Rosszkedvünk tele – Mandiner2016 III.
2016. december 31. írta: Redakció

Rosszkedvünk tele – Mandiner2016 III.

trump_tel.png
A Mandiner szerzői, mint 2010 óta minden évben, idén is évet értékelnek
Kritikus értelmiségi vendégszerzőnk, MGT írása.

*

 

MGT: Rosszkedvünk tele

A tél már nem közeleg, hanem megérkezett. Ez a tél a szélsőjobboldal globális győzelmét hozta el, és e fejleménynek senki sem örülhet, aki valamennyire is barátja a nép szabadságának és egyenlőségének.

A honi szélsőjobboldal ujjongva ünnepli Donald Trump megválasztását, és saját szempontjából igaza is van. A megválasztott valóságshow-elnök ugyanis minden bizonnyal erősíteni fogja a magyar szélsőjobboldali kormány pozícióját is. A jobboldali értelmiség vég nélkül harsogta a náci koronajogász, Carl Schmitt fasisztoid érveit a nemzetközi békével – s úgy általában: a békével mint olyannal – szemben, imái pedig meghallgatásra leltek és testet öltöttek egy műveletlen, erőszakos fráterben, Donald Trumpban. A különbség pont annyi köztük, hogy a jobboldali értelmiség egy része talán olvasta is Carl Schmittet, míg Donald Trump életében nem olvasott még semmit néhány ingatlan-prospektuson kívül.

De most úgyis ez az irány. Folyóiratok, fórumok, általában a kultúra fölszámolása. Donald Trump teljesen megfelel a magyar szélsőjobboldali kormány kulturális, azaz kultúra-ellenes meggyőződésének.

Bármit vélt tudni a kedves olvasó arról, hogy a kultúra az elitek játéka, esetleg egy olyan taktika része, amellyel elvonják az átlagember figyelmét a valódi, hús-vér politikai problémákról, megnyugtatásul közlöm: ez pusztán a cinikus szélsőjobboldali propaganda része. A kultúra minden esetben a nép joga, és ezt a jogot – sok más egyéb joggal együtt – orozza el előlük a kormányzat. Ha van a kormányzatnak bármilyen, valóban demokratikus értelemben vett legitimitása, az csak is a népjólét és a kulturális javak ellenszolgáltatás nélküli, egyenlő elosztását jelentheti. 

Nem csak Kelet-Európában, de Nyugat-Európában, és most már az óceán túlpartján is diadalmaskodik a népellenes, szabadságellenes politika. Ők azok, akik tagadják mindazt, ami az államban a nép jólétét szolgálná – az amerikai szélsőjobboldal mindezek összességét megvetően „szocializmusnak” nevezi – és erősítik az állami erőszakot. Főként a kisebbségekkel szemben. Minden bajt azoknak tulajdonítanak, akiknek nincs semmijük, így az utolsót is el kívánják venni tőlük, amiből talán egy csepp még maradt nekik: a méltóságukat.

Ami az Egyesült Államokban a feketék és latinók, valamint az arabok osztályrésze, az idehaza a cigányoké és az araboké. A globális, velejéig etnicista szélsőjobboldal sikeresen hitette el a néppel, hogy nélkülözése, szegénysége nem a kormányzat hibája, hanem az „élősködő” kisebbségeké, és főként azé az aleppói családé, amelynek szétbombázták a házát a nyugati keresztyén fehér hatalmak.

A védendő csoport pedig épp ők lesznek, miként a tengerentúlon, úgy itthon is: a fehér, keresztyén polgárok, elsősorban a férfiak.

A globális szélsőjobboldal létét mi sem igazolja jobban, mint hogy – ahogy olvasom – jövőre hazánkba látogat Benjamin Netanjahu, a fajgyűlölő izraeli kormány miniszterelnöke. Csak azok lepődnek meg ezen, akik nem látják a gondolati rokonságot a valóságshow-király megválasztott amerikai elnök – „you’re fired” – mondta bele milliószor a kamerába –, a magyar miniszterelnök, a szélsőjobboldali lengyel, szlovák és cseh kormány között.

A kelet-európai, az amerikai és az izraeli szélsőjobboldal pont ugyanolyan gúnnyal értekezik a „nemzetközi békéről”, az ENSZ-ről, a népek barátságáról, a nemzetközi szolidaritásról, emberi jogokról és hasonlókról, mintha csak egy jegyzetből olvasnák.

Világ reakciósai, egyesüljetek!

Afelől se legyen kétségünk, hogy a trend folytatódik a következő évben is. Nyilvánvalóan előretör a holland újfasiszta Wilders, ahogy a mérsékeltnek tartott, valójában szélsőjobboldali francia jelölt, és mellette, mögötte, előtte közvetlenül – cherchez la femme – Marine Le Pen. 

A műveletlen, fajgyűlölő, nőgyűlölő, kultúra-ellenes erőszakosság tort ül. A jobboldali értelmiség ígéretet tett a ráció fölszámolására, a bunkó, rasszista milliárdosok pedig végrehajtják a tervet, miközben olthatják vérszomjukat a legszegényebbek, legnyomorultabbak kárára. 

A globális szélsőjobboldal olyannyira nem érez már semmiféle szégyent, hogy nyíltan beszél a „fehér ember lázadásáról” (de kérdem én, és a kedves olvasó is tegye föl magának a kérdést: ugyan mi ellen lázad a fehér ember?), a népellenes, nőellenes, fajgyűlölő politikáját pedig „demokráciának” nevezi.

Senki sem szól egy szót sem, mindenki hallgatagon tűri, esetleg felajzva ünnepli az elnyomást. Az egyenlőség társadalmának akár jámbor óhaja is kollektív hahota tárgya. A műveletlen szélsőjobboldali politikusok nevetve legyintenek erre az igényre, míg a jobboldali értelmiség megvetően és cinikusan „utópiának” nevezi. Az eredmény ugyanaz. 

Egyenlőség, szabadság, népjólét és kultúra helyett megkapjuk az állami erőszakot, a katonaság és a tőke uralmát. (A magyar szélsőjobboldali kormányzat nem is szégyenlős a tekintetben, hogy mit szolgál: „munkaalapú társadalomnak” nevezi azt, amit épít.) 

(A nyájas olvasó figyelmébe ajánlom a következő megfontolást: egyáltalán nem véletlen, hogy a szélsőjobboldali rezsimek legfőbb PR-, valamint import-és exportterméke a sport. Ha van olyan műfaj, amelyben egyedül az egyenlőtlenség érvényesülhet, sőt ez a célja, az a sport.) 

A globális szélsőjobboldal örül, ahogy örülnek a hívei is – nem tudván, hogy őket is kifosztják és átverik – a többiek pedig – azon kevesek, akik maradtak – a közöny csöndjébe fulladnak.

Senki más nem veszít ismét – csak mi. A nép.

Megette a fene az egészet. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr7012085479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.12.31. 10:25:08

Vicces. @Dobray: csapott fel humoristának?

sztd 2016.12.31. 12:34:49

Mi ellen lázad a fehér ember?

Pl. az ellen, hogy őt hibáztatják azért is, mert valakik a messze távolban egymást ölik és bombázzák.
Az ellen, hogy egy nagy olvasottságú, mégis primitív marxista műveletlennek nevezi.
Az ellen, hogy hiába segíti valaki a felesége karrierjét, mégis nőellenesnek nevezik (még Marine Le Pent is).

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.31. 12:41:29

soha még ilyen vidám telet.

és hol van még a tavasz?

:DDDDDDDDDDDD

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.12.31. 12:46:23

Nem jó, mert ezt a szöveget a valóságban is írhatta volna egy marxista futóbolond, akár a paródia konkrét tárgya is. Ezek tényleg ilyeneket szoktak írni.

Ellenforradalmi reakcióban gazdag, boldog 2017-et mindenkinek!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.12.31. 12:52:22

@sztd:

A "fehérember" nem lázad semmi ellen, csak tele lett a töke azzal, hogy minden "kóborkutya fattya" szabad prédának tekinti.

tireless treehugger 2016.12.31. 13:18:19

nem látom hogy trump miben lenne a jobb-szélsőjobb képviselője, pragmatikus populista, nem jobboldali mert nem a megtartásban érdekelt hanem a káosz teremtésben és nyerésben, egyszerű ideológia mentes opportunista,. inkább neocon-neolib ha már kategorizálni akartok. aztán mivel semmilyen hatalmi-eszmei háttere sincs, kapaszkodik fűbe fába igér és mond teljeses ellentétes dolgokat.

orbán abszolút hasonló.

de hol van orbánnak szövetségese vagy barátja? még a puszipajtásnak látszó kaczinsky is másfelé húz(usa, nato). ezek a nacionálpopulista vezetők gyengék, mert csak a hazai pályán tudnak valamekkora erőt felmutatni, még egy középmulti is könnyedén lenyomja őket.

butaságra és butákra nem lehet hatalmat építeni, ez nem hatalom hanem csak görcsös bizonygatása hogy van hatalmuk., kb mint a mandi "polgári élet", rg féle "festmények a falon", a valóságban viszont csóróságtól-butaságtól frusztrált fröcsögő panelprolik.

közben az élet megy tovább a szokásos technokrata-liberális-progresszív vonalon, összefog, segíti egymást és messze előzi az önállósodókat, nem tudom volt-e a mandi féle propagandában, hogy januárban indul a kína-uk rendszeres vasúti forgalom, ezzel a spanyol-francia-német-olasz után teljes lett a "silk road 2" érdekeltjeinek száma, na ez nekünk is sokat segít majd, pl amikor 150-nel haladnak át magyarországon és még a magyar vámosok-ellenőrök sem szállhatnak fel rá.

a jobbgömböc csak nagynak látszik, benyelte az összes vesztest, most éppen ez fekszi meg a gyomrát, és közben egy másik milliárd ember várja hogy a kisbicskáját belepróbálja.. de "még nem", még nincs itt az ideje, még nem bukhat az alt-right mert akkor megmarad a nosztalgia utána, először végignézzük hogyan javítja ki a liberalizmus megoldhatatlan hibáját,,

_a vesztesek likvidálását_.

szóval csak előre!!!!
irány a jobb, lépés indulj!!!

"Előkelőek nem vagyunk, és pénzünk sincs elég,
És jól se mindig lakhatunk, habár ez illenék,
De új világot alkotunk mi éhgyomorra még,
S ez a legszebb mesterség.

A munkás munka közben itt leéli életét,
És nem dicséri tetteit se bér, se bankbetét,
De az, ki jól ügyel, mivelünk megtanulja még,
Mi a legszebb mesterség. "

hej maroz te is!, neked is részed volt benne, hát most akkor teli tüdőből énekeld!!!

sztd 2016.12.31. 13:36:50

@bbjnick: ez nagyjából ugyanaz

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.12.31. 14:08:06

@sztd:

Korántsem! A lázadás feltételezi a heves reakciókat, a rendbontást, ad absurdum, a törés-zúzást. A "fehérember"-nek szerintem eszében sincs lázadni, épphogy abba a felforgatásba unt-fáradt bele, aminek rendre ő a kárvallottja. A "fehérember" nem lázad, hanem megtagadja az együttműködést, nem asszisztál, betart, így védi saját maga és övéi integritását. Én ezt és így látom.

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.31. 14:12:00

@még nem:

"először végignézzük hogyan javítja ki a liberalizmus megoldhatatlan hibáját,,

_a vesztesek likvidálását_."

örömmel tudatom, kedves dilibogyóka, hogy a kivégzőosztag inkább önmagát lövi főbe, minthogy rád fókuszáljon egy percig is.

pru-hu-huuutty! :DDDD

Jakab.gipsz 2016.12.31. 14:25:35

Ja, ja, ja, úgy félünk, mitől a névsorolvasásától, vagy a rézfaszú bagolytól, avagy a nagy hazugoktól, akik agyon dicsérték egymást és a császár új ruháját?
Nyugi jövőre kiderül.

Addig is BÚÉK? mindenkinek!

Tündér_Lala 2016.12.31. 18:48:18

Boldog új esztendőt mindenkinek !

dunántúli gyerek 2017.01.01. 13:44:03

aki a népi erőket szélsőjobboldalozza az szélsőséges globalista

-JzK- 2017.01.01. 13:53:14

Igen, akinek a jövőképe a buziházasságos-füstöstutujgatós-safespaces ballib paradicsom, annak ez valóban szomorú év volt. De őszintén? Kit érdekel? Ők az emberiség aljai, nagyon helyes, ha a történelem menete végre beint nekik.

-JzK- 2017.01.01. 13:56:24

Egyébként mit keres ez a ballib busshit cikk ezen a blogon? A mandiner nem jobbos portál? Mégis miféle ember az, aki ilyen szitkokat használ, hogy "rasszista" meg "nőgyűlölő", sőt "reakciós"?
Egyáltalán ki az az "MGT"? Tán TGM, nem?

commando 2017.01.01. 14:18:46

@még nem: Nagyon jó írás! Gratulálok hozzá! Ja, és B.Ú.É.K.!!!!

commando 2017.01.01. 14:20:04

@-JzK-: Igen!!!! A tartalom alapján én is inkább TGM - idült marxista gondolkodóra tippelnék!

gigabursch 2017.01.01. 14:33:09

Hogy én ezeket a kárálókat mennyire sajnálom...

sírjatok 2017.01.01. 14:37:20

@-JzK-: sztem ez valami szatíra amúgy, nem létezik, hogy tényleg így gondolják :D

lippsi vagy? 2017.01.01. 14:59:44

Már az írás első mondata sem igaz

Trump győzelmén nincs mit ujjongani, inkább csak azon, hogy a Clintonova nevű cybermutter elszállt a búsba, és nem tud több háborút és viszályt szítani

lippsi vagy? 2017.01.01. 15:04:32

@még nem:
"ezek a nacionálpopulista vezetők gyengék, mert csak a hazai pályán tudnak valamekkora erőt felmutatni, "

Jé, ezek szerint van olyan, hogy nem a hazai pályán döntenek az egyes országokról? Eddig azt hittem, ez csak a nacionálpopulista oldal konteózása

lippsi vagy? 2017.01.01. 15:10:07

"szélsőjobboldali rezsimek legfőbb PR-, valamint import-és exportterméke a sport. Ha van olyan műfaj, amelyben egyedül az egyenlőtlenség érvényesülhet, sőt ez a célja, az a sport."

Eccerű: be kell tiltani a sportot. Már a Sportszelet fogyasztása is szélsőjobber kilengésnek minősíttetik

dunántúli gyerek 2017.01.01. 15:27:11

emberek, jobb és baloldalról!

Ha csak 1-2 órát áztatom a lencsét, akkor is megfő, nem? Csak tovább tart. Nagyon éhes vk már!

köszi

dunántúli gyerek 2017.01.01. 15:30:49

@lippsi vagy?: nem ez azért van mert minden kormány széljobb a zsidók szerint ami nem zsidókból áll

+a zsidók közismerten semmilyen sportban nem tudnak semmit felmutatni, így aztán fikázzák ezerrel. Még saját olimpiájuk is van, a Maccabi játékok, amin csak zsidók indulhatnak (kirekesztés) amiatt h legyen nekik is érmük.

A makabi butaságot legközelebb Judapesten rendezik, természetesen közpénzből. Persze a zsidó média teljesen hallgat erről, nekik most az olimpia fikázása van kiadva napszámba.

CoolKoon 2017.01.01. 15:43:11

@-JzK-: "Ők az emberiség aljai, nagyon helyes, ha a történelem menete végre beint nekik." - Látom, még mindig nem fogod fel, hogy az, hogy kik az "emberiség aljai", egy rendkívül relatív fogalom. Olyannyira, hogy bárkire rá lehet húzni, akit valamiért el kell vinni. És ebbe a kategóriába egy szép napon akár te vagy a családtagjaid is beleeshetnek majd....

tireless treehugger 2017.01.01. 16:45:55

@lippsi vagy?:

igen én libsi vagyok, így a böfögésedre is elnézően tekintek.

>>Jé, ezek szerint van olyan, hogy nem a hazai pályán
>>döntenek az egyes országokról?

a "nyugat" sok ország szövetsége, mert jól és szabadon akarnak élni. te például ezért írhatsz hülyeségeket, ezért van nyugis karácsony, 2 órás munkanap, fél év szabadság, nagy ház, szuper autó, olcsó benzin, gyors utak, iskolázott gyerekek, szép és tiszta nők, rendezett szép és kellemes környezet, .....

mindez a zsidó világuralom terméke, ahogy a zsiványok rákényszerítették a polgárokra a tóra-talmud-biblia-korán betűit, a humanizmus, a liberalizmus, a feminizmus, az enviromentalizmus, szolgáltató állam, civil society, law and order követelményeit.

ha úgy gondolod akkor bontsd le. viszont egyszerűbb ha elmész más rendszerekbe aztán néhány év ottlét alatt megtapasztalod hogy milyen lenne ezek nélkül.

"mert mit is adtak nekünk a rómaiak?" pofázás helyett inkább nézd meg hogy mire jutunk egyedül. 1 millió tolvaj országa vagyunk, egy összeomló társadalommal, napi százak menekülnek, falvak néptelednek, az államot gengszterek vezetik és a lúzerek tort ülnek.

lippsi vagy? 2017.01.01. 16:49:55

@dunántúli gyerek:
Mondjuk az nem igaz, hogy a zsidók között nincsenek kiváló sportolók. De a hazai környezet valahogy rosszat tesz nekik, csak meg kell nézni Izrael szereplését az olimpiákon. Különösen azzal együtt, hogy rengeteg élsportoló és edző érkezett oda a volt Szovjetunióból

Előtte egyetlen érmet se nyertek izraeli sportolók, azóta van összesen annyi érmük, mint ahány arany szokott lenni Magyarországnak egyetlen olimpián, ebből 1 arany meg 1 ezüst

Még egy ok, amiért be kell tiltani a sportversenyeket

de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_olympischen

de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_olympischen_Medaillengewinner_aus_Ungarn_Medaillengewinner_aus_Israel

lippsi vagy? 2017.01.01. 16:54:51

@még nem:
" 1 millió tolvaj országa vagyunk"

Ennyire utálod a romákat? Egyébként szerintem kevesebben vannak, mint 1 millió

annamanna 2017.01.01. 17:21:36

@még nem: "mindez a zsidó világuralom terméke"

Ha ezt komolyan gondolod, akkor az évezred poénját sütötted el.
Konkrétan ez a viccbeli egérke logikája, aki az elefánt hátára kapaszkodva megszólal:
- Hallod, Fáni, hogy dübörgünk?

Vagy ahogy a mesebeli "király" gondolkozik magáról:
"Egyszer elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válaszszanak magoknak, és mondának az olajfának: Uralkodjál felettünk!
De az olajfa így felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a melylyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, és uralkodjál rajtunk!
De a fügefa is azt mondta nékik: Elhagyjam-é édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Azután a szőlőtőnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk.
Azonban a szőlőtő is azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk.
És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jőjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: de hogyha nem, jőjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait." (Bírák 9:8-15)

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.01. 17:38:06

@még nem:

"az államot gengszterek vezetik és a lúzerek tort ülnek."

A lottón nyerhették a tutit. Nem ám az "okosok" kudarca ágazott meg ennek, ugyi. Többszörös intelmek ellenére...

tireless treehugger 2017.01.01. 19:12:38

@Herr Schnapsidee Lieferant:

előtte is gengszterek vezettek, mi sohasem voltunk "nyugat", 87-ben éppen csődben voltunk ezért aláírtunk mindent, aztán ahogy kicsit jobbra fordult már el is feledtük az igéreteket, 92-ben már csak a privatizáció futott a listából..
még csak gengszterváltás sem volt, ugyanazok jönnek-mennek kedvükre, most éppen csinál valamit aztán 5 évig lazít, ugrálnak pártból-hatalomba-bürokráciába-szakértőbe-tanácsosba, egymillió tolvaj stabilan(meg családjuk), ennyit vagyunk képes eltartani.

van egy korrupt bürokráciánk és korrupt gazdaságunk és ez mindig összehoz egy korrupt vezetést magának, így biztosítja a rendszer a túlélést. hogy aztán közben sokmillió ember teljes élete megy a pocsékba?, az ezeknek nem érdekes.

nem politika ez hanem a rendszer önmaga, ide nem másik politikus kell hanem atombomba, mert ezek túlélnek minden egyebet, meglátod (ha szerencsés vagy) hogy nálunk még sokszáz év múlva is: józsikám, megoldom neked" világ lesz,, ha meg kibasszák őket itthonról mert világörökségi vadvizes terület lesz, ezek máshol is megcsinálják a maguk "no-go no-life" zónáit..

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.01. 20:12:55

@még nem:

áció-káció frusztrációóó

don't get mad, get even:
embrace the madness

troll-la-laaa

Pelso.. 2017.01.01. 22:08:53

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ugyan mit kellett volna tenniük az "okosoknak" a közös (tehát közös) kudarc elkerülése érdekében? Átkísérni azokat a zebrán, akik nem akarnak átmenni soha? - csak mondom, átnevelő tábor se ér, drága fenntartani.
Talán, ha bedobtak volna egyet a nyerők közül, pl ne azt figyeljék, amit mondok....., mekkorát nyertünk volna mind már akkor.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.02. 00:17:41

@Pelso..: jaaaaj már megint ezek a negatív hullámok, meg a birkanépezés, brühühü az átlagjánosok nem esnek hasra egy remekbe szabott lábjegyzettel ellátott humanogenderista tanulmánytól, stbstbstb milliószor átrágott dolgok legkésőbb 2009 óta, milliárdnyi comment foglalkozik ezzel távolról sem jobbról.

annamanna 2017.01.02. 06:51:17

"azé az aleppói családé, amelynek szétbombázták a házát a nyugati keresztyén fehér hatalmak.

A védendő csoport pedig épp ők lesznek, miként a tengerentúlon, úgy itthon is: a fehér, keresztyén polgárok, elsősorban a férfiak."

Nem tudom, ki lehet a szöveg szerzője, de ez a fenti kiragadott idézet azért érdekes, mert nem a keresztény, hanem a keresztyén szóváltozatot használja.
A magyar nyelvben mostanra a keresztény változat jobban rögzült, a keresztyén szóalakot a református egyház hangsúlyozza.
Az aleppói család házát legföljebb oroszok, tehát nem nyugati keresztyén hatalmak bombázták szét; egyrészt a többes számban használt nyugati hatalmak kifejezést sem értem, másrészt az ortodoxokra sem a keresztyén szóváltozatot használja a magyar nyelv, hanem a keresztényt.
Aztán megint megismétli a szerző a keresztyén szóalakot.

Ezzel kapcsolatban találtam egy érdekes szöveget, abból idézek: "A "keresztyén" a szónak nemcsak régiesebb, hanem tótosabb alakja is, mint a "keresztény"." egyhaz.blog.hu/2012/09/04/keresztyen_vagy_kereszteny_625
A szöveg szerint a keresztyén alakot a tiszántúli magyarság őrizte meg, a dunántúli nyelvjárásban az 'sz' + 'ty' mássalhangzótorlódás túl nehéznek tűnt, és egyszerűsítettek rajta, tehát gyakorlatilag ez az oka a református - katolikus ellentétnek; a refik inkább az ország keletibb részében éltek, a Dunántúl katolikus maradt.

"Annak tehát, hogy a katolikus magyarság a "keresztyén"-ből hamarabb áttért a "keresztény" szóra, az is oka lehet, hogy beszédében a nyugati, tehát katolikus magyarság sokkal kényelmesebb és a szókat úgy szereti kimondani, ahogyan neki könnyebb, vagyis ahogyan ez a magyar ember szájának megfelelőbb. Ezért mondja a dunántúli magyar a "Sebestyén"-t is "Sebestén"-nek. Kétségtelen, hogy ezt magyarsága, a magyar nyelvérzéke, a magyar ember számára könnyebb kiejtés miatt teszi.

Ha azonban a "Sebestyén"-nél ez így van, akkor bizonyára ez az oka annak is, hogy a "keresztyén"-ből is "keresztény"-t csinált. A dunántúli katolikus magyar azt, hogy keresztyén", ki se igen tudja mondani. Kétségtelen, hogy a magyar ember nyelvének az "sz" után nem "t"-t, hanem "ty"-t mondani megerőltetésbe kerül. Ezért csinált a keresztyénből keresztényt. A magyar nyelv természete kívánta ezt, nem pedig a nemzetközi katolikus érdekszövetség.

Az idegenszerűség, a szónak tótos jellege volt az, ami a magyart ez idegen eredetű szó további átalakítására, további magyarosítására sarkallta. Idegen szavakat mindig jobban megmagyarosítani, a nyelv szellemének megfelelően mindig jobban átalakítani a magyar nyelv gazdagítását jelenti, a régi idegen alakhoz való ragaszkodás pedig a szegényítést, a nyelv természetével való szembeszegülést.

Az idegen eredetű szavak annál jobbak, minél kevésbé lehet rajtuk észrevenni az idegen eredetet, azaz minél jobban át vannak alakítva. Hiszen az átalakítást a magyar nyelv természete és szabályai csinálják. Itt a tiszántúli magyar beszédnek a dunántúlinál nagyobb akkurátussága egy idegen szó megmagyarosodását akadályozta, tehát magyartalan, helytelen volt. A "keresztyén" a szónak nemcsak régiesebb, hanem tótosabb alakja is, mint a "keresztény"."

"azzal magyarázható, hogy ott a honfoglalás után nagy idegenbeolvadás történt."

"Ha kálvinistáink minden hang tiszta kiejtése kedvéért ennyire megerőltetik magukat és beszélő szerveiket, dicséretes dolog, de ha ezt azért teszik, hogy egy tót eredetű szót a maga tótságában megtartsanak és jobb megmagyarosodását megakadályozzák, azt már semmiképpen se dicsérhetjük. Még kevésbé, ha ezt azért teszik, hogy felekezetieskedjenek és a magyar és magyar közé még abban is akadályokat állítsanak fel, amiben erre semmi szükség sincs"

"De a kálvinisták is azt mondják: "Keresztnév", nem pedig "keresztynév"."

"a magyarnak a keresztény szó illik a szájába, a keresztyén pedig a tótéba való."

Pelso.. 2017.01.02. 10:01:23

@Herr Schnapsidee Lieferant: Persze, hogy azoktól nem esitt hasra, csak a századvéges tanulmányoktól térdre az áhítattól, aztán úgy is marad.

Conchobar 2017.01.02. 10:40:55

Végre egy kis nácizás a Mandineren

Conchobar 2017.01.02. 10:45:52

"A globális, velejéig etnicista szélsőjobboldal sikeresen hitette el a néppel, hogy nélkülözése, szegénysége nem a kormányzat hibája, hanem az 'élősködő' kisebbségeké, és főként azé az aleppói családé, amelynek szétbombázták a házát a nyugati keresztyén fehér hatalmak" - A néppel mindenfélét el lehet hitetni, mert a nép hülye, igaz-e komám? És te meg se próbáltál hülyeségeket elhitetni a néppel, ugye komám?

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.02. 18:37:52

@Pelso..: jajj, pelsokám, ne menj már át full kreténbe. az átlagszavazó a századvéget is ugyanúgy telibe szarja, sőt a CEUgetosztól az ordosz műhelyik az összes többit is. bármelyik pártműhely mondókája csak áttételesen csapódik le az életében és akkor se akadémiai forrásmunkával fogja elemezni, hanem összeveti a maga hétköznapi tapasztalataival és megérzéseivel. aztán annak megfelelően dől be neki v. sem.

lásd a múltkori népszavazást: a szivarvég központosak teljes gőzzel nyomták a migriparát, mégse jött össze az érvényesség, a progballerek a migrisimogatást, nekik meg lett egy nyamvadt 2%.

akár jobbos, akár balos valami túlzás v. utópia, nem harap rá a jónép, amely nyilván nem professzori nagytanács (héló, liberáldemokrácia tömegdemokrácia, nédda), de biza nem is olyan hülye, mint azt a ropppant okosok szeretnék. noch dazu örök törvény, hogy még ha valaki tényleg hülye is, attól még nem díjazza, ha fellengzősen annak nézik. satöbbi.

gyalog.galopp 2017.01.02. 19:35:24

@Herr Schnapsidee Lieferant:

volt egy kísérlet, miszerint ránézésre meg kellett becsülni egy uborkás üvegben lévő golyók számát. A becslések a töredéktől a többszörösig terjedtek. Azonban minél több ember kérdeztek meg a becslések átlaga annál jobban megközelítette a valós számot, a végén az eltérés 1-2 százalék volt.

A lényeg, a nép soha nem téved, soha nem hülye, a seggével érzi a gépet mint a pilóta:)

tireless treehugger 2017.01.02. 20:17:01

@gyalog.galopp:

nagyon félreértetted a dolgot.

az összes tipp átlaga volt közel a golyók számához, a túlbecsléseket ellensúlyozta az alulbecslés. attól még mindenki rosszul becsült, ha pilóták lettek volna majdnem mind lezuhannak.

gyalog.galopp 2017.01.02. 20:43:20

@még nem:

A nép ugye az eleve több egyedből áll, az általa adott becslések átlaga annál pontosabb minél többen vannak. Az nem lehet igaz, hogy mindenki messze áll az igazságtól, mert ebben az esetben az alul és túlbecsléseknek egyenlő távolságra kellene lennie az igazságtól, a helyes átlag tehát az egyre több közeli találattal jön ki. Egyébként ez igaz a népszavazásra ia, Orbánék helyesen állapították meg, hogy a nép elutasította a kvótát 98 - 2 arányban. Az érvényesség az jogi kategória, nem matek.

A humort meg nem tudom megmagyarázni.:)

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.02. 21:04:02

@gyalog.galopp: dehogynem matek az érvényesség. az a jogi kategória, hogy hol húzza meg a határát a törvényalkotó (mert ez lesz a különbség a kötelező érvényű nagybötűs nép akarata és a nem kötelező érvényű kvázi közvéleménykutatás közt), humorossá meg akkor válik, ha a saját maga által gründolt, ordítóan rövidlátó szigorításon vérzik el.

Robinzon Kurzor 2017.01.02. 21:19:53

@gyalog.galopp: "Az nem lehet igaz, hogy mindenki messze áll az igazságtól, mert ebben az esetben az alul és túlbecsléseknek egyenlő távolságra kellene lennie az igazságtól, a helyes átlag tehát az egyre több közeli találattal jön ki."

Már miért ne lehetne?
1 millióan úgy tippelnek, hogy 10 golyó van az üvegben, 1 millióan pedig úgy, hogy 2.
A valóságban 6 golyó van az üvegben. Az átlag stimmel, a nép meg hülye.

A nép "okossága" abból lenne mérhető, ha megnéznénk, hogy az összes tipp mekkora hányada van (mondjuk) +/- 1 golyón belül.

tireless treehugger 2017.01.02. 21:24:51

@gyalog.galopp:

bocsika, ha valaki 2%-nál nagyobbat tévedett akkor a pilótás példádban le vagyon zuhanva.

>>... a helyes átlag tehát az egyre több közeli találattal jön ki.

abszolút nem feltétel, a közeli találatot honnan számítod?, hány százaléktól?,

kikerestem neked a témát, először itt az eredeti:
galton.org/essays/1900-1911/galton-1907-vox-populi.pdf

meg a golyósat:
www.pecsiapartman.hu/eredmeny/
ha nem látod, itt az angol verzió:
www.pecsiapartman.hu/results/

mint láthatod főleg alábecslés volt, és ha nem helyez el valaki egy értelmetlenül magas túlbecslést az egész más átlaggal jön ki, 40 golyóval alábecsülve, és nem 0,5-tel. ezzel együtt pedig már határozottan csalás szaga van.

Robinzon Kurzor 2017.01.02. 21:49:44

@még nem:

A medián kb. 100-zal volt a helyes tipp alatt.

A helyes eredményt +/-10%-on belül kb. 15-20 tippelő találta el.

Tehát valóban nem az egyre közelibb tippek vitték az átlagot a helyes eredmény közelébe, hanem a nagy tévedések.

gyalog.galopp 2017.01.03. 08:43:41

@még nem: @Robinzon Kurzor:

Abban a kísérletben, amit én láttam a szóráskép csaknem szimetrikus volt, de nem ez a lényeg, ez nem egy atomóra, hanem érdekes játék. Sok mindenre nem használható, mert utólagos adatokat kezel.
Nyilvánvalóan manipulálható, hiszen nem azt a szórásképet kapjuk a marha súlyáról 600 marhatenyésztő, vagy 600 klasszika filológus, esetleg ezek tetszőleges arányú keveréke esetén sem.

Herr Schnaps eztet találta írni.
" @Pelso..: jajj, pelsokám, ne menj már át full kreténbe. az átlagszavazó a századvéget is ugyanúgy telibe szarja, sőt a CEUgetosztól az ordosz műhelyik az összes többit is. bármelyik pártműhely mondókája csak áttételesen csapódik le az életében és akkor se akadémiai forrásmunkával fogja elemezni, hanem összeveti a maga hétköznapi tapasztalataival és megérzéseivel. aztán annak megfelelően dől be neki v. sem."

Én ezt a magvas gondolatsort írtam át golyókra és pilótára.
Választások idején mindenki összeveti az elmúlt időszak, személyes eredményeit a következő időszak vélt lehetőségeivel és dönt. A gépkocsi oktatóm mondta nekem annak idején csúszós, jeges úton, hogy a jó pilóta seggével érzi a gépet, a választó is, ha úgy érzi, kimegy alóla a szék, akkor ellenkormányoz.

Ennyi a bonyolultság, lazítsatok már, nem kell mindig görcsölni.

gyalog.galopp 2017.01.03. 08:54:42

@Herr Schnapsidee Lieferant:

A jog meghatározza a léc létét a matek ehhez csak eszköz, kétségtelen, minél magasabbra teszik a lécet annál magasabb matematika, de akkor is csak eszköz.

Az 1 millió fölötti leadott szavazathoz 1 millió fölötti ember is kell, amit még kínában sem túlzás népnek nevezni. A 98 : 2 arány a nép javára tehát matematikailag tényként kezelendő.
A többivel egyetértek.:)

Pelso.. 2017.01.03. 09:58:31

@Herr Schnapsidee Lieferant: Erőteljesebben kellett volna ironizálnom.
Mit számít holmi érvényesség, hisz a népszavazást el lehetett adni győzelemként, a melót meg ki lehetett számlázni.
Pl az egyszavas -folytatjuk- választási programmal jobban hülyének lett nézve a nép, mint a főokosok által mindösszesen. S nézd, díjazta elég szavazattal, nem tiltakozik, s még kérdései sincsenek, minden szép és jó - mondja a századvég is.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.03. 19:22:50

@Pelso..: óóó az egyszavas program az történetesen egy rendkívül prosztó, de legalább őszinte odamondás volt, tiszta sor. előtte 2010-ben, a pátoszos ner zanza, na az volt a hülyének nézés. kellett is a rezsicsöki hadművelet a félidőben durván bezuhant népszerűség helyrekalapálásához, plusz és főleg: a baloldal bénázása. nem valakire, valami ellen divat ikszelni ehonban.

az érvénytelenség meg nem a győzelmet veszi el, hanem a kötelező erejét az eredménynek. ha meglett volna az 50% plusz egy szavazat, akkor egyértelmű győzelem, így hogy alatta maradt, a kötelező helyett konzultatív eredmény kapcsán szimplán visszakerül a mérlegelés jogköre a törvényhozáshoz. de mivel a küszöb alatt maradt eredmény masszív "nem"-et dobott ki, erre hivatkozva felveheti a fonalat az indítványozó, hiszen a saját álláspontja felé billent a (nem kötelező, de nem is meg nem történt) mérleg. közjogilag a fidox szempontból ab ovo win-win volt az egész, politikailag lett vereség, mivel deklaráltan az eredményesség mellett az érvényesség is cél volt, amit simán bebuktak. ez alkalommal - hosszú idő után - jól taktikázott az ellenzék, tudták, hogy semmi esély az "igen"-ek győzelmére, de reális cél legalább keresztbe tenni az érvényességnek. summa summarum patthelyzet, hisz távolról sem a migrisimogató álláspont győzött, de a hardcore végvárvédő opció sem kapott akkora hátszelet, mint amilyen a fidox saját kotmánya és főképp kampánya szerint egy bazinagy ügynek dukálna.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.03. 19:52:42

@gyalog.galopp:

majdnem, majdnem. ez kb olyan szitu, mint a nemrégi usa elnökválasztás.

hiába siránkozik hillary, hogy összességében több szavazatot kapott, ha egyszer a melldöngetősen büszke champion of democracy választási rendszerük sajátos szabályai a nyers szavazatokon túl annak a megfelelő területi elosztását is megkövetelik.

politikai értelemben a 98% vs 2% egyértelmű, de hát egyszer nagybötűs kötelező népakaratnak közjogilag csak akkor minősül az egész, ha a (megemelt) érvényességi küszöb is teljesül.

vannak a nemzetközi gyakorlatban olyan népszavazási rendszerek is, ahol nincs semmilyen érvényességi küszöb, mondván hogy akinek fontos az menjen szavazni, a többi meg úgy járt, a hallgatás beleegyezés. azonban a fijugg nem ezt az utat választották a kotmányozáskor és szépen hasra is estek a saját lábukban. nem kellett volna baszkurálni a meglévő és bejáratott keretszabályt. mondjuk még az 50%-os küszöb mellett is egy kis ésszel meg lehetett volna csinálni, egyszerűen egybe kellett volna rakni a szocik boltzáras kérdésével és akkor egyrészt a küszöb is megvan a megnövekedett érdeklődés miatt, meg a boltzár is nyugisan rendeződik a kopaszos lebőgések utáni visszaszívás nélkül is, bónuszként tényszerűen bizonyítva a legháklisabb (külföldi) kritikus előtt is, hogy kérem nincs itt gond a demokráciával. na mindegy, lesz ez még így se, sajna túl nagy divat az ész nélküli izmozás a puszta kiafaszagyerek típusú izmozás kedve végett.

tireless treehugger 2017.01.03. 21:08:31

@gyalog.galopp:

semmi gond, megbeszéltük ezt is.

a saját helyzetére érzékeny választó tehetetlen.

a pártpreferenciás szavazás 44%-ot mutatott a fidesz-kdnp részére.. valahol ott lehetett a támogatottságuk, rendes helyen ez lett volna a végeredmény., nem pedig 100%-os hatalom.

az meg végképp furcsa hogy a 98%-os migráncsszavazásból újabb 100% általános célú felhatalmazást generáltak.

és hogy ne érezné a polgár?, már nem tudok úgy hazamenni hogy most ne az lenne az állandó téma ki hogyan lépjen le külföldre.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.04. 00:04:02

@még nem:

"a pártpreferenciás szavazás 44%-ot mutatott a fidesz-kdnp részére.. valahol ott lehetett a támogatottságuk, rendes helyen ez lett volna a végeredmény., nem pedig 100%-os hatalom."

trump nemrég kb 47%-al kapott atomhatalmat. a többségi választási rendszer már csak ilyen. ez egyben sírás helyett lehetőség, hisz ha ki akarod billenteni a zördögpatást a tutiból, akkor dettó elég egy hangyányit ráverni az eredményére és akkor neked van akár kotmányozós kétharmadod, anélkül, hogy ennyi szavazatot kéne összevakarnod. a bökkenő annyi, hogy arányos rendszerrel ellentétben nem elég a voksolás után koalíciót képezgetni, hanem már a választás előtt össze kell borulni hatékonyan. persze amíg az ellenzék nácizza-komcsizza egymást és a balfél is leginkább a kianagyobbdemokrata verseny keretében egymást fikázza, könnyen marad a zorbán a röhögő harmadik.

Pelso.. 2017.01.04. 19:05:14

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ok, az egyszavassal csupán birkának nézte a széleskört, mindjárt jobb.

Az eredmény matekja bőven felül volt azon a határon, hogy azt győzelemként lehessen eladni. Sokáig és sok boldog könnyes szem előtt fog lebegni a 98%...

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.05. 05:48:02

@Pelso..:

nem éppen. mindössze egy rakás pénzért megszámolták, amit addig is tudtunk a közvélemény kutatásokból. ámde akinek jobban kéne figyelnie, az a kedves progresszió. minap a b1 blogon fejtegették, hogy személyi viták helyett tuti választási program kéne a balfélen, beleértve ezt:

"egy baloldali kormányzat befogadó országról is beszélhetne, beszélhetnének a melegek, cigányok esélyegyenlőségéről, a menekültek befogadásáról; "

ööööö na erre ugye van 2% igény a választóknál. könnyes szem garantált az eredményhirdetés után újra... és újra... és újra...

Pelso.. 2017.01.05. 11:51:07

@Herr Schnapsidee Lieferant: Sokat buktak eddig is a nyílt személyi torzsalkodásokon, tényleg nem lesz így húsosfazék.
Tegyük fel, x-nek tuti választási programja van, objektív, közérthető, feltételes módoktól mentes, stb.
Bedobja, de csak ezt. Hány százalék esélyt adsz a nyerésre?

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.05. 18:06:16

@Pelso..: ááááá, na ez egy roppppant jó felvetés, lássuk:

a) "nyílt személyi torzsalkodásokon"

ez önmagában véve még nem lenne gond, hisz lásd usa előválasztások, nagyon szeretik a választók amikor egymásnak esnek a jelöltek ÁMDE... nálunk nincs előválasztás és nincs a némiképp ilyenként működő 2 fordulós rendszer se, ahol max visszaléphetnének egymás javára uccsó pillanatban. tehát előre el kell dönteni, össze akarnak-e fogni, vagy sem. ha igen, akkor roppant mód árt a szurkapiszka, ha nem, akkor teljesen oké, hisz csak egy győzhet, ez nem arányos rendszer. mindkét esetben azonban van egy fontos bökkenő, amit elfelejtenek: meg kell szólítani a királycsináló bizonytalan többséget, vagy akár lecsippenteni a kormánytáborból. a kriptoszadeszos chartamantra beakadt lemeze ehhez tökéletesen alkalmatlan, de ez legyen az okosok baja, max sokadszorra is csak egymást közt osztják fel újra a fogyatkozó bázist. have fun.

b) "tényleg nem lesz így húsosfazék" jaja, pláne ha azokat az arcokat erőltetik, akik anno nagyot offsóroztak belőle, a lop stop duma tőlük már nem hihető még egyszer.

c) "x-nek tuti választási programja van, objektív, közérthető, feltételes módoktól mentes, stb. "

hogy mi a tuti, azt majd a választók döntik el. objektív? ezt leszarják, inkább hozzájuk szóló kell. udvarolni és reklámozni sem "objektíven" szokás. közérthető? abbbszolúte. nem nobel díjra terjesztik fel a szöveget, kevesebb több. abba részletes infó híján nehéz belekötni, cserébe könnyű beleképzelni minden szépet és jót. akár ugye "folytatjuk", vagy "elég volt", "legyen más", "igen-igen"... ezek maguk idejében működtek a pártjaiknak. 2-3 oldalnál többet a közélet iránt érdeklődő blogokon se szokás elolvasni.

d) "Bedobja, de csak ezt. Hány százalék esélyt adsz a nyerésre?"

alapesély szorozva kettővel. az alap, az biza megkerülhetetlenül a húzóarcokon múlik, akik személye és fellépése szinkronban van a fenti pontokkal. és nem árt, ha semmi, vagy csak lightos botrányai vannak plusz acélideg és teflonbőr.

a proglibtard kedvenc vágyálma, hogy szépen pislogva szürcsölik a pezsgőt egy nújorki páholyban, cserébe bukfenceztetik nekik a zördögpatást just for fun, no ezt a hilleriexit után a hajukba kenhetik egy s minden korra. pláne, hogy a remélt külső segítség akkor se jött, amikor volt rá lehetősége: hát persze, hisz a fránya demokráciában a tutiba jutás az biza arról szól, hogy többséget szerzel, a parlamentben és/vagy az utcán. aminek nem a nép lebirkázása a legjobb módja, de csak tessék, hátha bejön :)

Pelso.. 2017.01.08. 12:12:47

@Herr Schnapsidee Lieferant:
Az itthoni, párton belüli torzsalkodásokra gondoltam.

Nem számít, hisz a mostaniakra se a személyzeti megújulás volt jellemző, sőt, khmm, Pozsgai, Boross, Pintér, - oly érdekes.
Hát módosítani kell a jelmondaton, mit szólsz, pl: mi még többet lopunk tőletek, s főleg itthon költjük el.

Tudom, hogy leszarják az objektívet, de ha megint csak beleképzelgéses ciklusok jönnek, (azok hát), soha nem jutunk előbbre. Egy biztos: nagyjaink a rendszert és mindennapjainkat jó ideje kizárólag saját javukra és hasznukra alakították és fogják, s ezért semmi sem volt drága.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.09. 07:30:51

@Pelso..: párton belüli torzsalkodás? zőccségesmaffia.

Zb74 2017.01.11. 19:16:26

@bbjnick: Dobray? Szerintem Megadja.

Bell & Sebastian 2017.01.11. 20:54:05

Én még azt se nézném meg, ha maguk a kóborkutya-fattyak verekednének személyesen a stadionban, nemhogy a fizetett gladiátoraikat.

Ennél a pontnál el is érkeztünk a választások hiábavalóságához.

Most én is jól megadtam nekik!
süti beállítások módosítása