Viking hősnek lenni, ölni, halni, rabolni
2010. február 18. írta: dobray

Viking hősnek lenni, ölni, halni, rabolni

  Hős akartam lenni, mint a vikingek, ölni, halni, rabolni - mondta S. Ábel, aka Arszák a kriminálpszichológusnak a Blikk szerint. Hát, a tervet kénytelen elhalasztani Ábel, megvalósításáról azonban nem tett le. Nem tudom, hogy az öléstől és rablástól miért hős valaki, de én ehhez kevés vagyok. A halást meg ezek nélkül is meg lehetne oldani. Mindenesetre a lesittelt iskolai lövöldözők levelezőlistáján biztos szívesen látják majd, bár mivel terve hamvába holt, nem ő lesz ott a véleményvezér.

  A régi vikingek biztos nem voltak széplelkek, azonban gondolom ott sem azért lett hős valaki, mert mondjuk lemészárolta a falu piacát és magáévá tette a falu lányait, ez már csak, khm, jutalom volt a hősnek, akit viszont a csata tett azzá. Mármost nem tudom, az ELTE jogi karán vagy a Westendben lövöldözni mennyire megy csataszámba régi viking mondák szerint. Mindenesetre a modern vikingek így mulatoznak:

  Ábel tervei inkább Báthory Erzsébet legendájával mutatnak rokonságot (megnéztem a filmet, szerintem jó, majd vettem egy könyvet a csejtei úrnőről, hogy megtudjam, mi az igazság - nem tudtam meg). Az meg nő volt. Egy Arszák királyt nőhöz hasonlítani, gyalázat, gondolhatja most S. Ábel. 

  Az én képzeletemben a hős - tudom, javíthatatlan romantikus álmodozó vagyok, és ugyanúgy révedezek vissza a történelemben, mint Ábel - inkább a lovagkor gyengéket védelmező lovagja. (Persze ez se mindig volt így, de legalább az eszmény nem az ölés és rablás volt.)

  De hogy ez a viking cucc hogy jött elő, azt nem tudom. Báthoryhoz meg a lovagkorhoz legalább a saját történelmünk is köt minket, a vikingekéhez nem. (Most ne mutassa ki semmiféle ködevő, hogy ők is magyarok voltak, lécci-lécci.) A viking örökséget még a messzi északon is felemásan sikerül feldolgozni. Nálunk már a lovagok átmentek trubadúrba, a svédeknél azonban csak pár évtizede olyan jó a zenei oktatás, hogy minden viking hős-jelölt trubadúrt játszik. Kicsit giccses, kicsit patetikus, de az övék.

  Lám, még ez a marcona behemót is azt énekli, hogy Thor, Oden's Son, Protector of Mankind. Mindenesetre a börtönben talán lesz ideje átgondolni Ábelnek ezt a hős-dolgot, és a végén ő is az ártatlanabbik megoldást választja, és költői képeit megzenésíti pár maskarás zenésztárs háttérszereplésével. Énekelni nem kell tudni, és legalább a nicknév már megvan a zenéléshez. De az ilyen cuccokba nyáron meleg lesz, télen viszont jól jönnek (és legalább a modern vikingek is szeretik Báthoryt):

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr911763128

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kutas József – LOVAG A GÁTON 2010.11.08. 15:28:36

Nem tudom, mi a jobb, itt állni, és várni a tatárokat, vagy a király után vetni magamat, a király után, aki olyan fáradt lovat kapott Sunyoghy fő-főlovászmestertől, hogy tulajdon két szememmel láttam, milyen nehezen ugorja át a békákat az ingoványban, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greybull 2010.02.18. 18:09:05

szegény hülye kölyök...

Bell & Sebastian 2010.02.18. 18:10:43

Nagy hülye, a germán mondavilág sokkal jobb. ;)

Bell & Sebastian 2010.02.18. 18:14:28

Az alany most kétértelmű lett...

rognork 2010.02.18. 18:15:49

biztos elolvasta cikket az indexen a mayhemről, aztán megtetszett neki vikernes is a burzumból. hát ők is elég betegek (voltak)
remélem kikormolják a pufóját ennek a baromnak a börtönben egy párszor.

riksafighter 2010.02.18. 18:24:17

ehhez a modern heroe of the egó létszemlélethez szervesen hozzátartozik, a kűzdelem féloldalúsága is, mármint hogy a célszemélyek rendszerint alárendelt áldozatok, akik nem lőnek, ütnek szúrnak stb vissza... mert gyengébbek, nem motiváltak erre vagy csak éppen nincs kéznél fegyverük

az ilyen tip hősök , hangyák gyilkolásával kezdik, aztán egy egy kölyökkutya kínzásával fejlesztik képességeiket , míg végül eljutnak nyugdíjjas nénikék , vagy épp tankönyvekkel hadonászó suttyó oskolások lelődözéséig...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.18. 18:37:52

Azért, mert Ábel ideáljai a vikingek, még nem kéne értetlenkedni felettük, akkor sem, ha nem elsősorban a gyengék védelmezői voltak, hanem harcosok.

Van olyan őrült, aki Jézus Krisztusnak hiszi magát, mégse dobjuk ki az evangéliumot (pedig az sem magyar, ugye, vagy legalábbis ne bizonyítsa senki, lécci-lécci) :>

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2010.02.18. 19:06:52

"Nem szeretem a Led Zeppelint, mert zsidó band."

"Zsidó banda? Vikingekről meg hűbérurakról énekelnek, akik széjjelkúrnak mindenkit."

"Akkor is zsidó banda."

tewton 2010.02.18. 19:26:02

jajjj már.
kedves dobray, erről a tescogazdaságos raszpolnyikovról még egy poszt?
a végén még elhiszi magáról, hogy ennyire fontos.
aztán végigolvassa a reakció kommentjeit, és minden nicket fejbelő, aki nem simogatta meg a kis buci lelkét.

ezekben a pofákban a kettős mércét gyűlölöm leginkább. magukban marha nagy hérók, de ha egy ugyanolyan héró pofonnyomná őket, menne a vinnyogás. Én is tudnék emberkedni kiscicák, kiskutyák, egerek meg hangyák ellen, még fegyver nélkül is.

Bell & Sebastian 2010.02.18. 19:55:19

In Flames - Tilt

www.youtube.com/watch?v=DyCA4ZWspVU

We all find ourselves,
In honour of the good cause.
How empty we've become,
With our sight to be the true force.

Does every instinct say you're right?
I think sometimes there is doubt.

You're waiting for a re-run,
But yesterday won't come.
Want to relive the moment,
But yesterday is done.

Lies and desperation lead us through as we're trying to be heroic,
I swept the world (?) to watch you manage.
Take a step back,
I'll tie you to it.

You're waiting for a re-run,
But yesterday won't come.
Want to relive the moment,
But yesterday is done.

Hopes and prayers in pursuit of salvation,
Take a short cut, it only bends our cause.
But as far as I remember,
There is nothing that will get back the days you lost.

Does every instinct say you're right?
I think sometimes there is doubt.

You're waiting for a re-run,
But yesterday won't come.
Want to relive the moment,
But yesterday is done.

Bell & Sebastian 2010.02.18. 20:28:36

@Herr SturmLiberator:

Stone Cold Metal. (From Afar, '09) :)

Arivistus 2010.02.18. 20:36:39

@Herr SturmLiberator: @Bell & Sebastian:

Metál stílusban ez jön be nekem leginkább:

www.youtube.com/watch?v=7j20I07MdYE

Asszem Manowar az elkövető.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.02.18. 20:50:33

Viking? :) Tessék a sárkányfejes hajóval Új-Skóciáig lapátolni EGYEDÜL a Leif Ericson emléktúra keretében. Vagy az már nem eléggé vikinges?

Bell & Sebastian 2010.02.18. 21:18:04

@Arivistus:

Föladta a leckét, a 11 hivatalos Manowar lemezen nincs rajta, szerintem cover.

sHelf 2010.02.18. 21:22:27

Ha már vikingek és elmebeteg északiak, ajánlom mindenkinek a True Norvegian Black Metal igaz történetét:

www.youtube.com/watch?v=i4U33U_UyzQ&feature=PlayList&p=8637D31089EC25BC&index=0

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.18. 21:29:08

@sHelf: no, ráadásul Varg "Burzum" Vykernes nemrég szabadult a dutyiból és új lemez várható. Kérdés, mikor mészárolja le megint a nem tetsző zenésztársak valamelyikét?

Arivistus 2010.02.18. 21:44:21

@Bell & Sebastian:

Mit jelent ebben a kontextusban, hogy "cover"?

Bell & Sebastian 2010.02.18. 21:50:57

@Arivistus:

Más nótáját húzzák el. Kérdés, kiét?

Arivistus 2010.02.18. 21:52:22

Köszi a választ.

És jó éjt.

abandi 2010.02.18. 22:13:20

Ez a szarházi vmi genetikai hulladék!
Még a zsidó-keresztény lelkigondozójának is gyanús volt...
Eltés Joghallgató...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.18. 22:29:18

@Bell & Sebastian:

Emeljük a tétet a cikk témáját adó wannabekiller szellemében:

www.youtube.com/watch?v=j44jb8hPWu8

Bell & Sebastian 2010.02.18. 23:50:17

@Herr SturmLiberator:

Ez annyira beteg, hogy mára feladom. :)
Bosszúm utolér!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.19. 00:50:50

@Loxon: nyilván, de ez benne is van a cikkben.
@neccharisnyás útonálló: dehogynem, ajánljuk S. Ábelnek.
@Herr SturmLiberator: most nincs Csihar, aki oda fuvarozná .:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.19. 01:50:30

@Bell & Sebastian:

Sieg auf der ganzen Linie!

@dobray:

elfuvaroz Mr. Bean is:

www.youtube.com/watch?v=XFGrQMD6Uqc

Zetek 2010.02.19. 07:14:03

Érdemes logikát keresni egy elmebeteg szövegében? Igaz a kormányszóvivői nyilatkozatokat is elemzi valaki.

Bell & Sebastian 2010.02.19. 07:18:51

@Herr SturmLiberator:

"Die Amerikaner haben uns verboten, Flugzeuge zu bauen, ich sage, wir werden so viele Flugzeuge bauen, dass der Himmel schwarz ist und die Vögel zu Fuss gehen müssen! (Adolf Schicklgruber)"

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.19. 07:41:26

"De hogy ez a viking cucc hogy jött elő, azt nem tudom. Báthoryhoz meg a lovagkorhoz legalább a saját történelmünk is köt minket, a vikingekéhez nem."

Esetleg a rasszjegyek. Ha nem sűrű barna bajszos kun gyerek, hanem germán származása révén, magas szőke, kékszemű, akkor akár azonosulni is tud a vikingekkel.

Bár engem személy szerint kényelmetlenül érint, hogy egy ilyen kretén a szájára veszi a vikingeket. :-(

Bell & Sebastian 2010.02.19. 08:52:32

QUOTE (Calypsol @ May 17 2005, 09:23 PM)

Mi is az a metál? A legegyszerűbb módon úgy írhatjuk le a különböző stílusokat, ha vesszük a következő alaphelyzetet: Egy gonosz sárkány elrabolt egy gyönyörű királylányt, és egy hős lovag a megmentésére indul. Mi történik?

A METÁL FAJTÁI
HEAVY METÁL:
A lovag bedübörög Harley Davidsonján, levágja a sárkányt, bedob egy sört, magáévá teszi a királylányt.
GRIND METÁL:
A lovag megjelenik, teljesen érthetetlenül sikoltozik kb. 2 percig, majd távozik.
POWER METÁL:
A lovag hófehér unikornisa nyergében érkezik, kikerüli a sárkányt, megmenti a királylányt, majd az elvarázsolt erdő közepén szerelmeskednek.
TRASH METÁL:
A lovag megjelenik, legyőzi a sárkányt, megmenti a királylányt, és ez utóbbit magáévá teszi... gyorsan, és önzőn.
FOLK METÁL:
A lovag néhány haverjával érkezik, akik hegedűn, sípon, dobon, lanton, és egyéb furcsa hangszereken játszanak. A sárkány a rengeteg tánc közben elszenderedik, a lovag a királylány nélkül távozik.
VIKING METÁL:
A lovag sárkányfejes hajón érkezik, hatalmas csatabárdjával megöli a sárkányt, megfőzi, majd megeszi, halálra erőszakolja a királylányt, felprédálja a kastélyt, majd porig égeti, mielőtt elmenne.
DEATH METÁL:
A lovag eljön, megöli a sárkányt, magáévá teszi a királylányt, őt is megöli, majd távozik.
BLACK METÁL:
A lovag éjfélkor érkezik, levágja a sárkányt, a tetemet karóba húzza a kastély előtt, análisan magáévá teszi a királylányt, iszik a véréből, majd szertartásosan megöli. A meggyalázott királylányt a kastély előtt karóba húzza.
GORE METÁL:
A lovag eljön, levágja a sárkányt, a beleit kiteregeti a kastély előtti mezőn, magáévá teszi a királylányt, megfojtja, magáévá teszi a holttestet, fölvágja a hasát és megeszi a belsőségeit, harmadjára is magáévá teszi, a holttestet felgyújtja, majd végezetül negyedjére is magáévá teszi.
DOOM METÁL:
A lovag megérkezik, meglátja a sárkányt, rájön, hogy sosem tudná legyőzni, depressziós lesz, és öngyilkosságot követ el. A sárkány felfalja őt és a királylányt is.
PROGRESSZíV METÁL:
A lovag gitárral érkezik, 26 percig szólózik a kastély előtt, a sárkány öngyilkos lesz az unalomtól. A lovag felmegy a királylány hálószobájába, újabb gitárszólót ad elő, amibe a konzervatóriumban végzősként tanult összes technikáját beleszövi. A királylány megszökik, és a HEAVY METÁL lovag keresésére indul.
GLAM METÁL:
Az érkező lovagot meglátva a sárkány röhögőgörcsöt kap, és beengedi a kastélyba. Az bemegy, ellopja a királylány sminkkészletét, és megpróbálja gyönyörű rózsaszínre festeni a kastélyt.
INDUSTRIAL METÁL:
A lovag zsíros, fekete bőrkabátban érezik, obszcén kézmozdulatokat tesz a sárkány felé, mire a mesebeli kidobóemberek kikísérik a meseerdőből.
KERESZTÉNY METÁL:
A lovag a templomból hazafele jövet néz be, és egy balladát énekel a sárkánynak arról, hogy Jézus szereti, és felé kellene fordulnia. A sárkány azonnal megtér, és amikor a hercegnő "köszönetet akar mondani" a lovagnak, az így válaszol: "Sajnálom, nem hiszek a házasság előtti szexben.
NU METÁL:
A lovag megérkezik raszta hajjal és egy hatalmas spanglival a kezében, megkínálja a sárkányt, az attól úgy betép, hogy menten elalszik. a lovag is kikészül. közben a DJ fegyverhordozó "megszkreccseli" a királylányt. másnap reggelre a királylány rég el van fejlejtve a sárkány meg a lovag pedig együtt lazulnak, míg meg nem halnak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.19. 09:37:03

@Bell & Sebastian:

Tanz den Mussolini! (kedvenceidtől)

www.youtube.com/watch?v=olU40fxAXZs&feature=related

A metálenciklopédia rúlz!

sHelf 2010.02.19. 10:05:22

@Herr SturmLiberator: azért sokat hozzátehet ezeknek a norvégoknak a lelkivilághoz, hogy elég lehangoló helyen élnek. Ahogy a riporter meséli, hogy Gaahl-nak hogy az iskolában egész végig mindössze 1 osztálytársa volt, aki aztán 18 évesen öngyilkos lett. Heló.

rognork 2010.02.19. 10:15:01

@Bell & Sebastian: no e' jaó vót, de maga kihagyta a punkokat.

Bell & Sebastian 2010.02.19. 11:29:41

@rognork:

METÁLPUNK:
Beszédhibás, siket királyfi hóna alatt gördeszkával tűzokádásról írt tanulmányát ismerteti, sárkány a haját tépi. Királylány megragadja testékszerét. Elmegy, de ablakon keresztül - a papagáj leszáll, ritmus végveszélyben!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.19. 13:01:42

@sHelf:

Hát igen, nem májemi bícs

@Bell & Sebastian:

És a kalózmetál?

www.youtube.com/watch?v=99a6DaheLqs&feature=fvw

(a blogmotor monnyonle)

Bell & Sebastian 2010.02.19. 17:19:40

@Herr SturmLiberator:

Ez könnyű, ugyanaz mint a FOLK, csak most Péntek öltözik be királyfinak és a valódi cél sárkány általi kereskedelmi mennyiségű biogázhoz jutás. A civilizálatlan vademberfütyire áhítozó királylány elájulása (az átfejtéskor), puszta járulékos veszteség.
A produkció átütőerejét nagyban korlátozza a fennfelejtett karúszók látványa. A Liedlis csokieurók csengése nem az igazi, viszont karakteres kampósorrokkal hitelessé tehető a rabló attitűd. A gázt Dániában eladják, így Dániát Gázához csatolva fel tudják robbantani az egész kócerájt. Klezmatikus élmény.

Arivistus 2010.02.19. 18:23:54

@Bell & Sebastian:

A Melodic Death Metal is kimaradt:

Mors Principium Est:
www.youtube.com/watch?v=YH--1jMRfGI
Norther:
www.youtube.com/watch?v=c950gYX4EpY

tewton 2010.02.19. 18:30:09

maguk teljesen elkomolytalankodják!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.02.19. 18:46:59

@tewton: Sajnos a világ rákfenéire olykor az egyetlen gyógyszer a humorérzék, ha az ember nem akar maga is megbolondulni.

Metal enciklopédia a legjobb! Számtalanszor olvastam, és még mindig mosolygok rajta.

Bell & Sebastian 2010.02.19. 19:04:48

@Arivistus:

MELODIC DEATH METAL
A királyfi komplett lagzis zenekarral érkezik. A vendégek különböző főző alkalmatosságokon zörögve kísérik a menyasszonytáncot. Túlzabált sárkány bele-bele hörög minden 500 eurósnál. Becsatlakozik egy temetési menet is pappal, kántorral, koporsóval. Királykisasszony ina szakadtából sírva vigad. Hidegben szaporázzák, délebbre nyújtják.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.21. 18:26:18

febr. 18 óta vlsz a faszt sem érdekli, DE: az ilyen fitymáknak volt hasznos a kötelező sorkatonaság. utána - vagy közben - váltak elkötelezett békeharcossá és a polgári szolgálat követelőivé.

elektrosokk, aztán ki lehet engedni a szocotthonba.

tewton 2010.02.21. 19:29:15

@vero:
egyetértek, de ezt a gyereket talán már egy uttörőtábor, egy depesmód-klub, vagy bármi más hasonló elindíthatta volna az emberréválás felé.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.21. 20:16:27

@tewton: hát igen. de ennek a geclib világnak indivídum kell. csak jobb, ha gyilkos elmebeteg. lehet belőle hírt meg filmet csinálni. a szutyok szellemi tápláléka, amit a fekély álít elő.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.21. 22:07:26

@vero:
@tewton:

Egy ilyen fickó számomra - és bárki számára - nem jelent nagyobb kockázatot, mint a lehulló tetőcserép vagy egy autóbaleset. Tervezett vagy véghezvitt tettük metafizikai jelentősége sem nagyobb azokénál.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.22. 08:40:09

uraim, a tarantinókat, meg a gazdáikat kell fejbekúrni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.22. 09:05:20

@Elpet: a meglazult tetőcserepet megigazítjuk, a vezérműszíjat 120 ezernél kicseréltetjük.
az ilyen elmebetegek pedig mehetnek a tömegbe 2 kiló trotillal, ha annak van ideje.
csak ezt a faszit most közénk küldték.
@Grift: a gépezet olajozói.

baluban 2010.02.23. 08:37:03

@Bell & Sebastian
@Arivistus

www.youtube.com/watch?v=7j20I07MdYE

Az elkövető valóban a Manowar és a sorlemezeken nincs rajt.

THE DAWN OF BATTLE - 2002

This CD contains bonus video and photo material playable on your PC.
Produced by Manowar

1. The Dawn Of Battle
2. I Believe
3. Call To Arms

DVD – section:
1. Documentary of "Ringfest" performance August 2002, full version.
2. Promotional trailer of "Fire & Blood" DVD
3. DVD Connector
süti beállítások módosítása