A MoMo nevű béka
2017. március 02. írta: Redakció

A MoMo nevű béka

momo.jpg

Bencsik Gábor írása

 

Nem könnyű manapság magyar baloldali politikusnak lenni. Az emberrel az elvbarátai, értelmiségi holdudvarának tagjai folyton békát nyeletnek, és még jó képet is kell vágnia hozzá. Korábban például Gyurcsány Ferencet kellett lenyelni, most a Momentum Mozgalom a béka, pedig baloldali politikusnak nem valami ízletes falat. Liberálisnak meg egyenesen keserű.

Mióta összejött az elegendő számú aláírás, balliberális megmondóemberek valóságos szerelmi nyilatkozatokat tesznek a MoMónak – ilyen hőfokú rajongásban még a 4K-nak meg a Millának sem volt része soha, szegény Puklit meg már el is felejtették. Balliberális, vagy legalábbis Orbán-ellenes (magyarul: Simicska-tulajdonú) lapok öles interjúkban kérdeznek alá az új üdvöskének, nem múlik nap, hogy valamely címlapról ne nézne áthatóan a szemünkbe az új politikai Győzike.

Ez rendben is volna, a szerelem szép, még a politikai szerelem is, miért éppen ne a balliberális megmondóemberek ne esnének bele. A nehézség az a dologban, hogy baloldali politikusok felöl nézvést itt bizony olyan versenytársról van szó, akin jól fizető állások és képviselői mandátumok úszhatnak el. A balliberális holdudvar viszont kéri, várja, követeli, hogy a balliberális pártok maguk is örvendjenek, aláírásokat gyűjtsenek, lelkesedjenek.

*

Szögezzük le: a Momentum Mozgalom budapesti balliberális szervezet, pártként is az lesz. Az eredményes aláírásgyűjtő kampány nagyjából be is betonozta ebbe a pozícióba. Minthogy a MoMo az első lélegzetvételével durván beleszállt a Fidesz-szavazókba, és azóta is erőteljesen kormányellenes vonalat visz, érdemleges számú jobboldali szavazatot aligha kap jövő tavasszal. Lehet, hogy a MoMo vezetői még nem érzékelik, pedig az olimpia elbuktatásával maguk és a jobboldali szavazók között falat emeltek. A következő tíz évben itt átjárás nem lesz.

Szóval nincs új torta, jó húsz éve csak régi torta van, 2018-ban is az lesz, mást képzelni naivitás. A választók a MoMót föltették a politikai térképre az SZDSZ helyére, onnan arrébb menni a következő néhány évben ugyanúgy nem tud majd, mint a Jobbik a maga helyéről, még ha süvét ül az egész Jobbik-elnökség, akkor sem.

A MoMo, ha pártként indul, kilencven százalékban balliberális szavazatokat kap majd, amelyek nélküle más balliberális pártoknak jutnának. Ez az a béka, amelyet a balliberális holdudvar most számára kedves pártjaival lenyeletni akar, szemlátomást sikerrel.

Úriember biztosra nem fogad, így arra sem, hogy az Együtt és a Párbeszéd kiesik a parlamentből. Ehhez nem kell MoMo sem, megteszik maguktól. Gyökeresen más eset az LMP-é. Ez a párt legutóbb kevesebb, mint huszonötezer szavazattal ugrotta meg az öt százalékos küszöböt. Föltéve, hogy a szavazóbázisa nem változott (a közvélemény-kutatási adatok szerint kissé csökkent), ezt a huszonötezer, zömmel budapesti voksot simán elviheti a MoMo. Vagy akár kétszer ennyit. Az LMP-nek a torkán a MoMo kése. És még jó képet is kellett vágniuk hozzá, még aláírásokat is gyűjtöttek. 

A DK, mint afféle szektapárt valószínűleg nemigen nyer és nemigen veszít a MoMo színrelépésével. A Gyurcsány-párt számára most az a kihívás, hogy a Botka keltette szívó hatásnak ellent tudnak-e állni, meg tudják-e tartani a szavazóbázisukat. Ha egyedül indulnak, egyéni körzetet nem nyernek, de listán egy kis frakcióval tovább keseríthetik a szocialisták életét. 

Az igazi kérdés a szocialista párt. Botka László hosszú idő óta az első bátor ember a pártja élén, a budapesti értelmiségi holdudvarral dacolva a Gyurcsány Ferenc nevű homokzsákot is megpróbálja kidobni a magyar baloldal léghajójából (vajon sikerül-e neki?), mer okosan kockáztatni, ami a sikeres politizálás egyik alapja. Hogy a kis liberális pártokért krokodilkönnyeket hullat, azt teljesen érthető. De a békanyelésre neki is fel kell készülnie.

*

Hogy a MoMo megugorja-e a parlamenti küszöböt, a parlamenti erőviszonyok szempontjából nem különösebben lényeges. A jobboldal természetesen annak drukkol, hogy egy erős, mondjuk 4,97 százalékos eredménnyel vigyenek el kétszázötvenezer baloldali szavazatot a semmibe, de ha 5,2 lesz, az sem sok vizet zavar. Az LMP 2014-ben 5,49-el öt mandátumot szerzett, most esetleg a MoMónak lesz öt képviselője.

Egyéni mandátumra természetesen semmi esélyük – viszont arra igen, hogy egyes választókerületekben (leginkább Budapesten) éppen a rájuk eső voksok hiányozzanak a baloldali jelöltnek a győzelemhez.

Ha ez bekövetkezik, érdekes lesz figyelni a balliberális értékeléseket. De az akkor megjelenő írások aligha hasonlítanak majd a szerelmes levelekhez. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr4612307543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.03.02. 15:04:03

"Balliberális, vagy legalábbis Orbán-ellenes (magyarul: Simicska-tulajdonú) lapok"

Ez már nem is a róka vörös farka, ez attól egy picivel lejjebb helyezkedik el.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.03.02. 15:09:43

"az olimpia elbuktatásával maguk és a jobboldali szavazók között falat emeltek"

Mi közük a jobboldali szavazóknak az olimpiához?

_Szavaztak rá_ valaha is?
És ha szavazni akartak volna, ki akadályozza őket ebben...?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.02. 16:37:47

Így igaz. Ezért is üvöltenek ellenük az MSZP és a DK. Tudják, hogy az Ő szavazataikból megy a Momentumnak.

Veder1 2017.03.02. 16:59:39

@Counter: nem erted. Jobboldali szavazo = Orban Viktor onnallo akarat nelkuli kovetoje (legalabbis a cikkiro szerint)

GNDL 2017.03.02. 17:25:56

Mondjuk lassan ideje lenne tényleg világosan tisztázni, hogy...
- máig posztkommunistákkal és egykori MSZMP apparatcsikokkal tömött
- továbbra is besúgókat és ügynököket rejtegető
- jogállamiságot lebontó és a hatalmi ágakat megszálló
- a szubszidiaritást kiüresítő és felszámoló
- a közpénzeket két kézzel fosztogató
- az adóterheket rekord szintre emelő
- a piacgazdaságot szocializmus eszközeivel korlátozó
- Putyinnal barátkozó miközben a nyugat felé az öklét rázó
...emellett a polgári és keresztény értékeket semmibe vevő Fidesz-KDNP megszállott híveinek és talpnyalóinak pontosan ki is a jobboldali? :)

Mert remélem Bencsik nem azt akarod mondani, hogy te és korrupt haverjaid mint a rendszerváltás híján a magyarok nyakán maradt kommunista szemét lennétek a jobboldal... mert ez szánalmasabb és rosszabb vicc mint hogy „működnek a reformok” miközben a fideszes proli éhen halna ha nem tömnétek segéllyel, kommunista rezsiharccal meg ingyenesnek hazudott szocialista osztogatással... :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.02. 17:59:33

@GNDL: @Vödör: @Counter:

A jobboldali hagyományosan a konzervatív szinonimája. A baloldali a haladár, a jobboldali a maradár. Ugyan, a Momentum milyen azonosulási pontokat nyújthatna egy jobboldali számára?

GNDL 2017.03.02. 18:24:38

@bbjnick: Ja, hagyományosan, meg általában, meg úgy egyébként... na most ezzel az az egyik legnagyobb probléma, hogy tekintve a magyarországi szocializmus, majd a rendszerváltás híján azt követő és máig is tartó posztszocializmus évtizedeit, és itt ezen a ponton már három emberöltőnyiről és több generációról beszélünk, jelenleg Magyarországon a konzervativizmus szocializmust jelent. Abból is a legorrfacsaróbb lábszagú kádárista „legvidámabb barakk” mítosz faszságot... :) Mert ennek van úgymond hagyománya, erre szavaz a kádárista proli is amióta csak teheti (lásd rezsiharc, keményen dolgozó kisember, ingyen tankönyv, ingyen iskolai étkezés, ingyen lakáshitel), egy jó értelemben vett jobboldali konzervatívnak esélye sem volt olyan környezetben felnőnie, tanulnia, szocializálódnia az elmúlt évtizedekben, mint egy nyugati konzervatívnak... esélye sem volt mintákat látnia, esélye sem volt ilyesféle inputokat kapnia mondjuk középiskolában, egyetemen, esélye sem volt mondjuk erről még csak vitáznia sem, ilyesmivel nagyobb társadalmi csoportokban találkoznia.

De most itt nem erről van szó, hanem arról, hogy olyanok ne nevezzék magukat jobboldalinak akik a) hírből sem ismerik a jobboldali értékeket; b) minden egyes/vagy éppen a legtöbb intézkedésük és megszólalásuk tökéletesen szembe megy a jobboldali értékekkel.

A Fidesz-KDNP nem jobboldali, a szavazóik nem jobboldaliak. Ha mindenképp be akarjuk őket lőni, akkor bolsevikok, egyenesen az 50-es évekből... :)

Sőt, Bod Péter mondott a minap még egy jót ezzel kapcsolatban, amikor ilyesmit akartak az ő szájába is adni: a Fidesz-KDNP még csak nem is párt, mert egy pártban vannak viták, egy pártnak van szűkebb és tágabb tagsága, egy pártnak van valamiféle szellemi holdudvara... a Fidesz-KDNP-nek egy vallási vezetője van Orbán személyében, amit ő kitalál ahhoz igazodik mindenki, de tényleg mindenki a pártban, annak környékén, és még a megszállott szimpatizánsaik is egyfajta kinyilatkoztatásnak tekintik Orbán megszólalásait, amit még csak cáfolni sem lehet, kétségbe vonni meg aztán főleg, az egyenesen blaszfémia... :) A Fidesz-KDNP ebben a tekintetben tálibok... :)

A Momentummal kapcsolatban meg még senki nem tudja mi van, vagy mi lesz, várjuk meg a párttá alakulásukat, aztán biztosan lesz valami programhirdetésük, párttá alakulásuk után biztosan többet fogunk róluk hallani, ők is többet fognak/akarnak majd szerepelni. De mivel jelenleg nincs a közéletben jobboldali politikai szervezet, ha csak nyomokban tartalmaznak majd jobboldali értékeket, már egy reális alternatíva lesz azoknak a jobboldaliaknak akik nélkülük komoly gondban lettek volna a 18-as választáson, hogy kire szavazzanak... gerincferdülés és hányinger nélkül... :)

ulpius66 2017.03.02. 19:10:32

@GNDL:

Gondol!

Nagyon szépen megfogalmaztad, hogy miért NEM jobboldali a Fidesz-KDNP!

Akkor kizárásos alapon: a Fidesz-KDNP baloldali, haladó pártszövetség!
(mostmár persze csak az a kérdés, hogy akkor a magyar ballibsi pártok azok tulajdonképpen kik....)

ulpius66 2017.03.02. 19:17:20

Gondol!

Azért néha olvasgathatnál arról is, hogy kik szavaznak az MSZP és DK-sokra....
(a közvélemény-kutatók elég jól kimérték....pl. pesti panelproli negyedek és Buda....)

ulpius66 2017.03.02. 19:19:10

Gondol!

Te olyan jól látod a dolgokat!

Mit javasolsz kire szavazzak egy év múlva?

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.02. 19:35:55

igazán nem tudom mit pánikol a cikkíró a sokadik polkorrekt-befektetőkedvenc projekt újracsomagolásától, HACSAK nem épp ettől, hogy a brüsszeli pénzek csorgatói más alternatíva után kezdtek nézni a rohamosan bolonduló focifáraó helyett, fix lecseréli ütemtervvel

Bell & Sebastian 2017.03.02. 19:54:40

@GNDL: Meg is várjuk, míg ki nem nő rendesen a szakállkájuk a kis zsizsik tojásoknak. Indulhatnak homokvár taposásban a Maccabi-olimpián, ha meg nem fúrják cserébe a nátzik. Akkor nagyon röhögnék, lenne itt antiszemitizmus, de minden szinten.

GNDL 2017.03.02. 20:02:18

@ulpius66: „akkor kizárásos alapon”

Nincs „kizárásos alap”, ahhoz azért elég sokrétű ez a dolog... mert például a Fidesz is meg tud fogalmazni jobboldaliaknak kedves dolgokat, például hogy radikálisan csökkenteni kell az adóterheket és a vállalkozások bürokratikus terheit, ez volt ugye a 2010-es programjuk... aztán az már teljesen más dolog, hogy kormányra kerülve elkezdték inkább radikálisan emelni az adóterheket, és plusz még egy közigazgatási szinttel valamint 100+ ezer közhivatalnokkal toldották meg a bürokráciát... ez a „ne azt figyeljék amit mondok” orbáni politika. :) Aztán ott van ez az újonnan bedobott „etnikai homogenitás” amiért a Dél-afrikai apartheid rendszert fenntartó fehér felsőbbrendűségben hívő szélsőjobbosok megnyalnák mind a tíz ujjukat... de ugyanígy a szélsőbalos egykori nemzetiszocialista német munkáspárti „én harcom” fanatikusai is imádták ezt a fajta „közbeszédet”... :) Imádták is, kár hogy nem csak ők hullottak el de több tízmillió ártatlan ember is miattuk....

Szóval röviden az a lényeg, hogy a Fidesz-KDNP biztosan nem az aminek vallja magát: nem (mérsékelt) jobboldali, nem polgári, és nem is keresztény... ezen kívül azért van még pár opció, ahogyan fent említettem összességében inkább a bolsevik hatalomgyakorlás és osztályharc „legszebb” hagyományait hozták vissza. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.03.02. 20:15:18

@bbjnick: Még egyszer: mi köze a jobboldali szavazóknak az olimpiához?

Az ogy.-i vagy az önk.-i választáson ezzel kampányoló jelöltet választottak?
Nem.
Máshogy megszavazták?
Nem.
Kinyilvánították, hogy nekik az kell?
Nem.

Akkor meg miért pont a népszavazás kezdeményezése riasztaná el őket?

Bell & Sebastian 2017.03.02. 20:19:41

@GNDL: Akkor nincs mese, haladéktalanul le kell váltani valami épkézláb alternatívával a mostanit. Melyik lenne az? Interpoláljuk a szegedi közállapotokat országossá? Nem túl jobb ötlet.

ulpius66 2017.03.02. 20:22:08

@GNDL: "összességében inkább a bolsevik hatalomgyakorlást...hozták vissza"

Gondol!

Visszagondolva a tanulmányaimra, nekem valami olyasmi rémlik, hogy "a bolsevik hatalomgyakorlásnál" nem voltak választások, ahol "a bolsevik hatalomgyakorlókat" le lehetett volna váltani...nekem valamiféle egypártrendszer rémlik.....

Akkor szerinted nem lehet leváltani a Fideszt?
(visszagondolva a veszprémi és tapolcai időközire...ott le lehetett váltani....)

ulpius66 2017.03.02. 20:27:42

Gondol!

Egyébként meg, valamilyen akadémikusi vitára való a fejtegetésed arról, hogy tulajdonképpen milyen is a Fidesz....

A LÉNYEG: a társadalom 99%-a, a közélet, még az EP is nemzeti konzervatív pártnak tartja a Fideszt!!!!

A ballibsiket meg ballibsiknek: baloldali+liberális+zsidó eszméket valló pártoknak!

GNDL 2017.03.02. 20:42:16

@Bell & Sebastian: „haladéktalanul le kell váltani valami épkézláb alternatívával a mostanit”

A jelenlegieknek csak alternatívája van... ahogy szoktam mondani, még te és a haverjaid is jobban csinálnátok, ha nem vagytok ugyan olyan tolvaj korrupt gecik mint Orbán és haverjai. :) Azt ne mondd, hogy egy szociopata skizofrén Orbánnak, vagy egy Szijjártónak, Matolcsynak, Vargának, esetleg egy Trócsányinak vagy Balognak nincs alternatívája Magyarországon, mert akkor figyelmedbe ajánlanám Gáspár Győzőt és Kiszel Tündét, esetleg Pumped Gabót, nagyjából ugyan azon az intellektuális/szakmai szinten vannak mint a jelenlegi kormánytagok... bár az általam említettek egész életükben a versenyszférában próbáltak érvényesülni ami a jelenlegi kormánytagok túlnyomó többségéről nem mondható el.... :)

„Melyik lenne az?”

Ez értékrend kérdése, nem tudok tanácsot adni. Ha maffiaszerű közpénztolvaj bűnszervezetekre akarsz szavazni, akkor ott az MSZP-Fidesz és leányvállalataik DK-KDNP néven... egyébként meg egy választáson átlagban tucatnyi politikai szervezet szokott indulni rajtuk kívül, még csak meg sem kell erőltetned magad hogy az értékrendedhez közelebb állót válassz... bár, jobboldaliak híján vagyunk igen erősen... :)

GNDL 2017.03.02. 20:58:58

@ulpius66: „visszagondolva a tanulmányaimra”

Pöcsöm! Csak hogy én is valami furával kezdjem a válaszokat... :)

Szerintem ezt a témát középiskolákban érintik először, márpedig az eddigi véleményeid, a vérforralóan primitív fogalmazási készséged és elég fatális helyesírási hibáid alapján neked legfeljebb a nyolc általános van meg... az is úgy hogy az első hat után kétszer a hetedik, majd meguntad... ez a baj a fideszes alternatív valósággal is, szavakban és nyilatkozatokban lehet velük dobálózni, ha egyébként annak kézzelfogható jele a valóságban nincs... :)

„nem voltak választások, ahol "a bolsevik hatalomgyakorlókat" le lehetett volna váltani...nekem valamiféle egypártrendszer rémlik”

Voltak választások, de erősen irányítottak és a (megszálló) hatalom által alaposan felügyeltek voltak... lásd 1947, 2014... ráadásul az egypártrendszer is stimmel... illetve az osztályharcos retorika, a folyamatos gyűlöletkeltés, a permanens forradalom... bolsevikok ezek, bizony mondom néked. :)

„Akkor szerinted nem lehet leváltani a Fideszt?”

Jogállami és demokratikus eszközökkel nem... eleve mivel Magyarországon ma már nincs jogállamiság, ami alapja kéne hogy legyen egy demokratikus berendezkedésnek. :)

„a társadalom 99%-a, a közélet, még az EP is nemzeti konzervatív pártnak tartja a Fideszt”

Azt nem tudom hogyan jött ki az a 99%, főleg a magyarországi közélettel és azok szereplőinek állításaival kapcsolatban vagyok elég szkeptikus többnyire, az EP-ben pedig egy nagyobb részt populistának tartják a Fideszt és együtt emlegetik őket Le Pennel, Wildersel és a többi furkóval, de akkor itt a lehetőség hogy beszéljünk róla. Én felsoroltam fent pár érvet, amelyek szerint a Fidesz-KDNP elég távol esik bármiféle mérsékelt jobboldali, polgári és keresztény értéktől... most akkor neked kéne sorolnod, hogy ez nem is igaz, mert ezt-meg-azt teszik... így-meg-úgy léptek fel az ügynökök ellen... elfogadták a Jobbik lusztrációs törvényjavaslatát (nem)... az komoly érvelési hiba, hogy ez-vagy-az szerinted ezt mondja, mert én most megmondom neked őszintén egy barátom elolvasta az eddigi véleményeid és azt mondta hogy te egy sültbolond vagy és szarjam le a fejed, küldjelek el anyádba... de én nem olyan vagyok mint te vagy ő... :)

Szóval... mesélj kérlek arról, hogy illeszkedik a jobboldali értékrendbe az, hogy a Fidesz-KDNP szocializmusban megszokott eszközökkel korlátozza a piacgazdaságot, államosítanak, központosítanak, leépítették a szubszidiaritást, folyamatosan növelik a bürokráciát, rekord szintre növelik az adóterheket így a középkorba adóztatják a vállalkozásokat és a lakosságot, akadályokat gördítenek az öngondoskodás elé, és kormányra kerülésük óta nem hogy esik, hanem egyenesen zuhan Magyarország versenyképessége...

Az nem úgy működik, hogy valaki azt állítja, hogy ők jobboldaliak... annak kellene hogy legyen némi jele, nem gondolod?! :)

Bell & Sebastian 2017.03.02. 21:10:52

@GNDL: Szóval, neked sincs jobb ötleted, csak a pocskondia. Lépjél szintet a szidalmazásban, mert az egyáltalán nem véletlen, hogy nekünk ennyi gyökér termett a fügefánkon.

GNDL 2017.03.02. 21:18:00

@Bell & Sebastian: De van ötletem, de mint említettem ez értékrend kérdése... az időben pedig nem tudok visszamenni, hogy szüleidnek nevelési tanácsokat adva, felhívva figyelmüket arra hogy ha nem figyelnek a kölökre akkor tolvajokkal fog szinpatizálni. :)

Ne szavazz tolvajokra, így még mindig lesz helyileg és országosan is fél tucatnyi lehetőséged... ennyi... jövő ilyenkor meg már nagyjából pontosan meg tudom majd mondani, én kire, addig még sok minden történhet... :)

GNDL 2017.03.02. 21:19:26

@GNDL: szinpatizálni... most aláztam a fideszes versenyzőt hogy mekkora tuskó... :)

Hidvégi Mihály 2017.03.02. 22:09:24

Bencsik koma, azt ne feledd, a MOMA nevű békát lenyelni nem a baloldalnak oly nehéz, hanem épp a magát jobboldalinak kinevező - de nem, nem az, tudjuk jól, hazug senkik pártja csupán - Fidesznek lesz igen nehéz.

Mert hogy naggyá fog válni ez a béka, felfújódik, s amint majd leereszt, az a szél fogja elfújni Orbánt. Jó messzire!

éjcsáj

Hidvégi Mihály 2017.03.02. 22:13:03

MOMO-t akartam írni, ugye tudjátok kedves Fidesz-troll barátaim...

Bell & Sebastian 2017.03.02. 22:29:01

@GNDL: Semmi baj, horgolhatod ezt még pár évig, csak ettől még nem ébred szinpátia senkiben a kis liberátor pöcsök iránt.

Bell & Sebastian 2017.03.02. 22:32:06

@Hidvégi Mihály: Nem az elütésed értelemzavaros, maradjunk ennyiben.

GNDL 2017.03.02. 22:54:16

@Bell & Sebastian: „horgolhatod ezt még pár évig”

Nincs annyi... ma már ott tatunk hogy a főtitkár elvtárs begyógyszerezett elszólásait hamisítják (lásd „etnikai homogenitás”, nyilas szlogenek rulz), a fogdmegjei is egészen változatos mentális problémákkal küzdenek emiatt egyre csúnyább pofonokba szaladnak bele (Matolcsy kontra Meg Nem Nevezett Háttérhatalom áskálódása)... ma már ott tartunk hogy a Fidesz-KDNP kormányzásának minden aktuális napja a leghitványabb szánalmas rossz buta posztkommunista vicc kategória... és akkor jön a nyakukba a többsebességes Európa, és akkor jön a nyakukba az ukrán „vendégmunkás” mizéria, és akkor rezidensek menekülnek a korrupt fideszes orvosbárók elől, és akkor még több száz elvarratlan szál... ezek a problémák eszkalálódnak, fater, vedd észre... :)

Zsidózással ezen a ponton már nincs sok keresnivalótok, sőt, ha már zsidózás akkor az már eleve valamiféle végső, gyógyíthatatlan stádiumot feltételez... a „nincs hova hátrálni de nem adjuk könnyen magunkat” fejezet... csak szólok, hogy manapság azért elég nehéz lesz az orosz tezsvíreket behívni a magyarok ellen, mint anno... :)

Sir Galád 2017.03.02. 23:14:42

Nem is balliberális a Momentum. Ha már a leszögezéssel baj van, akkor hogy fog állni ez az állvány? Néhányan annyira be vannak gyepesedve, hogy már csak ebben tudnak gondolkozni. Jobboldal, baloldal, aztán ciklusonként cserélgetik egymás értékrendjét.

Redakció, még valami sirámot vágj be ide légyszi, még nem tudjuk eléggé a véleményedet (ill. másokét valójában)...

tireless treehugger 2017.03.02. 23:19:45

"Szögezzük le: a Momentum Mozgalom budapesti
balliberális szervezet, pártként is az lesz."

nem hiszem, hiszen az a fidesz nevű gyűjtőpárt komcsik, szadesz, balos fórumosok, libsi jobberek, és mindeféle politikai kalandorok menedéke. amikor a vezéretek illiberális jobboldalit prédikál akkor éppen állami pénzen szervezi az idei prájdot.

a momentum országos párt lesz, az elégedetlenkedők pártja, hope and change, a tulajdonosaitok nagyon elégedetlenek, menedzsment csere készül, nagyon elbasztátok, üres a kassza, mindenkit magatokra haragítottatok, már az egész ország morog, tavaly már nagyon sokat loptatok, leállt a gazdaság, a türelemnek vége.

te is jobban teszed ha új segget keresel, (gyakorlatod már van benne).

Conchobar 2017.03.03. 08:01:50

@tireless treehugger: "a momentum országos párt lesz, az elégedetlenkedők pártja, hope and change, a tulajdonosaitok nagyon elégedetlenek, menedzsment csere készül, nagyon elbasztátok, üres a kassza, mindenkit magatokra haragítottatok, már az egész ország morog, tavaly már nagyon sokat loptatok, leállt a gazdaság, a türelemnek vége." - Hát persze. Csakhogy ez megy már 2010 óta, és amíg nem tudnak semmi olyat felmutatni, hogy ők valami jobbat hoznának a jelenlegieknél, addig felesleges Orbánék leváltásáról álmodozni. A momentum meg akkor lesz majd országos párt, mikor a PM, az Együtt, a Milla, Pukli, a 4K, Sándor Mária, Seres Mária

Virág et. 2017.03.03. 08:05:09

A szerző elfeledkezik a nem szavazók óriási táboráról. Egy zárt körnek gondolja az aktív szavazók táborát és nem kalkulál azzal az óriási tömeggel, amelyik kiábrándult mindkét oldalból 2010 után és amelyik most aktívan kerüli az urnákat. A Momentum reaktiválhat olyanokat, akik eddig nem szavaztak. Ezt automatikusan leírni óriási tévedés.

A Fidesznek nincs több szavazója ma sem, mint amennyivel 2002-ben bukott. A másik oldalon vannak kevesebben és nem demográfiai okok miatt. A Momentum ezen próbálhat választani. Veszíteni való nincs nagyon, mert a szocik nem elég erősek az egyszemélyes győzelemhez, a többiek meg labdába se rúgnak. Próbálják meg, aztán meglátjuk.

Csaba Szikora 2017.03.03. 09:19:04

@Virág et.: A momentum a következő helyszínen,az általad említett rétegtől lehet hogy még verést is kap.Nagyon ostoba vagy.

miles_Christi 2017.03.03. 09:23:57

@Hidvégi Mihály:

Te syerencsôtlen! :D Az a mese nem így ért véget. Amikor a béka felfújta magát, mert akkora akart lenni, mint a bivaly, akkor szétpukkant. De a bivaly lehet, tényleg megijedt.
Mondjuk talán pislogott egyet. :)

Andras J Fazekas 2017.03.03. 10:18:41

@GNDL: (?)

Szovjet fegyverek árnyékában, az 1949 évi 20-as törvényre eszkábált, – a megalkotói szerint is ideiglenesnek szánt – "alkotmányra" eszkábált posztkommunista disznóól lett volna a "jogállam", amit a csúnya Fidesz 2010-ben lebontott?

Te miről gagyogsz itt?

Andras J Fazekas 2017.03.03. 10:22:15

@GNDL: (?)

Te egyébként elhiszed azt a sok hülyeséget amit leírtál?

Mert mások nem.

GNDL 2017.03.03. 10:52:47

@Andras J Fazekas: „Te miről gagyogsz itt?”

Én a jogállamiságot említettem, te csak az alkotmányosságot. A jogállamiság része az alkotmány, de nem feltétlenül, ha az emberi jogokat vagy éppen az államiságot más magasabb rendű törvények garantálják. De a jogállamiság legfontosabb feltétele mindenképp a törvények betartása és betartatása, a törvény előtti egyenlőség, és az hogy még a kormányzati elvtársak sem állhatnak az írott jog felett... ami 2010-ig sem volt egy sziklaszilárd dolog Magyarországon, de a Fidesz-KDNP 2010-es illiberális/putyinista ámokfutásától kezdve mára nagyjából meg is szűnt a jogállamiság. Lásd csak a legkirívóbb eseteket az elmúlt hónapokból: a fideszes hungarista kopaszok bármikor megakadályozhatnak népszavazási kezdeményezéseket, vagy bármikor korlátozhatják polgárok szabadságjogait... arról nem beszélve hogy ha egy átlagpolgár pénzt lop egy másik polgártól az konkrétan bűncselekmény, de ha egy kormányzati tisztviselő pénzt lop a polgároktól az lassan már erénynek számít kormányzati körökben... valószínűleg ezzel is hencegnek egymás közt a futsalos öltözőben, hogy „én ennyit loptam ma ne te mennyit”... :)

Tehát én a valóságról beszélek, nem a fideszes alternatív valóságról.

„Te egyébként elhiszed azt a sok hülyeséget amit leírtál?”

Nem hinni kell, töki, megérteni és belátni... azt viszont el tudom képzelni hogy a kommunista rezsiharcos prolik ebből egy kukkot nem értenek, az ő szellemi korlátjaiknak egy mindösszesen egyetlen szavas választási program készült legutóbb... egyetlen szó, bazmeg... hogyan is értenének két-három bekezdésnyi szöveget... :D

István Tamasi 2017.03.03. 10:54:55

@Counter:
Jött a pulthoz valaki aki úgy indított, hogy ő fideszes és alá akarja írni az olimpiai népszavazásról szóló ívet.
Nem küldtem el.

Jean Sol Partre 2017.03.03. 13:26:41

@Bell & Sebastian: az mondjuk világraszóló szégyen, hogy a jobboldal, ahol hajdan rengeteg okos ember volt, képtelen (illetve nem is akar) kiállítani egy olyan embert, csoportot, szervezetet, amelyik alternatívája lehetne a fidesznek, vagy Viktornak. Akiknek volt gerince, azok már nem élnek, a maradék pedig inkább beállt pénzért orális örömöket nyújtani, vagy csendben kussol.
Így aztán marad a vállvonogatás, hogy a baloldalra ugyebár nem szavazunk, más választás pedig nincs.

Andras J Fazekas 2017.03.03. 13:49:07

Egy választási csalással, idegen hatalom által létrehozott alkotmány alapján kiépült jogrend nem lehet legitim.

Az 1948 és 2010 közötti időszak az ezeréves Magyarország szempontjából nem volt legitim.

Rugózzál még ezen egy kicsit, de sok értelme nincs …

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 14:00:33

@Jean Sol Partre:

Már miért kellene egy okos embernek politikai ambíciókkal rendelkeznie? Ha valóban okos, akkor tisztán látja, hogy a posztmodern demokráciákban nem értékek, hanem érdekek mentén szerveződik a politika, s egy okos ember miért akarna gazdasági érdekcsoportok gyakorlatilag nulla autonómiával rendelkező kijárója, hatalomtechnikai szakmunkása lenni?

Jean Sol Partre 2017.03.03. 14:17:55

@bbjnick: nem azt mondtam, hogy az okos embereknek politikai ambíciókkal kell rendelkeznie. De sok okos emberből azért akadhatna néhány, sőt, néhánynak volt is. Aztán a többi okos, akik tudták, hogy a politika érdekek mentén szerveződik, gyorsan fel is adta az értékeit és beállt a sorba, és le is nyomta azt a néhány jelentkezőt, akiknek esetleg még voltak értékeik is.

Ha belegondolsz, jelenleg ezek a szerinted okos emberek mást sem csinálnak, mint hatalomtechnikai szakmunkások, aktívan vagy passzívan, de gazdasági érdekcsoportokat támogatnak. Vicces, hogy még baloldaliakat is.
Amit te mondasz, a gyakorlatilag a kapituláció, ami jobboldalon valóban meg is történt.

Kandeláber 2017.03.03. 15:06:45

Volt itt már minden.
"Szolidaritás Mozgalom"- lengyelektől lopott logóval.
"Hallgatói Hálózat" - Debrecenben heten emeltek a magasba egy molinót a főtéren.
"Tanítanék" - Puklival az élen, mostanság Pukli nélkül.
Most itt van ez a Momentum, a Conchita Wurstra hasonlító szakállas kis pöccsel, és a ballibek a nyílt színen maszturbálnak, ha megjelenik róla valami.
2013 novemberében a Mediános Hann Endre 16 %-ra mérte be a még párt nélküli Bajnait, amikor ezt az "Egyenes beszédben" elmondta, a mostanra Simicska-alkalmazottá vált Kálmán Olgi majdnem rábukott a kamerák előtt.
Amikor a kerek fejű "független" Kész Zoltán mandátumot szerzett Veszprémben, a ballibek újfent sikoltoztak a gyönyörtől, utána Tapolcán pofára estek, és csend lett.
Most is így lesz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 15:07:25

@Jean Sol Partre:

Semmi értelme annak, amit összehordasz.

"a többi okos, akik tudták, hogy a politika érdekek mentén szerveződik, gyorsan fel is adta az értékeit és beállt a sorba" --- írod.

Miről beszélsz? Milyen sorba?

"a kormánypártokat februárban a teljes felnőtt népesség 33 százaléka támogatta. Azonos bázison a Jobbikkal 12, az MSZP-vel 8, a DK-val 4, az LMP-vel 3, az Együttel 2, a Kétfarkú Kutya Párttal 2, a Liberálisokkal 1 százalék szimpatizál"

mandiner.hu/cikk/20170301_nezopont_intezet_a_momentumnak_semmi_hatasa_nem_volt_a_fidesz_tamogatottsagara

Magyarországon a szavazókorú polgároknak több, mint harmada még pártszimpátiát sem nevez meg, nemhogy elköteleződne. Te tudod, hogy ebből mennyien nem elég okosak és mennyien túl okosak ahhoz, hogy pártpolitikával foglalkozzanak? És mennyi közülük a balos és mennyi a jobbos?

"jelenleg ezek a szerinted okos emberek mást sem csinálnak, mint hatalomtechnikai szakmunkások, aktívan vagy passzívan, de gazdasági érdekcsoportokat támogatnak" --- írod.

Egy Magyarország méretű országot kétszáz kormányhű emberrel el lehet igazgatni, ha megfelelő pozíciókban ülnek. Mi az, hogy passzívan támogatni? Végrehajtja valaki a felettese utasítását? Utoljára a kommunisták akasztottak és börtönöztek azért, mert egy alkalmazott a felettese utasításait követve járt el.

"Amit te mondasz, a gyakorlatilag a kapituláció, ami jobboldalon valóban meg is történt." --- írod.

Ki kapitulált és ki előtt?

Jean Sol Partre 2017.03.03. 15:20:39

@bbjnick: nem a jobboldali szimpatizánsokról beszélek, hanem a jobboldali értelmiségről (ami mára megszűnt létezni).

" Milyen sorba?"
A fidesz soraiba, a kormánnyal megalkuvók soraiba, a kussolók soraiba, akik bár elégedetlenek, de mivel "jobb nincs" kussolnak, nulla kormánykritika (legalábbis nyíltan), nulla tiltakozás bármi ellen.

"Mi az, hogy passzívan támogatni? Végrehajtja valaki a felettese utasítását?"

Igen, ha az utasítás olyan, akkor passzívan támogatja az, aki végrehajtja. Utoljára a nácik védekeztek azzal, hogy parancsra tettem.

"Ki kapitulált és ki előtt?"

Az úgynevezett jobboldali értelmiség kapitulált, feladta a küzdelmet azért, hogy a saját értékei szerint élhessen, hogy alternatívát állítson a jelenlegi kormánynak, a fidesznek, Orbánnak. Simán becsicskult.

Érteni valószínűleg azért nem érted, mert te magad is így viselkedsz.

Kandeláber 2017.03.03. 15:29:41

Érdekes, hogy Pityinger-Dopeman politikai ambíciói nem érdeklik annyira a ballib média prominenseit, és már Gulyás Márton is le van sz@rva, mint annak idején Bástya elvtárs.
Most ez a Fekete-Győr a sztár, csoda, hogy Kuncze még nem jelentkezett nála szolgálattételre úgy, mint anno Bajnainál. :D

GNDL 2017.03.03. 15:55:25

@Andras J Fazekas: „1948 és 2010 közötti időszak az ezeréves Magyarország szempontjából nem volt legitim”

Hát igen, ezek a szittya talponállókban a minimálbéren tengődő, Európa egyik legcsóróbbjának és legiskolázatlanabbjának számító kommunista rezsiharcos prolik közt biztosan jó érvnek számítanak, valamire ami akkor éppen eszükbe jut de aztán a következő kevertnél már el is felejtik, de az a nagy büdös helyzet hogy ha már ezer éves távlat akkor ezt dolgot már a török hódoltsággal bukták a magyarok... :) Na onnantól fogva ki sem tudják húzni a fejüket a nagyhatalmak seggéből, és folyamatos istápolásukra szorulnak...

Óriási lehetőséget kapott azzal Magyarország, hogy 2004-ben csatlakozhatott az unióhoz, így az egyik legjelentősebb világhatalom egyenjogú tagjává válhatott, de ma már így több mint egy évtizeddel a csatlakozás után elég világos, hogy a magyarok még ezzel a lehetőséggel is képtelenek élni... Magyarország elmúlt fél évezrede egyszerűen szánalom.

Szóval még mielőtt ezer éves távlatokba szegezzük ködös tekintetünket, ne feledkezzünk el arról hogy jelenleg is uniós forrásokon tengődik az ország, az európai államok támogatása nélkül a szittya talponállók kommunista rezsiharcos törzsközönsége bizony éhen halna... :) Nézz már szét, a tankönyvet meg az iskolai étkezést is az állam fizeti a prolinak, mert annyira szerencsétlen csórók a magyarok hogy saját kölkeiket nem tudják eltartani...

BTW, az EBESZ szerint a 2014-es választás sem volt túl szabad és tiszta, elsősorban a kormányzat igen erőteljes beavatkozása miatt. Ha már legitimitás... :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 16:03:55

@Jean Sol Partre:

Trolletetés bezárva.:-D

Jean Sol Partre 2017.03.03. 16:07:34

@bbjnick: szinte szó szerint ezt a reakciót vártam tőled :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 16:33:29

@Jean Sol Partre:

Ezt várod, mert ez a célod. Nem olyan bonyolult kikalkulálni, hogy ha ordas trollkodásba kezdesz, akkor le fognak trollozni.

Jean Sol Partre 2017.03.03. 16:42:49

@bbjnick: dehogyis ez a célom. Én tényleg mérges vagyok a jobboldali értelmiségre. Nem rád, neked ebben semmi felelősséged, azokra vagyok mérges, akiknek lett volna lehetősége csinálni valamit. Mert a jobboldalnak egyetlen esélye van, ha hosszan túl akar élni, ha leváltja Orbánt és saját maga választ valakit a helyére. Mert Orbán egyszer megbukik (valószínű nem a közeljövőben, de egyszer biztosan), és akkor a jobboldal követi őt a süllyesztőben, mint a ballib Gyurcsányt.

Te csak arra vagy jó példa, hogy kicsiben is hasonlóan működik. Te kritizálod ugyan a kormányt, de minden támadás ellen megvéded mégis. Igazából nem értem miért, pedig érdekelne.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 17:10:52

@Jean Sol Partre:

"Te kritizálod ugyan a kormányt, de minden támadás ellen megvéded mégis." --- írod.

Talán, mert értékalapon kritizálok vagy védek intézkedéseket.

Jean Sol Partre 2017.03.03. 17:16:35

@bbjnick: pont nem úgy látszik. Plagizálót védesz, tolvajokat védesz, tulajdonképpen bármikor bárkit megvédesz, ha a ballib oldalról kritizálják. Nagyon úgy tűnik, ez az egyetlen feltétele a megvédésnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 17:35:08

@Jean Sol Partre:

"Plagizálót védesz, tolvajokat védesz..." --- írod.

???

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 17:56:31

@Jean Sol Partre:

Egyikük sem plagizált, ha erre gondolsz.

Jean Sol Partre 2017.03.03. 18:03:43

@bbjnick: mondom én :)
Most ezen ne nyissunk vitát, ha visszaolvasod a kommentjeidet, gyakorlatilag minden kormány intézkedést és minden megtámadott kormány (közeli) embert megvédtél a "nemtelen" támadások ellen.
Pedig már csak statisztikailag is kizárt, hogy mind ártatlan legyen. De szerinted mind rágalmazás, ami felmerült és vehemensen véded ezeket.

Te dolgod, de szerintem az értékalapúsághoz csak annyi köze van, hogy utálod a baloldalt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.03. 18:17:18

@Jean Sol Partre:

A hazugságot és az aljasságot utálom és ha szembeköpnek vele, szót emelek ellene. Egyébként nyithatnánk vitát, de teljesen felesleges, mert a kommentjeim visszaolvashatók.

Bell & Sebastian 2017.03.03. 19:06:48

@Jean Sol Partre: Én még sosem csíptem fülön ezt a majmot személyeskedésen, ha csak ki nem taposta belőle egy troll - saját magának. Jelenséget szok kritizélni, ami felettébb nagy különbség.

Tündér_Lala 2017.03.03. 20:15:05

Azért ez tényleg érdekelne. Miért is kellene pont nekünk lemondatni Ovit ?

Azért mert egy működőképes rendszert épített ?
Nem, a rendszer nem ideális. Csakhogy hozott anyagból kellett és kell dolgoznia. A hozott anyag a rendszerváltás és a Fletó féle nagy elkúrás eredményezte állapot. Másrészt az a nemzetközi környezet, amely a periféria államainak és embereinek az alávetett helyzetbe hozására és anyagi kiszolgáltatottságára építi és építette a saját gazdasági hatalmát.
Nos az új rendszer lépésről lépésre próbál előrejutni, új pozíciót alkukkal elfoglalni, hogy valami mozgásterünk és pénzünk nekünk is maradjon.
Másrészt maguk orrán száján Mészárosoznak. Nos ez is hozott adottság. Viszont új követelményeket támasztanak az oligarchákkal szemben. Az elért nyereséget és vagyonukat nem tekinthetik kizárólagosan a saját tulajdonuknak. Nem vihetik külföldre mint Demján vagy Gyurcsány (végülis a pénz innen származik), hanem kötelesek az ország felvirágoztatására (is) fordítani belőle és beruházni. És igen, nem próbálhatnak diktálni a politikának (mert akkor kiskirály káosz lesz az eredmény (mint a Jelcin féle Oroszország, vagy Ukrajna mint rossz példa). Az okosabbja némi hezitálás után belátta, mint például Csányi.

Szóval mennyivel jobb az előző kurzus politikája ?
Mennyivel jobb, hogy minden létező erőforrást kicsatornázzanak az országból. Mennyivel jobb hogy a lépésről lépésre történő fejlődés helyett - amelynek lehetőségéért megkűzdöttünk - újból diktáljanak nekünk és kizárólag saját érdekeik szerint húzzanak le anyagilag és kényszerítsenek ránk csak társadalmi katasztrofát előidéző ideologiákat ? Mennyivel jobb, ha újból az idegenek hasznát szolgáló kollaboránsokat ültetnek a nyakunkba, akik semmilyen felelősséget nem éreznek az ország és lakói felé ?

Röviden és velősen fogalmazva : Egy frászt !

Pelso.. 2017.03.03. 20:32:45

@Tündér_Lala: ....az oligarchák - "Az elért nyereséget és vagyonukat nem tekinthetik kizárólagosan a saját tulajdonuknak..... kötelesek az ország felvirágoztatására (is) fordítani belőle és beruházni."

Inkább álljál le a szerrel, árt a szervezetnek.

Andras J Fazekas 2017.03.03. 22:21:29

@GNDL:

Figyu!

Van egy általános érvényű jogelv, mi szerint jogellenes tényállásra nem lehet jogot alapítani.

A '49-es kommunista alkotmány pedig ilyen volt.

Innentől kezdve nincs miről beszélnünk.

Az Aranybulla inkább tekinthető magyar alkotmánynak mint amire ti egyfolytában hivatkoztok.

Egyébként a Fidesz a '89-es változtatásokból a használható részeket átemelte a 2011-es alaptörvénybe.

Az meg, hogy csalás lett volna 2014-ben, azt meg ti találtátok ki kínotokban a hülyék megvezetésére.

Az egyéni körzetekben 90% körüli eredményt ért el a Fidesz-KDMP.

Nemzetközi megfigyelők mellett Ilyet nem lehet csalással csinálni.

Már hazudni se tudtok hihető módon.

GNDL 2017.03.03. 22:27:17

@Andras J Fazekas: "Innentől kezdve nincs miről beszélnünk"

Remek vitakészség, bár merőben szokatlan... ezt akkor fejlesztetted ki amikor apád disznói alól lapátoltad a szart? :)

Nem arra válaszolsz amit írtam. Talán próbáld meg újra, vagy húzz vissza a disznókhoz... ott a te szinted...

Andras J Fazekas 2017.03.03. 22:36:28

@GNDL:

Mi van, előbújt belőled az ősproli, a tróger?

A "világ proletárjai egyesüljetek" fedőnevű projektből kimosakodott balf@sz?

Hiába próbálsz jogot alapítani a '49-es kommunista alkotmányra, nincs rá lehetőség.

A sértegetésedet meg magasról lesz@rom, mert pont olyan vagy mint a többi hazug, nyüves bolsi.

Csak rugózzál tovább!

Hajrá!

GNDL 2017.03.03. 22:43:35

@Andras J Fazekas: És akkor visszatérve arra amit fent említettem: nem arra válaszolsz amit írtam. Azt még elnézném ha a nyilvánvaló szellemi fogyatékosságaid miatt kevesebbet tudsz Magyarország történelméről, a jelenlegi közállapotokról mint egy tökéletesen funkcionális analfabéta proli, akik egyébként ezrével kerülnek ki a Fidesz-MSZP két évtizedes oktatási rendszeréből manapság, évente... de hogy egy magadfajta surmó még büszke is legyen arra hogy egy intellektuális lófasz?! Töki, te vagy a legjobb érv egy műveltségi/iskolázottsági alapon meghúzott választójogi cenzus bevezetése mellett... :)

Jean Sol Partre 2017.03.03. 22:45:18

@bbjnick: nem érdemes vitát nyitni, mert egyrészt tényleg visszakereshetők a kommentjeid, másrészt nem azt vitatom, igazad volt-e ezekben az ügyekben. Ha te úgy láttad, akkor úgy láttad, most nem lényeges.
De valahogy ha nem a jobboldal prominenseit érte alaptalan vád, cserbenhagyott az igazságérzeted és azok ellen nem emeltél szót.

Jean Sol Partre 2017.03.03. 22:47:32

@Bell & Sebastian: nem is beszélek személyeskedésről, csak némi egyensúlytalanságról. Én csípem bbj-t, de azt gondolom, direkt vagy tudattalanul, de van egy hatalmas vakfoltja a jobboldal hibái körül.

Jean Sol Partre 2017.03.03. 22:55:01

@Tündér_Lala:
1. nem mondtam, hogy jobb az előző kurzus politikája
2. nem a lófaszt, offshore-ban tartja mindegyik a pénzét.
3. a politikának Mészáros csak azért nem diktálhat, mert ő csak stróman. Orbáné a pénz is és a hatalom is, tőle meg gondolom nem vitatod el, hogy diktál.
4. de a legnagyobb hazugságod, hogy működő rendszert épített. A lopáson kívül minden szarul működik, az oktatást most húzzák le a vécén, az egészségügy romokban, 7 éve nem nyúlnak hozzá, amit felépítenek az mind vagy eleve blöff, vagy ha nem, akkor is ócskán csinálják meg.

A többi stimmel, csak az látszik, hogy semmit nem értettél meg abból amit mondtam.

GNDL 2017.03.03. 22:59:14

@Jean Sol Partre: „van egy hatalmas vakfoltja a jobboldal hibái körül”

Hagyjátok már ezt, az ember gyomra felfordul, komolyan... :)

„Egyikük sem plagizált, ha erre gondolsz.”

„A hazugságot és az aljasságot utálom és ha szembeköpnek vele, szót emelek ellene.”

És ezt csak most adta elő, egymás után két hozzászólásában. Vedd már észre, ez egy megszállott idióta... :) Valószínűleg ő az, személyesen: mork.nyugat.hu/Scopes/nyugat2015/var//improxy/NyugatWXGAPicture/27/01/270163_orban_az_elo_isten.jpg Vagy az egyik családtagja... :)

Andras J Fazekas 2017.03.03. 23:13:12

@GNDL:

Amit itt előadtál, felér egy szegénységi bizonyítvánnyal.

Nem kell neked mások értelmi képességével foglalkoznod, ugyanis az ilyesmihez nincsenek meg az adottságaid.

Egyébként is, az intelligens emberről alkotott képed alapvetően hibás, az ezzel kapcsolatos vergődésed pedig tökéletes hiábavalóság.

Nyugodjál más le, mert ezzel a vagdalkozással egyre nagyobb szamarat csinálsz magadból.

tireless treehugger 2017.03.03. 23:33:47

@Andras J Fazekas:

>>Az 1948 és 2010 közötti időszak az ezeréves
>> Magyarország szempontjából nem volt legitim.

ha most viszont legitim a szentkorona szerint, akkor mi most magyarország államformája?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.04. 01:17:15

@Jean Sol Partre: Ezt a "negatív majmot" már lassan 10 éve olvasom. Sok faszságot és sok igazságot írt a fideszkormány előtt és hatalomrajutása után is sokmindenről. Hogy a fideszkormányt tendenciózusan védte volna, nem igaz, sokkal gyakrabban fogalmazott meg kritikát vele szemben.
Vagyis most is vagy tudatlan vagy, vagy hazudsz.

Bell & Sebastian 2017.03.04. 10:32:36

@Jean Sol Partre: Nem megy a tilalomfái közelébe se, ennyi a hibája. Felülről közelít, ez meg a másik. Nem kell kódfejtőnek lenni a megértéséhez, csak empatikusan olvasni. Nem fekszik haraggal.

Ha képes vagy együtt élni mindezekkel, az egy komoly férfibarátság kezdete lehet. :)

Tündér_Lala 2017.03.04. 14:30:41

@Jean Sol Partre: A többivel nem fogalalkoznék, csak az egészségüggyel és az oktatással. Ezek minősítései panelek, mint ahogy maga is tudja.

Az elszségügy a világon mindenhol bajban van, az alábbi okok miatt.
Megjelentek a fejlődés során új diagnosztikai és sebészi módszerek, amelyek nagyon jók, de méregdrágák. A kor szinvonalán gyógyitani ezek nékül lehetetlen, viyzont értelemszerűen megterhelik az egészségügyi kasszákat.
Másrészt van a biztosított, nem biztosított problémakör. Ha nem általános a biztosítás, akkor a népesség azon része , aki nincs biztosítva kizáródik bizonyos kezelésekből. Aki megengedheti magának a biztosítást, az szuper körülmények közé kerül, aki nem az legfeljebb tramatologiai ellátásra számíthat.
Ha általános a biztosítás, akkor aki fiatal az úgy érzi, hogy a semmiért fizet. Az idő viszont telik és egyszercsak neki is szüksége lesz ellátásra, az emberek többségénél elöbb vagy utóbb. Bizony ezt a kockázatközösséget sokan nem képesek pillanatnyi önzásükben átlátni.

Éppen ezért az egészségügy helyzetéről, csak országok közötti összehesonlításban érdemes beszélni, mégpedig a körülmények figyelembevételével. (Általános közbiztosítással rendelkezők.)

Az brit egészégügy köztudomásúan súlyos gondokkal küszködik.
Én közelebbről a kanadai helyzetről hallottam. Nos ott a tervezett műtéteket 2 és 5 hónap várakozás ztán végzik el. Rehabilitáció saját zsebből történik 20-50 Dollár per alkalom a gyógytornásznál, masszőrnél, stb.. A házhoz jövő szolgáltatást nem is tudják értelmezni, sem orvos sem más nem megy házhoz. Ha nem tudsz megmozdulni mentő, ha igen, sürgősségi centrum, ahol 8-12 őra várakozási idő általános, mert az életveszélyes állapotuak elsőbbséget kapnak.
Mindkettő legalább 10-szer gazdagabb nálunk.

Európában a német egészségügyet tartják a legjobbnak. Biztos vagyok benne, hogy ott sem teljesen panaszmentes az ellátás, viszont kétségtelenül jobb, mint nálunk. De hát azért lássuk be Európa leggazdagabb országáról beszélünk. Ráadásul - és itt bőven van mit tanulnunk tőlük - kiváló szervezők és régóta bejáratott rendszerben működnek.

Tehát ha megnézzük, az a bizonyos magyar egészségügy nem is olyan rossz. Természetesen van tere a fejlődésnek, :))) Mindenesetre komoly pénzt toltak a fejlesztésbe (téglába és műszerekbe) vidéken. Budapest még hátra van. A szemlyzet bérezésén is próbáltak javítani, még további lépések szükségesek.

Oktatás.
Mi a cél és mit várunk el tőle. Miután Európában vagyunk egy általános műveltségi szintet, amely lássuk be az idők során egyre alacsonyabb szintre csúszott. Már a kommunizmus alatt is, de az igazi lejtmenetet az jelentette, amikor az amerikai oktatási rendszer bevezetésével kísérleteztek. Másrészt szakképzést.
Az elvárások ellentétesek. Ne terheljük túl a nebulókat, de az egyetemek sírnak a tudatlan gólyák miatt. Kompetencia alapú oktatás kell ugye. Viszont megkérdezném, hogy egy orvos mondjuk a betegségek tüneteinek ismerete nélkül, hogyan állít fel diagnózisokat ? Márpedig ha valmi, akkor az kreatív és kompetens tevékenység.
Vagyis a tudásra szükség van. Kétségtelenül arra is, hogy a gyerekek gyerekek maradhassanak.

Ráadásul a képességek valódi felmérése nélkül nyomnak be tömegeket a felsőoktatásba olyan szakmákra képezve őket, amelyre a társadalomnak nincs szüksége. Ezzel pedig mind az ő erőfeszítéseiket. mind a társadalom erőforrásait pazarolják. Ez frusztrált embereket eredményez.

Ez egy átalakulás közben levő rendszer, amelyben próbálnak kompromisszumokkal egy olyan rendszert létrehozni, amelynek a végén művelt, tudással rendelkező tehát használható és egészséges testű és szellemű emberek kerülnek a társadalomba. Azért valljuk be, volt miért változtatni a rendszeren. Szükség van a tenfelügyeleti redszerre, az oktatók túltolt szabadsága helyett a diákok fejlődéshez való joga előrébb való.

A másik problémakör a finanszírozhatóság és a közelítően egyenlő esélyek megteremtése helytől függetlenül. Kétségtelenül itt a lépések egy része nem vált be, illetve túl merevítették a rendszert nem adva elég mozgásteret felelős vezetőknek. Próbálnak kompromisszumokkal megállapodásra jutni, amely remélhetően minden szereplő számára elfogadható lesz.

Végezetül szögezzük le: Mindkét terület rendkívül szerteágazó hatalmas rendszer. Sok dolog befolyásolja a működését a résztvevők motivációjától az anyagi eszközökig, az ellenőrzéstől a szaktudásig. Úgy általában kijelenteni, hogy rossz, nem más mint trollkodás. Ha megkérdezzük, hogyan lehetne javítani, akkor száz embertől száz válasz érkezik. Egy dolog biztos, a PISA nyertes Honkogiak nem a túlterhelésre panaszkodnak. (Bár belátom az a másik véglet.) Kikristályosodik majd egy fenntartható és a célnak jobban megfelelő rendszer.

komolytalan samu 2017.03.04. 17:18:23

A szerző kicsit belefagyott a politikai sablonokba.

1.) A Momentum első körben nyilván a baloldali pártok szavazóit (sőt, még a Jobbik szavazók egy részét is) veszélyezteti, ezért húzódoztak látványosan az elején tőlük és ezért anyázik rájuk Szanyi kapitány, aki egy barom, de még nem halt ki (itta el etc.) belőle a politikai ösztön teljesen.

2.) A létező baloldalnak, pár marginális kivételtől eltekintve, ma már nincs saját sajtója, kihalt, kifutott alóla. Az index-44-hvg pesti liberális értelmisége tudja, hogy a dk/mszp/együtt/lmp teljességgel alkalmatlan a kormányváltásra. Ha csak a Fidesz nem csinál/szalad bele egy gigantikus gazdasági válságba, és reagál arra kirívóan ostoba intézkedésekkel, a legrosszabb időzítéssel, akkor ezeket soha nem választják meg. De talán még úgy sem.

Ezért támogatnak, futtatnak, szopnak fel minden új kezdeményezést!!!!

3.) ahogy minden párt, a Momentum is az, aminek el tudja adni magát. Az Olimpia elutasításának szimbolikus jelentőségébe a szerző fölöslegesen látja bele a politikai törésvonalakat. A 266 ezer aláírást lehet a pesti baloldal dacos középső ujjának értelmezni, de én azt látom, hogy sok viszonylag apolitikus, sőt inkább jobboldali ember is egyszerűen azt gondolta, hogy ez most nem éri meg.

4.) Ez elvezet a legfontosabb pontig. A szerző abba a tipikus politikus/ politizáló értelmiségi csapdába esik, amelyik a pártok népszerűségét a szavazók részéről a pártpolitika leképezésének látja. A szavazók támogatják a migráció megfékezését, tehát a szavazók a Fideszt támogatják. Sőt! A szavazók támogatják a Fideszt, tehát akkor támogatják a stadionépítéseket is.

Frászkarikát. A szavazók nagy része, ha nem a többsége, távolságból szemléli a pártpolitikát támogatnak, vagy elleneznek ügyeket, és az ügyeknek is különböző súlya van számukra, sőt a súlyok is változnak az idővel. Nem ilyen pontosan és tudatosan persze, de lényegében igen.

A migráció súlya, ami két éve a legapolitikusabb embereknek is mindent elsöprő elem volt, az idővel (és a lanyha migrációval) kopik (leginkább ezért, a rossz, késői időzítés miatt bukott el a népszavazás is). Hiába tudósít az M1 egyenként minden egyes kerítésszaggatóról, az M1-et kevesen nézik, és akik nézik, azok sem szarják össze magukat attól hogy falfehér arccal tudósítanak 15db határsértőről, mert 15 darab (de 100 is) határsértő nem félelmetes. Főleg akkor, ha a kormány határozottan, kerítéssel kontrollálja azt.

Legyen világos: a migrációtól való félelem, nem csak az irdatlan tömegeknek szólt, a nép attól rettent meg igazán, hogy Európa még fegyvertelen tömegektől SEM tudja megvédeni magát. Abban a pillanatban, ahogy Orbán felépítette a kerítést, és kinyilvánította a határ védelmét, a félelemnek ez az indítéka el is enyészett, ill. rezonál még pár évig, de egyre halkabban (kivéve persze, ha a törökök megnyitják a kaput).

Szóval persze, egy új potens ellenzéki erő először az ellenzéki pártokat fogja legyalulni, de ha kormányképes, és a kulcselemekben elfogadható alternatívát tud nyújtani, akkor a stabilnak látszó szavazói bázisok és keretek a Fidesz körül sem lesznek már olyan szilárdak. Pl. azért, mert nem a Fidesz értékei tartják egyben ezt a valószínűtlenül magas szavazóbázist, hanem a körülötte kialakult politikai vákuum. Ha egy életképes új szereplő, kitölti ezt a vákuumot, akkor ez a politikai tér, a maga játékszabályaival megszűnik létezni. Az a kérdés, hogy mit tud ezzel kezdeni a Fidesz. Ha úgy gondolkodik róla, ahogy ön, akkor letolt nadrágban éri majd a meglepetés.

ps: Nem a Momentum lesz ez az erő.

Jean Sol Partre 2017.03.04. 20:23:45

@Disznóvári: nem a fideszkormányt védi, hanem minden vitatott tevékenységét, és személyeit. Nem baj, csak ha értékalapon csinálja, akkro fura, hogy másokat nem véd.

Jean Sol Partre 2017.03.04. 20:29:53

@Bell & Sebastian: :) Nem bántom én, sőt. Alapvetően jó embernek gondolom.

Jean Sol Partre 2017.03.04. 20:35:21

@Tündér_Lala: ez csak rizsa.
Én azt nézem, mit tettek azért, hogy jobb legyen. És azt látom, hogy nem hogy semmit, hanem csupa olyat tettek, hogy rosszabb legyen.
Pénzeket vontak el, ostobaságokat műveltek, átverték az összes szereplőt, mintha csak direkt csinálták volna, hogy tönkremenjen az oktatás. Az egészségüggyel meg egyszerűen nem foglalkoztak, hagyták tovább rohadni.

Nem akarok demagóg lenni, de azért ha stadionokra meg kisvasútra meg pláne olimpiára futja/futná, akkor erre egész egyszerűen nincs mentség. Alkalmatlanok vagy rosszindulatúak, vagy mindkettő.

maroz 2017.03.05. 06:33:53

@Bell & Sebastian: Nahát, szerencsés ember vagy!

"bbjnick · bbjnick.blog.hu 2017.03.02. 14:30:32
@maroz:

Szerintem te teljesen becsavarodtál. "

Pedig ez amúgy egy kibaszottul halálosan fontos téma lett volna, nem olyan lényegtelen szarság, mint shittpál fénymásolója, például. Bagdy volt a téma, ez úgy látszik, hogy a fotelkonzervatívok csiklója, elég ránézni máris felizgulnak.

maroz 2017.03.05. 06:43:15

@Jean Sol Partre: Ugyanaz a problémájuk mint a ballereknek, hogy ma nincs egyértelmű ideológia amit védeni lehetne, ezért mindenki mazsoláz.

Próbáld meg vizuálisan elképzelni ezeket a karaktereket, nem nehéz, mert sokszor maguk segítenek a fészbúkos kirakatukkal: vastag brokát(vagymiafaszom)függöny a műanyagkeretes ablak előtt, hatalmas biedermeier fotel a sátortetős legnagyobb (4x5) szobájában, holland bútorturkálóból beszerezve, az Ikea-könyvespolcon jól láthatóan sorakoznak a Kortenek, állólámpa, félhomály, rodeni pózba kövült konzervatív gondolkodó ül a fotelban és konzervatívgondolkodik. Olyan, mint a nagycsoportos, aki felhúzza az anyukája magassarkúját, maszatol az arcára egy kis rúzst és nagylányt játszik.

Amikor egy pillanatra abba bírják hagyni a játékot tán még szólni is lehet hozzájuk, csak óvatosan, mert ha megsérted bennük a nagyl..., ööö, izé, a konzervatívot akkor lemennek valami furcsába, indulatparaszt, duzzogó kiscsopis, ezek keverékei, és egyebek. A fidesz-ragaszkodás itt csak véletlen átfedés, a fidesztroll nagyon másként néz ki.

maroz 2017.03.05. 09:54:53

@bbjnick: Pedig jók a kérdések és vannak rá jó válaszok is. Igaz, kínos és kellemetlen a téma, de hogy trollkodás lenne, háááát.

Jean Sol Partre 2017.03.05. 17:42:14

@maroz: a fél rokonságom és sok barátom jobboldali, népi vagy ezek vegyes keveréke. Van közte olyan, amiről beszélsz :)
Külön és magukban egyébként a legöbbje okos, művelt és jó fej, és jó ember a szó legjobb értelmében véve. De közben szalon-antiszemiták is tudnak lenni, meg mindenféle furcsa és megmagyarázhatatlan dolgokat vallanak.

Lehet igazság abban, amit mondasz. Nekem egyre inkább az a véleményem, hogy sokkal inkább az ellenszenv (kit utálunk, kit utasítunk el leginkább) határozza meg a tudatukat (biztos az enyémet is persze), mint a rokonszenv. Aszerint csapódnak valahová és védik azt az oldalt körömszakadtukig.

maroz 2017.03.05. 21:43:09

@Jean Sol Partre: "We are living in the chaotic, confusing situation of transition. This has two implications for our collective strategy. In the short run (say, up to three years), we must remember that we all live in the short run. We all wish to survive. We all need food and shelter. Any movement that hopes to flourish must help people survive by supporting anything that minimizes the pain of those who are suffering."

iwallerstein.com/resist-resist-why-and-how/

maroz 2017.03.06. 09:47:58

@Disznóvári:

dikkeld meg mi jött ma szembe velem:

epa.oszk.hu/01700/01739/00093/pdf/EPA01739_eszmelet_108_131-150.pdf

"Egy nagyrészt fiatal nőkből álló csoport volt az, amely az 1970-es évek közepén a zágrábi és ljubljanai egyetemen, illetve a belgrádi és ljubljanai hallgatói művelődési központban elkezdett feminizmusról olvasni és írni."

Az amerikai egyetemi kampuszokon létrejött fedődiskurzus "leszivárgott" a jugoszláviai (többek között) egyetemek kampuszaira. Ahogyan a feminizmuson túl a többi neoliberális ideológiai elem is, aztán most meg majd nézhetjük, amint ennek hirtelen vége lesz, mint a botnak. Észre se fogjátok venni, hogy ti a nagy harczotokban már egy döglött tehénen ugráltok.

komolytalan samu 2017.03.06. 11:59:01

@maroz: a feminizmust és a többi identitáspolitikai hobbit fölösleges a neoliberalizmus nyakába varrni. Azok vegytisztán balos projektek, munkásosztály pótlék és neofreetibet. Gazdasági válságok idején még fel is buzog a régi indulat (occupy wallstreet), meg Sanders népszerűségét sem csak a lilahajú genderfluidok adták ki.

A baloldal, legalábbis amerikában már megtalálta az ideológiáját, szépen beleállt ebbe az identitáspolitikai cirkuszba, és nagyon úgy fest, hogy erre válaszul a jobboldal is kezdi felhúzni az új barikádokat, csak már nem a régi helyeken, mert a baloldal egészen a szólásszabadságig tolta ki a harcteret.

Ebben az a legérdekesebb, ahogy egy csomó liberális most szédelegve tántorog, hogy akkor most liberális legyen, vagy jófiú.

maroz 2017.03.06. 12:10:44

@komolytalan samu: Azt hiszem, hogy te csak szimplán egy kérdezni, gondolkodni képtelen lófaszjancsi vagy, szóval ha kérhetném kímélj már meg az okosságaidtól.

komolytalan samu 2017.03.06. 12:32:18

@maroz: Vérnyomás, szélgörcs, prosztatabántalmak, cukorszint? Drága nagyanyámnak voltak ilyen cukorzuhanásos tolulásai, eleinte a postás is csodálkozott, aztán persze már automatikusan vittük neki a kocka csokit, szóval jobbulást, meg vigyázzon magára!

WiteNoir (törölt) 2017.03.07. 17:12:06

@bbjnick:

mekkora hazug kis patkány vagy te bazdmeg, hogy nem sül ki a két szemed?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.07. 17:39:41

@WiteNoir:

Vagy tudom, mi az a plágium, te pedig nem.

WiteNoir (törölt) 2017.03.07. 19:17:26

@bbjnick:

LOL
szánalmas bohóc vagy semmi egyéb.
többet nem szólok hozzád, remélem más sem fog etetni

maroz 2017.03.07. 19:34:45

@bbjnick: Na jó, de itt pálgiumról volt szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.07. 20:00:26

@maroz:

Itt virtuális lincselésről volt szó.

maroz 2017.03.07. 20:44:05

@bbjnick: Mi mást kéne az olyannal csinálni, aki pálgiumot követ el?

Szerintem úgy összességében a valós lincselés sem lett volna egy kiemelkedően nagy iustismord. Nem a rangkórságért, hanem mondjuk úgy halmazatilag. De alapvetően érdektelen az egész, szerintem akár a bal bokám is pont ugyanolyan jó (rossz) köztársasági elnök lett volna, mint a Pali. Az, hogy az ellenzéknek tűnő valami felfújta nem baszik egy vonásnyit sem, viszont ettől még a csóka se tisztességes, se rokonszenves nem lett, tehát vígan lincselhető.

tireless treehugger 2017.03.07. 21:20:30

@maroz:

életművének elismeréseként kötél vagy golyó.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.07. 21:32:41

@bbjnick: Az eljárás hivatalos neve: karaktergyilkosság. Schmitt Palit azért kellett lekaraktergyilkolnia a liberálfasisztáknak, mert aláírta az új -- nem sztalinista-sólyomista -- alaptörvényt. De ettől a tény, hogy plagizált, még tény marad.

Bell & Sebastian 2017.03.07. 21:55:08

@Disznóvári: Nincsen értelme újratölteni. Mert a mi országunk a bukfenc-akadémisták és kamu diplomások országa, de mindenekelőtt a filoszemitáké, aminek féke és ellensúlya az elsőnek említett parajelenség. Ha jobban megkapargatjuk, pusztán statisztikai sebtapasz arra, ami világosabb a napnál.

Ha bevetik a csodafegyvert, az a baj, ha nem, akkor más, ügyesen ki van ez találva. Mindenki akadémikus, ha két füle van és nem tejesköcsög.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.07. 22:12:56

@Disznóvári:

1) Schmitt nem plagizált. A dolgozata végén feltüntette a felhasznált irodalmat, aki plagizálni akar, az nem írja oda munkája végére, hogy honnan lopta.

2) Schmitt egy kádárkori démonmaszk. A szocializmusban a TSH elnöke volt, ami miniszterhelyettesi rangnak felelt meg, már csak ezért sem lehetett volna köztársasági elnök. Ha az ellenzék tisztességesen játszik ezzel megtámadhatta volna a Schmitt köztársasági elnöki jelölését. Csak hát Horn és Medgyessy miniszterelnöksége után ez rém hiteles lett volna. Ehelyett a legsötétebb, legaljasabb karaktergyilkos uszításba kezdett és nem csalódott, mert az emberek hataloméhségégre és hiúságára játszva pillanatok alatt lincselkedő nyomorultat csinált a legtöbbjükből. És ez olyan jól sikerült, hogy azóta is ezt a módszert alkalmazza nap, mint nap.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.07. 22:47:08

@bbjnick: 1. Egy tudományos munkában a szó szerinti idézeteket idézőjelbe helyezve, lábjegyzetben a forrást pontosan (a mű címe, kiadó,kiadás éve, oldalszám) mejelölve kell idézni.
2. Ezzel naggyábúl egyetértek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.07. 22:57:17

@Disznóvári:
A nem megfelelően hivatkozott idézet formai hiba és nem plágium. Schmitt dolgozata száz kézen átment, mielőtt elfogadták; hogy lehet, hogy senkinek nem szúrtak szemet a nyilvánvaló szabálytalanságok? Tudod vagy megmondjam? Úgy, hogy nem tekintették releváns hibának. Volt itt a mandineren egy blogbejegyzés (egy ideje valamiért nem találom), ami politikusok szakdolgozatai, diplomamunkái között csemegézett: számos dolgozat nemhogy előírás szerinti hivatkozásokat, de még felhasznált irodalomjegyzéket sem tartalmazott. Akkor most miért pont Schmitt?

tireless treehugger 2017.03.07. 23:05:22

@bbjnick:

mert köztársasági elnökként szigorúbbak a követelmények.

meg baszta a csőrét sok embernek menjen a picsába az ilyen seggnyaló. örüljön hogy ennyivel megúszta, volt sok sara még a kommi időkből, ha nem megy akkor azok is előkerülnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.07. 23:12:48

@és ma mi jót tettél?:

1) Amikor a dolgozata született még szó sem volt a köztársasági elnökségről.

2) Csak mert valaki a begyemben van vagy bassza a csőrömet megvádolhatom valótlanságokkal, mondhatom róla, hogy például, hogy pedofil, uszíthatom a tömeget ellene, gerjeszthetek lincshangulatot? (A pedofil is hangzik olyan szarul, mint a plágium és annak sincs az emberek többsége tisztában a jelentésével, nemde?)

3) A te logikád a csőcselék logikája.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.07. 23:14:19

@bbjnick: "Úgy, hogy nem tekintették releváns hibának."

Vagy nem ismerték az eredeti forrást és nem tudták, hogy mennyit vett át belőle forrásmegjelölés nélkül.
Abban egészen biztos vagyok, hogy politikusok és nempolitikusok ezerszámra követnek el hasonló tudományos és erkölcsi szempontból is elfogadhatatlan vétségeket.
Hogy miért pont Schmitt? Erre én adtam egy magyarázatot fentebb:
"Schmitt Palit azért kellett lekaraktergyilkolnia a liberálfasisztáknak, mert aláírta az új -- nem sztalinista-sólyomista -- alaptörvényt."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.07. 23:28:09

@Disznóvári:

Azért vannak a témavezetők, konzulensek, opponensek stb.-k, hogy irányítsanak, felügyeljenek, vezessenek, ellenőrizzenek, segítsenek stb. Akár meg is kérdezhették volna, hogy hogyan is állunk ezekkel a forrásokkal és idézetekkel, fel is hívhatták volna Schmitt figyelmét, hogy formailag hogyan kellene kezelnie azokat stb. Nemde?

Robinzon Kurzor 2017.03.07. 23:42:53

Akkor a gyengébbek -- főleg bbj -- kedvéért, vegyük át még egyszer.

Schmitt a saját neve alatt beadott értekézésben kb. 60-70%-ban szó szerint vett át más szerzőtől. Ha ezt akkor bevallja (kiteszi rendesen az idézőjeleket), akkor nem kaphatott volna doktorit, hiszen ahhoz saját kutatás kellett volna.
Ezért inkább nem tette ki az idézőjeleket.
Így viszont plágium.

Schmitt ezek után, amikor ez kiderült, még le is tagadta ezt az egészet.
Ki nem kényszerített hiba.
Ha valóban ő írta azt a remekművet, akkor pontosan tudnia kellett, hogy a legnagyobb részét egyszerűen másolta.

Schmitt saját magát karaktergyilkolta le.

maroz 2017.03.08. 06:56:17

@bbjnick: Szándéketika versus cselekvésetika. Te azt mondod, hogy nem fingott, mert nem akart fingani, ugyanis olyan hülye szegény, hogy komolyan elhitte, miszerint rágógumit rágni és fingani nem lehet egyszerre.

Most már komolyan érdekelne, hogy miért is tartanak téged itt egyesek figyelemre méltó embernek, már ugye ha ennek a "figyelemre méltó"-nak a pozitív konotációját vesszük. Azt valószínűnek tartom, hogy valóban rendes ember lehetsz, mert ha gazember lennél akkor nem kommenteket írogatnál ide, hanem posztokat, ahogyan a többi, de egyúttal azt is megkockáztatnám, hogy olyan túl érdekesen gondolkodó ember sem vagy. Pedig amennyi időt itt eltöltöttél még akár az is összejöhetett volna...

Bell & Sebastian 2017.03.08. 08:39:23

@Disznóvári: Valóban, Semjénbe is belekóstoltak MAK kapcsán. Nem véletlen, hogy a cuclizmusban csak az nem lett doktor, aki nem akart. Ahogyan az sem, hogy magyar diplomát honosítani Nyugaton nem egyszerű, kivéve a kevés számú kivételt.

Bell & Sebastian 2017.03.08. 08:45:34

@maroz: Nem hinném, hogy ez bárhová is vezet. Maga olyan, mint a rendőr, aki nem ért semmilyen más nyelven, csak magyarul, ezért a turistákat szidja.

maroz 2017.03.08. 09:44:35

@Bell & Sebastian: Kerhetnem inkabb azt a valtozatot, mely szerint ercsuk mink a viccet csak nem szeressuk?

Bell & Sebastian 2017.03.08. 10:29:07

@maroz: Kérni, azt mindig lehet, legfeljebb nem teljesül. :)

Az átnevelő lágerben mindenki ás, verekedni szabadulás után szokás.

Jean Sol Partre 2017.03.08. 10:30:24

@bbjnick: a 2. ponttal egyetértek. De azért megkérdezem, te Al Caponét is megvédted volna amikor adócsalásért elkapták? Végülis számára az is csak egy karaktergyilkossággal ért fel.

Robinzon Kurzor 2017.03.08. 10:47:01

@Jean Sol Partre:

Nem mehetünk el szó nélkül a Magda Marinko elleni aljas karaktergyilkosság, alantas lincselés mellett sem.

Marinkót, aki rendes, becsületes alvilági leszámolóember, nem mellesleg ex-idegenlégiós, szóval ezt a rendkívül magas szakmai etikai mérce mentén dolgozó igazi mesterembert nem átallották gyerekek megölésével is megvádolni.
(Ha már léteztek volna blogok, biztos lett volna valaki, aki megfelelő erkölcsi magaslatokról reánk letekintve megvédi őt.)

Ilyen előzmények után csoda, hogy a minden gyanú felett álló Elnök Úrnak is nemtelen vádakkal kellett szembenéznie?

maroz 2017.03.08. 11:54:02

@Bell & Sebastian: Ha igy hiszed akkor te mindent tegyel meg, hogy elkeruld az ilyen helyeket, mert ha nem, akkor komoly meglepetesek fognak erni. Forrasmunka: -Van onoknek teknosbekalevesuk? (...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.08. 14:22:26

@Robinzon Kurzor:

Ez a legkispiszkosabb hohmecolás, amit mostanában olvastam.

Schmitt 1993-ban már tíz éve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja volt, évek óta a NOB Végrehajtó Bizottságában ült, nyilván, többet tudott (belűről és első kézből) az olimpiai mozgalomról (doktorija témájáról), mint azok együttvéve, akik bírálták. Semmi szüksége nem volt arra, hogy csaljon; ugyan, minek csalt volna? Mikor megtámadták, természetesen, tagadta, amit nem követett el.

Úgy megpróbálni beállítani az "ügyet", hogy egy piti kis szaros csalót rajtakaptak a kisstílű stiklijén és az idétlenül hazudozni kezd, az maga a piti kis szaros csalás. Nem is az az érdekes ebben, hogy csatornatöltelék skriblerek megrendelésre ezt művelik, hanem az, hogy ez gyakorlattá válik egy társadalomban, bármikor bárkivel elkövethetik, mások méltósága puszta eszközzé válik céljaink elérésére. Nálunk a "Schmitt-ügy" volt e téren az áttörés; ezért érdekes a "Schmitt-ügy".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.08. 14:24:46

@Jean Sol Partre:

Nem ismerem Al Capone adócsalás-ügyét.

Bell & Sebastian 2017.03.08. 14:39:54

@bbjnick: Na ugye, hogy érdemes lenne öccázat megsütkéreznie a nemnyakiglábnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.08. 15:03:16

@Bell & Sebastian:

Hát, valószínűleg itt már az nem segítene. Jól mondja Bogár tanár úr, hogy a probléma az, hogy nincs közös narratíva, amin a dolgainkat elbeszélhetnénk. (Nagyon sokan dolgoznak rajta, hogy ne lehessen.) Nem én mondom, Márton Áron mondta, hogy a zsidókat Európa csak annyira tudja asszimilálni, amennyiben a zsidók asszimilálják a keresztényeket; és akkor még a cigányproblémát ki sem hagytuk futni, hanem betelepítettünk gyorsan még jónéhány tízmillió mohamedánt. Így valóban nehéz lesz elbeszélni "közös dolgainkat".

Bell & Sebastian 2017.03.08. 15:31:39

@bbjnick: Nincsen mit Merkelmámiügynök szemére hányni a péklapáttal, ha van a magyar államvallás is annyira zavaros, mint az övé. Ezért is csengenek ércként és pendülnek cimbalomként - egy mézesmadzagon.

Bell & Sebastian 2017.03.08. 15:39:20

@bbjnick: Nagyon jó példa erre a felzárkóztató év az általános oskolában. Előtte meg játszó év volt az első, hogy egymáshoz hülyülhessen a karamellás a kakaóssal és házival.

Hiába is asszimilálna maga, ha most éppen az integrációs fűnyírót berregtetik, a többség határozott kárára.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.08. 16:47:33

@Bell & Sebastian:

Én is ezt mondtam az asszonynak, mikor hallottam ezt a felzárkóztató éves izét: és mi lesz a normálisakkal?!

maroz 2017.03.08. 17:25:03

@Bell & Sebastian: Ez nem teljesen mindegy? Az a 10-15%, akiknek még talán kinéz valami jövő úgyis megkap mindent otthonról, a túlnyomó többség meg kit érdekel? Nekik aztán teljesen fölösleges bármilyen képzés, mit kezdenének majd vele, szóval megint nem értem, hogy ez a sokadik propagandisztikus ízű átalakítása a minek is miért téma? Amikor hallottam, hogy mit terveznek még a faszom is megvonta a vállát.

Bell & Sebastian 2017.03.08. 17:53:30

@maroz: Ez is egy hozzáállás, majd kiképzik ott a kalandférget valamire, ahol szükség van a keze munkájára, nem kell az adót beletölteni, lehet rajta kandiscukrot venni.

Számtalanszor eldalltam már, lehet fejlődési szakaszokra osztani a gyerekeket, ki is kellene igazítani a felgyorsult akcelerációnak megfelelően a létezőket, de!

A súlyozás a legfontosabb, az első három évben az állam nem is találkozik a kicsikkel, majd a kamaszodás kezdetéig kellene kijavítania mindent, amit otthon kellően elcsesztek. Szóval, az alsó tagozatban, koedukált körülmények közt, hogy legyen némi tétje is a heroikus küzdelemnek, amiben az iskola törvényszerűen alulmarad.
___

Ha zanzásítunk, a szüfrazsettek ugyan nem váltak férfivá, de legalább a férfiakat sikeresen kasztrálták.

A tétel levezetésétől megkímélem, ellenben a legújabb, iskolai mizéria ugyanennek a csodálatos jelenségnek a leszármazása.

Sok hülye csak több, még hülyébbeket bír csinálni, okost sose. Megint csak a filoszemiták legnagyobb megelégedésére.

Bell & Sebastian 2017.03.08. 18:25:44

@bbjnick: Ha ismer óvodapedagógust, akkor a dákóromán trükköt is tudja: egy évet visszatartják a kölköt az iskolakezdéstől, hogy ő lehessen az osztály Cukkerlőrince. Vagy ha nem, legalább laposra verheti a többit.

Hogy ebben az esetben mit lehet tenni? Cinikus válaszom: átvinni Ausztriába, talán azoknak még nem ment el teljesen az eszük, pedig ott _sok_ olyan állami osztály van, ami már úgy néz ki, mint egy profi Faber-Castell készlet.

Robinzon Kurzor 2017.03.08. 19:01:39

@bbjnick:

Enber, hát a saját szájával hazudta, hogy bár a "törzsanyag" nem a saját munkája, de a Következtetések fejezet, az már igen!

És hát arról is került, hogy nem: azt is egy-az-egyben másolta.

Erre az életszerű magyarázat nem az, hogy a NOB-ban betöltött tisztségéből kifolyólag mély tudásra tett volna szert doktorija témájában.
Hanem hogy az egészet valaki megírta neki. (Amivel nyilván nem volt egyedül akkoriban, az ő köreiben.)

És nyilván a tipp is attól a személytől, vagy annak környezetéből jöhetett, aki annak idején ezt összedobta Schmittnek.

Azt már csak tényleg jegyzőkönyvön kívül kérdezem: te tényleg elhiszed, amit megpróbálsz bemesélni itt magadnak (meg mindenkinek)?
Hogy ez egy tisztességesen megírt doktori volt, önálló tudományos kutatómunka?
Csak a tévedésből lemaradt néhány idézőjel?

Robinzon Kurzor 2017.03.08. 19:03:48

@bbjnick: " és mi lesz a normálisakkal?!"

Azokat lezárkóztatják.

maroz 2017.03.08. 19:23:57

@Bell & Sebastian: "ahol szükség van a keze munkájára"

Naezaz. Ilyen helyből alig akad, és ez csak fokozódni fog. Lehet spekulálni, lehet elméleti oktatási rendszereket kitalálni, de ettől még nem fog megválaszolódni az alapkérdés, hogy mit fog csinálni egy-egy évjárat 80-85%-a. Mert az ő kezükre legfeljebb csak saját maguknak lesz már szükségük, és arra a tevékenységre nem nagyon kell tanítani az embereket, rájön magától is az ízére, és ha nem, akkor sincs semmi baj.

tireless treehugger 2017.03.08. 20:53:58

@maroz:

ők lesznek az ország/haza/állam, a többi elmenekül. szerencsére ideiglenes állapot, hamarosan kaphatnak implantátumot, mindből űrkutató/agysebész lehet.

(rejtett erőforrás)

maroz 2017.03.08. 21:16:06

@és ma mi jót tettél?: Fontolgatják még a táplálkozási célú felhasználásukat is. Ha jól tudom egy bizonyos Swift nevű embernek voltak jó receptjei...

Bell & Sebastian 2017.03.08. 21:50:35

@maroz: Nálunk a zasszony az ezermester, és még papírja is van mindenféléről. Kezd veszélybe kerülni a vándordíja, mert az utódok szorosan loholnak a nyomában, csak ők nem magyar pecséteket gyűjtenek. Nem én akartam, így alakult, de legalább visszafelé kompatibilis mind, míg odafelé nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.09. 05:01:12

@Robinzon Kurzor:

"az életszerű magyarázat nem az, hogy a NOB-ban betöltött tisztségéből kifolyólag mély tudásra tett volna szert doktorija témájában. Hanem hogy az egészet valaki megírta neki." --- írod.

Amit aztán Schmitt summa cum laude meg is védett.

Nem érzed, hogy ezzel csak magadat járatod le? Beleállsz a kispiszkos hohmecba, aminek nincs alja.

Leírtam százszor, de leírhatom százegyedszer is: a Schmitt-ügyben nem Schmitt az érdekes, hanem amit elindított. És látható volt, hogy ez lesz!

2012 áprilisában leírtam: ...Schmitt ügye nem erkölcsi tisztulást, hanem (egy nagyon rossz precedenst teremtve) embervadászatot és erkölcsi relativizálódást indít(ott) el. Most már a sajtó (ilyen-olyan megrendelésre) bármikor gyárthat efféle (schmittügy-féle) ügyeket; gyakorlat lesz ezeréves --- mai fogalmaink szerint --- értelmezhetetlen --- és --- mai ismereteink szerint --- átláthatatlan ügyeket előkotorni és addig forgatni, addig „magyarázni”, addig ordítani erkölcsi felháborodást színlelve, amíg az érintett teljesen el nem lehetetlenül. A gyurcsányokat --- természetesen --- nem lehet így levadászni --- rutinjuk van a védekezésben és „apparátusuk” (van) az ellencsapásra ---, csak azokat, akik kellően védtelenek és van (legalább valamicske) erkölcsük, önérzetük, méltóságuk és van vesz(í)tenivalójuk...

bbjnick.blog.hu/2012/04/28/a_schmitt_ugy_leve

Ma már a bírók nem mernek ítélkezni, a tudományos és szakmai szervezetek nem mernek korrekt módon állást foglalni, mindenki parázik, hogy mikor szakasztanak rá egy karaktergyilkos lincskampányt. És a sor végén ott a László Petra-ügy, egy védtelen családanya virtuális meglincselése, akinek aztán végképp semmi bűne nem volt, pusztán épp kézre esett a csatornalakó skriblerek, hogy odavessék a kutyáknak, felhasználják egy jó kis uszításhoz. Mi jöhet még? Megmondjam? Egyre hazugabb, durvább és ocsmányabb virtuális lincselések! (No, ez csak a plagizálás, lélekkufárkodás!)

Belegondoltál már, hogy mi lesz, ha te leszel a következő? (És rajtam kívül senki sem kel védelmedre? [........../.])

maroz 2017.03.09. 10:22:27

@Bell & Sebastian: Igen, errol beszelek. Te osztalyhovatartozast illetoen burzsujnak tunsz, es mint olyannak roppant eros az osztalytudatod. Mindent azon keresztul nezel, es ez teszi ertelmetlenne koztunk a barmifele parbeszedet, hiszen en nem tartozom a te osztalyodhoz. Az atnevelo tabor, amiben vagyunk szerintem nagyon hamarosan elhozza az osztalyalapu tarsadalmat, es en magamat egyreszt kenyszerbol masreszt meggyozodesbol nem a te osztalyodba pozicionalom. Egeszen egyszruen az van, hogy masok az erdekeink, igy a jorol es a rosszrol is zommel maskent velekedunk es ez csak fokozodni fog.

Robinzon Kurzor 2017.03.09. 12:28:23

@bbjnick:

Haladjunk visszafelé: ebben az országban bárki lehet a "következő", akár te, akár én.
Most éppen egy talán 1%-os pártocska vezetőinek karaktergyilkolása folyik. Akik nem csaltak, nem plagizáltak, csak a hatalom be van szarva tőlük.
És nem látom, hogy bárhol megvédenéd őket.

László Petra "védtelen családanya" minőségében gyereket meg karjában gyereket tartó apát rúgott (tudom, utóbbi véletlenül nem sikerült neki, tehát azonnal szentté kell avatni). Nyilván nála sem azt kell nézni, hogy mit tett, hanem kell kreálni egy teljesen hamis kontextust, amiben a csaló Schmitt nem is csalt, a rugdosó László Petra nem is rugdosott...

És hogy Schmitt "megvédte" a doktoriját... tényleg ez lenne a bizonyíték, hogy a szó szerinti egyezés dacára mégsem másolta az egészet (másolták neki), hanem ő írta, a saját okos kis fejéből?

Ezt te sem hiszed el magadnak.

Bell & Sebastian 2017.03.09. 12:46:19

@maroz: Egészében és részleteiben is téves diagnózis, mert se nem gazdag, se vagyonos, se kizsákmányoló nem voltam / vagyok, még osztályharcos kritériumok szerint sem.

Do not free the camel of the burden of his hump; you may be freeing him from being a camel. / G. K. C. /

maroz 2017.03.09. 15:57:34

@Bell & Sebastian: Hat, az elbeszeleseid szerint szaz szazalekban annak tunsz, es en abbol tudok dolgozni. Azt meg talan te nem tudod, hogy nalam hol vannak meghuzva az osztalyharcz hatarvonalai.

Jean Sol Partre 2017.03.09. 16:05:53

@bbjnick: "És rajtam kívül senki sem kel védelmedre"

de hát nagyon sokak védelmére nem keltél, pedig alkalom lett volna bőven

Bell & Sebastian 2017.03.09. 16:27:23

@maroz: A teve púpjánál - gondolom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.10. 04:31:02

@Robinzon Kurzor:

. . . . .. . . . . . . . . . . ,.-‘”. . . . . . . . . .``~.,
. . . . . . . .. . . . . .,.-”. . . . . . . . . . . . . . . . . .“-.,
. . . . .. . . . . . ..,/. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ”:,
. . . . . . . .. .,?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .\,
. . . . . . . . . /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,}
. . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:`^`.}
. . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:”. . . ./
. . . . . . .?. . . __. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . :`. . . ./
. . . . . . . /__.(. . .“~-,_. . . . . . . . . . . . . . ,:`. . . .. ./
. . . . . . /(_. . ”~,_. . . ..“~,_. . . . . . . . . .,:`. . . . _/
. . . .. .{.._$;_. . .”=,_. . . .“-,_. . . ,.-~-,}, .~”; /. .. .}
. . .. . .((. . .*~_. . . .”=-._. . .“;,,./`. . /” . . . ./. .. ../
. . . .. . .\`~,. . ..“~.,. . . . . . . . . ..`. . .}. . . . . . ../
. . . . . .(. ..`=-,,. . . .`. . . . . . . . . . . ..(. . . ;_,,-”
. . . . . ../.`~,. . ..`-.. . . . . . . . . . . . . . ..\. . /\
. . . . . . \`~.*-,. . . . . . . . . . . . . . . . . ..|,./.....\,__
,,_. . . . . }.>-._\. . . . . . . . . . . . . . . . . .|. . . . . . ..`=~-,
. .. `=~-,_\_. . . `\,. . . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . .`=~-,,.\,. . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . . . . . . . . `:,, . . . . . . . . . . . . . `\. . . . . . ..__
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .`=-,. . . . . . . . . .,%`>--==``
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _\. . . . . ._,-%. . . ..`\.

annamanna 2017.03.10. 05:59:07

@bbjnick: @Jean Sol Partre: @Robinzon Kurzor: Valamelyikőtök átélt már karaktergyilkosságot? Személye ellen irányuló hazug lejáratást? Ahol senki sem állt ki érte?
Csak azért, mert nem ártana tudni egyáltalán, hol kezdődik a hamis lejáratás. Schmitt Pálnál? László Petránál? A Momentumosoknál? Erika néninél? Erika néni karaktergyilkos vagy Erika nénit karaktergyilkolják?
Miért vált célponttá Schmitt Pál, László Petra, a Momentumosok, Erika néni?

Robinzon Kurzor 2017.03.10. 12:29:17

@bbjnick:

Nem mintha nem lett volna nyilvánvaló, hogy semmi értelmeset nem fogsz tudni válaszolni.

A jó hír az, hogy valószínűleg pontosan tudod: Schmittet azért lehetett ennyire megszívatni (amikor azt hazudta, hogy de legalább a "Következtetések" fejezetet, azt már istenbizonytényleg ő írta), mert fingja sem volt arról, hogy mennyi volt a másolt tartalom a doktorijában.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.03.10. 20:10:32

@Robinzon Kurzor: Bocsánat, hogy beleszólok, de én úgy látom, nem a Schmidt-doktori ítéletéről van szó, hanem az ezzel kapcsolatos "metodikáról".
Szóval, Kurzor, nem a "smittelés" van itt védve/megkérdőjelezve, hanem más. @bbjnick részéről az értetlenkedés tökéletesen jogos ezáltal.
Kérlek, vedd tudomásul, hogy "egyrészt" ezzel szemben Göncz Árpád "vamzer" köztársasági elnökségével szemben pusztán egy füttykórus szólt, és azt is eléggé elcsendesítették, még orbán előtt, úgyhogy hátrébb az agarakkal.

maroz 2017.03.10. 20:26:02

@Mihint: Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi ez a marhaság. bbjnick lehülyézett, tőle nem tudtam meg, de hátha te: mi az, ami miatt itten fel kéne háborodni a budai zsúrfiú kapcsán? Eskü, hogy nem értem.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.03.10. 20:45:40

@maroz: pedig nincs semmi komoly. bébéjé lehüjézett, remélem, túléled ;-) amúgy, a fiatalka lelkesülés, egy kis pénzzel megsegítve, és előáll a momentum. ;-)
Egyébként semmi komoly, élek, amennyire lehet. Adatokat gyűjtök, aminek alapján lehet is valamit írni.
Visszajövök még :)
www.youtube.com/watch?v=HG3W37bxuqg

maroz 2017.03.10. 21:59:24

@Mihint: Akkor ezek szerint minden rendben. :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.03.10. 22:06:01

@maroz: Jó is lenne :) szinte semmi nincsen rendben, na dehát csak nem leszünk munkanélküliek hirtelen ;)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.03.10. 23:03:33

@maroz: Édes öregem, nem úszod meg a "mindenható beavatkozást" :) ezt hallgassad meg, oszt mondjál rá valamit. Kortárs, meg ilyesmi, és "csinálni" is akar valamit, oszt' meg a mainstream:

www.youtube.com/watch?v=8Aj1Tddo2P0

maroz 2017.03.11. 06:46:16

@Mihint: Sajnos alkalmatlanra pazarolod. ;)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.03.11. 08:06:28

@maroz: Na ja, meg a maligán :) amúgy tudok ám józanul is hozzászólni, csak az nehezebb ;-)

maroz 2017.03.11. 09:17:12

@Mihint: Olyan bő tíz évvel ezelőtt úgy jártam, hogy háromszor álltam meg felnyitni a motorháztetőt, mert valami olyasmit hallottam, mint amikor az ékszíj elkezd széthasadni és veri az akármit. Negyedik indításra jöttem csak rá, hogy előző nap a gyereknél volt az autó és benne felejtette Ravel Boleróját a lejátszóban, ami komilfó elindult ótomatikus lejátszásban. A hallásom azóta nagyon sokat romlott, szóval nekem a csapágyas mosógép is ugyanúgy szól, mint ez a kedves hölgy, akit te belinkeltél. ;)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.03.12. 15:58:05

@maroz: Azt akarod mondani, hogy nem "botfülű" vagy ilyesmi vagy, hanem egész egyszerűen nulla a zenei érzéked? Avagy kérdezhetném kissé nagyképűen azt, hogy neked hiányzik egy érzékszerved, nem tudod, hogy mi az a "zenei anyanyelv", jól értem?
Mert azt vágom, hogy nem kívánsz több "zenével elmondható tartalmat", erre tökegyedül rájöttem. Csak belegondolni is kissé elborzasztó volt ebbe számomra.

maroz 2017.03.12. 21:19:07

@Mihint: Ez egy fogyatek, elbasztak az orvosok, ez van. Gondolom egy benat sem rugnal seggbe azert, mert nem tud szepen polkat jarni. Degenerativ, meg egy par ev, es semmit se fogok hallani.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.03.13. 07:08:41

@maroz: Ez kemény. Nem akartalak megbántani.

maroz 2017.03.13. 07:31:20

@Mihint: Ugyan már, ezzel én vígan megbékéltem, ezt dobta a gép, ez van. A kemény az lenne, ha nem lenne kemény, de amíg áll, mint a fagyott kutya lába addig minden más le van szarva. ;))

Robinzon Kurzor 2017.03.13. 15:16:20

@Mihint: " én úgy látom, nem a Schmidt-doktori ítéletéről van szó, hanem az ezzel kapcsolatos "metodikáról""

Nos, akkor rosszul látod.

bbj szerint Schmitt doktorija -- egy apró formai hibát leszámítva, amire ráadásul akkor nem is hívták fel a figyelmét szegénynek -- rendben volt.
Saját munka, a betöltött funkcióból már eleve következő mély tudás ... és sikeres volt a védés is, tehát bbj szerint kétség nem férhet ahhoz, hogy ez egy tisztességes doktori volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.03.13. 15:55:31

@Robinzon Kurzor:

"bbj szerint kétség nem férhet ahhoz, hogy ez egy tisztességes doktori volt" --- írod.

No, ezt ugyan hol írhatta bbj?

annamanna 2017.03.13. 17:25:38

@maroz: Ha ilyen jó a hallásod, akkor te vagy az én emberem. Hallgasd már meg ezt lécci, és mondd meg, mit hallasz a végén a levezető elnök szájából, mert én azt, hogy "Tisztelt Torgyán! Tisztelt Országgyűlés!" De ez lehetetlenség, ugye: index.hu/video/2017/03/13/orban_a_jobbiknak_onok_egy_csicskapartot_csinaltak/

maroz 2017.03.13. 20:26:42

@annamanna: Én a megtippelőset játszom: ha tíz szóból hallok hármat akkor kitalálom a mondatot. Az esetek 95%-ában működik. Az igazi élmény viszont a maradék öt százalékban van. ;))

annamanna 2017.03.14. 05:12:18

@maroz: Érdekesek ezek a szótévesztések. Torgyán már nincs a parlamentben, de a vigyora visszanézett:

"Egyszerre valami furcsát pillantott meg oldalt, egy fa alatt. Meghökkent, de aztán ráeszmélt, hogy amit lát, nem egyéb, mint vigyorgás.

"A Fakutya vigyorog - gondolta. - Végre valaki, akivel beszélgethetek."" mek.oszk.hu/00300/00348/html/alice08.htm

www.youtube.com/watch?v=2VtIoNBXJD8

Robinzon Kurzor 2017.03.17. 22:29:59

@Mihint:

Helyesbítek: bbj szerint Schmitt doktorija tisztességtelen volt, de ennek ellenére foggal-körömmel azt bizonygatta, hogy rendben volt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.03.19. 19:23:21

@maroz: A kurvaanyád, tudtam, hogy kúrod magad, Hermafrodité!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.01. 22:20:45

"Balliberális, vagy legalábbis Orbán-ellenes (magyarul: Simicska-tulajdonú) lapok öles interjúkban kérdeznek alá az új üdvöskének, nem múlik nap, hogy valamely címlapról ne nézne áthatóan a szemünkbe az új politikai Győzike."

Hát igen, ez történt most is.
index.hu/belfold/2017/05/01/a_momentum_be_akarja_inditani_magat_es_magyarorszagot/

Jól látom, hogy Bencsik Gábor, független véleményformáló megtalálta a helyét a Magyar Időkben? És mi van a Mandínerrel?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.23. 20:32:56

Milliókat tettek zsebre.
www.origo.hu/itthon/20170523-az-atv-ben-vallotta-be-a-momentum-mozgalom-hogy-igazat-irt-az-origo.html
"Az Origo korábban arról számolt be, hogy a Momentum tagjai egyetemi tanulmányaik alatt komoly pénzeket tehettek zsebre a Hallgató Önkormányzatokban. A cikk egyébként a Soros György által fenntartott Átlátszó összesítésén alapult.

Nem sokkal az Origo cikkének megjelenése után a Momentum elnöke, Fekete-Győr András berontott az Origo szerkesztőségébe és ott felelősségre próbálta vonni az Origo újságíróját, aki a cikket írta. A rendszerváltás óta nem történt olyan, hogy egy politikai párt bármely tagja ilyen támadást intézzen a sajtószabadság ellen, és újságírókat vegzáljon. A betörés hátterében az állt, hogy a Momentumnak nem tetszettek a pénzügyi botrányaikról szóló cikkek."

spiler.blog.hu/2017/05/23/a_momentum_bevallotta_hogy_az_origo_cikke_minden_fobb_pontban_igaz
"Mészáros Antónia: Az egy nemtelen támadás, amikor az Origo levezeti, hogy különböző Momentum-vezetők korábban a Hallgatói Önkormányzatok kötelékében milyen pénzeket, egyébként általában millió fölötti összegeket tettek zsebre?

Orosz Anna: Én azt gondolom, hogy abszolút, itt az történt, hogy vannak momentumosok, akik amikor egyetemre jártak, akkor részt vettek a Hallgatói Önkormányzatok tevékenységében, amiben én egyébként semmi kivetnivalót nem látok. Az, hogy milliókat kerestek, az egyszerűen a tények egy ferdítése, itt nagyjából havi harminc-negyven-ötvenezer forintos ösztöndíjakról beszélünk. (…)

Mészáros Antónia: Tehát ez az összesen 16 millió forint, ami néhány emberhez kötődik, ez 30-40 ezer forintokból jött össze.

Orosz Anna: Így van...

Mészáros Antónia: Egy-egy ember neve mellett is egy-két milliós összegek szerepelnek, akkor az összeg nem stimmel vagy olyan sokáig járt az illető egyetemre, hogy így a havi harmincezrekből egy idő után kijött ez?

Orosz Anna: Hát, két-három évig voltak HÖK-tagok, és a harminc-negyven ezer forint az a nettó összeg, az egymillió az meg egy ferdítés és valószínűleg a bruttó összeg.

(…)

Mészáros Antónia: ...itt tulajdonképpen nem a tények nem stimmelnek, hanem a körítés, tehát a beállítása mindezeknek? Ezért nem perelnek, mert az összegek egyébként stimmelnek, meg a pozíciók stimmelnek, csak az, ahogy tálalja mindezt az Origo, az az, amit sértőnek éreznek?

Orosz Anna: Hát, leginkább azért nem perelünk, mert mi egy önkéntesen működő politikai szervezet vagyunk, ahol rengeteg ember munka mellett, tanulás mellett végzi a munkáját a Momentumban, és hogyha az Origo minden egyes lejáratócikke kapcsán pert indítanánk, akkor gyakorlatilag csak ezzel foglalkoznánk, holott nekünk nem ez a dolgunk."

annamanna 2017.05.24. 01:49:42

@Doomhammer: Ezen pöccentek be ennyire? www.origo.hu/itthon/20170517-milliok-momentum-mozgalom-hallgatoi-onkormanyzatok.html

Huh, ez súlyos. Semmi jót sem gondoltam róluk eddig; most véletlenül azt hittem, tényleg megbántották őket, és igazuk van, hogy rágalmazzák őket; de sajnos az egyetlen jóhiszemű gondolatom is tévedés volt velük kapcsolatban. :(

Vajon miért nem inkább büszkék arra, hogy a HÖK-ben is szereztek már tapasztalatokat?
Miért érezték ezt olyan súlyos sérelemnek, ami miatt balhézni kell?
Ha ezen megsértődtek, akkor tőlük semmi, de semmi, az égvilágon semmi jó nem várható.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.24. 13:26:18

@annamanna:
"Miért érezték ezt olyan súlyos sérelemnek, ami miatt balhézni kell? "

Nem tudom, megsértődtek-e. Az biztos, hogy a Fidesz-szócsövek mind róluk írnak. Ami fontos azután, hogy az újabb népszavazási kezdeményezéseiket elkaszálták.

De mint tudjuk, mindenfajta publicitás csak egy rocksztárnak hasznos.

annamanna 2017.05.25. 14:58:01

@Doomhammer: Elég látványosan megsértődtek.
Pedig elvileg hasznos munkáért kaptak munkabért.... vagy mégsem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.25. 17:51:57

@annamanna:
Eljátszották, hogy megsértődtek, erre a lapok írtak róluk.
Mint egy sikeres színészi teljesítményről.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.30. 19:26:58

Fekete-Győr annyira el van távolodva a dolgozók széles tömegeitől, hogy nem tudja, mennyi egy liter tej ára és a barátnőjével németül beszél.

www.lokal.hu/2017-05-fekete-gyor-andras-provokaciobol-jeles/
"Talán ezért is van, hogy egy korábbi, a mandiner.hu-nak adott interjúból kiderült: fogalma sincs, mennyibe kerül egy liter tej (120 és 180 forint között tippelt). Magánéletéről keveset tudni, de azt igen, hogy korábban egy szingapúri, most pedig egy francia lány a barátnője. Utóbbival németül beszélnek."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.31. 17:08:34

Annyira megijedtek attól, hogy Fekete-Győr bement az Origóhoz, hogy a nemzeti konzultáció csepeli fórumára furcsa előéletű kopaszokat hívtak.

444.hu/2017/05/31/nemeth-szilardek-hivtak-csepelre-az-izom-fedonevu-k-konrad-ceget-a-pest-megyei-rendorseget-is-az-o-vallalkozasa-vedi
"Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke Csepelen, a Kis-Duna mellé tervezett birkózócsarnokkal kapcsolatos sajtótájékoztatója után válaszolt a múlt pénteki Rogán-fórumot védő biztonságiakkal kapcsolatos kérdésekre is.

Kedden írtuk meg, hogy egy csapat különös ember védte a nemzeti konzultáció utolsó fórumát. A rendezvényen dolgozó biztonsági cég ügyvezetője K. Konrád, akit "Izom" fedőnéven ismer a titkosszolgálat. A Dózsa György úton fehér Mercedesével karambolozó M. Richárd és K. Konrád ellen ugyanabban az ügyben folyt titkos nyomozás az év elején. Mindketten egy korrupt rendőrök elleni akcióban kerülhettek az elhárítás látókörébe."

annamanna 2017.06.01. 02:42:08

@Doomhammer: Tehát elítélt bűnözők védik a kormánytagokat és a rendőrséget. A félelemkeltő ellenségtől. A lakosságtól.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.06.01. 06:54:16

@annamanna: Tiltja a törvény?

Nem?

Akkor minden rendben, nincs itt semmi látnivaló.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.01. 08:42:29

@annamanna:
Csak óvatosan az olyan megfogalmazásokkal, hogy "elítélt bűnözők".

M. Richárdot, a Váci úti száguldozót ítélték el jogerősen 8 évre.

www.blikk.hu/aktualis/racs-mogott-maradnak-a-maffiozok/tb5jx9w

Van ez az irodalmi mű, ami leírja egy M. Richárd (kitalált alak) tetteit.
www.magyarmaffia.eoldal.hu/cikkek/a-magyar-maffia/a-fekete-sereg.html

K. Konrád, alias Izom, aki a Fidesz-rendezvényt védte a brutális Fekete-Győrtől nem volt elítélve ebben a perben. Ő úgy került a képbe, hogy az M. Richárddal közös cégének egy luxusautóját ellopták. Ők nem lacafacáztak, hanem egy rendőr haverjukon keresztül megszerezték az adatait annak, akit a kocsi ellopásával gyanúsítottak és meggyőzték, adja vissza. Vissza is adta.

Amit a rendőr csinált, az persze illegális. Azonban ez alapján nyugodtan feltételezhető, hogy egy hasonló rendőrhaver a maga adatait kéri le valami rendszerből, ha sokat ugrál.

Úgyhogy óvatosan a megfogalmazásokkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.01. 15:09:08

Fekete-Győr egy náci. Aláírásgyűjtést!

www.origo.hu/itthon/20170601-kover-unios-tagsagunk-letkerdes.html
""A nácik hatalomra jutását ábrázoló filmekben visszatérő motívum, amint ilyen "öntudatos legénykék" járják a szerkesztőségeket, hogy "rendet csináljanak" - ezt mondta Kövér László a Momentum Mozgalom Origóba való betöréséről. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.09. 22:28:24

Létezik egy Momentum mozgalom Nagy-Britanniában is.

www.peoplesmomentum.com/

Tiszta vörösök.

Talán nem véletlen az egybeesés.
süti beállítások módosítása