Kívánjuk az önkényuralmi jelképek tiltásának eltörlését
2007. június 08. írta: TuRuL_2k2

Kívánjuk az önkényuralmi jelképek tiltásának eltörlését

A Jobbik feljelentő-kommandójának reaktiválása (most éppen Worluk került tűz alá egy korábbi poszt illusztrációja miatt) juttatta eszembe régi vesszőparipámat: meg kéne szüntetni az önkényuralmi jelképekre vonatkozó tilalmat. Na nem úgy, mint ahogy azt a Baloldal Megújítója (akkor még sportminiszterként és értelmiségiként) szerette volna, erősen féloldalasan: a vörös csillagot legalizálva, a náci szimbólumokat továbbra is tiltva.

Horogkereszt, nyilaskereszt, SS-jelvény, ötágú vörös csillag, sarló-kalapács - e szimbólumok használata ma a Btk. 269/B. paragrafusa szerint büntetendő. De mi értelme a tiltásnak?  Kevesebb lesz-e ettől a hungarista vagy a kommunista? Nem, nem lesz kevesebb. Legfeljebb rajzol horogkereszt helyett fogaskereket, vöröscsillag helyett csegevarát. Eszmék ellen nem lehet szimbólumok betiltásával küzdeni. Önkényuralmi jelképet nem azért nem használ normális politikus & politikai erő, mert tilos, hanem mert szimbolikája vállalhatatlan üzenetet hordoz. Egyedül az szólhat a szabályozás megtartása mellett, hogy e jelképek puszta látványa is nyomasztó lehet egy Auschwitzot túlélő néni vagy egy GULAGot megjárt bácsi számára - de ez szerintem kevés a büntetőjogi szankcionáláshoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6394811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2007.06.08. 10:39:19

Érdekes, hogy a fogaskereket említed, de az árpádsávról diszkréten nem szólsz. Pedig, miért is reaktiválták a 90-es évek elején?

Walter Melone (törölt) 2007.06.08. 10:52:07

Szerintem írjunk ki népszavazást a kérdésben! Mindenről meg lehet kérdezni az istenadtát, erről is...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.06.08. 12:00:07

Végiggondolandó ez a dolog, de az biztos, hogy abszurd helyzeteket tud teremteni ez a törvény, az egyesekben lakozó, tudatlansággal kevert rosszindulatúsággal keverve főleg. Pár sztori:

A piros-fehér, orrán vöröscsillagot viselő klasszikus designra visszafestett NoHab mozdonyt vidéki nosztalgia-körútjain gyakran feljelentik.

A Temetetlen halott című film forgatására szakemberek által vöröscsillagosra lefestett buszt, a forgatás helyszíne felé közúton haladva megállították a rendőrök és végül asszem még bíróság elé is kerültek a dekoratőrök önkényuralmi jelkép használata miatt.

Novák Előd, a jobbikos-kurucinfós hős ellenálló kihallgatása közben a rendőrségi iroda polcán észrevett egy régi rendőrsapkát a vöröscsillagos sapkarózsával, ezért feljelentéssel fenyegette meg a rendőröket.

Ráadás: van egy Bundeswehr-télikabátom. Télen nagyon praktikus darab, kényelmes, nagyok a zsebei, kivehető a bélése. Szóval olyan, amire egy dunántúli nagypapa azt mondaná, hogy és ezek vesztették el a háborút.

A két vállán van egy-egy német zászló. Semmi önkényuralom, a mostani trikolór. Amióta hordom, le lettem már nácizva, és többször is meg kellett magyaráznom, hogy miért viselek német jelzéseket a vállamon, mit érzek a németek iránt, és hasonló kérdések. Egyszer még egy Sorbonne Phd-s történész (!!!!!!!!) is megkérdezte, hogy milyen meggondolásból hordom őket.

bugris 2007.06.08. 12:24:14

És vajon törvényes lenne-e egy olyan brechti megoldás, hogy vörös zászló sarló-kalapács felirattal? Vagy fehér foltos vörös zászló horogkereszt felirattal a közepén?
Mindenesetre amíg további ötleteken agyalok, legurítok egy Heinekent.

ergé 2007.06.08. 12:26:50

Smalladam, jellemző :-I

A Sorbonne-i történész gondolom Trockij, Sartre és a hasonszőrűek műveivel kel és fekszik, de nyilván meglepődne, ha önkényuralmi rendszerek pártolásával vádolnák őt...

bugris 2007.06.08. 12:36:15

aztán meg nehogy lekapcsolják a finn elnököt, ha legközelebb nálunk jár.
www.tpk.fi/netcomm/news/ShowArticle.asp?intNWSAID=34703&LAN=FI

Tovább figyelmetekbe ajánlom egyik kedvencemet, az orosz nemzeti bolsevik párt zászlaját:
www.1uptravel.com/flag/flags/ru}naz.html#nbp

bugris 2007.06.08. 12:39:14

Hát, ezt nem sikerült rendesen belinkelni, kéretik bemásolni a böngészőbe.
www.1uptravel.com/flag/flags/ru}naz.html#nbp

exit 2007.06.08. 12:40:33

érdekes eset volt még az Ámen cimű film posztere is, amin egy swasztikát kereszteznek egy kereszttel. Minden oldalról támadások érték természetesen.

news.bbc.co.uk/1/hi/uk/2222783.stm

sztem ha valaki érintve volt a családjában, nagyon nem szeretné hogy horogkeresztes ruhákat vagy jeleket látna felbukkani szabadon akármilyen formációkban, de az igaz hogy ez a mindenért feljelentősdi is abszurd egy dolog.

cikoria · http://cikoria.tumblr.com 2007.06.08. 12:40:58

egy szervezetnek le kéne védetnie mindet. aztán szedhetne jogdíjat a védjegy használatáért.
minden problémát megoldana, ha fizetni kéne értük.
nem kéne tiltani, ellenben nem is lenne rája pénz,

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.06.08. 12:45:35

Az önkényuralmi jelképek tiltása "fasizmus".

exit 2007.06.08. 12:46:14

szóval, itt az Ámen poszterhez a jó link:

www.imdb.com/title/tt0280653/posters

a másik sztori amihez a fennti posztba raktam véletlen a linket, pedig az Umbro cipőgyár hülye marketing csapata talált ki még 2002ben amikor Zyklon néven akartak piacra dobni egy sportcipőt.

news.bbc.co.uk/1/hi/uk/2222783.stm

dowNLoad 2007.06.08. 13:05:19

Achtung indiaiak, nepáliak, budhisták!!
svasztikával itt még börtönbe is kerülhettek, aztán magyarázhatod, hogy ez balra, az meg jobbra forog!
kommenteket az NSDAP/AO PO Box 6414 Lincoln, NE 68506
USA
címre kérjük, vagy a következő weboldalon található címre:
www.motstand.org/nsdap/index3.html
www.nazi-lauck-nsdapao.com/magyar.htm#Magyar
(itt nincs betiltva, érdekes, pedig van sok zsinagóga látogató)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.06.08. 14:41:28

bugris: az Árpád-sáv nem jutott eszembe, de a linkelt V&B oldalon van belőle bőven. Nekem a fogaskerék maradt meg a MNSZ munkásságából.

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2007.06.08. 19:43:32

Ez a poszt szerintem a az alkotmányos rendet
fenyegető szélsőliberális támadás.

Guild 2007.06.08. 20:48:09

Nekem úgy tűnik, hogy sokan a jelképek és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok, eszmék, ideológiák közt a fizika törvényeihez hasonlóan leírható kapcsolatot látnának. Mintha nem a szokások, hagyományok és a használók szándéka határozná meg mi mit jelképez, és ez nem változna a kortól, környezettől, emberektől függően.
A jelképek tulajdonképpen kommunikációs eszközök. A jelkép használója valamilyen szándékkal használja a jelképet. A kommunikációs folyamat végén álló másik fél megpróbál(hat)ja megérteni, mire is gondolhatott a másik a jelkép használatakor. Előfordul persze, hogy szándékosan értik félre a dolgot...

OftF 2007.06.09. 11:46:15

És előfordul persze az is, hogy a jelkép egy másik jelentése mögé bújik valaki.

Guild 2007.06.09. 14:36:01

OftF:
Úgy érted hogy valaki árpádsávos/vörös zászlót lenget, a jó értelemben vett történelmi/munkásmozgalmi múltra hivatkozik, miközben valójában Szálasi/Sztálin rajongó?
Tehát úgy próbálja a jelképpel kommunikálni elkötelezettségét, hogy közben tagadja azt?

Bummer 2007.06.09. 15:38:42

És az mi, hogy Gyurcsány ma megint Árpád-sávos nyakkendőben volt? index.hu/cikkepek/0706/belfold/mszpnaggyules//.gdata/gpb_05.jpg

OftF 2007.06.09. 15:48:44

Tul. képpen igen, bár a végére még odatenném, hogy "tagadja azt, de csak amikor számon kérik rajta."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.06.10. 16:57:30

Bugris!
az orosz nemzeti bolsevik párt zászlajából csupán képileg is nyilvánvalóvá válik, hogy "összenő, ami összetartozik".
Örömmel fedeztem föl a lapon Mikhail Paraskan völgylehidalásos címergrafikáját is. Eszembe juttatja a különbséget az Orbán kormány Széchenyi-terves, Duna-átíveléses hídemberkedése és a Gyurcsány kormány pocsolyacölöpözése között...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.12. 12:07:26

Vagy ...

tiltsuk be a feszületet és a keresztet is, mint önkényuralmi jelképet.

" Az egyház és a papság módszerei és eredményessége semmiben sem maradt el a sztálinista és hitlerista hóhérlegények kínzókamráinak leleményes teljesítménye mögött." forrás: András könyve



Miért bocsátható meg a katolicista népirtás?!
vilagnezet.blog.hu/2007/06/10/miert_bocsathato_meg_a_katolicista_nepir

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.12. 12:13:39

Vagy... tiltsuk be a keresztet és a feszületet is.

" Az egyház és a papság módszerei és eredményessége semmiben sem maradt el a sztálinista és hitlerista hóhérlegények kínzókamráinak leleményes teljesítménye mögött." forrás: András könyve

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2007.06.12. 15:06:57

Azért nem minden egyház nem minden felekezete - még a keresztények közül sem. - ezt csak csöndben jegyzem meg, de egyébként egyetértek.

Bummer 2007.06.12. 15:10:30

IGe, ezt a butaságot konkrét számokkal sosem szokás alátámasztani, ugye :-)
Az állam és egyház szétválasztása egy viszonylag új keletű dolog (vö. felvilágosodás, sőt, 19-20. század), úgyhogy eleve érdekes az állami ügyeket egy az egybe az egyház nyakába varrni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.06.12. 15:12:23

IGe: mikor is történt mindez? Nem anakronizmus a történelem különböző korszakainak eseményeit meccseltetni egymással?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.12. 16:13:49

1848 forradalom egyik legnagyobb vivmánya volt, hogy a papi tízedet megszűntete, meg levette keresztes koronát a címerről. Most meg egyesek egy bukott ideológiát szeretnének feltámasztani.

A mai komcsik (sztálinisták) és újfasiszták sem ölnek ma már halomszámra embereket, még is szalonképtelen ideológiák. Miért kivétel ez alól a katolicizmus?

Nekem a legutóbbi országgyűlési választásokon egy feszület alatt kellett szavaznom, ami számomra és sokunk számára egy önkényuralmi jelkép.

hcrules 2007.06.12. 16:18:41

Ideológia? bukott? önkényuralom? Miről beszélsz ember???

bugris 2007.06.12. 16:19:11

A teremburáját. Szar érzés lehetett a szavazólapon is viszontlátni.

Dr. Minorka 2007.06.12. 16:20:02

A 48-as forradalom? Szerintem az 1849-ben történt, és a kettőskeresztet meg meghagyták. Ezek szerint az nem zavar?:)

Bummer 2007.06.12. 16:34:03

A magyar trikolór alatt alighanem több embert gyilkoltak le, mint a kereszt alatt. Úgyhogy alighanem az a helyes, ha minden jelképet betiltunk, mert sérti valakinek az érzékenységét.
IGe, én azért várnám a számokat, a "halomszám" azért nem olyan pontos. (Tudtad, hogy a 2. világháborúban a felvilágosult nyugati, civilizált emberek hány embert gyilkoltak le? Drezda szőnyegbombázása, he? Hirosima, he? Tilcsák be a brit lobogót meg az usa zászlót?)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.06.12. 17:16:29

Cetereum censeo: semmilyen jelképet ne tiltsanak be. Semmilyent.

maderfaker 2007.12.14. 15:25:36

Teljesen egyet értek vele!!! Semmi értelme ha betiltják... Ennyi erőböl az mszp-s szegfűt is tiltsák be!

Bummer 2007.12.14. 15:32:00

Hihetetlen, ahogy időnként felbukkan valaki is feluppol valami féléves kommentet. Vagy ez is csak a blogmotor hibája?

dowNLoad 2007.12.14. 17:28:20

A számítógépem:
www.spynet.ru/show.php?url=http://www.spynet.ru/images/2007/11/12/podborka/podborka_10.jpg
Mi legyen vele? Maradhat?
(Az NBH-nak: igazából nem az én gépem!!)

Mandyner Archer 2014.01.15. 20:48:12

@TuRuL_2k2:
Nem fogod elhinni,
de a N=° 1 sz. fogaskerekes jelvény a birtokomban van,
amit Szabó Albert személyesen tűzött át a zakóm reverjére,
annak idején, a saját gallérjáról..!
Egy területi MNSZ alvezéri megbízólevél kiséretében.. : )))))

Szabó Albert,
minden rágalom és karaktergyilkosság ellenére,
egy igaz hazafi..! (volt..)

Mandyner Archer 2014.01.15. 20:53:54

..Az itt látható jelvény nem autentikus,
mert az eredet változaton,
a fogaskerékben egy bevágás van az ékelés helyeként.
Albert szerint így egy (fehér színű) bombát formáz..!

s tényleg.. : )))))
süti beállítások módosítása