Hörgéscunami Tusványos után – Széllel szemben járnak
2016. július 27. írta: Stumpf András

Hörgéscunami Tusványos után – Széllel szemben járnak

tusvanyos_1.jpg

Nem akartam Tusványosról írni. Publicisztikát végképp nem. Én vezettem ugyanis azt az elhíresült beszélgetést, amely eredetileg a frakcióvezetők vitája lett volna, a valóságban viszont Szél Bernadett, Kósa Lajos és Harrach Péter vett rajta részt. Na most, elég hülyén néz ki, ha az, aki kérdezett, kint ült a pódiumon, lehetősége volt közbeszólni is, utólag véleményt ír az ott elhangzottakról. Írjon arról más, kritizálja a moderátort is, ha akarja – ilyen műfaj ez.

Amiért mégis billentyűzetet ragadok most, az a soha eddig nem tapasztalt, az ép észre sorozatban fittyet hányó reakciócunami. Eddig ugye az volt, hogy ha Tusnád, akkor Orbán-beszéd, borítékolható reakciókkal. Most meg legalább öt témában  csupa-csupa félreértésre, vagy szimpla hülyeségre, tájékozatlanságra alapozva – ömlik a hülyeség; az Orbán beszédére adott válaszok csak az egyik csoport voltak ezek közül.

*

Az első, ami nagyot ment, Kósa Lajos kijelentése volt. Hogy ugyanis senki nem tett többet náluk a korrupció ellen. A témát vitavezetőként nyilván én dobtam be, gondoltam, ebben a kérdéskörben jól egymásnak eshetnek majd a felek végre. Nos, nem volt torkoknak harapása: Szél Bernadett elmondta, hogy nem, nem tettek sokat, saját offshore-ellenes ígéreteikre is fittyet hánytak, de elég visszafogott volt tényleg, még Andy Vajna nevét is nekem kellett kiejtenem a számon, hogy valami konkrét is legyen. Kósa viszont az itt elhangzott érveit ezerszer elmondta már: régen muszáj volt lopni ahhoz, hogy kampányoljanak, ők meg rendbe tették a pártok állami támogatását, most már nem kell lopni hozzá. Meg hogy az infotörvényt is ők fogadták el, az tehát, hogy az MNB-alapítványok zsetonjait végül nyilvánosságra kellett hozni, nekik köszönhető. Tényleg nem volt ebben semmi új, ezek a bevett pártpanelek a korrupció témájára. Meg is lepett, hogy hír és hisztialap tudott lenni ezekből a mondatokból.

A másik hisztigenerátor az LMP jobbra tolódásának gondolata lett ugyanebből a vitából levezetve: azt Tamás Gáspár Miklós vetette fel hétfői cikkében. Akkorát fújt az LMP-re a jó filozopter, hogy rögvest tajtékzó hullámok kerekedtek az egész ballib kacsaúsztatóban. „...mától kezdve ellenfele vagyok és leszek az LMP-nek ...”, dörgött az idős mester, úgyhogy most aztán nagyon nem lennénk az LMP helyében. Eddig nyilván rájuk szavazott mindig, kampányolt mellettük. Nagy veszteség lehet ez most nekik.

Tőlem egyébként nem várhatja senki, hogy éltessem az LMP-t: emlékeim szerint én voltam az első, aki eltemette a pártot Schiffer távozásakor. (Nem azért, mert jobbra vagy balra tolódik. Egyszerűen azért, amiért a tegnap 73 éves Mick Jagger nélkül sem lenne már Rolling Stones a Rolling Stones.) TGM akkor csak laudált egyet. Most agyőzik, ami szíve joga, a gond csupán az, hogy miközben a magyar sajtót gyalulja, amiért nem számolt be kellő súllyal Szél jobbratolódásáról, ő maga is rissz-rossz tudósításokból és pletykákból tájékozódik, amikor ilyeneket ír: „Szél Bernadett országgyűlési képviselő, az LMP (Lehet Más a Politika) társelnöke bejelentette – mindenféle köntörfalazásokkal és mondvacsinált fönntartásokkal –, hogy pártja az október 2-ára kiírt népszavazáson arra hívja föl választóit, hogy Orbánnal és a Jobbikkal együtt szavazzanak.”

Szél ugyan nem volt valami harcias (nagyon hiányzott egy valóban kemény vitához Schiffer, vagy legalább a korrupciózó Hadházy), de ilyenre egészen biztosan nem buzdított. Olyannyira nem, hogy amikor rákérdeztem, ő maga elmegy-e szavazni, nem válaszolt. Nem tudja. Az LMP-sek sem tudják, pártálláspont nincs. Tehát vagy nem mennek el, vagy aki elmegy, az nemmel szavaz?  tettem fel a rendkívül fifikás kérdést. Erre mondta Szél, hogy: igen.

Ez tehát nagyon távol áll a bármire való felhívástól. Éppen az ellenkezője annak. Elég logikus is, hogy az ember vagy otthon marad, vagy ha elmegy, nemmel szavaz. Olyat, hogy erre a kérdésre (akarja-e, hogy Brüsszel döntsön a fejünk fölött a kényszerkvótáról) igennel feleljen, csak Fodor Gábor tud elképzelni. Az pedig, hogy ilyen fontos kérdésekről a döntést nemzeti hatáskörben kell tartani, aligha jobbra tolódás − elég jól passzintható egy globálkritikus zöld párt profiljához is. (A bibi csak az, hogy nem ezen múlik, tényleg mi dönthetünk-e, de erről már írtam itt meg itt, most nem fogok.)

Tehát Szél Bernadett nem a jobbszél fele kacsingat, nem az ide tartozik vagy oda tartozik a gond, hanem a határozott álláspont, vagy legalább a „nincs álláspontunk” határozott képviseletének hiánya.

Azon is hörögtek aztán egyet-kettőt, hogy Szél beszólt Sorosnak, tehát beleállt a Fidesz retorikájába itt is, jobbratolódás, jobbratolódás..., stb.! Pedig ha ezek a fészbukhörgő jóemberek barátságot kötnének a guglival is, gyorsan rátalálhatnának mondjuk erre a Mandiner-interjúra. Másfél hónapos az írás és ilyet mond benne Szél: „Ezt azonban el kell választani attól, amit Soros György képvisel. Azt én is kikérem magamnak, hogy egy multimilliárdos akarja megmondani, mit tegyen vagy ne tegyen Európa a migránsokkal. Ez az európai kormányok és az Európai Unió dolga."

Tusványoson is pontosan ezt ismételte meg. Tehát, ahogy Kósa szövegében, ebben sem volt semmi új.

Szél ráadásul még el is határolódott Schiffertől kicsit migrációkérdésben. Amikor azt kérdeztem, hogy ő, a MENEDÉK − Migránsokat Segítő Egyesület egykori munkatársa mit szól ahhoz, hogy Schiffer (szintén a Mandineren) visszakozott a kezdeti migránssimis LMP-álláspontból, Szél valami olyasmit mondott, hogy van neki kivel vitatkoznia, nem fog Schiffer Andrással. Máskor meg azzal jött, hogy a párt álláspontját kell képviselnie, nem a sajátját. Szóval érzékeltette, hogy ő inkább a simis vonal ma is. Ha jól értettem.

A Szél-féle jobbratolódásnak tehát nem láttam jelét, inkább annak tudtam be a viszonylag békés hangnemet, hogy az LMP-társelnök először volt Tusványoson, meg persze nehéz úgy, ha nem tudja az ember pártja, mit akar és mit nem.

*

És akkor most elárulok még egy titkot, amit eddig rejtegetni próbált ugyan az LMP, de most lehull a lepel!

Szél Bernadett ott volt péntek este a tusványosi Quimby-koncerten is! Saját szememmel láttam, hogy nem átallotta a tömeg közepén jól érezni magát, miközben az Orbán-trubadúrokká aljasult artrockerek nyomták! (Azt hiszem, valahogy így kell ezt haladó hiszterolibül.)

Ez volt az idei Tusványos legidiótább hisztije és erre is igaz pont ugyanaz, ami a többire. Hogy ugyanis semmi nem történt, ami ne történt volna meg korábban pontosan ugyanúgy. Akkor csudamód mégsem lett epének hányása, most meg lett. Jó néhány éve is ott voltam például Tusványoson, amikor a Quimby nagyszínpados volt. Ez a mostani koncert egyébként jobb volt − a technikai problémák miatt Varga Livius tízperces standupot volt kénytelen rögtönözni, egyszerre elszállt a rutinszag, tisztességes rockkoncert lett a vége. Egyébként játszott Tusványoson az elmúlt években a magyar pop-rock élet színe-java, teljesen függetlenül attól, hogy amúgy milyen a világlátása az adott zenekarnak. A Quimby-frontember Kiss Tibié ráadásul kifejezetten antifidesz, ami mondjuk ebből a migránsügyi interjúból is kiderül, de péntek este eljátszották új, Forradalom című dalukat is. A szervezők nagyon helyesen ahogy senkinél soha, náluk sem szóltak bele a repertoárba.

Tusványos ugyanis nem más, mint a Fidesz jobbik énje. Székelyföldre, a mindig vetített háttérnek tetsző hatalmas hegyek közé szorult be a szellem, amely a pártot anno életre hívta, de ott még meg lehet találni. Nevezhetjük mondjuk a szabadság szellemének. Tusványosra mindig hívnak ellenzékieket, ahogy románokat is (ha nem jönnek el, mint idén, az rossz, de meghívást mindig kapnak), estétől pedig profi fesztivál van, csakhogy itt ingyen nézheti meg tízezer székely fiatal a magyar pop-rock élet krémjét, a Tankcsapdát, a Kiscsillagot, a Vad Fruttikat, Rúzsa Magdit, stb.

Másból is látszik, hogy a rendezvény a Fidesz jobbik énje. Tusványoson ott volt újra a Hír TV is, interjúkat is készített fideszes politikusokkal, ami belmagyar vidékeken ugye kevéssé jellemző a g-nap óta. Most meg nem akárki, még Varga Mihály is a kamerájuk elé állt, normális, perceken át tartó beszélgetésre. A Hír TV idén újra közvetítette is a teljes Orbán-beszédet.

Utóbbi volt persze a kötelező hisztipont, most éppen Donald Trump említése verte ki a biztosítékot. De hogyan! Mondjuk így. Panyi Szabolcs jól megírta az Indexen, hogy micsoda rossz volt ám ez az időzítés... Akkor, amikor épp kiderül, hogy Trumpé a momentum Clintont megelőzve! Agybaj. (Amúgy mit is mondott Trump, ami annyira tetszett Orbánnak? Hogy hadsereg kell, meg jó hírszerzés. Tyűha. Ez ám az ördögtől való gondolat. Ennél több szót ez aligha érdemel.)

Egyébként: ahogy a fesztivállátogatók 90 százaléka, én sem hallgattam meg Orbánt a helyszínen. Úton voltam már haza, amikor beszélt. Tusványosra ugyanis nem miatta megy az ember. Hanem azért, mert ott jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr608917472

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Hörgéscunami Tusványos után – Széllel szemben járnak 2016.07.27. 14:13:01

Soha eddig nem tapasztalt, az ép észre sorozatban fittyet hányó reakciócunami érkezett az idei Tusványosra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.27. 14:18:03

Hörög a balliba = valami jó történik.

Ha a balliba egyetért, akkor viszont önvizsgálatot kell tartani: mi rosszat tettem?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.27. 15:02:10

Ahol Stumpf András HAJPÁNTBAN moderált. Végül is, ő dolga.

Virág et. 2016.07.27. 15:21:10

Szél. Nem ezzel írta le magát az LMP, de ez sem tett jót. Valóban nem állt be teljes mellszélességgel a fidesz-vonalba, de azért eléggé "baráti" hangot ütött meg a helyszínen és ahhoz képest már harciasabbat itthonról. Rutintalanságnak tudom inkább be, az ottani közönségnek való megfelelésnek. Nem lényeges az egész.

Kósa. Egy vicc az egész.

Quimby. Hülyeség. Nem lesz senki fideszes, csak mert ott ad elő, ahogy szoci sem, ha szoci rendezvényen, bár ilyen hiszti volt pepitában is még az átkozott elmútnyócév alatt, de ezt most hagyjuk.

Orbán Trump l'amour. Trump nem csak ennyit mondott ám, hogy hadsereg meg titkosszolgálat. Nem, nem. Trump azt is mondta, hogy nem feltétlen kell a NATO-szerződést betartani, előtte ilyen-olyan vizsgálat meg miegymás. Ebben nem látom sehol a magyar érdeket. Abban sem látom, hogy Trump nem engedne be muszlimokat Amerikába. Ez nekünk miért érdekünk? Népszerű vád, hogy az USA a felelős az arab tavaszért, legalább részben. Nem úgy illenék akkor, hogy az emiatti menekültválságból is kivegye a részét? Hol ott a magyar nemzeti érdek, ha az USA bezárkózik és itthagy minket a maga csinálta bajban?

@Holger Hartland: Stumpf egy jobboldali hipster.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.07.27. 15:23:14

és nem bírja ki az alember, hogy ne írjon a semmiről.

Zb74 2016.07.27. 15:35:19

Tényleg nem volt senki, aki erről a beszélgetésről legalább egy kézi videokamerával vagy egy nyomorult telefonnal készített volna egy felvételt? Akkor mindjárt egyértelmű lenne, hogy mit mondott Szél Bernadett, és mit nem.

Conchobar 2016.07.27. 16:19:27

@Virág et.: "Nem, nem. Trump azt is mondta, hogy nem feltétlen kell a NATO-szerződést betartani, előtte ilyen-olyan vizsgálat meg miegymás. Ebben nem látom sehol a magyar érdeket." - Hát nem lesz az baj, ha nem kell nekünk se mennünk egy következő Afganisztánba meg Irakba

Conchobar 2016.07.27. 16:27:14

@Virág et.: "Hol ott a magyar nemzeti érdek, ha az USA bezárkózik és itthagy minket a maga csinálta bajban?" - nem lesz az baj, ha az USA bezárkózik, megszűnik a a washingtoni passzátszél, ami lecsökkenti a nyugat-európaiak USA-követését (demokrácia és szabadságnóták halkulása, a multikulti meg a bevándorlás elvetését, a nekik nem tetsző országok belügyeibe való avatkozást). És talán az eddig az USA előtt térdeplő EU saját lábára fog állni, valahová Oroszország és az USA közé

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.27. 16:51:57

"Én vezettem ugyanis azt az elhíresült beszélgetést,"

Mindig tudtuk, hogy bértollnok.

Bell & Sebastian 2016.07.27. 16:53:53

Bizony, az egy jó megfigyelés, hogy aki megnyeri a primőr választó lelkét, azé lesz a lelke, mert az ártatlanságuk elvesztésére mindig is emlékezni fognak.

Volt, aki ezt továbbgondolta, írt róla egy jó könyvet, amit ma már senki sem ért. Olyan is akadt, aki megértette és jól ledurrantotta Dzson Lenint, de sajnos Jokó Ondót életben hagyta, vagy csak nem volt otthon.

Van ennek sok változata, de a bal-bib-lib ebből sajnos ki van csukva, momentán nincsen rá pénzük, ha volna is, másra költenék, de ha mégsem, úgyis csak hülyeséget prédikálna Negatív Szent Ferencük.

Én azt vallom, a szociálpszichológiai fejlődés fontos láncszeme a kkőkkemménny rokk, vagy álműmagyar Bimbi, kinek a magáét.

Elkapók a zabban!
Akinek nem jut elég lélek, az húzogassa a magáét, szokja a gondolatot, hogy jövőre is így lesz, mert aki hülye, az is marad. Modern világ, igyatok ciánt, feledjünk.

Bell & Sebastian 2016.07.27. 16:55:04

@Doomhammer: Annál csak egy rosszabb van, aki ingyen csinálja.

Virág et. 2016.07.27. 17:02:06

@Conchobar: "Hát nem lesz az baj, ha nem kell nekünk se mennünk egy következő Afganisztánba meg Irakba"

Sem Irak, sem hivatalosan az afgán hadsereg nem támadta meg az USA-t, ezekben az akciókban eddig sem a NATO szerződés vonatkozó cikkelye szerint, hanem saját akaratunkból vettünk részt. Ez ezután sem fog változni. Coalition of the Willing, ha még emlékszel.

"És talán az eddig az USA előtt térdeplő EU saját lábára fog állni, valahová Oroszország és az USA közé"

Illúziókba ringatod magad. Nincs USA és Oroszország közti tér, ahová az EU beállhatna. A Kedves Vezető és párttársai, a brexit-pártiak, az euszkeptikusok és a fizetett orosz lobbisták gondoskodtak róla, hogy az EU béna kacsa maradt. Ha az USA kikerül a képből (egyébként nem fog, nem erről beszéltem, hanem arról, hogy nem fogadja be a muszlim menekülteket, nem kezeli a közel-keleti problémát, amit részben maga okozott), akkor a helyére nem egy erős Európa fog belépni, hanem egy másik világhatalom. Az oroszok vagy Kína.

Bell & Sebastian 2016.07.27. 17:09:52

@Virág et.: Asszonyom, diáréja van máma, hogy nem szabadul? Egyen csokit, megfogja.

Bell & Sebastian 2016.07.27. 17:42:57

Ma jó kedvem van, adok egy Magnumot (nyalhatják vagy elsüthetik) Virágéknak is, hogy ne kullogjanak haza megvert seregként.

Azért van ebben aljasság is, nem is kevés, mert a külhoni magyarok úgy szólhatnak bele a magyar választásba, hogy nem néznek szembe annak valódi következményeivel. Nem bántásként vagy irigységből mondom, de a londoni mosogató például ki van zárva a magyar demokráciából.

A sírás-rívás, fogak csikorgatása az "ellenzék" részéről ebből a szempontból megérthető. Az ő magjuk is kikelt, csak hát ugye, mustár helyett ricinust vetettek, amint arra az előbb már céloztam.

Bryan élete 2016.07.27. 18:19:53

Amúgy semmi baj nem lenne ezzel a Tusványossal, ha ez a kútmérgező Orbán nem ott eresztené ki minden évben a bűzös gázait, hanem otthon, az agyonvédett Cinege utcában.
Vagy ezt nem birnák ki a hivatkozott szomszédok?

quodlibet 2016.07.27. 19:27:33

@Virág et.: Azonos vagy a Nolblogos bloggerrel? Nem úgy tűnik.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.27. 20:47:18

úgy néz ki orbán bácsi nem véletlenül rajzolgatott illuminátus mindent látó szemet tusványoson, a nem-lakájmédia már teríti is az új ellenségképet:

index.hu/mindekozben/poszt/2016/07/27/a_tv2_fomusoridoben_leplezte_le_az_illuminatus_angela_merkelt_a_kancellart_piramisalaku_keztartasa_buktatta_le/

megvan valakinek még a grazi orvos telefonszáma?

gyalog.galopp 2016.07.27. 21:06:02

@Herr Stacheldraht Leger:

ezt a kéztartást alapfokú tanfolyamokon tanítják, azoknak, akiknek nincs saját karizmájuk, de nyilvánosság előtt kell szerepelniük

Szindbad 2016.07.27. 21:31:16

Azt a kurva istenit, milyen kibaszott unalmas ez.

annamanna 2016.07.27. 23:28:16

@Herr Stacheldraht Leger: ebbe én is belefutottam, és ennek örömére életemben először meghallgattam a Rákóczi indulót valódi szöveggel, mert idáig csak annyit tudtam, hogy vak pali mindent lát, szemüvegen át kutya valagát, és most kellett rádöbbennem, hogy ennek van ám szövege is: www.youtube.com/watch?v=34nY_FCp5t8#t=02m25s
itt a teljes: reformatusokklubja.network.hu/video/gelleon-9641/rakoczi_indulo_kolozsvari_ref_koll_enekkararemix
Kicsit elgondolkoztam, hogy miért nem hallottam én ezt sosem. Lehet, hogy kivétel vagyok és átaludtam az összes ünnepséget, ahol elnyekeregték a szövegét. De ha mégsem, akkor mit titkolnak rajta?

Virág et. 2016.07.28. 07:46:58

@Bell & Sebastian: Asszonyom??? Virág elvtás?

@quodlibet: Nem. De te sem lehetsz valami régi játékos a blog.hu-n, ha ilyet kell kérdezned.

2016.07.28. 09:22:02

Úgy látom nem izlett a fidesz menű, sok volt a bmv ( bele minden vackot ) levesből, mert hamar feladtad.
Mi nem volt jó, sós volt, vagy az izesitéssel volt gond ?

Igaz az ottmaradtak tapsikoltak helyetted is. Hangosan és hosszan.
De a lényeg gondolom, az másnap megvolt, mert lehetett a pénztárhoz menni.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.07.28. 10:47:28

Korrekt cikk.

A fizetett ballib hisztizők valóban nagyot alkottak, és túl nagyot durrant a hsizijük, de már az elején is látszódott, hogy csak a Panyi féle Gyucrsány bérencek járnak rosszul a hisztizéssel.

István Tamasi 2016.07.28. 11:10:33

Posványos a fitymasz dágványa, ott szeretnek dagonyázni a saját mocskos hazugságaikban.

István Tamasi 2016.07.28. 11:12:24

@Bell & Sebastian:
Nyugi. A firtymasz bértollnokai jól meg vannak fizetve.

István Tamasi 2016.07.28. 11:15:26

Tessék mondani az illuminátusok az illiberálisok? Vagy csak az illiberálisok találták ki őket?

annamanna 2016.07.28. 11:31:31

@Herr Stacheldraht Leger: végre rájöttem, miért nem éneklik. A refi kórust nem hallgattam végig, mert nem tudtam követni a lenti szöveget az énekben - és éppen ez a lényeg: a megadott szöveget nem lehet ráénekelni a dallamra, legalábbis a gyakorikérdéseken ezt írták: "Rákóczi induló szövegét hogy lehet énekelni a zenével? Nekem egyszerűen nem megy.
Mindenhol csak a zene van fent és ha mellérakom a szöveget nem tudom ráénekelni. Tudtok linkelni ilyen videót, vagy hangot? Ahol éneklik is..."
"én találtam egy kórusművet de abban nem az általánosan közreadott szöveget éneklik [link] szövegét nyomtatásban még nem láttam. Elég nehéz összeénekelni"
Itt is más szöveggel éneklik: www.youtube.com/watch?v=6prh7brK7SQ
Noha valódi szövegként minden oldalon az van megadva, ami a refi kórus alatt is, de a dallam meg a szöveg valahogy mégsem stimmel.
Ahogy mi ismerjük, az már zeneszerzői átirat: mult-kor.hu/20091204_zenetortenesz_a_rakoczi_indulo_nyomaban
Eszerint az ún. Rákóczi-nótából fejlődött ki: mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-836.html
Ahhoz ezt a dallamot találtam: www.youtube.com/watch?v=XJ5VpeZ_OoI
Igenám, csakhogy a Rákóczi-nótának teljesen más a szövege: hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi-n%C3%B3ta
Úgyhogy feladom, ezen nem bírok eligazodni. Mindenesetre az ünnepségeken is nyilván ezért nyomták csak a dallamot, és maradt hozzá szövegként a vak pali mindent lát.

Netuddki. 2016.07.28. 11:33:09

Osztánek, Szél Bettinek megvolt még a mobiltelefonja a vita végén is? A helyében én a pénztárcámat is ellenőriztem volna...

Tizenötmillió Magyarok 2016.07.28. 11:39:55

"Utóbbi volt persze a kötelező hisztipont, most éppen Donald Trump említése verte ki a biztosítékot."

1-2 napig, volt egy irány, hogy Trumpot, mi után Orbán Viktor hivatkozott rá, fasisztanáci tömeggyilkosként kell bemutatni, Ő lesz az uj Hitler, hogy ezzel járassák le Orbánt.
De aztán érreztek, hogy a liberális demokrácia fellegvárának elnökvárományosa mint tömeggyilkos diktátor, az nehezen egyeztethető össze a liberalizmussal. Az index is hamar leállt ezzel a probálkozással.

Netuddki. 2016.07.28. 11:47:41

Andriska! Egyvalamit tisztázzunk!

Az orbánék eléggé belekeveredtek egy nagyszabású közpénzlopási ügybe. Ez nem ballibsi (akármit is értsenek a fidesztrollok alatta) propaganda, nem orbánfóbia, hanem tény. Ami alól most már nem ártana tisztázni a fideszes vezérkart és haverjaikat. Addig amíg nem tisztázzák magukat, szerintem irtóra ciki 1 asztalhoz bárkinek is leülni velük. Azoknak legalábbis akiknek a köztörvényes bűncselekmény ciki.

Ergo "hiszti" maximum abból lehetett volna, hogy Bettike leült velük kvaterkázni a tolvaj fideszes szarkák közé boxzsáknak. Ráadásul pont a mr. 20% és a haragpetike, ezek a huszadrangú, ostoba kis senkik közé. Minek? Volt valami értelme? Szerintem nem.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.28. 11:51:11

@Virág et.:

"Hol ott a magyar nemzeti érdek, ha az USA bezárkózik és itthagy minket a maga csinálta bajban?"

Magyar érdek egy kevésbé agresszív USA. Itt az ideje, hogy az USA felhagyjon világcsendőri álmaival, melyeket a 90-es években meg is valósított, majd képtelen volt a rendet megtartani. Az USA ezt a csatát 2008-ban látványosan elvesztette, amikor Oroszország felmondta az addigi szolgasági paktumot azzal, hogy a Dél-Oszétia ellen, Washingtonból ihletett agresszióra mert katonai választ adni.

Egy Clinton-elnökség háborús veszélyt jelentene, Clinton a régivágású, véreskezű liberális lobbi embere, míg Trump visszatérne a hagyományos amerikai izolacionizmus felé.

MACISAJT 2016.07.28. 11:51:48

Én speciel szeretem az agyonvert ballibák hörgéscunamiját... :P
Aztán mennek az eftársak grünferenciákra, panaszkodni hogy Putyin, Orbán és a szélsőjobb(!) trolljai uralják a netet, ajvé, Ejrópa seggics:

nol.hu/belfold/putyin-orban-es-a-szeljobb-trolljai-uraljak-a-netet-1621761

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.07.28. 11:53:13

@Tibi !:

Pont annyira ciki, mint Gyurcsányékkal, vagy az MSZP-vel egyasztalhoz ülni.
Azoknak legalábbis akiknek a köztörvényes bűncselekmény ciki.

MACISAJT 2016.07.28. 11:57:58

" Tamás Gáspár Miklós vetette fel hétfői cikkében. Akkorát fújt az LMP-re a jó filozopter, hogy rögvest tajtékzó hullámok kerekedtek az egész ballib kacsaúsztatóban. „...mától kezdve ellenfele vagyok és leszek az LMP-nek ...”, dörgött az idős mester, úgyhogy most aztán nagyon nem lennénk az LMP helyében. "

Ami pedig ezt a tgm-t illeti, ő amolyan iráni ajatollahként ,vagyis inkább zsidó inkvizítorként, mai Torquemadaként köteles mindig és mindenhol mindenről elmondani a megfellebbezhetetlen ítéletét.
Két napja az LMP is megkapta. tgm kinyilatkozta:
Tusványoson, vagyis a „magyar sovinizmus ünnepén” részt venni alapból hiba.

Puff neki.
El lehet képzelni hogy milyen összeszűkült gyomorral és a románokkal vetekedően vérbe forgó szemekkel nézheti a Csíksomlyón évente ünneplő fél millió magyart, ha számára Tusnádfürdő a „magyar sovinizmus ünnepe”…

Idézet:
„A zsidóság. Két frontja van ma: egyik kapitalista, másik bolsevista; egyik a vagyonát védi minden áron, másik az életét. De mindkét tábor megegyezik abban az égő, olthatatlan gyűlöletben, ahogyan a magyarság egészének vesztét kívánják. Nem igazságot és jóvátételt kívánnak, ha¬nem bosszút, az elszenvedett, valóban irtózatos és kegyetlen gyötrelmek és veszteségek miatt, bosszút hetedíziglen, tekintet nélkül a nemzet egyedeinek személyes bűntelenségére vagy felelősségére. Egyformán kívánják, hogy pusztuljon el a nemzet…”
(Márai Sándor)

2016.07.28. 12:01:03

@a BircaHang Média szerk.: >>....visszatérne a hagyományos amerikai izolacionizmus felé.

ami csak a brit blokádok néhány évében volt, akkor sem ők akarták. az usa alapja az imperializmus, 200 éve csinálják, nem fog megváltozni, nem az elnök hatásköre, nem is tudna ilyen nagymértékű változtatást végrehajtani.

Tizenötmillió Magyarok 2016.07.28. 12:03:58

@Tibi !: Ez hulyeseg !
Orbán Viktorék, az országot vezetik méghozzá kiválóan.
Nem foglalkoznak lopással, mert idejük se volna rá, annyi a dolguk a 2010-es államcsöd után.
Ne téveszd össze a fideszt az mszp-vel, akik az ország irányításával egyátalán nem foglalkoztak, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A LOPÁSSAL.

2016.07.28. 12:08:00

@MACISAJT:

tgm szarik a zsidóságára, elvan köztük de inkább felettük, ő már az a kategória akit az eszéért szeretünk és nem a származása miatt gyűlölünk.

szerencsére neked semmi esélyed ilyesmire, megmaradsz tudatlan butának.

2016.07.28. 12:25:13

@MACISAJT:

szerintem nem olvastad, kioszt mindenkit, zsidót is, és közben elhatárolódik tőlük-tőlünk.

MACISAJT 2016.07.28. 12:40:20

@majd integetek: ("szerintem nem olvastad")

Elugrani sem lehetett előle... Ez volt a kulcsmondata, Pelle Jánosnak címezve:

"mint a liberális irodalmi hetilapban aggasztó módon fölbukkant figura, az antiszemita jobboldal házi zsidainak egyike, aki most éppen Jászi Oszkár rágalmazásának szenteli munkássága javát "

A tgm megmondja azt is hogy ki a jó (oldalhoz tartozó) zsidó és ki nem az...
Két nappal ezelőtt pl. kinyilvánította a Szabad Népben hogy Scchmidt Mária a filoszemiták antiszemitája...

Nyihihi-P

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.07.28. 12:48:33

@MACISAJT:

Ez a díszzsidózásra hajaz, amit széntén a ballibek találtak ki:
index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/zsi0304p/
"Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidója nagy svunggal ütött le."

Mail Undelivered 2016.07.28. 13:55:22

Huszadrangú seggfirkász. Kb ez a definíciód Andriska.

Észmegálló 2016.07.28. 14:15:03

"Meg hogy az infotörvényt is ők (értsd: Fideszék) fogadták el, az tehát, hogy az MNB-alapítványok zsetonjait végül nyilvánosságra kellett hozni, nekik köszönhető."
Ekkora cinikus hazugság kapcsán a poszter arcbőréről nekem is az jut eszembe, amit a köteleslaca előadott a felbujtó Fidesz 2006-os Kossuth téri kormánybuktató" felszólalás-sorozata részeként: "furcsa bőrszerű képződmény, amely után a NASA komoly érdeklődést mutat, melyhez képest az űrsikló hővédő pajzsának anyaga Tesco-s nylonzacskó"

A másik alternatíva a tökéletes tudatlanság.

MR3 Béla 2016.07.28. 14:46:03

A Fidesznek nincs jobbik énje.
Tolvaj énje van, kirekesztő énje van, zsaroló énje van, rabló énje van és hasonlók.
Jobbik énje nincs, kizárólag csak rossz énjei vannak.

annamanna 2016.07.28. 14:55:36

@Herr Stacheldraht Leger: Ha lúd, legyen kövér, még ezzel kiegészítem: a Rákóczi-nótának a dallama is más, úgyhogy nem értem, a nótából hogy fejlődött ki az induló: www.youtube.com/watch?v=3alwE55yiVA
Itt kissé hallgathatóbb változatban: www.youtube.com/watch?v=fjdGPQ4CIhQ
Ez pedig a Rákóczi-kesergő, ami keveredett a Rákóczi-nótával: www.youtube.com/watch?v=Q1rpVodzWmU
És a szövege: www.telehaz-gyorvar.koznet.hu/ki_elemei/menu4/d_rkeser.htm
Ez mind más dallam és más szöveg, úgyhogy nem tudom, milyen dallammal énekelték az a szöveget, amit Rákóczi-indulóként tartanak számon. Vagy honnan valók azok az alternatív szövegek, amiket az eredeti szöveg helyett énekelnek a Berlioz-féle átdolgozás dallamára.
Végül is a kuruc dallam- és szövegvilágból a mai utódokra szinte csak annyi maradt, hogy vak pali, vak pali mindent lát.

blah 2016.07.28. 15:10:37

balos jobbos megérdemlik egymást. baszki ti mind ugyanolyan ostobák vagytok, az egyetlen különbség, hogy az egyik piros a másik narancs pólót visel.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.28. 15:50:37

@MACISAJT:

TGM nem zsidó érdekeket képvisel. Nézd meg miket mond Izraelt érintő ügyekben: ott szélsőségesen palesztínpárti. Ő az a típus, aki mindenhol rombol.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.28. 22:10:34

@annamanna: egyszerű magyarázatra gyanakodok... szimpla korabeli remix ügy. dj keverőpult nélkül, papírkottával is lehet meglévő dolgokat addig ide-oda variálni, amíg a kiinduló elemek helyenként felismerhetetlenek lesznek és feloldódnak valami újban.

Virág et. 2016.07.29. 06:52:22

@a BircaHang Média szerk.: Az megvan, hogy a 2000-es évek összes amerikai háborúját republikánus elnök kezdte? Obamának már csak a kivonulás megszervezése maradt. Obamát pont azért bírálják, mert háborúk helyett csak drónoztat.

Ember, te hallottál már Trump beszédet? Szerinted ki az aki naphosszat háborúról meg bombázásról fantáziál a twitteren? Ki az aki atomozni akart, mint valami elcseszett Bill Pullman a 90-es évek B-filmjeiből? Ti tényleg ÚGY támogatjátok Trumpot, hogy fingotok nincs, mit mond, mit akar az az ember? Szerinted bezárkózik? Ezt a hülyeséget, ma másodszor olvasom. Trumpnak esze ágában nincs bezárkózni, csak épp a felelősséget akarja magáról lerugdosni, de ő lesz az első aki a következő iraki WMD-ket felfedezi majd, ha jó pénzt szimatol benne.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.29. 07:56:07

@Virág et.:

Amerikában csakmásodlagos kérdésekben van eltérés a 2 nagy párt között, azaz tök mindegy, ki melyik pártból való.

Lám, most is így volt ez. A pozitív jelölt a két pártból Sanders és Trump volt, a negatív meg Clinton és Rubio. Azaz nem a párt számít, hanem az ember.

A háborús szöveg az USA-ban kötelező, csak Sanders merte ezt kihagyni.

Trump mérsékeltebb lenne Clintonnál, ebben biztos lehetsz. Clinton a hagyományos agresszív vonal embere.
süti beállítások módosítása