A Mandiner szerzői, mint 2010 óta minden évben, idén is évet értékelnek. Pintér Bence írása.

Hatalmas szenzációként igyekezett tálalni az amerikai elnökválasztás után az ellenzéki sajtó, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő az amerikai választásról írt esszéjében lazán átvette az amerikai alt-right mozgalom egyik kedvelt fordulatát. Ennek ugye az a lényege – a Mátrix híres jelenete után –, hogy a progresszív PC-diktatúra hívei egy konstruált valóságban élnek, egyfajta Mátrixban – ami ugye a kék pirula. A vörös pirula ezzel szemben – vonatkoztassunk el a vörös szín egyéb konnotációitól – azt jelenti, hogy kilépünk a valóságba, elutasítjuk a konstruált PC-világot.

Kovács tiltakozott, szerinte csak véletlenül jutott neki eszébe neki is pont a Mátrix híres jelenete a PC-diktatúra lebontása kapcsán, nem pedig azért, mert hatalmas alt-right rajongó lenne. Teszi ezt valószínűleg azért, mert az alt-right talán még az Orbán-kormánynak is csak bajosan felvállalható rokonság, Donald Trump sem ölelte keblére a kritikusok szerint a fehér felsőbbrendűséget skrupulusok nélkül hirdető, a hagyományos konzervativizmust élesen elítélő mozgalmat. Pedig azért egészen világos, hogy az alt-right változékony filozófiájának magja erősen összecseng a Fidesz hatéves országlásával – különböző mémjeiknek használata pedig simán illeszkedhet a hazai propagandába, nem véletlen, hogy az új kormánymédiumokban is felbukkant már a vöröspirulázás. Az alt-right egyik hangadója, Vox Day sem csinált titkot abból blogján, hogy rajong Orbán Viktorért.

De nem is olyan rossz hasonlat ez a mátrixos dolog. Amerika esetében tényleg azt látjuk: a választási eredmények kapcsán sokan most csodálkoznak rá arra, hogy lehet más a politika, és vannak emberek, akik egészen máshogy gondolkodnak a világról, ahogy ők. A magyar szereplők részéről azonban egészen érdekes jelenség a vöröspirulázás. Trump formabontó politikai performansza, az elitellenesség, a PC-ellenesség, az érzelmi alapú politizálás, a pillanat uralása és az tényeken túli politizálás Magyarországon nem újdonság, hanem hat éve gyakorlat, ráadásul sikeres gyakorlat.

Lefordítva: mi már 2010-ben bevettük a vörös pirulát. De sikerült?

Nehéz helyzetben van az a kormánypárti propagandista, aki manapság Magyarországon baloldali médiatúlsúlyra, vagy PC-diktatúrára szeretne hivatkozni. Persze, lehet mutogatni a mai napig legnépszerűbb internetes portálnak számító Indexre, vagy a szintén egész népszerű 444-re, vagy hvg.hu-ra, de az utóbbi hónapokban nem lehet úgy elhajítani egy gombócba gyúrt Lokál magazint, hogy ne egy éppen einstandolt, vagy újonnan gründolt, gyakran totál értelmetlen állami hirdetésekkel kitömött kormánypárti médiumot találnánk el vele.

A kormányé a közmédia, ahol évi nyolcvanmilliárdból a kormány üzeneteihez gond nélkül idomuló hírszolgáltatást csinálnak; aztán ott van két nyomtatott napilap, a bevallottan a Fidesz-párti, Széles Gábor-féle Magyar Hírlap; és bevallottan kormánypárti, G-nap után az Orbán-lojalista régi gárda által gründolt Magyar Idők (a Karc FM-mel). Az elmúlt év pedig egyértelműen a két kormánypárti bizalmas, avagy Habony (Lokál, Riposzt, 888, Faktor) és Vajna (TV2, Rádió 1) médiabirodalmának felépítéséről szólt, az új szereplőként belépő Mészáros Lőrinccel (Echo TV, és egyesek szerint a feltételezhetően a Népszabadság botrányos beszántása utáni Mediaworks). A megyei napilapok nagy részének csatasorba állításával pedig újabb jelentős szeletet hasítottak ki maguknak.

Bár a kormány továbbra is örök háborúban van valami ellen, azt senki sem állíthatja, hogy narratíváját – legyen az a rezsicsökkentés vagy éppen a migránsügy – ne tudná megjeleníteni az országban. PC-diktatúra és baloldali médiafölény nincs, a kétszeres választási győzelem is azt látszik bizonyítani, hogy ha alt-right értelemben vesszük, akkor Magyarország benyelte, megrágta és azóta is emészti a vörös pirulát.

De éppen ezért a vörös pirulát egészen másképp is értelmezhetjük itthon. Mondjuk úgy, Magyarországon 2016-ra nem a PC-diktatúra által felépített, hamisnak bélyegzett mátrix van érvényben, hanem a kormánypártok által felépített hamis vonatkoztatási rendszer. Ahol a kormányközeli emberek hirtelen meggazdagodásai kapcsán nincsen semmi látnivaló, ahol a legfőbb ellenségnek azokat a civil szervezeteket tekintik, akik erre megpróbálják felhívni a figyelmet, és ahol a kormány tényszerűen évről évre igyekszik szűkíteni a polgárok – újságírók, civilek vagy mezei polgárok – lehetőségeit arra, hogy számon kérjék a közpénzek elköltésének részleteit. Na meg ahol elsősorban a politikai hűség, és nem a teljesítmény dönt az előremenetelről.

Örökké motoszkál bennem a kérdés: a kormánypárt hívei mindent rendben találnak vajon ezzel kapcsolatban? Senki nem csinál már titkot abból, hogy milyen a 2010 után felépült rendszer természete. Rendben van ez? Jó lesz ez az országnak? Vagy bevesszük majd egyszer tényleg azt a vörös pirulát, és számon kérjük a vezetőket?