Foglalkoztatottság és munkanélküliség - Gréczy tényei IV.
2010. február 28. írta: politicus

Foglalkoztatottság és munkanélküliség - Gréczy tényei IV.

  Mai leckénk során egy kicsit elkalandozunk a Gréczy Zsolt által kínált logikától és azt nézzük meg, hogy hazánk hogyan teljesített a szocialisták és szabad demokraták (és az Orbán-kormány) kormányzása idején a foglalkoztatottság és a munkanélküliség mutatói tekintetében. Jóllehet ezeket Gréczy Zsolt volt olyan kedves előzékenyen elkerülni minden világok legjobbikának bemutatásakor. Nyilván a sanda gyanú fogja el a kedves olvasót, hogy ennek oka van. Méghozzá alapos. Olyannyira alapos, hogy azt már nem bírná el a stop.hu blogmotorja és nyilván olvasótábora sem (Gréczyt idézve: megfeküdné némelyek gyomrát). Magyarország ugyanis köztudottan az egyik legkisebb arányban foglalkoztatott nemzetek közé tartozik.

  Olyannyira rossz a helyzet, hogy Magyarország 2008-as (tehát még a válság előtti) adata (így kedvezvén a szocialista kormánynak) az egyik legrosszabb az egész Unióban. Egyedül Málta produkál még nálunk is rosszabb adatokat, az uniós átlagtól (65,9%) pedig majdnem 10%ponttal maradunk el.

 (nagyításhoz katt a képre!)

  Csak érdekességképpen: 1998-ban 27 uniós ország összehasonlításában a 25., 2002-ben (2 helyet javítva) a 23., 2006-ban újra a 25. helyet szerezte meg hazánk a fenti mutató tekintetében.

  Gréczy Zsolt nagyvonalúan megfeledkezik a munkanélküliség adatairól is. Természetesen itt sem a véletlen húzta félre hősünk tollát, hanem a tudatos mismásolás. Itt ugyanis nem lehetett semmi negatívummal (valami még rosszabbal) szembeállítani az MSZP-SZDSZ kormányok adatait. A helyzet ugyanis sokadszorra is a következő: az Orbán-kormány javuló tendenciákat mutató adatsorai mellé egy folyamatosan romló adatsort felvonultató 2002 utáni időszak párosítható. A magyar munkanélküliség mutatói ennek is kiváló példáját adják.

(nagyításhoz katt a képre!)

  A hiányos statisztikai adatokból 2009-re nem rajzolható meg a teljes nemzetközi kép (hiányzik a görög, a román, az olasz és a brit adat is), de annyi azért látszik, hogy Magyarország kétszámjegyű mutatójával szinte biztosan benne van a 10 legrosszabbul teljesítő országok közt. Ha – ismét kedvezve a szocialista interpretációnak – a 2008-as – (tehát válság előtti) adatokat vesszük górcső alá, még rosszabb eredményt kapunk: Magyarország 27 ország összehasonlításában a 4. legrosszabb mutatóval büszkélkedhet.

Munkanélküliségi mutatók az Európai Unióban 1998-2009 között

  1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009
Spain 15 12,5 11,1 10,3 11,1 11,1 10,6 9,2 8,5 8,3 11,3 18,1
Latvia 14,3 14 13,7 12,9 12,2 10,5 10,4 8,9 6,8 6 7,5 17,6
Lithuania 13,2 13,7 16,4 16,5 13,5 12,5 11,4 8,3 5,6 4,3 5,8 14
Estonia 9,2 11,3 12,8 12,4 10,3 10 9,7 7,9 5,9 4,7 5,5 14
Slovakia 12,6 16,4 18,8 19,3 18,7 17,6 18,2 16,3 13,4 11,1 9,5 11,9
Ireland 7,5 5,7 4,3 3,9 4,5 4,8 4,6 4,4 4,5 4,6 6 11,8
Hungary 8,4 6,9 6,4 5,7 5,8 5,9 6,1 7,2 7,5 7,4 7,8 10
Portugal 5 4,5 4 4,1 5,1 6,4 6,7 7,7 7,8 8,1 7,7 9,6
France 11 10,4 9 8,3 8,6 9 9,3 9,3 9,2 8,4 7,8 9,4
European Union (27 countries) : : 8,7 8,5 8,9 9 9,1 8,9 8,2 7,1 7 8,9
Sweden 8,2 6,7 5,6 5,7 5,9 6,6 7,5 7,7 7 6,1 6,2 8,3
Poland 10,2 13,4 16,1 18,3 20 19,7 19 17,8 13,9 9,6 7,1 8,2
Finland 11,4 10,2 9,8 9,1 9,1 9 8,8 8,4 7,7 6,9 6,4 8,2
Belgium 9,3 8,5 6,9 6,6 7,5 8,2 8,4 8,5 8,3 7,5 7 7,9
Germany (including ex-GDR from 1991) 9,1 8,2 7,5 7,6 8,4 9,3 9,8 10,7 9,8 8,4 7,3 7,5
Malta : : 6,7 7,6 7,5 7,6 7,4 7,2 7,1 6,4 5,9 7
Czech Republic 6,4 8,6 8,7 8 7,3 7,8 8,3 7,9 7,2 5,3 4,4 6,8
Bulgaria : : 16,4 19,5 18,2 13,7 12,1 10,1 9 6,9 5,6 6,7
Slovenia 7,4 7,3 6,7 6,2 6,3 6,7 6,3 6,5 6 4,9 4,4 6
Denmark 4,9 5,2 4,3 4,5 4,6 5,4 5,5 4,8 3,9 3,8 3,3 6
Luxembourg (Grand-Duché) 2,7 2,4 2,2 1,9 2,6 3,8 5 4,6 4,6 4,2 4,9 5,7
Cyprus : : 4,9 3,8 3,6 4,1 4,7 5,3 4,6 4 3,6 5,3
Austria 4,5 3,9 3,6 3,6 4,2 4,3 4,9 5,2 4,8 4,4 3,8 5
Greece 10,8 12 11,2 10,7 10,3 9,7 10,5 9,9 8,9 8,3 7,7 :
Italy 11,3 10,9 10,1 9,1 8,6 8,4 8 7,7 6,8 6,1 6,7 :
Romania : 7,1 7,3 6,8 8,6 7 8,1 7,2 7,3 6,4 5,8 :
United Kingdom 6,1 5,9 5,4 5 5,1 5 4,7 4,8 5,4 5,3 5,6 :

 

Folyt. köv.: most már tényleg bruttó nemzetgazdasági átlagkeresetek, reálbér-emelkedés

Forrás: Eurostat (foglalkoztatottság, munkanélküliség)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr21796684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Redcap 2010.02.28. 13:57:00

Ezeket ugye elküldik Gréczy úrnak? Remélem igen, sőt, annyira szívesen látnám a válaszait is.

Bell & Sebastian 2010.02.28. 15:15:19

Elmagyarázom, mitől dönt rekordot itt a dologtalanság!

1. Disznókutya odaadja a zsozsót a legnagyobb kifestett murvának, aki jól elzárja magának.
2. Különböző befektetők jönnek befektetni.
3. Vodkát isznak, de prejudikálnak!
4. Mindenkit, nincs kivétel! Zsákolnak.
5. Strómanok titokban kiviszik. Először még nagykanállal etetnek.
6. Üres zsákkal vissza a füstről pattant menyecskéhez!
7. Parasztok jégcsapot nyalogatnak - utólag, mert víz, az nincs.
8. Elszalad a disznó!
9. Nemzeti működőtőke sincs, spekulációs papírok zsákszám.
10. Cigányzene, vízi szárnyasok.
+1. Dolgozni? Jó-jó, de mit?

www.youtube.com/watch?v=SHVDIP0xGxw

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.02.28. 16:24:50

@Redcap: én biztos nem küldöm el, de azért csodálkoznék, ha ezek a cikkek nem jutnának el hozzá...

Leszünk mi még ócska provokátorok, hamis számokkal párbajozó, szánalmas erőlködést produkáló fidesznyikek... :)

gyaloghartur 2010.02.28. 17:56:53

BALLADA,
az aranyidőkről

Amit írt Gréczy a stop.hu-n
a nyóc évről mind igaz volt!
Most kiújul a ho(n)fibúm,
az a sok jó, végképp elmúlt:
zsarnokságból épp kilábolt
az ország és ez nem semmi!
Jól feltárta nekünk a Zsolt
és a derék Debreczeni.

A nemes jellem, Medgyessy
nem nézhette, hogy a Zorbán
tizenkilenc-ezret nyesi!
Le is nyomta jól a torkán,
s kiseperte mint az orkán,
a narancs szerte szét gurult,
volt rogyásig amit enni:
csabaival, ha teli pult,
nem kell már a debreceni.

Az igaz aranyidőket,
persze Ő hozta, a Ferink.
Még most is élhetnénk őket,
hogyha orvul le nem verik...
Őszödi gyümölcs beérik,
szablyát nem fog szegre tenni:
Ovi nem ér köldökéig,-
megírta a Debreczeni.

Az is igaz, hogy a Gordon
nem mindig nekünk töm libát,
de az orrom jól fennhordom,
attól amit a szemem lát:
bár követtünk el pár hibát,
mi fogunk jó úton menni-
Nyaljon otthon, katyvasz pi-át
felcsúti és debreceni!

AJÁNLÁS:
Ne féljetek: nem vész ész itt,
nem hiányzik...,tán egy centi:
ébren tartja elménk Gréczy
és a derék Debreczeni!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.02.28. 20:33:30

politicus: Ehhez már nem merek hozzászólni. :)

szürkemókus 2010.02.28. 21:46:24

Ezt most még korrigálni lehetne az átlagbérrel a létminimumra (van még ilyen?) vetítve...

dr. Sigmund Fraud 2010.03.01. 09:21:43

Továbbra sem Gréczyt akarom védeni, de jól veszem ki, hogy ez egy "Gréczy tényei" című cikk, ami olyan tényekről szól, amikről Gréczy nem beszélt?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.03.01. 10:09:36

@Spirál:

pedig már alig várom, h értelmes hozzászólással örvendeztesd meg kommunánkat...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.03.01. 10:10:18

@dr. Sigmund Fraud:

ezt most jól látod. a cikk elején az is le van írva, h én ezt miért írtam.

Droopy79 2010.03.01. 11:19:11

Két következtetés:

- Spanyolország és Lettország kb. 18%-os munkanélküliségéhez 65-68%-os foglalkoztatottság tartozik. Itthon 57%-os foglalkoztatottsághoz 10% munkanélküliség. Világosan látszik, hogy kb. 1 millió ember el van tűnve az aktívak közül (rokkantnyugdíj, előnyugdij, GYES, stb.), egyébként a munkanélküliségünk valahol 20-25% körül lenne, a legmagasabb Európában...

- Ahhoz, hogy az EU-s átlagot elérjük, 1 millió új munkahely kellene, vagyis a versenyszféra munkahelyeinek számát kb. 70%-kal (!) kellene növelni, hogy ez sikerüljön... A közszféra szükséges leépítésével együtt (hogy azt is felszívja), a duplájára kellene növelni a versenyszféra munkahelyeinek számát. Ezek után ki optimista?

dr. Sigmund Fraud 2010.03.01. 13:22:26

@politicus: Értem én, értem én. Csak az zavar ezzel a posztsorozattal, hogy elkereszteled "Megcáfoljuk Gréczy hamis tényeit" címre, aztán a tényeket tulajdonképp nem cáfolod, de hosszasan leírod, hogy a következtetéseivel nem értesz egyet, meg hogy más tényekből másra is lehet ám következtetni. Hiányolom a koherenciát őszintén szólva. Azzal meg, hogy egy Gréczy kategóriájú senki kiválogat pár adatot, amiből épít valami vattacukorvárat, szerintem nincs semmi gond. Valós adatot bárki interpretálhat ahogy csak akar, attól nem szavahihetetlen, max. hülye.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.03.01. 13:46:46

@dr. Sigmund Fraud:

Én ezt a vitát köztünk tényleg nem akarom hosszúra nyújtani, mert nem látom értelmét, de Gréczy számos adatát cáfoltam már eddig és fogom a jövőben is. Ha alaposan elolvastad az előző részeket, akkor láthattad, hogy nem stimmelt pl. az inflációs adata, hogy büszkén hivatkozik egy évi átlag 2% alatti gazdasági növekedésre, hogy félvállról, nyeglén odaveti az államadósság mutatóját hivatkozva arra, hogy az uniós országok 2/3-adában kisebb ez az indikátor mint nálunk (éppenhogy nem!!!!) és nem akarom lelőni a poént, de a következő rész a nemzetgazdasági átlagkeresetekről és azok reálértékéről fog szólni, ahol Gréczy lényegében egyetlen adata sem stimmel.

Nem tudom, nem írok érthetően?

dr. Sigmund Fraud 2010.03.01. 14:51:12

@politicus: Nem tudom, lehet, hogy csak nekem nem jön át. Majd olvasok figyelmesebben. Azt viszont nem ígérhetem, hogy nem írom le száztizennyolcadszor is a rögeszméimet. A rögeszmék márcsak ilyenek...

szürkemókus 2010.03.01. 19:49:02

@Droopy79:
Aktívnak számítanak a munkanélküliek és a foglalkoztatottak. Foglalkoztatottak az aktív keresők, a foglakoztatott nyugdíjasok, GYES-en, GYED-en lévők.
Az illetékes hivatalban regisztrált, nem foglalkoztatott, az előírásoknak megfelelően együttműködő (aktívan kereső) ügyfél tekinthető munkanélkülinek. Vagyis a foglalkoztatottság önmagában keveset mond, mert inaktívnak a nem regisztrált munkanélküli számít, függetlenül attól, hogy önkéntes, vagy kényszer-munkanélküliről van-e szó. A munkanélküliségi ráta pedig azért csal, mert aki kiesik a munkanélküli ellátásból, az nem fog "együttműködni", tök fölöslegesen bejárkálni a munkaügyi hivatalba.
süti beállítások módosítása