Élvezzük, egyelőre még kimondottan élvezzük a magyar váteszek megmondását, a kérdés az, vajon mikor válik a dolog dögunalmassá? Valószínűleg akkor, amikor a lényeglátók mindig új alréteget feltáró mélyreható munkásságához hozzávesszük a korábbi epizódokat, és kiderül, hogy ez a lényeglátás kicsit sem progresszív, inkább ciklikus.

 Nem tagadjuk, van ebben a bogári mentegetőzésben valami visszataszítóan bájos: „És azért léptem be az MSZMP-be annak idején, mert oda az a Pozsgay vezette népnemzeti belső párt hívott, amely már akkor is élethalálharcát vívta a liberál-globalista belső párttal, amelyet viszont Aczél György vezetett.” A Történeti Jelentőségű Heroizmus köszön vissza ezen sorokból, ahol a lassan kész celebbé váló aktuális lényeglátónk elmagyarázza minékünk, hogy ő bizony a moszkvai helytartótanácsból szállt szembe Egyedül, Dacolva Minden Ellennel, a modernitás áspiskígyójával.

 A földi Gonosz, a „liberál-globalista” aka. „globálnyik” aka. „a westernmodernizáció / globalizmus lokális komprádorai” állnak szemben a Fény erőivel. Ha mink nem kívánunk a Sötétség erőihez tartozni (ugyan melyikünk kívánna ilyet?), csupán a titkos tudást kell megismernünk, annak segítségével leásnunk a mélyre, megtalálnunk a Lényeget, a Létet (1), és ezen tudás birtokában lebonthatjuk az elénk táruló hamis realitást. (Aki mégsem értené, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét; esetleg Nietzschét vagy Heideggert.)

 Annyit sikerült megtudnunk, hogy a modernizáció (mindegy, melyik: legyen az western, vagy eastern, egyre megy, ez a lényeglátás pozíciójából tökéletes tisztasággal látható) rombolja a tradicionális társadalom (közelebbről meg nem határozott) szakralitását, annak ontoszociális alapjait. Ez a modernizáció gyön, mint a cunami, metafizikai entitásból mintegy perszonifikálódik (2), és elsöpri a Jót, egy hatalmas, globális, kegyetlen kacajtól kísérve. Ezért a jóembereknek, akik szeretik ezt a közelebbről meg nem nevezett szakralitást, a szintén közelebbről meg nem nevezett ontoszociális alappal együtt, azoknak utolsó csepp vérükig harcolniuk kell a rosszemberek ellen (tőke, kapitalista, globálnyiklokálkomprádor stb.).

 Az bizonyos, hogy itt valami nagyon elromlott. És elég a sok szenvedésből, halálhörgésből, siralomból, itt az ideje egy úr korszaknak (mert jőni fog, ha jőni kell), amely visszahozza az aranykort, vagy új aranykort hoz (3). Ez az elkúrás pedig több évszázados/évezredes múltra tekint vissza. Hogyan lehetséges a magasztos tradicionális múlt restaurációja? Nem, a kereszténység nem jöhet szóba; na ha valami, az aztán globálkomprádor.

 A restauráció nem magyarázható el, csak a beavatottaknak válik nyilvánvalóvá. És lőn, ópiumot szívánk, és hallgatánk a Mestert, aki kiemelt vala a nemlétből, felemelé az Égbe, és átadá a tudásnak.

 Vajon alternatívát nyújt-e nekünk mindez? És tényleg a David C. Kortenért (aki azóta az egész nyugati balt erotikus élvezettel halmozta el) rajongó, metafizikai marxizmust elővezető titoktudók azok, akik felemelik a jobbot? Jó, a magyar „kapitalizmus" tényleg szar. És azt a pillanatképet azért még szeretném látni, amikor a Pozsgay-féle nemzeti szocialista szekció Koppány képe előtt tiszteleg, és tervezi a végső rohamot a Tőke ellen.

 ***

 (1) A Sein igenis fontos kategória. A sötétség erőinek földi aggregátuma mindenhol próbálja ezt elhomályosítani, ám a fény harcosai mindenki segítségére sietnek, és a tudás (gnosis) segítségével felajánlják a certitudo salutis-t.

 (2) Így vált a „Tőke” kategóriája a posztmarxista/posztmodern frazeológiában szinte fizikai létezővé. A „Tőkét” még senki sem látta, azt viszont tudhatjuk mind, hogy a Tőke Jön, Lát és Rombol.

 (3) Joachim de Fiore, hetedik zsoltár.