Adjatok egy fix pontot, és… és a föld fog sarkából kidőlni – hosszú, évezredes az út a világ megfejtését kereső, tudós Arkhimédésztől a világ megfejtését megtalálni vélő, féltudású utódokig. Egykor a tudásszomj jele volt a kételkedés. Ma már, főleg itthon, Magyarországon nem kételkednek, inkább a tudás kizárólagos birtokosának szerepében tetszelegnek a véleményvezérek. Ők még akkor is tovább ütögetik az asztalt az általuk vélt ultima ratióval, amikor már minden józan ember másról diskurál a lapok hasábjain és a kocsmaasztaloknál. A kételkedés jog, sőt szerintem kötelesség kellene hogy legyen – főleg az ilyen (m)értéktelen korban, mint amelyben élünk.
Vannak azonban, akik nem osztanák a véleményemet. Az aufklérista értelmiségiek – miután kétszázvalahány éven át megkérdőjelezték, majd szépen leépítették a régi rendet – elszoktak a kételkedéstől. Jó okuk van erre: birtokolják a spanyolviasz termelésének több évtizedes, kizárólagos jogát. És persze mentik, ami menthető.
Hogy honnan ez a bizonyosság? Hazai megmondóembereink alapfelszereléséhez hozzátartozik egy bizonyos iránytű, amely mindig megmutatja nekik, merre vöröslik az ég alja, honnan fúj a passzátszél, és hol fenyeget aktuálisan a barna veszedelem. Megsúgom, nemrég éppen Sopronban, kiáradt ugyanis az Ikva patak, sárral beborítva a fél várost. Nos, ez például komolyabb probléma, mint a gój motorosok vonulgatása. Ennél még keményebb dió lenne a gyenge hazai gazdasági mutatók feltornázása, a globális kihívásokra való magyar válaszok megtalálása, egyáltalán: a tespedő, avagy épp kimerült nemzet felrázása.
Az iránytű azonban bedöglött. Írástudóink elvesztették kapcsolatukat a realitással, a valós problémákkal, és valami egészen hihetetlen módon konstruáltak maguknak egy alternatív világképet, amelyben szinte Tolkien mesevilágához hasonlíthatóan gonosz orkok, morcos törpék, ősi múltból feltámadt szellemek csapnak össze a felvilágosult igazak seregével. Bölcs vezetőnek megtették Gyurcsány Ferencet, aki a 2004 előtti és utáni években sikerrel hitette el a vezérre vágyó ballib nyájjal, hogy ő a kiválasztott. Az így szerzett háttértámogatás még arra is elegendő volt, hogy szinte megingás nélkül vészelje át a más, normális országokban (copyright MDF) biztos bukással végződő hazugságbeszéd-botrányt.
Legnagyobb íróink rögtön megadták a kormányfőnek a feloldozást, és néhány kivételtől eltekintve mindenki felsorakozott az ítélet mögé. Könnyű évek jöttek, jól működött az iránytű: a Szemlőhegy utca felől fújt a reformszél, azt kellett támogatni, a reformgátlókat pedig ekézni. A népszerűség fogyatkozása láttán azonban megjelentek az első kritikus hangok, de a valódi zűrzavar csak a márciusi népszavazás után tört ki. A kormány politikájára kimondott össznépi "nem" hatására úgy megbolondult az iránytű, mint a Bermuda-háromszögbe érkező repülőgépek fedélzeti számítógépe. A paranormális helyzet csak fokozódott, amikor a kormányfő meghirdette a reformkorszak végét, megvált annak jelképes alakjaitól, majd abbahagyta heti parlamenti szónoklatait is. Mindeközben az SZDSZ kiszállt a koalícióból, újabb értelmezési zavart keltve az értelmiségiek között. Az írástudók elárvultak.
Bár többen elnémultak, de a legkitartóbbak még most is próbálnak alkalmazkodni a nem létező irányvonalhoz. Az epileptikus dialektika jegyében logikai bakugrásokkal teletűzdelt gondolatfutamokkal szórakoztatják a magunkfajta reakciós fiatalembereket. Vegyük például a "gazdasági válság" kitételt: egyesek szerint nincs válság, a Fidesz csak riogat, míg mások azt hiányolják, hogy a Fidesznek nincsen a válságból kiutat mutató gazdasági programja. Miközben a gazdasági élet szereplői Orbánnal egyeztetnek, sértődött gyurcsányista publicisták, mint például Debreczeni József, elképesztőnek tartják, hogy egyes balliberális értelmiségiek szerint nem is lesz olyan rossz egy új Orbán-kormány. Kartal Zsuzsa publicista történelemkönyvekbe kerülő államférfinak tartja Gyurcsányt, míg Vágó István szerint valójában Orbán Viktor kormányoz tíz éve. Seres László, akit – ha baloldalinak nem is, de – sokáig Gyurcsány-támogatónak lehetett tartani, üdvözölte a fideszes pártelnök kiszivárgó beszédének tartalmát. Bauer Tamás viszont az eljövendő orbáni diktatúra baljós előszelének tartotta a beszédet: "Orbán programja fáj, de nem kínál megoldást. Viszont fenyegeti a magyarok szabadságát. Ezért helyes félni tőle" – állítja Bauer. Hát nem helyes?
(megjelent: Magyar Hírlap, 2008.06.16)