„When the future's architectured
By a carnival of idiots on show
You'd better lie low”
(Coldplay: Violet Hill)
By a carnival of idiots on show
You'd better lie low”
(Coldplay: Violet Hill)
Visszatért a zenekar, amely jobb jutús számokat ír, mint maga a U2. Az ánglius Coldplay a napokban jön ki új lemezével, ami az igen blőd Viva La Vida címet kapta Chris Martin énekestől, aki azonban megvédi döntését a latino pop hangzású címen röhögőktől. A borítón ráadásul Delacroix „A Szabadság vezeti a Népet” című idealisztikus-haladár festménye látható, amitől ugye minden jóérzésű konzervatív elhatárolódik. De hát mit is várjunk egy olyan zenekartól, aminek előző borítóin színes négyzethalmaz, félig ember-félig pisztoly amorf test, avagy narancssárga glóbusz látható? Mit?
Elsősorban jó zenét. A Coldplay a kétezres évek szinte egyetlen rockzenekara, amely a régi nagyok nyomába tudott lépni. Britpop alapokra épülő, az elején a Radiohead, később egyre inkább a U2 hatásait tükröző zenéjük lemezről lemezre fejlődött. Mára kialakult egy jellegzetes Coldplay-hangzás, amit milliók szeretnek, mégsem kell szégyellni. Atmoszférikus, néha felemelő, máskor lenyugtató dalaik nem félnek belehalni a szépségbe. Az angol köd melankóliája, szerelmi bánattal sújtott leányszobák szomorúsága, fiatal fiúk világmegváltó terveinek távlata - mindenhol érthető hangulatokhoz alkot aláfestő zenét a Coldplay. Chris ráadásul öregecskedő mesteréhez, Bonóhoz hasonlóan megmentené Afrikát, megoldaná a harmadik világ gondjait és megteremtené a világbékét is. Ettől még szeretjük őket.
Az énekes, Chris Martin (aki Gwyneth Paltrow férje, de ezt mindenki tudja) jellegzetesen bariton hangja, Will Champion dobos, Guy Berryman basszgitáros (az egyik leggazdagabb brit huszonéves) igen tempós ritmusszekciója és Jonny Buckland csilingelő gitárhangzása alkotja a jól eladható, mainstream és alternatív között egyensúlyozó intellektuális popzenét, és az utóbbi jelzőkért büntetésül hallgattassatok velem Brooklyn Bounce-t.
Szóval: a harmadik ikszhez és a negyedik lemezhez érkező Coldplay egy kicsit csavart a hangzásán, köszönhetően Brian Eno producernek, aki egyben a U2 hosszú távú hangmestere is (hmm), és nem mellesleg a hetvenes években feltalálta az ambient zenét. Az új hangzás hallatszik a Violet Hill című új dalukból is (remek szöveg), melynek videója angolosan finom humorral oldja a szokásosan melankolikus, de néhol berobbanó zenét. Ilyen elegy ez a Coldplay.
Violet Hill (2008)
Szokásunkhoz híven álljon itt egy besztof a Coldplay most tíz éves karrierjéből.
Shiver (2000), egy kis libabőröztetés.
Clocks (2002), hát ki ne ismerné a csengőhangomat?
Daylight (2002), hipnózis három hangszeren és egy hangszálon.
Fix You (2005), stadionhimnusz Jutú után szabadon.
Til Kingdom Come (2005), egy igazi keresztény coming out.
Clocks (2002), hát ki ne ismerné a csengőhangomat?
Daylight (2002), hipnózis három hangszeren és egy hangszálon.
Fix You (2005), stadionhimnusz Jutú után szabadon.
Til Kingdom Come (2005), egy igazi keresztény coming out.
