Sayfo Omar írása

Az elmúlt időszak talán legfontosabb írását közölte Hanula Zsolt az álhírek ijesztő világáról. Félő azonban, hogy – ahogy hazánkban lenni szokott – ez az ügy is politikai, pártpolitikai, világnézeti kérdéssé silányul. Pedig ahogy az árvízvédelemnek, a honvédelemnek vagy a migráció kérdésének, úgy az álhírek elleni harcnak is nemzeti ügynek kellene lennie.

Fontos már elöljáróban leszögezni: aki azt állítja, hogy létezik objektív és független hírforrás, az vagy naiv, vagy hazudik. A „valóság” eleve szubjektív dolog, aminek érzékelése, értelmezése személyiség-, nyelv-, szocializáció-, kultúra- és kontextusfüggő. Miután pedig a híreket emberek írják, azok szükségszerűen az ő világképüket, személyes valóságukat tükrözik. Ezt fejeli meg az intézményesített hírgyártás, mely szinte mindig és mindenhol a politikai és gazdasági érdekek zászlóshajójaként működik. Mi sem természetesebb annál, hogy a különböző hírforrások sokszor merőben ellentétes valóságként tálalják a tényeket.

Különösen szembetűnő ez napjaink átalakuló világrendjében, és az azt kísérő érdek és hírháborúban. A legyszerűsítve csak „mainstreamnek” nevezett médiaelit korábban is nehezen viselte monopóliumának kikezdését. A Brexit és a Trump-győzelem óta pedig immár egyre elkeseredettebben hadakozik a sajátjával ellentétes véleményekkel szemben.

Közben azonban súlyos hibát követ el: a hitelesség kérdését nem szakmai alapon ítéli meg, hanem ideológiai, politikai és pártpolitikai síkra tereli, hasonló ellenreakciókat váltva ki ezzel politikai ellenfeleiből, ellehetetlenítve az értelmes párbeszédet. A harc így nem a hírgyárosok és álhírgyárosok, hanem a mindenkori „ mainstream” és az „alternatív” közt zajlik. Nincs ez másként hazánkban sem.

*

A mainstream és az alternatív valójában kiegészítik egymást. Fogadjuk el, hogy a világ kitágult. A mi mainstreamünk az ő alternatívjuk, a mi alternatívunk az ő mainstreamjük. A piacon megfér egymás mellett a CNN és a Russia Today, a Fox News és az EuroNews, az Al Jazeera és a Press TV. De nincs baj a tényekkel többnyire nagyvonalúan bánó Huffington Post, Breitbart, Blikk, Sputnik News alternatív valóságértelmezéseivel sem.

Mi több, még a magyar színtér is elég nagy ahhoz, hogy elférjen egymás mellett az RTL és a TV2, a Hír TV és az Echo TV, az Index, az Origo, a 444 és a 888, a Pesti Srácok és a Kettős Mérce.

Hogy ki melyiket követi, melyiket tartja hitelesebbnek, ízlés és meggyőződés dolga. Virágozzék minden virág!

Ami fontos, hogy mindegyik orgánumnak impresszuma és bejegyzett székhelye van, a közölt tartalomért pedig többé-kevésbé felelősséget vállalnak. Tehát ha nem is értünk velük egyet, legalább tudjuk, kikkel állunk szemben. Működik az adok-kapok, a hírre cáfolat, a véleménye ellenvélemény érkezik. Ideje lenne belátni, hogy mára már senki nem birtokolja az igazság monopóliumát.

Mindennek egyik hozadéka azonban, hogy mára hazánkban is párhuzamos valóságok alakultak ki. A hírforrások bizalmi javak, az egyszerű hírfogyasztók többnyire nem új nézőpontokra, hanem saját meggyőződéseik megerősítésére vágynak. A keresztolvasás pedig minimális.

Noha az internettel elméletben tágra nyílik a világ, a Facebookot és más közösségi médiumokat használó modern ember mégis olyan személyre szabott virtuális hírkamrában él, melynek falai leginkább az ő és övével egyező véleményeket visszhangozzák. Hanula Zsolt egyébként nagyon is fontos problémafelvetése is csak az Index-olvasók barakkjában rezonált.

*

Miközben a baloldali, jobboldali és liberális média egymást aprítja és hitelteleníti, az álhírgyárosok és támogatóik vidáman halásznak a zavarosban.

A veszély pedig nem kicsi. A Buzzfeed és az Ipsos 2016 december elején közölt kutatása szerint az amerikai felnőtteknek 75 százaléka, az elsősorban Facebookról tájékozódóknak pedig 83 százaléka hiszi el az álhíreket. Ha nem reprezentatívan szétnézünk saját Facebook-ismerőseink között, rá kell jönnünk, hogy a Meteon, Legfrissebb, Frissvilág és Napimigráns hazájában sem rózsásabb a helyzet. 

Tény, hogy a népszerű magyar nyelvű álhírportálok momentán nem mennek szembe a magyar kormánnyal. Mi több, apokaliptikus Európa-víziójuk nem csak a kormány migránspolitikáját legitimálja, de az unión belüli harcait is segíti közvetve.

Ne legyünk azonban naivak. A politikában nincsenek örök barátok és szövetségesek. Érdekek vannak, melyek időről-időre változnak és összeütköznek. A magyar nyelvű álhíroldalak már több százezer szavazópolgárt érnek el nap mint nap. Magyarán: ma hazánkban több százezer embert dezinformál egy kétes szándékú külső hatalom. Itt nem az számít, hogy Moszkva, Soros vagy Brüsszel, hanem, hogy egy külső hatalom.

Az ügy rég nem politikáról, pártpolitikáról vagy ideológiáról, hanem nemzetbiztonságról és nemzeti szuverenitásról szól. Mint ahogy azt már számos ország – köztük visegrádi barátunk, Csehország – kormánya is felismerte. Veszélyes fegyver született, amely az oroszok másik nagy találmányához, a kalasnyikovhoz hasonlóan nem csak hazafiak, de baloldali gerillák, ellenséges soviniszták és iszlamisták kezében is ugyanúgy elsül. A szakmájukra bármit adó újságíróknak, politikai és világnézeti különbségeket félretéve kellene falanxba tömörülniük az álhírgyárosok ellen. Első lépésben nem átvenni tőlük semmit, második lépésben pedig figyelmeztetni olvasóikat is a veszélyre.

Ha elfogadjuk az álhíroldalak narratíváját, miszerint Európa már háborúban áll, akkor a kormányok részéről teljesen logikus törvényhozói vagy akár hatósági eszközökkel is fellépni a szándékos pánikkeltők ellen. Háborúban ugyanis egy állam csakis az ellenőrizhetően működő orgánumokat tolerálhatja. Ezt még az álhírgyártók és rajongótáboruk sem kérdőjelezhetik meg, hiszen még Vlagyimir Putyin sem rest a törvény erejével fellépni a „káoszkeltő” idegen irányítású intézmények és orgánumaik ellen.