Az olimpiáról és a Fidesz bedobott törülközéjéről
2017. február 23. írta: kiss.brigi

Az olimpiáról és a Fidesz bedobott törülközéjéről

torulkozo.jpg

Elképesztően szomorú vagyok azóta, hogy szerda este a Corvinus nagyelőadójában Gundel Takács Gábor felolvasta a magyar olimpiai pályázat visszavonásáról szóló hírt. Éppen túl voltunk az első olimpiáról szóló érdemi vitán Fürjes Balázs kormánybiztos és Fekete-Győr András, a népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom elnöke között. Már a közönség kérdezhetett, de alig, hogy elhangzott az első kérdés, jött a hír: visszalépünk.

A rendezvény ezen a ponton sem ért véget, Fürjes Balázs és Fekete-Győr is azonnal reagált a fejleményekre: előbbi megismételte a vita alatt is hangoztatott érveit, miszerint az egységes ellenfeleinkkel szemben egység nélkül értelmetlen végig vinni a pályázatot, utóbbi pedig gyávának nevezte az illetékeseket, amiért megfutamodtak a népszavazás elől.

Az a helyzet, hogy Fekete-Győr Andrásnak szerintem is igaza van: ami most történik, és ami eddig történt, az leginkább azt bizonyítja, hogy a Fidesz (vagyis Orbán Viktor) gyáva.

Gyáva volt, amikor nem maga kezdeményezett népszavazást az olimpiáról hónapokkal, akár évekkel korábban, mert láthatóan nem érdekelte az oly sokat hivatkozott emberek véleménye a kérdésben, vagy eleve félt a vereségtől. (Sőt: még egy alibi nemzeti konzultációt sem csinált az ügyben.)

Gyáva volt, amikor a Momentum népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtése alatti egy hónapban nem ült le az olimpiát ellenzőkkel, az illetékes hivatalos személyek nem adtak interjúkat, nem nyilatkoztak az ügyben, egyszerűen nem álltak ki az olimpia mellett, hanem átengedték az egész nyilvánosságot az olimpiát ellenző hangoknak.

És gyáva most is, amikor annyira megijedt a bűvös, 266 151-es számtól, hogy meg sem próbált az olimpia mellett érvelni, maga mellé állítani a közvéleményt, hanem inkább bedobta a törölközőt az első akadálynál.

Utóbbi különösen annak fényében ironikus, hogy a világ legjobb sportolóit szerettük volna vendégül látni néhány hétre, akik viszont nem lennének a világ legjobbjai, ha nem lett volna kellő kitartásuk ahhoz, hogy tűzön-vízen át küzdjenek a céljaikért, és feladták volna a versenyeket csak azért, mert nem lejtett nekik a pálya.  

*

Pedig a szerdai corvinusos vita Fürjes Balázs és Fekete-Győr András között számomra például épp azt mutatta, hogy igenis zavarba lehet hozni a még oly határozott Momentum-vezért is, és igenis lehet normálisan érvelni az olimpia mellett, amivel akár a kérdésben bizonytalanokat is meg lehetett volna győzni az ügynek.

Csakhogy az elmúlt egy hónapban a kormányoldal és a pályázat hivatalos személyei inkább hallgattak, és ami az olimpiapárti táborból átütötte a szélesebb nyilvánosságot, az nagyjából kimerült a béna hazaárulózásban, amivel valószínűleg inkább tüzelték az olimpiaellenes tábort, minthogy meggyőztek volna bárkit is az olimpia támogatásáról.

Fürjes Balázs szerint – mint azt a Mandinernek kérdésre elmondta – nem változtatott volna a helyzeten, ha nem tartanak szilenciumot az ügyben az elmúlt hetekben.

Szerintem ebben nincs igaza. Igenis számított volna, ha emberek millió nem csak az egyik oldal álláspontját és érveit ismerik meg, ellenvélemény nélkül. Ha valamivel, hát akkor ezzel éppen a Fidesznek (és csatolt részeinek) kellett volna tisztában lennie, hiszen saját politikája is jócskán a közbeszéd tematizálására és „a pillanat uralására” épül. Itt most viszont nem csak a kezdeményezést engedték ki a kezükből, hanem aztán az egész ügyet átengedték az ellenfeleiknek.

Nem a népszavazási kezdeményezésen bukott tehát el az olimpia. A Momentum Mozgalom csak tette, amit jónak látott és amihez érdeke fűződött. Nem is a „régi” baloldalon, akik egyébként is tojástáncot jártak az ügyben ahhoz igazodva, hogy éppen mit véltek politikai érdeküknek. Utóbbiakra kár is a szót vesztegetni.

*

Az olimpia ügye azon bukott el, hogy a Fidesz (vagyis Orbán Viktor) és az olimpia kapcsán bármilyen szinten is döntési helyzetben lévők nem mertek érdemben beleállni az olimpiával kapcsolatos vitákba. Pedig éppen az olimpia „nemzeti ügy” volta indokolta volna, hogy nyíltan beszéljük meg az azzal kapcsolatos kérdéseket, kételyeket, majd ezt követően döntsék el az emberek, hogy a pro és kontra érvek fényében akarják-e vagy sem.

Mert ahogy írtam korábban: az olimpia tényleg egy olyan nemzeti kérdés, ahol – olimpiapártiként is ezt gondolom – helye lett volna a népszavazásnak. Még most is helye lenne, ha szerdán az illetékesek nem futamodnak meg, ha nem félnek attól, hogy ezúttal esetleg alulmarad a véleményük.

Mert a közhiedelemmel ellentétben előfordult már olyan, hogy alig fél évvel az olimpiáról szóló döntés előtt egy kandidáló városban népszavazást tartanak az ötkarikás játékokról. Ez történt 2003 februárjában Vancouverben, ahol aztán az emberek a pályázat mellett voksoltak, a kanadai város pedig néhány hónappal később, az év júliusában elnyerte a 2010-es téli olimpia rendezési jogát.

Lehetett volna nálunk is valami hasonló. De mi inkább feladtuk a versenyt, mert féltünk a vereségtől. Pedig nem csak a győzelem a fontos - ha valamire, akkor erre éppen a sport (és az olimpia) tanítja meg az embert.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5412284813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Tamasi 2017.02.24. 11:12:00

@VaradiJanos:
Vicces ahogy le gendersemlegesezel 266151 embert.

Sascha Braun 2017.02.24. 11:13:53

@bbjnick: Tökéletes összefoglaló, maga a poszt említésre sem méltó, az első komment mindent elmond, amit a helyzetről tudni érdemes. Adott egy újabb kétes politikai csoportosulás, ami felbukkant a baloldal pöcegödréből és nagyon szeretne jövőre bejutni a parlamentbe. Úgyhogy találtak egy kamu ügyet, aminek a kapcsán jól fel lehet hergelni a demagógiára éhes pesti proletár réteget. Jól eltervezték, ügyes indulás, megdöbbentően erős média-hátszél (lásd Index, ahol 4 óránként jöttek az egekbe magasztaló cikkek a szakállas fiatal gyerekről, aki majd elhozza az új rendszerváltást) Szóval minden adott volt, hogy innentől fogva a választásokig folyamatosan hergeljék az embereket. Most, hogy összegyűjtek az aláírások, most jött volna a "legjobb rész", a népszavazásig tartó 4-5 hónapnyi permanens uszítás, médiaszereplés, plakátolás, amiben nyilvánvalóan lubickoltak volna a srácok. Hetente egy címlap, interjú, "ellopják a jövőnket"-ezés, vagyis országos ismertség. Erre mi történik? A Hitlernél és Kim Dzson Un-nél is ezerszer véresebb, totalitáriusabb és elnyomóbb diktatúra simán belátja, hogy a prolik nem akarnak olimpiát, úgyhogy egyszerűen visszavonja a kezdeményezést. A kis Soros-gyerekek meg ott pislognak most elanyátlanodva, ahogy látják elúszni a hírnevet, meg a heti Kálmán Olgás interjúkat, HVG-címlapokat, vezércikkeket. A szakállas kisgyerek most jött rá, hogy egy hónap múlva ő már nem lesz senki, csak az a hőzöngő hülyegyerek, aki esetlenül egyensúlyozott a kamerák előtt a kis dobozkáival és elárulta a nemzeti ügyet. Utolsó kétségbeesésükben még gyáváznak egy sort, amiből azonnal kiderül, hogy valójában egyáltalán nem az olimpia megakadályozása volt a cél, hanem az arról szóló népszavazás és főleg a kampány, ami megágyazott volna a jövő évi választásoknak, a hőzöngő birkák saját karámba való terelésének. Így már necces lesz az az 5%

wolves84lb 2017.02.24. 11:19:55

@Jakab.gipsz:
"Ezt a gondolkodást és építést, intézték el helyettünk ezek a Momentumos és NOlimpiás zöld kabátos ki gecik. De legalább azt is tudjuk kik és hányan vagytok.
"

Ezt már írtad másik blogon is...fejtsd már ki bővebben pls...kis ávh-s leszármozottkám :) Majd a birkamenet megmutassa, mi?

wolves84lb 2017.02.24. 11:30:15

@DR. Smit Pal: gondolom, te sem vagy senkinek a sokadik nikkje, ugye? Ha megérnéd a fáradtságot, megkeresném tegnapról, mert ezt így már olvastam...tippelnék batyufaszra, esetleg dunantuli gyerekre...

wolves84lb 2017.02.24. 11:31:56

@zenitó: még egy sokadnikk...szintén tegnapról, szintén zenész...hányat ástok még elő, seggfejek?

wolves84lb 2017.02.24. 11:35:22

@FILTOL: na, már a hozzád hasonló öreg trollokat is be kell vetni?
Hátha te megérted, bár kétlem, hiszen fideszzombi vagy, de hátha: azt szerettük volna az aláírásunkkal elérni, hogy a NÉP szavazhasson arról, legyen-e olimpia nálunk. Érted? Nem orbán geci viktor, nem tarlós fideszzombi pistike és borkai gerinctelen zsoltika...hanem MI, a NÉP.

wolves84lb 2017.02.24. 11:38:17

@Kivlov: továbbra is csak 800millióról van szó, illetve tavaly nem olvastam tőled ilyeneket, amikor ennek a 800milliónak a sokszorosát baszták el a migri-szavazásra. Ami, mint azóta is látjuk, teljesen felesleges volt. Akkor nem ugattál, ugye, fideszzombi?

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:38:40

@zenitó: Ha ennyire zavar, miért nem kezdesz el te aláírásokat gyüjteni ellene?

VaradiJanos 2017.02.24. 11:39:14

@István Tamasi: ferdíthetsz nyugodtan, úgyis csak a csűrés-csavarás a fajtád erőssége. Nyílván nem a 260e-t gendersemlegeseztem le, hanem az őket sikeresen manipuláló bagázst.

csorsza 2017.02.24. 11:40:03

@István Tamasi: Pontosan. Az érdekes az, hogy ezt valószínűleg ő is érezte, és szerintem egyáltalán nem bánja ezt az aláírásgyűjtögetést.
Win-win:
Viktor kihátrálhatott belőle, megmutatva, h mennyire figyel a nép szavára (na jó, ez csak bullshit), ellenzék meg örülhet egy sikeresnek mondható akciónak végre.

Ellenzéknek az persze szívás, h a sikeres akció egyszeri marad, mert Viktor lezárta a témát.

És ennyi. Jönnek majd új álmok, új projektek.

VaradiJanos 2017.02.24. 11:40:24

@István Tamasi: Ahhh, mekkora nàciveszély nyivákolás lenne ötven index blogon azonnal ha vki gyűjtene a maccabi kirekesztő izé ellen.

VaradiJanos 2017.02.24. 11:41:33

@wolves84lb: ez az egyetlen érved? Nickeket elemzel? Nem mindegy, te életképtelen?

wolves84lb 2017.02.24. 11:43:06

@BALTAZÁR: annyi eszed van, mint egy nyeletlen baltának...zár ide vagy oda.

Az ugye nem jut eszedbe, hogy ha esetleg megkaptuk volna, akkor még a 18as választások előtt meg lett volna kötve jópár szerződés, titkosítva, stb, amit a köv kormányoknak is be kellett volna tartaniuk? Nem, ugye? Idáig nem terjed a fantáziád...csak nyomod te is a hivatalos fideszmantrát.

wolves84lb 2017.02.24. 11:44:35

@ogli dzsí: na, te most jutottál el a szűrés-szintre nálam. Sajnos még csak vicces sem vagy, mint a többi fideszfasz...

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:45:28

@Buchhalter: Amíg milliárdokat talicskáznak ki egyesek a közvagyonból, addig nem hiszem, hogy az a legnagyobb probléma, hogy a MoMo-nak honnan volt pénze a kampányra.

A Kétfarkú Kutyáéknak például én is adtam pénzt a kampányaikra, és ezután is fogok.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:47:34

@ogli dzsí: Messze van az államférfitól. Leginkább vakok között félszemü a saját szemétdombján.

morph on deer 2017.02.24. 11:47:53

@csorsza:
"Mégis, mi lenne az, aminek örülni tudna az ún. demokratikus ellenzék? Konkrétan, ebben az ügyben?"

Az milyen, hogy például azelőtt rájön minderre, mielőtt elcsesznek pár tízmilliárdot rá - totál feleslegesen?
Ennek azért valamivel jobban lehetne örülni, nem gondolod?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 11:48:24

@csorsza: Azt nem tudom, hogy a demokratikus ellenzék mindek örülne. Azt tudom, hogy én annak örültem volna, ha a nép dönthet az olimpiáról. Eleve a fidesz szerint a többség támogatta, csak egy elszigetelt kisebbség, aki nem. Most akkor Viktor a többség akarata ellenére visszavonta a pályázatunkat? Ez helyes? És ne tévedjünk, ez a döntés nem az ellenzéké, vagy a Momentumosoké, vagy Sorosé, vagy éppen ki az ellenség. Ez Viktor döntése volt, szemben az olimpiát óhajtó többséggel.

wolves84lb 2017.02.24. 11:51:06

@csorsza: vagyis akkor szerinted orbán egyedül döntötte el, hogy rendezzünk olimpiát, és utána egyedül döntötte el, hogy mégse. És szerinted ebben minden rendben van.

Hogy kérdésedre válszoljak: annak örült volna a demokratikus ellenzék, ha a demokrácia szabályai szerint viselkedett volna ez a főgeci, és ha megvannak a kellő számú szavazatok, kiírja a népszavazást, hogy megtudjuk, ki hazudik: ő vagy mindenki más.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.02.24. 11:53:34

@Csuvakka a migráns vuki: A lopás lehetősége volt fontos. És az fontos Orbánnak. Kellenek az ilyen nagyberuházások, "
akkor jól értem? 2024ben is Orbán lesz kormányon?
azt hittem addigra elzavarja a momentum:)))

@wolves84lb: érdekes Nolimpia néven futott az egész, vagyis a CÉL, h ne legyen...hát nem lesz.
ja hogy még lett volna tervben 213.567 db ilyen blogbejegyzés a kampányra? pech...

csorsza 2017.02.24. 11:53:41

@morph on deer: ez a rendszer működési vesztesége. A projekt teljes bekerülési ktg-hez képest (ami n x 1000 milliárd Ft, ahol n tart a végtelenbe...) elhanyagolható.
Nem lehet egy ekkora projekt kommunikációját, felépítését elintézni 2 millióból. Te sem tudnád.

wolves84lb 2017.02.24. 11:54:39

@csorsza: csakhogy viktor nem a nép miatt hátrált ki - egy szóval sem említett ilyesmit. A politikusok miatt hátrált ki - merthogy nincs konszenzus...le se szarja ő az embereket.

wolves84lb 2017.02.24. 11:55:31

@VaradiJanos: mi ellen kéne érvelnem, fideszgeci? Ellened, kis gendersemlegeském?

sas70 2017.02.24. 11:55:42

@Tom66: Nekem a nemzeti öntudat nem "felülről" ránk öntött cukormáz, hanem egy mindennapi érzés. Az életem elvitathatatlan része, még akkor is, ha lehazaárulóznak, mert nem értek egyet, az aktuális politikai ámokfutással. A nemzet nagysága nem abban mutatkozik meg, hogy olimpiát rendezünk, hanem abban, hogy úgy élünk, úgy teljesítünk a mindennapokban, az élet minden területén, hogy példák legyünk és felnézzenek ránk, más nemzetek is!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.02.24. 11:56:06

@wolves84lb: a főgeci helyett az orsz.gyülés aés a fővárosi kgy. együttesen, az ellenzéki pártok segitségével - szavazataival - döntöttek a pályázat beadásáról.
tudod....a képviseleti demokráciában ez helyénvaló...
dehát a Mo. magának demokratikusnak hazudó fajtátok ezt is hazugságokkal maszatolja tele.

wolves84lb 2017.02.24. 11:57:58

@FILTOL: persze-persze...egy régi fikanikktől ennél többet vártam volna...hát már ti sem vagytok a régiek, csak batyufasz hozza a szintet...

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:59:59

Nagy általánosságban a hazaárulózás komolyan nagyon vicces, mikor ráhúzzák olyan esetekre, ha valaki nem ért egyet a kormánnyal. Belövi a szellemi szintet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.24. 12:00:54

Nem értem a problémát. A olimpiát ellenzők a túlzottan nagy költségek miatt teszik ezt - valószínűleg ebben igazuk is van.

A Momentum célja nem népszavazás kiírása volt az olimpiáról, hanem az olimpia meghiúsítása népszavazás útján. Ez már a NOlimpia névből is adja magát.

Akkor most miért is baj, hogy nem lesz egy jó drága népszavazás, miközben a céljukat is elérték (mármint hogy nem lesz olimpia)? Mert hát a kormány a visszalépéssel megtakarította az országnak egy népszavazás minden bizonnyal nem csekély költségét. Ez a baj?

wolves84lb 2017.02.24. 12:04:25

@FILTOL: haggyál már a faszságaiddal...a fideszes többségű parlament és főv.kgy azt is megszavazná, hogy anyád egy utolsó retkes román kurva volt, ha viktor királyod ezt kérné tőlük.

Ja, megszavazta ezt pár ellenzéki is? Hát basszuk be őket is a dunába, közvetlenül a fideszgecik után. Ez a ti bajotok...azt hiszitek, mi is az emberekhez ragaszkodunk - mint ti viktor királyhoz...hát nem. Pont leszarom horváth szemöldök csabát, vagy karácsony gergelyt, vagy bárkit...soha nem szavaztam egyikre sem.

Úh a jövőben engem ne fárassz ezzel a baromsággal. Főleg, hogy tarlós független tyutyu szerint 2 éve a nép MÉG nem tudott volna eleget a szavazáshoz, sőt, még az általan említett főv.kgy SEM.

csorsza 2017.02.24. 12:05:02

@Csuvakka a migráns vuki:
A nép döntött. Az a 261 ezer aláíró szerinted nem a nép?

Ne legyünk már álnaivak, vegyük már magunkat komolyan.
Van egy autokrata vezető, akinek vannak álmai, víziói. Ami jó, ha vannak, a kérdés, h mik ezek.
Az egyik ilyen álma az olimpia.
Ám, ehhez nincs meg a szerinte is kellő politikai és társadalmi támogatottsága, ami nélkül viszont kétes lenne a megvalósítás sikeressége.
Ezt belátta (éljen!), és úgy tűnik, lemondott róla (éljen!).
Örülünk, Vincent?

A többi csak kommunikációs rizsa, szócsata, szekértáborok és megmondóemberek gittrágása.

A politika pillanatnyi érdekek játéka, döntések születnek, aztán történik valami, és megváltozik a vélemény, a döntés iránya. Tévedés bármiféle következetességet számonkérni politikusokon.

csorsza 2017.02.24. 12:06:53

@wolves84lb: egy szóval sem említett ilyesmit? :))))))
Nem ment oda hozzád, megemlíteni ezt? :)) nahát....

Nem mindegy, mit említ? Azt említ, amit jónak gondol a politikája szempontjából. Ti meg figyelitek a szavakat, ahelyett, h a cselekedeteket figyelnétek és értelmeznétek.

wolves84lb 2017.02.24. 12:07:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem érzitek, mennyire szánalmas TŐLETEK, FIDESZGECIKTŐL a 800milliós költség miatti aggodalom? Mikor tavaly rendeztetek egy olyan népszavazást, ami többe került, mint amit a britek költöttek ÖSSZESEN a brexit miatti népszavazásukra? Ráadásul aminek semmilyen következménye nem lett? SEm itthon, sem külföldön.
Tényleg nem ment át, hogy ez kurvára kontraproduktív TŐLETEK, FIDESZGECIKTŐL?

wolves84lb 2017.02.24. 12:09:38

@csorsza: esetleg válaszolnál arra is, hogy akkor most ő találta ki (vannak álmai), és ő mondta vissza? (lemondott róluk) Ő EGYEDÜL?

Persze, vicceskedhetsz, lehetsz te az osztálybohócafideszfasz ezen a blogon, olyan még talán úgysem volt :))

Bobby Newmark 2017.02.24. 12:10:25

@Duplaxiii: Jaja, ha a Kedves Vezető úgy dönt, hogy torokra veszi a faszt, akkor az egészen biztos, hogy ő akarta így.

wolves84lb 2017.02.24. 12:11:06

@csorsza: de persze, a ti fideszes világotokban az teljesen természetes, ha az ország vezetője egy hazug pitiáner gyáva fasz...akinél természetes, hogy mond valamit, és mást csinál.

És lécci, gyere most majd azzal, hogy háddehátőpolitikusésagyurcsányishazudottkülönbenissorosgyörgy...

Buchhalter 2017.02.24. 12:11:26

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: írtam egy szóval is ,hogy hibátlan a Fidesz? Dete szíved szerint voksolnál a bukott MSZP-re a hakni bohockodó DK-ra meg a többi kis éhenkórász baloldali pártocskákra? Az LMP sokáig szimpi volt,de amikor felvázolták,hogy dupláznák a családi pótlékot és mindenkinek járna alanyi jogon ,plusz megint progresszív több sávos SZJA ami megint a középkeresetűeket nyomorítaná meg nálam elvágták magukat.Arról a legtöbb ellenzéki hallgat, hogy az ÁFÁ-val például mit csinálna és ez csak az egyik adónem a sok közül.Demagógia za van ezerrel.Különben azt látom,hogy az átlag ember fél attól ,hogy vajon milyen káosszal járna ha egy új balos kormány állna fel?Lerombolnának mindent mert amit a Fidesz tett az minden rossz volt?Például az EU hörgésére vissza csinálnák a rezsi csökkentést,mert némelyik kis párt már erről makog.

wolves84lb 2017.02.24. 12:11:44

@Bobby Newmark: :DDDDDDDDDDDDDDD

Kivéve, ha vlagyimir vlagyirimirovics a fasz gazdája :)

Buchhalter 2017.02.24. 12:14:38

@wolves84lb: alapból bunkó a stílusod, ne csodálkozz ha hamarosan kitiltanak innen is.A stílusod kritikán aluli.Ha ez a baloldal amit te képviselsz( magyarán ömlik ki a szar a szádbúl) akkor köszi szépen sok milliónyian nem kérnek belőled.Veled értelmesen ,ember módjára se lehet vitatkozni.Ezzel a hozzáállással menj a sarki kis kocsmába , de ne csodálkozz ha valaki a második beszólásod után kést vág a hátadba.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 12:17:42

@Buchhalter: Soha nem szavaztam a baloldalra, söt, a jobboldalra sem. Ami azt illeti, a magyar politikai palettának nevezett trágyahalomra semmilyen szinten nem voksoltam soha. De a MoMo kifejezetten elkezdett tetszeni!

csorsza 2017.02.24. 12:27:22

@wolves84lb: A végső döntés nyilván az övé. Ő a főnök, gondolom, ezt észrevetted. És az a típus, aki tud és mer dönteni. Gondolom, ezt is észrevetted már. Ez egyébként nem hátrányos vezetői tulajdonság, csak szólok...

Erről beszélek: ti magatok sem tudjátok, mit akartok. Legyen népszavazás, mert az az igazi! Ne legyen, mert sokba kerül! De legyen, mert ott aztán a nép elmondhatja igazán! Szerencsétlenek...

csorsza 2017.02.24. 12:28:19

@wolves84lb: Fasz vagy te, kis pöcs.
.......................................................................

VaradiJanos 2017.02.24. 12:29:23

@wolves84lb: de csúnyán beszélsz, zsidógyilkos-ivadék

VaradiJanos 2017.02.24. 12:32:01

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: és a gendersemleges manipulátirairokkal egyet nem értők fideSStrollozása nem vicces?

morph on deer 2017.02.24. 12:33:24

@csorsza:
"Nem lehet egy ekkora projekt kommunikációját, felépítését elintézni 2 millióból. Te sem tudnád."

Ez így igaz!
Két kis észrevétellel:

Még csak az előzetes előzetesének előkészítésénél tarottunk, a költségek jelenlegi szintjét semmi sem indokolja!

Nem 2 millió, nem 200 millió, még csak nem is 2 milliárd az, ami elúszott könnyedén - kézzelfogható eredmény nélkül! És ha nem állítják meg ezt a szerencsétlen megalomániás alvajárót, ki tudja, még mennyi megy el, mielőtt kiderül, nem mi nyertünk!

"..a Momentum Mozgalom álomgyilkosságot követett el. Nem drágállotta, hogy egyesek olimpiai álmainak meggyilkolásával törjön be a politikába .." tudtuk meg Orbántól.

Ébren nem lehetne?
"Egyesek" olimpiai álmaiért miért fizessen egy olyan ország lakóssága, amelyiknek legalább a harmada napi létbizonytalansággal szembesül?
Amikor "egyeseknek" olyan álmai is megvalósulatlanok nap mint nap, mint az elégséges meleg étel, fűtött és világos szoba, - a huszonegyedik században, abban az országban ahol 'szárnyal' a gaz(da)ság...

Állítólag.
Ilyen helyzetben én igenis sokallom a feleslegesen, merő hiúságból elszórt milliárdokat!

Valaki keressen már elő pár vekkert a dicsőséges 2006-os kormányellenes tüntetésről, és ajándékozza meg vele a miniszterelnököt - így talán jóval olcsóbban megússzuk a következő álmát, ha időben leér a lába a földig..!

VaradiJanos 2017.02.24. 12:33:30

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: persze, hogy az tetszett neked, mert nem magyar egyetlen porcikájában sem

Netuddki. 2017.02.24. 12:37:25

Csakhogy a lemondással párhuzamosan beindította a tolvajfidesz gőzhenger az úgynevezett ellenzék köpködését is. Ami egy kicsit fura, mivel a lemondásról összesen 3, valójában meg 1 ember döntött. Ami azt jelenti, hogy a zellenzékre a pályázás eldöntésekor is maximum biodíszletként volt szükség, mert akkor is 1 ember döntött mindenről. A választók megkérdezését meg már ne is említsük.
Ugye nem kell megnevezni melyik az az 1 ember? Mi lenne ha becsengetné az álamkasszába a pénzt amit erre teljesen feleslegesen elköltöttek? Az olimpiáért ácsingózók esetleg segíthetnének neki ebben...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 12:43:29

@VaradiJanos: Gyűjtsél. A hülye fideszes nickek ezt írogatják mindenhova, de melózni egyik sem szeretne. Menj a pláza elé gyűjtögetni, ne itt parasztkodjál.

csorsza 2017.02.24. 12:45:40

@morph on deer: Persze, 2 Ft is sok egy értelmetlen cél érdekében.
De ha oloimpiát akarsz rendezni, akkor már az előzetes kommunikáció és marketing is óriási pénzeket fog felemészteni. Ami aztán teljesen kidobott pénz lesz, ha visszalépsz a pályázástól, nyilván. De egy projekt ilyen, ha menet közben bukik valami miatt, akkor veszett az addigi ráfordítás is.
Jelen esetben, persze, hogy az eddigi ráfordítás okosan és a megfelelő mértékben költődött el, azt nem tudom (de, tudom...).

Álomgyilkosság..: kb szóra sem érdemes politikai marketingrizsa.
(Persze, még az is lehet, h OV tényleg álomgyilkosságnak éli meg (remélem, nem...)... Ha neked megfúrják a kedvenc, dédelgetett álmodat, akkor te mit gondolnál ezzel kapcsolatban?)

Buchhalter 2017.02.24. 12:45:55

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: a Bokros pártja? Vele csak az volt a bajom,hogy elméleti közgaszdászként kiváló,de az MSZP pénzügyminiszereként bemutatta,hogy mennyire antiszociális és nem látta és látja a kis emberek ,sőt a középosztály nehézségeit.A több kulcsos SZJA-t meg még sokáig nem lehet lenyomni itthon az átlag polgár torkán.Különben Pénzügyminiszterként hosszú évtizedekre kiírta magát az emberek szívéből. Ráadásul EP képviselőként is csak hazaköpködött a saját hazájára.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 12:46:26

@FILTOL: Úgy véled, hogy ha megnyerjük az olimpiát, akkor majd 2024-ben dől el, hogy ki építi az infrastruktúrát, illetve akkor indul az építkezés? Hát... nem csoda, hogy fideszes vagy. Nekem kínos, hogy ezt magyaráznom kell...

Buchhalter 2017.02.24. 12:46:51

@Csuvakka a migráns vuki: akkor te egy hülye MSZP-s nick vagy? Egy bukott farvíz?

Buchhalter 2017.02.24. 12:48:31

@morph on deer: egyet értek veled sok mindenben,de nekem igazán az nem tetszik,hogy a bukott baloldal és pár senkiházi névtelen szakállas ebből akar magának politikai tőkét kovácsolni és szerintem jogosulatlanul.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.02.24. 12:48:43

A ballib tetvek sikeresen kibasztak megint a Magyarokkal.

Elhitették velünk hogy pártolják az Olimpiát, majd az utolsó métereken kifaroltak, és ellehetetlenítették a rendezést.

Szarházi mocskos Gyurcsnyista banda.

room_101 2017.02.24. 13:12:26

@Legeslegalja:
Jajám. Disznószaros bézbólütővel pofán baszták az Élő Istent.

morph on deer 2017.02.24. 13:13:43

@Buchhalter:
"...ebből akar magának politikai tőkét kovácsolni és szerintem jogosulatlanul."

Hát persze, hogy ebből akar, mert lehet, olyan a téma. Mint ahogy a migránsprobléma kihasználása is a politikai tőkét erősítette a Fidesznél, az sem volt elegáns cseppet sem.

Azért gondold végig, az olimpia megrendezése sokkal konkrétabb, kézzelfoghatóbb, a többség számára még mindig érthetőbb, egyszerűbb volt kommunikálni is, mint a migrációs problémát úgy általában. Ott főleg példák meg következtetések vannak - majd így lesz meg úgy lesz, stb - míg olimpiát többnyire mindenki látott a TV-ben.

Én egyébként nem hiszem azt, amit Orbán vizionál, mármint Momentum-MSZP koalíciót, nekem inkább egy LMP jellegű pártocska rémlik, bár ők már tanulhattak pl az LMP példájából is, meglátjuk.

VaradiJanos 2017.02.24. 13:14:07

@Csuvakka a migráns vuki: zsidógyilkos ivadék! Engem nem zavar a biboldolimpia.

Buchhalter 2017.02.24. 13:22:21

@morph on deer: az LMP nem is tudom ,hogy verte szét magát ennyire.A felmérések szerint a Momentum is állítólag népszerűbb mint ők.Schiffer távozásával a párt mintha nem találna önmagára.Szerintem öngól volt részükről találkozni Botkával is.Botka is amit erőlködik már komikus.Ott volt Öszödnél,tapsikolt és szépen meghúzta magát és a Fidesz már talált rajta fogást : valami ingatlant Szegeden piaci ár alatt átjátszott egy haverjának.

morph on deer 2017.02.24. 13:31:49

@csorsza:
"tényleg álomgyilkosságnak éli meg"

Nekem sajnos az a kellemetlen érzésem van, hogy 'de bizony'! Valahogy egyre kevésbé reális elképzelések látnak napvilágot, ami arra utal, hogy Orbán egyre inkább távolodik a valóságtól.

Bennem azt a benyomást kelti, mint amikor a hétköznapi kisembert váratlanul hatalmas nyeremény vagy örökség éri, és hirtelen azt sem tudja, mire szórja a pénzt. Ilyenkor szokott előkerülni a gyermekkori álmok beteljesítése mint cél, lényegében anélkül, hogy az aktuális körülmények indokolnák pont azt.

Ha a számára fontos projekteket, beruházásokat nézzük, elég rendesen tetten érhető ez a tendencia.

A témához még annyit, hogy az mennyivel lett volna jobb, ha mondjuk nincs a Momentum és még tovább nyomjuk ezt az olimpiai témát, aztán vesztünk?
Nem hiszem, hogy jobb lett volna a helyzet, csak még többet emésztett volna fel, még tovább ment volna az "álmodozás". Én nem sírok utána.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 13:32:57

@csorsza: 260 ezer aláíró nem a nép? Másik oldalról vizsgálva, aki akarta az olimpiát az nem a nép?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 13:35:29

@Legeslegalja: Á-há-há-há-há, a duplagondolos anyádat... há-há-há... Viktor döntött nem a ballibek, te csökött.

István Tamasi 2017.02.24. 13:37:58

@VaradiJanos:
Nyugi. Nem lenne annyi náciveszély nyivákolás ha elkezdenél aláírást gyűjteni a Maccabi ellen mint amekkora genderveszély ajvékolás folyik a Momentummal szemben.
Azonkívül biztos vagyok benne, hogy te egy fotelből hoaxoló ajvéloló vagy aki amúgy is lusta kiállni aláírást gyűjteni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 13:40:11

@VaradiJanos: Te rám mondtad, hogy zsidógyilkos ivadék? Vigyázz, mit válaszolsz!

István Tamasi 2017.02.24. 13:44:31

@Legeslegalja:
Te barnanyelvű. Valóban te vagy a legeslegalja a hazudozóknak. Nem az ismert pártok , a fitymaszos bérkommentelők által ballibnek nevezett társaság gyűjtötte össze a szükséges aláírást. A 266 ezerből legalább 200 ezret vagyis a népszavazás kiírásához bőven elegendőt a Momentum gyűjtött össze és a csatlakozó pártok kb 50 ezret - amiből a legkevesebbet a gyurcsányisták gyűjtöttek - ami önmagában nem lett volna elegendő.

István Tamasi 2017.02.24. 13:48:13

@csorsza:
Szerintem pedig a csúti surmó nagyon is bánja a sikeres aláírásgyűjtést, ő is jól tudja, hogy ez egy nagy pofon volt a részére.
Azonkívül a momentumosok igen intelligens, kreatív és ötletgazdag gyerekek /volt szerencsém beszélni néhánnyal az akció során/, nem ez volt az utolsó sikeres akciójuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 14:11:10

@Legeslegalja: "Elhitették velünk hogy pártolják az Olimpiát, majd az utolsó métereken kifaroltak, és ellehetetlenítették a rendezést."

Mit mást várhatnál a csuti gecitől?

VaradiJanos 2017.02.24. 14:18:33

@István Tamasi: nem lusta, csak tojok rá, van jobb dolgom is

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:35:12

@VaradiJanos: Mondj példát, melyik porcikája miért nem magyar, mert így sajnos nem vagyok meggyözve...

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:37:04

@Buchhalter: Pedig az osztrák 4 kulcsos adó az egyik legjobb találmány az adórendszerben.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:38:03

@Buchhalter: 1989-ben nem hasonló volt a helyzet az ismertséggel és a szakállal?

morph on deer 2017.02.24. 14:38:27

@Buchhalter:
".. valami ingatlant Szegeden piaci ár alatt átjátszott egy haverjának."

Csak nem azt mondod, hogy ez a Fidesz szerint bűn? :)))

A Schiffer úgy vélte, hogy Magyarországon értékelik, ha valaki mindkét "oldalt" támadja az állítólagos igazság és jog nevében. Úgy látszik, nem tűnt fel neki, hogy majd' mindenki aki politikailag aktív vagy egyik vagy másik oldalhoz tartozik, a maradék meg magasról tesz rá, hogy ki mit csinál.
Annyira mindenképpen, hogy csupán emiatt támogasson egy egyébként semmilyen pártot.
Ezzel szemben pl a DK az olyan amilyen, de lehet tudni, hogy milyen, és nem hol így, hol úgy viselkedik. Sokkal egyszerűbb kezelni a helyzetet, mint amikor minden héten mást hallasz valakitől.
Ahogy én látom.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:41:29

@István Tamasi: Remélem, így lesz! Üde új színfolt a palettán.

VaradiJanos 2017.02.24. 14:44:47

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: miből gondolod, hogy meg akarlak győzni?

Buchhalter 2017.02.24. 14:45:09

@morph on deer: lehet igazad van az LMP-vel kapcsolatban,de a DK demagógiája nekem nem jön át és ahogy elnézem a szavazótábor egy jelentős része a Kádár éra alatt szocializálódott nyugdíjas. Ilyen szempontból a Jobbik is egy csalódás.Egy darabig bevallom nekem is tetszett a radikális irányzatuk,de miután ezt Vona leöntötte egy cukormázzal hitelét vesztették nálam,de azt se értem,hogy a nagy vonulós Jobbikhoz köthető egyesületek egyre-másra szűnnek meg.Kissé gyanús és furcsa.

VaradiJanos 2017.02.24. 14:45:31

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: ídesapád unatkozik egyedül a szobájában?

Buchhalter 2017.02.24. 14:46:39

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: a 4 kulcs egyre több osztrák honpolgárnak nem tetszik és az ottani ellenzék ezt kezdi sikeresen is meglovagolni.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:54:34

@Buchhalter: Ha megtennéd, hogy erröl linkelsz egy cikket? Nem hallottam róla, de érdekesen hangzik, és kíváncsi vagyok, mi vele a bajuk, szerintem igazságos rendszer.

pkovaks 2017.02.24. 15:17:42

Ha nem lepett volna vissza akkor azert ekeznetek, most meg ezert. Ti sem tudjatok hogy mit akartok csak szellöztetitek a szatokat, nem baj, azert erik tovabb a 2/3-ad es akkor azt kinek a nyakaba fogjatok löcsölni? A diszes ellenzek meg most sem tud közös nevezöre jutni, mindegyik CSAK maganak akarja a husosfazekat amit ujra ki lehet rabolni...lasd ex-bukott miniszter meg mindig szivja magat mert szerinte csak ö mentheti meg az orszagot (de ki ellen, ki ellen ?).

Kivlov 2017.02.24. 15:26:13

@wolves84lb:
Ha tavaly több volt, most miért csak 800, majomka?
De nem tökmindegy? Az a baj, hogy ilyenekkel foglalkoztok, ahelyett hogy érdemi akternatívát mutatnatok fel hőbörgés helyett. Mondjuk felesleges is, mert jövőre újra cumiztok.

Buchhalter 2017.02.24. 15:48:03

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: cikket sajnos már nem találtam ,de egy ott élő ismerősöm ezt küldte pár perce :szia, általánosságban az osztrákok mindennel elégedetlenek és hisztiznek, igaz meg is kapják mindig, amit szeretnének.
tőlem éves szinten 13% lohnsteuer-t vonnak és 18% teljes sozialversicherung-ot. a 13. és a 14. havi bér másképpen adózik.
tavaly vitték le a kulcsokat nem hallottam panaszt. de mindegy, mert a levonásért tisztességes szolgáltatások vannak cserébe.
nincsen baj a sávos progresszívval...
remélem ez segít. Ergo az MSZP alatt több kulccsal adóztunk de ugyan úgy tojtak az egészségügyre mint az összes többi magyar kormány. A másik: azért az osztrák bérrendszer és szakszervezeti érdekérvényesítő kultúra nagyon távol áll még Magyarországtól.Az is elgondolkodtató,hogy 2016 decemberi adatok szerint 88 000 magyar dolgozott kint és 102 000 él ott életvitelszerűen . Gondolom utóbbi 14 000 az a nem dolgozok ill gyerekek lehetnek.

morph on deer 2017.02.24. 16:39:23

@Buchhalter:
"a DK demagógiája nekem nem jön át és ahogy elnézem a szavazótábor egy jelentős része a Kádár éra alatt szocializálódott nyugdíjas."

Hát persze, de nem is erről van szó.

Én azért hivatkoztam tájuk, mert pontosan lehet tudni, hogy mi az álláspontjuk egy témában, és igen nagy valószínűséggel ugyanaz lesz holnap is, mert nem attól függ a véleményük, hogy az hány százaléknak tetszik.
Ez azért valami manapság.

Más kérdés, hogy mit, miért, stb. mondanak és ki támogatja ezért őket.

Nekem nem jön be a hol ilyen hol olyan langyos hozzáállás, mert ha valakinek ez a jó, akkor mondjuk gombvarró szakkört kéne szerveznie politikai párt helyett...

csorsza 2017.02.24. 19:50:02

@Csuvakka a migráns vuki: De hiszen ezt kérdeztem én is tőled! :)

csorsza 2017.02.24. 19:51:31

@István Tamasi: Lehwt, hogy bánja... e téren én csak találgatok...
Sallert kapott, az biztos.

csorsza 2017.02.24. 19:53:48

@morph on deer: Én se sírok utána. Mindazonáltal, az az összeg sem osztott-szorzott volna a nagy egészben. Több lett volna, sok lett volna, de azért nem dőlt volna össze a költségvetés.

morph on deer 2017.02.24. 20:28:19

@csorsza:
Azt hiszem, alig van most már élő ember aki elhinné, hogy mi mennyibe fog majd kerülni, ahogy a dolgok mennek.
A jelek szerint még arra sincs esély, hogy az ember belője mondjuk a hallott összeg duplájára, mert nincs felső határ.

Bianko csekk Viktornak ebben a nagyságrendben azért minimum merész cselekedet lenne. Én itt nem elsősorban a saját zseb töltésére gondolok, hanem arra, hogy nem képes mértéket tartani, neki minden kell...
Elég ránézni a felcsúti stadionra, vagy a palota erkélyére, meg a huszárlaktanyáta, hogy világos legyen, mi is a gondom.

Egyébként az általános (nemzetközi) gyakorlat szerint cirka 25-30%-ig "elfogadható" a kalkuláció túllépése, de mondjuk 50%-os eltérés már indok a szerződésbontásra, vagy egyéb elég komoly következményekkel is járhat, akár.

Remélem, ezen legalább túl vagyunk.

István Tamasi 2017.02.25. 10:01:53

@VaradiJanos:
De ön jött elő a Maccabi játékokkal! Tehát a saját nyelvére tojik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.08. 23:48:23

És hát persze se a stadionépítésről, se az olimpiarendezésről nem mondtak le a fiúk.

www.insidethegames.biz/articles/1048999/exclusive-budapest-launch-bid-to-host-2023-iaaf-world-championships
"

Budapest wants to host the 2023 International Association of Athletics Federations (IAAF) World Championships as part of a long-term strategy to stage the Olympic and Paralympic Games.

Discussions have already started between Hungarian officials and the IAAF.

Hungary have vowed to continue bidding for major events, despite the city's Olympic bid for 2024 collapsing in February after local opponents of the bid submitted a quarter-of-a-million signatures in a petition demanding a local referendum in Budapest on the issue.

Balázs Fürjes, chair of Budapest 2024 and Government Commissioner for flagship Budapest developments, revealed during the SportAccord Convention here that the Hungarian capital still plans to build many of the facilities they proposed if they were awarded the Games.

This includes the main Olympic Stadium along the banks of the River Danube, which would host the IAAF World Championships.
"

Miért nem Felcsúton, könyörgöm???

annamanna 2017.04.09. 16:29:27

@Doomhammer: eszembe jutott egy közmondás, kíváncsi voltam, mi is a pontos értelme, hát ez:
"Ha kidobják az ajtón,bejön az ablakon.-Szemtelen,tolakodó ember."
szolasokeskozmondasok.hupont.hu/
"Ha kidobják az ajtón,bejön az ablakon.
Szemtelen,tolakodó ember."
quizlet.com/33231173/szolas-kozmondas-magyarazattal-1-flash-cards/
"Mi a jelentése a “Ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon” közmondásnak?
Szerintem ez jelenthet jót is, mer rosszat is. Jó értelembe véve jelentheti azt, hogy valaki kitartó, és mindent megtesz a sikerért, de jelentheti azt is, hogy nem lehet az illetőt magunkról levakarni."
gyik.hu/kerdesek/ha-kidobjak-az-ajton-bemegy-az-ablakon-jelentese/
"Soha nem adja fel: ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon..
Amolyan "keljfeljancsi" típus: sokszor a padlóra kerül az életben - hiszen vonzza a szélsőséges eseményeket - de mindig, minden helyzetben talpra áll."
asztrologus-schrammelivett.blog.hu/2015/06/28/a_skorpio_jegyeben
"ha kidobják [kiverik] az ajtón,
bemegy [visszajön] az ablakon
túlságosan tolakodó, szemtelen,
nem lehet tõle megszabadulni"
www.tintakiado.hu/docs/szolasok_abetu.pdf

Elég érdekes, milyen kontextusban használják ezt a szólást, úgyhogy megnéztem a példákat:

annamanna 2017.04.09. 16:31:07

"Mindig, ha a macskára nézek, egy igazi múlt századi szakszervezetis jut róla az eszembe, aki táblát rázva, hangosan követeli megérdemelt jussát. Vagy egy porszívóügynök, akit ha kidobnak az ajtón, bejön az ablakon. Mert ő sosem adja fel, mindig megszerzi amire szüksége van."
lippaiildiko.hu/2013/02/10/szakszervezetis/

"Vörös hajú, kicsiny ember, de olyan, akit kidobnak az ajtón, bejön az ablakon. Így jellemezte Salamon Mihály, a Mizráchi és az országos cionista mozgalom egyik vezéralakja, a Vadász utcai üvegkalitka titulus nélküli igazgatója, Róth úr örök vitapartnere. Mert Róth mindenütt rendelkezett összeköttetéssel. Hol az a zár, amelynek nincs kulcsa? - kérdezhette volna. És ha mégis lenne ilyen, egy kis rés mindig akad a falon és akkor ő biztos, hogy átment rajta."
www.or-zse.hu/maiarc/kisrot2006.htm

"Az én fiam nem hisztizik. Csak csinálja azt, amit nem szabad, mintha a falnak beszélnék. Ha fizikai akadály (kezem) miatt mégse sikerül, nem sértődik meg, hisz tudja, hogy csak próba-szerencse alapon csinálta, és most nem jött be. És ilyenkor keres mást. És ezt kilenc hónapos kora óta így csinálja. A dackorszak azt hiszem, még előttünk van. Nem tudom, milyen lesz, mert egész egyszerűen semmi hajlamot nem látok nála a hisztire, ellenkezésre. Ő csak cselekszik. Ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon. És vigyorog hozzá. De ha nem jut be, akkor is vigyorog. És bejut valami egérlyukon, vagy ilyesmi."
m.babanet.hu/tarsalgo/viewtopic.php?f=279&t=74841&start=50

"Hátrányok: Nem érti a nemet, nem tudja - vagy akarja - értelmezni az övéétől eltérő véleményt. Gátlástalanul nyomul, ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Igazi pszichopata jellemvonások. Bónusz a buggyos fehér fecskealsó."
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/valo_vilag_4_ki_lesz_a_mindent_vivo

"jámbor esztétika van ebben, és az is számít, hogy kin milyen harisnya van. Megpróbálják eltüntetni az egyénit, kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Felületes észrevétel lenne azt gondolni, hogy az ortodox közösségben nincs személyiség, csak fekete kalap és az örök szöveg elmondása, mormolása, az Úrnak hűséget fogadás, mert te hatalmas vagy, én meg senki, kérlek, védjél meg az ellenségeimtől!"
dia.pool.pim.hu/html/muvek/KONRAD/konrad00022a/konrad00031/konrad00031.html

annamanna 2017.04.09. 16:33:54

"Orbán: A magyar modell működőképes avmanster: kidobják az ajtón, bejön az ablakon. utána lehúzzák a wécén..." (már törölt hsz lehet, mert nem találtam) mandiner.hu:8080/cikk/20170220_ervenytelenitettek_a_szekely_tuntetokre_kirott_birsagokat

"Kivált egy Sonntag nevű galiciáner használ erős kifejezéseket, akinek mániája, hogy ő mindent jobban tudna. Már a bürót is meg akarta reformálni, de a terveit csak úgy volt hajlandó elárulni, ha oda helyezik. Bennünket is gyanúsít, a saját szakállára egybehívja a többi barakk bizalmi férfijait, s ott próbál bujtogatni. Megfelelő leckét adok neki, erre Vlassáck őrnagyhoz fut panaszra, mire dr. Belle, a konyha parancsnoka kidobja az előfizetők közül. Ha „egészségére káros” kosztot kap, amint felháborodással jelenti, hát egyen kósert, ahol tud. Mit tesz erre Sonntag úr? Ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Halberstein néven irattatja be magát, csak hogy el ne essék az annyira kifogásolt koszttól. Grünfeld Zsakit roppantul felhúzza ez a szemtelenség, s mint szakaszparancsnok nyilvánosan kihirdeti a szakasz előtt az egész aljas manipulációt. Sonntag úrnak áll persze feljebb, s Zsakinak azzal felel, hogy ő alattomos módon bujtogatja ellene a szakaszt. Zsaki erre egy teljes lendülettel leadott magyar ötössel tesz pontot a vita végére, melyért nem győzünk neki gratulálni."
www.honvedelem.hu/hadifogolynaplo/1917-01-31

"Ám a múlt makacs valami. Kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Az emberek egy részének, leginkább a hatalom birtokosainak egzisztenciális érdeke fűződik ahhoz, hogy elhitesse a többséggel, minden most kezdődik. Új időszámítás, új nevek, új szabályok. Csakhogy az emberek kiszámíthatatlanok. Itt vannak például az óbudaiak. Pontosabban a békásmegyeri lakótelep lakói."
www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=62151:utcanevek-61376&catid=65&Itemid=137

"Ha kidobják (kivered) az ajtón, bejön az ablakon."
"ha egyik ajtón kiverik, a másikon bemegy."
= Nagyon tolakodó, szemtelen.
soundgraph.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1193149

"„Kidobják az ajtón, bejön az ablakon” – általában pozitív előjellel szokták használni eme kijelentést a minden hájjal megkent, élelmes emberekre. Sajnos kénytelenek vagyunk előjelet cserélni, ha ezt a mondást akarjuk használni azokra a személyekre vonatkozóan, akik árubemutató keretében csodatevő,
vagyis mindenre jó talpbetétet akarnak a fogyasztónak eladni."
www.kalocsaineplap.hu/hu/kalocsa/csoda_tevo_talp_betet_fogyaszto_vedelem

annamanna 2017.04.09. 16:36:11

"Utoljára a megtízszerezett rendőrség
és csendőrség sem lesz elég a kommunista
mozgalmak nem elfojtására, hanem
kínyomozására. A legutolsó kis
faluban is megvan a sejtjük, dolgoznak,
ott vannak mindenütt, én azt hiszem,
a templomba ís eljár a képviselőjük,
buzgóbban, mint sok rossz keresztény.
Ha leleplezik, kidobják az ajtón, bejön
az ablakon. Hajdan véres kardot hordtak
széjjel az országban, ha veszedelem
fenyegetett, most nem kell hordani,
itt van, de mintha vakok és sü-
ketek lennénk, nem látunk és nem
akarunk hallani, okulni és cselekedni."
byzantinohungarica.hu/sites/default/files/gorogkatolikus_szemle_1937_01%28januar_10%29.pdf

"most itt van megint, mint valami Roberto Rodriguez filmből a rosszfiú: ha kidobják az ablakon, bejön az ajtón, ha 22 lövést kap, még feláll és beszól, megölhetetlen, kitartó és szívós. Megint itt van."
totalcar.hu/tesztek/2011/06/08/fulembe_forro_olmot_ontsetek/

"Aztán jön a neheze, amikor folyton kidobnak az ajtón, és vissza kell mászni az ablakon. Az egyik olyan amerikai menedzsment igazgatónője, amelyik sok európai tehetséget tömörít, azt mondta, hogy akkor lesz a legnehezebb, amikor már százezerszer visszautasítottak, ez sokakkal előfordul. Mondta, hogy nagyon tiszteli bennem az európaiságot, a képzettséget, műveltséget, de ettől duplán nehéz lesz, mert a hazai terepen már kialakult erőviszonyok között mozgok. Rákérdezett, hogy nem nehéz-e elölről kezdeni? Hogy nem derogál-e? Azt mondtam, hogy nem, mert én pontosan ezt akarom. Alapvetően nem vagyok kompetitív alkat, ha versenyhelyzet van körülöttem, az frusztrál, ideges leszek, nem tudom, hogyan kell viselkedni. Zsizsegni sem szeretek, forgolódni, ismerkedni, elalszom az ilyen partikon, mert azt érzem, lyukat beszélnek a hasamba, nem is járok el soha, se itthon, se máshol. Egyetlen dolog miatt csinálom ezt az egészet, hogy ne legyek rászűkülve egyetlen látásmódra. Ritkán pedig meg lehet ismerkedni olyan izgalmas alkotókkal, akik egészen másképp gondolkodnak, mint bárki, akivel valaha találkoztam."
hvg.hu/kultura/20141010_Hamori_Gabriella_interju

"„ezotériába”. Mert ahol kidobják az ablakon az igaz hitet, Isten valódi kijelentését, szavát és igéjét, ott bejön az ajtón a hamis hit és az áltatás." (olvashatatlan)
ptothbela.com/jo-csendben-varni/

"- Házalnom kell, erőszakosnak kell lennem: A "kidobnak az ajtón - bemászom az ablakon" ügynöki módszerek ideje lejárt. Nem kell senkit meggyőzni, kupán nyomni és elrabolni, majd inkvizíciós módszerekkel kínozni, hogy vevőd, üzletfeled legyen. Ha már ehhez kéne folyamodnod, rég rossz nyomon vagy. Igazán lelkes és nyitott, érdeklődő emberekkel jobban boldogulsz, ne azokat gyúrd meg, akikkel nem megy. Azokkal töltsd az idődet, akiket érdekel a dolog, a könnyebb csapás irányába haladj, a "századik majom" elve alapján idővel esetleg a keményebb embereket is meg lehet nyerni, ha már látják, hogy másoknak mennyire bejön."
oko-piac-ter.net/mlm_multilevel_marketing_a_xxi_szazad_nagy_uzleti_lehetosege_vagy_atka_2_resz/
süti beállítások módosítása