Szombaton a Budai Várba vonultak a Magyar Gárda szakadárjai, a Pax Hungarica Mozgalom tagjai és egyéb hardcore szélsőjobbos arcok. Az Igazság menete elnevezés a vasárnapi Élet menetének ellenpontozása. A menetelést követően Dósa István és Domokos Endre János szónokoltak a cionista világuralom veszélyeiről, és azt bizonygatták, hogy a holokauszt nem több, mint a cionisták által ravaszul kifundált mítosz:
A szokásos műsor, a szokásos létszámmal, csak a nevek változnak. Tizenöt éve Szabó Albert, a Magyar Népjóléti Szövetség és fogaskerekes zászlók, ma Domokos Endre János, Pax Hungarica Mozgalom (igazi orwelli név) és nyilas-H-betűs lobogók. A mondandóból kiderül, hogy utálják a zsidókat, s erről szívesen és hosszan beszélnek. A hasonló rendezvények rendszerint a szubkultúrán belül maradnak, nem különösebben foglalkozik velük senki. Nagyon helyesen: amit mondanak, az egyrészt hülyeség, másrészt sok honfitársunk lelki sebeit tépi fel, harmadrészt pedig épp az fáj nekik legjobban, hogy nem foglalkozik velük senki.
Most azonban kampány van, még ha csak EP-kampány is, meg kell becsülni minden kis reménymorzsát, minden kommunikációs lehetőséget - pláne, ha a biztos pártválasztók között 18, illetve 2 százalékon álló pártokról van szó, akik szavazókat már nehezen veszíthetnek. Így aztán beindult a licit. Az SZDSZ a Jobbik neonácizásával erősen nyitott, erre az MSZP-nek is emelnie kellett a tétet: Lendvai Ildikó interpellációjára válaszolva Hiller István rögtön kezdeményezte is a holokauszttagadás bűncselekménnyé nyilvánítását. Ezzel az SZDSZ pillanatok alatt szopóágra lavírozta magát. Ha nem támogatja a javaslatot, akkor veszít a ki-véd-meg-jobban-a-náciktól versenyben, ha támogatja, azzal meg saját (többek között a gyűlöletbeszéd-törvény ügyében is képviselt) liberális alapállását köpi szembe a vélemény- és szólásszabadságot illető kérdésekben. Gusztos Péter nyilatkozata alapján úgy tűnik, támogatja.
Megérkeztek az első támogató, illetve ellenző nyilatkozatok is. A Holokauszt Emlékközpont frissen kinevezett ügyvezető igazgatója, Harsányi László szerint nemzetközi jogot sért Magyarország azzal, hogy nem bünteti a holokauszt tagadását (bár a hírből az derül ki, hogy nem annyira jogi, mint erkölcsi nyomásról van szó, ami kevésbé nemzetközi jogi kategória). A TASZ azt mondja, hogy a holokauszt megtörténtét tagadó beszédek elítélendők, de nem büntethetők és nem is büntetendők. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint pártja kész tárgyalni a javaslatról, amenyiben a kommunizmus nevében elkövetett emberiesség elleni bűnök megkérdőjelezése is hasonló szankciókat von majd maga után.
Nem értek egyet a Fidesszel (ha a holokauszttagadó-pártoló bélyeg rásütésétől tart, ha nem), sokkal inkább a TASZ álláspontját osztom. Történelmi események tagadása nem büntetőjogi kategória. Ha valaki azt mondja, hogy Birkenauban csak csoportos munkaterápiát végeztek, Recsken pedig ideológiai tréning zajlott, szigorúan önkéntes alapon, az aljas és hazudik. De ez önmagában édeskevés ahhoz, hogy börtönbe zárjuk.
Az utolsó 100 komment: