Három nap telt el a riói olimpiai játékokból, három magyar arany született három versenynap alatt. Nyolc éve is három aranyat nyert a magyar csapat három versenynap alatt – épp csak nem az első, hanem az utolsó három napon.

2008-ban ott voltam Pekingben, a magyar szurkolókat utaztató iroda önkénteseként a magyar drukkerbázison vezettem az esti beszélgetős programot Anti barátommal. Az első 14 nap úgy telt el, hogy nem született magyar győzelem, így aztán esténként az olimpikonokkal és korábbi bajnokokkal a leggyakrabban visszatérő téma az volt, hogy mi nem sikerült éppen, és a remény, hogy másnap megtörik a jég. Nem tört.

Lehet ezt csinálni négy-öt napig, de két hétig? Napról napra nyomasztóbb volt az egész, a pekingi szmogos-párás-izzasztó környezettel súlyosbítva (például két hét után, egy szokatlanul tiszta napon csodálkoztunk rá, hogy hatalmas hegyek vesznek körül minket). Aligha fogom elfelejteni azokat a depressziós heteket, főleg, hogy az utolsó három napban megvolt azért a katarzis is.

Szerencsére Rióban híre-hamva sincs a magyar depressziónak – és ez még csak az első három nap.