„Önök bejönnek az országunkba és elveszik a munkánkat” – Roger Scruton a Mandinernek
2016. szeptember 21. írta: Redakció

„Önök bejönnek az országunkba és elveszik a munkánkat” – Roger Scruton a Mandinernek

roger_scruton_2.jpg

„Magyarország a migrációs kérdésben tesztország. Önök voltak az elsők, akik kerítést építettek a migráció miatt. Ma meg már egy sor ország ugyanezt teszi.” Az idén lovaggá ütött Sir Roger Scruton újra Budapesten van, a Mandinernek pedig elmondta, miért támogatja Orbán Viktor népszavazási kezdeményezését, hogy a magyarokat miért küldené haza Angliából, és hogy miért tartja perverzitásnak az Európai Uniót. Tamás Gáspár Miklóssal pedig – noha régóta ismeri, egyik lányának keresztapja – semmi kedve vitázni, mert vannak fontosabb dolgai is.

„A Brexit azért boldoggá tette kicsit a nemzetek szükségességét hangsúlyozó, hagyománypárti gondolkodót?

Mondjuk úgy: jobban örülök, mint korábban.

Konzervatív filozófusként nyilván be van oltva a nagy boldogság ellen.

Pontosan. Elég komplex kép él bennem az emberről és a világról, ez a kép pedig megóv attól, hogy túlságosan optimista legyek. Természetesen bízunk abban, hogy végre újra olyan ország leszünk, amely maga ellenőrizheti a saját határait. A kulcskérdés ugyanis ez. Ez a kérdés vitte az embereket a szavazóurnákhoz, ezért foglaltak állást a Brexit mellett. Ez pedig egy teljesen új alapokra helyezett kapcsolatot eredményez majd az EU-val, amelynek a lényege éppen a határok lebontása. 

Ha jól értjük, önök azért léptek ki az EU-ból, mert elegük lett belőlünk, kelet- és közép-európaiakból. Miért vagyunk mi ennyire félelmetesek? 

Azért olyan félelmetesek, mert önök bejönnek az országunkba és használni akarják mindazt, amink van. A remek infrastruktúrát, mindent. Másrészt elveszik az angolok munkáját, megváltoztatják a hagyományos közösségeiket. Önök, magyarok is nehezen birkóznának meg a helyzettel, ha egyszer csak kimennének az utcára a szülővárosukban és hirtelen azt vennék észre, hogy senki sem beszél magyarul önök körül. A boltokon meg fura jelek vannak, amelyeket nem tudnak elolvasni. Ez az átlagos brit munkásembernek feldolgozhatatlan, tolerálhatatlan változást jelentett. Értelmiségiek számára persze rendkívül egyszerű és vonzó kozmopolita világban élni, a mindennapok helyhez kötött, dolgozó embere számára viszont cseppet sem az. 

Szóval akkor a magyar százezrek, akik önöknél dolgoznak, jöhetnek haza?

Nem tudom. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy ha hazajönnének, azzal Magyarország is jól járna. Önöknek is gond, hogy emigrál az elitjük és mindazok, akik képesek, hajlandók dolgozni. Főleg fiatal emberek.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr9911732833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloodscalp 2016.09.21. 15:24:26

Elveszik? Komolyan? A sok derék angol proli alig várja hogy ismét 1000-1200 fontért dolgozhasson:) Miután jól megtárgyalták a dolgot.
A sok hülye magyar majd ugyis hazavándorol a 100-150e-s fizetésekért.

Ennek a holdkorósnal fogalma nincs Mo.-ról, mégis mentegeti Viktorunkat ezerrel, ráadásul már 2x van kint, de minek?

Pluszpont stumpfikának amikor mélyrenyalva próbálta menteni futsallügyi miniszterünk hazugságát.

Bell & Sebastian 2016.09.21. 15:28:09

Angol humor

Nem mondom meg kivel történt, de takarító egy angol wellness komplexumban, ahol a személyzet a mai napig színmagyar.

A helyi vendégek a legváltozatosabb módon adják az alkalmazottak tudtára, hogy bizony ők, a kelet-európaiak, elveszik a munkájukat, amit amúgy eszük ágában sincsen elvégezni, még dupla pénzért sem.

A Darwin-díj annak az angolnak jár, aki elköszönés helyett a szőnyeg közepére szart és borravalóul beletűzött 50 fontot. Van róla fénykép.

Roger, már megint hülye vagy?

maroz 2016.09.21. 16:51:03

"Önök, magyarok is nehezen birkóznának meg a helyzettel, ha egyszer csak kimennének az utcára a szülővárosukban és hirtelen azt vennék észre, hogy senki sem beszél magyarul önök körül."

Azzal se könnyű megbirkózni, hogy ha kimegyek az utcára azt látom, hogy a teszkó ugyan beszél magyarul, de a profitot azt már angolul osztja fel. Én benne lennék, hogy mindenki menjen haza, a londoni mosogató ide, a teszkó oda, és akkor lássuk meg, hogy kinek fáj jobban.

maroz 2016.09.21. 17:09:26

@Bell & Sebastian: A tőkés kitalálja, hogy a munkát nagyon specializáltan kell végezni, hiszen számára az ember erőforrás, amivel gazdálkodni kell. Létrejönnek az aljamunkák, amelyeket gépekre bíznak, amit pedig nem lehet azt olyan emberekre, akik a globális kényszerek miatt nincsenek alkupozícióban.

A globális kényszerek egyike az, hogy a centrumországok cégei uralják az államunkat és olyannak alakíttatták át azt a lokális elittel, ami az üzletnek, és nem a lokális társadalomnak kedvez. A rendezőelv a minél nagyobb profit, ezért minden olyan szegletét leuralták az országnak, ahol pénzt lehet csinálni. Például a kereskedelmet. Vagy a szolgáltatást. Ma már az üzemi konyhákat is egy amerikai multi viszi, magyar főz a magyarnak és a jenkik eszik ki belőle a finomját. Természetesen gazdaságosan, költséghatékonyan, ami azt is jelenti, hogy a magyar embernek nem marad se vállalkozásra tér, se munkahely. Mi a bánatot tehetne, elmegy Angliába.

Az ottani kisember, a melós, akinek valamikor mégiscsak volt valamiféle identitása, ha más nem, akkor a beletörődés, hogy Isten akarata, és ha ő úgy akarja, akkor biztosan lehet tisztes szegénységben is élni az ma mit lát? Azt látja, ahogyan a tőkéseket segítő réteg, a menedzser-osztály, a középvezetők, a specializációs lottón szerencséset húzók hogyan élnek, és milyen nótákat húzatnak az őket kiszolgáló bazsevásokkal.

Naná, hogy olyant húzatnak, ami arról szól, hogy aki nem úgy él, ahogyan ők az szart se ér. Tehát az angol melós azt látja, hogy a munkásosztálynak, amihez ő eredetileg és organikusan tartozna annyi a megbecsülése, mint a szoba közepén a kupacnak a történetedben. A munka, amit végeznie kéne le van értékelve, stigmatizál. Ráadásul azt is látja, hogy még a duplájából sem futná arra, hogy a szerencsések által húzatott nóta szerint éljen. Nincs semmi, ami motiválja, nincs életcél, nincs olyan életakarás, amivel lelkileg is tudna azonosulni, és az ilyesmi esszük-nemesszük, de mindig valamiféle dekadenciához vezet, olyan állapotokat eredményez, ahol a szereplők már nem fognak a régi normák szerint viselkedni, és amíg nem kerülnek újak lebegnek.

Mindeközben az angol baloldal azt mondja, hogy legyen minden megint úgy, ahogyan a nosztalgikus hatvanas-hetvenes években sem volt, de arról, hogy hogyan nem igazán ejt szót. És persze az angol kisember utálja a magyar kisembert, no meg oda-vissza, holott ha jobban megnézzük, akkor pont ők azok, akiknek semmi érdemi beleszólásuk nem volt abba, hogy hogyan alakuljon a világ.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2016.09.21. 17:31:06

khm, hát, ahogy TGM-mel, úgy vele sem lenne érdemes leállni vitatkozni, olyan szétesett világot filozofál össze magának (ezekre sokan utaltak a komentelők). Pedig gondolom ráér gondolkodni, de... már ennyire borgőzös a pasi? könyörgöm, ennyire végig nem gondolt gondolatokkal, ja bocs, okoskodásokkal leülni egy riportra?
persze még az utca emberének átlaga felett van, de éppen úgy nem látszik meg rajta a "filozófus", mint pl. - hogy ne csak TGM szerepeljn itt - Lánczin.
Tragikus, hogy a bolygó hangadó értelmisége kb. egy meteorit tufa szintjén van.

Bell & Sebastian 2016.09.21. 19:01:35

@maroz: Szőr Rabbit von Gerezna nyalván eltévesztette a házszámot, mert az ő valódi bajuk az a több millió nyugdíjas, akik mind Spanyolországban tengetik az angol fontjaikat.

A romlás virágai már akkor kihajtottak a sírjukon, amikor átadták a turbános jóniknak a kocsijaik összeszerelését (sok, más, fontos iparáguk lecsóba küldése mellett), amivel aztán a régi, jó dolgaikból nem maradt már semmi.

Azért a királyi családjuk vérének tisztaságát még megóvták, ennyi eszük megmaradt. Mára már ennyi se.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.09.21. 19:11:38

"Szóval akkor a magyar százezrek, akik önöknél dolgoznak, jöhetnek haza?

Nem tudom. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy ha hazajönnének, azzal Magyarország is jól járna. "

A Professzor már 2013-ban megmondta, hogy a brexitesek és a magyarkonzervatívok között nemzetstratégiai szövetség van.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/11/nemzetstrategiai-szovetseg.html

Pontosan ugyanazokat az érveket használta, mint Scruton itt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.21. 19:33:38

már megint kockás ing van a bácsin. csak szóltam.

maroz 2016.09.21. 20:03:28

@Bell & Sebastian: Közben meg az osztrákok nemkerítést építenek a magyar határra. Mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? Ha nagyon nagy lesz a baj a vezetőinket esetleg beengedik a fővárba. Esetleg.

Bell & Sebastian 2016.09.21. 21:50:12

@maroz: Az osztrák kerítés felállításának nem titkolt célja az, hogy felfogja a visszaáramlást. Minden migráncs drága kincs, jó ha van... és momentán jobb dolguk nincs.

Virág et. 2016.09.22. 06:46:41

@Bloodscalp: Scruton valahol Jézus Krisztus és Orbán Viktor között található a hazai konzi idol-listáján. Férfiszerelem az igen erős. Még akkor is, amikor épp a magyarokat osztja.

@maroz: Nekünk fájna. Megpróbáltuk itten saját meg KGST erőből és a végén valahogy mégsem lettünk a vas és acél országa pedig egy generáció szenvedett érte.

Persze ki lehet b.szni a legnagyobb magyar foglalkoztatót és bízni benne, hogy a CBA vezetése majd átveszi ott és nem úgy, mint mondjuk K-Magyarországon, hanem úgy, ahogy ezek a profitkimentő angolok csinálták. Hogy ti. működik is. Bár azt még mindig nem értem, hogy nekünk mennyivel rosszabb, ha John Bull angol mágnás vesz magának a profitból Angliában egy Bentley-t, ahhoz képest ha BL CBA vezető ugyanennyiért vesz Stuttgartban egy limitált szériás Porsche Spydert. A magyar adóbevétel mindkét esetben 0 forint, csak a Tesco működik, a CBA meg nem. Annak a párezer embernek, akinek ez a napi megélhetés, annak számít a különbség. Neked, a fotelből tökmindegy.

Virág et. 2016.09.22. 06:49:02

@Bell & Sebastian: Az osztrák kerítés nem titkolt célja az, hogy amikor majd borul a török megállapodás és mi megint ugyanazt el akarjuk játszani, mint tavaly, hogy mindenkit lábon átengedünk nyugatra, akkor ott már a kerítés várja őket és ők ne engedjék ezeket az embereket be, vagy legalábbis lelassítsák a folyamatot.

Így a szerb spontán-táborok ide helyeződnek a magyar félre az osztrák határnál. És akkor 1294 kérelem helyett végre 401294 kérelemmel foglalkozhatunk. Mert legyőztük a kvótát! Hurrá!

maroz 2016.09.22. 06:51:25

@Pável: Mások a szempontok. Pável nick elismerése másodlagos a beszőrüléshez képest.

Ezek ma már celebek. VV Roger azt mondja, ami számára sztárságot hoz. Ha mást mondana, akkor nem szőrként göndörödne, hanem a kutya által sem olvasott szájtokon publikálna.

maroz 2016.09.22. 06:53:32

@Virág et.: "Nekünk fájna."

Nektek egészen biztosan, de ez magánügy. Ha közügyet szeretnétek csinálni a fájdalmatokból tegyetek valamiféle ajánlatot, az kevés, hogy nyígtok, mint a.

maroz 2016.09.22. 06:55:44

@Virág et.: Most is többnyire de facto határellenőrzés van. Azt mondják, hogy ideiglenes, de ilyent mondtak már nekünk a szovjet csapatok is. De gondolom neked, a foteledből ez tökmindegy.

Virág et. 2016.09.22. 07:02:38

@maroz: Mármint nekünk, mint magyaroknak. Az országnak. Nekem, személy szerint, tökmindegy.

"Most is többnyire de facto határellenőrzés van. "

Van, de az ugye a zöldhatárt nem befolyásolja. A kerítés meg igen. És bár át lehet törni, de az tény, hogy lassítja a bevonulást. Ennyit a magyar kerítésből is tudunk már, illetve leginkább a szerb oldalon tudják, érzik ezt.

maroz 2016.09.22. 07:09:11

@Virág et.: Te a saját osztályod nevében beszélsz, nagyon jól használtad a "nekünk" kifejezést, csak még te magad sem ismerted fel, hogy az nem a magyar társadalomra vonatkozik, hanem csak az elitre és az elit junior partnereire.

Ha neked személy szerint tökmindegy, akkor csak egy unatkozó kibic vagy, aki itt küzd az unalom ellen, nem?

Szóval neked az is mindegy, hogy a migránsokra hivatkozva de facto eltörölték sengent. A hasmenést nyugtatóval is lehet kezelni: összefosod magad, de nem érdekel.

Virág et. 2016.09.22. 08:00:41

@maroz: Schengen sem de facto sem de jure, sem sehogy nincs eltörölve. Schengen nem csak annyit jelent, hogy nem állít meg a tányérsapkás bácsi Hegyeshalomnál, hanem azt is (leginkább ezt), hogy aki az egyik tagállamban tartózkodási jogosultságot (okmányt) szerez az legálisan beutazhat a másik tagállamba is. Akkor is ha van és akkor is ha nincs határellenőrzés. Ez a legfontosabb hozománya Schengennek: hogy a magyar vízum és tartózkodási engedély az schengeni vízum és tartózkodási engedély és ugyanez igaz a németre és a franciára, meg a többi schengeni tagállamira is. Ez Schengen lényege, nem az, hogy kell-e várni a határon. Az egy kényelmi következmény volt, semmi több.

"Te a saját osztályod nevében beszélsz"

Az osztályelmélet már akkor hülyeség volt, amikor még az iskolában tanították.

"Ha neked személy szerint tökmindegy, akkor csak egy unatkozó kibic vagy, aki itt küzd az unalom ellen, nem?"

Nem, nekem személy szerint azért tökmindegy, mert engem egzisztenciálisan nem érint a Tesco. Ugyanakkor mint magyar ember, aki itt is él, ráadásul nyitott szemmel, igenis látom, hogy sok honfitársamnak a Tesco a megélhetése forrása, a munkáltatója. Lényegében a környék egyetlen munkáltatója és az ország legnagyobb foglalkoztatója. És nemcsak munkavállalóknak biztosít megélhetést, hanem kisvállalkozó beszállítók sokaságának is. Ugyan engem személy szerint nem érint, de másokat meg igen. És van véleményem. Erről szól a fórum. Megnyugtatlak, a mandis témák jó része se téged, sem engem nem érint közvetlenül. Ennek ellenére te is meg én is ideírjuk a véleményünket.

maroz 2016.09.22. 08:56:22

@Virág et.: Fotelból, köldöknéző üzemmódban tényleg az volt sengen.

Na, erről beszélek. Te ebben a témában egy kibic vagy, mert sem érdekeid sem értékeid nincsenek. A témát arra használod, hogy oldjad az unalom okozta feszültséget. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kiskereskedelemhez nem értesz, mondod az ideologikus idevonatkozókat és megtámogatod anekdotikus érvekkel ("sok olyan ismerősöm van"), miközben még csak meg se próbálod elképzelni, hogy nekem konkrét érdekeim sérülnek és fontos, fundamentális értékeim. Engem sem érint közvetlenül, mondja nekem egy kibic. Innen minek folytatni?

Bell & Sebastian 2016.09.22. 11:05:20

@Virág et.: Gondolom, ez az optimista változat. Közben félmillió kiutasított kóvályog Németországban, a legálisokat meg kvóta alapján szétosztották a cégeknek: vége a mesének, eriggy, oszt dolgozz!

Még a végén megéljük, hogy közmunkán berregtetik a fűnyírót, mint a mi cigányaink, ugyanis másra nem alkalmasak.

Meg hát! Ugye büdösek is, mint a klozet, mert ki mit eszik..., vagy nem mosdik - egyre megy.

A realitás alaposan nyakon baszta az álmodást.

Virág et. 2016.09.22. 17:23:01

@maroz: Most mit csináljak, ha egyszer nihilista vagyok.

"Teljesen nyilvánvaló, hogy a kiskereskedelemhez nem értesz"

As opposed to ... maroz?

"mondod az ideologikus idevonatkozókat és megtámogatod anekdotikus érvekkel ("sok olyan ismerősöm van")"

Ezt speciel le sem írtam, de oké. :)
Azért magyarázd már meg nekem, hogy hány évet kell tesco-árufeltöltőként lehúzni, hogy az embernek véleménye lehessen az ország legnagyobb foglalkoztatójáról? Csak mert, akik a döntéseket hozzák (bár indokolatlan a többesszám, a Kárpátok Új Géniusza dönt mindenben egy személyben), azoknak még ennyi tapasztalatuk sincs semmiről,de nem látom, hogy kezedben a vekkerrel indulnál a parlament elé. A macskakövek is még a helyükön vannak, kedves jobbikosok, sziasztok!

"Engem sem érint közvetlenül, mondja nekem egy kibic."

Scrutont sem. És eléggé meglepne, ha téged közvetlenül érintene. Vagy akárkit a mandin. Mindannyian kibicek vagyunk. Menekültkérdésben az ország 99%-a kibic, külföldit is csak a tévében látott, mégis markáns véleménye van. Ez egy ilyen ország.

És akkor a fociról még nem is beszéltünk!

@Bell & Sebastian: Ahhoz a félmillióhoz olvasd hozzá a második mondatot is. Többség 5-6 éve már Németországban van. Mikor is indult meg a nagy tömeg? Willkommenskultur? Az akkor most 2010 vagy 2015? Azt is olvasd szépen hozzá, hogy a három legnagyobb náció a török, a koszovói és a szerb. Ezekből speciel mutatóba sincs egy most a magyar kerítés mellett, de ez ne zavarjon.

Bell & Sebastian 2016.09.22. 18:09:42

@Virág et.: Nem nagyon szorulok rá a sajtóra, mert úgy hazudik, mint a vízfolyás. Óriási tévedés, most az étcsoki-fekete afrikai a sláger, de ezek nem öttusáznak, az amcsik hordják őket az éj leple alatt. Ha génturmixolás van meghatározva, akkor az is lesz.

Amúgy: nem szégyelli még magát eléggé, maga seggnyaló! Szavazat optimalizálás, mi?

Virág et. 2016.09.22. 19:27:35

@Bell & Sebastian: Nihilistaként képtelen vagyok a szégyenérzetre. Genetikailag.

Bell & Sebastian 2016.09.22. 19:41:02

@Virág et.: Pont most mondták, hogy a német orvosok akadályozzák a kiutasítást azzal, hogy mindenféle igazolásokat adnak himi-humi betegségekről a delikvenseknek, márpedig egészségtelenül röpképtelenek a jómadarak egy demokráciában.

Ezekkel az orvosokkal mindig csak a baj van, pedig most már tekintélyes százalékuk magyar. :D

Bell & Sebastian 2016.09.22. 19:42:07

@Virág et.: Ennek örülök. A nihil a kommunista új bőrkabátja.

maroz 2016.09.22. 20:25:01

@Virág et.: "És eléggé meglepne, ha téged közvetlenül érintene. "

A teszkók érintenek közvetlenül, nem a migránsok, valamit félreérthettél.

Macskakövek, vekkerek, parlament, jobbikosok, sajnos ebből egy szót sem értek, ezt a nyelvet nem beszélem. Nekem az a problémám, hogy én olyan nyelvet szeretnék beszélni, amelyikben a fogalmak jelentenek is valamit, és a segítségükkel megképezhető a valóság egy olyan interpretációja, amelyikben nem a társadalom van a gazdaságért, hanem fordítva. Más nem nagyon köt le, nekem hiába dúcsézol meg hitlerezel, meg géniuszozol, nem köt le egy picit sem.

Bell & Sebastian 2016.09.22. 22:47:35

@Doomhammer: Magának sincs végtelen számú panelja, másnak sincs.

Kapirgáltuk már eleget az értékrelativizmust és igazságok állítólagos egyenrangúságát, legfőbb ideje elővenni a csokit. Az európait, mert az angol csokit nem nevezném annak, még a Don megtartására sem jó annyira, mint a műméz vagy Hitler-szalonna.

Állítólag fiziológiai hatása, az örömérzet, pontosan úgy működik, mint más egyéb, bódító hatású szerek és szarok esetében, meg még az alkohol.

A javának úgysincs sürgős dolga, hát egyen csokit! Nincsen rá pénze? Akkor tegyen valamit a fajfenntartás érdekében, állítólag az se rossz. Csak ami utána következik, az a nem annyira jó.

Jól fel kellene nyomni az árát ennek a csokinak, legalább úgy, mint a cigarettának. Abbahagyni a buziság propagálását, felszámolni a hálózatukat, lehúzni az áramot és felrobbantani az RTL Klubot, alaposan megnehezíteni az abortálást.

Ám ez nagyon macerás út és nem is demokratikus minden elemében.

Nem olcsóbb egy kész migráncs? Kézenfekvő megoldás, csak alaposan el kell zárni a csokit előlük. Nem megmutatni, melyik is az, vagy a műmézre és Hitler-szalonnára ráírni jobbról balra: EZT NEKTEK COKI!, mert ugye, kisebb fordítási hibák még időnként becsúsznak, mint tök hülye jeltolmács a dél-afrikai díszfasz gyászelásási örömünnepére.

Mandelás csoki, az kell ide, szórni le Liberátorokról, vigyétek és egyétek, fosd le a falat.

Bell & Sebastian 2016.09.22. 23:03:27

Na, még egyszer utánaszámoltak, ebben a pillanatban már 550.000 kiutasított migráncs kóricál szabadon csak Germániában, és hol van még a reggel, meg az igazmondás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.09.22. 23:12:34

@Bell & Sebastian:
"Akkor tegyen valamit a fajfenntartás érdekében, állítólag az se rossz."

Ez az öncélú sokasodás, ez az erkölcsi moráltól mentes rákszerű burjánzás maga a nihilizmus és maga hitet tett mellette. Nem volt az véletlen, hogy a Miniszterelnök Úr éppen most tematizálta meg a magafajták kártevését, ennek pont most jött el az ideje.

Nem az a lényeg, hogy ne pusztuljon a fajta, hanem az, hogy *miért* ne pusztuljon a fajta! Azért ne pusztuljon, mert a fajta értéket ad hozzá úgy erkölcsileg, mint morálisan. Ha ez nem történik meg, ha a migránsok szakrálisabbak és fenntarthatóbbak, akkor a magafajta nihilisták fogják a rövidebbet húzni.

Talán ebben van a darócgúnyások igazsága.

Bell & Sebastian 2016.09.22. 23:38:45

@Doomhammer: Legyen elég annyi, hogy ez nem az én problémám. A Miniszterelnök Úr családjára is bőven hullik az aranyeső, ezért nem is az ő problémája. Nem lehetséges, hogy ez a maga problémája?

annamanna 2016.09.23. 01:05:19

Ha mezőgazdasági kistermelő lennék, szeretném a rókákat és úúútálnám az úri vadásznépet.* Mivel a rókák a mezei rágcsálók (egerek, pockok, sőt sáskák és cserebogarak) egyik legfontosabb fogyasztói. (Plusz az őzeké és nyulaké, amik szintén komoly vadkárt okoznak a terményben).** Nyilván nem véletlen, hogy az angol Munkáspárt ellenzi a rókavadászatot.
Ki látja tisztábban, ki képviseli hitelesebben az angol kisemberek érdekeit - az EU mellett kampányoló Munkáspárt, vagy a Brexit mellett kampányoló rókavadász uraság?

* s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/1b/e5/17/1be517935fd6ba9b3e708233593c1c02.jpg

**"Az emberek általában irtják. Mint a többi vadállatot, betegségek terjesztőjének, emellett a házi szárnyasok tolvajának tekintik. Sokan mégis kedvelik, mert pusztítják a termény kártevőit."
"A róka a fiatal őztől a bogarakig minden állatra vadászik, de szívesen fogyaszt dögöt is. Fő táplálékai az egerek és pockok, de megfogja a mezei és üregi nyulat, az őzgidát is. Nemcsak a földön fészkelő madarak tojásait fogyasztja és fiókáit eszi meg, de a repülni tudó madarakat is képes becserkészi. Ha a szükség ráviszi, jól úszik, ezért a vízimadarak fészkei sincsenek tőle biztonságban: még a kotló hattyúkat is megfojtja. Közismerten károsítja a házi baromfiállományt – főleg a kölykes anyaróka. A nagy kertekben és a szőlőkben sáskákat, cserebogarakat és lárvákat, földi gilisztákat fogdos, de megeszi az érett gyümölcsöt is. Télen, magas hóban, amikor vadászterületén nem jut megfelelő táplálékhoz, gyakorta az ember közelébe húzódik némi ételhulladék reményében.
Monogámok vagy több szuka él együtt egy kannal. Rovarokból és kisrágcsálókból álló táplálékukat magányosan szerzik be, gyakran éjjel." hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6s_r%C3%B3ka

Virág et. 2016.09.23. 07:33:34

@maroz: "A teszkók érintenek közvetlenül, nem a migránsok, valamit félreérthettél."

A tesco-ra gondoltam, nem a migrikre. De mesélj, hogyan érint téged közvetlenül? Ott dolgozol?

maroz 2016.09.23. 08:26:30

@Virág et.: Meseljek? A hatadat ne vakargassam?

Neked mar megvan a velemenyed, eldontotted, hogy nem erint, sem engem sem a 99%-at a tarsadalomnak, mit akarsz tolem hallani es miert?

Szindbad 2016.09.23. 13:41:54

Szegény, nem mond semmit. Úgy tűnik a neokonok fölött is eljárt az idő, már új ideológiai szelek fújnak.

Virág et. 2016.09.23. 13:52:54

@maroz: "mit akarsz tolem hallani es miert?"

A véleményedet és mert ez egy fórum.

2016.09.24. 11:47:54

A pasas által emlegetett brit munkásosztály nem létezik, akik egy egészséges társadalomban munkások lennének, azok Angliában bizony segélyen élnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.03.21. 11:33:48

Beözönlő migránsok veszik el a magyar emberek munkáját.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/lecserelunk_titeket_ukranokra_mert_ok_olcsobbak_feszultseg_egy_multicegnel.657715.html
"Az elektronikai gyárban tavaly november óta létszámstop vonatkozik a kölcsönzött, szállásoltatott magyar dolgozókra, így azóta már csak helyieket, valamint ukránokat vesznek fel - utóbbiak közülük viszont sokakat - számolt be a Napi.hu-nak az üzem egyik munkavállalója. Pontos adata nincs, de becslése szerint márciusig sok száz ukrán vendégmunkás érkezett a gyártósorok mellé. Elmondása alapján nem Kárpátaljáról jönnek és magyarul nem beszélnek."

Más a kultúrájuk és lehet, hogy háborús bűnösök és terroristák is vannak közöttük.
süti beállítások módosítása