A cián az én kötelem
2009. február 27. írta: TuRuL_2k2

A cián az én kötelem

 Kitűnően tölthették idejüket tegnap a Klubrádió Ötös című műsorának hallgatói: Kuncze Gábor vendégével, Dessewffy Tiborral boncolgatta, hogy miért olyan hálátlan a nép, miért nem tudja értékelni azt a sok jót, amit választott vezetőitől kap. Itt hangzott el a következő párbeszéd műsorvezető és vendége között:

Kuncze: (...) nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. Ami természetesen nem megoldás.
Dessewffy: És ez azért nagyon nagy baj, hogy a középosztály nem ismeri fel ezt a relatív felfelé lépését, mert azért vannak nagyon sokan, akik tényleg nagy bajban vannak...

 Rutinosabb olvasóink minden bizonnyal fel tudják még idézni 2002 tavaszát, s talán nem csak nekem tűnik kísértetiesnek a hasonlóság Kövér László legendás beszédével:

Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek, hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hogy így viszont nem érdemes élni, tehát, hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. (...) Én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával, és ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk.

 Nem, nem hinném, hogy Kunczénak ezért le kéne mondania a mandátumáról, távoznia kéne a közéletből, whatsoever (ahogy Kövér esetében is csak túlpörgött, a hatalomért remegő ellenzékiek gondolhatták ezt komolyan). De azért játsszunk el a történelmietlen gondolattal:

 Szili Katalin sajtótájékoztatón szólítja fel Kuncze Gábort: „Tegye le a mikrofont és szép csendesen távozzon a közéletből!”

 A Fiatal Baloldal Fibisz Fib Societas és az Új Generáció kétfelvonásos tüntetést szervez a Klubrádió és az SZDSZ székháza elé. Tóta W. Árpád riportot ír az eseményről.

 Gusztos Péter a Nógrád Megyei Hírlapban így emlékezik a tüntetésre:
-Milyen érzésekkel vágott neki az utolsó hétnek?
-Kimondottan jókkal. Volt szerencsém ott lenni azon a mintegy 10-12 ezres tüntetésen, amit a Fiatal Baloldal és az SZDSZ Új Generáció közösen szervezett a Kuncze Gábor-féle gyűlöletbeszéd ellen. Érezni lehetett a kormányváltás szelét…
-Meglehetősen keményen fogalmazott a tüntetésen, amikor azt mondta, Magyarországnak pár nap múlva normalitás és abnormalitás közül kell választania.
-Nem mentünk az SZDSZ székháza elé tüntetni 2002-ben, amikor a kormánypárti Kuncze Gábor tolvajbandának nevezte az akkori ellenzéket. Nem mentünk az SZDSZ székháza elé tüntetni 2006-ban, amikor a pártelnök azt mondta: Gergényi szeret és tud oszlatni. És akkor sem mentünk oda,
amikor a kisebbik kormánypárt elnöke Révész Mártíriusznak nevezte a rendőrök által összevert ellenzéki képviselőt. Kuncze Gábor „ciános” nyilatkozatánál betelt a pohár. Azokkal a szavakkal az abnormalitás szabadult el hazánkban, ezért mondtam, hogy normalitás és abnormalitás között kell majd választanunk.
-Nehéz elfogadni, hogy ez a helyzet.
-De szembe kell vele nézni. Azért szerveztük ezt a tüntetést, hogy megnyugtassuk választóinkat: a Kuncze által felkínált kötél helyett van számukra más választás. Ez pedig a kormány leváltása a legközelebbi választásokon, és ezzel annak az esélynek a megteremtése, hogy Magyarország újra nyugodt és békés ország legyen. Demokráciában a megrészegült, elkanászodott hatalmat le szokták váltani.”

 Az SZDSZ születésnapi rendezvényén váratlanul megjelenik Kis János, egykori alapító, és ciánszínű tablettákat osztogatott az ünneplőknek.

 

 Az MSZP rögtönzött televíziós hirdetést készít, hogy szót emeljen a gyűlöletbeszéd ellen. A reklámszpot lejátszását több csatorna is visszautasítja.

 Gyurcsány Ferenc később így vall Debreczeni Józsefnek egy portrékötetben: „Mi csináltuk meg a "ciános akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kuncze nem akar ciánozni. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Még aznap éjjel letöltjük az egy szem mp3-at, ami van, másnap lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a ciános tüntetés” 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr57968706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.03.06. 14:01:02

A Klubrádió (feat. Kuncze) bemutatja a nagy ciánozást Kuncze Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselője a múlt héten, a Klubrádió egyik adásának műsorvezetőjeként a tőle megszokott jópofasággal/bunkósággal ajánlott ciántablettát letargiába esett ismer…

Trackback: Kitalátor 2009.03.02. 15:56:05

CiánkékA "száz kiló párolgó marhahús", akinek "olyan szép buta magyar feje van" - ahogy párttársai (ha elvek mentén élnének, elvtársak is lehetnének) pártelnökké választásakor emlegették, az egyház-áruló expiarista diák nagyobbat trott…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steverubellreborn 2009.02.27. 15:59:14

@Mr Falafel:
pitába kellene nyomni aztán tahinával leönteni,hogy lehiggadjál mert annyira kész vagy idegileg zsidózó.

I-brahi 2009.02.27. 16:01:05

@Loxon: Biztos, hogy ugyanazokat a mondatokat olvassuk???

is 2009.02.27. 16:02:47

tényleg: miért nincs az ilyen posztokon update arról, hogy Kuncze MTI közleményt bocsátott ki? az lenne pedig az igazi tárgyilagosság. most nem megyek vissza, de a rendőrségi (csak 2 milliárd) posztban az újabb 12 milliárdot is be lehetne updatelni, meg ilyenek. ugye nem az van, hogy direkt szemezgetés zajlik, és a történelemkönyvekbe csak a nekünk tetsző adatokat tesszük be, meg azokról írunk, hanem tényleges oknyomozás, tényfeltárás, valódi tájékoztatás van?

kamasuka 2009.02.27. 16:04:07

@pokesz70:
Ha jobbikos vagy, akkor nem vagy pártsemleges, ha meg senkire sem szavaznál, akkor meg vagy az MSZPre vagy az SZDSZre szavaztál korábban, esetleg az MDFre és csalódtál bennük. Vitya elleni gyűlöleted miatt meg fel sem merül a Fidesz, ergo az ilyeneket felesleges bármiről is győzködni.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.02.27. 16:07:47

@steverubellreborn: Ezért a kommentért valószínűleg "lezsidókurvaanyázni" fog téged; egyébként egyetértek. :)

I-brahi 2009.02.27. 16:08:30

@Loxon: Akkor érdemes lenne megtanulnod magyarul. Szó szerint ugyanaz. Az utolsó mondat Kuncze hozzászólásán még tompít is egy hangyányit. És kiemeltem feljebb, hogy

1. Kuncze spontán beszélgetés keretében mondta, Kövér pedig egy lakossági fórumon, egy előre megírt beszédet.

2. Nem tudjuk, hogy Kövér pontosan mit mondott, vannak keményebb változatok is. Lásd az egyik hozzászólót.

3. Kuncze másnap, azaz ma bocsánatot kért. Kövér és pártja ezt 6 éve nem képesek megtenni.

Google 2009.02.27. 16:09:33

Két kérdésem lenne: ha utána bocsánatot kér, bármit mondhat az ember?
2000 után, amikor Lop-STOP-os táblákkal járt-kelt, az ország dolgait akarta tisztába tenni, Kuncze (és a barátai), rosszabbul, vagy jobban élt, mint '90-ben?

Plusz egy kérdés: elvitathatja-e a jogot az emberektől egy Kuncze (és az elvbarátok), hogy kifejezzék nemtetszésüket, elégedetlenségüket?

Hiszem, hogy szívesen osztogatna cukor helyett ciánt a neki nemtetszőknek - nincs is egyedül - fáj a hatalomtól való búcsú is, nagyon fáj, de a helyzet az, hogy ezzel bemutatta, ki az uszító, ki a gyűlölködő.
Mi van, nem tetszik a válasz, tolvajbanda?
Na, ez Kuncze Az Állam Rossz Tulajdonos. Megélhetési polbűnöző.

tevevanegypupu 2009.02.27. 16:10:26

Amig a fidesz - ha tenyleg van megoldasa a problemakra - megoldja a problemakat, addig mit csinal a kormany? Es a kormanynak miert nincs megoldasa a problemakra? Es ha nincs megoldasa miert kormany meg?

kamasuka 2009.02.27. 16:12:51


@pokesz70:
A Békési félék is jól elqurták, aztán jól megtollasodtak az elqurásból és a szabad rablásból, most meg kezelnék a beteget. Nos, lófaszt.

I-brahi 2009.02.27. 16:13:40

@Google: A második kérdésre nem tudok válaszolni. Az elsőre pedig az, hogy ez sajnálatos, és meg vagyok döbbenve a mondaton. De, mint fentebb írtam, legalább bocsánatot kért. Amit rajta kívül sokaknak meg kéne tenni.

kamasuka 2009.02.27. 16:19:48

@pokesz70:

Ők (FIDESZ) kormányoznak? Nem. Mikor lesz erre esélyük? 2010.
Miért készítsenek elqúrónak programot 2009ben, amikor 2010re még szarabb lesz a helyzet, és teljesen más programmal kell majd elkezdeni a szarból kihúzást. Felesleges agymenés. Ha meg program kell az MSZPnek, ráadásul Fideszes, akkor tessék feloszlatni a parlamentet, és akkor jöhet a Fideszes program.
Amikor abban sem tud megyezni két bármilyen párt, hogy legyen-e plazma tévé a közös sajtótájékoztatón vagy sem, akkor miért várnak egyesek Fideszes programot, amivel majd az MSZP (LOL), némi változtatásokkal (hogy demonstráljam pédával: mint Hitler, aki a ME-262 vadászból gyorsbombázót csinált, aztán tönkre is ment az országa, mire rájött, hogy bár jó volt a koncepció, de a saját tervet nem kellett volna belevenni, inkább meg kellett volna hagyni a gépet vadásznak, amivel talán sikerültvolna megvédeni a légteret) kihúzza az országot a szarból?

tevevanegypupu 2009.02.27. 16:22:09

Mindenesetre a koteles-akasztasos problemaval kapcsolatban: a rendszervaltasnal ha jol emlekszem nem tortent szamonkeres, nem tortent felelossegrevonas..Ellenben akik most olyan lelkesen kovetelik a bocsanatkerest Kover Laszlotol (aki nem akasztott fel senkit) miert nem kerik ezt szamon es kuldik el azokat, akik a rendszervaltas elott aktiv tagjai voltak az MSZMP-nek es hatarozottan helyeseltek 1956 utan Nagy Imrenek, tarsainak es a tobbi aldozatnak kivegzeset (kotel altal?) Miert nem az erdekli oket, hogy a jelenlegi MSZP a volt MSZMP szellemi orokosenek vallja magat? Miert nem az erdekli oket, hogy Horn Gyula es Havas Szofia tagja meg mindig a politikai eletnek, orszaggyulesnek? Vagy tenyekkel nem erdemes foglalkozni csak ficiokkal? Abban is nagyon jok voltak a kommunistak mindig..

kamasuka 2009.02.27. 16:22:09

@is:
Ne "igazi tárgyilagosság"ozzál, mert majdnem 3/4napig az index baszott leközölni a Kuncze ciánozást, az MTIvel és a többi girhessel egyetmben.

ikri 2009.02.27. 16:23:17

Megtudtuk --immáron sokadik alkalommal--, hogy Kuncze teljesen nem normális.

Itt volt olyan aki ezen meglepődött?

Kopiás Attila Steve 2009.02.27. 16:26:43

@states: "Kuncze ciánozásasa azért más, mert a te kutyád kölyke, a levezetésed pedig egy baromság."

Nem, a te kutyád kölyke.

Na, most beljebb vagyunk bármivel? Eszem megáll...

kamasuka 2009.02.27. 16:28:32

@I-brahi:

1. Kuncze spontán beszélgetés keretében mondta, Kövér pedig egy lakossági fórumon, egy előre megírt beszédet.

Kuncze Rádióban, Kövér lakossági fórumon. A Rádiós hír fél nap, a fórumos hír órákkal később olvasható volt.

2. Nem tudjuk, hogy Kövér pontosan mit mondott, vannak keményebb változatok is. Lásd az egyik hozzászólót.

Ez hülyeség. Kövérről is volt hanganyag. (Ls. fenti szöveg szürkében), csak pár lelkes MSZPs aktivista továbbírta, amit a sok talpnyaló lap lehozott, spot is készült belőle, és az MSZP megnyerte a választásokat ...

3. Kuncze másnap, azaz ma bocsánatot kért. Kövér és pártja ezt 6 éve nem képesek megtenni.

Ja, miután a Fidesz sajtótájékoztatott. Ha az nincs, az index és társai le sem hozzák. (Kövérhez hasonló Tótawé cikk nem lesz, azt biztosra veszem.) Egyébként Kövér is bocsánatot kért a választások után, mert keményen köze volt ahhoz, hogy a Fidesz bukta azt.

pokesz70 2009.02.27. 16:41:01

@kamasuka:

Jól látom, hogy fogalmad sincs kikből áll a Reformszövetség?

pokesz70 2009.02.27. 16:44:41

@kamasuka:

Légyszíves mindenféle mellébeszélés nélkül válaszolj az eredeti kérdésre. Így szólt:

"A kérdésem: mit kezdjen a valóban pártsemleges ember egy olyan párttal, amelyik azt mondja, hogy ő képes lenne megmenteni az országot a csődtől, képes lenne megmenteni az emberek életszínvonalát és a munkahelyeket, sőt még a gazdaság élénkítésére is futná anélkül, hogy ez bármelyik társadalmi csoport számára is áldozatokkal járna, de ezt a megoldást -- noha kéznél van -- nem hajlandó még csak vitára sem bocsátani mindaddig, amíg nem ő van hatalmon?

Esetleg még ezekre:

"Értsem úgy, hogy 1) Te elhiszed ezt a retorikát? 2) Szerinted az az ORSZÁG (nem a fidesz) érdeke, hogy -- ha valóban létezik egy ilyen megoldás -- az a fiókban csücsüljön még egy évig? Addig még hány MAGYAR ember fogja elveszíteni az állását? Ők nem érdeklik a fideszt, csak az, hogy nehogy "fikázás" legyen belőle?"

köszönöm

wendriner úr 2009.02.27. 16:48:35

Turul figyelmébe az ilyen ország... sorozathoz:

monthy pythoni magasságokba érünk lassan, megjelent Magyarországon a nyugdíjasbűnözés

"Az ügyről több részletet egyelőre nem árultak el: annyit tudni, hogy a 43-45 éves testvérpár egyik tagja korábban már volt büntetve, mégpedig vagyon elleni bűncselekmény miatt. B János és B. Jenő előzetes letartóztatásba helyezéséről vasárnap dönt a bíróság.

A két férfi etnikai hovatartozására vonatkozó kérdésekre a rendőrség képviselői azt a választ adták, hogy a feltételezett elkövetők magyar állampolgárok. Ezen kívül még annyi derült ki, hogy a testvérpár idősebb tagja munkanélküli, míg 43 éves öccse nyugdíjas. Az elfogás részleteiről és a bizonyítékokról a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást"

www.hirszerzo.hu/cikk.nincs_etnikai_inditeka_a_pecsi_kettos_roma_gyilkossagnak.99409.html

pokesz70 2009.02.27. 16:49:19

@kamasuka:

"3. Kuncze másnap, azaz ma bocsánatot kért. Kövér és pártja ezt 6 éve nem képesek megtenni.

Ja, miután a Fidesz sajtótájékoztatott. Ha az nincs, az index és társai le sem hozzák. (Kövérhez hasonló Tótawé cikk nem lesz, azt biztosra veszem.) Egyébként Kövér is bocsánatot kért a választások után, mert keményen köze volt ahhoz, hogy a Fidesz bukta azt."

Lehet, hogy Kuncze beijedt a fideszes sajtótájékoztatótól. Még az is lehet, hogy a fidesz reakciója váltotta ki belőle a bocsánatkérést. Ezzel szemben a fideszt sem a hasonló ellenzéki reakciók, sem a többezres tüntetés nem hatotta meg annyira, hogy valami hasonló lépésre szánják el magukat. Ja és nem azért kéne bocsánatot kérni, mert emiatt (is) bukott a fidesz, hanem azért, mert egy fél országnak javasolta a köteles megoldást.

kamasuka 2009.02.27. 16:51:45

@pokesz70:
Hogyne lenne
A korábbi elqurók az élén, Békesi László, Chikán Attila, Oszkó Péter és Lőrincz Lajos. Az, hogy kikből áll, az mindegy. Felőlem értelmiségieket is betehetnek (Pálinkással és másokkal egyetemben), de ahogy fleto is mondta:

"a Reformszövetség a kormány szövetségese". Nekem ennyi elég ...

Hattory Hanzo 2009.02.27. 16:52:01

@Mr Falafel:

Falcsi! Azért az kemény, amikor Te, aki saját magadról mondtad kábé ezerszer, hogy zsidó vagy, zsidózod Kunczét, aki nem az. Amióta nem vagy MSZP szavazó, elég véresszájú lettél.

I-brahi 2009.02.27. 16:54:08

@kamasuka: Az, hogy neked ennyi elég, csak téged minősít...

pokesz70 2009.02.27. 16:57:05

@kamasuka:

gyorsan guglizól, ügyes.

Most akkor guglizd meg azt is, hogy ki is az a Chikán Attila és a Pálinkás és melyik párthoz van közük.

Szerintem minden olyan szervezet, személy, entitás a kormány szövetségese és az ország érdekeinek szövetségese, aki javaslatokkal áll elő a kríziskezelésre.

Folytassátok csak nyugodtan az "előbb a fidesz, utána az ország" retorikát és a politikai géniusz OV képes lesz harmadszorra is elveszíteni a választásokat.

Karcolt lendület 2009.02.27. 17:00:41

@pokesz70:
Hagyjál már ezzel a hatékonyságnöveléssel, abból csak az lesz, hogy 40 fős osztályokban erőlködhetnek a tanárok. Az IMF nagyjából ezzel kúrta szét harmadik világbeli országok jövőjét.
Amikor olyan elméleti szakemberek, mint Békesi, Bokros vagy régebben Járai hatékonyságnövelésről beszélnek, mindig csak a pénz elszedésére gondolnak, azt már általában nem sikerül végiggondolniuk, hogy akkor a munkájukat hogy is tudják elvégezni rendesen a benne dolgozók.

Ahogy sok más területen a féltudású elitünk összekeverik a célt az eszközzel. A megtakarítás max. a cél lehet (de szerintem csak a ráfordítások minél hatékonyabb felhasználását érdemes), nem az eszköz - azaz első intézkedés, amit bevezetnek. Ahogy az ágyszámcsökkentésnek is a hosszútávú célnak kellett volna lenni Molnáréknál, nem az azonnal megvalósítandó feladatnak. De az utóbbi 20 évben mindkét területen többször eljátszották ezt, hogy csak a pénzügyi vonzata érdekelte a döntéshozókat, a sokkal nagyobb munkát igénylő szervezési feladatok (és az elvonás által generált össztársadalmi költségek) már nem annyira. Ezért is állunk ott, hogy van egy szarul működő oktatásügyünk, egy szarul működő egészségügyünk, miközben a benne dolgozók szarul keresnek, szar munkakörülmények között, sokszor a munkájukhoz szükséges eszközök is hiányoznak - miközben meg drágának tűnik az egész kívülről. Ez mind annak a tünete, hogy a szervezetlenséggel senki nem kezdett semmit, csak a pénzt időnként elvonták - aztán meg muszáj volt valahogy kamatostul visszajuttatni a rendszerbe, hogy megmaradjon a működőképessége.

Úgyhogy ha bárki olyan felkiáltással, hogy másoknál többet költünk ezekre a területekre csak pénzt akar elvenni, az elmegy a picsába. Ugyanis attól nem hatékonyabb lesz a működés, hanem nehezebb és hosszútávon még drágább is. (Miközben kis falvak közszolgáltatás nélkül maradnak, aminek most látjuk a következményeit és szintén igen sokba kerül.)

Majd ha valaki hajlandó pénzt költeni komoly projektekre, ami onnan indul ki, hogy milyen szolgáltatást kell nyújtani és ezekhez milyen erőforrások, szervezeti átalakítások, munkaszervezés, protokollok kellenek, akkor azt támogatom. Aki a megtakarításból indul ki, azoknak volt már néhány éve, nem sikerült bizonyítaniuk...

@I-brahi:
Leírtam valamivel korábban mi a lényeges különbség: nem az, hogy ki hogy mondta és hogy kért bocsánatot, ezek kis különbségek. A nagy különbség a két mondat értékrendje között van...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.27. 17:06:17

@pokesz70:
Te szánalmas majom, ne a Heti Hetest nézd az RTL-en, hanem a HírTV-t és az EchoTv-t, ahol a jobboldali politikusok is megszólalnak. Varga Mihály kb. ötezerszer elmondta már, mik a Fidesz elképzelései a gazdaság újjáélesztésére például. Pokorni beszélt az oktatásügyben szükséges konkrét reformokról. Az egészségügy is külön műsorokat kapott már. Konkréttervekről beszéltek minden alkalommal. elmondták azt is, hogy a 1998-2002 közötti kormányzati intézkedések jelentős részét 2010-ben is folytatni akarják. Hogy a te pártsemleges (muhahaha) fajtád nem néz csak Nap-keltét és Bogárúúúrat hallgat, arról nem a jobboldal tehet.

kamasuka 2009.02.27. 17:11:00

"A kérdésem: mit kezdjen a valóban pártsemleges ember egy olyan párttal, amelyik azt mondja, hogy ő képes lenne megmenteni az országot a csődtől, képes lenne megmenteni az emberek életszínvonalát és a munkahelyeket, sőt még a gazdaság élénkítésére is futná anélkül, hogy ez bármelyik társadalmi csoport számára is áldozatokkal járna, de ezt a megoldást -- noha kéznél van -- nem hajlandó még csak vitára sem bocsátani mindaddig, amíg nem ő van hatalmon?"

Nem vagy pártsemleges, de ezt hagyjuk. Én se vitáznék olyannal, de még meg se hallgatnám, aki a pofámba hazudna egy miniszterelnöki vitán, valótlanságokat állítana, és a saját maga által később elkövetett hazugságokkal választást nyerne. 2006 szeptember óta nyomják, hogy más emberrel tudnának legalább tárgyalni. Az MSZP ezt a lehetőséget nem adja meg nekik, akkor miről is beszélünk?

"Értsem úgy, hogy 1) Te elhiszed ezt a retorikát? 2) Szerinted az az ORSZÁG (nem a fidesz) érdeke, hogy -- ha valóban létezik egy ilyen megoldás -- az a fiókban csücsüljön még egy évig? Addig még hány MAGYAR ember fogja elveszíteni az állását? Ők nem érdeklik a fideszt, csak az, hogy nehogy "fikázás" legyen belőle?"

1. Ha itt arra gondolsz, hogy nem qurnák el az országot? Igen, mert voltak kormányon és nem qurták el. Ha arra gondolsz, hogy tudnák jobban csinálni? Igen, mert már csinálták, és működött. Ha arra gondolsz, hogy lennének-e áldozatok? Sosem mondták, hogy nem lennének, sőt, 2006ban Orbán elmondta, hogy mi lesz ha maradnak a szocik. Senki sem hallgatott rá, de az lett.
Amúgy ez a rész, hogy "képes lenne megmenteni az országot a csődtől, képes lenne megmenteni az emberek életszínvonalát és a munkahelyeket, sőt még a gazdaság élénkítésére is futná anélkül, hogy ez bármelyik társadalmi csoport számára is áldozatokkal járna, de ezt a megoldást -- noha kéznél van -- nem hajlandó még csak vitára sem bocsátani mindaddig, amíg nem ő van hatalmon?" ez egy MSZPs vágya, és Orbán a ilyet nem mondottt. Sőt, ha visszaemlékszel 2006 április 2. körre, mást ajánlott PMnek, csak, hogy az MDF támogatását megnyerje. Leszarták. Gyurcsány személyének léte kb. 2006 óta probléma a közös kommunikációban. Fletó még mindig a helyén van. Miről beszélünk akkor???

2. Mint már írtam, tök mindegy mit javasol a Fidesz. Ha letenne valamit az asztalra, akkor az MSZP állandóan átalakítaná azt, és már nem az lenne ami volt, és a tények ismeretében a Hitleres példát felhozva, bombázót csinálna egy vadászgépből, pedig nekünk vadászgép kell. Másodsorban pedig, hiába van a Fidesznek terve, ha nem ők kormányoznak. Mivel gyurcsánnyal nem vállalnak fel semmit (ha igen kb. olyan agymenést produkál, mint a gazdasági csúcs), így marad más MSZPs jelölt. Aki nincs, így nincs miről beszélni és marad 2010, addig meg - mivel az ország helyzete napról napra rosszabbodik, és még a rasszizmus elleni veszély elterelés sem jön be (ls. cigányok robbantottak Pécsett, az egyik ráadásul rendőr ...) - marad gyurcsányi, meg az államcsődveszély. Az a program, amit 2009ben javasolnának, 2010re semmit sem ér, mert kb a durplája lesz az államadósság a mostaninak (ha így folytatja a kormány), és teljesen más programmal kell előjönni. Amíg a KSHs adatoknál trükkök százait követi el a kormány, addig várhatunk itt szakszerű megoldást vagy javaslatot.

Új választás, aztán ah 2/3, legyen 2/3, ha nem, nem, de más fogja csinálni és jópár MSZPs és SZDSZes képviselőnek tényleg dolgoznia kell, persze ha mákjuk van, és nem kerülnek börtönbe a 8 év lenyúlásaiért.

nem nemsiker_s 2009.02.27. 17:11:11

Aki siránkozni mer, ciánt neki a genyába ! :))))
Hálátlan csürhe !
Még ilyen apróság is zavarja őket, hogy csipegetünk az adóforintjaikból, vagy hogy eladjuk a házat a fejük fölül? Vagy háromszoros áron építünk autópályát ?

I-brahi 2009.02.27. 17:13:57

@Karcolt lendület: Igen, és ez az, amit te szemmel láthatólag totálisan nem értesz.

pokesz70 2009.02.27. 17:13:58

@Mr Falafel:

Említenél 1-2 elemet ebből a programból? Valóban nem nézem az általad említett orgánumokat, hátha most én is megtudom, mi is a csízió. Köszi

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.27. 17:14:49

@pokesz70: Komoly dilemmában vagyok, érdemes-e Önnek bármit mondani. Mert ugye két eset lehetséges. Vagy tetteti a naivat, tehát mögöttes céljai vannak, és akkor úgyis szándékosan nem fog érteni semmilyen választ. Vagy tényleg olyan butácska, mint amilyennek tetteti magát, akkor viszont azért fölösleges a felvilágosítás. Nehéz probléma!

>mit kezdjen a valóban pártsemleges ember egy olyan párttal, amelyik azt mondja, hogy (stb.) de ezt a megoldást -- noha kéznél van -- nem hajlandó még csak vitára sem bocsátani mindaddig, amíg nem ő van hatalmon?

Inkább én is csak kérdezek, ezek a kérdések vagy megvilágosítják Önt, vagy nem. Nem érdekel túlzottan.

1) Miért nem kíváncsi a "valóban pártsemleges ember" az 1998 és 2002, illetve a 2004 és 2009 közötti kormányzati teljesítményre, amikor pártokat ítél meg? Helyette miért a sajtóban megjelenő kampánydumák érdeklik mindenki más helyett épp - a valóban pártsemleges embert?

2) Miért nem tudja a "valóban pártsemleges ember", hogy nincs értelmes párt, amely azzal kampányolna, hogy "áldozatokkal járó" csomagot akar bevezetni? A választást meg kell nyerni ahhoz, hogy egy párt kormányozhasson. Ezt Ön tényleg nem tudja, vagy csak tetteti a kétévest?

3) Miből gondolja mindenki közül épp a "valóban pártsemleges ember", hogy a költségvetésnek csak két-három olyan tétele van, amihez egy reform vagy kiigazítás idején hozzá lehet nyúlni, miközben más tételek szentek és sérthetetlenek? (Ha nem tudja, miről beszélek, akkor halvány sejtelme sincs a költségvetésről, de akkor miért is játssza el a nagyokost?)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.27. 17:19:54

@Hattory Hanzo:
Én egy létező problémára szeretném felhívni a figyelmet, viszonylag kevés sikerrel. Amíg ál-magyarázatok mentén elemezgetjük a jobb- és baloldal viszonyát, addig az értelmetlen szócsatákon kívül más nem történhet.

I-brahi 2009.02.27. 17:20:49

Tényleg ennyire nem tudtok magyarul?

Kövér mondata azt jelenti, hogy aki siránkozik, hogy kibasztunk vele, az forduljon fel, mert csak jót tesz nekünk.

Kuncze szavai ezzel ellentétben arra utaltak, hogy ha valakinek semmi se jó, és úgy gondolja, hogy már csak azzal tud megváltást hozni magának, ha kicsinálja magát, akkor rajta.

Egyik sem szerencsés, de bizony az első mondandójában ezerszer rosszabb.

Ennyi funkcionális analfabétát!

kamasuka 2009.02.27. 17:25:11

pokesz70
"gyorsan guglizól, ügyes.

Most akkor guglizd meg azt is, hogy ki is az a Chikán Attila és a Pálinkás és melyik párthoz van közük.

Szerintem minden olyan szervezet, személy, entitás a kormány szövetségese és az ország érdekeinek szövetségese, aki javaslatokkal áll elő a kríziskezelésre.

Folytassátok csak nyugodtan az "előbb a fidesz, utána az ország" retorikát és a politikai géniusz OV képes lesz harmadszorra is elveszíteni a választásokat."

Leszarom kihez tartoznak, úgyis elquró vezeti a brancsot (Békesi), aki gyurcsányihoz is közel áll, ezzel vége is a történetnek, mégha gyémántokkal kövezed is ki a társaságot.

Mellesleg az is mindent elmond, hogy csak a két kis parlamenti párt (amelyek léte 2010 után kétséges) támogatja őket.

A Fideszben is vannak főfaszok, DT, korábban DFT, SP, MI, KL, de akár Chikánt és Pálinkást is idevehetjük. Ha nem lennének bent, semmivel sem vesztenénk velük.

Orbán az sem biztos, hogy indul ..., mert lehet hogy full házat akar a Fidesz. :D

I-brahi
Nekem Qurvára elég. Itt baszták a fejünket a tudományos szocializmussal évekig, aztán ugyanazok megmagyarázták a kapitalizmust, aztán elqurták az országot, és most egy bukott pénzügyminiszterrel újra egyenesbe hoznák. Kösz nem.

civilkontrol 2009.02.27. 17:25:31

Válasz Kuncze úr "terápiájára"

Kuncze úr, látja ezért vagyok letargiában. Hogy Ön a politikai távozását követően rádiósként is engem próbál eltüntetni a föld színéről.
Mert én az Ön szemében egy probléma vagyok. Egy probléma, amin segíteni nem tud, tehát meg kell szüntetni.
Hiszen én vagyok a középosztály. A középosztály, ami gondolkodik. A középosztály, akinek feltűnik, hogy Ön és csapata nem csupán anyagi természetű problémákat zúdított a nyakamba.
Ön minden mögött pusztán anyagi okokat keres, én meg nem. Ön, a Magyar elit és a média, igyekeznek mindent anyagi síkról megközelíteni. Más nem is lehet fontosabb.
Emiatt vagyok depressziós! Mert először vezető politikusként, most pedig a rádióból kívánja halálomat. Hogy hallgassak.
Kuncze úr, ez az írás most nem olyan lesz, mint a "köteles" beszéd szociálliberális olvasata.
Nem a szó szerinti mondanivalója, a nyers és képletes, sőt hátborzongató hasonlata miatt vonom felelősségre Önt. Nem feltételezem Önről (bár lehet, hogy ez vakmerőségre vall), hogy cián kapszulával kívánja kioltani az én és gondolattársaim életét.
Bizony én a tényleges mondandója miatt neheztelek Önre! Nem érti, hogy miért merek búslakodni, ha egyszer az Önök megmondóemberei szerint több pénzt, több fogyasztást kapok, mint 10-15 évvel ezelőtt.
Hát ezért vagyok letargikus Kunce úr! Mert fel sem tételezi rólam, hogy engem nem csak a nullák száma izgat, a fizetéspapíromon!
Mert Ön és csapata mindent erre próbál kenni, mindent anyagi okokkal kíván megmagyarázni! Anyagi megközelítéssel úszít egymásnak társadalmi rétegeket napi rendszerességgel!
Valójában nem (csupán) a hazám megrendült anyagi helyzete miatt vagyok depressziós, hanem mert a Magyar közbeszédet Önök tabukkal tűzdelték tele! Ez pedig minden, csak nem egy szabad demokrácia! A tabukkal pillérezett közbeszéd a puha diktatúra első lépcsője!
Valójában azért súllyedtem apátiába, mert a Magyarok életéből mesteri munkával irtották ki a baráti, családi, de leginkább kollegáris politizálás lehetőségét! Politikáról még véletlenül se! Csak összevesznétek egymással!
Nehogy már mi, választók, Magyar polgárok elkezdjünk az Önök (Elit) dolgairól beszélgetni, mert még a végén rájönnénk, hogy Önök nem a mi érdekeinket képviselik! Sem anyagilag, sem szellemileg!
Mert Önök mesteri precizitással folyamatosan Magyarokat állítanak szembe Magyarokkal, mindezt a tolerancia és a liberális eszmék függönye mögül! valójában meg ennek homlok egyenest az ellenkezőjét teszik! Napi rendszerességgel rágalmazzák, szídják, a társadalom döntő többségét! Mindenki, aki Önökkel nem ért egyet, csak szélsőséges uszító személy lehet!
Kuncze úr, bizony valóban depressziós vagyok.
De Ön rosszul látja depresszióm okát és ezért a kezelése is helytelen, ahogy ezt már Önöktől megszokhattuk.
Azért vagyok letargiában, mert látom, hogy Önök mit művelnek! Látom, hogy darabokra forgácsolják a társadalmat, hogy mégegyszer ne történhessen meg egy 56 szerű teljes egymásra találás! Mert titkon egymásra uszítanak minket, hogy egymással legyünk elfoglalva, ne Önökkel. És csupán ennek a munkának köszönhető, hogy nem látjuk még mindannyian: Bizony, Önök gazdaságilag (sem) a mi érdekeinket szolgálják! Hanem a tőke, a nemzetközi multinacionális erők érdekeit! És ennek egyenes következménye, hogy az én nyakamba ismét bokrosi méretű csomagot kívánnak zúdítani, ugyanakkor a válság ellenére gigantukus profitot elért multinacionális cégeket továbbra is adoamnesztiában részesítik!
Az esélyegyenlőség jegyében, Önök szándékosan versenyhátrányba Hozták a gazdaság hazai képviselőit és alkalmazottait, hiszen a multiknak adott kedvezmények esélytelenné tették a "szabad piaci" versenyt! ugyan milyen "szabad piac" az, ahol az egyik félnek nincs befizetési kötelezettsége, míg a másikat súlyos kötelezettségekkel terhelik és a legkisebb elmaradás miatt is százezrekre büntetik, ellehetetlenítik???
És tették mindezt a saját polgáraik, saját vállalkozásaik ellen, külső erők érdekében!

Ettől vagyok depressziós! És gyógyulásomat, ha meg nem haragszik, nem attól várom, hogy elfogadom, az Ön által segítőkészen kínált cián kapszulát.
Hanem attól, hogy ezeket a dolgokat egyre többen mondjuk ki és egyre többen értjük meg.
Többen és többen vesszük észre, mit is művelnek Önök velünk és rövidesen egyesült erővel vonjuk Önöket felelősségre a tetteikért!
Ez az én gyógyulásom kulcsa, és állítom, hogy a tegnapi megnyilatkozásával is elősegítette ezt! Mert egyre többen vagyunk egyre dühösebbek!
Az Önök ideje hamarabb lejár, mint gondolná!
És ez lesz az én tényleges gyógyulásom legelső lépése!

Egy középosztálybeli, aki a nevét sem meri az ellenvélemény alá írni az Ön(ök) által épített SZABAD Demokráciában

pokesz70 2009.02.27. 17:25:37

@Karcolt lendület:

Húú, azért tényleg nagyon nem vágod.

Az eü és az oktatás nagyon ramaty állapotban van. Szerkezetileg. Ha erre megoldás lenne, hogy toljunk még bele pár száz milliárdot pluszban, akkor sem tudnánk ezt tenni, ugyanis nincs pénz. Az állam abból gazdálkodik, ami adót és járulékot befizetünk, plusz hitelekből. Az eü-t pl. jó lenne csak a járulékokból fedezni (ahogy az meg vagyon írva), de ez nálunk utópia.

Értem én, hogy a fidesz szerint (és innentől kezdve szerintetek is) a kádári szocialista struktúrát kéne megtartani az egészségügyben, hiszen a magyar ember megszokta már, hogy kétszer annyi kórház és iskola áll rendelkezésre ingyen, mint pl. Hollandiában (per capita), de nem ezt a rendszert váltottuk le 20 éve?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.27. 17:27:35

@pokesz70:
Hülye vagy, géza? A port.hu-n ott van a tévéműsor, válaszd ki, mikor vannak azok a témák, amik érdekelhetnek.
Egyébként én, aki baromira nem vagyok pártsemleges, minden nap megnézem a balos médiumok híreit is. Egyedül az ATV-t és Fridit általában nem vagyok képes 4-5 másodpercnél tovább hallgatni.
Ha tényleg szeretnél tájékozott lenni, kezdd el te is nézni az általad nem preferált médiumok műsorait is. Vesd össze, az egyes híreket miként tálalják az eltérő politikai meggyőződésű híradók. Vedd számba, melyik híreket hallgatja el az egyik, és melyiket a másik oldal. Tanulhatsz belőle.

kamasuka 2009.02.27. 17:28:55

@I-brahi:
Míg Kövér egy minimum JÓ ("még Megyó is ezt mondta ...") kormányzási teljesítmény után "kötelezett", addig Kuncze egy TOTÁLISAN SZAR, utcai harcokkal teletűzdelt, tökéletesen elqurt, államcsőd közeli helyzetben "ciánozott".
Nos, ennyi a különbség a két nyilatkozat között ...

I-brahi 2009.02.27. 17:31:25

@kamasuka: Ha valaki tényleg akar valami hasznosat csinálni, akkor nem mindegy, hogy hogy hívják? Amikor Orbánnak a Kériéknél tett javaslatai kiszivárogtak, azt gondoltam, hogy ha ez az ember ezt nyilvánosan is felvállalná, rá szavaznék. De nem teszi, mert ő is populista. Amikor Pálinkás MTA elnök lett, azt hittem, hogy na ebből is politikát csinál, de látom, hogy nem, vannak elképzelései, amik tetszenek. Azért van bajod Chikánnal és Pálinkással, mert tenni akarnak valamit, és nem csak a saját pártjuk seggét nyalják. Ilyen egy elvakult gyűlölködőt, mint te...

pokesz70 2009.02.27. 17:36:32

@civilkontrol:

Apám, Te nagyon eltévesztetted a házszámot.

1) a magyar nyelv szabályai szerint a magyart, mint melléknevet kisbetűvel írjuk.

2) "Mert Önök mesteri precizitással folyamatosan Magyarokat állítanak szembe Magyarokkal, mindezt a tolerancia és a liberális eszmék függönye mögül! valójában meg ennek homlok egyenest az ellenkezőjét teszik!" -- értem, tehát amikor valaki egy vesztes választás után azt mondja, hogy "a haza nem lehet ellenzékben", akkor nem azt vágja épp' a képembe, hogy nem vagyok a haza része? Amikor valakiknek már nem elég jó a piros-fehér-zöld, mert azt mindenki, pártállástól, ideológiától függetlenül szívvel-lélekkel lobogtathatná, hanem forduljunk egy olyan szimbólumhoz, ami jól kifejezi a mi különbözőségünket (és ami nem mellékesen megfelelően félreérthető)? Amikor a kokárdát, az egész nemzet egyik legnagyobb büszkeségét, pártcélokra kampányeszközzé silányít?

Csak az gondolkodhat ilyen észveszejtő módon szemellenzősen, aki komolyan elhiszi, hogy magyar ember nem lehet zsidó vagy egyéb kisebbséghez tartozó, homoszexuális, esetleg baloldali. Azokat tényleg megosztja a liberalizmus toleranciája. De annak inkább a Balkánon vagy a Közel-Keleten a helye, nem Európában. Márpedig az ország döntő többsége úgy döntött, hogy nekünk ott a helyünk.

pokesz70 2009.02.27. 17:38:14

@Mr Falafel:

Ezt most vegyem úgy, hogy nem tudsz elemeket mondani a fidesz programból?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.27. 17:38:29

@pokesz70:
Te vagy már egy igazán fura pártsemleges libbancs!

pokesz70 2009.02.27. 17:39:56

@Mr Falafel:

Ezt most vegyem úgy, hogy nem tudsz elemeket mondani a fidesz programból?

gabca 2009.02.27. 17:40:15

@pokesz70:
"Magyarország a GDP arányában sokkal többet költ az egészségügyre és az oktatásra, mint a nálunk fejlettebb országok. Ez Kádár öröksége. Nem a finanszírozást kell meghagyni, hanem a hatékonyság növelésével elérni, hogy kevesebb pénzből jobb színvonalon történjen a gyógyítás."
"Az eü és az oktatás nagyon ramaty állapotban van. Szerkezetileg."

Latjuk, pokeszka, te is "nagyon vagod". Idelinkelnel valami ezeket az allitasokat alatamaszto adatokat???
Csak hogy lehessen valamivel erdemben vitatkozni ... Bar gondolom, annyira ertesz mindket terulethez, hogy nem allsz le a plebssel ezekrol az ex cathedra kijelentett baromsagaidrol vitatkozni, mert esetleg ala kene tamasztani adatokkal.
Azert naiv vagyok, izgatottan varom az adataidat, es az erveidet.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.02.27. 17:41:25

@pokesz70: Én ezt úgy olvastam, hogy mindnenkire vonatkozik, magára a politikai elitre, és nem jobb meg baloldalra. Nem, nem vagyok naív, csak előítélet nélkül olvastam el. Úgy azért már igaza van a kommentelőnek:)

gabca 2009.02.27. 17:41:54

@pokesz70: Meselj, dragam, a szerkezeti ramatysagrol, peldaul!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.27. 17:44:10

@pokesz70:
Vedd úgy, hogy béna kis provokációdra nagy ívben tojok.

I-brahi 2009.02.27. 17:44:17

@kamasuka:

"Míg Kövér egy minimum JÓ ("még Megyó is ezt mondta ...") kormányzási teljesítmény után "kötelezett" "

Na, Megyó fogja be, mert Orbánék után az tett be még a gazdaságnak, hogy az a barom betartotta a választási igéreteit.

"addig Kuncze egy TOTÁLISAN SZAR, utcai harcokkal teletűzdelt, tökéletesen elqurt, államcsőd közeli helyzetben "ciánozott"."

Utcai harcok: Ezt annak az embernek köszönd, aki kivitte a politikát a parlamentből az utcára. Azt hiszem, Orbán Viktornak hívják. Ja, és ez az az ember, aki provokátorokról beszél, amikor utcai harcok vannak.

Államcsőd: Nézz körül, recesszió van, tudtál róla? Japánban 12,7%-os gazdasági csökkenés van, az USA-ban szintén recesszió, Izland bebukott, Lettország szintén a csőd szélén, Szlovákia esetében is kétséges, hogy meg tudja-e védeni, hogy belépett az euroövezetbe. Nem mondom, hogy nem tehet erről a jelenlegi kormány (bár azért Járaival is elbeszélgetnék), de legalább nem vagyok ennyire szemellenzős, mint egyesek...

civilkontrol 2009.02.27. 17:46:58

@pokesz70:
Kikérem magamnak!
Én nem Önnek, hanem Kuncze Gábornak címeztem soraimat!
Azért, mert Ön Kuncze Gáborral, és / vagy pártjával szimpatizál, nem itélem el Önt.
Azért viszont, mert engem sokadszorra antiszemitizmussal, rasszizmussal, kirekesztéssel vádol, ELITÉLEM ÖNT!
Egyetlen érték mentén gondolkodom: Humanizmus! Ember Embernek, Magyar Magyarnak nem farkasa! Legyen az Zsidó, Cigány, Meleg, vagy MSZP szavazó!
Én vagyok szélsőséges úram??? Ön zúdítja rám az előitéleteit és én vagyok a szélsőség, csak mert nem osztom a nézeteit???
Remélem, hogy eljön az az idő, mikor ugyanaz a büntetés jár majd azért, ha valakit leszélsőségeseznek, mintha valakit aljas értelemben "Lezsidóznak"
Szégyenlje Magát!!!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.27. 17:55:31

@I-brahi:
Júúúj, Orbán kicsempészte a kis zakócskája zsebében a politikát a parlamentből, hogy az utca embere is részesülhessen belőle. Bazmeg, tisztára mint Prométeusz!
Oszt a szadesznak meg milyen nehéz volt a parlamentbe bevinni annyi taxist 90-ben, igaz-e balfasz!

I-brahi 2009.02.27. 18:01:54

@Mr Falafel: Te is nyilvánvalóan pontosan tudod, hogy miről beszélek, azért beszélsz ilyen semmitmondó hasonlatokban. Nem kellene inkább megpróbálni érvelni?

I-brahi 2009.02.27. 18:03:15

Ja, és tanulj meg kulturáltan beszélni, én nem használtam veled szemben ilyen hangot. Ezt nem tűröm el senkitől!

gabca 2009.02.27. 18:07:05

@pokesz70: Dragam, mig oly szorgalmasan keresed azokat az adatokat, amik alatamasztjak butasagaidat, kerestem neked egy kis olvasnivalot.
www.tarki.hu/hu/services/hrc/files/20070601/kerek_23_vitrai.pdf
(7-9 o)
www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/tanszekek/kozgazdasagtudomanyi/tsz-gazdpol/files/Mgpol/kisea/egeszseg.pdf
(11 o)
A tobbi oldallal ne farasszad magad, ugyse ertened ...
Bar abszolut nyitott vagyok arra, hogy meggyozz, hogy tudod is, hogy mirol irsz, sot jobban tudod egyeseknel ...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.27. 18:23:31

@gabca: TÉNYEKre hivatkozik? Maga fasiszta! pokesz70 joggal lesz sértődött. Egyszer én is kihoztam a sodrából tényekkel, meg is kaptam érte a magamét. De hát a pártdroidok már csak ilyenek.

Google 2009.02.27. 18:45:17

"Ezt most vegyem úgy, hogy nem tudsz elemeket mondani a fidesz programból?" Pokesz 70

Ez valami fatális tévedés lehet csak. Már nem a szocializmust építjük, ott tényleg elég volt a brosúra, volt is belőle annyi, mint program ma a szoclibeknél. Szó, szó, szó.
És ez kb. helyettesített is mindent, mindenki nyugodtan hajthatta álomra a fejét. Volt/van program. Hát akkor mi kell még?
De a helyzet az, hogy a programmal oda lehet menni, ahova a meztelen király is gyalog jár. A klozetra.
Egy sor nagyon sürgős dolgot kell végrehajtani, rogyadozik az egész építmény, csak úgy recseg-ropog minden, ilyenkor nem szavakon kell lovagolni, persze, ha még maradt egy csepp józan eszünk.
Ez a ciánozás egyébként eleme az SZDSZ programjának? Lehet mondani?

elfelejtette 2009.02.27. 18:54:03

Nahát, nahát, Kucze "vicceseketmondok nevetnekrajta" Gábor bődületesen beégett? Miért nem ment el inkább tanácsadónak, vagy valami felügyelőbizottságba, mint soksok SZDSZ-es társa, miért a Klubrádióban égeti magát?

elfelejtette 2009.02.27. 18:58:25

@pokesz70:

A baloldal beégett, leszerepelt, táborostul, elitestül, vezetőstül. maga ezek után csodálkozik, hogy a többség semmire nem vevő, ami tőlük jön? Maga bizonyára nincsen tisztában a politika és a demokrácia működésével. Súlyos hiba!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.27. 19:02:12

@Google: Nem tagadhatja, hogy programok számában Feri magasan veri az ellefeleit. Megegyezés, Száz Lépés, Új Egyensúly, Munka-Tudás-Tulajdon, Szabadság és Szolidaritás, Negyvennyolc Pont... nem beszélve az ötéves adócsökkentési programról. Ezek után a fospumpa akkor sem lenne versenyben, ha most rögtön két programot is nyilvánosságra hozna.

osborne 2009.02.27. 19:02:17

@elfelejtette: nézze a magyar baloldal soha nem volt friss, pártállami szájszagát el akarta leplezni. 7-8 évnyi elkúrás kellett ahhoz, hogy rájöjjenek - mégis büdös és hatalomfüggő.

osborne 2009.02.27. 19:05:22

@dzsucseharcos: Feri is the best! Programokból progresszív, kormányzásból destruktív. Arrogáns tapló nyugati öltönyben aki Úrnak hiszi magát ;]

elfelejtette 2009.02.27. 19:20:55

@osborne: Akármi is történt, a baloldal a '94-es győzelmével, valamint a 2002-majd a 2006-os kontrázással történelmi lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítsa, képes megújulni, és képes állampártból demokratikus pártként az ország vezetésére. És megbukott.

Nem volt háború, nem volt pestisjárvány, és az utóbbi hónapok kivételével még igazán pénzszűke sem volt, legfeljebb egy folyton kiabáló ellenzék, és ez a 40 éves politikai tapasztalattal rendelkező párt ezt nem volt képes kezelni. EPIC FAIL.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.27. 19:28:10

@I-brahi,

köszönöm az értelmezést, de elboldogulok magyarul. :>

Örülök, hogy Kuncze bocsánatot kért. Szép tőle, na. Most elégedett?

Google 2009.02.27. 19:32:34

Igaza van, Harcos.
Azt mondanák, csak egy programja van, s az is milyen...pfúj!
Nekünk nem kell program, tudunk magunknak csinálni; csak hagyják, legyenek olyan jók!
Cián sem kell. Mi jól vagyunk.
Különben is a gyözelemhez vezető út szebb, mint maga a győzelem.
Meghosszabbítottuk kicsit, baj az?

I-brahi 2009.02.27. 19:32:38

@Loxon: Ismétlem: Nagyon nem tetszik, hogy Kuncze Gábor ilyen kijelentést tett. Elégedettnek semmiképpen mondható a pillanatnyi lelkiállapotom. De köszönöm a konstruktív hozzáállást.

elfelejtette 2009.02.27. 19:40:52

Kuncze Gábor ma közleményt adott ki, részlet:

"Vannak félremagyarázható mondatok. Tegnapi mondatom nem csak rossz volt, hanem félremagyarázható is."

A közlemény helyesen így hangzik:

"Vannak ostoba mondatok. Tegnapi mondatom nem csak rossz volt, hanem ostoba is."

Gábor, ez nem rossz vagy félremagyarázható mondat volt, hanem ostoba. 4 hónappal az EP választások előtt egy ilyen mondat egyenlő lehet a selyemzsinórral. Egyszerűen hihetetlen, mekkora baklövést csináltak. Ez is azt mutatja, hogy már tényleg csak agonizál az SZDSZ, és a minden bizonnyal sikertelen EP választás után könnyen több darabra hullhat az SZDSZ, mint a Kisgazdák anno.

elfelejtette 2009.02.27. 19:47:32

Ez egy nagyon finom eset, remélem, lesz belőle bejegyzés itt is.

Sas Jóüzsiról van szó, aki majdnem biztos, hogy jogerősen el lesz ítélve, és ezért a baloldal kitömi pénzzel, nehogy nélkülöznie kelljen szegénynek:

"Józsi az életben maradásért küzd valamennyi színpadon töltött percében, a mélyről jöttek elszántságával, a létükben fenyegetettek elkeseredett lázadásával. A Sas Józsi-félék többé már nem hajlandók veszíteni" - írta az Élet és Irodalomban február 6-án Verebes István, a Mikroszkóp Színpad állandó fellépője."

www.hetivalasz.hu/cikk/0902/sasazertis

Google 2009.02.27. 19:52:06

Nem rossz, nem félremagyarázható, nem ostoba, hanem uszító.
Ezek után a szegényebb azt mondhatja a jobb módúnak, a középosztálybelinek -legyen az jobb, vagy baloldali- , vegyen be ciánt, ha elégedetlen.
Tudom, Kuncze csak a jobboldaliakra gondol, hisz azok veszélyeztetik az ő boldogságukat.

osborne 2009.02.27. 19:52:12

@elfelejtette: a baloldalnak ez nem epic fail csak az országnak az. ezt kell megértened neked is, nekik elég ha választásokat nyernek és övék a hatalom. kommerek és menthetetlenek.

elfelejtette 2009.02.27. 19:55:36

@Google: Az SZDSZ megmaradt 1%-a a középosztály azon tagjaiból kerül ki, akik mélységesen hisznek a neoliberális modellben. Más nem maradt. Ezek után ennek a rétegnek ciántablettát ajánlani nem uszító, hanem kifejezetten ostoba húzás.

medve2 2009.02.27. 19:56:02

Vissza kell vonnom egy korábbi kijelentésemet: minden híradó foglalkozott azu üggyel.

elfelejtette 2009.02.27. 20:01:08

@osborne: Én másképp látom a dolgot. Azt gondolom, hogy az MSZP tevékenysége mára oda vezetett, hogy lassan a saját létüket számolják fel. Azt gondolom, hogy 2010 után könnyen eltűnhet az SZDSZ és az MDF, és az MSZP is könnyen 10%-15% körüli méretűre fixálódhat. Lesz helyette Jobbik, meg ki tudja, még mi.

Az MSZP-nek már 1991-ben el kellett volna tűnnie, de akkor még elhitették, hogy az egész problémahegy az MDF sara, nem az MSZP-é. Sok népszerű alakjuk is volt a pártban, pl. Horn Gyula is az volt. Mára semmi nem maradt, csak egy nagy csődtömeg, meg az utált vezér és szárnysegédjei.

osborne 2009.02.27. 20:05:29

@elfelejtette: dehogy. 2010-2014 között az lesz mint ami Orbán Kéri beszéde után volt. A Nyuggerország védelme és balos populizmus az MSZP-től.

Ezt fogja nyomni Feri, majd figyeld meg ;]

osborne 2009.02.27. 20:08:05

ezért életveszélyes, hogy ez a kiszes milliárdos beállt politizálni, szétkúr mindent és nem érdekli ;( ;)

elfelejtette 2009.02.27. 20:16:22

@osborne: Két dolgot tennék még ehhez, aztán le is állok a "szerintem mi lesz 2010 után" jóslással.

Egyrészt a baloldal hiteltelenné vált. Mondhat bármit, nem hiszi el neki senki. Nagy esély van rá, hogy a baloldalon megjelenik a konkurrencia, vagy a Munkáspárt, vagy esetleg egy a Jobbikhoz hasonló provokátor zöld párt, és kihasít magának a tortából.

Másrészt az MSZP és Gyurcsány, Babarczy Eszter szavaival élve: (ne menjünk bele a hölgy munkáságába, ez az idézet akor is remek)

"Gyurcsány fogja a párt tökét, a párt fogja Gyurcsány tökét, és közben meredten figyelik a népszerűségi mutatókat. Ezt a valószínűtlen posztszocialista Laokoón-csoportot bámuljuk 2008 tavasza óta."

Na most, ezt hívják csapdahelyzetnek, amiből minden lehet, csak jó-a-vége nem. Gyurcsány mondhat bármit, kormányon, ellenzékben, súlyát vesztette. Az MSZP pedig ebbe a se vele se nélküle helyzetbe könnyen beleragadhat, és ha beleragad, bele is rokkan. Ne mond, hogy ilyen nincs, én sem hittem volna, hogy az SZDSZ képes lesz pitizni 200000 + 1 voksért, mikor anno '94-ben 1 millióan szavaztak még rájuk. :D

osborne 2009.02.27. 20:22:53

@elfelejtette: will see, a baloldal anyagilag és elit terén mindig is ott lesz, nem fogja hagyni hogy elnyomják. ellenzékben megint meg fog erősödni de nem akarok váteszkedni csak megérzés ;]

elfelejtette 2009.02.27. 20:28:30

@osborne: A magyar pártrendszer évek óta szinte beállt. Sehol egy új arc, egy új párt, szinte sehol semmi nagy változás. Szerintem 2010 fordulópont lesz, illetve lehet, hogy nem pont 2010, hanem utána néhány év, de az MSZP, az SZDSZ az MDF meggyengülése egyfajta hatalmi vákuumot képezhet, és ez megindíthat olyan folyamatokat, amik elősegíthetik új politikai erők megjelenését.

osborne 2009.02.27. 20:43:23

@elfelejtette: meglátjuk, mindenesetre a ballerek már előre drukkolnak a Fidex bukásának. tudod: jobban gyűlölünk tiiteket mint it minket az alap.

Invictus 2009.02.27. 21:36:56

@osborne: A Fidesznek győzelem esetén nagyon durván neki kellene esnie a baloldali establishmentnek. Be kellene csavarni a pénzcsapokat, sokkal jobban, mint 98 után. Ha egy mód van rá, bíróság elé kellene vinni a baloldali elit minden tagját, akit lehet. Fletó included. Csak hát ehhez hiányzik a bátorság és az erő.
Egyébként igazad van, ha a Fidesz nyer 2010-ben, 2014-re úgy jár majd mint az MDF 90-94 között. Gyakorlatilag vége lesz, ha megteszi mindazt, ami muszáj... Olyan meg nincs, hogy nem teszi meg, mert nem lesz választási lehetőség.
Az MSZP meg olyan az országnak mint a rák. Elpusztíthatatlan. Ha kivágják valahonnan, áttéteket képez máshol. Sosem fog megszűnni, sajnos. Egy olyan hatalmas, beágyazódott kapcsolati hálóról van itt szó, ami nyugodtan leírható maffiaként.

Polgárlány 2009.02.27. 21:39:03

Jajmár. A ciánozás az SZDSZ "bokroslajosa", puszta PR-akció. A jobbmédia olyan, mint az úttörő: ahol tud, segít. Hol a Jobbikot tolja meg néhány százaléknyi szavazóval "cigánybűnözést" hajtogatva, hol az SZDSZ kampányát segíti ciánozáson felbuzdulva. Jöjjön el az én országom, agymosás, cián - mikor tanulunk már legalább a saját hibáinkból? Tényleg mindig a Fidesznek kell benyomnia más pártokat a parlamentbe?

osborne 2009.02.27. 21:41:02

@Invictus: a Fidesz is fel fel villantott a maffiaszerű működésből azért ezt nehéz tagadni de csődbe nem navigálták 4 év alatt az országot mint a szoci mob. ahhoz csak ők értenek nagyon.

az igazi számonkéréshez hadsereg és lefizethetetlen jogszolgák kellenének. sajnos az nincs. majd kiderül mi lesz. páran pofára fognak esni. megérdemelten.

ha ők nyernek, akkor ennek az országnak meg tényleg mindegy.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.27. 22:35:04

@Invictus: A pénzcsapok elzárása csak a feladat egyik fele. A másik fele: kevesebb pénzcsapot nyitni. Ez döntő jelentőségű, és nemcsak erkölcsi kérdés, hanem húsbavágó hatékonyságkérdés is.

"ha a Fidesz nyer 2010-ben, 2014-re úgy jár majd mint az MDF 90-94 között. Gyakorlatilag vége lesz, ha megteszi mindazt, ami muszáj... "

Ez három okból hibás gondolatmenet. Először is, ez jóslás, ami annyit ér, mint a jóslások általában. Másodszor, van rá példa, hogy jobboldali kormány sikeres reformokat hajtott végre és nem tűnt el a következő választáson (Szlovákia, 8 év Dzurinda. Lengyelország, ahol a baloldal semmisült meg.) Harmadszor, ez a fatalizmus azon alapul, hogy most ún. "fájdalmas intézkedések" kellenek, amik elkerülhetetlenül ellenzéki győzelemhez vezetnek. A megoldás az, hogy a jobboldal potenciális szavazói számára ne legyenek "fájdalmasak" az intézkedések. Az átalakítások költségeit, ha felmerülnek, a balos rétegekre kell ráterhelni. Tehát most 4 évig ne minden a nyugdíjasokért és a kormányközeli nagyberuházókért történjen. Egy egész mitológia épült már aköré a hiedelem köré, hogy ami a gazdaságnak jó, az csakis valami "fájdalmas" bokrosi nemtudommi lehet, amit a "zemberek" nem fognak szeretni. Egy fenét. A Fidesznek le kell mondania a nyugdíjas szavazókról és még néhány, egyébként amúgy is szoci rétegről, továbbá önmérsékletet kell tanúsítania a saját klientúra hizlalásában (ez ugyanis "fejlesztések" címszó alatt a legnagyobb kiadási csoport a költségvetésben), és ha erre képesek, akkor mindenféle "fájdalom" nélkül tudnak reformálni. Persze, 30-40 százalékot akkor is kaphat az ellenzék, de nem fátum, hogy többséget kell kapnia, mivel szinte matematikai képtelenség alacsonyabb újraelosztási ráta mellett (ami a jobboldali kormányzás jellemzője, és amit a Fidesz is akar most) olyan költségvetést csinálni, ami az emberek többségével kitol. Nem kellene ennyire félni a nyugdíjasoktól és a szociális rendszer potyautasaitól, még kevésbé az államközeli nagyvállalkozóktól és "értelmiségi" kitartottjaiktól: jelentős erőt képviselnek, de egyelőre nem ők a többség.

osborne 2009.02.27. 22:42:59

@dzsucseharcos: a fájdalmas ami nem is olyan fájdalmas beavatkozás résszel egyetértek.

választások: eddig 2szer az inatkívok (főleg a nyuggerek - 2-3 millió) voltak a királycsinálók, nélkülük csoda kell a nyeréshez de ezt tudja

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.27. 23:30:25

@osborne: Mindkét "oldal" kb. 2,5 millió emberre számíthat a választáson, a többi a 18 év alattiak és azok, akik sohasem szavaznak. A választást eldöntő kérdés az, hogy mennyire hatékonyak a mozgósító apparátusok és mennyire megosztott a két "oldal".

medve2 2009.02.28. 00:23:08

Biztos ez a másfél az MSZP-nél mostanság?

medve2 2009.02.28. 00:23:50

Bocsánat, kettő és fél.

Samott 2009.02.28. 07:30:48

@medve2: en csak kettot lattam, es bar ugyanazt mondtak, latvanyos volt a kulonbseg:

Duna TV: bejatszottak a Kuncze mondatokat, Repassy eljatszotta a vilagveget, kozoltek a Kuncze bocsanatkerest - teljesen korrekt modon vegigkovettek az ugyet.

RTL: bejatszottak a Kuncze mondatokat, kozoltek a Kuncze bocsanatkerest majd ezek utan Repassy eljatszotta a vilagveget (igy teljesen rohejesse tettek a szerencsetlent, hiszen mit hisztizik ez, hiszen mar bocsanatot kert a masik) es bonuszkent a vegen megkaptuk Kovert is a koteles beszedevel , meghozza pont olyan reszletesseggel ismertetve, mint az elejen a Kuncze beszedet - inkabb nem minositenem a talalasnak ezt a modjat. :)

Nils. H 2009.02.28. 18:21:45

@Samott: Nem értem a problémádat, hiszen kuncze és klubja rég bocsánatot kért, réparobi és a fidesz pedig még mindig hisztizik, bojkottál és óertétézik.....

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.28. 20:38:16

@Nils. H:
Csak azért csinálják, libbancs, hogy téged ütögessen a guta. Hátha megdöglesz reggelre, oszt még ciján se köll!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.28. 21:23:03

@Mr Falafel:

Héjjjj, ezt a libbancs szót honnan vetted?
Ezt kb. jó egy éve dobtam be tótába. Ki vagy te?
Volt más nicked?

Kopiás Attila Steve 2009.03.01. 03:43:46

Ma voltam ismerősnél lakásbúcsúztató összejövetelen. Egy eleddig általam nem ismert forma éjféltájt valami teljesen apolitikus beszélgetésbe politikai felhang nélkül, de bedobta, hogy merthogy kövérnek volt az a beszéde, ahol azt mondta, hogy minden baloldalit lámpavasra kell húzni.
Büszkék lettetek volna rám, ha látjátok, hogy védem az igazságot (merthogy konkrétan nem ezt mondta ugye).
Persze eredménye ugyanez lett (semmi), mint amikor nektek magyarázom, hogy kuncze miért nem azt mondja, amit nem mondott, hanem azt, amit mondott, de hát azért én mindig megpróbálom... :+)

CrL 2009.03.01. 04:00:12

@KA_Steve: big up de aki menthetetlen az menthetetlen ;]

CrL 2009.03.01. 04:02:23

@KA_Steve: big up de aki menthetetlen az menthetetlen ;]

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.01. 08:33:06

@malacka69 az édentől keletre...:
Itt olvastam valakitől és elrekviráltam, mert megtetszett.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.01. 08:43:17

Ez is nagyon jó szó, de nekem a "libbant" illetve "ballibbant" változata jobban tetszik, ami meg szerintem Kündü nyelvi leleménye.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.01. 09:09:52

@Mr Falafel:

Az lehet, mert itt is írtam párszor...

Tavaly valaki szóvá tette tótán, h nem tetszik neki a libsi, mert az antiszemita. Aztán előadta, miért, meg mindenféle bibsi, biboldó fasságot, amiről nekem, ártatlan kisdisznónak, fogalma sem volt eladdig. Na ekkor jött az ötletelés, h akkor mik legyenek libsi helyett...

A libbant is előfordult az ötleteim között, de mindenkinek a libbancs jött be legjobban.
Liba, libber, libus, libióta, stb... Az szdsz-re meg legjobb a "szadista" kifejezés, az nagyon ül.

Nagy találmány volt még a mengele+mangalica= mengelica Horváth Ágnesra, hiszen egy szóba préselődött bele a külső és belső összhangja:-))

Üdv.

ÁrPi 2009.03.01. 13:12:01

KA_Steve · ifjuhumanistak.hu/steve 2009.03.01. 03:43:46

Oké asszem egyrészt-másrészt büszke vagyok, asszem . :)

mikipeti 2009.03.02. 12:48:18

Annyira beszűkült ez a poszt. Mond valami hülyeséget a Kuncze, erre az az első, hogy előkapar valamit a szerző a másik oldal szemétdombjáról.

Mind a kettő hülyeséget beszélt, ez van.

Hogy jön ide ma Kövér László?
süti beállítások módosítása