Zenével a kiemelkedésért: ökölrázás helyett Szimfónia
2017. január 12. írta: Redakció

Zenével a kiemelkedésért: ökölrázás helyett Szimfónia

szimfonia_program.png

Venezuelai mintára született meg a hátrányos helyzetű gyermekeket a zene, a muzsikálás segítségével kiemelni és fejleszteni szándékozó Szimfónia program. A fiataloknak nem csak hangszertudása, hanem a magatartása, koncentrációs képessége is javult a program hatására. A zene ugyanis jobbá teszi az embert – derül ki riportunkból.

Avatatlan füllel is meghallani: sok szimfóniásnak lenne helye a zenei pályán. Az apró, észak-magyarországi falvakból azonban szinte lehetetlen bekerülni a muzsikus világba. „Snétberger Ferenc tehetség központja lehetne a kitörés módja, más utat nem igazán látunk” – mondják a tanárok a realitások talaján maradva. Ám akad, aki rácáfol erre. Van olyan szimfóniás diák, aki már neves cigányzenekarokban játszik, ám a csapathoz mindig visszatér. A zenekar ugyanis mára közösséggé formálódott. A különböző falvak gyerekei csapattársként tekintenek egymásra. Ez korábban elképzelhetetlen volt „A falvak gyerekei rázták egymás felé az öklüket. Ám a kezdetekkor tapasztalt felgyülemlett agressziónak ma már nyoma sincs.”

Minden tanár hasonló, talán aprónak tűnő, mégis hatalmas változásokról számol be. Míg tavaly még bukdácsoltak a szimfóniások az iskolában, idén nem bukott egyikük sem. A zenélni tanuló diákok célokat tűznek ki maguk elé. A program elején nem tudták megmondani: mik lennének szívesen, ha felnőnek, ma már van válaszuk a kérdésre. Csecsemőgondozói, zenész, sőt tanári pályáról álmodnak. Köszönnek, a szemünkbe néznek, tartásuk, véleményük, kreatív ötleteik vannak. Nem tudom ezt másnak betudni, mint a zenének.

Meszleny Zita riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr112120387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2017.01.12. 18:57:59

már megint nem munkára nevelés csak bazseválás

Bell & Sebastian 2017.01.12. 19:32:58

@S=klogW: Ne ízetlenkedjen már, doki, a zene begyújt olyan agyterületeket is, amit még a büdös életben nem használtak. Valláspótlék, pénzkereset, szocializáció.

Mindegy, mit, csak ne Betyár Laci vagy Kis Grofó süljön ki belőle, dájdáj lobotómiásoknak.

S=klogW 2017.01.12. 20:01:44

@Bell & Sebastian: lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim az első lépésekkel szemben ...

Bell & Sebastian 2017.01.12. 23:31:18

@S=klogW: Ahhoz képest, hányan beszéltek róla, mennyi pénz öltek bele, ez a valami tényleg édeskevés.

Nagyon úgy látszik, az embertenyésztést is felvette a Monsanto a portfóliójára. Az asszimiláció is mindig csak ellenzéki pozícióból érdekes, kormányzatiból ~telen.

annamanna 2017.01.13. 04:13:45

"A zene ugyanis jobbá teszi az embert."

A zenészek között kifejezetten sok a balhés, például Paul Simon 72 évesen is bíróság elé került családi erőszak miatt, és a sort a végtelenségig lehetne folytatni. A zene sajnos nem olyan csodaszer, amilyennek a cikk beállítja, bár persze elhiszem, hogy a konkrét esetben a gyerekek viselkedését valóban javította.
De például a 100 tagú cigányzenekar egyik tagja volt az, aki részegen kocsit akart lopni, a felborult autó miatt meghalt a jármű tulajdonosa, a részeg roma zenész pedig "félelmében" lelépett. ripost.hu/cikk-godollo-autolopas-tragedia

"Noha sokan úgy tartják: a roma emberek vérében van a muzsika, azért ez egyáltalán nem magától értetődő. Ők sem hegedűvel a kezükben születnek, arra várva, hogy a nagyközönség elé léphessenek. Tamás szerint csupán azért állnak közelebb a zenéhez, mert nincs más."

Most karácsonykor nálunk a refi templomban két cigány énekes lépett fel (egy helybeli zenész és egy országos sztár). Egy harmadik cigány kísérte őket zongorán. Egyébként nem is volt feltűnő, tulajdonképpen. Se kinézetre, se viselkedésre nincs már bennük semmi romás, elegánsak és kifinomultak, max a férfi szeme körüli fekete karikák jelezték a genetikai hovatartozást.
Sokkal inkább az általuk választott dal volt különös, mintsem ők; ugyanis Katona Klári Legyen ünnep c. dalát énekelték, ami házasságtörőkről szól, a refrénje pedig ez: "Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön, bár engem rég nem érdekel" Azért karácsonyi műsorként ezt előadni egy templomban elég meredek. De már ez se számít.

"Nem a zenetanítás, hanem a rendszerhez szoktatás jelenti az oktatóknak a legnagyobb kihívást. A mélyszegénységben élő gyerekek sem otthon, sem az iskolában nem tapasztalják meg a rendszeresség fontosságát. A tanáraiknak számtalanszor a gyerekek után kell nyúlniuk, hogy eljárjanak a próbákra, ne kallódjanak el, ne essenek ki a programból."

Na igen, valójában itt van a kutya elásva. Még ebben a videóban kuruc.info/r/34/111631/ is azt mondja az edző a fiúról, aki nem ment edzésre, és utólag valamivel mentegeti magát, hogy "Egyből előveszi a cigány formáját" (3:22-nél). (Bővebben: kuruc.info/r/26/111660/ )

S=klogW 2017.01.13. 10:10:33

"A zenészek között kifejezetten sok a balhés"

nem mindegy milyen zenéről van szó

annamanna 2017.01.14. 03:56:05

@S=klogW: A 100 tagú cigányzenekar milyen zenét játszik? www.youtube.com/watch?v=uphyFnMM3ws
süti beállítások módosítása