Gépezet és valóság − kínzó kérdések egy érvénytelen népszavazás után
2016. október 02. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Gépezet és valóság − kínzó kérdések egy érvénytelen népszavazás után

gepezet.jpg

Ami soha nem volt kérdéses a kvótanépszavazáson, az a Nem szavazatok jelentős arányú győzelme. Én is nemmel szavaztam, megírtam, miért: megnéztem a népszavazási kérdést, és a migránskvótáról, a szuverenitási dilemmákról megvolt a véleményem − és megvolt egy éve is.

Ami kérdéses volt, az a részvétel alakulása. Immár biztosra mondható a részvétel 50 százalék alatt maradása, vagyis a népszavazás közjogilag érvénytelen lesz. A többi innentől politika.

És ha innentől politika, akkor tegyünk fel egy kínzó politikai kérdéssort.

Vajon mit jelent az, ha egy politikai, gazdasági és médiahatalma teljében lévő kormánypárt egy számára igen kényelmes témában – mellyel kiszámíthatóan egyetért az ország társadalma is – a téma kapcsán minden lehetséges eszközzel, minden utolsó faluban és felületen (köz)pénzmilliárdokkal kampányol, figyelmen kívül hagyva a kampány hangnemének és üzeneteinek tömegpszichológiai következményeit; mindezt komoly ellenfél és ellentábor nélkül, egy éven keresztül − vagyis az égvilágon minden adott a megtervezett sikerhez ;

de ennek ellenére 

a kezdeményező gyakorlatilag semmit/senkit nem tud hozzáterelni a már meglévő jobboldali/radikáljobboldali táborhoz; az egész országban hallható csatakiáltások és apokaliptikus víziók ellenére az ország többsége ezen a kellemes-átlagos-szürke napon otthon marad; így végül a kezdeményező elbotlik a saját maga által korábban az ellenfél politikai korlátozása érdekében magasra emelt mércében?

Mert jelen pillanatban az egész történet tényleg nem látszik másnak, nem látszik többnek, mint egy durván drága közvélemény-kutatásnak, valamint egy párt kampánygépezeti gyakorlatának két parlamenti választás között.

És mintha az ország valósága kezdene némileg elszakadni a Fidesz valóságképétől. Legyen ez intő jel a gépezetnek.

Addig is itt marad holnaptól egy felkorbácsolt közhangulatú ország, máris sárgulni kezdő, érvényt vesztett plakáttömegekkel Battonyától Nemesmedvesig.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3811761445

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Gépezet és valóság − kínzó kérdések egy érvénytelen népszavazás után 2016.10.02. 22:00:01

Mintha az ország valósága kezdene némileg elszakadni a Fidesz valóságképétől.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2016.10.02. 22:03:57

LOL, ezek kínzó kérdések kb 6 éve.

graycivil 2016.10.02. 22:09:55

Mit is mondott Orbán? Ha az érvényesség aránya nem éri el a 40%-ot, akkor az már számára is bukásnak számít?

Érvényes szavaztok aránya: 39.86%

maroz 2016.10.02. 22:10:42

Nincs mese, Orbánnak le kell mondania, most mondta az a másik, na, minek is hívják...

Volt poszt is?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.10.02. 22:11:14

"Vajon mit jelent?"

Mit jelentene: azt, hogy az árkok változatlanul megvannak, tovább ásni már fölösleges, betemetni lehetetlen.

Meg hogy Vona Gábornak lett igaza: elég lett volna egy alkotmánymódosítás, népszavazás nélkül.

Az egyes pártokra vonatkozó jelentéseket fejtse meg, akit az érdekel.

Sir Galád 2016.10.02. 22:15:26

"mellyel kiszámíthatóan egyetért az ország társadalma is"

Az elment szavazók nagy része ért egyet. A kb. kétmillióval több - kb. 5 millió - szavazásra képes állampolgár döntéséről gyakorlatilag semmit nem tudunk. De biztos nagy az egyetértés....

Ez egy komédia. Komédia az első perctől kezdve, amikor elbuktatták a béna szoci csávó népszavazási kérdését, majd másnap kihirdették ezt a szavazást. Komédia maga a kérdés, a kampány, a rá eltapsolt milliárdok. Az eredmény 98% nem - ezért kellett szavazni, ezt nem lehetett tudni előre? Értem én, hogy nem teljesen megbízhatók a közvéleménykutatások, de a 98%-ot azért hellyel-közzel szerintem eltalálták volna. A "Lemondok, ha több lesz az igen" mondatok. LOL.

És komédia az érvénytelenség semmibevétele. Akkor minek kellett egyáltalán szavazni? Legközelebb így választunk országgyűlést is? Ócska színjáték.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.10.02. 22:15:52

"de ennek ellenére a kezdeményező gyakorlatilag semmit/senkit nem tud hozzáterelni a már meglévő jobboldali/radikáljobboldali táborhoz;"

2006-os választások előtt hallottam a következő analógiát. Amennyi szénát Orbán az egyik oldalon feldobál a szekérre, annyi a másik oldalon le is esik.

Nincs az a téma, ami összehozná a jobboldal mérsékelt - urambocsá, liberális - felét és a radikáljobbosokat. Sőt, a jobboldal mérsékelt - urambocsá, liberális - fele kifejezett gyanakvással figyeli Orbán ámokfutását, amint mindenféle nemzethalállal fenyegetve saját monomániáit erőlteti és szisztematikusan csorbítja a szabadságjogokat. A Jobbik és a Fidesz megtalálták egymást, ugyanazon a szavazótáboron osztoznak. A többieknek más pártot kell keresniük.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.02. 22:20:09

@rajcsányi.gellért (ergé):

Orbán a választást követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy alkotmányt módosít. Ha ezt népszavazás nélkül teszi, kegyetlenül megtámadták volna itthon és külföldön is. Ma is megfogják támadni, de mondhatja azt: Mi a probléma? Volt népszavazás. aki akarta, elmondhatta a véleményt. És a brüsszeli kvótára (és a hasonló jellegű megoldásokra) az érvényesen szavazók közül 3204423-en szavaztak nemmel, 55942-en pedig igennel. Ha érvényes lett volna a választás, nyilván, még jó néhány bőrt le tudna húzni róla a Fidesz, de ez az egy bőr (valószínűleg a legfontosabb) így is megvan.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.02. 22:23:25

@bbjnick:

Ma is megfogják támadni=Így is meg fogják támadni

Volt népszavazás. aki akarta=Volt népszavazás, aki akarta

Ha érvényes lett volna a választás= Ha érvényes és eredményes lett volna a választás

maroz 2016.10.02. 22:23:45

@Sir Galád: Színjáték. Olcsó? Hát, irigyellek. :)

Na de ha színjáték, akkor úgy is kéne értelmezni, nem? Egy hatalompolitikai színjáték. Nagy ügy, az összes többi is ilyen. Elneveztük demokráciának és azt hittük, hogy ettől jó lesz. Hát, nem úgy tűnik.

Robinzon Kurzor 2016.10.02. 22:24:30

A szó, amit keresel, ergé: felelősség.

Például a tiéd is, hogy ebben az értelmetlenségben részt vettél.
És most naivan csodálkozva körülnézel.

A győztes hadvezér, akitől nem kérdezhetnek a győzelmi sajtótájékoztatón ... van ennél szánalmasabb?

Sir Galád 2016.10.02. 22:28:12

@maroz: Nem olcsó. Ócska. Nem nagy ügy, csak ezek képviselnek minket...

Sir Galád 2016.10.02. 22:29:05

@Sir Galád: +1 sajtótájékoztató újságírók nélkül.

Sir Galád 2016.10.02. 22:30:01

@Robinzon Kurzor: Nem sokára már szavazó se kell a győzelemhez szerintem :)

TG69 2016.10.02. 22:31:43

Mintha? Ennek az embernek egy stadion van a hetvegi haza mellett :-). Bohoc akarsz lenni egy idiota mogott? Ebben nem is zavarnalak, de azert szolok ha mar menthetetlen leszel, ok?

GNDL 2016.10.02. 22:37:34

„vagyis a népszavazás közjogilag érvénytelen lesz”

Itt ezen a ponton kellett volna befejezned a posztot, és befognod a korrupt pofádat, legalább hosszú évekre... :)

„jelen pillanatban az egész történet tényleg nem látszik másnak, nem látszik többnek, mint egy durván drága közvélemény-kutatásnak”

És akkor tetézd még...

Esetleg van-e esély arra, hogy holnaptól a valós problémákkal is foglalkozzatok?! Mondjuk a szokásos mantra: egészségügy, oktatás, a gazdasági versenyképességének hiánya, bevándorlás helyett kivándorlás, rekord adóterhek, rekord korrupció, szakképzett munkaerő hiánya... mikor óhajtotok végre lecuppani Orbán pöcséről?! Nem érdekel egyébként, csak kérdezem... :)

GNDL 2016.10.02. 22:39:53

@Sir Galád: „komédia az érvénytelenség semmibevétele”

Szokásos... saját jogszabályaikat szarják le magasról... komolyan elképesztő...

Virág et. 2016.10.02. 22:55:38

Szóval uszkve 20 milliárdból megszámolta a kormány, hogy ugyanannyi jobboldali szavazó van 2016-ban, mint 2014-ben. És ez valamiért óriási siker. :) Értem.

@bbjnick: Persze, mert eddig is hogy kikérte az emberek véleményét, amikor a "gránitszilárdságú" alaptörvényt módosította ... sokadik alkalommal. :) Vagy amikor az egészet egyáltalán megalkotta. 2010 már régen volt, de nem tudom emlékszel-e még a fidesz választási programjára. Gyorsan becopyzom neked ide: . Tessék. Erre mondtál igent annak idején.

Meg arra, hogy azt mondta a vezér, hogy nincs alkotmányozási szükség, ami nyilván utólag lefordítva azt jelenti, hogy azonnal új alkotmányt kell csinálni. Tényleg, a fidesz aztán mindig az emberek véleményét kéri, ha fontos döntést akar hozni. Például hogy megszavaztattak bennünket Paksról vagy a vasárnapi zárvatartásról is.

Sir Galád 2016.10.02. 22:56:44

@GNDL: Hát ez is egy vicc. Azért emelték meg az érvényességi szintet duplájára, mert a
"a korábbi szabályok alapján a választópolgárok kisebbsége felülbírálhatta az Országgyűlés döntését - és akkor az egy torzult demokrácia lenne". Öngól...

Virág et. 2016.10.02. 22:59:12

Ha valaki kíváncsi lenne, hogy miért teljesen felesleges 888-at olvasni, annak álljon itt a mandin is szemlevényezett idézet:

"A Fidesz-KDNP közel 1 millióval több támogatást kapott politikájához, mint 2014-ben."

Ezek után jogos a kérdés, hogy minek oda egyáltalán cikkeket írni? Minden soruk ugyanaz, akárhogy fűzik a betűket: "Szeretem Orbán Viktort. Szeretem Orbán Viktort. Szeretem Orbán Viktort."

GNDL 2016.10.02. 22:59:12

@Virág et.: 2014-ben elég szarul álltak a jobboldali szavazók, ugyanis legfeljebb Bokrosra szavazhattak volna... jobboldal híján... eltartott kisujjal... vagy el sem mennek, ha már akkor is így alakult... :)

A Fidesz nem jobboldal, könyörgöm... rezsiharccal, közmunkával, családi pótlékkal duzzasztott szavazótáborral? Prolik ezek... igen, pont abban az értelemben.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:02:08

Ettől a húzásától Nyugaton jobban rinyáltak, mint a most magát nagyon győztesnek kikiáltó Böszméék, akik bár nagyon kevesen vannak, de legalább fába szorult férgek.

És a büdös MSZP már alig várja, hogy az élükre álljon.

Azért felhívnám a figyelmet arra, hogy a puszták népével most sem gond, hozták a formájukat, bár Viktort ott sem mindenki a házi oltáron tartja, hanem valahol egészen máshol, gondosan felszeletelve.

Ott akarnak csak migráncsot, ahol már emígy is belefulladnak a saját szarukba. Szuicid hajlamú egy bagázs lakhat arrafelé, talán kétfarkú UFÓ -k, vagy esetleg antimagyarok.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2016.10.02. 23:02:33

@GNDL: a jobber értékrend egyik alapköve a hatalom, az erő imádata (lásd gfg vallomása), a hatalommal való visszaélés.

Virág et. 2016.10.02. 23:03:25

@GNDL: Magyar értelembe vett jobboldal. Nálunk a jobboldal tőkeellenes, a baloldal meg szabadpiac-párti. Fordított országban élünk.

Egyébként a számok teljesen stimmelnek: 3.2 millió nem a mai napon és 3.2 millió fidesz+jobbik szavazat 2014-ben. A népszavazáson a fidesz és a jobbik kampányolt a nem-ekért egyedül. Ezek tényleg megszámolták saját magukat.

20 milliárdért.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:05:06

@.Pierre Bezuhov.: :) Élvezkednél? Mindjárt jön a többi buzi, lehet randizni.

GNDL 2016.10.02. 23:05:35

@.Pierre Bezuhov.: Van jó pár „alapköve” a jobboldali értékrendnek, ezekből a legkevesebbet a Fideszre tudnám ráhúzni jelenleg. :)

Van pár alapköve a kommunistáknak/bolsevikoknak is. Na itt már sokkal több a közös „orbáni érték”... :)

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:06:49

@Virág et.: Mondd csak, te hülye vagy. Ha az igazi jobboldal jön, te lógni fogsz. Csak ezért vidámkodhatsz még itt.

GNDL 2016.10.02. 23:07:07

@Virág et.: „Magyar értelembe vett jobboldal”

Kizárólag magyar értelemben győzött ma Orbán is.. felejtsük már el, baszki...

Virág et. 2016.10.02. 23:12:30

@Bell & Sebastian: Amire te gondolsz, az a jobboldal már fél évszázada nem létezik Európában. A mai jobboldal, ahol Merkel van pl., az nem te vezéreid oldalán áll.
Akasztással meg fenyegess másokat, cica.

@GNDL: Én felejteném, de nem tudom. Ez egy ilyen ország, ahogy már írtam is. Majd egyszer kinőjük a Balkánt és akkor talán megváltoznak az emberek.

TG69 2016.10.02. 23:15:47

@Bell & Sebastian: Hogy klasszikust idezzek nem a nepszavazas kerdeserol dontottek a zemberek, hanem arrol hogy Orban evvel a politizalassal huzzon el a francba. A zemberek 80%- a nem akar migransokat. Tomegest a zantimagyar TG69 sem :-). Bulgaria felhuzott keritest es befogadott 2000 menekultet mikozben +10% muszlim kisebbseguk van. Ezeknek mar kampec, pedig Kovrat nepe.

GNDL 2016.10.02. 23:16:55

@Virág et.: „Majd egyszer kinőjük a Balkánt és akkor talán megváltoznak az emberek.”

És a többi ember téged miben hátráltat, hogy kinődd és megváltozz? :)

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:17:05

@Virág et.: Az én vezérem oldalán többen állnak, mint te azt el tudod képzelni. Felfüggesztésre gondoltam, csak attól nem szartok be eléggé.

Virág et. 2016.10.02. 23:20:00

@GNDL: Semmiben, de azzal, hogy én kinövöm (amit szeretnék úgy hinni, hogy már megtettem, bár ki tudja) még nem változik sok minden, hiszen a többség még ugyanott van, ahol volt is a XX. század eleje-közepe óta. Szerelmes egy apafigurába, aki majd meghozza a döntéseket, megvédi és varázsol és neki semmit nem kell csinálnia, majd minden jó lesz.

GNDL 2016.10.02. 23:22:02

@Virág et.: „azzal, hogy én kinövöm ... még nem változik sok minden”

Ezt a kommentváltást mindenesetre megspóroltuk volna... :)

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:22:25

@TG69: Szerintem sem ártott volna összekötni egypár húsba vágó, más kérdéssel, akkor 100% elment volna. Nem úgy értem, hogy külföldre dolgozni, hanem szavazni. Például:

- Emeljék-e a velünk élő túlélők a jövedelmeket 400% -ra? Igen / Nem

- Hagyjuk-e a francba ezt az egész uniós visszaosztást, ami csak arra van kitalálva, hogy erősen szorítsák a helyi megbízottak tökeit? Igen / Nem

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.02. 23:22:41

@Virág et.:

"2010 már régen volt, de nem tudom emlékszel-e még a fidesz választási programjára. Gyorsan becopyzom neked ide: . Tessék. Erre mondtál igent annak idején." --- írod.

:-D Ezt te honnét tudod? Ha nagyon izgat a dolog, nem titok, elárulom: én a 2009-es EU-s választás óta ma voltam először szavazáson. És a maira sem mentem volna el, ha az ellenzék nem kezdi el olyan eszeveszettül hangoztatni, hogy aki nem megy el a szavazásra, az az ellenzék álláspontját támogatja.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:23:54

@Virág et.: Gyurcsány, mint apafigura? Nem is rossz ötlet tőled, mintamókuci.

Virág et. 2016.10.02. 23:24:22

@GNDL: Miért is?

@bbjnick: Nem tudom, csak gondolom. Miután eléggé aktív vagy közéleti kérdésekben és hát, nem túl nagy kérdőjel, hogy melyik pártot támogatod. De akkor ezennel megkövetlek, nem vagy notórius fidesz-szavazó.

Helyette kibic vagy, az meg még rosszabb. :)

Virág et. 2016.10.02. 23:27:19

@Bell & Sebastian: Nem egészen, de majdnem. Tudod, a Feri és pártja kb 4%-on állnak a minapi felmérés alapján. Viktor ellenben 92%-on, ha hinni lehet a hiteles 888-nak és a Magyar Időknek. De ha Soros által fizetett kommunista felméréseket nézünk, akkor is vannak valahol 30-40% között vannak. Ennél nagyobb támogatottsággal párt és vezére nem rendelkezik az országban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.02. 23:30:37

@Virág et.:

Nem lehet mindenki olyan pártfutrinka, mint te vagy. :-D

GNDL 2016.10.02. 23:31:28

@Virág et.: Nődd ki... ahogy szeretnéd hinni... ennyi.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:32:04

@Virág et.: Nem kell itt durcizni, neki attól van karizmája, hogy egy igazi egyéniség, alulról nyalta fel az anyósa egészen magasra, míg belőletek 12 darab veréb pontosan egy tucat. Nem vagytok eléggé trágya / pia / pénzszagúak, tulajdonképpen se íze se bűze -vagytok, egytől egyig, a lejárt szavatosságú Szabad Nép -dumátokkal.

Virág et. 2016.10.02. 23:32:25

@bbjnick: Csak tudnám, melyik párt futrinkája vagyok én. Én lennék a legboldogabb. Sokan vagyunk ezzel így, ezért van még mindig fidesz-kormány.

Ha erre a kérdésre jön egy megfelelő válasz, akkor kezdenek majd a fiúk csomagolni.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:36:01

@Virág et.: PPP - Pejoratív Paraszt Párt?

Virág et. 2016.10.02. 23:36:13

@GNDL: Ok. Nem értelek,de ebbe a beszélgetésbe kb ennyi volt.

@Bell & Sebastian: Mármint kinek van karizmája? A Ferinek? Ez most egy szerelmeslevél volt tőled a Fletóhoz? Vedd már észre, hogy a baloldal az nem inverz jobboldal itt nálunk. Itt nincs központi figura, bármennyire is szeretnétek odalátni egyet. Akármennyire szeretnétek Gyurcsányt az anti-Orbánnak látni, attól még nem lesz az. Gyurcsány jelenleg az egyik legnépszerűtlenebb politikus az országban, ideértve a baloldali szavazókat is. A baloldal bukásában minimum cinkos az őt lényegében megpuccsoló MSZP-s renitensekkel együtt. Akik közül csak Szily kapta meg a harminc ezüstpénzét. Sokan nem felejtettük el, hogy ő hogyan is lett miniszterelnök annak idején ...

"míg belőletek 12 darab veréb pontosan egy tucat"

Belőlünk? Kik vagyunk mi?

Virág et. 2016.10.02. 23:39:55

@bbjnick: Eddig még mindig szavaztam. 2010 előtt végig a szocik, 2010-től a bajuszpárt (Bokros), 2014 meg az összefogás, bár az nem párt. De kb. azóta bajban vagyok, hogy kikre is szavazzak. Vagyunk ezzel pármilliónyian az országban.

Addig jó a fiúknak, amíg ez így van.

GNDL 2016.10.02. 23:41:13

@Virág et.:

- Szóval uszkve 20 milliárdból megszámolta a kormány, hogy ugyanannyi jobboldali szavazó van 2016-ban, mint 2014-ben.
- A Fidesz nem jobboldal, könyörgöm... rezsiharccal, közmunkával, családi pótlékkal duzzasztott szavazótáborral? Prolik ezek... igen, pont abban az értelemben.
- Magyar értelembe vett jobboldal. Nálunk a jobboldal tőkeellenes, a baloldal meg szabadpiac-párti. Fordított országban élünk.
- Kizárólag magyar értelemben győzött ma Orbán is.. felejtsük már el, baszki...
- Én felejteném, de nem tudom. Ez egy ilyen ország, ahogy már írtam is. Majd egyszer kinőjük a Balkánt és akkor talán megváltoznak az emberek.
- És a többi ember téged miben hátráltat, hogy kinődd és megváltozz?
- Semmiben, de azzal, hogy én kinövöm (amit szeretnék úgy hinni, hogy már megtettem, bár ki tudja) még nem változik sok minden...
- Ezt a kommentváltást mindenesetre megspóroltuk volna...
- Miért is?
- Nődd ki... ahogy szeretnéd hinni... ennyi.
- Ok. Nem értelek,de ebbe a beszélgetésbe kb ennyi volt.

Virág et. 2016.10.02. 23:41:21

@Bell & Sebastian: Látom elszomorított a kis repedés a NER falán és átmentél személyeskedőbe. Nyugi, holnap már nem fog ennyire fájni. Elolvasod még kétszer a MI-et, megnézed, ahogy megmagyarázzák majd a köztévében és már te is azt fogod gondolni, hogy ez óriási siker.
Tudod, karaván, kutya.

Addig meg tessék megnyugodni, nincs baj.

Virág et. 2016.10.02. 23:42:26

@GNDL: Be is kötteted majd? Szeretnék bele rajzokat is. Gyíkot az Orbán-beszéd oszlopaira meg rendőrrohamosat, ha lehet.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 23:43:12

@Virág et.: Favirágra gondoltam elsősorban, de másodsorban is. Harmadsorban? Az MSZP anarchista szárnyára.

Virág et. 2016.10.02. 23:45:05

@Bell & Sebastian: Már mondtam, hogy nihilista vagyok, nem anarchista. Tessék már odafigyelni!

GNDL 2016.10.02. 23:47:02

@Virág et.: Egyelőre csak matricákon gondolkozom amiket belvárosi szórakozóhelyek vécéjeibe lehet ragasztgatni... szűkös a büdzsé... :)

picur3ka 2016.10.03. 00:36:28

Ergé!

"Ami kérdéses volt, az a részvétel alakulása. Immár biztosra mondható a részvétel 50 százalék alatt maradása, vagyis a népszavazás közjogilag érvénytelen lesz. A többi innentől politika.

És ha innentől politika, akkor tegyünk fel egy kínzó politikai kérdéssort."

Nincsen semmi politikailag kínzó kérdéssor. A többségi demokrácia úgy működik, mint valamennyire a Brit Királyságban még mindig. Aki nem megy el, az le van xarva (lexarja, bármiért is, nyilván). Tehát győztünk.

picur3ka 2016.10.03. 00:39:08

@.Pierre Bezuhov.:

Tévedés. Ez a a baloldal. Fordítva tartottad a könyvet.

picur3ka 2016.10.03. 00:44:20

@GNDL:

"Esetleg van-e esély arra, hogy holnaptól a valós problémákkal is foglalkozzatok?! Mondjuk a szokásos mantra: egészségügy, oktatás, a gazdasági versenyképességének hiánya, bevándorlás helyett kivándorlás, rekord adóterhek, rekord korrupció, szakképzett munkaerő hiánya... mikor óhajtotok végre lecuppani Orbán pöcséről?! Nem érdekel egyébként, csak kérdezem... :)"

Te mért nem foglalkoztál ezekkel, amikor ti voltatok kormányon, az elmúlt húsz évben többnyire?

Ki baxta szét az országot? Erről vitát sem lehet nyitni, annyira egyértelmű. Menjél vissza a barlangodba!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.10.03. 01:18:21

Ez most paranoia, vagy az igazság, és akkor Loxonnak volt igaza?

"Az európai szabadkőműves Nagypáholyok emlékeztetnek arra, hogy az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása az európai építkezés alapelvei közé tartozik. Ilyen elvek alapján jött létre a nemzetek közötti szolidaritás. A szolidaritás eszméjének jelentősége csak nő a világ számos régiójában bekövetkezett összeomlás láttán.

Anélkül, hogy egy olyan földrész történelmére kitérnénk, amelyet magát is számos népvándorlás kovácsolt egybe, a mai drámák fel kell rázzák öntudatunkat és újító befogadó politikát kell sugalmazzanak. Ennek hiányában az európai földrész hamarosan a megosztottság és ellentétek színtere lesz, ami új szerencsétlenségbe fogja sodorni a népeket. Ebből pedig nem más következik, mint a nacionalizmusok újbóli felkorbácsolása.

A mai tragédia tehát az európai álom újjászületésének és megújulásának olvasztó tégelye kell legyen. A Nagypáholyok ezután tetteket várnak, amelyekben az Európa alapját jelentő értékek, mint a szolidaritás és testvériség megfelelően kifejezésre jutnak

Aláírók

Franciaországi Nagy Kelet
Franciaország Női Nagypáholya
Franciaország Nagypáholya
Emberi Jogok Francia Szövetsége
Franciaország Vegyes Nagypáholya
Egyetemes Vegyes Nagypáholy
A Királyi Művészet Hagyományos Beavató Rendje
G.L.R.I S.R.U.
Ausztria Liberális Nagypáholya
Belgiumi Nagy Kelet
Belgium Nagypáholya
Belgium Női Nagypáholya
Emberi Jogok Belga Szövetsége
Lithos (Belgium)
Horvátország Nagypáholya
Emberi Jogok Spanyol Szövetsége
DELPHI Nemzetközi Vegyes Szabadkőműves Rend (Görögország)
Görögországi Nagy Kelet
Írországi Nagy Kelet
Olaszország Nagypáholya
Luxemburgi Nagy Kelet
Lengyelországi Nagy Kelet
Portugáliai Szimbólikus Nagy Kelet
Portugáliai Luzitán Nagy Kelet
Románia Női Nagypáholya
Svájci Nagy Kelet
Törökország Női Nagypáholya
Közép-Európa Dogmaellenes Egyesülete (Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovénia)

MVSZ Sajtószolgálat
8720b/150917"
www.egipatrona.hu/mvsz/index.php/2391-a-szabadkomuvesek-utasitjak-az-eu-t-nyissatok-meg-a-hatarokat-egyre-tobb-bevandorlo-szamara

annamanna 2016.10.03. 01:55:29

Szerintem az nagyon érdekes politikai, vagy szociológiai kérdés, hogy miért voltak ekkora különbségek a szavazati részvételben az ország különböző pontjain:

"kik voltak, akik amikor Orbán hívta őket, eljöttek, és az urnák előtt védték meg a hazát. És akik azok, oda se hederítettek.
A győztes egy zalai falu, Iborfia – igaz, itt mindössze tizen szavaztak, és ők mind elutasították a kényszerbetelepítési kvótát, ahogy azt kell. De az eminenslistán főleg nyugatmagyar mikrofalvak vannak.

A vesztes pedig, talán némi meglepetésre, a borsodi Sajószentpéter 5. számú szavazóköre, ahol alig több, mint a lakók 7 százaléka adott le érvényes szavazatot. A renitensek listáján előkelő helyen vannak további borsodi szavazókörök, így Ózd, Miskolc és Miskolc-Farkaslyuk egyes körei, igazából csak a baranyai Cserdi, a pesti Tura és néhány eldugott budapesti szavazókör jutott a listán előre Borsodon kívülről."
444.hu/2016/10/02/a-legrenitensebb-es-a-legeminensebb-szavazokorok-toplistaja

Ha ez a népszavazás kvázi közvéleménykutatás volt, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy a közvéleményt mi befolyásolja.
A magam részéről rögtön előhozakodnék a vallással, és az egyház meglehetősen egységes kiállásával.
Tényező lehet az is, hogy a Dunántúlon kevésbé tűnt el az egységes, zárt, hagyományos faluközösség, mint az Alföldön.
Az is első látásra egyértelmű, hogy ahol sok a roma, ott kevesen mentek el szavazni.

Összességében érdekes, hogy valószínűleg a leginkább helybenlakók (a leginkább "bennszülöttek") tiltakoznak legerősebben a sodródó néptömegek ellen.

Herr Stacheldraht Leger 2016.10.03. 02:55:55

ugye mondtam gyerekek:

túltolt bicikli jó
abból lesz
a downhill rodeó

prrrutty!

picur3ka 2016.10.03. 03:11:55

@Disznóvári:

Persze, hogy Loxonnak volt igaza. Sőt.

"A szolidaritás eszméjének jelentősége csak nő a világ számos régiójában bekövetkezett összeomlás láttán."

Az amerikai cseh nagykövet így nyilvánult meg pár éve: 'Ezek tényleg hisznek abban, hogy megújulás csak pusztítás után lehet.'

2016.10.03. 03:27:15

Akik vették a fáradságot és elmentek, érvényesen szavaztak, azok 98%-ban nemmel szavaztak. Volt egy 6%-nyi, érvénytelenül szavazó réteg. A 2% igen + 6% érvénytelen az nagyjából ki is adja a teljes ballib ellenzék támogatottságát.

Gyurcsány most erre a 2+6%-ra hivatkozva akarja lemondatni Orbánt. Röhög a vakbelem. Fletónak szedni kellene a gyógyszerét, mert egyre durvább az agybaja.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 05:31:58

Az eredmény kettős:
- nemzetközileg siker, pofont kapott Satana Mertkell bandája,
- bellpolitikailag pedig döntetlen, azaz nem sikerült a ballibekre csapást mérni.

Ahogy látom, a ballibek éppen beviszik saját magukat egy hatalmas csapdába.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.03. 05:33:16

No, ha már eszembe jutott, leírom: nem azért mondom, de én már legalább két és fél évvel ezelőtt szóltam, hogy ez következik:

A „nyilvánosság tönkretétele” a Fidesz részéről az elmúlt huszon év politikai kultúrájának „logikus következő lépése” volt. A (magyar) ballib kettősmércézésének és kiszorítósdijának-diszkvalifikálósdijának (antidemokratikusozásának, antiszemitázásának, rasszistázásának, fasisztázásának, széljobbozásának stb.) a Fidesz úgy vette ki az élét, hogy „dialektizálta” (saját) ideológiáját (Kötcse, a fenomenológiai feketelyuk). Ezzel tönkretette a nyilvánosságot, a közbeszédet, de egyúttal (mint a mellékelt ábrák mutatják) megbénította a ballibet is (a ballib „saját fegyverére nyársalódott fel”). Ezt én egy sötét és (ön- és köz)veszélyes taktikának tartom, de hogy politikailag ne lett volna logikus lépés (ne következett volna az elmúlt húsz év politikai kultúrájának --- ha úgy jobban tetszik, a rendszerváltás rendszerének --- „fejlődéséből”), azt botorság tagadni...

bbjnick.blog.hu/2014/04/03/_az_elmult_huszon_ev_politikai_kulturajanak_logikus_kovetkezo_lepese_volt

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 05:35:27

@karandash:

Ha Gyurcsány jó politikus, most belekezd egy másfél éves kampányba, amivel növelheti népszerűségét.

Ha nem jó politikus, akkor gyors választásokat fog követelni, melyeket el is fog gyorsan veszteni.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 05:38:01

@GNDL:

Igen, emiatt az emberlenéző szöveg miatt fognak ismét veszteni a gazdáid, szóval csak így tovább.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 05:43:35

@Virág et.:

Baloldal/jobboldal definíció kérdése. Mertkell ultraliberális, ez a lényeg, s ez a baj is. A mai nyugati fősodrú, magát jobboldalnak nevező tábor ultraliberális.

Nekünk ez nem kell. A magyar kisember baloldali. Csak azért nem nevezi magát baloldalinak, mert a "baloldal" szót már lefoglalta az ultraliberális tábor.

Azaz a szavakon felesleges lovagolni.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 05:47:06

@GNDL:

A Fideszben ami jó, az éppen az, hogy NEM húzható rá a nyugaton jobboldalnak hívott értékrend legtöbb alapelve.

Nyugatos jobboldali értékek leginkább a DK-ban vannak jelen a magyar pártok közül.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 05:52:04

@Bell & Sebastian:

Valószínű, a ballibek a helyzetet félreértették. Hasonló eredmény parlamenti választás esetében kb. 30 %-ot hozna nekik, azt is csak akkor, ha mind együtt, egy listával állnak ki. Az eredmény meg az lenne, hogy picit több képviselőjük lenne, mint most, de biztos vesztesek lennének.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 05:58:06

@graycivil:

Nem, nézd meg jobban: picit 40 % felett van. Meg kell köszönni egyébként ezt Fodor Gábornak, az ő IGEN-kampányuk nélkül ez kicsivel 40 % alatt maradt volna.

Pelso.. 2016.10.03. 06:21:25

@Herr Stacheldraht Leger: Dehogy prrrutty.
Az érvénytelenség a legcsekélyebb mértékben sem zavarja az üzletmenetet.
Sőt, meglehet, felgyorsítja és talán új alternatívák felé is nyit, Gellért le nem maradj, nagy időket élünk, tudod ki mondta.

2016.10.03. 06:56:20

Ergé !
Remélem Viktor most berág és kirugja a Habony propaganda Műveket, , a Századvégnyi hazudozós "szarértőket ", a becsületét féltő GFG-vel egyetemben--aki a becsületét keresi, ami soha nem volt neki--majd bezárja az MTV-t, elhajtja Vajnát, Semjént és antilopot is, a rezsibiztossal, a "Kibatovval" együtt..

Aztán neki lehet állni, kicsomagolni, a narancsos sárga diszcsomagolású , maslival átkötött kis csomagot és megnézni hogy mi is van benne.

Mert a sz@r, ha diszcsomagolásba van betekerve, vagy a kormánypárti "ujságokba ", az akkor is csak sz@r marad. Attól még nem lesz arany, hogy a Habony féle hazugsággyár annak látja.

Végül el kell ismerni, hogy a vezírt, palira vették, megvezették és most magyarázkodik. Mert kell.
Mint ahogyan te is teszed.

Virág et. 2016.10.03. 07:25:27

@bircaman maxval szerkesztő: Te miről beszélsz? Ez fényes siker! Aki pedig a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló!

Herr Stacheldraht Leger 2016.10.03. 07:44:20

@Pelso..: ez az, érted ezt, csak van még remény, hogy uralhatod egyszer te is a pillanatot.

Herr Stacheldraht Leger 2016.10.03. 07:47:55

@annamanna:

"Az is első látásra egyértelmű, hogy ahol sok a roma, ott kevesen mentek el szavazni."

szegííín flórika, nem lennék a helyében

Herr Stacheldraht Leger 2016.10.03. 07:49:33

@Disznóvári: a jöttment szabadkőműves konteó sértő ránk illuminátusokra nézve.

Virág et. 2016.10.03. 08:02:46

@bircaman maxval szerkesztő: Döntetlen?! Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!

Herr Stacheldraht Leger 2016.10.03. 08:03:41

@jános515:

"Remélem Viktor most berág és kirugja a Habony propaganda Műveket, , a Századvégnyi hazudozós "szarértőket ", a becsületét féltő GFG-vel egyetemben--aki a becsületét keresi, ami soha nem volt neki--majd bezárja az MTV-t, elhajtja Vajnát, Semjént és antilopot is, a rezsibiztossal, a "Kibatovval" együtt.."

deeehooogy... a tanulság levonása az bezony az lesz, hogy épphogy nem volt elég a nyomulás, tehát még több stadion, még több agitprop kell és a kisvasutat is meghosszabbítjuk brüsszelig. hogy megértsék.

továbbá ideje a külső ellenség elleni harcot a belső ellenség elleni harccal kiegészíteni.

erről szól a permanens forradalom, efftársak. ütni kell. oszt jónagyot!

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 08:10:32

@Virág et.:

Ahol ellentétet látsz, ott nincs valójában.

Ez a döntetlen jó a népnek.

Virág et. 2016.10.03. 08:20:13

@bircaman maxval szerkesztő: A torkánál ragadtad meg a kérdést! Ahol nem mi vagyunk,ott az ellenség van. De az önbizalom, az majd menet közben jön meg!

2016.10.03. 08:43:17

@bircaman maxval szerkesztő: Gyurcsánynak most semmi esélye nyerni, az, hogy 60% távol maradt a népszavazástól, az nem azt jelenti, hogy azok az emberek mind gyurcsányisták. Az érdektelenség hatalmas és ez teljesen kiszámíthatatlanná teszi az ellenzék esélyeit. Passzivitásban már jó a magyar nép. Otthon maradásra bírni milliókat könnyű, arra rávenni őket, hogy a ballibekre szavazzanak, az a keményebb dió.
2018-ban rekord alacsony részvételre számítok a választáson, így akármennyivel is veszít a ballib oldal, az lesz a mantra megint 4 évig, hogy a kormány nem legitim, mert csak x választópolgár szavazott rájuk.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 08:47:58

@karandash:

Parlamenti választás esetében ez kb. 25-30 % ballib szavazat.

tarackos 2016.10.03. 08:51:38

@bircaman maxval szerkesztő: pofont adni ervenytelen szavazassal? Az vicces lenne, rohognek is rajta...

Tündér_Lala 2016.10.03. 08:58:18

Mindenképpen szögezzük le: Oviék egy dolgot biztosan elrontottak. Túl magasan állapították meg az érvényességi küszöböt. Úgy tűnik, hogy azok aránya akik szerint a politika úri huncutság és figyelmen kívül hagyandó, túl magas. Nem létezik olyan kérdés, amely az embereket az urnákhoz vigye.
Ezzel a hibával pedig egy (nem túl nagy, de mégis) támadási felületet adtak.

Van még egy jelenség, amely említést érdemel. Kik azok a végtelenül aljas, felelőtlen és cinikus gazemberek, akik a Szerbiában rekedt migránsokat azzal hitegette, hogy a referendum után bejöhetnek. Ki játszik velük és mi a célja ? Szeretne csalódást keltve redikalizálni ? Netán humanista ?
Nos ez a legalja a történetnek.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 09:00:24

@tarackos:

Sokan szavaztak, s nagyon sokan NEMmel, ez a lényeg külpolitikailag.

Virág et. 2016.10.03. 09:01:00

@tarackos: Csapásokat adunk és csapásokat kapunk!

@Tündér_Lala:

"Kik azok a végtelenül aljas, felelőtlen és cinikus gazemberek, akik a Szerbiában rekedt migránsokat azzal hitegette, hogy a referendum után bejöhetnek"

Azt rögtön kizárnám, hogy a köztévé rendezte volna ezt így meg. Ez teljesen elképzelhetetlen. Ugyan csak ők tudósítottak erről, a szavazás kellős közepén, de ez nyilván a véletlen műve.

Szerintem a Gyurcsány volt. Csak ő lehetett.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 09:01:04

Most Nyugaton nagyon elemeznek (ma van a német egység napja), orbánoznak piszkosul, minek előnye, hogy legalább nem hornnyusziznak.

A százalékos végkimenetelről szigorúan egy szó se esik, kezdenek rádöbbenni, miért mondta a suszter, hogy így is jó, amikor elhajolt az inas és az asszonyt találta pofán a sámfával.

Aki ugyan nem szürcsűte a levest - de megfordult a fejében.

Virág et. 2016.10.03. 09:01:50

@bircaman maxval szerkesztő: Nem lennék most az imperialisták helyében!

Herr Stacheldraht Leger 2016.10.03. 09:03:09

@Tündér_Lala: kérdezd a habonygecit meg a többi ösztönös zsenit.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 09:04:35

@Virág et.:

A liberálisok helyében nem lennék, de ez független a konkrét kérdéstől. Sose jó egy agonizáló eszme lovagának lenni.

GNDL 2016.10.03. 09:15:16

@picur3ka: „amikor ti voltatok kormányon, az elmúlt húsz évben többnyire? ”

Ha „mi” csak pár napra kormányra is kerültünk volna az elmúlt évtizedekben, akkor „ti” azóta börtönben ülnétek... jobb esetben, mert a rendszerváltást elszabotáló főkolomposokat minden bizonnyal lámpavasakra aggattuk volna. :)

Mondtam már neked, nem fogok beleilleni a primitív Fidesz-MSZP világképetekbe... én a „harmadik oldal” vagyok.

És akkor most térjünk vissza egészségügyhöz, oktatáshoz, a gazdasági versenyképességének hiányához, a rekord adóterhekhez, a rekord korrupcióhoz... tudod, amiben nyakig vagytok, és amit évtizedeken át leszartatok... „ti”... :)

Tündér_Lala 2016.10.03. 09:19:40

Bárki is volt, aki ilyet terjesztett közöttük, azt simán pofán kellene vágni.
Én csak ma reggel hallottam. Arra céloz, hogy maga a hír hamis ?

tarackos 2016.10.03. 09:20:38

Ha mar erge odaallt a gepezet melle erdekelne vajon az o valosaga milyen viszonyban van a nep valosagaval...;)

tarackos 2016.10.03. 09:23:30

@bircaman maxval szerkesztő: Hulyeseg. A meccset meg kell nyerni, a reszvetelert nem jar serleg!

tarackos 2016.10.03. 09:26:32

@Tündér_Lala: Csak a kozmedia ertesult rola, merget azert ne vegyunk ra...

Bell & Sebastian 2016.10.03. 09:34:50

Hát gyerekek, bib-lib-balfaszok, most mi legyen? Itt már csak jégcsákány segít rajtatok, ha ennyit nyavalyogtok. Kóruskar az ógörög tragédiában:

- A saját jelentéktelenségük bár nyilvánvaló, ez ugribugrival és hangerővel sem ellen-súlyozható (< ógörög humor), fújják a sófárt, amíg élnek, felelnek rá a holtak: - Feszítsd meg íjad, jó Agamemnon, vessződ röptét hős Akhilleusz és Oresztész együtt vigyázza.

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.10.03. 09:40:33

@picur3ka:

Akkor már csak az a kérdés, hogy a demokrata FIDESZ miért épít kuszoberteket a népszavazási folyamatba?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 09:45:47

@tarackos:

A meccs meg van nyerve a brüsszelitákkal szemben.

A ballibekkel szemben nem lett megnyerve, ez tény.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 09:47:08

@GNDL:

Te vagy Gyurcsány és Soros harmadik segge. Amire te még büszke is vagy. Persze ez a ta bajod...

S=klogW 2016.10.03. 09:49:23

@Tündér_Lala: maga még hiszi, hogy egyik különb a többinél (legalabbis modszerekben)

tarackos 2016.10.03. 09:51:15

@bircaman maxval szerkesztő: Forditva teccik ulni a lovon. A brusszelitakat az eredmeny erdekli az meg nincs. A hazai jobberek meg barmit beszopnak Viktortol, az tenyleg meg van nyerve...

Bell & Sebastian 2016.10.03. 09:59:54

@tarackos: Ezt megcáfolnám, én olvasok igazi újságot is, nem csak proklamációkat és reklamációkat.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:03:22

@S=klogW: A teljes, nyugati agymosoda kifordítása a sarkából elég macerás és egy valag pénzbe kerül. Részsikerek már vannak, például a tegnapi választás csócsálása háttérbe szorította még a nemzeti ünnepet is.
Mi a valami, ha nem ez?

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:06:32

Okosan ki volt találva az időzítés, megy a bogár fülébe a németnek, máma ráérnek meditálni az NDK múlton és sötét jövőn.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:09:45

Erről jut eszembe, azt a leggecibb ávóst, amelyik Ausztriából írogatott, szépen hidegre tették. Pusszantás a magyar szolgálatoknak érte.

tarackos 2016.10.03. 10:13:43

@Bell & Sebastian: Ervenytelen jeggyel nem engednek be. Ezen nincs mit cafolni. De meg kell varni mit lep a kulvilag. Azon se lepodnek meg ha meg is beengednek :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.10.03. 10:14:43

@bbjnick: "Orbán a választást követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy alkotmányt módosít. Ha ezt népszavazás nélkül teszi, kegyetlenül megtámadták volna itthon és külföldön is."

Fantáziál.
Már eddig is jó néhányszor módosították a bámulatos Alaptörvényt anélkül, hogy a népszavazás elmaradása lett volna a kritikák fő csapásiránya.
Mi több, az Alaptörvény módosítása az Alaptörvény szövege szerint sem lehetne népszavazási kérdés.

@Tündér_Lala: Nem tudom, de ha végtelenül cinikus gazembereket keresünk, a szálak Ibizára vagy az V. kerületbe vezethetnek.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:24:32

@tarackos: Ábrándozni mindig lehet. Nem kötelezően tárgyalja a parlament, hanem szabadon választottan, oszt csókolom.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:26:56

@Counter: Nem aludta ki magát? Vacsorára nem eszünk babot.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:30:06

@Counter: Feltehetnénk azt a kérdést is, vajon Búvár Kund egy szemétláda volt-e, vagy csavaros hős, az eszét és szerszámát tekintve.

tarackos 2016.10.03. 10:36:08

@Bell & Sebastian: Ez ok, azt nepszavazas nelkul is megtehettek volna, eddig se kertek soha semmire a nepszavazast. A masodik keritest is reg bejelentettek. A kulfoldre gondoltam, ott sztem az eredmeny szamit.

(Amig szabad mozgas van az EUn belul loszart er az egesz. Foleg, h tk itt laktak es innen vitte Abdeslam a tenoristakat. Tokosek a tekeseink. Vagy tamogatjuk oket, mint a cocializmusban? Ezen se lepodnek meg.)

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:39:15

@tarackos: Go to > Bbj. megmondása

És még > porfelhő és utasa

Bell & Sebastian 2016.10.03. 10:40:59

@tarackos: Mit ne mondjak erre, nézz csak utána, például hogyan lehet svájci állampolgárságot szerezni, kívülről? Sehogy.

tarackos 2016.10.03. 10:48:54

@Bell & Sebastian: Na igen. Meg azt se tudjuk mit hozott a honositas nevu porfelho. Nagy csond van az ottani visszaelesekrol. Persze a portast mar lecsuktak...;)

Jean Sol Partre 2016.10.03. 10:49:58

@bbjnick: "Ha ezt népszavazás nélkül teszi, kegyetlenül megtámadták volna itthon és külföldön is."

szerintem meg pont így lett támadható. Eddig mondhatta, hogy a közvéleménykutatások alapján a társadalom többsége mellette van, senki nem tagadta volna. Most viszont kiderült, hogy a társadalom többsége nincs mellette.

annamanna 2016.10.03. 12:42:57

@Herr Stacheldraht Leger: valójában Balog a cigányfelelős a kormányban. Úgyhogy szegín Balog, még az ág is húzza. Az ország fő problémái általában Balog problémái, kíváncsi vagyok, meddig marad érinthetetlen. Furcsa, hogy mindenki az oktatás és egészségügy, gyerekvédelem stb lerombolásáról beszél, de senki sem teszi hozzá, hogy Balog, mintha ez az ember nem is lenne miniszter, kiemelt főminiszter, egy összevont minisztérium vezetője; akik a problémákat sorolják, úgy tesznek, mintha Balog egyáltalán nem is létezne. Ez nekem elég furcsa. Hol van már a "Rózsa, gyere ki a hóra!"? Rózsa még támadható, megszólítható, emlegethető személy volt, Balog már nem az. Feltűnő, mennyire nem az.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 12:52:30

@annamanna: Az a tragédia, hogy a haverjaival van telerakva minden, közben katkót nagyítóval sem talál és még álamellnöki ambíciói is vannak / voltak.

Pedig ha valaki fel tud mutatni valami kis eredményt, akkor azok a görög-katolikusok, vagy az erdélyi unitáriusok, a bronzérmet nem adták ki.

Az igazmondás is csak Nyugaton tör rá, mint a hascsikarás, ha lóvé kell és támogatás.

Nem véletlenül a hüm-hümök embere ez, csak mert a disznóságot kihümmögi a paraszt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.10.03. 13:05:12

@annamanna:
Balog csak úgy van. Ott.
A problémák is csak úgy vannak. Itt-ott.
Ez a dolgok rendje, nincs semmi összefüggés.

annamanna 2016.10.03. 13:34:55

@Bell & Sebastian: Az is különös, hogy Gyurcsány milyen lelkesen ötletel azon, hogyan kéne megbüntetni a rosszul szavazó körzeteket: magyaridok.hu/belfold/dk-migransokat-koltoztetne-miskolcra-1049167/
A cigányokkal és migránsokkal való riogatás nagymesterévé képezte át magát ez a velejéig demokrata, miután lecsúszott a további gumilövedékes tömegoszlatásról. Gondolom, az ő torkán meg a fél üveg whiskey-k csúsznak le továbbra is, abból merít ihletet (vagy a pálinkából, mivel mégiscsak magyar, vagy mi a fene).

tarackos 2016.10.03. 13:43:41

@Bell & Sebastian: Inkabb az a tragedia, h egy lelkesz veri szet a szolidaritas amugy sem izmos halojat. Remeljuk jo nagy tuzzel koszonik meg neki a tulvilagon.

nu pagagyí 2016.10.03. 13:45:44

A csőcselékizmus megbukott.

tarackos 2016.10.03. 13:46:41

@annamanna: BAZ-ban volt az egyik legalacsonyabb reszvetel. Nincs miert megbuntetni.

nu pagagyí 2016.10.03. 13:55:09

@bircaman maxval szerkesztő: Mohácson is nyertünk, erről tanúskodik egy korabeli krónikaíró, Habonyi Ibiza Árpád töredékekben megmaradt hősi éneke. Bár a történelemtudomány eddig még nem igazolta vissza a lelet igazságtartalmát, de már készül az alaptörvény preambulumának 120-adik kiegészítése.

Tehéntőgy 2016.10.03. 14:40:20

@annamanna: A Magyar Idők feltesz egy idióta kérdést egy rémhír kapcsán, erre adott válaszában a helyi DK-s arcnak van egy félmondat arról, hogy mégha tényleg kéne Miskolcra migránsokat hozni, akkor sem kéne tábor, hisz sok az üres lakás.
Ebből a Magyar Idők hazudik egy címet arról, hogy a DK migránsokat akar betelepíteni Miskolcra, te meg elhiszed, mert Gyurcsány. A Gyurcsány meg biztos a renitens körzeteket akarja megbüntetni (azzal a sok hatalmával, ami van neki), úgyhogy ezért akarja pont Miskolcra telepíteni a migránsokat, ahol nem érte el a részvétel a 40 százalékot. Teljesen logikus.

Robinzon Kurzor 2016.10.03. 14:40:43

@bircaman maxval szerkesztő:

Ha Gyurcsány egy másfél év múlva tartandó választásban érdekelt (és az előrehozottban nem), akkor most visítva kell azonnali választásokat követelnie. Mert akkor a Fidesz ebbe nem mehet bele, hiszen úgy nézne ki, hogy engedett Gyurcsánynak.

Nem mintha bármelyik segíteni rajta bármennyit is ... csak neked mondom ... mégis, mit gondolsz, Orbán anno 2006. októberében miért adott 72(?) órás ultimátumot az MSZP-nek, hogy váltsák le Gyurcsányt?
Igen, azért, hogy ezt ne tehessék meg.

Tehéntőgy 2016.10.03. 14:41:03

@annamanna: A Magyar Idők feltesz egy idióta kérdést egy rémhír kapcsán, erre adott válaszában a helyi DK-s arcnak van egy félmondat arról, hogy mégha tényleg kéne Miskolcra migránsokat hozni, akkor sem kéne tábor, hisz sok az üres lakás.
Ebből a Magyar Idők hazudik egy címet arról, hogy a DK migránsokat akar betelepíteni Miskolcra, te meg elhiszed, mert Gyurcsány. A Gyurcsány meg biztos a renitens körzeteket akarja megbüntetni (azzal a sok hatalmával, ami van neki), úgyhogy ezért akarja pont Miskolcra telepíteni a migránsokat, ahol nem érte el a részvétel a 40 százalékot. Teljesen logikus.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.03. 14:41:52

"nem látszik többnek, mint egy durván drága közvélemény-kutatásnak"

Ez nagyon gyenge lenne közvéleménykutatásnak, alig derül ki belőle valami. Legfeljebb annyi, hogy könnyen gyűlületre hangolhatók a buta szavazók.

Robinzon Kurzor 2016.10.03. 14:43:06

@Bell & Sebastian:

Sebikém, nagyon el vagy kenődve.
Sokat sírdogáltál?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.03. 14:46:43

@Robinzon Kurzor:

Így igaz. Gyurcsány profi. De nem diktátor, könnyen megeshet vele, hogy a rajongói komolyan veszik az azonnali választásokat, s aztán már nem állhat le vele. S Orbán meg van olyan profi, hogy belemegy a követelésbe. Aztán az eredmény: bukás Gyurcsánynak.

A 2006-os eset más volt, akkor Orbán biztosan nyert volna Gyurcsány hazugságbeszéde miatt. Bár itt is, jobb volt kivárni, egy 2006-os választáson nem lett volna meg a kétharmada a Orbának.

Gery87 2016.10.03. 15:05:21

Ez a szavazás nem a Fideszről szólt...ez arról szólt hogy mit üzenünk Brüsszelnek, az Uniós elitnek, milyen értékek mellett állunk ki és el akarjuk e dönteni kikkel vagyunk hajlandóak együtt élni:

-továbbra is kussolunk és hagyjuk hogy lefitymálóan Orbán és a Fidesz magánvéleményének és "fasizmusának" kezeljék a migráns ellenességet és retorikát, vagy megmutatjuk hogy EBBEN épp egyetértünk a kormánnyal és mi sem akarjuk őket...."9 millió fasisztázni" meg azért a liberó nyugaton is ciki....és kicsit visszavennének az arcukból!

Szóval aki arra buzdított hogy érvénytelenül vagy igennek szavazzunk az korlátolt, szűklátókörű retardált barom, aki a saját piti pártérdekei szerint buzdít vagy szimplán önerőből hülye.
Pont mint ahogy szerinte Orbánék!
Szánalom.

Ennek a szavazásnak több értelme volt mint a 4 évenkénti "Redvás szendvics vs. Gennyes tus" kérdésnek....
Ez egy valós problémáról szól, mindenkit érintő téma.

De a ballibek ebből is azt szűrték le és kommunikálták hogy "Redvás Szendvics kérdezi, akarje ön hogy..."

Szomorú hogy kevesen mentek el: ebből ugyan az látszik hogy a többség elutasítja a "népvándorlást" és a Brüsszeli dilettantizmust, de sokaknak továbbra is csak a szája nagy és annyira nem képes hogy felemelje a seggét a fotelból...

Reméljük nem utóbbiból indulnak majd ki nyugaton és kezelnek továbbra is bábuként...

Keserű pozitívum azért van benne: az ellenzék megmutatta hogy továbbra is alkalmatlan a nemzeti érdekek képviseletére, pedig Orbán nem tette magasra a lécet....
Szánalmas bagázs!

annamanna 2016.10.03. 15:18:12

@Tehéntőgy: "a helyi DK-s arcnak van egy félmondat arról, hogy mégha tényleg kéne Miskolcra migránsokat hozni, akkor sem kéne tábor, hisz sok az üres lakás."

Nekem mindegy, melyik dk-s mondta, csak azt bizonyítja, hogy a "feri, azt mondták, menj a picsába, valljuk be" pártba a szél összefújta a szemetet.
Fegyveres katonákkal meg kutyákkal kéne őrizni őket egy laktanyában, nem lakótelepi üres lakásokba költöztetni. Háborúból jött katonakorú emberek, egynek sincs papírja, mind Aleppóban született január 1-én. Ha egy magyar állampolgár így nyegléskedne egy igazoltatásnál, megnézhetné magát, pedig itt született, tud magyarul, van szakmája és még nem ölt embert. Ezek meg ki tudja, mit műveltek. Pláne az Abdeslam-gate után ilyet mondani... az illetőt vasvillával kéne megkergetni, minimum.

tarackos 2016.10.03. 15:49:46

@annamanna: Akkor ne arra figyelj amit mond...;)

annamanna 2016.10.03. 16:04:10

@tarackos: "Gyurcsány – szemben a magyar baloldal legtöbb politikusával – political animal. Politikusan él, mondatait úgy fogalmazza meg, hogy azoknak inkább jövő, mintsem jelen idejük van, egy későbbi konkrét cselekvés „vázai" – akárcsak Orbánnál."
"Szemben a baloldali politikusok jelentős részével megszólalásai során kevés jelét mutatja a traumatizált baloldali politikus szerepének. Nem szenved együtt a választóival, sokkal inkább mobilizálni kívánja őket.
Mindezt úgy, hogy elutasítottsága érdemben nem csökken, viszont ő határozottan figyelmen kívül hagyja ezt az „apróságot"."
nol.hu/velemeny/a-gyurcsany-2016-ban-1634545

Bell & Sebastian 2016.10.03. 17:03:15

@Robinzon Kurzor: Igazából most derült csak ki, mennyi az a maroknyi balbiblib, akik ekkorát bírtak kavarni. Inkább az mondható, az egyik sós, a másik paprikás. Mert még mindig túl sok pénzhez juttok, teljesen érdemtelenül. Ezért nincs nekünk.

komolytalan samu 2016.10.03. 17:09:40

Egy éve nincs migráns, de az alatt az egy év alatt is dübörgött a harci dob. A múltra és a jövőre nem lehet a ma indulatait építeni. Hát ennyi történt.

Mivel nagyon csekély esély van arra, hogy a népszavazásnak valódi külpolitikai súlya legyen, ez valószínűleg nem nagy dráma, legfeljebb tóninak szűkebbre húzzák a médiaköltségvetését, figyelmeztetés gyanánt.

De, ha lesz következő migránshullám, és Európa cselekvés helyett megint a töketlenkedéssel és kvóta jellegű pótcselekvéssel bassza az időt, akkor előfordulhat, hogy Merkel ezt a sikertelen népszavazást a kritikus pillanatban Viktor torkának nyomja, a többieknek meg valószínűleg elvette kedvét ezzel próbálkozni. Szóval nem valószínű, de nem is lehetetlen, hogy egyszer ezt még beszopjuk a felelőtlen, csakazértis belpolitikai időzítés miatt.

Nem sokan fogják akkor a fideszt anyázni, de én köztük leszek.

is 2016.10.03. 17:15:59

@picur3ka: "Ki baxta szét az országot? Erről vitát sem lehet nyitni, annyira egyértelmű."

Elso szekhazeladas 1993.
Megfigyelesi ugy 1998.
Elso politikai tisztogatas 1998.
Egyetlen hosszu bajtok ejszakaja 1998.
Kaya Ibrahim 1998.
Elvan a parlament ellenzek nelkul is 2000.
Haromhetes ulesezes 2001.
Keteves koltsegvetes (elso negativ elsodleges egyenleg) 2001.
Ketmillioan vagyunk 2002.
Kokardas valasztas 2002.
Egyetlen ujraszamlalasi hiszti 2002.
Egeszsegugyi reform megfurasa 2006-2008.
Oktatasi reform megfurasa 2006-2008.
Vilaggazdasagi valsag 2008 (ezt csak azert irom ide, mert ezt Gyurcsany-MSZP-nek is szokas felroni a masik oldalrol).
Ugyeszsegen keresztul az igazsagszolgaltatas megcsufolasa, jogallam praktikus megszuntetese. 2010.
Egyparti alkotmanyozas 2011.
AB bedontese 2011.
Magyarorszag kulfoldi ellehetetlenitese 2011-2013.
EU penzek ellopasa (minden eddigi osszegnel nagysagrenddel tobb penzrol beszelunk) 2012-2016.
Rezsiszemfenyvesztes 2014.
Egyetlen partelnok 30 eve, belso partdiktatura, lojalitas mindenekfelett 1993-2016.

Ez Magyarorszag erkolcsi rombadontesenek rovid tortenete. Szerintem sincs ertelme nagyon vitatkozni rola, magaert beszel.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 17:20:16

@is: Egyenesen a Vinszentről? Kissé hézagos és egyoldalú, médiatúlsúlyos Soros-propaganda. Gondos lista.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 17:23:20

@komolytalan samu: Miért nincs itt migráncs, te félkegyelmű? Mert még a régiekkel sem végeztünk. Integrációsan, persze.

is 2016.10.03. 17:33:18

@Gery87: "ez arról szólt hogy mit üzenünk Brüsszelnek"

Aszondja, hogy az en nagyobb csaladomban vannak 28-an. Reszben papiros, reszben ver szerinti szerzodessel kerultunk egymas melle. Mivel ez mar egy nagyobb csalad, termeszetesen nem mindenki szeret mindenkit teljes odaadassal, de sosem felejtjuk, hogy mi azert osszetartozunk, a legfontosabb celjaink kozosek, egymasra vagyunk utalva, es job a bekesseg, mint az orokos perpatvar.

Legalabbis igy volt ez nagyon sokaig, mig az egyik unokaocsem kamaszodni nem kezdett. Ugy 6 eve. Azota o egyfolytaban terrorizalja a csaladot, apanazst, azt nagyon akar, es kovetelodzik, de ugy egyebkent odaszar az asztalra, mindent jobban tud, es eroskodik, hogy ot a csalad tamadja, meg majd o megmutatja, meg neki aztan senki semmit, es a csalad cask ne beszeljen semmit, mert majd o eldonti maga, es az less, es punktum. Tegnap rendezett is valamit a szobajaban, amit o 'nepszavazasnak' hiv, es ma jon valami papirral, hogy megszavazta, hogy majd o eldonti, hogy a csalad mit tehet, meg mit nem.

Kicsit furcsan nezunk a gyerekre, mert meg kamaszhoz merten is tulsagosan megorult. Oszinten, kezd a tokunk tele lenni vele. Megcsak nem is keres, csak viszi a penzt, semi hasznosat a csaladhoz nem ad hozza, de pofazni, azt tud. Most eppen vannak fontosabb dolgok is a csaladban, ezert nem erunk ra vele foglalkozni, de lehet, hogy egyszer konkretan visszaterunk ra. Kibasszuk, vagy megfegyelmezzuk. Bizonyos alapveto szabalyokat, amiket 27-en betartanak, neki is be kell tartan, nem fogunk ugy ugralni, ahogy o egyedul elkpzeli. barmennyire is kiralynak erzi magat a szobajaban egyedul.

Pelso.. 2016.10.03. 17:40:37

@Bell & Sebastian: Amennyiben maroknyi a ballib, hát innentől fogva nem lehet folyamatosan velük érvelni, befolyásukat emlegetni, stb, hisz egyszerűen elfogyott a (oly sok mindenre) hivatkozás alap. Nem lennék azok helyében, akik már jó ideje ebből éltek.

is 2016.10.03. 17:41:29

@Bell & Sebastian: ugyan mar. szedett-vedett, ahogy kifut az ember ujja alol, nem erdemel dicseretet. mindenki tudja, es kivulrol fujja maga is, legfeljebb elhazudja maganak, mert valamiert neki igy jo, hazugsagban elni.

persze, hogy egyoldalu, az egyik oldalt sorolja. a masik oldalt itt vagy huszan soroljak, tele a serpenyo vele. a kerdes nem az, hogy a masik oldal lepett-e geciket - persze, hogy lepett. a kerdes az, hogy ki tett ra mindig meg egy lapattal, es ki kovetett csak. az egyetlen fo peldaval elve: amikor az 1994-es parlamentben az ellenzeknek nem volt egyharmada, mit csinaltak a kormanypartiak? csak nem adtak nekik egyharmadot? es a 2010-es parlamentben mi tortent ugyanilyen helyzetben? csak nem elkezdtek parasztkodni? nyilvan a kovetkezo fordulasnal a FIDESZ is megkapja majd ugyanezt, de akkor ne tessek majd sirni, hogy veluk milyen geci a kormany: 2010-ben a FIDESZ kezdte, ezt vessuk fel vastagon a tortenelemkonyvekbe.

Tehéntőgy 2016.10.03. 17:43:24

@annamanna: Épp csak azt vagy képtelen felfogni, hogy Miskolcra semmiféle menekülttábort nem akart felállítani senki. Betelepíteni sem akart senki senkit. Pár helyi rémhírből írt a Magyar Idők a végkampányban egy hisztériacikket. Látod működik is, te már arról deliráltál baromságokat, hogy Gyurcsány hogy akarja a migránsokkal megbüntetni Miskolcot. A következő debil majd hozzátesz még valamit.
(Ugyanezt előadták egyszer már pepitában Szegeddel, meg előtte Mórahalommal is.)

annamanna 2016.10.03. 17:49:16

@Tehéntőgy: téged idézlek: "a helyi DK-s arcnak van egy félmondat arról, hogy mégha tényleg kéne Miskolcra migránsokat hozni, akkor sem kéne tábor, hisz sok az üres lakás."

Ne akard már rám fogni, hogy én találtam ki, mert ezt te írtad és nem én.

Tehéntőgy 2016.10.03. 18:17:38

@annamanna: Oké, utoljára próbálom elmagyarázni.

1. Lokális suttogópropagandás rémhír: menekülttábor lesz Miskolcon, ha begyönnek a kvótamenekültek, meg ha nem jön össze a népszavazás, jaj.
2. A Magyar Idők ezzel a baromsággal fárasztja a a helyi DK-st, természetesen pontosan tudják, hogy nem lesz semmi ilyesmi, de kell a sztori a népszavazási kampány aznapi rémhírének.
3. Fazon nekiáll elmagyarázni, mint a debileknek, hogy ez nem igaz, és egyébként is, ha kvótamenekülteket kapna a város, azokat nyilván nem táborba tennék, hanem adnának nekik az üresen álló lakásokból.
4. Magyar Idők rácuppan erre a mondatára, már kész is a cím, hogy a DK migránsokat akar telepíteni Miskolcra. Te meg elhiszed. (Mondjuk ha fél percig gondolkoznál, akkor tudhatnád mekkora baromság ez, hiszen hogy telepíthetne egy ellenzéki párt magyar városokba migránsokat? De hát nem gondolkozol, mert jajj, katonakorú férfiak, meg Abdeslam, meg Gyurcsány, meg whiskey.)

Robinzon Kurzor 2016.10.03. 18:24:26

@bircaman maxval szerkesztő: "öngólja lett volna a 4., akkor most ő lenne az akit leginkább szapulnánk. Szerintem"

Orbán nem választást követelt 2006-ban, hanem hogy az MSZP rúgja ki Gyurcsányt.
Ami valószínűleg meg is fordult a fejükben, van ebben ott rutin.
Orbánnak ez nem volt érdeke, mert nem kicsit akart nyerni 2007-ben, hanem nagyot 2010-ben.

A lényeg: ha a másik oldal követeli, akkor nem lehet meglépni, csakazértsem, mert az olyan, mintha behódolnánk neki.

Gyurcsányt Orbán betonozta be még 3 évre, méghozzá pont azzal, hogy a lemondását követelte.

Robinzon Kurzor 2016.10.03. 18:28:46

@Bell & Sebastian: "Miért nincs itt migráncs, te félkegyelmű? Mert még a régiekkel sem végeztünk. Integrációsan, persze."

Igen, ez nagyon életszerű levezetés.

Tekintget Abdul Kelenföldnél balra-jobbra, hogy akkor itt megálljék-e már, de aztán azt mondja: Allah szakállára, ha itt még olyan sok a régi migráns, hogy elmegyek inkább Németbe!

Csakis így történhetett.

annamanna 2016.10.03. 18:39:13

@Tehéntőgy: te meg azt nem akarod megérteni, hogy ez a lényeg: "Fazon nekiáll elmagyarázni, mint a debileknek, hogy ez nem igaz, és egyébként is, ha kvótamenekülteket kapna a város, azokat nyilván nem táborba tennék, hanem adnának nekik az üresen álló lakásokból."

Azt mondja, hogy NEM KELL TÁBOR, MERT OTT VANNAK A LAKÓTELEPI LAKÁSOK.

Olyan migránsokat, akik egy kibaszott szót se tudnak magyarul, nincs jövedelmük, és annyit lehet tudni róluk, hogy Mohamednek hívják őket, és Aleppóban születtek január 1-én.

Namost aki ezt állítja, az megérdemelné, hogy tartósan egy lakásban éljen velük, ragasztószalaggal összekötve, bezárva a fürdőbe, ahol a szerencsétlen menekültek harapdálják a valagát.
index.hu/kultur/2016/10/03/fegyveres_rablas_aldozata_lett_kim_kardashian_parizsban/
velvet.hu/gumicukor/2016/09/28/feneken_harapta_egy_ferfi_kim_kardashiant_egy_parizsi_etterem_elott/

Igaza van annak, aki ezt írta: "Azok a politikusok, akik magyaroknak vallják magukat, de mégsem azok, beférkőztek Magyarország belügyeibe, és miképpen a rák felemészti az ember belső szerveit, úgy ezen emberek bomlasztják belülről Magyarországot. Gondolok itt azokra a pártokra, akik nemmel szavaztak a külhoni magyarokra, és most igennel szavaztak az idegenekre (...) Ti vagytok Magyarország RÁK-ja"

tarackos 2016.10.03. 19:45:32

@annamanna: viktor mondta azt, h ne arra figyeljenek amit mond. Erre utaltam. Ez magyarul azt jelenti, h hazudik. Ezzel Feri pont ott van, ahol lennie kell.

A parjat viszont eltetik 3 millioan...

Tehéntőgy 2016.10.03. 20:13:09

@annamanna: "Olyan migránsokat, akik egy kibaszott szót se tudnak magyarul, nincs jövedelmük, és annyit lehet tudni róluk, hogy Mohamednek hívják őket, és Aleppóban születtek január 1-én. "

Te jó ég... Nem. Arról a teoretikus esetről volt szó, hogy a _kvóta alapján_ Miskolcra kerülő menekültekről lenne szó. Vagyis értelemszerűen olyanokról, akikkel szemben Magyarország lefolytatta a menekültügyi eljárást, átestek titkosszolgálati szűrésen is, és ezek után megkapták a menekültstátuszt, vagy az oltalmazotti státuszt.
Miért is kéne ilyen embereket ebben az elképzelt helyzetben Miskolcon valamiféle táborba zárni? Azért, mert a te fantáziáidban mindenféle álnevű Mohamedek meg seggharapások szerepelnek?

komolytalan samu 2016.10.03. 20:16:36

@Bell & Sebastian: Ne bomoljon! Azért nincs migráns, mert nem vagyunk nekik célország. Ez a jelen helyzet. Örüljünk neki! Ez idővel persze változhat, de amíg az EU tagjai vagyunk a már itt lévők helyzetét nem tudjuk befolyásolni (szabad költözés, munkaerőáramlás, ilyesmi). Ez meg a realitás.

A kérdés az, mit csinálunk, ha újra megindul a tömeg. Egyelőre Európa nem áll készen erre, pedig Erdogan bármikor bedobhatja szaros törülközőt. Ez meg a baj.

Mert ha bedobja, és Merkel nem vállalja fel Európán belül azt, amit most a törökökkel végeztet el, akkor a kvóta megint előkerülhet, nekünk pedig gyengébb ütőkártyánk lesz nemet mondani, mintha élesben, átvonuló tömegekkel a nyakunkon ment volna le a népszavazás, amikor különösebb plakátolás nélkül is elment volna 50+ százalék. Azaz lett volna egy legitim, kimagyarázhatatlan, elkenhetetlen nem, ami már nem zsírozható le csak úgy a páneurópai alkudozások keretében. Plusz még példa is lenne a többi eu ország előtt.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 21:41:05

@komolytalan samu: Nem értek egyet. Nem adják fel, nem lesz vége soha és még szakítás árán is fenn kell tartani a státuszt.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 22:13:04

@is: Tegyük azt is hozzá, ha megszakad a lánc, akkor az üzenet nem elküldőjét nagy szerencsétlenség éri, mint például John Doe amerikai villanyszerelőt, aki otthon hagyta a blankoló fogóját, ezért a fogával volt kénytelen tépni a szigetelést.

Szóval, ez a kvázi-demokrácia nagyon nem jött be, szerencsére sosem voltam a híve.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 22:21:20

@bircaman maxval szerkesztő: Melyik párt nem médiafelfújt? Hány tagja van a Fidesznek? 30 ezer? No, ezért kellene felsőház, nehogy kitörjön a kollektív őrület a pártokon, aminek hatása alatt kezdik azt hinni, hogy 300 ezren vannak, utána 3 milliónyian, ez a végén már 15, aminek az átlépését csak a szerénységük tiltja.

picur3ka 2016.10.03. 23:15:06

@is:

Ez a Mitloptokti szocialista weboldal egy új változata?

Mert megjósolom neked, ugyanannyit ér, lásd választási eredmények utána, 2010. Jól megnevetteti az embert, az biztos.

picur3ka 2016.10.03. 23:17:58

@komolytalan samu:

"Egy éve nincs migráns,"

Bár az Úr szólna belőled! De mivel ez múlt idő, sajnos, biztosra tudjuk, hogy nem igaz. A többit innentől már nem kell olvasni, nyilván.

picur3ka 2016.10.03. 23:22:17

@Robinzon Kurzor:

Hogy ókumláltad ezt a sok okosságot ki?

picur3ka 2016.10.03. 23:25:12

@Pelso..:

Te most ezeket a népszavazással próbálod logikai összefüggésbe állítani?

Mennyi az IQ-d?

picur3ka 2016.10.03. 23:29:44

@Bell & Sebastian:

Nagy köszönet és hála, ha így van. De már a halál torkában volt amúgy is.

annamanna 2016.10.03. 23:53:57

@Tehéntőgy: "Miért is kéne ilyen embereket ebben az elképzelt helyzetben Miskolcon valamiféle táborba zárni?"

Már leírtam: "Ha egy magyar állampolgár így nyegléskedne egy igazoltatásnál, megnézhetné magát, pedig itt született, tud magyarul, van szakmája és még nem ölt embert."

"Olyan migránsokat, akik egy kibaszott szót se tudnak magyarul, nincs jövedelmük, és annyit lehet tudni róluk, hogy Mohamednek hívják őket, és Aleppóban születtek január 1-én."

Ilyen emberek hogy lennének képesek önfenntartásra egy magyar lakótelepen?

SEHOGY.

Nem tudnák fenntartani a lakást, mert nincs jövedelmük; nincs szakmájuk, nincs nyelvtudásuk, még a bolti áruk címkéjét sem képesek elolvasni, totálisan magatehetetlenek.

Ha pedig képtelenek az önfenntartásra, képtelenek a beilleszkedésre, akkor NINCS HELYÜK EGY LAKÓTELEPEN.

Ez világos?

picur3ka 2016.10.04. 01:15:58

@GNDL:

De csúszós vagy! Szóval, ki, mi vagy te? Mert a baloldal volt többnyire kormányon a húsz év alatt, amikor mindet szétbaxtak. Az általad említett tárcákon előszeretettel, szinte mindig liberálisok.

picur3ka 2016.10.04. 01:19:33

@GNDL:

"Ha „mi” csak pár napra kormányra is kerültünk volna az elmúlt évtizedekben, akkor „ti” azóta börtönben ülnétek... jobb esetben, mert a rendszerváltást elszabotáló főkolomposokat minden bizonnyal lámpavasakra aggattuk volna. :)"

Hiába, az ország népét nem érdeklik a gyilkolószós diktátorok. Ez van.

"Mondtam már neked, nem fogok beleilleni a primitív Fidesz-MSZP világképetekbe... én a „harmadik oldal” vagyok."

Én meg az Ötödik Elem.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.04. 05:47:17

@Bell & Sebastian:

A ballibáknál az "igazi jobboldal" azt jelenti: ateista, homokos, s elnyomja a munkásokat.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.04. 06:00:16

@Robinzon Kurzor:

Lehet, hogy igazad van ebben. Mindenesetre ez nem ilyen egyvonalú játék azért. Gyurcsány már nem is követeli a választásokat, azaz rájöhetett, hogy ez csapda lenne számára.

Pelso.. 2016.10.04. 06:13:01

@picur3ka: Szó nincs logikai összefüggésről. A célzás mindössze arra, hogy amennyiben számban és persze befolyásban alig mérhető a ballib, hát egy fő ellenféllel (ellenségképpel) kevesebb. Bizony, ha valami nincs, akkor nincs, vizuáld, menni fog.

maroz 2016.10.04. 06:34:16

@picur3ka: Ez a "harmadik oldal" többnyire valami olyasmi szokott lenni, amit azok választanak, akiknek az igazsága a gyakorlatban is és az elméletben is megbukott. Kell létezni valami harmadiknak is, amiben mégiscsak igazuk van. Csoda, hogy a végén meg is találják a maguk "harmadik oldalát"?

Vicc a harmadik oldalról:

-Osztán mit vártok, fiút, lányt?
-Nekünk mindegy, csak egészséges legyen!!!
...
-Na, megszült az asszony?
-Igen!!!
-És egészséges?
-Az!
-Na de fiú-e vagy lány?
-Azt az orvosok még nem tudták eldönteni.

Tehéntőgy 2016.10.04. 08:34:53

@annamanna: Te direkt játszod az idiótát, ugye?

Bell & Sebastian 2016.10.04. 10:29:34

@bircaman maxval szerkesztő: Biztosan van ilyen is, a fejre ejtett szekcióban. A fasiszta-, falangista-, nemzeti-szocialista triász meg a barátjuk, mint Mohamed gazdag özvegyasszonya mellett a még három, májra kényszer-hizlalt gida.

annamanna 2016.10.04. 11:08:42

@Tehéntőgy: Furcsa, hogy ezt írod, mert most egész konkrétan magadról beszélsz, ez egy kristálytiszta projekció.

komolytalan samu 2016.10.04. 12:50:48

@Bell & Sebastian: A migránsok? Persze, hogy nem adják fel. De akármekkora tömegről beszélünk, fegyvertelenek. Ha Európa akarja, le tudja zárni a határokat. Ez kizárólag elhatározás kérdése.

A Földközi tengeren is csak az az akadálya, hogy Líbiában káosz van, nincs hatalom, ami ellenőrzi az országot (megy is a folyamatos egyeztetés, nyomásgyakorlás hogy végre kiegyezzen a líbiai egység kormány a tobrukival ). Ha lesz, akkor Európa lefizeti, ahogy lefizeti Tunéziát és Marokkót is, ahonnan most sem jutnak át.

Az európai kormányok (beleértve a franciákat, spanyolokat és az összes álszenteskedő köcsögöt) sokkal pragmatikusabbak, mint a Fidesz leírja, csak az imázsuk, a sajtó és a balos lelkiismeretmozgalom miatt ezt nem szeretik nagy dobra verni, inkább csendben intéznék a véres részleteket.

Az egyetlen kockázat Merkel, és Erdogan.
Merkel most a politikailag kényelmesebb, de biztonságpolitikailag kockázatosabb török megoldást választotta, ami addig jó, amíg Erdogan úgy akarja.
Ha Erdogan borít, és Merkel nem vállalja fel a tömegek megállítását Európán (!!!) belül, abból baj lehet.

Ha ez bekövetkezik, szerintem egy ponton túl a többi európai ország le fogja szarni a német tehetetlenséget, vagy a németek kirúgják Merkelt, és lesz határzár, meg különleges státusz a kisázsiai görög szigeteknek (azaz ott felfüggesztik az automatikus menekültjogot).

Ha mégis tehetetlenség és káosz lesz Európában, akkor érdemes elgondolkodni, hogy nekünk így megéri e az EU-n belül maradni. De addig még sok ha elfolyik a Boszporusznál, majd akkor keljünk át ezen a problémán, ha odaértünk, vagy látjuk, hogy elkerülhetetlen a döntés.

komolytalan samu 2016.10.04. 13:19:59

@picur3ka: Te most miről beszélsz tulajdonképpen?

picur3ka 2016.10.05. 01:22:13

@komolytalan samu:

Egyértelmű, vagy nem?

Nincs migráns, persze. Nézd meg Afrika demográfiáját, vagy az afrikai partokon sorakozókat.

komolytalan samu 2016.10.05. 10:53:30

@picur3ka: Magyarországon most nincs. Esetleg mégis érdemes elolvasnod, amit írtam, hogy ne szellemekkel harcolj. Általában is érdemes, mielőtt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.10.05. 20:10:52

@annamanna: balog-ot szimplán azért nem bacctatják, mert időközben rájöttek a zemberek, hogy tollbokréta a bácsi bárminemű érdemi döntés v. ráhatás nélkül.

Bell & Sebastian 2016.10.05. 20:33:52

@komolytalan samu: Ezzel szemben a valóság az, hogy Líbia nem hajlandó visszafogadni senkit azok közül, akik bizonyíthatóan a partjainál szálltak csónakba, onnan indultak.

A Frontex és az önkéntes mentőhajók felveszik az utasokat félúton, csónakok vissza a következő fordulóért, ahelyett, hogy a csónakokat elsüllyesztenék, az embereket visszavinnék a startvonalra.

Ezzel a módszerrel annyit lehet elérni, hogy egyszer csak dudorodni kezd a kontinens oldala, miután telehordták velük, a kriminális elemeket pedig szétosztják minekünk, végső esetben ukrajnai táborokba.

Nem látom be, hogy egy negatív Adolf mitől lenne jobb egy pozitívnál?

Bell & Sebastian 2016.10.05. 20:37:54

@Herr Stacheldraht Leger: Balog alig párszor rosszabb csak egy filoszemitánál, nagyon jó vásár volt, bárki is találta az ebay -en.

komolytalan samu 2016.10.05. 21:38:50

@Bell & Sebastian: Persze, hogy nem hajlandó. Az egyik kormány szerint a másik területéről indult, a másik szerint meg egyikéről sem. Valószínűleg a csempészek is lefizetnek egy csomó állami tisztviselőt, ha azok nem éppen részesedésre hajtanak az üzletben.

Amíg ott nincs állam, addig ez így lesz. Most még lefizetni sem érdemes őket, mert még akkor is a másikra tudják kenni a disznóságokat. Ha lesz egy hatalom, akkor lehet kezdeni valamit. Lefizetni azokat, akik döntenek, meg az államot kistafírozni némi támogatással. Ezt csinálják Marokkóban, ami két köpésre van Gibraltártól és Spanyolországtól. Évi 6-8 ezer ember jut ott át, nem 150 ezer, mint Líbiából.

A frontex meg az egész menekült/migráns elbírálás ensz és európéer sablonok szerint megy. Máltán, Szicilián, Calabriában partot érteket és a hajóról kimentetteket sem hajítják vissza, mert botrány lenne belőle, azt meg nem vállalják fel. Ez amúgy is az egész európai megoldás alapja: európán kívül megdögölhet mindenki, de ha ideér, hirtelen mindene lesz. Jogai, támogatása. Aztán csodálkoznak, hogy mindenki ide akar jönni.

Ezért intézteti minden európai ország afrikában meg ázsiában az összes ilyen ügyet. Nevetséges és cinikus? Az. Amíg nem szakad rájuk az ég, így fogják csinálni.

Bell & Sebastian 2016.10.05. 22:39:43

@komolytalan samu: Jaja, úgy működik a rendszer, mint egy óriási mágnes, ami önmagát gerjeszti. A mi oldalunkon pedig dobáljuk a pénzt egy feneketlen kútba.

Tudatos destabilizálásnak nevezik az ilyet, nem humanitárius fellépésnek.

picur3ka 2016.10.05. 23:33:57

@komolytalan samu:

Persze, a kiskunhalasi stb. táborban meg szellemek támadják a rendőrséget. Sőt, no-go zónák sincsenek. Ki ne találd, hogy cigányok sincsenek, mert magamhoz nyúlok.

picur3ka 2016.10.05. 23:38:09

@komolytalan samu:

Elolvastam, mert ilyen meggyőzhető vagyok, de semmi értelme nem volt.

1. semmi újat nem mondtál

2. a végső következtetéssel nem értek egyet, inkább butaságnak nevezném

annamanna 2016.10.06. 02:30:38

@Herr Stacheldraht Leger: Na jó, de Hoffmann Rózsának nagyobb hatalma volt? Nyilvánvaló, hogy nem, mégis kihívták a hóra, név szerint támadták. Czunyinét is, pedig az is csak beosztott volt Balog alatt. Ezen a fickón meg úgy keresztülnéznek, mintha üvegből volna. Vagy másképp szólva - olyan óvatosak vele, mintha üvegből volna. Ha Hoffmann Rózsát meg Czunyinét nem kímélték, akkor Balogot miért?
Talán az az oka, hogy mindenki meg van győződve róla, hogy Balog lemondása után már csak az özönvíz jöhet. Bárki váltja, az is összeomlik, ami jelenleg még működik.
És/vagy esetleg azért, mert az EMMI alá tartozó (ne felejtsük, jórészt női munkavállalók) ilyennek látják: www.youtube.com/watch?v=rNjZmT2Y-sI#t=04m32s "Kérem, ő egy igen finom, privát úriember. A nagyságos úr mindig tartózkodó volt. Talán túlságosan is." "Olyan nyugtalan volt szegény. A lelke, a szelleme... sokat szorongott. És csak én tudtam megnyugtatni. És az örömhír!"
Na jó, azt hiszem, a saját érveimmel teljesen meggyőztem magamat, úgyhogy a jó Isten álgya és tarcsa meg Balog miniszter urat. 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--fHvJnXLK--/6nZjbcVDEA7u1ELoos.jpeg
www.youtube.com/watch?v=Zi78nCjorAM
süti beállítások módosítása