Mértéktartással kezeltem mindig a webközönségeket, még a blogunk virtuális társaságát is, hiszen nem tudom, hogy valójában ki, kicsoda. Most azonban az apámnak írt nekrológ után egészen különleges élményekben volt részem. Rengeteg vigasztalást és kedvességet kaptam, kommentekben, emailben - ismeretlenektől, ismerősöktől és olyan barátoktól, akiknek csak virtuális énjét ismerem.

  Apukám tanítványai írtak nagyon lelkes leveleket, felhívtak régi ismerősök, sokan megosztották velem hasonló fájdalmukat. Azt gondoltam, hogy a gyászt az ember magányosan szeretné megélni, de igazából nagyon jól esik a vigasztalás, a kedvesség, a részvét. Az ember ilyenkor elbújik, de nagyon örül, ha valaki benyit hozzá.

  Végül a sok levél közül ídéznék egyet, azért, mert nagyon kedves-apukás:

Kedves Lola-Fruzsina,

Kérem, nézze el nekem, hogy a tökéletes ismeretlenségből felmerüljek, és eme nehezen követhető úton szólítsam meg. Rendszeres olvasója vagyok a Reakción, magánemberként és öreg szerkesztőként kísérem figyelemmel az írásait, és sok ostobával ellentétben kiváló tehetségként tartom számon Magát. Ez a - kéretlen - levelem azonban nem Magáról szól.
Engedje meg, hogy ÉDESAPJA (igen, verzállal!) elhunyta alkalmából szomorú együttérzésemnek adjak hangot, és elmondjam: értem, átérzem a fájdalmát ismeretlenül is, ám mégis, legyen bármily borzasztó stílustörés, irigylem Magát, mert ilyen ember közelében létezhetett-nőhetett fel. Skrabski Árpád (és Kopp Mária) lányának lenni akkor is ajándékba kapott szerencse és boldogság, ha természetszerűen az előbb-utóbb bekövetkező veszteséget és tragédiát is magában rejti. Sírjon persze, de örüljön is, mivel hosszú éveken át egy olyan Istenteremtménye árnyékában mocorgott, akihez kevés hasonló emberi lény született.
És még egy, ide alig illő megjegyzés: söpörje le magáról a bántásokat a kommentekben, a gorombaságokat, a méltatlanok mocskolódásait. Maga tehetséges és nagyszerű ember, fütyüljön az írástudatlan-érzéketlen irigyekre, és haladjon az útján. Jól műveli, amit csinál, egyénien, "lolásan" csak így tovább! Számomra is fájdalom, hogy ennek egyik bizonyítékát éppen egy megrendítő nekrológban kellett szolgáltatnia, amely - még leírni is szörnyű - bravúr. Publicisztikai teljesítmény. Bár ne került volna sor rá soha, ámbár, mint Maga írta: igen, ezt éppen Magának kellett megalkotnia. (Olvassa el majdan, amikor csillapul a megrázkódtatás, Zelk Zoltántól - tudom, hogy nem lehet Magának ismeretlen e név! - a Sirály című verset. Szerintem a világirodalom egyik nagy alkotása, a feleség elvesztését könnyezi meg egy kifelé cinikus linknek látszó öreg bohém.)
Éppen elég baja van most, tehát nem várom el a válaszát, udvariaskodásnak ilyenkor nincs helye. (Egyébként igen, mint azt mi, idősek, megtanultuk a szüleinktől több évtizeddel ezelőtt.) Azt viszont kérem, hogy az általam különösen nagyrabecsült Édesanyjának adja át egy ismeretlen tisztelője részvétnyilvánitását. Köszönöm.

  Remélem, nem haragszik meg, hogy megjelentettem a levelét, amit hálásan köszönök.

  Köszönöm a többieknek is és a következő bejegyzésem már idegesítő lesz, ígérem. :)