Felnőttünk
2017. március 07. írta: Szászi Áron

Felnőttünk

generaciok.jpg

Szászi Áron írása

 

Sokat kritizált nemzedék a miénk: céltalan, nihilista, impotens volt egy darabig, most valahogy mégis „derűlátók, optimisták, vagányok” lettünk. Itthon képzeljük el a jövőnket és egyre jobban érezzük magunkat Magyarországon - derül ki a legújabb ifjúságkutatásból, de harmadunk azért mégiscsak külföldön lát perspektívát.

Nézhetjük innen és onnan is, azért mégiscsak körvonalazódik a mai magyar fiatal képe. Hazahúz a szíve, de külföldre kacsintgat, út közben azért lő még egy-két selfie-t. Áthidalhatatlan a szakadék köztünk és az 1960-80 között született X-ek között.

Pedig nem ez a helyzet. A törésvonalakat nem a generációk között kell keresni, hanem azon belül. A mai magyar fiatalok nem az ifjúságkutatás illusztrációiról mosolyognak vissza ránk; és olyan egységes képet sem mutatnak, mint a brosúra. Az Y és Z legalább annyira széttöredezett, mint Magyarország.

gen1.jpg

A 2016-os ifjúságkutatás infografikája (részlet)

*

Az utóbbi évek legnagyobb ellenzéki sikertörténete mégis egy generációs alapon szerveződő politikai mozgalomhoz kötődik. Meghaladták a hagyományos politikai dimenziókat, egyik oldalhoz sem kötődnek, vagyis mindkettőhöz, fiatalok - így mutatkozott be a Momentum.

De kicsodák ők valójában? Az igazság az, hogy a mozgalom gerincét jó szándékú, városi, értelmiségi gyerekek jelentik. Az elitellenes fiatalok forradalma az elitgimikből indult el. 

Ez önmagában nem baj, viszont elég nagy akadályokat emel egy nemzedék egyesítése elé, és ezt ők is jól látják.

A vidéki szervezetépítésen „csupán” a  Momentum parlamentbe jutása áll vagy bukik. A rendszerváltás után szocializálódott fiatalok csoportjai közötti párbeszéden viszont a magyar értelmiség jövője múlik. Mármint, hogy lesz-e ilyen egyáltalán. 

Siratták már sokszor a fiatalságot, de valahogy eddig minden nemzedéknek sikerült túlélnie. A Kádár-korszak kompromisszumait éljük újra, de néhány körülmény megváltozott. Átalakult a technológiai környezet, bekapcsolódtunk a globális vérkeringésbe, és ami még fontosabb: van exit opciónk.

Korábban is el lehetett hagyni az országot, de most haza is engednek. Munka, repülő, húsleves, repülő, munka. A legfontosabb, ami itthon tart minket a család és a barátok. Kisebb az érzelmi költsége a kivándorlásnak, mert nem olyan drasztikus az elszakadás. Az időleges távollét könnyen állandóvá válhat, mert az életed küszöbén meghatározó, hogy hol építed ki a kapcsolataidat, találsz barátokat és karrier-perspektívát. Nem egyedi esetekről van szó és nem népmesei világjárásról. A fiatalok egyharmada külföldön képzeli el a jövőjét. A budapesti és vidéki elitgimikből tanulni mennek Nyugatra, a szakgimnáziumokból és szakiskolákból inkább dolgozni.

A külföldről visszajött momentumosokat a politikai ambícióik hozták haza. Nem bizonyít kimagasló éleslátást, ha valaki felismeri, hogy egy most alakuló párt tagjai „politikai haszonlesők”. Több fiatal politikai haszonlesőre lenne szüksége ennek a nemzedéknek. Minket viszont a felmérés szerint nem érdekel a politika és nem szeretünk közéleti kérdésekről beszélgetni. Kivételt talán a civil és diákszervezetek jelentenek, a Momentum magja is ezekhez kötődik. (A fideszes ősatyáknak ismerős lehet, hogy milyen az, amikor szakkollégisták alapítanak pártot.) 

Ezeknek a fókuszpontja még mindig a Budapest, ami elég sokat változott. A NOlimpia hozta a felszínre például, hogy mennyien is vagyunk mi, vidékiek, miután hirtelen tömegesen fővárosi lakosok lettünk, hivatalosan is. Szóval itt vannak az eleinte bizakodó egyetemisták, akik hamar rájönnek, hogy – az orvosi és mérnöki képzéseket leszámítva – pocsék tömegképzés a magyar felsőoktatás. Nem lehetetlen minőségi oktatásban részesülni itthon sem, de azt a hallgatóknak maguknak kell megkeresniük, általában az egyetemen kívül. Az oktatóknak csak mellékállás az egyetem, ezért nincsenek is magas elvárások, az egyetemisták is elkezdenek dolgozni és a képzés már csak nevében marad nappali. Ezek a „derűlátó” egyetemisták még mindig a megélhetési problémáktól félnek a legjobban. Sokat isznak és füveznek, közben harminc órában dolgoznak egy SSC-ben az egyetem mellett és hazaküldik Borsodba a pénzt. Úgy alakult, hogy az átlagos budapesti fiatal mostanra a gurulótáskás, vidéki egyetemista lett.

Csalóka ez a kép, mert úgy tűnik, mintha Fényes szelek egy új nemzedéke emelkedne fel. Pedig a társadalmi mobilitás nem növekedett, csupán az arányok változnak. A fővárosi fiataloknak „csak” a fele menekült nyugatra, miközben a vidéki egyetemisták aránya ennél lassabban csökken. A kormányzati oktatáspolitika ezeket a felsőoktatási trendeket támogatja. A rendszer arra ösztönöz, hogy ne tanulj tovább, de még az érettségivel se bajlódj. Aki nem hagyja el az országot, a társadalmi ranglétrán nagy eséllyel csak lefelé léphet. Kitörési pontot a nagyvárosok, de továbbra is elsődlegesen Budapest jelenti.

gen2.jpg

„Társadalmi körte” – a GfK Hungária és az MTA TK Osztálylétszám 2014 című kutatása

*

Nincs egységes fiatalság, olyan mintha külön világokban élnénk. Van akinek evidencia a King's College, másoknak egy tágas zuglói albérlet az álma, és egy jelentős rétegnek a közmunka jelenti az életpálya-modellt. Nem csak fizikailag, de a virtuális térben is növekednek a távolságok. A Facebook-buborékok kialakulása globális trend.

Mi köti össze mégis az ifjúságot?

A mai magyar fiatalok liberálisak, jobboldaliak és demokráciapártiak. Ezek a trendek eléggé félrevezető képet írnak le az alapvetően apolitikus nemzedékünkről. Ha mégis azt keressük, hogy mi köt össze minket, a Pokémont, az őszödi beszédet és a Jobbikot kéne megnevezni.

A Pokémon a kapitalizmusba szocializálódott első nemzedék szimbóluma. Műanyagba csomagolt morális üzenet a barátság, a nagyvilág megismerésének és az anyagi javak felhalmozásának fontosságáról. A chipses zacskókba rejtett „tazók” koncepciójának a lényege, hogy a közösségi elismeréshez a fogyasztáson keresztül vezet az út. A pokémonokat ábrázoló műanyag korongok nem egyszerű státuszszimbólumok voltak, hanem játékszerek is. Asztalon pöckölős párbajok keretében el tudtuk nyerni egymás „tazóit”, szóval volt lehetőség az érdemalapú továbbjutásra, de bukni is nagyot lehetett, főleg akinek alapból kevés volt.

Chips és Pokémonos tazo reklám a '90-es évekből

Ezek a bukások ingatták meg a tisztességes versenybe vetett hitét nem csak a fiataloknak, de a magyar jobboldalnak is. Világválság, devizahitelek, kettős állampolgárságos népszavazás és az egész tetejébe az őszödi beszéd. Ez volt a korosztályom politikai szocializációjának legmeghatározóbb élménye. Gyurcsány Ferenc nyelvi forradalma nem csak a vulgarizmus szellempalackját nyitotta ki a hazai közéletben, de a polgári jó modornak is kegyelemdöfést adott. A baloldali pártok káros társadalmi tabukultúrája is vele bukott, a politikai korrektség nemzetközi hattyútáncát megelőzve.

Ennek úttörője a Jobbik volt, a fiatalok legnépszerűbb pártja. Tőlük kell tanulnia a Momentumnak, ha komolyan gondolja a generációs politizálást. Nem az online kommunikációt, mert abban talán már jobbak is. Identitást, közösséget és élményeket kell adni ennek a korosztálynak. Sokak szerint a momentumosok most pont egy generációs élménytől fosztották meg az országot. Egy igazi nemzedéket megteremtő élményt közös párbeszéd, nem egy karácsonyra kapott világesemény jelentené, hanem saját teljesítmény. Sportsikerek, Oscar-díjak, startupok... ezekben pedig nem állunk olyan rosszul. Ideje felismerni, hogy felnőttünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8512319429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.07. 11:12:21

A magyar ifjúság erős, mert szinte teljes egészében antiliberális szellemiségű és nem hisz a nyugatnak.

Bell & Sebastian 2017.03.07. 11:41:08

Oroszország, Anyácska!

Örök humorforrás a gyerekekkel megíratott levél az úttörőtáborból. Amit aztán gondosan kijavíttatott a csapatvezető, ha a kötelező lelkendezés mellé becsúszott egy-egy disszonáns cérna-hangocska. Pávelé (9 éves) mégis átment valami csoda folytán. Rövid és velős, imigyen szóla:
___

Kedves mama, papa és Irina!

Ez nem tábor, hanem (konc)tábor.

Viszontlátásig C. Pavlik
___

Vajon mire gondolhatott a költő - cenzora?

Zb74 2017.03.07. 12:06:04

"A törésvonalakat nem a generációk között kell keresni, hanem azon belül."

Ez így van!

Robinzon Kurzor 2017.03.07. 12:11:23

Ha a Fideszben nem puccsolják meg a "fiatalok" Orbánt, akkor évtiztedes léptékű további vegetálás várható.

Ezen a Momentum sem tud segíteni.

GNDL 2017.03.07. 13:04:02

„most valahogy mégis "derűlátók, optimisták, vagányok" lettünk”

A szakma szerint a vallási fundamentalista tálib „emberminiszter” és a fidelitaszos pöcsök mintha nem ugyan azt a tanulmányt olvasták volna: hvg.hu/elet/20170228_Szurrealis_interjuval_nyitott_kedden_a_kozteve_a_boldog_fiatalokrol

Kandeláber 2017.03.07. 13:13:34

A Momentum a Haha újratöltve, csak ezek párttá alakultak.
Viszik a balos és a libsi szavazatokat, és ha 5.01 %-ot szereznek, akár a parlamentbe is kerülnek.
A Momentum úgy kell a fidesznek, mint egy falat kenyér. Minél több mikropárt létezik, annál inkább erodálódik az MSZP, amely azért még mindig a legerősebb balos párt, akármit mond is gréczyzsóti.

Conchobar 2017.03.07. 13:37:42

A mellékelt képhez miért nem írtátok ki, hogy egymásra találtak (Gyurcsány, Vona meg a bohóccá festett Orbán) ?

Larry Silverstein 2017.03.07. 14:28:45

'Az utóbbi évek legnagyobb ellenzéki sikertörténete mégis egy generációs alapon szerveződő politikai mozgalomhoz kötődik. Meghaladták a hagyományos politikai dimenziókat, egyik oldalhoz sem kötődnek, vagyis mindkettőhöz, fiatalok - így mutatkozott be a Momentum.'

- hát ez qrvanagy sikertörténet. Megérik vajon 2018at?

conchita wurst 2017.03.07. 14:56:13

A fiatalság a szüleit kérdezi meg mi az előremutató politika, nem a széllib bloggereket.

Nincs kereslet a mondókájukra.

Bell & Sebastian 2017.03.07. 15:16:17

Miközben az úgynevezett európai integrációnk ügye elég csehül áll.

Azt Merkel és bandája sem gondolhatja komolyan, hogy miután lerabolták újdonsült gyarmataikat és azok tiltakozni kezdtek a másodrendű státusz, a behatolók, a génmanipulált szemét és pocsék áruk fóruma ellen, egyszeriben megorront és elegánsan pát int.

Elég hülye az, akit friss ivarérettként mindez optimizmussal tölti el. Hacsak nem báró valamelyik királyi birtokon, akit a legelső, adódó alkalommal úgyis megsütnek a parasztok, aki még ahhoz is hülye, hogy mindezt előre lássa.

Pelso.. 2017.03.07. 16:31:51

"Kádár-korszak kompromisszumait éljük újra"
Te lehet.
Maszatolj csak, átlátszó, híg és langyos.

tireless treehugger 2017.03.07. 21:14:47

static.femina.hu/terasz/orban_deneverek/kutya_nagy.jpg

"Sportsikerek, Oscar-díjak, startupok... ezekben pedig nem állunk olyan rosszul. Ideje felismerni, hogy felnőttünk."

a sportban csak állami pénzekkel kitömve vagyunk valahol, tizedáron lehetne importálni, és legalább nem kellene a lakosság 5%-át valamilyen sporteredetű tartós megbetegedéssel kezelni.

oscar díjakat kenjétek a hajatokra, ezek külföldi- és külföldi kapcsolatú magyarok, semmi közük a hazai lehetőségekhez mégha az állami pénzt ők is elfogadják.

startupban sehol sem vagyunk, van kéttucat sikeres cégünk, fele már elmenekült.

inkább a conchitára figyeljetek:

@conchita wurst:

>>A fiatalság a szüleit kérdezi meg mi az előremutató politika,
>>nem a széllib bloggereket.

a fiatal látja szülei előrelátó tevékenységét és sürgősen megveszi a londoni repjegyet.

Jakab.gipsz 2017.03.07. 23:37:49

Méricskélünk, álmodozunk ?

Hátha lesz még valami, a Momentumosok álmaiból és a szép új világotokból ?

Egy valami biztosan nem lesz Olimpia Budapesten, de a ti álmotokból sem lesz semmi.

IdomitottFoka 2017.03.08. 14:30:50

@conchita wurst: "A fiatalság a szüleit kérdezi meg mi az előremutató politika"

A fiatalság már csak erről híres. Megkérdezi és megfogadja a bölcs szülei tanácsát.
süti beállítások módosítása