Az FSZB franchise
2009. május 10. írta: gloire

Az FSZB franchise

  1991, február: sötét éjszakák telepednek a Szovjetunióból épp kilépni készülő Grúziára. Úgy tűnik, sikerülhet, miután 1990 decemberében az oroszok váratlanul és igen gyorsan kivonultak az országból, magukra hagyva így a dél-oszét kisebbséget, akik inkább velük tartottak volna. A hirtelen eufóriát, az országra szakadt váratlan szabadságot azonban nem sokáig élvezhették a grúzok: az új év rég nem látott borzalmakat hoz számukra.

  Éjszakánként faluszéli házak gyúlnak lángra oszét falvakban, a menekülőket a sötétben lelövik. A jereváni rádió persze orosz provokációt emleget. A válasz nem marad el, grúzok házai kapnak lángra. Emberrablások, a grúz rendőrség bevonulása Chinvaliba, lövöldözés, káosz, legalább 500 halott, többezer menekült kisgyerek. Az erőszakhullám két évig tartó belháborúba torkollik.

  1999, szeptember: Oroszország. Moszkva, Volgodonsk. Terrorhullám söpör végig a hatalmas országon, sorházak dőlnek össze a  robbantásoktól, több száz halott, sok a kisgyerek. A feltételezett elkövetők természetesen csecsen terroristák - már a csecsen háborúk idején járunk. De Rjazanyban a véletlen közbeszól: egy panelház pincéjében készülődő terroristákat fog a lakossági járőr. Meglepetésre nem csecsenek, hanem oroszok.

  Mint kiderül, a KGB utódszerevezet FSZB ügynökei. Óriási blamázs a lebukás
- bár a tömegek megeszik a sztorit, és a csecsenföldi megtorló akció sem marad el -,
az apró baki sötét árnyékot vet az épp hatalomra kerülő Putyin alakjára. 

  Az esetről készült, Az FSZB felrobbantja Oroszországot című tényfeltáró film nyilván indexen van az orosz állami csatornákon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr221107413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.08.31. 16:37:23

@dzsucseharcos: Valahogy ez a szál is elhalt azóta.
Emlékszik még erre valaki? Lövöldözés Nyírpilisen?
Rálőttek a járőröző romákra?

"Elfogták a cigányok gyilkosait?

2009. augusztus 21. | péntek

A romák elleni támadás-sorozat feltételezett gyanúsítottjait nyírpilisi fegyveres támadásuk után fogták el csütörtökön éjjel – adta hírül ma az MTI.

A támadók a Szabolcs-Szatmár megyei Nyírpilisen sörétes puskával rálőttek a járőröző romák autójára. A kiérkező rendőrök rövid üldözés után fogták el a hat gyanúsítottat. A hírügynökség rendőrségi forrásból származó értesülése szerint az elkövetők nem roma származásúak.

A Magyar Televízó 1-es csatornájának értesülése szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben fogott el hat embert, akiknek a feltételezések szerint közük van a romák elleni gyilkosságsorozathoz. A gyanúsítottak lakásán házkutatást tartottak és fegyvereket foglaltak le."

www.szabadfold.hu/mozaik/kriminalis/elfogtak_a_ciganyok_gyilkosait

Mi van a Nyírpilisi támadókkal?
. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.08.31. 16:44:35

@Grift: Nem volt semmi Drazsé megvezetése sem a két évvel ezelőtti robbantás képeivel, ugye.

"Mindenki mindenki ellen!/Titkosszolgálatok belháborúja Magyarországon"
Szerzőért kiállt . )

tevevanegypupu 2009.08.31. 16:52:17

Ha jol meggondoljuk, lehet, hogy a mostani kormany dolgozik a putyini modszerekkel..Es nagyon szomoru, hogy ketelkedve kell fogadni minden rendorsegi hirt, mert annyi hazudtak mar, hogy keptelenseg megkulonboztetni mikor igaz es mikor nem amit mondanak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.31. 21:09:32

Nos, kérem, azért itt tolakszik egy kérdés.

Ha nem bízunk a rendőrségben, titkosszolgálatban, ügyészségben, bíróságban, akik a legkomolyabb tényanyag ismeretének birtokában vannak, akkor kiben bízunk? Ki fogja felderíteni az igazságot, hogy jutunk el a helyes feltételezésekig?

Ingovány ez.

Bizonyos előzetes hipotézisek alapján, sajtóközleményekre alapozott, logikusnak tűnő okfejtésekkel akarjuk az igazság lakatját felpattintani? Regénybe, filmbe illő, kalandos gondolat. A magam részéről ebben hiszek a legkevésbé.

tevevanegypupu 2009.08.31. 21:40:04

@Elpet:
Igen,.."hazudtunk ejjel, nappal, hazudtunk minden hullamhosszon.."
Ezt mondtak 1956-ban, aztan par evtizeddel kesobb egy miniszterelnok is hasonlot mondott egy olyan ertekezleten, ahol az orszag vezeto partjanak legfontosabb emberei uldogeltek es hallgattak.
Ugyanez a part es miniszterelnoke hazugsaggal nyert valasztast par hettel elotte. Az elozo miniszterelnok D209-es ugynok volt ami szinten veletlenul derult ki. Ez a jeghegy csucsa. Most akkor ezt igy hogy??

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.31. 22:13:05

@tevevanegypupu:

Talán félreértett. Arra akartam célozni, hogy továbbra is bíznunk kell az állam működésében, mert nincs más választásunk.

Abban pedig, hogy az összes illetékes szerv minden részt vevő munkatársa benne lenne egy nagy konspirációban, továbbra sem tudok hinni.

tevevanegypupu 2009.08.31. 22:25:00

@Elpet:
Az biztos, hogy biznunk kell az allamban. Bar ketsegtelen, hogy joparszor megvezette mar allampolgarait. Ami pedig az osszes illetekes szerv munkatarsainak konspirciojat illeti, gondoljon a bizalmi szavazasokra az orszaggyulesben, ami ujra es ujra megerositette az elmult het evben kormanyunkat, Gyurcsanyt, a hamis koltsegveteseket, a korrupcios tervek sokasagat (most peldaul csak a bizonytalan jogi hatterrel rendelkezo sukoroi kaszino kormany altal jovahagyott kiemelten fontos allami beruhazasara gondoljunk). Eleg, ha az osszes illetekes szerv vezeto tisztviseloi es a kormany konspiralnak nem? Ettol persze lehetnek az egyes ugyosztalyok beosztottjai megbizhato adminisztratorok. Szoval bizakodjunk.

Téglagyári Megálló 2009.08.31. 22:38:10

@Grift:

A Magyar Nemzet hétvégi mellékletében van egy cikk a szlovák nyelvtörvényről, abban volt egy érdekes felvetés, miszerint Csehszlovákiában a szudétanémetek többen voltak, mint a szlovákok, de ez utóbbit államalkotó nemzetnek tekintették, míg a németeket nem...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.31. 23:58:36

@Elpet: @tevevanegypupu: hinni kell mert nincs jobb?!
rövid úton a jobbikhoz. vagy az anarchizmushoz.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.01. 02:41:19

@gloire: na, na, na! újabb hír a k.infón! szóval még a cégen belül is egymásnak feszülnek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.01. 08:31:37

@Elpet:
ne haragudj, de ez botrányos gondolat.
és nem is praktikus.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.01. 09:05:19

@vero:
@Grift:

Jó, urak, én eredetileg egy kérdést tettem föl. Kiben bízunk, ha az állami szervekben nem?

tevevanegypupu 2009.09.01. 09:05:27

@vero:
Ugyan, ugyan anarchia. Legfeljebb kis kukaborogatas, tojasdobalas a kordonok moge, nem veszes. Amig esernyo van!(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.01. 09:23:49

@Elpet:
a kérdés így nem tehető fel, vagy sok válaszos. magunkban, istenben, a jelenlegi hatalom ellenzékében....folytatható. de egy sokszorosan lebukott hatalomban semmiesetre sem. ez nem az egész államra vonatkozik, csak arra a szegmenseire, amik kizárólag a politika, vagy/és külföldi erők játékai lettek.
az állam attól még működik, ha pl. a vám és pénzügyőrség olajszőkítéssel foglalkozik, a rendőri vezetők ebből sápot szednek, és a mindenről tudó szolgálatok politikai tőkét kovácsolnak ebből, valakiknek.

tevevanegypupu 2009.09.01. 09:47:30

@Grift:
Vegulis hiszunk az allamban, meghozza bizonyos szempontok szerinti eros allamban, azert is szavaztunk es szavazunk a fideszre. Egeszsegugy, oktatas, munka. De ugy altalanossagban veve az ember sokkal hetkoznapibb megoldast valaszt: sajat magaban bizik, hogy kepes elni es legyozni a nehezsegeket.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.01. 09:59:10

@tevevanegypupu: nem az utcai kukás cirkuszra gondolok. az A-hoz tartó út inkább az erőszakos bcs. robbanásszerű növekedése, az önbíráskodás terjedése, a szavazási hajlandóság drasztikus csökkenése, a jövedelmek eltitkolása és külföldre menekítése stb. így együtt.
mintegy vákum, csak idő kérdése, hogy adott helyzetben mikor terjeszti ki a hatalmát a senkiföldjére.

tevevanegypupu 2009.09.01. 10:19:37

@vero:
Na igen, amit irsz az mar megvan nalunk eleg alaposan. A kovetkezo valasztasoknal kiderul, hogy mennyire.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.01. 11:47:02

@vero: Kiváncsi vagyok, megtalálják-e a kiszivárogtatót.

Egyébként Laborcnak ma van az utolsó munkanapja.
Vajon mit csinál most? Lázasan töröl, iratokat zúz be . )
cd-ket ír? Összeszedi a családi képeket az irodában, még néhány búcsú telefon, egy kicsit elmélázik a fotelben, kinéz az ablakon...

Végjáték ez már, úgy néz ki. Persze lehet még egy-két dolog a tarsolyukban, meglátjuk meddig mernek elmenni. Ezek után szerintem vissza kell hogy fogják magukat. Ha csak annyi igaz, ami erről a vadászpuskás bandáról idáig kiderült, az százszor nagyobb botrány, mint október 23., vagy bármi, ami eddig felmerült.

@Elpet: Draskovicsban bízni? Ez viccnek is rossz.

Téglagyári Megálló 2009.09.01. 11:50:11

@gloire:

Kellemetlen, de a lelki nyugalom érdekében az ember ilyesmit is csinál.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.01. 12:04:28

@gloire: végjáték. nos az a fosatós, hogy egyszer pont 20 évvel ezelőtt már egyszer előadták. ha a hydra összes fejét le nem vágják és be nem égetik ...
ebben én sem reménykedem.

Savonarola 2009.09.01. 12:04:28

@gloire:

Megbízik Draskovicsban meg az államgépezetben.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.01. 12:27:05

@gloire: az a fosatós, hogy a végjáték egyszer már megvolt, pont 20 éve.
ha a hydra összes fejét le nem vágják és üszökkel be nem égetik ...
na ebben még én sem hiszek.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.01. 12:27:50

sormintához segít a blogmotor. lehet törölni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.01. 13:43:40

@vero: vagy kimoderállak, vagy bennmarad . ) válassz!

"Mindenesetre a nagy cáfolás közepette az NBH-nál annyit azért máris elismertek, hogy valaki bentről valamit tényleg kiszivárogtatott. Ezért lesz belső vizsgálat (nyi-hi-hi!), és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is foglalkozni fog az utóbbi hónapok botránysorozatával.

És akkor majd, gondolom, 118 évre titkosítják az ülés jegyzőkönyvét, a szocialista Tóth Károly meg szigorú arccal belemondja a kamerákba, hogy nagyon kemény értekezlet volt, de tulajdonképpen minden rendben."

http://heti-válasz.hu/cikk/0909/romagyilkossagok_nbh

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.01. 14:51:25

vagy kiveszel, vagy bennhagysz. de ez biztos.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.01. 20:33:02

@gloire:

Nem Draskovicsban kell bízni, nem Draskovics végezte a nyomozás, nem ő állítja össze a vádiratot és nem ő hoz ítéletet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.01. 20:38:42

@Grift:

Ez így teljesen korrekt. Azért tettem föl sarkítva a kérdést, mert furcsa dolog ez. Itt nagyjából mind rendpártiak vagyunk, és épp a társadalmi rend intézményeinek hitelét kérdőjeleznénk meg? Nagyon-nagyon disztingválni kell, az intézményekbe vetett bizalmat nem szabad rombolni, mert újjáépíteni sokkal nehezebb ügy.

Téglagyári Megálló 2009.09.01. 20:48:30

@Elpet:

Mint rendpárti, mit szólsz a terézvárosi tízórás csendrendelethez?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.01. 21:00:28

@Téglagyári Megálló:

Nem tudom. Alapvetően csendpárti vagyok, bár egy nagyvárosban azért kell, hogy tudjon hová menni az ember, ha éppen éjjel akar szórakozni. De nem szívesen mondanék véleményt, rábíznám inkább a helybeliekre ezt a dolgot.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.02. 12:37:12

"Egyelőre itt tartunk"

"...-Megérne egy katonai ügyészségi vizsgálatot, hogy pontosan mit tudott az NBH a romák orgyilkosairól, hol voltak azok az információk, és miért nem jutottak el az NNI-hez még azt követően sem, hogy a rendőrség minden társszervnek elküldte az akkor még ismeretlen tettesek profilját. Számos körülmény utal arra, hogy igaz az a sajtóban közölt hír, miszerint a szolgálat megfigyelte a gyanúsítottakat vagy közülük néhányat szélsőséges nézeteik miatt, illetve mert illegális forrásokból fegyvereket akartak vásárolni...

...A katonai titkosszolgálatok eddig nem kommentálták azt a sajtóhírt, miszerint a gyanúsítottak egyikét korábban beszervezték volna.
- Megértem, hogy hallgatnak - mondta Tarjányi...

...Tarjányi szerint vitathatatlan, a négy biztonsági ember legális jövedelméből aligha vásárolhatta meg (a rendőrség által elfogásukkor lefoglalt) az öszszességében több millió forint értékű fegyvereket (a lefoglalt puskák egyike, egy SSG 2000 típusú fegyver egymaga 2,5 millió forint a feketepiacon), a támadásokhoz használt terepjárókat és a többi eszközt..."

nol.hu/archivum/20090902-honnan_volt_penz_a_fegyverekre_

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.02. 15:03:30

És még egy merítés a ballib sajtóból:

"A másik gyanúsított, K. István érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is."

atv.hu/hircentrum/090823_a_romak_retorziojatol_tart_a_horogkeresztes_gyanusitott___video.html

"A közvetlen környezetéből származó információk szerint K. Árpád mintegy másfél évet töltött egy izraeli közösségben, főként mezőgazdasági munkákat végzett, de az is előfordult, hogy egy-egy városban konyhai kisegítő volt. Hazatérve barátainak arról számolt be, hogy nagyon jól érezte magát Izraelben, nem csalódott az ottani közösségben és anyagilag is jól járt."

www.168ora.hu/punch/romagyilkossagok-k-arpad-penzt-gyujteni-ment-izraelbe-42792.html

K. István és K. Árpád testvérek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.02. 15:06:45

@gloire:
az egész valami suta válasz próbál lenni arra, hogy honnan volt pénze a fasziknak. nyilvánvaló, hogy a kibucban kereste meg az árát. már nem is kell tovább vizsgálni ezt a kérdést. lol

Tehetetlen Dodó 2009.09.02. 18:09:11

@gloire: Egy anti, egy filo.
Egyenleg zérus.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.02. 22:38:15

@Tehetetlen Dodó: Nem olyan egyszerű ez . )
Vagy egy kibucba bekerülni, ahoz elég a világnézet?

És ettől érdekessé válik a tóraégetéses akció is.
Aminek csak az FKgP-s Kapronczai lett kárvallottja
akkor, a támadó végül megúszta. Sok furcsa dolog történt annak idején a Kisgazdapárt körül.

"Kapronczi parancsra istápolta a kopaszokat?

A Bors telefonon érte utol Kapronczi Mihály volt országgyűlési képviselőt, a kisgazdapárt egykori Hajdú- Bihar megyei elnökét. Mint arról lapunk beszámolt: 1995-ben azért zárta ki őt Torgyán József pártelnök, mert helyet biztosított az FKgP debreceni székházában a helyi zsinagógát felgyújtó Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség embereinek, köztük K. Istvánnak.
– Felsőbb utasításra adtam oda az irodát ennek a tíz-tizenkét kopasz fiatalnak 1993 végén – mondta lapunknak Kapronczi.
– A pártvezetés úgy gondolta, hogy ezek a fiatalok segíthetnek nekünk a 94-es választásokon. A gyújtogatás után engem kirúgott Torgyán elnök, és akkor jöttem rá, hogy a szélsőségesek befogadása
csak az én eltávolításomat szolgálta."

www.borsonline.hu/news.php?hid=23290

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.02. 23:08:40

a szentföldön járt tanulmányúton. kész.

benne lesznek a következő showderben, tuti.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.03. 08:27:34

hé,hé, nem kibic tag volt, hanem alkalamazott. ahogy ott mondják, állat.

tevevanegypupu 2009.09.03. 09:34:39

Hogy egy izraeli kibucban jol megfizettek az kizart dolog. Ettol fuggetlenul jol erezhette magat, erdekes lehet ott elni, de hogy anyagilag is jol jart az nem igaz.
Alig fizetnek valamit a munkakaert, nagyon rossz korulmenyek kozott elnek a munkasok es nem is becsulik oket sokra. Ezekre a munkakra - narancsszedes, konyhai kisegites, takaritas, szemetszallitas, stb..azert kellene emberek mert az ott elok mar nem akarjak elvegezni ezeket a "piszkos" munkakat.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.03. 09:39:28

@tevevanegypupu: csak nem azt akarod mondani, hogy azok ott skótok?!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.03. 09:41:14

@tevevanegypupu:
hát, azért van ahol jól fizetnek. van olyan kibuc a már nem sok meglévő között, ahol elképesztő bevétele van a közösségnek, itt jobban is fizetnek. egy ismerős is ilyen helyen volt, itt antiszemita termékeket gyártottak, pólókat, kiadványokat, stb., valamint náci reklikviákat hamisítottak és interneten árulták. :))

tevevanegypupu 2009.09.03. 09:45:17

@vero:
Hat mindenesetre eszszeruen gazdalkodnak.(:

@Grift:
Jajj miket ki nem talalnak egyesek!((:

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.04. 02:32:46

"Az NBH-nak a dokumentumról szóló közleménye alátámasztja, amit korábban többen is vélelmeztünk, hogy az bennfentes információk alapján készült, továbbá hogy több eleme igaz, bár azt nem tudjuk, melyek ezek. Nagyon bízom benne, hogy az a része nem igaz, hogy éppen azelőtt állították le az egyik elkövető megfigyelését, amikor kiderült, hogy fegyverek beszerzésére készül. Ha ez igaz, akkor annak súlyos büntetőjogi következményei kell, hogy legyenek."

index.hu/belfold/2009/09/04/az_nbh_osszekuszalta_a_szalakat/

Laborc hadbíróság elött?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.04. 05:55:43

@gloire: nyilván nem fejezték be a megfigyelését, de az azt követő adatok már nem szolgáltathatók ki.
a saját embereiket egyébként sem megfigyelik, hanem a jelentéseiket olvassák.
akár így, akár úgy, nem mehetettek volna bele olyan ügybe, ami ilyen szinten köznapi. de az, hogy az újságok napionta róluk írnak ... mindennek a legalja. jövő héten már a nőklapjában.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.07. 09:43:37

A GQ cikke az 1999-es oroszországi merényletekről, szkennelt formában: gawker.com/5352827/-----gq--

Ízelítő:
_______________________________________
"One of the odder footnotes to the whole affair was a statement that Gennady Seleznyov, the Speaker of the Duma, had made on the floor of Parliament on the morning of September 13, 1999. "I have just received a report," he had announced to legislators. "An apartment building in the city of Volgodonsk was blown up last night."

While Seleznyov got the basics right - an apartment building had indeed just been blown up - he had the wrong city; the blast that morning had been at 6/3 Kashirskoye Highway in Moscow. Which put the Speaker in kind of an awkward spot when an apartment building in Volgodonsk WAS blown up three days later."
_______________________________________

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.08. 19:03:05

@elGabor: köszi

Meg volt a nemzetbiztonsági bizottsági ülés:

"Várhatóan több felelőst is menesztenek a Nemzetbiztonsági Hivatalból, miután kiderült, a szervezet többször is hibázott a sorozatgyilkosság felderítésében. Az egyik gyanúsítottat ugyanis korábban már megfigyelték, ám tavaly az egyik vezető leállította az adatgyűjtést. Ficsor Ádám szerint a nyomozást hátráltatta az NBH hibája, ám az nem jelenthető ki, hogy e hiba nélkül a tetteseket előbb kézre kerítették volna."

www.hirszerzo.hu/cikk.felelos_lehet_az_nbh_a_meggyilkolt_romak_halalaert.122287.html

Ezzel talán azt akarja mondani, hogy az általa felügyelt
hivatal azt sem biztos hogy el tudná kapni, akit folyamatos megfigyelés alatt tart? Óriási!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.03. 03:15:01

"Kommandósok a cigánysoron

Hatalmas készültség közepette "elevenítik" föl az eset részleteit.

Több tucatnyi kommandós és rohamrendőr biztosítja a Pest megyei Galgagyörkön a romák elleni támadássorozat helyszíni bizonyítási eljárását; a két évvel ezelőtti sörétes fegyveres támadás helyszínéhez vezető utat hermetikusan lezárták - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről kedd kora délután..."

hetivalasz.hu/itthon/kommandosok-a-ciganysoron-27596/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.06.06. 04:00:43

"Állítólag azt mondták, hogy a gyilkosságokkal az volt a tervük, hogy felkorbácsolják a cigány-nem cigány feszültségeket, polgárháborút szítsanak..."

index.hu/bulvar/2010/06/03/ciganyokat_oltek/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.15. 00:04:22

@osborne: Teljesen nyilvánvaló, nem? Csak az a kérdés, hogy az általunk is megismert alakok voltak-e a fő irányítók. Köpni minden bizonnyal tudna, mind a kettő . )

osborne 2010.08.15. 00:09:29

@gloire: de az, mármint, hogy nyilvánvaló. várom, Laborcék letartóztatását, persze hiú álom jól tudom

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.15. 00:18:55

@osborne: "...persze hiú álom jól tudom"

Ki tudja? Ha tényleg előkerülnek erre vonatkozó tényleges bizonyítékok, akkor le kell őket tartóztatni.
Nem hiszek olyan háttéralkukban, ami ezekenek az egyébként is másodvonalbeli, rosszarcú alakoknak
az érinthetetlenségét szavatolná. Szerintem szorul a hurok körülöttük, meglátjuk, meddig ér el az ügy.

osborne 2010.08.15. 22:27:30

@gloire: Nos, egyik félelmem vagy feltételezésem, hogy mondjuk egy Laborc, mint ex-kgb-s (és ez igaz Apróékra is) nem olyan amatőr, hogy bármit durvát hagyott volna hátra amivel őt be lehetne varrni, vagy lennének olyanok akik majd terhelőt vallanának rá és végül ne legyen birtokában pár visszavágásra-zsarolásra elég mocskos infó, fotó, sztori etc.

(persze mindig vannak hibák, elvarratlan szálak, előkerülhetlnek éneklő madarak de azért a nagyobb az esély, hogy végül is megússza ez a patkány - ne legyen igazam)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.15. 22:51:40

@osborne: Meglátjuk. Talán nem véletlen, hogy Pintérhez került a szolgálatok irányítása is. Az a faszi sem akármi, van akkora kaliber, mint a Laborc, mégha nem is kgb-s. Gyakorlatilag, most abban az emberben lehet bízni, háát... nem tudom.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.18. 11:38:24

"A Magyar Nemzet értesülése szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő fővárosi tüntetések idején is kapott feladatokat a katonai elhárítástól Cs. István, a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok egyik gyanúsítottja...

...A gyanúsított 2006 őszén Budapesten is járt azzal az instrukcióval, hogy az őszödi beszéd kiváltotta zavargások helyszínein a rendbontók között hivatásos vagy szerződéses katonákat azonosítson - ismerteti a napilap."

hetivalasz.hu/itthon/romagyilkossagok-tuntetoket-is-figyelt-a-gyanusitott-31316/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.18. 11:47:18

Már lassan egy éve leírtam itt a mandineren, hogy a vadászpuskás gyilkosok 2006 őszén a pesti utcákat járták, természetesen puskával a kezükben. Az akkori bejegyzésem most keresem, de elég nehéz ennyi idő után rátalálni.

ha nem találom, az se gond, akkor most mondom. Az október 23-án azonosító nélkül, vadászpuskával lövöldözők között lehettek a merényletek elkövetői.
Első sorban a Tatárszentgyörgyi gyilkosság kapcsán erős a gyanúm. Tatárszentgyörgyöt megcsinálták: gárda vonulás, cigánygyilkosság, nemzetközi sajtó kampány, majd a gárdát betiltó ítélet szövegében is belefoglalták a település nevét.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.08.18. 13:50:28

@gloire: Vagyis a legmegengedőbb, legjóindulatúbb értelmezés szerint is évekig a hatókörükben volt egy olyan ember, akiben vagy nem ismerték fel a lehetséges veszélyforrást, vagy nem törődtek vele.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.18. 14:30:06

@elGabor: Nem, két ilyen ember van a letartóztatottak között. A fiatalabb K. Árpád volt az akit az NBH "figyelt", majd amikor fegyverkezni kezdett, a "megfigyelését" abbahagyták. Közben Cs. István a KBH-nak dolgozott . )

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.08.18. 14:44:24

@gloire: Ez sajnos fikarcnyival sem megnyugtatóbb. :/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.18. 16:44:29

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2009.08.14. 20:23:05
1.bp.blogspot.com/_tKAGDFGZ_z4/SP8OV4BEhnI/AAAAAAAAAoc/R41kFICjs1Q/s1600-h/provo01.jpg

06/10/23 Ez a bakancs nincs a rendőrségnél rendszeresítve. Az én gyanúm szerint, semmi rebisz, meg nbh, meg rendőrség. A honvédség berkeiben kell keresni a provókat, ott vannak elrejtve.

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2009.11.05. 15:20:16
@Google: "Valahogy így volt a tüntetésekkel is. Többre jutottunk volna, ha nem akarnak mindenáron segíteni jobbik akaratú emberek."

Nem jutott volna semmilyen tömeg semmire se. Felkészültek minden lehetőségre, a tüntetésekre mindenféle képpen, ez ugfye benne van a "beszédben" és nem csak arra, hogy "majd hazamennek". Példátlan fegyverarzenált vonultattak fel, és valószínüleg halottakkal is számoltak.

(Azonosítatlan, maszkos ember, vadászpuskával ártatlan civilekre lövöldöz. Honnan ismerős ez nekem?)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.18. 16:48:12

Az, akik Tatárszentgyörgyön lőtt, az ott volt 2006 október 23-án is a flaszteron, vadászpuskával!

osborne 2010.08.18. 19:58:30

@gloire: Nem elterelve a fővonalat de kb a Magyarok Nyilai is ilyen irányított 'móka' lehetett. Kedvencem volt az 'autószerelő' aki felvett mindent a mobiljára.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.19. 03:03:14

@osborne: "Kedvencem volt az 'autószerelő"..."
Igen, nekem is kedvensem. Őszintének tünik . )

"Cs. Istvánt szerződéses katonai szolgálatának idején – a KBH korábbi vezetésének állításával ellentétben – valóban beszervezték."

www.mno.hu/portal/731423

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.08.22. 15:32:49

Most már a Népszabadságnak is be kellett szállnia, ha nem akarják, hogy az ügy negligálásával, elmismásolásával vádolják őket . )

Tarjányi Péter: "Bárhogy is történt, az igazságot csakis egy alapos, mindenre kiterjedő katonai ügyészségi vizsgálat derítheti ki."

nol.hu/belfold/a_romagyilkossagok_es_a_titkosszolgalatok__hazugsagok_halozata_

osborne 2010.08.22. 19:30:39

@gloire: Igen, gondolom sejtik ott is, hogy hamarosan hullani fog pár fej vagy ex-fejes. Vagyis nagyon remélem

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.25. 13:10:06

Elindult a per:

index.hu/belfold/2011/03/25/egy_megdobbento_gyilkossagsorozat_reszletei/

"A vádlottak elfogása után kiderült és botrányt okozott, hogy egy kiszivárgott, nem hivatalos dokumentum szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2008 májusáig – a besenyszögi támadás utánig – megfigyelte K. Istvánt, erről a nyomozók csak utólag értesültek. Cs. Istvánról viszont az derült ki, hogy a katonai hírszerzés (KBH) informátora volt. A nemzetbiztonsági dokumentumokhoz a nyomozó hatóságoknak nincs automatikus hozzáférésük, az azonban szembetűnő, hogy a vádiratból leszűrhetően NBH-s vagy KBH-s tanú kihallgatására nem került sor, sőt említés sincs a két szervezet szerepéről a vádlottak életében. Az NBH sohasem állította, hogy a kiszivárgott dokumentum hamisítvány lenne, a KBH elismerte Cs. István beszervezését."

...említés sincs a két szervezet szerepéről...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.26. 11:59:14

@gloire:

Ez a per most megméri a Fideszt. Az NBH-t és a KBH-t is a kormány felügyeli: elő lehet rukkolni a farbával!

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.26. 19:55:26

@bbjnick: Az igazságszolgátatásunkat méri meg elsősorban, az ügyészségnek kellene azzal a farbával előjönnie. Jó hosszú történet lesz ez, úgyhogy vehet még meglepő fordulatokat.

ü

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.26. 20:59:25

igazságszolgátatásunkat = igazságszolgáltatásunkat

ü
gloire

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.27. 13:19:49

@gloire:

"Az igazságszolgáltatásunkat méri meg elsősorban, az ügyészségnek kellene azzal a farbával előjönnie." --- írod.

Ez igaz. Részben. Mert a "titokgazda" a kormány. S ha a kormány úgy dönt, hogy nyilvánosságra hozza (amit nyilvánosságra hoz), akkor... Ha már én is tudok valamit, akkor arról az ügyészségnek vagy a bíróságnak is tudnia kell, nem tehetik meg, hogy nem vesznek róla tudomást.

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.27. 14:48:20

@bbjnick: Persze, de itt van egy természetes szembenállás a két szereplő között. A "titkokgazda" érdeke a titkait megvédeni, kérdés mennyire számít ez feltétlenül nemzetbiztonsági érdekenek. Az ügyészség kéne, hogy verje az asztalt, vagy tulajdonképpen bármelyik szereplő adott esetben érdekelt lehet a szennyes kiteregetésében.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.01. 22:10:21

""Hol vannak azok, akikről Árpi beszélt, nincsenek a vádlottak padján!" - fakadt ki a negyedrendű vádlott, arra célozva, hogy a hatóságok szerinte nem kerítették kézre Kiss Árpád elsőrendű vádlott minden bűntársát."

hetivalasz.hu/itthon/romagyilkossagok-csontos-szerint-nincs-mindenki-a-vadlottak-padjan-36656/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.11. 05:47:04

"...Az MTI rendőrségi és ügyvédi forrásból megtudta, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az egyik gyanúsítottól lefoglaltak egy olyan, több tízmillió forintot érő mesterlövészpuskát, amelyből csak 2-3 darab lehet az országban, de ez a fegyver nem szerepel a vádiratban. Az ügyészég szerint a támadásokhoz használt fegyvereket, köztük a tiszalöki gyilkosságban bevetett golyós puskát egy besenyszögi vadásztól rabolták el."

www.gondola.hu/cikkek/75960-Olaszliszkai_verbosszu__.html

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.13. 22:10:48

"A Hír Televízió birtokába került dokumentum szerint H. Ernő a saját lakásán találkozott Csontos Istvánnal a tiszalöki gyilkosság után. Nem ő hozta szóba a romák elleni támadássorozatot, hanem Csontos, aki megemlítette, hogy neki is jól jönne a 100 millió forintos nyomravezetői díj. Ezt a megjegyzést azonban a tartótiszt nem találta annyira érdekesnek, hogy rákérdezzen a részletekre. A nyomozóknak úgy fogalmazott: azért nem akarta ragozni az elhangzottakat, mert már nem volt ideje.

H. Ernő tanúvallomásában arról is beszélt, hogy mellette a katonai elhárítás két másik tisztje is tarthatta a kapcsolatot a negyedrendű vádlottal. (da)"

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=372951

Bell & Sebastian 2011.04.13. 23:43:44

@bbjnick: @gloire:
Ha igaz, hogy precíziós fegyver is lefoglalásra került, sokkal szerteágazóbb az ügy, mint amilyennek első ránézésre tűnik.
Mert azzal csak nagyon nagyvadra mennek és biztosan megbízó/szponzor is áll a háttérben, egyszerűen az ára és a macerás beszerzése miatt. Arról nem is beszélve, hogy komoly kiképzés után képes használni csak még egy nagyon jó lövész is, sokat kell gyakorolni vele, távolsági lövéshez megfigyelő is kell, továbbá fegyvermester, a pontos beállításokhoz, végezetül többféle, méregdrága, speciális töltény.

Hozzácsapnék legalább még egy megoldatlan és sötét ügyet. Azét, aki megrendelte, kifizette és behozta a puskát, akit valószínűleg, nem hagytak életben. De még a takarító sem úszhatta meg, ha valóban politikai merénylet készült. (Van egy ilyen rejtélyes eset.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.04.14. 17:27:58

"A korábbi hivatalos közlésekkel ellentétben még titkosszolgálati megfigyelés alatt állt Kiss István, a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat másodrendű vádlottja, amikor a vád szerint testvérével és egy korábbi szkinhedtársával rátámadtak a galgagyörki és a piricsei lakóházakra - tudta meg az MTI."

www.hirado.hu/Hirek/2011/04/14/15/Ujabb_fordulat__A_titkosszolgalatok_megfigyelese_alatt_allt.aspx

devuscka 2011.04.14. 17:35:27

@gloire:
Ez nagyon érdekes. Milyen munkát végeztek a megfigyelők?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.07.02. 22:45:45

"Szilvásy után Laborcot is őrizetbe vették

Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is – tudta meg a Hír Televízió. A KGB akadémián végzett tiszt Szilvásy György minisztersége ideje alatt irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt."

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=385809

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.14. 13:15:55

"...Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es EP-képviselő szerint a Gyurcsány-kormány információkat tartott vissza a romagyilkosságok ügyében azért, hogy ne derüljön ki, állami tisztségviselőknek is közük lehetett a bűncselekményekhez. A volt politikus közölte azt is, a gyilkosságokkal kapcsolatban keletkezett iratokat azért titkosították nyolcvan évre, hogy ne derüljön fény a támadássorozat politikai vonatkozásaira. Erről a volt szabad demokrata EP-képviselő – aki tavaly Kanadában menekültstátusért folyamodott – a CBC kanadai állami televízió riportfilmjében beszélt..."

mno.hu/magyar_nemzet_k_ulf/a-gyurcsany-kormanyt-tamadja-mohacsi-1124795

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.14. 13:34:37

@gloire:
ez sem újdonság annak aki nem hülye. de kíváncsi leszek ki tömte ki infóval a ribancot.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.14. 13:43:32

@jose maria padilla: Persze, de a kanadai hatóságokat, vagy épp a sajtójukat azért meglephette ez a nyilatkozat.

Az egészben az a leginkább bosszantó, hogyha a mai vezetésnek, mondjuk az érintetteknek, Kövérnek, Pintérnek, a nemzetbiztonsági bizottság összes tagjának ott van az asztalán egy jelentés, amiben feketén-fehéren ott van minden, nevekkel, valószínüleg akkor sem léphetnek. Egész egyszerűen annyira elvetemült ügy, annyira extrém, hogy egy EU-s tagország titkosszolgálata ilyen akciókat hajtott végre, hogy még akkor sem ismerhetik be, ha ezzel egy komoly belpolitikai ütőkártyát, egy aduászt kell titokban tartaniuk.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.14. 13:48:55

@gloire:
szerintem meg ponfix arra használják a lubárét, hogy eladja a sztorit a fejlett nyugatnak. :)
egy polmenekült cigánynak nem lehet nem hinni. gyurcsány ma már nem lehetséges ellenzéki vezér, csak egy bohóc. most van ejrópai lehetőség a tömlöcbevetésükre. a cigánylány csacsogása csak az előhang a kibontakozó drámában.
közben sanyibácsi és a többiek dolgoznak mondjuk portikon.
tényleg, volt e gerényinek kapcsolata portikkal? :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.14. 13:50:25

Esetleg, adok még egy apró esélyt annak, hogy Portikot is ezért vették elő. Végül is ő volt a hivatásos bérgyilkosa a szociknak, és most a Laborczal való találkozásait piszkálják. A szálak épp Debrecenbe vezetnek, valami választási lejárató kampány kapcsán. De ugyan mit keres Debrecenben egy Portik, egy budai főgengszter strici, és miért kell ő egy ilyen piti ügyhöz?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.14. 13:52:50

@jose maria padilla: Na látod, a Portik szál egyszerre jutott eszünkbe. Ennyi, lehet, hogy a választások előtt robbantják a bombát és kitálalnak az egész ügyről?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.02. 22:51:54

alakul:

"…A romagyilkosságok vizsgálatában minden eljáró hatóságot félrevezetett a Katonai Biztonsági Hivatal és egyik tanúként meghallgatott munkatársa, ezért a Pest Megyei Főügyészség büntetőfeljelentés megtételére tett indítványt a sorozatgyilkosságot tárgyaló Budapest Környéki Törvényszéken – tudta meg a PestiSrácok.hu…

…Oknyomozó portálunk megszerezte a Pest Megyei Főügyészség (PMF) erről szóló indítványát. Abban a főügyészség kijelenti: azzal, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal a főügyészség megkeresésére letagadta, hogy a hat áldozatot követelő romák elleni gyilkosságsorozat most folyó büntetőperének negyedrendű vádlottjával, Csontos Istvánnal titkos kapcsolatban állt, valamint azzal, hogy az egykori hivatásos katona tartótisztje, H. Ernő „a nyomozó hatóság előtt, az ügy lényeges körülményeire vonatkozó valótlan tartalmú nyilatkozatot is tett”, minősített hamis tanúzást követhetett el…

…Korábbi újságcikkekben már leközölték a tartótiszt még a nyomozás során tett vallomását. Abból a beszélgetésből az a verzió is megrajzolható, hogy Cs. István – akit még katonai előélete okán Csontrabló becenévvel illettek – végig jeleket küldött tartótisztjének, H. Ernőnek, mintha ki akart volna szállni a halálbrigádból, vagy meg akarta volna akadályozni a további gyilkosságokat, ám a tartótiszt ezeket elengedte a füle mellett…

…A válasz keresésekor megfontolandó szempont, hogy a gyilkosságok még folyó bírósági tárgyalásain a vádlottak több homályos, félszeg utalást is tettek arra, hogy a halálbrigád mögött mások, megrendelők is állhattak…"

pestisracok.hu/hamis-tanuzasert-feljelentenek-a-katonai-hirszerzest/

negyven rabbi 2013.03.03. 08:12:49

@gloire: csak az a baj, hogy erről az elektronikusan írott (tehát a google által is könnyen fellelhető) nemzetközi sajtó már nem tudósít

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.06. 09:47:02

Most közvetítette az ATV élőben az ítélethirdetést! Hárman életfogytot kaptak, Csontos 13 évet.

Valamit azonban nagyon nem értek! Ha ez elsőfokú ítélet, márpedig ez az, akkor ott fellebbezésnek helye van. De ha így van, akkor az ítélet miért mondja ki, hogy a lefoglalt bűnjeleket meg kell semmisíteni, ill. vissza kell szolgáltatni tulajdonosuknak? Megsemmisítés után (és miután eredeti tulajdonosának visszszolgáltattákhogyan fogják azokat felhasználni egy esetleges másodfokú eljárás során???????!!!!!!!

vantaan 2013.08.06. 10:58:43

@bbjnick: Hát igen ilyenkor valóban a halál büntetés lenne a megfelelő! De sajnos azt a másodfok sem adhat .....

Robinzon Kurzor 2013.08.06. 12:21:59

@bbjnick:

Másodfokon nincs új bizonyítás, ők papírból dolgoznak.

Alapvetően háromféle kimenetel lehet: helyben hagyják az elsőfokú ítéletet, megváltoztatják (ha a bűnösség kérdésében, akkor mehet még harmadfokra is) vagy visszadobják első fokra.

Viszont ha most fellebbezés lesz, akkor az ítélet nem lesz jogerős, ergo a bűnjelek megsemmisítésének elrendelése sem lesz az.
Ha meg esetleg nem lesz fellebbezés, akkor az eljárás itt lezárul, ezért rendelkezni kell a pógároktól lefoglalt "bűnjelek" visszaszolgáltatásáról.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 06:11:08

Logikusnak tűnik!:-)

De számomra továbbra is furcsának tűnik, hogy egy ilyen típusú (jól gondolom, hogy soha el nem évülő bűncselekményekről van szó?) ügy ítéletében a bíróság módszeresen szétszórja és megsemmisíti a bizonyítékként összegyűjtött tárgyakat. Ez volna a bevett gyakorlat??? Nem kellene ilyen ügyek bizonyítékait néhány évig valahol (jó helyen) őrizgetni?

Tegyük fel, hogy az ítélet jogerőre lépését követően, egy másik ügyben, gyanú merül föl valamiféle kapcsolatra jelen üggyel (szerintem ebben az esetben erre minden esély megvan); akkor mi lesz? Honnan veszik elő jelen ügy tárgyi bizonyítékait, ha azt szétszórták és megsemmisítették?

Robinzon Kurzor 2013.08.07. 11:26:50

@bbjnick: "Logikusnak tűnik!:-)"

A jog, minden ellenkező híreszteléssel szemben, és persze ha jól csinálják, alapvetően matematikai logika. ;-)

" (jól gondolom, hogy soha el nem évülő bűncselekményekről van szó?)"

Nem jól gondolod, ez nem emberiesség elleni vagy háborús bűncselekmény. Az emberölés elévül.

" Honnan veszik elő jelen ügy tárgyi bizonyítékait, ha azt szétszórták és megsemmisítették?"

A lefoglalt bűnjel megsemmisítése vagy visszaszolgáltatása szerintem itt nem magára a bizonyítékra (pl. DNS-minta), hanem a nyomot hordozó tárgyra (véres ruhadarab, ez maga a bűnjel, amit lefoglalnak és vizsgálnak) vonatkozik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.07. 11:54:14

@Robinzon Kurzor:
"Az emberölés elévül."

Itt tobbszorosen minositett emberolesrol van szo, ami eletfogytiglannal is buntetheto (ahogy buntettek is). Az ilyen nem evul el.

"(3) Nem évül el a XIII. és XIV. Fejezetben meghatározott, és az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények büntethetősége."
süti beállítások módosítása