Szokták volt emlegetni művelt publicisták és elemzők, hogy a Fidesz ígéretcunamija az égig ér és ezzel olyan magasra tolta a lécet maga fölé, hogy nehéz lesz azt átugrania - nincs sok vitatkoznivaló ezzel az állítással, a Fidesznek olyan kihívásokkal kell megküzdenie, mint eddig senkinek. Ám van már nagyobb populista a Fidesznél, ezért kalandozzunk el az új erő, a Jobbik felé.

  Ha ugyanis a Fidesz felé komoly elvárások fogalmazódnak meg, akkor a Jobbik maga a megtestesült reménytemető. Alább megpróbáljuk felvázolni, miért erősödtek meg, és miért törvényszerű, hogy a zeniten túl csak az elhiteltelenedés várhat rájuk.

  Divat ma jobbikozni és divat ma jobbikosnak lenni, ezért kitekintéssel kezdünk. Az ember alaptermészetéhez tartozik az új, a tiszta és a kipróbálatlan felé fordulás, ha a régi, az ismert már használt és piszkosabb. Ebben nincsen semmi különleges, mindenki így működik, a kicsit tudatosabbak a huszas éveik közepére fölismerik, hogy az új nem feltétlenül jobb, csak új; de ennek taglalását a Konzervatóriumra bízzuk. Inkább az különös, hogy az értelmezők mennyire egysíkúan és kancsal csőlátás mellett viszonyulnak a Jobbik jelentette kihíváshoz. A felszín kapargatása folyik, holott a mélyben komoly dolgok történnek.

  Az áttekintés végett érdemes felidézni, a közélet megmondói szerint mi áll a Jobbik megerősödése mögött:
- a Fidesz, amely a kérlelhetetlen ellenzékiséggel támadta a jótevő baloldalt,
- a mucsai, tudatlan, populista szólamokra vevő tömegek.

  Mindkét állítás a valóság elkendőzésére, nem pedig feltárására szolgál. A Jobbik megerősödése ugyanis nem egyetlen társadalmi aktor, hanem sok-sok egymásraépülő és egymást erősítő válság együttes következménye. Létrejötte, megerősödése mögött olyan feltáratlan, kibeszéletlen és egyre feszítőbb gondok állnak, amik mára bőven túl vannak a kritikus szinten. A Jobbik csupán kisajátított bizonyos témákat és sikerrel mutatott fel olyan társadalmi problémákat, amik ugyan messze voltak a hivatalos nyilvánosság fősodrától, ám értő fülekre találtak.

Rendet!

  Az egyik ilyen jelentős témája a Jobbiknak az általuk cigánybűnözésnek nevezett problémahalmaz, ami természetszerűleg jóval komplexebb, mint ahogy azt a szélsőjobboldalon tálalják. De egy dolgot nem lehet elvitatni: a fölvetés nem egy ködös absztrakció, hanem sok kis helyi valóság leképeződése. Észak-Magyarországon tízezrek napi élethelyzete, hogy őt, ismerőseit, szomszédait vegzálják az utcán, kirabolják, elszedik értékeit, telefonját, zsebpénzét, nyugdíját vagy felszedik a veteményeskertjét. Ha az elkövetők megrémülnek, akkor pedig kifordul belőlük a barbár ösztönállat és tizenéves gyerekek agyonvernek magatehetetlen időseket.

  Legtöbbször az áldozatok már nem is szólnak a rendőröknek, olyannyira tehetetlen arrafelé az államhatalom. Ebbe a konfliktusos közegbe a Jobbik úgy érkezett meg, hogy „csak ránk számíthattok, mi veletek vagyunk”. És az emberek abban bíznak, akit látnak, aki közel van hozzájuk. Ez is egy természetes emberi válasz. A magunkra maradottság érzetére a Jobbik kiválóan épült rá: a szélsőjobboldal támaszt nyújtott olyan embereknek, akik senkitől sem remélhettek már segítséget. Mindez azonban még mindig csak területi értelemben erősítette volna meg a Jobbikot, ám ehelyett az országban mindenhol tapintható a kemény és teljesen differenciálatlan cigányellenesség.

Netcigány - gettók a virtuális világban

  Miért? Tessék fölnézni a napiszar.com, a netszar.com vagy a puruttya.hu oldalakra: minden nap 20-25 új bejegyzés található ezeken a honlapokon, amikben cigányok karddal, vagy szétgyúrva, nagy értékű autóval feszítve, kilónyi fuxszokkal vagy rengeteg pénzzel lefotózva láthatók - mindegyik kép a közösségi oldalakról van begyűjtve. Azaz a Jobbik és kapcsolódó kultúrköre az internet segítségével olyan fiatalok számára is házhoz vitte a problémás cigányokat, akiknek korábban fogalmuk sem volt arról, hogy ilyen embrek léteznek.

Munkát, kenyeret!

  A Jobbik megerősödésének másik komoly oka, hogy Magyarország tőkeszegény ország, és ez a kijelentés igaz a társadalmi-, kulturális-, és humántőkére, valamint a reálgazdaságot életben tartó pénzügyi tőkére egyaránt. Most szorítkozzunk a pénzügyi tőkére. A magyar rendszerváltás kikerülte a kérdés megválaszolását: akarunk-e tulajdont visszajuttatni azoknak, akiktől az államosítás elvette azt?

  Az akkori döntéshozók abban voltak érdekeltek, hogy az átmeneti életszínvonal-esést gyors fellendülés kövesse, így a gyógyírt a gyors kiárusításban és a radikális gazdasági szerkezetváltásban találták meg. Ma már látjuk, milyen eredménnyel. Agyonadóztatott, komoly versenyhátrányt fölhalmozó, a bürokrácia kénye-kedvének kiszolgáltatott KKV-k az egyik oldalon, és a munkaképes népesség alig 20%-át foglalkoztató tőkeerős, versenyképes, a technológiai know-how és a munkahelyteremtés ellentételezéseként sok esetben adómentes transznacionális tőke befektetései a másik oldalon.

  Mindez még mindig kevés lenne ahhoz, hogy a Jobbik megerősödjön. Ehhez kellett a gazdasági világválságnak nevezett pénzügyi problémahalmaz, ami a megszorítások következtében a lakosságot, a hitelszűke miatt pedig a reálgazdaságot is érinti. Ma Magyarországon - különösen vidéken - tízezrek léthelyzete, hogy a kiskereskedelmi forgalma csökken, a panziójából elmaradnak a vendégek, hogy a korábban exportpiacokra szállított vágóállatai nem kellenek senkinek. Jelenleg ez a kistulajdonosi-vállalkozói kör az elmúlt 20 évben megteremtett viszonylagos egzisztenciáját éli föl - és közben azt látja és hallja, hogy van egy párt, mely elűzné a nép zsírján élősködő multikat, vagyis megnevezi azokat, akik miatt nem megy a szekér, és reflektál a személyes élethelyzetére.

  Vagyis a Jobbik megerősödése a félresiklottak, tulajdontalanok milliói számára perspektívát nyújtani képtelen magyar kapitalizmus következménye is.

Generációs lázadás

  Miért erős a Jobbik a fiatalok körében? Erre is létezik egy megközelítés: a Fidesz '89-es berobbanása magával húzott egy generációnyi fiatal értelmiségit, a gazdaság pedig egészen a 2000-es évek közepéig nagyjából biztosította, hogy ha szorgalmas és okos vagy, akkor van normálisan fizető munkád. Ez is megváltozott. A gazdaságban recesszió van, másrészt a közéletileg aktív fiatalok - akármennyi ifjúsági szervezet is létezik -, nem kaptak elég teret.

  A Jobbik-generáció politikus tagjainak közéletbeli teljesítményét, a fáradhatatlan menetelést, az állandó akciózgatást figyelve úgy tűnik, kimondták egymás között: „tudod ki fog ezekkel az öregekkel (a negyvenes-ötvenesekkel) faszkodni, inkább csináljuk a saját politikánkat az öregek nélkül”. Azaz a Jobbik generációs lázadás is a beszűkült mobilizáció miatt. Mindehhez azonban az is szorosan hozzátartozik, hogy a Jobbiknak korábban volt ellenkultúrája (Magyar Sziget, rockzenekarok), mint hogy középerővé vált.

Az utcai front

  A föntebb taglaltak még mindig csak egyes elemei az előretörésnek, nem a teljes kép. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jobbik sikerrel repült rá azon felháborodott tömegekre, akik valóban úgy gondolták, az őszödi igazságba beleroggyant és elhiteltelenedett kormányak mennie kell. Sokáig a Fidesz is így gondolta és követelte is hangosan. Annyiszor számolt hármat a kormányra, amennyit klasszis boxolók nem kapnak pályájuk során. A kormány persze maradt és a Fidesz is elhalkult.

  Nem így a szélsőjobb, amely nem hagyta annyiban a dolgot és mindig tüzelte az embereket: ezeket elzavarjuk és minden rendben lesz. Vagyis egy idő után a szélsőjobb einstandolta azokat a tömegeket, akik szerint megengedhetetlen, hogy egy totálisan hiteltelen kormány intézze az ügyeinket. Ezeknek a tömegeknek - ahogyan pl. a cigányoktól rettegőknek is -, a Jobbik egy idő után fölkínálta az egyedül vagyunk életérzést is: vagyunk mi, akik az igazság, a jó oldalán állunk, és szemben velünk mindenki más, aki egytől-egyig a komcsik rémuralmában érdekeltek. Egyedül ránk számíthattok, mindenki más elárul benneteket - ez a gondolat nagyon hangsúlyos közösségi kovász a Jobbikban.

Fúj, politikusok!

  Amiben még rendkívül jó a Jobbik, az az elitellenesség. Elitellenesség mindig lesz. Viszont az, hogy a Jobbik totális elutasítása ennyi sok értő fülre talál, az jóval túlmutat a lakótelepi kocsmagőz hangulatán. Vagyis ez sem működne, ha nem lenne valós alapja. A magyar politikai osztály, karöltve értelmiségi hadával, borzasztóan teljesítményhiányos és meglehetősen mucsai, már abban az értelemben, hogy a pártlogikán kívül más logikát nem képes a valóság leírására alkalmazni.

 Mindezek mellett pedig belterjes és szűklátókörű, anti-inspiratív, hiszen élethelyzetének pont megfelel ez a langyos posvány, úgyis mindenért a másik oldal a hibás. A politikusok szellemi restsége mellett az elmúlt 8 év eklatáns példája annak, hogy sokan csak azért kódorognak a közügyek körül, hogy válig turkásszanak a húsosfazékban; azaz az intézményesített és nagyipari korrupció is az anti-establishment frazeológiával támadó Jobbik malmára hajtotta a vizet.

Ó, értelmiség, hát ki ad neked kenyeret?

  A Jobbik megerősödésében - és paradox módon a Fidesz-közeli értelmiségre is veszélyessé válásában - sajnos benne van sok mellőzött vagy elhasznált értelmiségi kétlelkűsége is: ez a csoport egy ideig támogatta és keblére ölelte a radikálisabb kistestvért, mostanság pedig kigyulladt a feje fölött a piros lámpa: baj van. Ismerve a Jobbik programját, azon kézzelfogható nyoma maradt az egykori Fidesz-közeli értelmiségnek, s ez akkor is így van, ha Bayer Zsolt nyílt levélben rohamozza Vona Gábort.

Kis pártból közepes párttá cseperedve

  A Jobbik azonban mára nem az a kis pici, Csurka mellényében elférő antiszemita párt. Egyszerűen túlnőtte saját antiszemitizmusát. Ez mostanra csak máz, bokréta a kalapon, amolyan virtigli kelet-európai politikatörténeti hagyomány. A Jobbik ma leginkább indikátor-párt. Azt mutatja, hogy komoly gondjaink vannak. Épp akkora a baj, mint amekkora a Jobbik ma; jó nagy.

Protest: aki szavaz, valami ellen szavaz

  Talán a föntiekből is körvonalazható, hogy a Jobbik széles bázisának mozgatórugója a csalódottság, a félelem, a düh, a kiszolgáltatottság és az elkeseredettség - vagyis csupa protest hangulati elem. Mivel a csalódottak radikális változásban bíznak, a Jobbik is beleesett abba a csapdába, hogy irreális elvárásokat támaszt a politikával szemben. Egycsapásra, csupán a nagybetűs Akarattól vezérelve itt senki gondja-baja nem oldódik meg, ez nem lehet vitás. Pedig a Jobbik jelenleg is heti több száz lakossági fórumon harsogja, hogy lesz itt nemulass. Holott józan belátásra képes ember tudja, ebben a világban mindenkivel szembehugyozni nem más, mint perifériára szorulni hosszú évtizedekre.

A remény rabjai

  Egy szó mint száz, a Jobbik ködszurkáló demagógiája miatt rengeteg aktivitásba fordítható energiából, közösségi tetterőből és aktivitásból lesz irracionális proli indulat és 1.0 világkép azáltal, hogy a nehéz helyzetben lévők borzasztóan egyszerű és egy-okú válaszokat kapnak; ha úgymond azok igáját levetjük magunkról, akkor egycsapásra itt a nagybetűs jólét, a fellendülés, a Kánaán.

  Vagyis a magasra srófolt ígérethullám el fogja hitelteleníteni a Jobbikot: a csalódottak újra csalódnak, ha a Jobbikot választják. Ez a kiábrándulási folyamat ugyanis éppúgy törvényszerű, mint az az emberi tulajdonságunk, hogy abban bízunk, aki mást és másként mond, mint amiről az eddigiek beszéltek.