Korszakváltás történik − a migrációról és a népszavazásról
2016. július 29. írta: Redakció

Korszakváltás történik − a migrációról és a népszavazásról

migrans_9.jpg

Vendégszerzőnk, Kürti Gábor Dezső írása

 

Nem tudom, hogy elmegyek szavazni vagy sem, de ha elmegyek, én is nemmel szavazok.

Nem lehet a múltból levezetni a jelenlegi helyzetet. TGM szerintem fatálisan lebecsüli ennek a jelentőségét, ahogy minden baloldali ellenzéki párt is. Szerintem az LMP józan maradt ebben.

Korszakváltás történik. Az exponenciális népességnövekedés és az eddiginél ezerszer nagyobb személy- és információmobilitás együttállása olyan durva következményekkel fog járni, hogy egyáltalán nem lehet csak emocionális alapokon viszonyulni a migrációhoz.

Ahogy Földes András az Index-cikkeiben tökéletesen felvázolta (bár maga más következtetésre jut, amiről vitáztunk is már), egy kumulatív folyamat indult el.

Népvándorlás már volt sok. De olyan, amiben a tömegek látták, hogy hová indulnak, pár nap alatt odajutottak, majd egy ezredmásodperc alatt visszaért a képes beszámoló az álmok földjéről a még hezitálóknak, nos ilyen még nem volt.

Látatlanban kimondható, hogy a fogyasztói kultúránk megélése közben és miatt emberek halnak meg. Az autónktól, a mobilunk alapanyagától, a déli gyümölcsünktől, a bútorunktól is. Sőt attól is meghalnak emberek, ha beengeded a menekülteket. És főleg nem a terrorizmustól, hanem attól, hogy azok, akik maradnak, törvényszerűen gyilkosabb és szegényebb rendszerben fognak élni. Amitől még többen indulnak el, amiből még többen vesznek tengerbe és érnek célba, amitől még többen...

Aki nem akar ennek a földrész határán fizikai gátat vetni, az nem ismerte fel ezt. Európa sem ismerte fel.

A kormány olyan, amilyen, a kérdése is. De a vészhelyzet felismerése életbevágó. Az ebben velem egyet nem értőket nagyra tartom. Jószívű, jólelkű embereknek. A menekülteket sajnálom és áldozatnak tartom én is.

De a folyamat életveszélyes, és mindenképp agresszív eszközökkel kezeli majd Európa, csak minél később, annál kevesebb eséllyel és annál több konfliktussal. Ősszel leírtam, hogy ugyanilyen kerítést csinál majd más is, és így lett.

Mert ez a logikus.

A népszavazás kérdése valóban döcög, béna, de jelenleg ez a csorba eszköz van véleménykifejtésre, mert csak a Fidesz szerkesztgetett ilyeneket. Ezért HA elmegyek, ezt az eszközt tudom használni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr388921408

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kürti Gábor Dezső: Korszakváltás történik − a migrációról és a népszavazásról 2016.07.29. 10:13:01

Az exponenciális népességnövekedés és az eddiginél ezerszer nagyobb személy- és információmobilitás együttállása olyan durva következményekkel fog járni, hogy egyáltalán nem lehet csak emocionális alapokon viszonyulni a migrációhoz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aLEx 2016.07.29. 13:15:08

@Conchobar:

Passz.

Egy ilyen csökött emberrel, akiben csak az ellenkezés ösztöne működik, nincs mit kommunikálni.

Te nem vagy képes felfogni, hogy a menekültválság következtében Európában nő a munkanélküliség, azaz kiszolgáltatottá válnak a munkavállalók. Minden másról beszélsz, csak erről nem.

Légy szíves, a jövőben ne is szólj hozzám! Nem fárasztom magamat veled.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 13:22:36

@Conchobar:

Hülyeségekkel nem érdemes vitázni. Jól látható, hogy Orbán kiváló populista politikus. S a "populista" csak betege liberális agyak szerint negatívum.

Ha nem lett volna Orbán merész kiállása tavaly, félmilliós iszlamista állathorda lenne az országban.

2016.07.29. 13:39:24

@a BircaHang Média szerk.:

nem maradt volna itt, mert a németek ugyanúgy befogadták volna őket, rendezetten, korrekt körülmények között.

a világban nem lehet bunkó parasztnak lenni, az mindegy hogy jó kapcsolatok vagy háború, de a gyengébbet és kiszolgáltatottat védeni és segíteni kell.
antihumán ezelőtt csak egyetlen ország volt,(palesztina), namegmost bulgária, van is olyan elvándorlás mint nálunk, már csak a haszontalan béééégető birkák maradnak.

aLEx 2016.07.29. 13:58:00

@a BircaHang Média szerk.:

Valóban. Sőt, hozzátenném, a globális kapitalizmus még a nyilvánvaló hazugságot is felvállalja, amikor azt állítja, hogy a migránsválság fogja megmenteni Európát. Utóbb majd valami másra ráfogják, hogy "közbejött", és azért nem sikerültek az Európa megmentésére irányuló tervek.

Ha Európa már elbukott, akkor úgyis olyan mindegy lesz, nem?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 14:01:09

@majd integetek:

Előbb-utóbb visszaküldés lett volna a vége, s akkor jött volna a baj. S az osztrák kerítés hamarabb megépült volna, miközben Mo. délről védtelen maradt volna.

Háborús helyzetben nem jó kapcsolat kell, hanem önvédelem.

2016.07.29. 14:02:07

@aLEx:

.... és mindezt előadja egy írországi migráns.

oléééééoléolé, we are the champions:...

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 14:03:17

@majd integetek:

A bolgár elvándorlás valóban a legnagyobb Kelet-Európában, de oka ugyanaz, mint máshol: a bérszint. S mára a helyzet stabilizálódott: a kitántorgók harmada hazament, másik harmada meg ideiglenesen van csak kint.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 14:04:17

@majd integetek:

A lakóhely mennyiben meghatározó. Logikád alapján kussoljon Soros és a többi ballib hős, hiszen nem Mo-on élnek.

aLEx 2016.07.29. 14:09:55

@majd integetek:

Mi a kifogásod az ellen, hogy én Írországban élek és dolgozom? Nincs talán jogom hozzá?
Szóval elmész te a pi...ba! Én meg majd integetek...

2016.07.29. 14:15:19

@a BircaHang Média szerk.:

hiba!!!

háborúban jó szövetségesek és jóbarátok kellenek. kerítés és elzárkózás a mi helyzetünkben nem megoldás, mi teljesen ki vagyunk szolgáltatva a folyamatos árucserének. (hacsak nem akartok tzifáért verekedni az erdőben, meg adományokért sorban állni napokat, amikor valaki megszán minket és küld valamit.)

when you need a friend, is allways too late to make one.

a német nem akarja visszaküldeni, most is megtehetné, mégsem teszi. hazugságokra építettétek az antimigráns kampányt, és a hazugságaitok által hiszterizált idióták már önállóan generálták tovább.

2016.07.29. 14:19:35

@Conchobar: Az Antarktiszon telket venni most kimondottan jó üzlet. 10 év és lehet rizst termelni, 20 év és mehet rajta a zöldség gyümölcs, 30 év és a trópusi cuccok megteremnek rajta, 40 év és az Agáve az olajbogyó , 50 év múlva érdemes benézni a föld alá hátha akad valami bányászni való. 60 év és minden ilyen kihalt földrészen vagy bánya lesz vagy napelemek milliói.
Szóval...

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 14:20:03

@majd integetek:

Nem éppen. Ha nem lett volna Orbán és a többi kelet-európai vezető merész kiállása, ma már totális káosz lenne Európában. A kelet-európai vezetők mertek szembeszállni Európa aljas uraival, elsősorban a balliba Satana Mertkellel, s NYERTEK.

Conchobar 2016.07.29. 14:21:04

@aLEx: "A kapitalistának, te hülye!" - Az előbb még a globális kapitalizmusról beszéltél. Ha globális kapitalizmus képviselőjét érted kapitalista alatt, akkor továbbra is fennáll a kérdés: nem érzed hülyeségnek a globális/multinacionális kapitalizmus Európába lokalizálását?

2016.07.29. 14:24:01

@chrisred: Jó lenne ha így maradna és senkinek ne legyen jogköre idetelepíteni a tejeskávé színűeket. Mert abbó az lesz, hogy orbánék betelepítenek egy rakás migrit mert kapnak érte egy rakás dellát amit ellophatnak, és az emberek meg majd szívnak.
Nem orbán szomszédja lesz egy ilyen menekült sem, hanem a tied az enyém és a többieké.
Senki ne kapjon jogkört a betelepítésre.

2016.07.29. 14:25:32

@aLEx:
@a BircaHang Média szerk.:

kibaszott migránsok vagytok, elveszitek az írek/bolgárok munkáját, felzabáljátok krumplijukat, beköltöztök házaikba, ahelyett hogy szolidárisak lennétek velük és szolgálnátok itthoni uraitokat, na meg a szent, hősi, egyetlen, istván és viktor jobbjával áldott

MAGYAR NEMZETET!!!!

Conchobar 2016.07.29. 14:26:23

@aLEx: "Te nem vagy képes felfogni, hogy a menekültválság következtében Európában nő a munkanélküliség, azaz kiszolgáltatottá válnak a munkavállalók. Minden másról beszélsz, csak erről nem." - Mi fenétől nőne a munkanélküliség? Nem állnak le a gyárak, se az üzemek, se semmi (legfeljebb az a kamion, amelyre felkapaszkodnak), amiatt mert migránsok jöttek. Legfeljebb itt-ott az idegenforgalomnak van bevételkiesése, mert nem jönnek a turisták a migránsok miatt

2016.07.29. 14:28:32

@a BircaHang Média szerk.:

kicsit átszerkesztettem a mondatodat, így már számomra is elfogadható lett:

"A kelet-európai vezetők NYERTEK"

Conchobar 2016.07.29. 14:31:24

@aLEx: "Légy szíves, a jövőben ne is szólj hozzám! Nem fárasztom magamat veled." - Mit akarsz evvel a "ne is szólj hozzám"-mal? Úgy képzeled, hogy most beszélgetve andalgunk a korzón? Vagy sörözgetünk a haveri körben?

Conchobar 2016.07.29. 14:32:52

@Diorella Queen: "Az Antarktiszon telket venni most kimondottan jó üzlet. 10 év és lehet rizst termelni..." - Mikortól számolva, 2500-tól?

vizipipa 2016.07.29. 14:34:54

Az indexes Földest példaként emlegetni nem jó ómen.
Ő az a széles látókörű, nagy tudású zsurnaliszta, aki a Majdan után elment Donyeckbe és ott két napig tartott mire rájött, hogy nem mindenki tapsikol a puccshoz, sőt minő rettenet, a nagy többség nem.
Most meg elment Iránba és a földre esett az álla, hogy az ottani afgán hazarák nem kényszerből mennek Szíriába harcolni.
A balkáni útvonal szegény, elesett, üldözött, stb., menekültjeiről is sok fantasztikus dolgot mesélt.

Őrá aztán érdemes figyelni!

Conchobar 2016.07.29. 14:40:31

@aLEx: "Valóban. Sőt, hozzátenném, a globális kapitalizmus még a nyilvánvaló hazugságot is felvállalja" - Ki az a globális kapitalizmus? Hol lakik, mi a lakcíme? És egyáltalán mi bátorít föl kommentelésre egy primitív gondolkodású embert, aki a folyamatokkal, jelenségekkel csak úgy tud kezdeni valamit, hogy megszemélyesíti

aLEx 2016.07.29. 14:42:18

@majd integetek:

Passz.
Ilyen táborelvű árokásó színvonalra én nem ereszkedek le.

aLEx 2016.07.29. 14:43:34

@Conchobar:

Passz. Fogyatékos hülyékkel nem kommunikálok.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 14:43:47

@majd integetek:

Nem vagyok illegális migráns.

Mondjuk én eleve más helyzet vagyok, mert magyarországi bolgár kisebbségi vagyok, de ez most nem is számít. Ha színmagyar lennék, akkor se lenne gond, hiszen nem illegálisan mentem.

2016.07.29. 14:55:40

@Diorella Queen: cicuka az antarktisz a déli félteke az éppen lehűlőben van, az északi arktisz melegszik.

etiópiában és kenyában termelnek gabonát, sokszorosát mint mi, a terület nagyrésze elég esős, sőt még nálunk is több eső esik, a termőtalaj szűz földnek minősül, füves-erdős volt millió évekig. "land grabbing" a barátod további információkért,pl:
en.wikipedia.org/wiki/Land_grabbing

2016.07.29. 15:02:37

@a BircaHang Média szerk.:

máramennyiben szeretsz vesztes lenni, mert nem hiszem hogy "vezető" lennél. neked ebből a történetből a szopás jutott és még sokszorosa meglesz ahogy a következmények kibontakoznak.

nincs annál szerencsétlenebb, mint aki nem ismeri fel a saját helyzetét.

Conchobar 2016.07.29. 15:19:45

@aLEx: "Fogyatékos hülyékkel nem kommunikálok." - És? Mit vársz? Sírjak, vagy nevessek?

Bryan élete 2016.07.29. 15:21:49

Ezen baszakodtok már mióta, amikor a kérdés az: hozzon-e a magyar országgyűlés egy semmire sem használható, csak a kampány állandó fenn tartására, zeemberek teljes lebutítására szolgáló határozatot, vagy ne hozzon.
Amit amúgy bármikor megtehetne.
Erre varrjatok már végre gombot, ne a bedobott cuclit szopogassátok!!!!!!!!!

Conchobar 2016.07.29. 15:25:49

@majd integetek: "etiópiában és kenyában termelnek gabonát, sokszorosát mint mi, a terület nagyrésze elég esős" - Ami Etiópia hatalmas gabona termelését és a hatalmas etiópiai esőzéseket illeti: "Természeti erőforrásai a népesség számához mérten szűkösek, az alapvető ellátást sem tudják biztosítani...Az öv magasabb részein megterem a búza, az árpa, illetve a kukorica és a köles...A mezőgazdaság legfőbb problémáit a szárazság, a túllegeltetés, a talajpusztulás, és az erdőirtás okozzák" (szintén Wikipédia, de magyar nyelvű)

Conchobar 2016.07.29. 15:30:04

@aLEx: "Hogy kussolj, bammeg!" - Dugulj el, és akkor nem fogok tudni mire reagálni

aLEx 2016.07.29. 15:32:24

@Conchobar:

Hiszen én már régen nem szólok hozzád. Számold már össze, hány provokációdat ignoráltam! De te csak nem szállsz le rólam!

Conchobar 2016.07.29. 15:37:10

@aLEx: "@Conchobar: Hiszen én már régen nem szólok hozzád" - Nem 'régen', hanem 'soha'. Viszont rendületlenül címzed nekem a kommentjeidet. Dugulj el

Conchobar 2016.07.29. 15:39:58

@aLEx: "hány provokációdat ignoráltam" - Mikor rádbizonyítom, hogy csak hantáztál, arra mi mást tudnál reagálni

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 15:53:23

@majd integetek:

A népi érdekeket védő vezetők győzelme egyben a nép győzelme is.

aLEx 2016.07.29. 16:09:24

@jose maria padilla:

Már csak a te kedvedért sem. Te nekem nem tilthatod meg, hol kommentelhetek.

2016.07.29. 16:15:06

@a BircaHang Média szerk.:

és az ő kastélyában lakhatsz, a testőr sem csapja le a fiadat ha az iskolájába látogat, a hagyományörzőtől ugyanúgy elveszik a puskát mert közelben vagy, a parlamenti büfében te is tizedáron kapod a kaviárt, a bíró is elenged mert hiszen vezető vagy, a rendőr téged is tovább int ha elgázolsz valakit, a kokaint is szabadon vásárolhatod, meg aztán ......

birka, minek hazudsz magadnak? jobb úgy? könnyebb?

fordulj vissza amíg nem késő, a köztársaság győzni fog, ne higgy a sötét úrnak, mert aztán sohasem találsz már nyugalmat!! isten is a mi oldalunk áll, még a konstantinápolyi pátriárka is, és én is itt vagyok neked, fiam.

én vagyok az, apád!!!

Bell & Sebastian 2016.07.29. 16:21:13

Muzúlmánné jájányám, sárló-kálápácsós gyíkembör!

Bell & Sebastian 2016.07.29. 16:25:18

@az igazmodó juhász: Minek mennénk Etiópiába, ha ott se cigó se zsizsik, én például rosszul vagyok a gnúpaprikástól, vagy mit esznek ott az etiópok. Ha egyáltalán esznek.

Pelso.. 2016.07.29. 16:35:42

@a BircaHang Média szerk.: "népi érdekeket védő vezetők"
oly sokszor megnevettetsz, kösz.
Meglehet, valakinek a másod (sokad) nickje vagy, s így szórakozol, akkor ügyes.

Conchobar 2016.07.29. 16:40:42

@Bell & Sebastian: "Minek mennénk Etiópiába, ha ott se cigó se zsizsik" - ...és akkor 'majd integetek' neked, ha a záródó rácsokból egyszeriben előlép az igazmondó juhász?

2016.07.29. 16:42:27

@Bell & Sebastian:

usa-kína együtt felügyelik az országot, meglehetős rend van. (helyi mértékkel) zsizsik már nincs, illetve jó zsizsik van helyette.

minden olcsó és minden kapható, marhát csirkét halat esznek, meg zöldség-gyümölcsöt.

rendes emberek, 50 év háború alatt beleuntak, most éppen jók akarnak lenni.

az élet körforgása: afrika jön fel, kelet-európa le, készülünk a konfliktus övezet címre.

Bell & Sebastian 2016.07.29. 16:43:57

@Conchobar: Itt már annyian integetnek, mintha Brezsnyev elvtárs hajtana az Andrássy úton. Jön vagy megy az öreg brumi?

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 16:44:23

@az igazmodó juhász:

szegénykém, egyre frusztráltabb vagy önfeledt integetés helyett.

inkább gondolkodj logikusan: minél csapnivalóbban regnál a Vajda, annál kevésbé hiányzik a sok migráncs tetézni a bajt, nemde?

:DDDDDDDDDDDD

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 16:47:31

@Bell & Sebastian: minél jobban integet valaki, annál nagyobb valószínűséggel fuldoklik a süllyedő csónakjában.

Bell & Sebastian 2016.07.29. 16:48:29

@az igazmondó juhász: És ha jön Szudánból tízcsillió migráncs, mit csinálnak az etiópok?

Egyébként azért jó nekik, mert van saját Frigyládájuk, nekünk meg csak Furfangos Frigyes jutott, aki legalább csövesen terem, mint a kukoricagombóc.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 16:49:27

@Conchobar: @aLEx:

gyerekek, van egy szűrő gomb, ennyike

pax vobiscum

Bell & Sebastian 2016.07.29. 16:51:40

@Herr Stacheldraht Leger: A matrózoknak már nem kell úszni tudniuk, valahol olvastam, hogy elsüllyedt egy amcsi rocsó a folyón és mind odavesztek szerencsétlenek, nem érték el még a vízen lebegő úszógumikat se.

Conchobar 2016.07.29. 16:55:03

@Herr Stacheldraht Leger: "gyerekek, van egy szűrő gomb, ennyike" - Akkor használd! Ahelyett, hogy tanácsot osztanál kéretlenül

2016.07.29. 16:56:15

@Bell & Sebastian:

tízmillió? könnyen elfér. hipphopp felhúzzák a táborokat, kapnak segítséget az ellátásukhoz, aztán majd kialakul. nincsenek ott magyarok, eztígynemlehet, eznemfogmenni, mindenkihülye, talán nem ismered a saját néped?

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 16:56:57

@Bell & Sebastian: az úszni nem tudó tengerész viccen kívül sok évszázados hagyomány, nyílt tengeren úgyse kápálódzol sokáig (man overboard! és húzhatod le a zsoldkönyvből drága mentőakció helyett), a szolgálati helyed meg úgyis a hajón és nem a hullámok közt van. nem utolsó sorban az úszni nem tudó tengerész sokkal jobban motivált a fedélzet alatti pumpa tekerésénél.

win-win-win.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 17:03:02

@Conchobar: engem szórakoztat, ha szétdurrant aggyal szidnak, hülye lennék használni, plusz freedom of speech, no meg aki ma anyáz, az holnap mondhat érdekeset, nem fosztom meg magam a műélvezettől. hovatovább állítólag úgyis trollkeltető a mandi a jól értesült progresszió szerint. ámde gondoltam, ha már annyira nem bírjátok egymást, akkor a fölösleges körök helyett nyomjatok szűrőt, hátha valaki nem olvasta a használati utasításban a blogmotor prémium funkcióit.

yo peace out, my main nigga!

Bell & Sebastian 2016.07.29. 17:03:44

@Herr Stacheldraht Leger: Ha azt mondja: direkt úszni nem tudó buzikat válogattak, átértékelem a Nyugatról kialakított, eddigi véleményemet. Nagyon kellene valami kisebb tenger nekünk is.

Bell & Sebastian 2016.07.29. 17:08:02

@az igazmodó juhász: Alig győzöm beszákolni az okosságot máma, nem fogol ki rajtam, mert nem ugrok a vízbe.

Conchobar 2016.07.29. 17:10:06

@Herr Stacheldraht Leger: "ha már annyira nem bírjátok egymást, akkor a fölösleges körök helyett nyomjatok szűrőt" - Mennyire nem bírjuk egymást?

Conchobar 2016.07.29. 17:15:46

@Herr Stacheldraht Leger: "engem szórakoztat, ha szétdurrant aggyal szidnak, hülye lennék használni" - Én viszont úgy láttam eddig, hogy téged a kutya se szid, meg tán nem is nagyon olvassák el a vakkantásaidat. Egyszerűen leszarnak téged. De, látod én figyelek rád, úgyhogy a következőben írhatsz még hosszabban magadról. Már, ha szükségét érzed

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 17:17:52

@Bell & Sebastian: manapság már többnyire követelmény, de sokszor az is csak úgy, hogy a polgári/katonai tengerész képzés végéig kell úszóvizsgát tenned, de a felvételinél nem elvárás.

S=klogW 2016.07.29. 17:18:59

drágaszágaim, erre rá van bacva rendesen, ez most már a büdös életben nem fog leállni:

ugye senki nem gondolja, hogy akár ezek a homoki négerek is szívesen élnek a sivatagjaikban az európai kultúrtáj helyett

főleg, hogy ők maguk sem a sivatagban, hanem oázisokban és folyók mellett élnek ők is - ezt az életteret pedig rég túlszaporodták annak fenntarthatóságán

heti hír volt az iraki 50 fok - szóval tessék készülni, mégpedig arra, hogy nem klímamenekültek hanem klíma hódítók lesznek

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 17:20:57

@Conchobar:

(kegyesen hesseget)

emelem tiszteletedre a következő korsó finom hideg sört

(repkednek a madarak a kertben és megtelik az univerzum szeretettel)

apanna 2016.07.29. 17:21:58

@az igazmodó juhász:
Azt gondolod, hogy egy EU állampolgár migráns ha egy másik tagállamban munkát vállal, vagy letelepszik?

Mi naivan azt gondoltuk, hogy az EU csatlakozásunkkor nem csak szabad munkavállalást, hanem a letelepedés szabadságát is megkaptuk.....

Ember ?? Te olyan hülye vagy, hogy ha bemennél a pszichiátriára, a többi beteget hazaküldenék tünetmentes papírral! A sötétségről ami a fejedben van már szót sem ejtek...

Conchobar 2016.07.29. 17:31:00

@Herr Stacheldraht Leger: "(kegyesen hesseget)" - Ilyenkor már könnyedséggel írod a hessegetést, mikor végre már figyelnek rád, ugye? Tudod, a felnőtt ember nem avatkozik be semmilyen módon két másik ember elmérgesedő polémiájába (amíg tettlegességről nincs szó). Ellentétben egy törődést és mások figyelmét igénylő hülye gyerekkel

2016.07.29. 17:41:33

@apanna:

neked kimaradt az elmúlt 10 év nyugat európai bevándorló ellenesség?

és igen migráns, minden papírján ott van hogy migrant, immigrant.

attól hogy te itt elhiszed az orbáni dumát hogy ez szerződés szerint jár nekünk, nem igaz, mert egyénileg szabhatják meg a feltételeket. pl joga van bármikor felfggeszteni további beutazást megnevezett országból,(tehát nem az összesből egyszerre!!!), joga van egyéni indokkal korlátozásokat bevezetni, sőt joga van olyan mértékben feltételekhez kötni hogy töredéke lesz alkalmas.

csak az államok közötti szabad mozgást kaptad meg, minden érvényes igazolvánnyal érkező, amennyiben megfelel a beutazás-ott tartózkodás-munkavállalás feltételeinek, élhet ezzel a jogával.

általános infó, segít megérteni: a határ az nem itt és nem ott. a határőr és a vámos korlátlanul cselekedhet, nincs semmiféle védelmed, mert a törvények a határig tartanak. viszont azzal hogy az úniós törvény lett, a határőr egyéni döntési szabadsága elveszett, így ha a feltételeknek megfelelsz még egyéni döntése alapján sem tagadhatja meg a beutazást, aztán pedig mivel a határon belüli (helyi) törvények ezt a minimumot nem írhatják felül csak max kiegészíthetik, a hivatal sem tagadhatja meg a letelepedést és munkavállalást.

Conchobar 2016.07.29. 17:43:43

@Herr Stacheldraht Leger: Inkább ezeket válaszd példaképnek: xfree.hu/kep_show.tvn?kid=79802&aid=61229&htr=1
hátha akkor majd majom létedre nem ugatsz bele olyan dolgokba, amihez semmi közöd

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 17:45:36

@az igazmodó juhász:

"a német nem akarja visszaküldeni, most is megtehetné, mégsem teszi."

egy párhuzamos univerzumban?

2016.07.29. 17:58:12

@S=klogW:

minél jobban süt a nap, annál több energiát termelnek. tessen már végre odautazni mrdoom, a maga dolga a gondolkodás volna, nem pedig buta propaganda terjesztése.

értem én hogy melegben meghülyültök, de ezt a szintet nem lehet a napra fogni, szerintem belepörögtetek a migráncs propagandába.

S=klogW 2016.07.29. 18:08:48

@az igazmodó juhász:

víz és termőföld nélkül nincs élet - irak meg nem most fog hipphopp virágzó olajgazdasággá válni

2016.07.29. 18:14:12

@S=klogW:

erre találták ki a tudományt és kereskedelmet, and voilá semmi közepén is virágzik az élet.

S=klogW 2016.07.29. 18:46:50

@az igazmodó juhász: nos, épp erre utaltam az olajgazdaság említésével, értetlen

2016.07.29. 18:51:27

@S=klogW:
van ott napfény is, olyan olcsón van belőle energia hogy az olaj már túl gazdaggá teszi őket, az lett minden bajuk forrása.

S=klogW 2016.07.29. 19:29:27

@az igazmodó juhász: szóljon, ha sikerült tankerbe töltenie a Napot

GNDL 2016.07.29. 20:18:40

Figyu... most nem azért... csak egy kósza ötlet... ez is csak egy vélemény lesz... néha van itt pár... elolvassátok, leszarjátok, ha egyáltalán... ahogy a többit is... bár az „olvasottság mérőtök” mostanában csak akkor megy ezer fölé ha elkezdenek itt páran anyázni, velem együtt... gondolom csak minket számol... olvasok más blogokat is, IT, média, baloldali seggfejek, pár óra alatt tíz ezer fölött pörög a számláló... mindegy is... hangsúlyozom kósza ötlet lesz... de... szerintem zárjátok be a faszba a Mandiner blogot, és indítsatok helyette egy Migránscirkusz vagy HalálAMuszlimokra, esetleg OrbánFaszátSzopjukBármekkoraKorruptGeci blogot. :)

A 2010-es kormányváltás előtt azért akadtak itt bizonyos témák, volt itt oktatás, meg egészségügy, meg a gazdaság helyzete, meg a kibaszott kommunisták, meg az elcsatolt területen élő magyarság helyzete, kultúrája és identitásának megőrzése, meg ilyen ország nincs, meg még tulajdonképpen jó néhány téma ami egyes _polgárokat_ érdekelt, érintette az olvasóközönség egy részét, a blogokat olvasó közönség nagy részét is, meg amúgy tényleg az ország legégetőbb problémáiról volt szó... szóval voltak itt témák.

De ma már bazmeg semmi nincs itt migránsozáson kívül, pedig ami a 2010-es kormányváltás előtt problémát jelentett, az ma is probléma, szinte minden esetben nagyobb mint azelőtt volt. Gondolom nem véletlen a témaválasztás, mivel a fideszes kormányzat sem foglalkozik semmi mással a közpénzek két kézzel való fosztogatásán kívül, amiből minden valószínűség szerint ma már ti is bőséggel részesültök.

Egyszerűbb lenne ha nem ilyen hasznos idióták ostobaságait közölnétek, mint a fenti poszt szerzője is, meg a tegnapi posztok szerzői, meg az azelőtti, szinte kizárólag migránsozó posztok szerzői, hónapok óta bazmeg, hanem automatikusan generálnátok naponta egy-egy posztot, például hogy „imádjuk Orbán migránsozó kampányait, mindenkit gyűlölünk aki nem árja fehér keresztény, fröcsögjenek csak a ballibsik meg sorosbérencek, mi akkor is megkapjuk a júdáspénzt, kapjátok be, oszt jó napot”... ugyan annyi értelme lenne, mint amit hónapok óta csináltok. :)

Szóval biztosan van még lejjebb, az elkövetkezendő hetekben meg is fogjátok mutatni hogy mi az hogy, de szerintem ennek így már ma sincs értelme.

A témák, az ország problémái, amiket leszartok, azért még maradnak...

GNDL 2016.07.29. 20:22:56

Ja, de volt itt más... a román szocdemek öt pontja... nektek legutóbb egy volt, bazmeg... egyelten szavatok. :)

2016.07.29. 21:26:36

@GNDL:

mostanában sokszor eszembe jutnak a boldog békeidők, amikor fidesz-ner hívők radikalizálódása kerül szóba.

www.youtube.com/watch?v=nJRMJScXGXU

GNDL 2016.07.29. 21:47:05

@az igazmodó juhász: Radikalizálódás?! Orbánék már hónapok óta a Kuruc színvonalán tolják. Háttérhatalom, illuminátus, halálbüntetés... Trump bazmeg... :D

A Fidesz-KDNP ma a szélsőség... a Jobbik hozzájuk képest tényleg zsúrpubik... :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.29. 23:48:46

Lassan a Mandiner is példa lesz rá, hogy a nyugati világban a "konzervatív" is liberális. Lassan át fog sodródni a rossz oldalra. Még úgy is, hogy egy helyben marad, sőt, pont úgy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.07.30. 00:53:14

@Holger Hartland:

Aki ma a nyugati világban valóban konzervatív, azt nyomban megbélyegzik és kirekesztik: vagy a radikális (tehát szélsőséges) bélyeget ütik rá (mivel nem fogadja el a társadalmi közmegegyezést) vagy a fundamentalista bélyeget (nagyjából ugyanezzel az indoklással), esetleg mind a kettőt. Ez gyakorlatilag semmiben sem különbözik attól a gyakorlattól, amit a "létező szocializmusban" alkalmaztak a társadalom kussoltatására: ott is lehettél antiszociális vagy rendszerellenes (azaz olyan, aki, így vagy úgy, nem fogadja el a társadalmi konszenzust). Ha az antiszociális bélyeget kaptad, az volt a kisebb stigma (akkor egy kategóriába kerültél a hülyékkel és a deviánsokkal), ám ha a rendszerellenest ütötték rád (a mai, nyugati, liberálbolsevik kategorizálásban ez felel meg a radikálisnak, szélsőségesnek), akkor neked annyi volt, nem nyugodtak, amíg ki nem fircantottak (vagy te ki nem nyiffantottad magad).

chrisred 2016.07.30. 04:14:43

@bbjnick: Jelenleg Európában a konzervatívok vannak hatalmon, kivéve Európa keleti felén (pl. Magyarországon), ahol a konzervatívokat, mivel hitet tesznek a polgári értékrend és a jogállam mellett, az erőszakosan nyomuló ázsiai oligarcha hatalom és az általa bevadított lumpenprolik lilibsizik és kirekesztik.

S=klogW 2016.07.30. 08:03:50

@chrisred:

A demokráciában címkék vannak hatalmon.

Ajánom egy orvos-elnök véleményét a témában:
www.youtube.com/watch?v=-PJ9u8h3Gzw

Tibor G. 2016.07.30. 08:45:00

szerintem itt ellentmondás van, "népvándorlás mindig is volt" írja a szerző tehát elismeri hogy az egy természetes folyamat..
egy természetes folyamatot pedig ilyen kőkorszaki módszerekkel megpróbálni megakadályozni teljesen értelmetlen dolog..
országhatárokra kerítést építeni csak az eu széteséséhez vezet, ami nem magyar érdek..

S=klogW 2016.07.30. 17:30:27

@S=klogW: és még jubileumi megemlékezés is volt a beszédről

www.jpost.com/Opinion/Columnists/Mahathir-10-years-ago-Jews-rule-the-world-333254

de hát bosszú népe milyen is lenne

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.31. 10:20:14

@Holger Hartland:

holgi, holgi... hiába vádolod a nagyobb hitelesség kedvéért libsizmussal a mandit, ettől még veled együtt roppant átlátszó árpiagitprop műhely. nem baj, így szeretjük, így mókás.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.31. 11:19:05

@bbjnick: Így van, de a szavakat pontosítanám: a kussoltatásra használt kifejezések a "populista", "nacionalista", "idegenellenes", "rasszista" és hasonlók. (Leszünk mi még fasiszták!) Magyarország ennek a harcnak csak mellékszíntere. Érdemes követni, mi megy most Amerikában: pl. hogyan hátráltak ki a "konzervatívok" a Republikánus Párt mögül, amikor a szavazók a pártelittel szemben Trumpot választották. Amerikából származik a gúnyos "cuckservative" kifejezés is - csak látszólag újszerű, Magyarországon sok-sok éve ismeretes a jelenség mint "európai értelemben vett konzervativizmus".

Bell & Sebastian 2016.07.31. 11:35:31

@Holger Hartland: @bbjnick: Jellemző, hogy a hétvégi, német, rendszerellenes tüntetésekről ha be is számol egy-egy lokális, nímand-portál, ezeken kizárólag az extrém-jobb vett részt, míg a füttykoncertet alá a demokrataták szolgáltatták. A résztvevők becslése tól-ig bármi lehet, attól függ, hogy mi lesz a' hol lesz a'?

2016.07.31. 13:08:35

@Bell & Sebastian:

még nincs itt az ideje. majd a megfelelő időben, akkor aztán média rásegítéssel meg lesz az új mindent elsöprő erő. ha túl korán elkezdik kultiválni, akkor kifárad az akció előtt.

addig pedig jó ha ugribugriznak, szelekció és gyakorlatozás, innen lehet majd kiemelni a következő vezető garnitúrát, hitelesek lesznek és mindenre elszántak.

a hatalomhoz tömeg kell, ugribugri nem elég. majd ha sikerül kimozdítani a kiábrándultakat a nézelődésből, mondjuk valami gigantikus katalizáló eseménnyel.

a libsik nem hülyék, a jobber-konzervatívok meg boldogan elvégzik a piszkos munkát aztán majd lesz mivel szégyenben elbuktatni őket.

inkább azt figyeld hogyan lesz törökország atomhatalom, nemhogy néhány piti atombomba, hanem 70 hipermodern hidrogénbomba boldog tulajdonosa. (ezt még a cia sem tudta volna szebben megcsinálni)

Bell & Sebastian 2016.08.02. 09:41:14

@az igazmodó juhász: Figyelem-figyelem, leginkább azt, ki ne fogyjon a sör a hűtőből és azt a Klingonnét meg ne válasszák. Ennyi öröm nekem rövidtávra elég is.

közösperonos átszállás 2016.08.02. 09:54:29

@bbjnick: "Ez gyakorlatilag semmiben sem különbözik attól a gyakorlattól, amit a "létező szocializmusban" alkalmaztak a társadalom kussoltatására: ott is lehettél antiszociális vagy rendszerellenes (azaz olyan, aki, így vagy úgy, nem fogadja el a társadalmi konszenzust)."

Micsoda mázli, hogy a Fidesz vezette Magyarországon semmi hasonló nem történik!

Ja, de.

közösperonos átszállás 2016.08.02. 09:58:11

@Bell & Sebastian: Clintonné mellett még a demokraták szerint is a fő érv, hogy azért mégse egy Trump. Mondjuk ez nem is olyan kevés.

Bell & Sebastian 2016.08.02. 10:11:55

@közösperonos átszállás: Azon kívül, hogy kilóg a géppisztoly a szoknyája alól. Túlárad a szíve a fölösleges demokráciától.

Bell & Sebastian 2016.08.02. 10:15:22

@közösperonos átszállás: Hites komcsi úgy bontotta ellenzékiként a rendszert, hogy szétlopta. Se rendszer, se komcsi.

közösperonos átszállás 2016.08.02. 10:19:21

@Bell & Sebastian: Se lopás (ja de, mi az, hogy, nagyon is!), se kormányzati feketelisták (ja de, lásd előbb).

Bell & Sebastian 2016.08.02. 10:34:50

@közösperonos átszállás: Szeretik maguk közt szétosztani a meggyilkoltak javait, de ez nem több, kisebb jellemhibánál - bevallásuk szerint.

Táskafejű Roggyant Tóni kivétel, nála ez nem jellemhiba, mert kisembernek nagyot kell dobnia, hogy észrevegyék, ő csupán csak kompenzál, míg az ügyész kupán nem csap. Ja.

2016.08.08. 20:28:21

Nem, Kürti úr, nagyon téved.

Egyrészt a filozófiai felvezetésben is téved, nincs semmiféle korszakhatár, de ebbe nem megyek bele.

A lényeg: hazug kérdésre nem lehet jól válaszolni, márpedig a kormány (egyébként alkotmányellenes, hiszen nemzetközi szerződést érint) kérdésében legalább 3 hazugság van. Ezt maga is jól tudja, ennek ellenére indirekten kiáll mellette. Ezzel pedig a Fideszt és csatlósát, az álellenzéki Jobbikot támogatja. A népszavazás egyetlen célja a Fidesz hatalmának megerősítése, a nép felhergelése. Maga pedig kiszolgálja ezt az alantas célt.

Amit a biciklizésért tett, szép dolog, de ettől még hülyeséget és/vagy alávalóságot beszél. Nem ezért szeretjük.
süti beállítások módosítása