Rombolással jött elő a Momentum
2017. február 22. írta: Redakció

Rombolással jött elő a Momentum

nolimpia_1.jpg

Párkányi Eszter kommentárja

 

Nincsen jó szó, ami leírja a bennem forrongó indulatot. Nem tudom, mikor éreztem utoljára ilyen csalódottságot (talán 2006-ban).

A Momentum jött, és rombolással lépett a politikai színtérre. „Nincs konkrét ötletünk meg programunk, csak már elégedetlen volt a tagság, kellett valamit csinálni.” Sikerült, milliók álma foszlott szét, igazi ballibsi eredmény.

Építeni nehezebb lenne, tudom. Hát hánynom kell tőletek.

Remélem a kortársaim, a magyar fiatalok többsége nem olyan és nem úgy gondolkodik, mint ti. A neveteket mától csupa kisbetűvel írom csak le.

#NOmentum #nemzetellenes #rombolás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr9412283541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imrebá 2017.02.26. 11:06:38

zánt emberekre.
Akik nem féltik az életüket, ha jó ügyrõl van szó.
Az értelmiségiek is halálraszántak. Csak õk engem. Meg Jézusbát.

Imrebá 2017.02.26. 11:20:51

@Jean Sol Partre:
"ki beszélt Angliáról és a pesti jövedelem ötödéről? "

Ön. Pár kommenttel feljebb, MaxVal BircaMan ELEMZŐ - vel.
Persze, már rá sem figyelt, milyen alapon várjam el az emlékezést attól, aki csak magára figyel, de még a saját reakcióit is néha jegyzi meg.
Nem értem Önt, miért pazarolja drága idejét másokra, amikor nem is figyel rájuk.
De ez a kisebbik bibi, a nagyobbik az, hogy önmagát is átveri azzal, hogy társalog.
Dehogyis, csak leírja a kis monológjait.
De ehhez minek kell egy fölösleges mozdulattal rábökni más nickjére?
Kímélje legalább a saját idejét, energiáját.
Törõdjön többet egészségével!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.26. 11:22:39

@Emir Ehment:

Ennyire szerintem nem buták. Valószínűleg a klasszikus SZDSZ-témákat hagyják pihenni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.26. 11:23:35

@Jean Sol Partre:

A hollywoodi elit része annak a hatalmi körnek, amely miatt alacsonyak a magyar bérek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.26. 11:26:42

@Jean Sol Partre:

Akik kitántorognak, azoknál az ok:
- 80 %: több pénz,
- 10 %: családi ok,
- 10 %: kalandvágy.

Az, hogy "kimentem a csúnya, cigány Zorbán diktatúrája maitt, mert, eltörölte a Köztársaságot és a Zalkotmányt" az pont 0 %.

Imrebá 2017.02.26. 11:27:28

@Jean Sol Partre:
Látom, Ön is értelmiségi.

Jean Sol Partre 2017.02.26. 11:28:22

@Imrebá: édes drága Imrebá, minden tiszteletema magáé, be tudná idézni az Angliára és a "pesti jövedelem ötödére" vonatkozó szövegeket a beszélgetésből?
Vagy maga is egy olvasni nem tudó de azért mindenbe belepofázó ostoba fasz?

Jean Sol Partre 2017.02.26. 11:29:59

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: mondom én, hogy téged csak a bérek érdekelnek :)

Jean Sol Partre 2017.02.26. 11:30:59

@Imrebá: kinek mi jár, alkalmazkodom a beszélgetőpartner színvonalához.

Imrebá 2017.02.26. 11:32:24

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Nem az bánt, hogy ezek is a programjaik, hanem, hogy engedték, hogy idõ elõtt kiderítsem.
Jó lett volna még reménykedni, hogy végre jöttek Valakik...

Jean Sol Partre 2017.02.26. 11:47:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ezt már megbeszéltük, ne ismételgesd.
Nem állítottam soha, hogy azért mennek ki, mert "csúnya, cigány Zorbán diktatúrája maitt, mert, eltörölte a Köztársaságot és a Zalkotmányt". Azt állítottam, hogy nem a pénz miatt. A többi a te fantáziád és korlátoltságod szüleménye.

Imrebá 2017.02.26. 11:48:12

@Jean Sol Partre:

Nem tudom, mivel már 50 perccel ezelõtt is a legfelsõ kommentek közt szerepelt MaxVal BircaMan ELEMZŐ sorai közt. Azóta már feljebb került, nem látható.
Így nagyon egyszerûen lett igaza, úgy, hogy elég, ha tagadja, hogy reagált az ominózus kommentjére.
Tudja, arra a nemlétezõre, amit el sem olvasott tõle.
Tegnapi, vagy azelõtti párbeszéd volt önök közt, már akkor is vitatta, hogy valós ismerõsérõl ír-e.
Kérem, ne várjon tõlem lehetetlent, az ön lelke is úgy mûködik mint minden emberé, amit régebben sem vett tudomásul, azt mért pont most, miért egy magamfajta stoba fisz miatt tenné meg?

Jean Sol Partre 2017.02.26. 11:56:00

@Imrebá: és ha elárulom, hogy csak rá kell kattintani a "Szeretném látni az összes kommentet!" linkre (a poszt és a kommentek között, a kommentek fölött megtalálja) és rögvest láthatóvá válik az összes komment? Sőt, ha a ctrl-f gombot megnyomja, még kereshet is a szövegben!

És így nem kell homályos utalgatásokkal mentegetőznie és még ostobábbnak mutatnia magát. Nosza, idézze be az ominózus szövegeket!

Jean Sol Partre 2017.02.26. 12:02:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: jól van, most már csak közhelyeket puffogtatsz, szerintem abbahagyhatjuk.

Imrebá 2017.02.26. 12:05:53

@Jean Sol Partre:
Tableten írok.
Ha tudnám se akarnám az ön kívánságát telhesíteni.
Nem áll édekemben, hogy Önnél többet dolgozzak azon, hogy Ön emlékezzen olyasmire, amire nem is szeretne.
Ugye nem gondolja komolyan, hogy ingyen dolgozzak.
Eddig is túl sokat pátyolgattam magát.
Nem vagyok én oknyomizó, hogy mindenáron szembesítsem.
Jobban megéri nekem, ha ártatlanul ócsáról.
Szerencsére nem nekem kell számot adnom az Ön jelzõs szerkezeteiért.

Jean Sol Partre 2017.02.26. 12:25:40

@Imrebá: természetesen tableten is működik, én például telefonon írok.
Nem nekem dolgozna, hanem a saját állítását bizonyíthatná be, de megértem, hogy keresi a kifogásokat, hisz nem tudná.

Imrebá 2017.02.26. 13:16:42

@Jean Sol Partre:

Megvan.
Ha rákattint MaxVal BircaMan ELEMZŐ elõbbi kommentemben szereplõ nickjére, az odaviszi Önt.

chrisred 2017.02.26. 13:17:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A több pénz és a mesterségesen alacsonyan tartott fizetések között nem fedezhető fel kapcsolat? Nem a tőzsdéző, offshore-ozó oligarchák hagyják el tömegesen az országot, hanem a polgári középosztály, a bérből-fizetésből élők kvalifikált része.

Jean Sol Partre 2017.02.26. 13:30:57

@Imrebá: ezt én mondtam volna? Ez a Birca képzeletbeli haverja, nem az enyém. Értelmezni is kellene a szöveget, nem csak olvasni.
Az én ismerőseim nem Angliában élnek és ennél jóval többet keresnek. Csak nem többet, mint itthon.

Imrebá 2017.02.26. 13:54:12

@Jean Sol Partre:
"ezt én mondtam volna? Ez a Birca képzeletbeli haverja, nem az enyém. Értelmezni is kellene a szöveget, nem csak olvasni. "

Nem állítottam, hogy az Ön ismerõse, azt sem, hogy Ön említette, csak annyit állítottam, hogy beszéltek róla.
Az, hogy ilyen hosszan érdeklõdik, és a közben megfogalmazott állításai, jelzõi, azt tükrözik, hogy nem olvasta amit írtam, vagy nem figyelt oda.
Értelmeznie nem kellett, figyelni elég lett volna, ehelyett elkezdett védejezni egy vélt támadás elken, ami nem is érte önt.
Amikor megfogalmazza, hogy értelmezni kéne, nemcsak elolvasni, akkor egyúttal nemcsak valótlant tételez fel, hanem olyasmit vár el, amit ön nem hajlandó megtenni.
Ez korrekt?

Jean Sol Partre 2017.02.26. 15:11:06

@Imrebá: "Nem állítottam, hogy az Ön ismerõse, azt sem, hogy Ön említette, csak annyit állítottam, hogy beszéltek róla."

akkor most nem kérdezek, hanem kijelentem, hogy maga hazudik:

"JSP: "ki beszélt Angliáról és a pesti jövedelem ötödéről? "

Imrebá: Ön."

Ennyit magáról és a téveszméiről. Igazán kár volt beleszólnia, mert eddig bár sok mindenben nem értettünk egyet, de alapvetően jó véleménnyel voltam magáról. Tévedtem.

chrisred 2017.02.26. 17:06:52

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Igen. Mármint az a tény, hogy az emberek jobban érzik magukat a nyugati típusú kizsákmányolásban, mint a keleti típusúban.

tireless treehugger 2017.02.26. 17:32:51

érdekes dolog ez a kizsákmányolós duma, a fél társadalom napi 2 órai munkával nagy pénzt keres, könnyű életet él.
alul (és felül) van egy kis tolongás, de hol vannak már a marxi idők, dickenst is csak filmeket nézve lehet elképzelni,.
meglátszik a kommi nevelés rajtatok, kapitalizmus meg kizsákmányolás, osztályharc, pénzpumpa, na mindjárt jön maroz a neolibezéssel.

inkább azt nézzetek mit tettetek a dzsungellájfsztájl javításáért, ma hány fát öleltél meg?, az utcán hány kislánynak adtál cukrot?, öregasszonyt átkisérted a kereszteződésen?, befizetted-e a napi 27%-os áfa fejadagodat?, voltatok-e templomban isten dicséretére?, írtatok-e hálálkodó szavakat népünk vezetőjének??

Emir Ehment 2017.02.26. 17:59:49

@Jean Sol Partre:

Erre szokták mondani, hogy a szövegösszefüggésbõl kiragadott rész.
Ez egy spec. módja a tudatos torzítás, ill. félreértelmezés igazolásának.
Ha valóban csak annyit írtam volna, amennyit ön a teljes szövegbõl kiragadott, talán még igaza is lehetne.
Ám a teljes szöveg így festett:

""ki beszélt Angliáról és a pesti jövedelem ötödéről? "Ön. Pár kommenttel feljebb, MaxVal BircaMan ELEMZŐ - vel."

Ég és föld, ugye?

"de alapvetően jó véleménnyel voltam magáról."

Hogy mennyire jó véleménnyel, azt tükrözte elsõ reakciójának záró megjegyzése:
"Te ostoba f.sz"

De nem tudok haragudni magára, mert a jó vélemény stimmel, csak önmagával kapcsolatban.a

Jean Sol Partre 2017.02.26. 18:17:58

@Emir Ehment: "Ég és föld, ugye?"

Nem, nem ég és föld. "Ön" pont. Azaz azt sugallta, én beszéltem róla. Történetesen Bircával, de ez mindegy. Talán, ha "beszélgetett"-et mondott volna, nem "beszélt"-et. De így ez csak szánalmas kifogáskeresés.

Csűrheti, csavarhatja, én nem állítottam azt, amit az első hozzászólásában nekem tulajdonított, hogy az én ismerőseim élnek Angliában kétszázezerből. Maga hozzám szólt emiatt, nem Bircához.

Eredetileg nem tudtam, hogy magát Emirnek is hívják, ismeretlen ostoba fasznak gondoltam aki belepofázik más dolgába úgy, hogy azt se érti, miről van szó. Most már tudom, hogy maga az, azaz nem ismeretlen.

Emir Ehment 2017.02.26. 18:29:47

@Jean Sol Partre:

Bocsánat, hogy magára ütöttem, a torzítás terén, ugyanis ön "Te" nélkül fogalmazott.

Jean Sol Partre 2017.02.26. 18:37:07

@Emir Ehment: nem kell mentegetőznie, illetve felesleges, nem ez a legnagyobb torzítása.

maroz 2017.02.26. 20:13:04

@chrisred: Kik azok az emberek, és ilyesmit honnan lehet tudni?

maroz 2017.02.26. 20:15:39

@tireless treehugger: Az, hogy te ezüstkanállal a seggedben születtél és még a környezetedben is csak és kizárólag hasonló szerencsések vannak egy szerencse. A társadalom nem te vagy és a barátaid valamint üzletfeleid.

Pelso.. 2017.02.26. 20:17:18

@Herr Schnapsidee Lieferant: Hosszas fontolgatás után rendhagyóan töröltem bő lére eresztett válaszom. Maradjunk annyiban, a hangsúly a támogatáson és a támogatottságon volt.

tireless treehugger 2017.02.26. 20:54:22

@maroz:

tanyára születtem, dinnyés családba, hamar megismertem a kapa nyelét. nem is felejtem el milyen volt amikor először kaptam lehetőséget a tanulás eredményeként.

viszont a gyerekeim ezüstkanállal is jó emberek lettek, szóval hagyjuk a prekoncepciódat..

te hány fát öleltél meg ma?, ki mered próbálni?, alaposan tiszta szívvel érzéssel, mondjuk most.. aztán kitárgyaljuk.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.26. 20:56:04

@tireless treehugger: na mi van, nem úgy fejlődik a slozin megálmodott amőbapolisz, ahogy a klotyómanó súgta?

maroz 2017.02.26. 21:28:31

@tireless treehugger: Egyet, de az is kihasította a körömágyamat. Vigyázni kell velük, sunyi dögök.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.26. 21:36:32

@chrisred:

Az emberek jobban szeretik a több pénzt adó kizsákmányolást, ez tény.

maroz 2017.02.26. 21:37:36

@tireless treehugger: Most küldte át a barátom a ma készült fotót: állok egy fában, tutira mint egy sámán. Benne a fában, igen. Kezemben egy mobiltelefon, de úgy tartom, mint egy sámán. Sámán vagyok, modern, sőt, posztmodern sámán. Nekem dobolsz, öcsi?

tireless treehugger 2017.02.26. 21:37:49

@maroz:

nem arra gondoltam hogy felvágod tüzelőnek, még szép hogy védekezik.

nagyon komolyan beszélek: van a közeledben valami öreg hatalmas fa, ami uralja/őrzi a környéket? képes vagy szeretettel/tisztelettel megölelni?? ha igen tedd meg, hosszan érzéssel.

ha esetleg akad valami fiatal csirke körülötted (öreg zörgős feleség nem jó) aki képes még hinni a mágiában akkor vele együtt.

aztán elgondolkodol rajta, és majd megbeszéljük.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.26. 21:51:45

@tireless treehugger:

cdn.mcculloch.com/dimage.axd/productHuge/m110-0333b/mcculloch-cs-410-elite-31bfb60c.jpg

csak ajánlani tudom fasimogatáshoz, bár mondjuk kissé macerás a kuplungházat kivakarni a dzsuvából

tireless treehugger 2017.02.26. 22:07:59

@Herr Schnapsidee Lieferant:

nem neked szólt, te egy suttyó paraszt vagy ilyenhez, de marozban van érzés, emberség, önálló gondolat, ráadásul fák között nőtt fel, tudja ő hogy miről beszélek..

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.26. 22:11:37

@tireless treehugger: látom beleállt a ragyogó elmédbe az ndk turmixgép, vrrr-vrrrrrrrrrrrrr parnasszista puding nyammm :DDD

chrisred 2017.02.27. 05:21:26

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Az emberek jobban szeretik azt a kizsákmányolást, ami több függetlenséget biztosít nekik, anyagi szempontból is.

maroz 2017.02.27. 06:20:27

@tireless treehugger: Ne legyél már ilyen egysíkú. Az a jó, ha az emberek változatosan hülyülnek bucira. Van, aki a fát szereti ölelgetni, van, aki mást. Tiszteljük már egymás hobbiját, ha kérhetném.

De szívesen venném, ha elmondanád, hogy mit él meg az, aki - teszem fel - idősödő férfi létére fiatal csirkékkel fát ölelget. Miért fiatallal? Hogy jó sokba kerüljön?

Jean Sol Partre 2017.02.27. 10:08:50

@tireless treehugger: "ha esetleg akad valami fiatal csirke körülötted (öreg zörgős feleség nem jó) aki képes még hinni a mágiában ."

de akkor minek a fa?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.27. 10:26:39

@chrisred:

Ha választani kell 2 kizsákmányolás között, nyilván az anyagilag előnyösebb a jobb választás.

maroz 2017.02.27. 19:27:14

@Jean Sol Partre: Nekitámaszkodni. Majd megtudod te is, ha öreg leszel! ;)

Jean Sol Partre 2017.02.27. 20:07:36

@maroz: mint az ifjú Méhes Marietta? Na jó, úgy ok :)

tireless treehugger 2017.02.27. 21:48:45

@Jean Sol Partre:

félreérted, a csirke csak segédeszköz, pozitív visszacsatolás. a cél a fa szeretete és tisztelete, hogy már csak egy fa látványa is kellemes érzést okozzon. aztán ez egy idő után már automatikusan generálja a csirke felhozatalt, és az egyre több kapcsolódó környezeti elem örömöt okoz. (sziklák, hegyek, patakok, építmények, akármi)

boldogság keresés, a dzsungel megszelidítése.

@jose maria padilla:

mondanák valami szépet neked nehogy visszaess a vascső időszakodba, de semmi sem jut eszembe, na jó találtam valamit: köszönöm, nagyon köszönöm, megtiszteltél hogy elolvastad amit írtam.

Jean Sol Partre 2017.02.27. 23:14:21

@tireless treehugger: a sotés lányoknak anno a csillagászat jött be, a mai bölcsészlányok ilyenekre buknak?
Az ifjú Méhes Marietta, ő tényleg csak a fát látta és közben kellemes érzést okozott. De azért nem alacsonyítanám le, hogy csak segédeszköz lett volna, sőt.

tireless treehugger 2017.02.27. 23:41:51

@Jean Sol Partre:

még mindig el vagy tévedve, mindennapi apró boldogságok, a kilincs, a küszöb, pók a levélszekrényben, kukán ülő macska, az ismeretlen köszönése, a járda köveinek csorbulata, a park rácsainak üteme, a szél borzongatása, madarak hangjai ...... alapból ezek tudnak kellemetlenek is lenni, megfelelően kapcsolva viszont egész napos boldogság.

treehugging csak a felszín, hívószó, előjáték, a mágia kapuja, könnyű megérteni könnyű befogadni könnyű csatlakozni, kommunikációs platform.

Jean Sol Partre 2017.02.27. 23:50:10

@tireless treehugger: te vagy eltévedve, én tényleg nem vagyok fiatal bölcsészlány :)

tireless treehugger 2017.02.28. 00:02:22

@Jean Sol Partre:

nem bölcsész hanem gazdaság-energiagazdaság, hangyányi különbség, never mind. a lényeg hogy nem értetted meg, ezt vehetem jó jelnek is, mármint nekem jó neked nem.

maroz 2017.02.28. 06:42:04

@tireless treehugger: Egy ismerősöm mesélte, hogy egyszer, kíváncsiságból elment veletek sziklát ölelgetni. Érdekes antropológiai szafari volt.

Jean Sol Partre 2017.02.28. 10:30:33

@tireless treehugger: gazdaság-energiagazdasággal sem foglalkozom.
Értem én, amit mondasz, de az én időmben ilyen romantikus dumával a lányokat szédítettük (illetve, ahogy mondtam anno a csillagászat menőbb volt, a végtelenbe hamar beleszédültek a sotés csajok).

A gyerekeket egyszer én is elvittem fát ölelni, nagyon élvezték, utána kaptak rétest, finom volt. Megvan az az életkor, amikor ez hasznos és jó. A rétes pedig minden korosztálynak isteni.

tireless treehugger 2017.02.28. 22:13:59

@maroz:

ha az ismerősöd csajozni ment akkor érhető, megérdemli. ment volna a szikla miatt aztán a csirke meg ráragad. mondtam már, segédeszköz, izé: melléktermék.

tömegben egyébként sincs mágia, egynél több agyat nehéz kontroll alatt tartani, és a szikla/fa sem szereti ha meg kell osztania a figyelmét annyi ember között, sokkal lassabban kommunikálnak.

maroz 2017.03.01. 04:49:25

@tireless treehugger: Eltúlzod. Annyi meggárgyult ember él ma az országban, hogy a faölelgetőkön túl még egészen pontosan kismillió egyéb módon meghülyült ember közül válogathatunk. Szóval a te segédeszközöd egy a millió közül, nem igazán értem, hogy miért hájpolod ennyire túl. Eladó?

tireless treehugger 2017.03.01. 07:30:49

@maroz:
hatás ---->ellenhatás
sokat vadítják a dzsungelt és egyre vadabbul, szóval egyre több egyre szelídebb szelidítő lesz.

nem hájpolom, évek óta írok más megoldásokról is, most ez került sorra. (te pedig menetrendszerűen kiakadsz, lehetőséget adva hogy negatívum ellenében fejtsem ki a témát. köszönöm)

majd jövök máskor is.

Jean Sol Partre 2017.03.01. 10:10:11

@tireless treehugger: "lehetőséget adva hogy negatívum ellenében fejtsem ki a témát"

és már kifejtetted?

Pelso.. 2017.03.01. 11:36:40

@Herr Schnapsidee Lieferant: Nézd csak, mibe botlottam:
"Az eset napnál világosabban jelzi a Duna–Tisza menti maradék Magyarország fővárosi lakói egy részének szellemi állapotát" -Czakó G Magyaridők, az olimpiás népszavazás kapcsán.

Jár-e ezért is fkorbács?:)

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.01. 18:16:30

@Pelso..: mutyisidők? túlszámlázott wc-papír, kár bele a faxxal, reszelős...

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.01. 18:55:08

@Pelso..:

oppsz, önkorrekció és kieg: megy a faxkorbács, megint neked, tessék vérbeli habonygeciként matekozni a dolgot

-> a fospumpa fikázza a fővárosi lakók egy részét = minusz 300-600k szavazat, amire úgyse lenne sok esélyük
-> progresszió mucsázza a komplett vidéket = 6,5 milla szavazat megy a kukába

ki veszít többet? na ugye, aki mucsázik

tireless treehugger 2017.03.01. 22:16:12

@Jean Sol Partre:

ennyi tellett tőlem, nagyon elkeserít hogy nem jutottam többre, külön elszomorít hogy nem sikerült áttörni a korlátaidat, ez van majd legközelebb. talán.
kösz hogy kérdezted, jó napom volt, 300+ éves öreg hölgyet (tölgyet) karolgattam, ez most gruppen volt, aztán még a mókus is kijött az üdvözletünkre. szép emberi történet is kapcsolódik hozzá, megtartom máskorra. (raknák fel egy képet, de nem megy.

de ha már itt vagy akkor mesélj, ma milyen jó cselekedeteket csináltál?,

tireless treehugger 2017.03.01. 22:23:21

@Herr Schnapsidee Lieferant:

bpest így is úgy is jól jön ki, tökmindegy ki viseli a csörgősipkát.

az orbáni pusztításnak a vidék a vesztese, szóval megérdemlik, meg aztán te is, múúúúúcsai, diiiiilibogyó, nyiiihaaha, pülülülü.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.02. 04:57:37

@tireless treehugger: simogass plüssmigráncsot, inter-náci nyominger

Pelso.. 2017.03.02. 06:18:42

@Herr Schnapsidee Lieferant: Nem hiszem, hogy pl Debr, Kkmét, Kaposv kivéve a vidéki nagyvárosokra jelenleg akár egy zacskó szotyit feltennének a fideszben.
Az eddig roppant hatékony habonyizmus kevés lesz önmagában, az űrközponton kívül mit tud adni majd elóre a vidéknek? A mostani béremeléseket a valódi infláció év végére simán megeszi.
Látod, az egyik mucsázik, a másik fikázik, hát nem elfér itt az én szolid plebsezésem, természetesen ugyanúgy az emberek érdekében megejtve.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.02. 07:05:19

@Pelso..: a vidék nevű bigyulát a roppppant okosok szépen leszarták 89 óta, ennek megfelelően a dzsungel törvénye mentén megtanultak a mindenkori kormányok és szabályok mentén v. mellőzésével víz felett maradni, ki jobban, ki rosszabban. Ugyanez miatt továbbra sem fogják díjazni a kifinomult plebsezésedet, pont ilyen szókincsűek vágták haza a meghitt világukat. Szavazatuk viszont van, per koponya annyi, mint a kávéházban, összességében meg sokkal több.

Jean Sol Partre 2017.03.02. 14:40:40

@tireless treehugger: én tegnap csak a gyerekeimet ölelgettem, a legkisebbet vittem felvételizni. Nem tudom, jó cselekedetnek számít-e ez neked, azt tudom, hogy se a bölcsész- se a sotés lányok nem buknának a sztorira.

Már mondtam, rossz irányba rohamozol, ha az én korlátaimat akarod áttörni :)

maroz 2017.03.02. 15:20:05

@tireless treehugger: Érdekes, hogy a hibát te mindig a másik félben keresed, az eszedbe se jut, hogy esetleg te nem tudod jól (pláne: egyáltalán) elmondani azt, amit gondolom el szeretnél. Ezért aztán permanensen mindenki nyominger, aki nem ért meg téged, és szerintem ez jó is így, sőt, remek.

Az lenne a furcsa, ha értenének, hiszen végső soron tényleg nem mondasz semmit.

maroz 2017.03.02. 15:25:20

@Jean Sol Partre: Látod, mindenki erről a "jó"-ról beszél, de nem mondja meg, hogy mit ért alatta.

Ha nem dörgölöd hozzá a szömérmedet egy fához akkor te ma már nem is tettél semmi "jó"-t. Azt meg, hogy a faölelgetés miért is jó hagyjuk, unalmas részletkérdés. Na, megyek saját készítésű bárányragut enni, szerintem ez jó dolog, de erről még szűk családon belül is megoszlanak a vélemények (azaz: nem sikerült áttörnöm bizonyos korlátokat, hogy a fene vinné el a finnyás pofájukat egyeseknek).

Jean Sol Partre 2017.03.02. 15:36:48

@maroz: akkor tőled már nem kell megkérdezni, hogy "mi jót ettél ma" :)

maroz 2017.03.02. 15:48:39

@Jean Sol Partre: :))) Kicsit még a lábost is megölelgettem, biztos, ami biztos.

tireless treehugger 2017.03.02. 22:27:00

@maroz:

határozottan fejlődsz, ez már a sokadik kör és csak most borult el az agyad.

tireless treehugger 2017.03.02. 22:38:23

@Jean Sol Partre:

nyilvános fórum ha a "te korlátaidat" akartam volna áttörni privátban küldöm,
nem igazán értem miért gondolod hogy a sotésbölcsészlányokrétesgyerekeket belekeverve meg személyeskedéssel fogod a témát elterelni, ha nem érdekel nem válaszolsz, de valahogy szükségét érezted sokadjára is másról beszélve válaszolni, szóval valamit akarsz, csakmég nem csúszott ki.

tireless treehugger 2017.03.02. 22:47:50

@Herr Schnapsidee Lieferant:

nincs szükség plüssmigráncsra, van itt élőben eredetiben internáci az egész közösség, simogatni is lehet, sőt egyenesen kell, rendes ember egyébként is ott segít ahol tud.

és te mi jót cselekedtél ma?.

Jean Sol Partre 2017.03.03. 12:37:55

@tireless treehugger:

"külön elszomorít hogy nem sikerült áttörni a korlátaidat"

"ha a "te korlátaidat" akartam volna áttörni privátban küldöm"

ezt most akkor nem értem.

Nyilván nem gondolom, hogy engem sotésbölcsészlánynak néztél és ilyen korlátokat akartál áttörni.

Azt viszont gondolom, hogy ezekkel a fa- meg sziklaölelgetésekkel, meg a mókusokkal viszont leginkább a bölcsészlányok (esetleg a sotésok) lehetnek a célközönség. Nagyon romi, kicsit ezo is, pozitív meg minden, ha az embernek nincs más dolga, akár ilyenekkel is el lehet ütni az időt, de alapvetően pótcselekvés szerintem.
Ez persze nem baj, de itt szerintem elég reménytelen reklámozni.

Pelso.. 2017.03.03. 14:45:24

@Herr Schnapsidee Lieferant: (Nem kell, hogy bárki díjazza, én sem szoktam a lehazaárulózásomat.)
Továbbra is fenntartva számodra z.gárda stratégiai tanácsadó posztját, pontosítás végett:
Ugyan nem Gráll lovagok, de túlnyomórészt nem vagy egyáltalán nem a roppant okosok művelték, pl:
- számolták fel máig vitathatóan és egyáltalán a tsz és állami gazdaság rendszert
- hozták létre a mindenkori (örök) zöldbárók feketefoglalkoztatásra és terület alapú támogatásokra épülő kiskirályságait
-tolták pofára és nyelvcsapás/visszaosztás szerint a régiós lóvékat
Álmot elvenni, valamint álmot feldobni és nem megadni, hasonló....? Valóban, mocsok dolog degradálni, de képmutató buksimi után nagy ívben lesz@rni, hát az a legalja. Ismerős?

tireless treehugger 2017.03.03. 22:22:47

@Jean Sol Partre:

azért nem érted mert nem tudod elképzelni hogy a pina az nem végcél hanem eszköz.

pozitív visszacsatolás.

a kellemes élmények kellemes környezetet eredményeznek. hétköznapi módon: amikor hanyattvágódsz a csúszós járdán akkor az egy kibaszott járda lesz, ha kellemeset csókolóztál egy csirkével akkor az egy kedves járda lesz. amikor őrjöngsz a forgalomban akkor az visszahat és kellemetlen lesz neked is, de ha udvariasan segítőkészen csinálod akkor visszakapod és kellemes utad lesz.

a végeredmény kellemes környezetben boldog ember, és ehhez aztán természetesen szívesen csatlakoznak kellemes emberek. magyarországon a főnök kiszól hogy kávét kér, rendes helyen a főnök csinál kávét mindenkinek.

ugyanúgy nem fogtátok fel a taoizmusnál, a dzsungelszelidítésnél, a pártok feletti életnél, a zen és buddhizmus javaslatnál, ....

amíg nem lépsz tovább addig nem fogod érteni, addig megmaradsz a nyílt fórumokon elhangzottak személyes üzenetként értékelésénél. mert a világodban csak te vagy meg te és te, na meg ami a tied..

Jean Sol Partre 2017.03.03. 22:59:36

@és ma mi jót tettél?: azt az egyet értsd meg, hogy amikről beszélsz, az tinikori romantika. Átestem rajta, szép volt, jó volt, elmúlt, találtam jobbat. Továbbra is kellemes környezetben boldog ember vagyok, csak nem ilyen romi ezo dolgokkal érem el. Nem én nem lépek tovább, hanem te :)

tireless treehugger 2017.03.03. 23:16:54

@Jean Sol Partre:

milyen ezo?, kökemény tudomány és ezerszeresen igazolt, vagy szerinted a növények nem kommunikálnak?, úgy látom sürgős guglizhatnékod támad.

tinikorban könnyű, idősen már sokkal nehezebb, a szövegeidből egyébként nem a boldog ember képe rajzolódik ki.. arra példának ott van tesz-vesz, fűegér, gndl, b&s, jótündér, anna, flavius, sokan ....,

Pelso.. 2017.03.04. 07:59:55

@és ma mi jót tettél?: Itt, ennyi és ilyen tartalmú hozzászólásokból bárki esetében nem boldog, vagy bármilyen képet megállapítani, - kissé fura.

Pelso.. 2017.03.04. 08:03:06

@maroz: A boldogság tárgyának megítélése szerint objektív?

maroz 2017.03.04. 08:42:42

@Pelso..: Ez a targya-alanya mindig megkever, igy mondanam egyszerubben: ha a proffeszor ur szerint megsem csontos szerv az, amit a medika tevesen annak mond a lenyeg megiscsak az, hogy a lany annak erzi. Marpedig ha annak erzi es ugy erzi, hogy boldog tole akkor boldog.

Pelso.. 2017.03.04. 13:00:33

Ok, vettem.
Ennek operatív megnyilvánulása: a medika boldoggá teszi profot, és viszont.

maroz 2017.03.04. 16:51:16

@Pelso..: Na jó, de akkor itt mi mi? A medika az alanya a boldogságnak, a nemcsontos, de mégiscsak olyannak érződő szerv a tárgya? És a prof? Ő közben a legfrissebb tanulmányát mondja tollba? Össze vagyok én zvaraodva.

Pelso.. 2017.03.04. 19:38:10

@maroz: Valahogy így.
Nem tollba, fülbe mondja.

Jean Sol Partre 2017.03.04. 20:21:16

@és ma mi jót tettél?: miért, mi rajzolódik ki a szövegeimből? Én mióta az eszemet tudom, boldog embernek tudom magam, egy piszok mázlistának. Jóban vagyok én a növényekkel és a sziklákkal is, csak manapság másokat ölelgetek.

WiteNoir (törölt) 2017.03.05. 15:40:29

@és ma mi jót tettél?:

jótündér"

ja, külföldre menekült és folyton magyarozik
és tilt a blogjáról mikor olyan kedve van.
valóban boldog ember benyomását kelti

a többit nem ismerem

anna gondolom nem azonos az annamanna nicken író vélhetően elmebeteg alakkal

maroz 2017.03.05. 18:09:51

@Jean Sol Partre: Elég sok mindent el lehet nézni egy embernek, de ezt speciel nem. Légy megértő. ;)

tireless treehugger 2017.03.05. 20:02:38

@Pelso..:

évek óta olvasom, olyan mintha itt ülne a fotelban. nehéz idők járnak rá.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.06. 04:49:31

@Pelso..: de még mennyire, hogy az okosok csapták szét a vidéket, tessék guglizni, karvalyprivatizációtól az élelmiszeripar elkótyavetyélésén keresztül a sajátos hátterű megélhetési bűnözés toleráns felfuttatásáig megy a dilettantizmus íve. Az általad említett zőőődddbárók sem 2010-ben léptek színre, mindössze "kiegészültek" pár gázszerelő formátumú aranykalászos műkörmössel.

Pelso.. 2017.03.07. 10:10:45

@Herr Schnapsidee Lieferant: A zöldek 90'-től dózerolják a vidéket, azért írtam mindenkorit.
Valóban, a sajátos hátterűek terén van vaj az okosok fején, ezt is elcseszték, valami széleskörben tetszetőset kellett volna művelni, az olyasmi hozza az ikszeket.
Még szerencse (kinek is?), hogy Flóri-féle megoldás nyugalmi helyzetben tartja az eseményeket.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.09. 06:35:47

@Pelso..:

" valami széleskörben tetszetőset kellett volna művelni, az olyasmi hozza az ikszeket."

WOW és ezt huszanakárhány évvel a rendszerváltás után sikerült felismerni?

Pelso.. 2017.03.09. 12:52:06

@Herr Schnapsidee Lieferant: Nem az én feladatom felismerni.
A tetszetőset művelni és valamit legalább részben megoldani, törekedni rá közötti különbség eredményeinkben oly szépen látszik ma is. A kérdés csupán annyi, meddig bírja az ország a népnek (figyeled, nem p.....t írtam, na) pillanatnyilag ugyan tetsző (beetetett), de a legcsekélyebb megoldást, objektivítást sem tartalmazó epizódokat.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.03.09. 19:48:49

@Pelso..:

sokáig úgy tartották, nem robban a puliszka, aztán mégis falhoz állították a csau-t.

a pálinka alapból lobbanékonyabb, csak köll egy gyufa éééés... :DDD
süti beállítások módosítása