárki aki köztörvényes! vagy egyéb bűncselekményt követ el, jöhessen ki ideiglenesen mert összekapart 750 cetlit?

mint sokminden mást, a választási rendszert is át kellene alakitani

Gestas 2010.03.18. 15:30:03

@abandi:
Elnézést Grétsy Lacibá, hogy kihagytam egy vesszőt, vagy ékezetet tévesztettem.
Szégyenembe meg se állok Tel-Avivig!

jobbra 2010.03.18. 15:30:12

@Bloodscalp:

Ennél a tolvajbandánál mindenképpen jobbak lesznek!!

Netuddki. 2010.03.18. 15:31:07

"bekkelné ki a Jobbik hatalomrakerüléséig hátralévő rövid időt"

He? Valamit tudtok, amit én nem?

budaházi pedig akkor is mszp-fidesz bérenc. Még akkor is ha esetleg ő maga nem is tud róla.

jobbra 2010.03.18. 15:32:58

@Gestas:

Ne is, odautadat fizetem ,csak maradj is ott :D

Bruno 2010.03.18. 15:44:52

Ha a jogászok lesznek olyan barmok, hogy futni engedik ezt a nettó náci terroristát, akkor majd elbújuk mint egy patkáény és legyen aki megkeresse. Remélem a terrorelhárító szolgálat majd megkeresi és visszakerül oda ahová való a börtönbe.Két gond van csak: közben lövöldözni és gyilkolni fog, meg majd az én pénzemen kell újra elfogni.

mirikrantz 2010.03.18. 15:47:45

csak nálunk lehetséges hogy valaki a börtönben is ajánlószelvényeket gyűjtögessen? Ha tényleg ilyen hülye a jogszabályunk hát megérdemeljük. A mentelmi jog visszamenőleg is érvényes? Hogy van ez? Még egy ilyen hülye országot!

abandi 2010.03.18. 15:48:17

@Bruno:
Ja, és:
"Jönnek a holovácok és gyilok van a kezükben!"
Szól egy hang ...a négyszögletes kerek erdőből!

csárli hárper 2010.03.18. 15:54:30

na bassza meg, ha ezt tudom én is összekaparok pár cédulát és rögtön ejtik a súlyos testi sértést,de még nem késő, kűggyetek nekem is sokat, majd meghálálom "okosba, magyarosan" nokiás dobozokkal ha bekerülök a nagy büdösbe....

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.18. 16:00:14

@mirikrantz:
JA a Hunvald meg kapja a fizetést a börtönben is. VAgy akkor nem háborodtál fel ennyire?

Bruno 2010.03.18. 16:00:50

@abandi: nem, nem a holovácok jönnek, hanem a jobbikos és jobbiktól is jobbra álló nácik (mint pl: náciházy, pardon budaházy)

abandi 2010.03.18. 16:07:10

@Bruno:
A magatokféléknek még mindig kunbéla a főrabbi!
Rettegj csak tovább, vagy csomagolsz-e már?

Macskanátha 2010.03.18. 16:07:22

Szerintem egy kicsit korán isznak a medve bőrére! Mert 3 dolog biztos:
1.) Az OVB nagyítóval fog megnézni vagy hatvanszor minden egyes kopogtatócédulát, amit Budaházy nevére töltöttek ki. És a legkisebb kétség esetén érvénytelennek fogják nyilvánítani amennyit csak lehet.
2.) Épp ezért annak idején még a kuruc info is azt írta, hogy legalább ezer cédula kellene ahhoz, hogy biztosra menjenek. Márpedig, egy múlt heti kuruc post szerint 400 körül jártak, tehát ha már meg is van a 750, akkor is nagyon szűken, amibe nem fér bele semmilyen "adminisztrációs" hiba.
3.) Az Index azt írja, hogy az előzetes letartóztatás megszüntetése külön bírói döntés kérdése, tehát nem automatikus. Ergo, B.Gy. akkor szabadul, ha nemzeti érzelmű a bíró, amire azért elég kicsi az esély...

greybull 2010.03.18. 16:17:58

Nem kedvelem Budaházyt. De! - semmit nem kívánok a magyar politikában jobban, mint azt, hogy Budaházy György minél előbb szabadlábon legyen!!!! Alávaló koncepciós ügy folyik ellene - szín és zsír hazugság az egész Magyarok Nyilai, 50-es évek eleji aljas koncepciós ügy, csak ismételni tudom magam. Gyuri! A hőbörgéseddel nem értek egyet, de kérem a magyarok Magasságos Úristenét, hogy szabadítson Téged minél előbb ki!!! Ha 04.11.után módom lesz, mindent megteszek én is ezért...

Johnny336 2010.03.18. 16:19:00

@Bruno: Budaházy jelenleg börtönben van, mégis lövöldöznek, meg gyilkolnak az utcán - mások. Azok elfogására is sajnálod a pénzt?

lutria 2010.03.18. 16:20:59

Az nem számit hogy valaki fehérgalléros bűnöző,csalásért,sikkasztásért büntetnék vagy pedig robbantásért,gyújtogatásért,gyilkosságra való előkészületért járna a büntetés?

Vateraman 2010.03.18. 16:22:33

Küzdeni a jó célért? Ez egy terrorista, nem hazafi.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.03.18. 16:26:23

Jobbik: "Megszüntetjük a mentelmi jogot"

Aha, a szátokból meg segget csináltok. Bírtam a Jobbikot, de ez nagyon gagyi eljárás, most már tényleg nincs kire szavazni, ezek is ugyan olyan suttyó gecik mint a többi.

Ray  · flavors.me/raymund 2010.03.18. 16:27:31

hányinger ami faszházi körül megy...

Bloodscalp 2010.03.18. 16:28:53

@Vateraman: pontosabban robbantgat és kövöldöz a jó célért, dehát ami itt terrorista, ott szabadságharcos ugye...

Tóth Ágas 2010.03.18. 16:55:09

basszus legalább egy terroristánk legyen végre ebben a kurva országban, szegény Draskovics is mennyit gürizett ezen.

a baloldalnak is fontos lenne, elvtársak. a békaembert kihúzhatják a történetből, de Lendvai elvtársnőt már meg se akarják ölni?

nigh5 2010.03.18. 16:58:02

Milyen buli lenne, ha Budaházy cellájába Szilvássy kerülne be? Talán ő a tartótisztje. Mert, hogy a történet vele előbb a túl sok rendőrségi álbénázással, majd a hirtelen szigorral valahogy nem jön ki kerekre nekem.

Pelso.. 2010.03.18. 16:59:08

@m.logic: Bíróság döntése, ki bűnös.

@borsikm: Nem különb, pillanatnyi státusza: gyanúsított, természetesen vonatkozik rá az ártatlanság vélelme.
Na nehogy már néhány önjelölt "szabadságharcos" alkalmazzon öntörvényt.
Miféle magasabb rendű cél? Az ő véleménye szerint?

gramercy 2010.03.18. 16:59:17

nem Budaházy a lényeg, hanem hogy a Jobbik és támogatóik hogyan viszonyulnak a helyzethez

képmutatóan

mirikrantz 2010.03.18. 17:04:35

@anti_troll: jaj dehogynem, az a másik disznóság! Meg ha akarom elmegyek a meghallgatásra, ha akarom nem. Szépen vagyunk!

==T== 2010.03.18. 17:07:59

Azért azt megjegyezném, hogy bár én sem tartom 100-asnk BGY-t, de az eddig ismert bizonyítékok elég soványak, vagyis jó eséllyel tényleg politikai fogoly.

borsikm 2010.03.18. 17:55:56

@Pelso..: fuss neki meg egyszer, mert nem sikerult ertelmezned. Vigasztaljon az, hogy ezzel nem vagy egyedul.

@Tomi from Space: hany bogrenel tartasz, mondd? :DD

SzaGyu 2010.03.18. 17:58:41

Javaslatom:
Legyen minden évben parlamenti választás és akkor minden letartóztatott bűnözőt ki lehet hozni az előzetesből!

Ha egy valakit letartóztatnak, akkor mondjon le egy képviselő, és igy újabb előzetes szabadulhat ki!

Ekkor minden bűnöző a parlamentbe lenne és rájuk lehetne (végre) zárni az ajtót!
MI LESZ EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL?

zoli29 2010.03.18. 18:02:35

"Egy hét múlva szabad lehet Budaházy"
www.hirszerzo.hu/cikk.egy_het_mulva_szabad_lehet_budahazy.143855.html

Ha tényleg kiengedik, az vagy a magyar jogrendszer szégyene lesz, vagy az derülhet ki, hogy Budaházy közel sem olyan veszélyes bűnöző, mint ahogy a média próbálja beállítani.

Pelso.. 2010.03.18. 18:17:58

@borsikm: Nincs mit értelmeznem.
Próbáld megérteni, bűnös ill ártatlan mivolta, s az, hogy kiengedik-e vagy sem, nos, az két külön dolog.

Bloodscalp 2010.03.18. 18:23:54

@zoli29: a magyar média szavára ennyire azért nem kénne adnod:) és csak most jössz rá hogy a jogrendszerben van valami bibi?:)

lorantka_a_gall 2010.03.18. 22:20:05

"a Jobbik hatalomrakerüléséig hátralévő rövid idő"

AHHHAHA! Ez jó poén. :D

marós 2010.03.19. 07:19:00

Én azt híttem, hogy képviselő jelölt, képviselő, közalkalmazott csak az lehet, akinek van erkölcse, bocs, erkölcsi bízonyítványa.

Pelso.. 2010.03.19. 07:57:05

@marós: Dehogy, a képviselő jelöltség alap feltétele, hogy az alanynak politikai hitvallástól függetlenül kellően vastag a bőr legyen a pofáján.

Bukkake Udon 2010.03.25. 15:44:21

@m.logic: Helmeczy kérte mentelmi joga felfüggesztését az OVB-től
süti beállítások módosítása