Aki a hátán viszi az MSZP-t
2010. január 31. írta: TuRuL_2k2

Aki a hátán viszi az MSZP-t

  Mióta Sólyom László kiírta a 2010-es országgyűlési választásokat, már hivatalosan is végetért a nemkampány, és megkezdődött a kampány időszaka. Ilyenkor a pártok vezető celebjei nyakukba veszik az országot, lakossági fórumokat tartanak; díjakat, utakat és sportcsarnokokat adnak át; puszta kézzel védik meg riválisaiktól a nyugdíjak reálértékét és az időskor méltóságát.

  Az MSZP-nek azonban egyelőre nem nagyon akaródzik kimerészkedni a harctérre. Honlapjuk eseménynaptára szerint a következő két hétben egyetlen jelöltjük, a ceglédi Nagy Tamás hajlandó csak emberek közé menni a párt képviseletében, igaz, ő minden nap megmutatja magát (Mesterházy Attila egyelőre inkább csak médiatámogatást nyújt a helyi kampányokhoz, például azzal, hogy fellép az Egyenes beszédbe (sic!)).

  A 32 éves mérnök-tanár igyekezete érthető, nagyon bele kell húznia, ha érdemi ismertséget szeretne elérni a választásokig. Egyelőre még a lakossági fórumait protezsáló országos MSZP-honlap sem ismeri, nincs profiloldala (pedig az egyszerű helyi önkormányzati képviselőknek is jár), a kereső ad ugyan négy találatot a nevére, ám ezek közül egyik sem ő (sőt, két hírben maga Gaudi-Nagy Tamás a találat).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr281716328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.01.31. 10:18:26

amit ma megtehetsz, ne halaszd honlapra ...
avagy
védi a kondér becsületét ...

stulquec 2010.01.31. 12:17:09

A Jobbiknál picit más a helyzet!

www.jobbik.hu/esemenynaptar

Azért itt van pár száz esemény! lehet csipegetni

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.31. 12:44:56

Nü, egy ekkorka pártot elbírhat egy Nagy...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.31. 12:55:02

"Az MSZP-nek azonban egyelőre nem nagyon akaródzik kimerészkedni a harctérre."

Hát fegyver nélkül ki látott már oroszlánvadászt? Mit is mondhatnának a választóknak? Amit Nyakó:

"Az MSZP álláspontja egyértelmű az ingatlanadóval kapcsolatban: ilyen adó nincs és nem is lesz. Amennyiben rajtunk múlik: nem lesz ingatlanadó."

Az utóbbi hetek kampánya másról sem szól, csak arról, ők a nagy purifikátorok, akik megtisztítják saját szaruktól a politikát. LOL

sanyisanyi 2010.01.31. 14:31:30

Na igen, vajon miért csak a Jobbik mer kiállni az emberek elé??
Vajon miért csak a Jobbik lakossági fórumain lehet előzetes cenzúra nélkül kérdéseket feltenni??

hajoscher 2010.01.31. 14:40:11

sanyisanyi,talán azért,mert ők még csak most tanulják,és azt hiszik,ha elmennek egy fideszes fórumra,és végig üvöltik az egészet,belefojtva aszót az előadóba,akkor az nagyon fair.Szerintem meg gusztustalan.És az is is,hogy szét spam-eltek minden fórumot a baromságaitokkal.

2010.01.31. 14:56:36

Én láttam kitelepülni a szocikat az oktogonon...

ertzuiop 2010.01.31. 15:12:50

Parlamenten kívüli MSZP-t!

tölgyes 2010.01.31. 15:16:57

Nem csoda, ha az MSZP elit nem akar az emberek közé menni. Mit tudnának mondani?? Ami kéne: Igen elhúzunk - azt nem mondják!!

sanyisanyi 2010.01.31. 15:23:51

@hajoscher: Én is utálom, ha valaki egy egyszerű mondatot se bír értelemezni, és ezért baromságokat reagál. Hol említettem én fideszes fórumot a hozzászólásomban??

De ha már ennyire ott vagy a témában, akkor a fiseszes fórumokon miért csak ez előre megbeszélt kérdezőemberek tehetnek fel, előre megbeszélt kérdéseket? Persze gondolom szerinted ez a fair, nehogy szegény előadót zavarba hozzák néhány kényes kérdéssel...

ebfül 2010.01.31. 15:29:45

Csak aztán nehogy a sunyi, alamuszi macska nagyon ugorjon. Én nem bízom bennük.

nehülyéskedj 2010.01.31. 15:32:50

@sanyisanyi: "De ha már ennyire ott vagy a témában, akkor a fiseszes fórumokon miért csak ez előre megbeszélt kérdezőemberek tehetnek fel, előre megbeszélt kérdéseket? Persze gondolom szerinted ez a fair, nehogy szegény előadót zavarba hozzák néhány kényes kérdéssel..."

Sanyifiú! Hol, ki mit tehet fel? Vagy csak előre a szocietas bögréért? Szánalmas.

bass.gitár 2010.01.31. 15:34:07

hajoscher
Városunkban a Fityeszesek nem is hírdették meg hol és mikor lesz gyűlésük. Telefonon nem lehet elérni őket, a beírt kérdésekre nem reagálnak! Programjuk nincs! Minek szavazzak ilyen pártra? Mit titkolnak a fiúk? Az alapítótagok már külföldön jó pénzért elhelyezkedtek, Orbán hogy jut be a listáról, ha jósaik szerint minden körzetben nyernek? Felgyógyult a menedzserbetegségből, de bírni fogja a 3 posztot? /Miniszterelnök, EU-ban vezetőségi tag, Fidesz pártvezér/ Mi lesz a focival?

dzsuhesz 2010.01.31. 15:48:05

Nagy Tamás for president!

Nevetséges...

tölgyes 2010.01.31. 15:53:23

@bass.gitár: Ön nem az MSZP számát hívta??? Látom sikerült beszopnia azt a butaságot, amit elkezdtek terjeszteni!! NE FÉLJEN: ORBÁN MINISZTERELNÖK LESZ.. ANNAK NEM FELTÉTELE A KÉPVISELŐSÉG!

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.31. 16:02:36

Most tudom az MSZP -t kellene szidni aktuálisan, de a Fidesz pont ugyanez. Lagymatag kampány. Mintha elfáradtak volna a 8 év alatt amíg egymást gyilkolták.
Mindenhol azt olvasom, hogy Fidesz gyűlésen kevesebben vannak mint Jobbik gyűlésen. MSZP -ről nem is hallok ismerősöktől, hogy lettek volna.
Csúnya vége lesz ennek...
Nálunk ( www.kitvalasztanal.hu ) ugyan csak netes aktivitást lehet nézni, de Fidesz MSZp messze elmarad a Jobbik és LMP párostól.
Pedig a hírek, hogy tele voltak a Societas aktivistáival, akik ha léteznek kispályások Jobbik aktivistákhoz képest...

teknős 2010.01.31. 16:04:25

@sanyisanyi: Mi egyenesen őrt állunk a fideszes rendezvények előtt és kidobjuk onnan a jobbikosokat. Idióta bunkó az összes.

teknős 2010.01.31. 16:07:35

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Súgok: ebből ne vonjál le messzemenő következtetéseket, mert nagyon pofára fogsz esni...

Kalmár 2010.01.31. 16:20:22

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Szerinted az Lmp akkor megverheti a Fideszt? Vagy a Jobbik?
Kizárt.
Vidéken az lmp ről azt hiszik, hogy egy focicsapat vagy egy cipőmárka.
Ugyan...

Pszt! 2010.01.31. 16:26:08

Nem mernek emberek közé menni? Érdekes, most olvasom hogy Mesterházi többszáz nyugdíjas előtt beszélt.

bass.gitár 2010.01.31. 16:30:36

tölgyes: Nem, engem nem érdekel az MSZP programja. Ön szokta hívni az MSZP-t, magából indult ki??
A Fidesz programja tényleg érdekelt volna, de nem találom, leírná hol olvashatnám el? A beírt kérdésekre hetek óta nem kapok választ, semmilyen visszajelzést. Ennyire nem lehetnek elfoglaltak a jelöltek! Vagy biztosak magukban? A még képviselő tagnak számító Fideszesek bért kapnak! Elvárom, hogy dolgozzanak!

oh don piano 2010.01.31. 16:40:07

@Pszt!: igen az egy zártközű rendezvény volt előre beszervezett nyugdíjasoknak. az utcára viszont nem mernek kimenni.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.31. 16:42:22

Mivel minden ilyen posztnál csapatostul jelennek meg a jobbikosok, ezért megragadnám az alkalmat, hogy feltegyek nekik egy jelentős kérdést.

Mi a Jobbik álláspontja az Aldival kapcsolatban?
Mocskosszemét multi? Esetleg baráti árja cég, hiszen német?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.31. 17:08:55

Hmm, megjöttek az első troll-harcosok. :)

Tündér_Lala 2010.01.31. 17:11:45

@Kalmár: Pedig milyen gyakran olvasom a netten, hogy LMPVS. Az ugye valalami alszervezet ? :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.01.31. 17:45:30

Ami a legaggasztóbb, hogy a ballib és kereskedelmi média elkezdte sztárolni Torgyántól Petrasovits Annán át Schiffer Andrásig az összes politikai múmiát. Úgymond, alternatívát akarnak mutatni.

Ludas Manyi 2010.01.31. 18:00:56

@hüjehalyó: Az az érzésem, hogy még a programjukat sem olvastad el, csak szajkózod, amit a médiából láttál, olvastál. A programjukban semmi kivetni valót nem találtam, ellenben nagyon elgondolkodtat, hogy miért fosik tőle jobb- és bal oldal egyaránt. Csak nem azért, mert véget akarnak vetni a mutyi politizálásnak, csalásnak, lopásnak, hazudozásnak?!

Kalmár 2010.01.31. 18:02:57

@Tündér_Lala: Azt hiszem inkább valami függelékkel lesz összefüggésben:))
Ha mégis alapszervezet, akkor küldenék pár politikust oda.
Csak úgy "lógni"... :)

nyg 2010.01.31. 18:22:11

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Azzal a 350 szavazó eredményével én nem röhögtetném ki magam. Ráadásul többször is lehet szavazni, úgyhogy a résztvevők számát nyugodtan osztani lehet kettővel, hárommal.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.31. 18:26:15

@Ludas Manyi: a faszom sem olvasgat pártprogramot. Azt mondjátok meg, hogy mi az állásfoglalás az Aldival kapcsolatban!
Vagy ilyen kérdésekkel kapcsolatban nem kaptatok eligazítást?

balfék béla 2010.01.31. 19:23:50

Én megtaláltam a portréoldalát: mszp.hu/tagok/nagy-tamas-1

Amúgy ránéztem a weblapjára is. A lapszemlében van egy cikk, ami a kampánykezdésről szól. Azt írják benne, hogy a sajtótájékoztatón azt is mondta, ha már firkálni akarják a plakátját, akkor ne a szokásos dolgokat rajzolják rá, hanem hajat. (merthogy kopasz a srác)

De legalább humora van, szóval én támogatom Dzsuhesz kezdeményezését: Nagy Tamás for president!

és kiegészítem mindjárt: Hajat Nagy Tamásnak!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.31. 22:46:31

média helyett tessenek nyugodtan a TV szót használni!
vagy önök azt állítják, hogy újságot olvasnak és rádiót hallgatnak? LOL

(akinek nem inge...)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.01. 01:10:38

@balfék béla:
Bocsánat, sem az mszp.hu, sem a Google nem találta.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.01. 14:31:56

Azért Nagy Tamás egyedül többet tud a 21.századi kampányról, mint az egész pártja. Szerintem ő tipikusan olyan figura, aki érdemel valamiféle riszpektet.

vomit 2010.02.04. 11:47:16

ujabb kivalo program lesz ma fel kettokor. a megerosito szoismetlesre figyeljuk. hasonlo kivalo gigaesemenyre (buszfordulo atadasa) sietett a korabeli miniszter, amikor sikerult ordacsehinel megsemmisiteni azt a trabant kombit es a benne uloket.

Molnár Csaba részt vesz az elkerülő út DDOP-5.1.3/A elkerülő út átadásán
mszp.hu/esemenyek/bovebben/30882
süti beállítások módosítása