Kvótajátszmák − válasz Bencsik Gábornak és Lánczi Tamásnak
2016. július 08. írta: Stumpf András

Kvótajátszmák − válasz Bencsik Gábornak és Lánczi Tamásnak

kvotanepszavazas3.jpg

Vannak firkálmányok, amelyekre nem érdemes reagálni. Ha ganéban turkálunk, büdös lesz a mi kezünk is. Hagyni kell az apróságokat, eljátszadoznak magukban.

Vannak aztán a határterületen mozgó írások. Sok félreértéssel, némi sejtetéssel és rosszindulattal, de legalább gondolatcsírákkal is megtűzdelve. Ilyen Lánczi Tamás cikke a Mozgástér blogon, amellyel kvótanépszavazásos írásomra válaszol.

A legörvendetesebb azonban, hogy még mindig, igen, még mindig akadnak vitacikkek, amelyekben a szerző képes a témával foglalkozni, kifejezni egyet nem értését úgy, hogy közben nem csusszan el a személyeskedés taknyán. Innen is köszönöm Bencsik Gábornak, hogy megtisztelt írásával.

*

Bencsik Gábor megfontolandó felvetéseire is igyekszem reagálni. Nem a meggyőzés reményével. Semmi okom meggyőzni őt. Csupán a megértetés szándékával. Lánczival ez ügyben több dolgom van, sajnos ugyanis ő nem olvasta figyelmesen soraimat. Azzal vádol például, hogy a kvótanépszavazáson való részvétel ellen buzdítok. Nos, már csak azért sem buzdítok senkit semmire, mert még én sem döntöttem el, megyek-e vagy sem – amint azt cikkemben jeleztem is. Valószínűleg nem, de októberig előállhat olyan európai vagy akár belpolitikai helyzet, hogy mégis: ezért inkább nyitva hagytam az opciót.

Lánczi figyelmetlensége azonban itt nem ér véget.

„Stumpf azért tartja veszélyesnek a népszavazást, mert azzal kisodródhatunk az Európai Unióból” – írja. Ezzel szemben nem tartom veszélyesnek és azt írtam, hogy „a kormány valójában nem kivezetni akarja az EU-ból az országot”. Pontosan tudom tehát, hogy nem a kiléptetés a cél. Bencsik Gábor remekül vázolja, miért nyomja Lázár János a kilépéses sztorit mégis. (Bencsiknek igaza van: TGM helytelen következtetésre jut szerintem is. Amit egyetértőleg idéztem tőle, az annyi: Lázár a helyzet természetéből adódóan nem magánemberként beszél ilyenkor.)

A Brexit pillanataiban felvetni ilyesmit legfelsőbb csúcsminiszteri szinten: ez azért tényleg kötelezés az akasztott ember házában. A Brexit pedig csak annyiban párhuzam, hogy a kezdeményezők ott sem látták döntésük következményeit. Hazardíroztak. Hátha bejön. Bejött, csak nem úgy. Ki tudná garantálni, hogy a magyar kormány viszont mindent pontosan lát előre?

Ettől függetlenül sem félek a kilépéstől, pontosan azért, mert bizony ismerem a közvélemény-kutatásokat én is. Csupán annyit jeleztem: a népszavazáson kinyilvánítandó, de már ma is ismert népakaratnak kormányzati hatáskörben úgy és csak úgy lehetne érvényt szerezni ebben az ügyben, ha kilépnénk az EU-ból. Akkor nem lenne kvóta. Nyilván nem fogunk kilépni, amiből az következik csupán, hogy ezzel a népszavazással nem fogunk tudni érvényt szerezni a népakaratnak.

Tehát, hogy ez a népszavazás értelmetlen.

*

Lánczi maga is elismeri, hogy a referendum, még ha győztes is lenne, akkor sem kötelezné semmire Brüsszelt. Mindez viszont szerinte mellékes. Jön a Századvég környékén divatos, nagyképűen vulgárakadémikus fejtegetés a politika természetéről. A férfiasság, az ágaskodás ezúttal csak implicite jelenik meg, de „a politika nem formális procedúra, nem bírósági eljárás, hanem hitek, meggyőződések, a mozgósító-képesség és az elszántság párharca. Végül az győz, aki szilárdabban tudja maga mögött a sajátjainak támogatását. De fordítsuk meg a kérdést: fel tudná sorakoztatni Merkel maga mögött a választópolgárokat? Vagy Hollande? Vagy Juncker? Na, erről szól a népszavazás, de szerintem ezt András is tudja, csak valamiért nem akarja megérteni.”

Úgy látszik, Lánczi nem csak az én cikkemet olvasta figyelmetlenül, de a népszavazási kérdést is. Az ugyanis a kvótáról szól, nem arról, hogy akarunk-e még több migránst Európába vagy sem. Ha a németeknek utóbbi kérdést tennék fel, a többség inkább nemmel válaszolna. Merkel azt tényleg nem tudná megnyerni. A kvóta ügyében viszont nem elképzelhetetlen, hogy maga mögé tudja állítani „sajátjait”. (Azaz tudná, ha Németországban lenne szövetségi népszavazás, ahogy nincs.) Annak a németnek ugyanis, akinek elege van a migránsokból, érdekében áll a kötelező kvóta. Mert akkor migráns tőle el, hozzánk meg migráns be. Ez még azoknak is, sőt, éppen azoknak érdeke, akik amúgy torkig vannak Merkel felelőtlen, migránsszelfis, meghívóleveles ámokfutásával. Ha úgy tennék fel nekik a kérdést, akarják-e, hogy ne csak Németország, de minden EU-tag kötelezően vállaljon át migránsokat, bizony igennel felelnének. Pont azért, amiért mi nemmel. Mert nem teljesen idióták és a saját terheiket szeretnék csökkenteni ők is.

Hogy nekünk van igazunk? Igen. Bicskanyitogató, hogy országába invitál embereket a német kancellár a fejünk fölött, majd a fejünk fölött döntene arról, hogy neki mégse kellene mind, hát vegyünk át belőlük? Az. Főleg, hogy mi nem küldtünk meghívólevelet senkinek. Jól tettük, hogy nem küldtünk. Azt is jól tettük, hogy kerítést húztunk. Ebben egyetértek Bencsik Gáborral ma is, ahogy eddig is.

Csakhogy ez még mindig nem jelenti, hogy a magyar kvótanépszavazásnak értelme lenne. Ha győznek a nemek, akkor lesz kétmillió kvótaellenes magyar szavazat az ötszázmilliós Európában. Úgy, hogy az EU-polgárok 79 százaléka (a gazdag, régi tagok 85 százaléka) a szétosztás híve, az összes EU-polgár 69 százaléka pedig egyetért azzal, hogy aki nem veszi ki a részét a migránskrízis kezeléséből, kevesebb pénzt kapjon vagy fizessen.

Ezzel állna szemben tehát kétmillió magyar szavazat. Erről a hatalmas erőről beszél nekem Lánczi Tamás. Tényleg tiszta hazaáruló, marxista Gyurcsány-fegyverhordozó vagyok, amiért ezt némileg soványnak látom.

És egyébként: mi is történne a „sikeres” népszavazás után? Hozna az Országgyűlés valami jogszabályt, már a nép által megtámogatva. Arról, hogy ide kötelezően márpedig senkit. Mi gátolná meg Junckeréket, hogy eljárást indítsanak és kigyomlálják azt a magyar joganyagból, mint EU-joggal össze nem férőt? Mi gátolná Wolfgang Schäuble német pénzügyért, hogy nekünk is odavesse megint, amit a görögök felé szintén ellőtt már: ha nem tetszik a rendszer, lépjünk ki Schengenből vagy az EU-ból? Vagy azt: tetszettünk volna nem megszavazni a lisszaboni szerződést. Simicskó István egyébként nem szavazta meg, neki most van is egy naugyéja. A többi fideszes villámtempóban nyomta rá az igent, azaz hozzájárult, hogy többségi alapú döntések is születhessenek az EU-ban. A brüsszeli döntések bíróságra citálása lehetőség, élünk is vele, és ez nagyon helyes. Ha igazunk van, ott talán van némi esélyünk érvényt szerezni neki.

*

Lánczi és Bencsik Gábor is jól látja persze, hogy a népszavazásoknak nem csak a feltett kérdésre van hatásuk. Látszott ez 2004-ben, 2008-ban − utóbbi üzenetét Horn Gábor fordította nagyon pontosan, de látszott idén is, amikor a szocik vasárnapi boltzárasát végül nem tudta elkaszálni a Fidesz – hát gyorsan módosított a törvényén, plusz bedobta ezt a mostani népszavazást. Egy viszont biztos: népszavazásoknak ott van hatásuk, ahol tartják őket. A magyar népszavazásoknak a magyarok földjén és közösségében, nem máshol. Ezért is mentem el 2004-ben, s szavaztam hatalmas igennel a határon túliak állampolgárságára. Mert ott, abban a kérdésben volt hatásköre a magyar parlamentnek. Látszott, hogy a nemzeten ejthet mély sebet a távolmaradás. Ahogy aztán sajnos ejtett is. A kvótanépszavazásra ez pont nem áll, Lánczi párhuzama ezért hatásos bár, de nem valós.

Itt most ugyanis az van, hogy ha eredménytelen a dolog, nem a nemzet kap sebet, hanem esetleg megroggyan a kormány.

De hát azt akarom én, hogy a szocik győzzenek 2018-ban? Vagy a Jobbik? Miért nem érzem erkölcsi kötelességemnek, hogy elmenjek és behúzzam az ikszet a nemre? – hallom a kérdéseket. Nos, azért nem, mert ez a kezdeményezés nem a néptől indult. Hanem a kormánytól. Ez önmagában ellentétes a népszavazás intézményének értelmével (olyanra is rászoríthassa a nép a parlamentet, amire az magától nem hajlandó), de itt most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a felelősség a kezdeményezőé. Sajnálom, de sem állampolgári, sem értelmiségi felelősségem nincs abban, hogy megóvjam a kormányt a maga állította csapdától.

Minthogy a kvótakérdés nem ezen a népszavazáson dől el, hajlamos vagyok úgy érezni, hogy belpolitikai játszmához kellenék megint. Az lenne a dolgom, hogy félidőben megerősítsem a kormányt. Gyanúmat nem enyhíti az az összevissza beszéd sem, amely kormányzati szinten megy migránsügyben. Van ugye egy Migrációs Stratégia. 2013-ból. Abban az áll, hogy kell a munkaerő, a bevándorlás jó, érzékenyíteni is kell erre a magyar népet. Aztán jött a káosz, a roham, Röszke, nagyon helyesen ellenálltunk neki. Amikor alig két hónapja rákérdeztem, hogy kell-e még bevándorló, Kovács Zoltán és Lázár János határozott nemmel feleltek. Azt mondták, nem érvényes már a stratégia. Bár hatályon kívül nem helyezték. Most meg azt hallom, hogy Varga Mihály szerint mégis kellenének migránsok munkaerőnek. Semmi bajom nincs ezzel egyébként: nem vagyok balos Orbán-fóbiás, aki ott is ellentmondást lát, ahol nincs. Ha nem akarjuk, hogy tömegesen és ellenőrizetlenül ömöljenek az országba emberek, meg azt sem, hogy Brüsszel mondja meg, ki lakjon itt, nem ellentétes azzal, hogy azt hívjuk meg magunkhoz, akire nekünk szükségünk van. Csak akkor miért kellett ezt eddig tagadni? Propagandaokokból, nyilván.

*

A kormány kétségtelen eredményeire és visszataszító húzásaira nincs most időm kitérni, egy viszont biztos: eszem ágában sincs félidőben mérleget vonni. Ha hazafiúi kötelességként állítják be ezt és érzelmileg próbálnak zsarolni, még kevésbé. Van még két év ebből a ciklusból. Majd a végén vonok mérleget és eldöntöm, kire szavazok. Ha szavazok egyáltalán.

Túlbonyolítom, mondja erre Lánczi. Nem akarok kvótát, ugye? Nem. „Aki nem akar kvótát, menjen el szavazni. Ez ilyen egyszerű.”

No de én például AIDS-et sem akarok, Tamás! Ha kiírtok egy népszavazást arról, hogy ugye az AIDS rossz dolog és nem kérünk belőle, menjek el arra is? Ne szórakozzunk már egymás idejével! Az sem lenne több egy nagy, drága, mérsékelt értelmű közvélemény-kutatásnál. Ez sem lesz.

Hacsak.

Hacsak a népszavazással lépéskényszerbe nem hozzuk a régiónkat, a V4-eket, mindazokat, akik ellenérdekeltek a kvótában. Ha ennek az eszköze a referendum, ha tehát hatására mondjuk szomszédainknál  is elindul a népszavazási hullám, az már jelenthet némi erőt a nagy, közös európai asztalnál is. Ennek jeleit Lánczi Tamás már bizonyára jól látja a haza üdvére folytatott londoni bizniszelés lövészárkaiból, én viszont innen még sajnos nem. Ha látok majd ilyesmit – na, például arra az esetre tartottam nyitva az opciót, hogy elmegyek és mégis ikszelek egy nemet október 2-án.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr828874180

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Kvótajátszmák − válasz Bencsik Gábornak és Lánczi Tamásnak 2016.07.08. 08:52:01

Minthogy a kvótakérdés nem ezen a népszavazáson dől el, hajlamos vagyok úgy érezni, hogy belpolitikai játszmához kellenék megint. Az lenne a dolgom, hogy félidőben megerősítsem a kormányt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aeidennis 2016.07.08. 08:51:58

Vajon a lisszaboni szerződésről miért nem írt ki népszavazást a Fidesz annak idején?

S=klogW 2016.07.08. 09:05:53

@aeidennis:

vagy a több ezer (vagy akár tízezer) milliárdos költségű olimpirendezésről

sztd 2016.07.08. 09:11:22

Emlékeztetném a tisztelt cikkírót, hogy annak idején a franciák elkaszálták az EU alkotmányt. Nem tiszták az emlékeim, de a holland szavazásra ez nem volt hatástalan, és ott is elkaszálták. Arra viszont már tisztán emlékszem, hogy a lengyel szavazás elfogadásra állt, de az előbbi két szavazás hatására az elutasítást mutatták a közvéleménykutatók, mire a lengyel szavazást lefújták.

A lényeg, hogy biztosan hatással lesz a magyar szavazás mindenkire. Ha mérsékelt lesz a részvétel akkor is, ha nagy lesz a részvétel, akkor is. Hatással lesz a V4-ekre, a románokra és az osztrákokra, vagy így, vagy úgy.

@aeidennis:
"Vajon a lisszaboni szerződésről miért nem írt ki népszavazást a Fidesz annak idején?"

Pontosan nem tudom, de közre játszhatott benne, hogy akkor Gyurcsány (majd Bajnai) kormány volt.

Bell & Sebastian 2016.07.08. 09:12:57

Nagy elmék ha találkoznak...

És a négy írásban egyszer sem szerepel az, hogy fajkeverés, mozaik-társadalom, Amerika. Összeesküvés-elméletileg ilyen elméletileg nincsen, vagy ha van is, nyilvánosan nem túrjuk az orrunkat, ehhez kimegyünk a mosdóba.

Itten kérem kizárólag arról van szó, hogy teszteljük, ér-e még valamit a Nép szava, ha nemet mond egy visszautasíthatatlan ajánlatra, amire a vezetője egyszer már nemet mondott.

Amiből csak annyi következik, hogy a Nép és megválasztott elitje csak nem ugyanaz se itt, sem Brüsszelben, zavar támadt az Erőben, nincsen is demokrácia.

Mondjuk, 85 százalékkal győznek a nemek és elmegy 55 százalék. Ebből mi következik? A párttal a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke? Orbán legitim, napi 25 órát dolgozik népe felemeléséért, mert nem ebédel és itt minta-demokráciát működtet?

Lófaszt, mama!

Megoldom én a dilemmát. Itt egy mém, szovjet mintájú óriástörpe méretben, ami önálló életet él, mint a cseszlovák csodarabbi góleme, szájában a varázsszavakkal.

Leállítani, legyőzni lehetetlen, be kellene küldeni a Moldvába, hogy elmossa a víz.

Találós kérdés következik: egykoron hogyan tudták ezt megoldani? Mert most is csak úgy lehet, sehogy másként.

Bell & Sebastian 2016.07.08. 09:16:32

@sztd: Lavinával belökik? Vagy bejön, vagy nem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.08. 09:19:24

Most akkor a Mandíner lett a migráncstévé (M1) online kiadása?

Nem fogunk mást hallani egész őszig, hogy népszavazás így, népszavazás úgy?

Hol van Megadja, aki tavaly olyan aktív volt migráncsügyben? Tőle is akarom hallani, hogyan kell szavazni a népszavazáson.

Ismétlem: Orbán a népszavazás eredményét arra akarja felhasználni, hogy ha nem megfelelő megállapodás születik kvótaügyben, akkor felvesse a magyar EU-tagság kérdését. Tehát simán úgy végezhetjük, mint Nagy-Britannia, kivéve, hogy még csak népszavazás se lesz az EU-tagságról, mert Orbán az őszi népszavazásra fog hivatkozni. Ebben a helyzetben az egyetlen elképzelhető válasz: bojkott.

Majd ha csak 1.2 millió Fidesz-birka vesz részt a népszavazáson, akkor elgondolkodnak a fiúk, hogy valami félrement.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.08. 09:21:47

@sztd: Azt beszélik, in illo tempore az ellenzéki pártok kezdeményezte népszavazási kezdeményezések is képesnek mutatkozhattak kiíratásig eljutni.

Rég volt, igaz se volt tán.

Bell & Sebastian 2016.07.08. 09:34:03

Megjött a kontrabasszus-szekció, duettben. Basszák meg.

GNDL 2016.07.08. 09:59:33

Ha csak tized annyit foglalkoztatok volna az elmúlt hónapokban, nagyjából másfél-két évben a magyar gazdaság versenyképességével és a munkaerőpiac problémáival, mint amennyit az idegengyűlöletet szító kampányaitokkal, akkor valószínűleg még mindig igen komoly gondot okozna a szakképzett munkaerő elképesztő hiánya, de már lehetnének intézkedések amelyekkel legalább enyhíteni lehetne rövidebb távon a problémát, és lehet nem több százezer szakképzett munkaerő betelepítéséről kellene most ötletelnie kormányzati elvtársaitoknak.

Szóval ha tényleg csak azzal akartok foglalkozni, hogy gyűlöletet szítsatok a társadalomban még magyar és magyar közt is, hogy orosz politikai érdekeknek megfelelően Európa és az unió ellen uszítsátok a társadalmat, akkor akár el is takarodhatnátok anyátokba... ezt a folyamatos kampányolást megtehetitek parlamenten kívül is, lásd Jobbik 2010 előtt.

Ellenben mi lenne ha a rasszista kampányolásaitok és a közpénzek két marokkal fosztogatása helyett végre nekiállnátok kormányozni?! Hm? Valóban úgy érzitek, hogy alkalmasak vagytok egy ország vezetésére? Megmutatnátok végre?

Steve the Great 2016.07.08. 10:01:53

@Counter: Igen, volt egy ilyen korszaka a magyar politikának.

Bell & Sebastian 2016.07.08. 10:02:57

- Akarja-e Ön, hogy gettózsidók helyett gettópalesztinok csavarozzák össze azt a Messerschmitt -et, amin szervezett körülmények közt látogathat el Pekingbe, Moszkván keresztül?

- Mit sütsz, kis Grün?

Veder1 2016.07.08. 10:14:33

"Vannak firkálmányok, amelyekre nem érdemes reagálni. Ha ganéban turkálunk, büdös lesz a mi kezünk is. Hagyni kell az apróságokat, eljátszadoznak magukban."

ez tetszett, nem is kell ennel tobb a primko haromszamuakrol (+ mindig ovakodj a haromnevu emberektol!)

Mezőbándi 2016.07.08. 10:16:54

Már megint túl van ragozva a téma. Ha demokrata vagyok egy demokráciában, akkor részt veszek annak működtetésében, aminek szerves része a démosz akaratának intézményesített kinyilvánítása. Vagyis a választások, szavazások. Ilyen szempontból tök mindegy, hogy a népszavazást ki kezdeményezte, mert mindenképpen a nép fog szavazni rajta.

GNDL 2016.07.08. 10:22:29

@Mezőbándi: „tök mindegy, hogy a népszavazást ki kezdeményezte”

Abból a szempontból már nem mindegy, hogy februárban az ellenzék népszavazási kezdeményezését fideszes hungarista kopaszok szabotálták, magának a választási irodának a közreműködésével, a választási csalást elkövetőket pedig jelenleg még mindig maga az ügyészség fedezi.

Ennek így ebben a formában már semmi köze demokráciához...

Roberto a rettenetes faszú 2016.07.08. 10:24:18

@Vödör: mármint melyiktől?

a két keresztnevűektől vagy a kötőjeles családnevűektől?
az utóbbiak általában csak jó nagy kupac sznobok

leginkább a keresztnév családnevűektől kellene óvakodni, nemzetgazdasági szinten is

Veridicus76 2016.07.08. 10:35:17

A moralizálgatás az élet megrontója.

Roberto a rettenetes faszú 2016.07.08. 10:35:19

@Bell & Sebastian: kinek? mekkora távolságból? mit találtam (el?)?

Mezőbándi 2016.07.08. 10:49:35

@GNDL: "februárban az ellenzék népszavazási kezdeményezését fideszes hungarista kopaszok szabotálták"

És a népszavazás intézménye elleni támadásra/trükközésre az lenne a demokrata válasz, hogy ráteszünk még két lapáttal, és bojkottáljuk az intézményt? A bojkott nem demokrata válasz egy demokráciában.

Ja, de most látom, hogy te ezt a rendszert nem tartod demokráciának. "Ennek így ebben a formában már semmi köze demokráciához... " Oké, akkor megint az van, amit állítottam: Aki nem megy el, az vagy nem demokrata, vagy nem tartja a rendszert demokráciának.

De egy demokráciában egy demokrata igenis elmegy szavazni.

Ha viszont ez szerinted nem demokrácia, akkor a földtörvényes népszavazásra sem mész el, ugye? A bérplafonosra sem mentél volna el, ha összejöttek volna Késznek az aláírások, ugye?

Csak azért, mert én eddig is elmentem minden népszavazásra, ezután is el fogok menni. A boltzárasra is elmentem volna.

GNDL 2016.07.08. 11:16:10

@Mezőbándi: „az lenne a demokrata válasz, hogy ráteszünk még két lapáttal, és bojkottáljuk az intézményt?”

Pontosan erről van szó: milyen intézményt?! :) Amikor a kormányzat a kopasz hungaristáival szabotálja a népszavazást, és máig nincs felelőse ennek a választási csalásnak (holott egészen konkrétan videofelvételek vannak az esetről), ott nincs semmiféle „intézmény”, de olyan semmiképp nincs, ami működne...

„Aki nem megy el, az vagy nem demokrata, vagy nem tartja a rendszert demokráciának.”

Én például azért nem megyek, mert a tárgyalt kérdésre ebben a formában nem tudok sem igennel, sem nemmel szavazni. Te sem tudsz, senki nem tud, de mindegy, teljesen értelmetlen, zagyva, ostoba kampány... jellemzően fideszes. :) Viszont ha a bojkottal sikerül érvényteleníteni a népszavazást (nem lesz nehéz), az Orbánnak politikai kudarc, tehát a bojkott ebben az esetben egy igen konkrét választási lehetőség, hogy milyen „politikai végkimenetelt” látnék szívesen.... :)

„egy demokráciában egy demokrata igenis elmegy szavazni”

Egy demokráciában mindenki szabadon eldöntheti, hogy elmegy-e szavazni, és ezért a döntéséért nem érheti hátrányos megkülönböztetés vagy kirekesztés.

„a földtörvényes népszavazásra sem mész el, ugye?”

Ott elég egyértelmű a kérdés, és én amellett fogok szavazni (már ha valóban összejön), hogy privatizálja az állam az összes földterületét. :) Kell a francnak, adják a fideszes haveroknak, úgysem értenek hozzá csak az uniós területalapú támogatásokat nyúlják le. Majd ha koplal a paraszt mert elveszik a munkáját a fideszes földbárók, akkor lehet meggondolja, kire szavazzon legközelebb... de lehet továbbra sem, és éhen hal, vagy kivándorol és soha nem jön vissza. Ez meg egyfajta természetes szelekció... :)

Egyébként én azon az állásponton vagyok, hogy külföldiek is vásárolhassanak termőföldet, jóval nagyobb befektetni való tőke felett rendelkeznek mint a magyar paraszt, ők hozzák a technológiát, a knowhow-t, a munkakultúrát, jóval több, és jóval magasabb hozzáadott értéket teremtő munkahelyet hozhatnának létre mint a suttyó paraszt, aki ha az állam nem támogatja csak a lapátjára támaszkodva bőgne, hogy ő milyen szerencsétlen... :) Kell a külföldi magántőke a mezőgazdaságba.

„bérplafonosra sem mentél volna el”

Azt is tőről metszett hülyeségnek tartom, bicskanyitogató demagógia. Nem az állami vezetők javadalmazásával van probléma, hanem az állami vezetők kompetenciájával. Elő kellene írni állami vezetői posztok betöltéséhez a versenyszférában a saját szakmában közép- vagy felsőbb vezetői poszton eltöltött legalább 5-10 év gyakorlatot, szakmai tapasztalatot. Még akkor is ha ezt jelenleg egyetlen kormánytag, vagy alig egy maroknyi állami vezető tudná teljesíteni. :) Csak akkor kapja meg a versenyszférához hasonló nagyságrendű bért, ha a versenyszférában már bizonyított, mert jelenleg a kormányzati elvtársak nagy részét úgy vágnák ki a versenyszférából hozzá nem értés miatt, hogy lábuk nem érné a földet...

„A boltzárasra is elmentem volna.”

Hát az valahogy nem illett a jelenlegi kormányzati elvtársak és kopasz hungaristáik elképzelései közé... :)

Szindbad 2016.07.08. 11:21:12

Édes faszom, ahogyan a régi harcostársak anyagi okok miatt összevesznek, majd eljátsszák, hogy elvi nézetkülönbségeik vannak, hát annál nem nagyon kell mutatni szánalmasabbat. Dögöljetek meg nyomorultak. Ti tettétek ezt az országgal.

Roberto a rettenetes faszú 2016.07.08. 11:34:01

@Bell & Sebastian: Ne legyen elkenődve, csak utálom, mikor nem értem a célzást, amelyik engem talál.
Lehet, hogy nem is a kommentemnek, hanem a "személyemnek" szólt?

aeidennis 2016.07.08. 11:56:48

@sztd: És? A vizidíjas népsazvazásnál ki volt kormányon? ;)

Jean Sol Partre 2016.07.08. 13:00:16

@Bell & Sebastian: védjegyet rá

Veder1 2016.07.08. 14:27:53

@Roberto a rettenetes faszú: a gpontoktol. de az ova intes igy mar furcsan hangzik...

Bell & Sebastian 2016.07.08. 15:55:54

@Roberto a rettenetes faszú: Bizonyára már hallott a beszélő nevekről, pár hullámban folyt itt már oda- és visszamagyarítás, németesítés. A gyakorlott júzer ezért a vezetéknévből tud következtetni egy 's másra, például van egy kisebbség, amelyik amelyik szereti magát megkülönböztetni másoktól - ezen a módon.

Engem úgy ért a maskaracsere '89 -ben, hogy svábba vettem mindenkit, akinek németes neve volt. Akik aztán jól kibasztak velem, ezen oknál fogva. Így jár mindenki, aki nem tekinget jobbra-balra a férfivécében, mint egy rejtőzködő buzi. Holott az sem sem az, csak előrelátó.

Sem háromnevű, sem kereszt-vezetéknevű ismerősön ezért nincsen és nem is tervezek effélét.

(először fordult elő, hogy meg is magyarázom, de csak az agyament neve miatt tettem)

Bell & Sebastian 2016.07.08. 19:04:16

Nemzetközi Tartós Szopóverseny

I. helyezett: Ricola, Svájc
www.ricola.com/en-ca

II. helyezett: Daim, Svédország
www.schoko-riegel.com/index.php/93-daim

III. helyezett: Sallos, Németország
www.sallos.de/

A Versenyigazgatóság a magyar indulót

www.negro.hu/fooldal

apartheid vádjával diszkvalifikálta, de, miután V. Orbán pápáságának idejére hivatkozott az induló, mint a termék eredetének korára, a zsűri elnöke hosszú kínszenvedés után megfulladt, torkán akadt a magyar cukorka.
___

Kedves gyerekek!
Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, Sanyi, Sanyi és Sanyi! Ti is nagyon jól teszitek, ha megszívlelitek az alábbi tanulságot:

- Bármit is szopogattok, közben sose firtassátok az eredetét! Utána meg főleg.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.07.08. 19:54:33

Stumpf! Észre kéne vennie, hogy maga a gané.

Mezőbándi 2016.07.08. 23:10:21

@GNDL: "Pontosan erről van szó: milyen intézményt?! :) Amikor a kormányzat a kopasz hungaristáival szabotálja a népszavazást, és máig nincs felelőse ennek a választási csalásnak (holott egészen konkrétan videofelvételek vannak az esetről), ott nincs semmiféle „intézmény”, de olyan semmiképp nincs, ami működne..."

Az igaz, hogy bicskanyitogató volt, ami ott történt, és máig sincs felelőse. (Mondjuk, az most messzire vezetne, ha elkezdenénk kivesézni, hogy ebben az országban alsó hangon is egyhuzamban az elmúlt 60 év bűneinek sincs felelőse.) De mit is akartak a kezdeményezők? A vasárnapi boltzár eltörlését? Elérték. Hamarabb, mint tervezték. Népszavazást a földről és a bérplafonról? Az elsőről valószínűleg lesz, ha nem bénázták el. A másodikat elbénázták. De mindkettőre lehetőséget kaptak. Akkor mégis mire alapozod azt a kijelentést, hogy ez az intézmény nincs is?

Főleg pedig, ha szerinted ez az intézmény nincs, akkor hogy a fenébe lehetséges, hogy mégis elmész népszavazni a földek ügyében? Most akkor vagy van vagy nincs szerinted ez az intézmény.

"Én például azért nem megyek, mert a tárgyalt kérdésre ebben a formában nem tudok sem igennel, sem nemmel szavazni. Te sem tudsz, senki nem tud"

Dehogy nem tudok. A kérdés egyértelműen van feltéve. Simán tudok rá nemmel szavazni. Hogy a népszavazás bizonyos szempontból felesleges? Igen, az.

De ha már kiírták, akkor elmegyek, mert a népszavazás egy létező intézménye a demokráciánknak. Ha pedig valóban nem tudnék válaszolni, akkor érvénytelen szavazatot adnék le.

"Egy demokráciában mindenki szabadon eldöntheti, hogy elmegy-e szavazni, és ezért a döntéséért nem érheti hátrányos megkülönböztetés vagy kirekesztés."

Ez most csak érintőlegesen kapcsolódik, de én simán felfüggeszteném annak a szavazati jogát, aki két egymást követő választáson/szavazáson nem vesz részt. (Mármint nem én függeszteném fel, hanem szívesen látnék egy ilyen törvényt.) Ha azután részt szeretne venni, akkor regisztrálja magát ismét a névjegyzékbe, hogy végre kikerüljenek a rendszerből azok, akik nem vesznek részt a demokrácia működtetésében.

Hogy azonban a lényegre is reagáljak: igazából egy demokráciában nem feltétlen döntheti el mindenki szabadon, retorziók nélkül, hogy részt vesz-e. Gondolom, hogy ezzel a kijelentéseddel nem azt akartad mondani, hogy Belgium, a maga kötelező választási részvételével, nem demokrácia. Tehát kijelenthetjük, hogy az állításod meg van cáfolva.

De lépjünk túl a jogi megfontolásokon. Magából a demokrácia (a démosz kráciája, a nép uralma) természetéből adódik, hogy ha úgy döntesz, hogy nem veszel részt a működtetésében, akkor nem vagy demokrata. Mivel választópolgár vagy, a démosz része, te is kellesz a működtetéséhez, a választás és a népszavazás pedig e működtetés eszközei, hiszen intézményesített formái a népakarat becsatornázásának. Tehát egy demokrata részt vesz. Jó esetben nem CSAK így vesz részt, de ez a minimuma a részvételének.

Máskülönben kb. olyan, mintha azt mondanád, hogy "családos ember vagyok, de évek óta feléjük sem nézek -- jogom van hozzá, ezért nem érhet retorzió".

GNDL 2016.07.08. 23:45:11

@Mezőbándi: „De mit is akartak a kezdeményezők? A vasárnapi boltzár eltörlését? Elérték.”

Egy dolog, hogy a kormányzat meghátrált a saját ostoba döntéséből, és megint egy más dolog, hogy előtte kormányzati szereplők által szervezett választási csalás történt. Az egyik egy politikai kudarc a Fidesz-KDNP számára, a másik konkrétan az egyik legsúlyosabb bűncselekmény demokráciákban...

Ha egy gyilkos feladja magát, attól függetlenül még elkövette a bűncselekményt... legfeljebb enyhítő körülmény a bíróság előtt.

„Akkor mégis mire alapozod azt a kijelentést, hogy ez az intézmény nincs is?”

Konkrétan arra amit írtam, és amit úgy tűnik kurvára nem értettél meg: a kormányzat a kopasz hungaristáival akadályozza a népszavazás kezdeményezését, mindezt a fideszes választási iroda közreműködésével, és a felelősök felkutatását valamint felelősségre vonását maga az ügyészség szabotálja, elég nyilvánvaló módon (lásd májusban Nyakótól kértek személyleírást, holott a sajtó élőben közvetítette a választási csalást, több órányi videofelvétel van róla).

„ha szerinted ez az intézmény nincs, akkor hogy a fenébe lehetséges, hogy mégis elmész népszavazni a földek ügyében?”

Ácsi, földügyben még nincs kitűzve a népszavazás, egy-másfél évig még el lehet húzni. A kvótás népszavazást pedig a kormányzat kezdeményezte, és annak ellenére ment át a híres intézményrendszereden, hogy mivel nemzetközi ügyekről és szerződésekről van szó, erről nem is szavazhatnánk. Demokratikus intézményrendszer hiánya, újabb felvonás...

„Dehogy nem tudok. A kérdés egyértelműen van feltéve”

Tényleg?! Akkor azt is meg tudod mondani, hogy egy sikeres és eredményes népszavazás után mire kötelezi ez a törvényhozást.... próbáld a saját szavaiddal megfogalmazni, milyen törvényt vagy intézkedést fog hozni a törvényhozás egy sikeres és eredményes népszavazás után.

„én simán felfüggeszteném annak a szavazati jogát, aki két egymást követő választáson/szavazáson nem vesz részt”

Rendben, de te azt is elfogadod hogy a kopasz hungaristáitok választást csalhatnak... vagy hogy a fideszes elvtársaitok százmilliárdosával lophatják a közpénzeket... nem túl releváns ebben a kérdésben, hogy fideszes elvtársaidhoz hasonlóan még milyen antidemokrata ámokfutást akarnál rendezni.

„Belgium, a maga kötelező választási részvételével, nem demokrácia”

Orbánék nem merik kötelezővé tenni a választáson/népszavazáson történő részvételt, mert nem áll érdekükben. Lehet még a parlamentbe sem jutnának, ha kötelező lenne választás. :) Viszont most nem kötelező a választáson/népszavazáson való részvétel, így marad az amit írtam: mindenki saját akaratából, saját döntése nyomán vesz. vagy nem vesz részt népszavazáson/választáson, és senkinek semmi joga ahhoz, hogy mások ezen döntését kétségbe vonja. Úgyhogy pofa be, a bojkott egy szabad választása a polgároknak.

„Tehát kijelenthetjük, hogy az állításod meg van cáfolva.”

Muhahaha... :D Ha neked ez boldogságot okoz, és ettől jobban fogsz aludni, akkor hidd ezt, majom... :)

„egy demokrata részt vesz”

Egy demokrata elfogadja ha valaki valamilyen megfontolásból nem vesz részt egy népszavazáson. Lövésed sincs a demokráciáról, nehogy már másokat akarj kioktatni...

Ennyi ostobaságot amit itt összehordtál egy éppen írni tanuló hat-hét éves gyerek tud írni, nem egy állítólag felnőtt ember akinek szavazati joga van... tudod én attól venném el a szavazati jogát, aki annyi ostobaságot hord össze mint te. :)

Mezőbándi 2016.07.09. 00:06:24

@GNDL: Látom elmentél a személyeskedés irányába, úgyhogy innentől nem folytatom.

Ajánlom figyelmedbe TGM gondolatait:

"A köztársaságban viszont a kötelesség tartja össze a honpolgárokat. Ehhez kapcsolódik a honpolgári aktivitás és a kormányzásban való részvétel kötelessége is. Ez a demokratikus alapelv."

GNDL 2016.07.09. 00:33:34

@Mezőbándi: „elmentél a személyeskedés irányába”

Most vagy össze-vissza kamuzok és elképesztően ostoba módon próbálom védeni a hatalmon lévők szélsőséges politikáját, ahogyan például te csinálod; vagy ehelyett kendőzetlenül leírom a véleményem ezekről a gazemberekről és az őket támogató félkegyelműekről. Azért én jobban jövök ki ebből, hidd el... :)

„úgyhogy innentől nem folytatom”

Az egy dolog, hogy azt mondod „nem akarod”, és egy más dolog hogy egyébként „nem tudod”.

„Ajánlom figyelmedbe TGM gondolatait”

Leszarom azt a másik félkegyelműt is egyébként, de:

„Ehhez kapcsolódik a honpolgári aktivitás és a kormányzásban való részvétel kötelessége is.”

Most nem néztem utána, hogy ezt pontosan mikor-hol írta, de itt ezen a ponton gondolom arról írt, hogy a kormányzat maga mennyire szarik az ilyesféle elvekre. Lásd hogyan ignorálják a fideszes elvtársak az egészségügy vagy oktatás átalakításából magukat az érintetteket és szakmai szervezeteiket, vagy éppen a legaktuálisabb példa, hogy a fideszes hungarista kopaszokkal akarják szétverni ezt a fajta „honpolgári aktivitást”... szigorúan fideszes „demokratikus alapelv” szerint.. :)

Mezőbándi 2016.07.09. 00:45:53

@GNDL: Azért nem folytatom, mert leszarom, hogy mit csinálsz. Értsd: nem érint olyan mélységében a téma, hogy azért cserébe a személyeskedéseidet olvasgassam. (Talán mert nem vagyok sem fideszes, sem fizetett kommentkatona.)

Aki lemajmoz és lefélkegyelműz engem, az nem vitapartner. Legalábbis ott nem, ahol én szocializálódtam. Van, amikor elsiklom az ilyen stílus fölött, de ezúttal inkább magadra hagylak vele.

Oldal bezár.

Jean Sol Partre 2016.07.09. 00:55:39

@Mezőbándi: " A kérdés egyértelműen van feltéve. Simán tudok rá nemmel szavazni. "

csak szólok, egy népszavazásnál nem akkor egyértelmű a kérdés, ha nyelvtanilag elfogadható választ tudsz rá adni, hanem ha a lehetséges válaszok következményei is egyértelműek. Különben simán megnépszavazhatnánk hogy "akarja-e Ön?" kérdést, erre is nyugodt szívvel mondhatnál igent vagy nemet, mégis teljesen értelmetlen.

maroz 2016.07.09. 04:36:06

@Jean Sol Partre: Elképzeltem egy snittet: polgár bemegy a fülkébe és ott szembesül vele, hogy a szavazólap valójában egy keresztrejtvény. Szentségelve előkapja a tintaceruzáját, megnyálazza és elkezdi megfejtegetni. Te Lali, kurjant ki a cimborájának, szerelem nyilása, négy betű, mi a franc lehet ez? Segg? Nem jön ki, te ócska buzi, de még a pina se! Tisztelt választópolgárok, kérem őrizzék meg a választás tisztaságát, dörren rájuk a választókör kápója, meg különben is, az nyomdahiba, a szerelem nyilasa Ámor, de többet nem segíthetünk, mert az már befolyásolás!

Húsz perc után kijön a választópolgár, izzadt, csapzott, de diadalittas: megvan a vízszintes egy és a függőleges hét!: "„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” " Lali, neked mi jött ki?

sztd 2016.07.09. 07:47:39

@aeidennis: A vizitdíjas népszavazás nem kapcsolódott nemzetközi szerződéshez, a lisszaboni szerződés viszont nemzetközi szerződés.
Ilyen formán, amíg a vizitdíjnál működhetett a népi kezdeményezés, a lisszaboni szerződésnél ez csak ratifikálás előtt lehetett volna, vagyis elvi képtelenség lett volna kivitelezni.

Wendég 2016.07.09. 08:12:09

Nem kvótáról van szó hanem fajkeverésről.

aeidennis 2016.07.09. 09:52:28

@sztd: Amíg el nem fogadja a Parlament addig nem nemzetközi szerződés. Írországban is volt róla népszavazás. Több is, amíg nem a helyes rublikába ixeltek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.09. 09:58:22

@Mezőbándi: "Az igaz, hogy bicskanyitogató volt, ami ott történt, és máig sincs felelőse. (Mondjuk, az most messzire vezetne, ha elkezdenénk kivesézni, hogy ebben az országban alsó hangon is egyhuzamban az elmúlt 60 év bűneinek sincs felelőse.) De mit is akartak a kezdeményezők? A vasárnapi boltzár eltörlését? Elérték. Hamarabb, mint tervezték. Népszavazást a földről és a bérplafonról? Az elsőről valószínűleg lesz, ha nem bénázták el. A másodikat elbénázták. De mindkettőre lehetőséget kaptak."

Az miért is tesz egy bűncselekmény(-gyanús) esetet irrelevánssá, hogy:
1, a célját nem érte el;
2, vannak más bűncselekmény(-gyanús) esetek is térben és időben közel és távol?

"Mivel választópolgár vagy, a démosz része, te is kellesz a működtetéséhez, a választás és a népszavazás pedig e működtetés eszközei, hiszen intézményesített formái a népakarat becsatornázásának. Tehát egy demokrata részt vesz."

Mi legyen a közgyűlésen részt nem vevő kisrészvényesekkel?

Secnir 2016.07.09. 10:04:56

@Wendég: "Nem kvótáról van szó hanem fajkeverésről.
"
fajkeverésről? ki akarja keverni az emberi fajt és melyikkel?

Jolka40 2016.07.09. 10:31:12

@Wendég: Az élővilág egyik faja az emberi faj. Így, egyesszámban. Az emberi fajon belül vannak rasszok (bőrszín, arcforma, stb. szerint). A magyar népesség évezredek óta rasszok keveredéseként jött létre. Csak figyeld meg néha figyelmesen honfitársaink arcát, testfelépítését, bőr- haj- és szemszínét. Pont ettől váltunk olyan tehetséges néppé, amilyen vagyunk.

dadddd 2016.07.09. 10:31:36

@GNDL: "jóval nagyobb befektetni való tőke felett rendelkeznek mint a magyar paraszt, ők hozzák a technológiát, a knowhow-t, a munkakultúrát, jóval több, és jóval magasabb hozzáadott értéket teremtő munkahelyet hozhatnának létre mint a suttyó paraszt"

Nos, a minősíthetetlen parasztozástól eltekintve is óriási marhaság, amit írsz.
A külföldi tőke itt hatalmas monokultúrákat hoz létre elképesztő mennyiségű vegyszerrel és génmanipulált növényekkel.
A magyar termőföld 30 millió embert (lenne) képes ellátni élelmiszerrel. Rohadtul nincs szükség a külföldi "knowhow"-ra. (Bármennyire intelligensnek is szeretnénk látszani ettől a szép magyar szótól.)

Bell & Sebastian 2016.07.09. 10:32:31

@Secnir: Téged a varjakkal. Így hívják a talpig feketébe göngyölt, muzulmán jónikat a németek. Annyi van már belőlük, mint vetésen a varjú, de ez a poén már az előbb volt.

GNDL 2016.07.09. 10:40:16

@dadddd: „magyar termőföld 30 millió embert (lenne) képes ellátni élelmiszerrel”

És, sikerült?! :)

Bell & Sebastian 2016.07.09. 10:40:19

@Jolka40: Ha nincsen többféle faj, minek is kellene keverni, nem? Nem érzed, hogy ez a klasszikus, 22-es csapdája?

A nem normális kérheti a leszerelését, ám ha kéri - normális. Így szólt az eredeti tétel. Ez meg így:

Azért nem fajkeverés, mert egyazon fajhoz tartozunk. De ha egyazon fajhoz tartoznánk, nem kellene keverni a fajokat. Szóval, ha fajelmélet van, márpedig ezek szerint csak van, akkor ez bizony fajkeverés. Nem de bár?

Bell & Sebastian 2016.07.09. 10:42:38

@GNDL: Mit akarsz itt már megint, genyó?

dadddd 2016.07.09. 10:56:36

@GNDL: Sajnos nem, mert egyik hatalomnak sem ez volt az érdeke. Viszont az általad felvázolt irány sem megoldás, csak gyors haszonszerzés a nagytőkének.
Címszavak: GMO, TTIP

GNDL 2016.07.09. 11:10:04

@dadddd: „egyik hatalomnak sem ez volt az érdeke”

Eddig mindegyik kormányt maguk az érintettek juttattak hatalomra, tehát nem úgy tűnik hogy a parasztnak érdekében állna bármi is... nem pár hónapos kormányzati ámokfutásról beszélünk, hanem több mint egy emberöltőnyiről. :) Nem látom a kedves gazdák felvonulását, azért mert most éppen a földet húzzák ki a lábuk alól, tehát úgy tűnik, vagy szarnak bele, vagy nekik így teljesen megfelel... tehát akkor már inkább külföldi befektető, mint hozzá nem értő fideszes haver vigye a földet. :)

„Címszavak: GMO, TTIP”

Én személy szerint kizártnak tartom, hogy az itt kommentelők, vagy Magyarországon egy kisebb maroknyi szakértőn kívül bárki is részleteiben tisztában lenne azzal, mit jelent a TTIP és mi lenne a következménye mondjuk a magyar államra nézve. Ebben a projektben a jenkik és az unió részéről több ezer politikus, szakértő, lobbista, tárgyalópartner, vállalat és befektető érintett, ha valamiben közösen megegyeznek és kijelentik hogy az mindkét félnek elfogadható, akkor szerintem nem érdemes ellene menni...

A GMO-val kapcsolatban pedig inkább azon az állásponton vagyok, hogy érdemes lenne komolyabban megvizsgálni a lehetőségeket. Ha például arról lenne szó, hogy állami (adófizetői) forrásokból támogassuk a gazdákat mert vagy a túl kevés, vagy a túl sok csapadék miatt állandóan hőbörögnek hogy nincs jó termés, vagy vizsgáljuk meg az olyan génmódosított terményeket amelyek sokkal jobban bírják az ilyesféle időjárási „viszontagságokat”, akkor szerintem azonnal feküdjünk rá az utóbbira. Mint annyi más dologban is szerencsés lenne ha ezt is szakértők döntenék el, nem pedig ostoba demagóg politikusok vagy félkegyelmű híveik céltalan hitviták alapján...

Netuddki. 2016.07.09. 11:13:24

Kíváncsi vagyok még hová lehet a kérdést spilázni? A "tiszteletet ki kell ám érdemelni" kötéllaca már keresztény és muszlim közötti választást vizionál. A barom. Tököm kérte a tolvaj fideszes politikusoktól, hogy a kereszténységet propagálják, újra bevigyék az általános iskolába, ahol semmi keresnivalója a vallásnak.

Ahhoz képest, hogy a migráncskérdés Magyarországon 20-adrangú, a közpénzből fidesz médiává züllesztett "köz" médiában állandóan ezt nyomatják. Mindenki tudja miről akarják vele elterelni a figyelmet.
A népszavazás meg pontosan annyit ér amit itt a blog szerzője kifejtett. Nem először fordul elő, hogy a tolvaj orbán rezsim közpénzt használ fel a támogatottsága felméréséhez. Hát akkor én a távolmaradásommal fogok üzenni, hogy a vitya is megértse. Legjobb lenne ha már takarodna a politikából a megosztó személyével együtt! Ennél már csak az lenne jobb ha felelősségre lenne vonva az elkövetett bűncselekmények miatt. Ezen kéne elgondolkodni, és távol maradni ettől a bohóckodástól!

Netuddki. 2016.07.09. 11:16:17

@GNDL: Biztos igazad van, de nem ez a téma. A GMO-s eszmefuttatásotokkal nem ez az első blog már amit mostanában szét akartok trollkodni.

GNDL 2016.07.09. 11:19:07

@Tibi !: „de nem ez a téma”

Felvetették, válaszoltam rá... tehát hirtelen ez lett a téma. De már vége, nyugi... egyelőre... :)

dadddd 2016.07.09. 11:22:24

@GNDL: "tehát akkor már inkább külföldi befektető, mint hozzá nem értő fideszes haver vigye a földet"

Nem lehet, hogy inkább egyik se?

"Én személy szerint kizártnak tartom, hogy az itt kommentelők, vagy Magyarországon egy kisebb maroknyi szakértőn kívül bárki is részleteiben tisztában lenne azzal, mit jelent a TTIP és mi lenne a következménye mondjuk a magyar államra nézve"

Pont ez a legnagyobb baj vele. Esélyünk sincs rá, hogy megismerjük. Ami viszont kiszivárgott, nem sok jót sejtet.

igazi hős 2016.07.09. 11:32:48

Legmagasabb szintű terelés. A kérdés nem az, hogy mi kiket szeretnénk ide, hanem hogy a közös teherviselésből hogyan vesszük ki a részünk. Ha azt a kérdést tennék fel, hogy "Akar ön ezentúl TB-t fizetni?" a válasz 100% nem lenne, de ha úgy tennék fel, hogy "Akar ön ezentúl TB-t fizetni és igénybe venni az állami egészségügyet?" akkor csak a jól kereső 10-20% mondana nemet.
Ráadásul az egész műsor arról szól, hogy "kérlek beszéljetek bármiről, csak ne az ellopott földekről, a kedves strómanjaimról, nemközpénzes jobbkezemről, a zsebrevágott mádiáról, a nemlétező vagyonomról és a gazdaság kilátásairól".

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.07.09. 11:52:24

Nem igazán értem, hogy mit vártál? Egy olyan klubhoz csatlakoztál, ahol vagy bólogatsz és mondod a Központi Véleményt, vagy áruló vagy. Te döntöttél mellettük, most élj vele együtt.

pitcairn2 2016.07.09. 11:57:51

@igazi hős:

ha már mindenképpen kell ez akkor finanszírozzunk nekik egy OLCSÓ sátortábort Törökországban a visszaszállítás költségével együtt

pitcairn2 2016.07.09. 12:05:08

@GNDL:

"Mint annyi más dologban is szerencsés lenne ha ezt is szakértők döntenék el, "

no erre mondom azt, hogy közöd nincs a klasszikus liberális értékekhez

az általad képviselt platform kapcsán az alábbi anyagot ajánlom

Episode 034 – The Scientific Dictatorship
www.corbettreport.com/episode-034-the-scientific-dictatorship/

vagy esetleg ezt...

Episode 211 – Expertology
www.corbettreport.com/episode-211-expertology/

és ezt...

Episode 230 – Social Engineering 101
www.corbettreport.com/episode-230-social-engineering-101/

teleorman 2016.07.09. 12:07:01

A népszavazás - legalábbis itt nálunk, Svájcban nem - a demokrácia biztonsági szelepe. Lehetővé teszi, hogy a politikai elit ne tudjon mindig, mindent elszabotálni. Értelemszerűen a nép kezdeményezi, kivéve persze a csakugyan történelmi horderejű népszavazásokat (NATO stb). Itt a kormánynál a labda. Ha a kormány kezdeményezi, az mindig gyanús: nem a véleményemre kíváncsiak, hanem bunkósbotnak használnak. Ami viszont ki akar lenni?

Az egész önkényességére utal, hogy hány, ennél jóval nagyobbhorderejű ügyben viszont szó nincsen népszavazásról. Ott nem kell nekik bunkósbot, mert az a végén őket találná fejbe. (Pld.: egyetért-e a közbeszerzések - jó, az előbbi már nem - simicskásításával, tiborczosításával és mészároslőrincesítésével? Egyetért-e a "kórház és iskola helyett stadion" elvével és gyakorlatával? Egyetért-e azzal, hogy közmédiumok a párt- és kormánypropaganda szócsövei? Egyetért-e azzal, hogy Közép-Európa legmagasabb adóiért a térség legrosszabb közösségi szolgáltatásait kapjuk? Stb., stb. stb.)

Ezért nem szabad elmenni.

GNDL 2016.07.09. 12:09:37

@pitcairn2: „közöd nincs a klasszikus liberális értékekhez”

Szerintem meg az, hogy ilyen fajsúlyos témákban lehetőleg szakértők döntsenek tökéletesen oldal- és ideológia független.

De ha te úgy látod jónak, hogy ha fáj a fogad inkább elmész a kocsmába hogy egy jó feles keverttel öblögesd, ahelyett hogy felkeresnél egy szakembert, akkor lelked rajta... :)

dadddd 2016.07.09. 12:21:23

@teleorman: "Ezért nem szabad elmenni. "
Szerintem viszont el kell menni, nem sok ilyen lehetőség van. Én csak a kérdést fogom nézni, és marhára nem érdekel, ki mire akarja használni a válaszokat.
Bármilyen színezetű hatalom alatt így tennék, mindegy, hogy fideszes, szoci vagy dékás kártevőről van szó. (Bár Gyurcsány szerint a népszavazni bornírt dolog. :) )

pitcairn2 2016.07.09. 12:24:02

@GNDL:

a klasszikus liberális megközelítés felettébb egyszerű lenne: hagyjuk az egészet a fogyasztókra és a termelőkre, ergo, semmilyen részletes szabályozás sem kell az ügy kapcsán:)

azaz

nem kell bilaterális kereskedelmi egyezmény, az az állam amely szabad kereskedelmet akar az: 1.) deregulálja a saját piacát, 2.) a külföldi termelőkkel kapcsolatban se alkalmazzon speciális szabályozást

pitcairn2 2016.07.09. 12:26:32

@GNDL:

a minőségbiztosítás versenyelőny a piacon (pl. gondolj itt egy bizonyos "Standard Oil" nevezetű cégre, amely azzal lett sikeres, hogy garantált minőséget nyújtott...)

ergo

önkéntes alapon még akkor is létrejönnének minőségbiztosítási rendszerek ha semmilyen vonatkozó állami szabályozás sem lenne

GNDL 2016.07.09. 12:35:54

@pitcairn2: Abban azért próbáljunk meg valamilyen szinten egyet érteni, hogy például „élelmiszerbiztonság” és „környezetvédelem” témakörben (ha már GMO-ról volt szó abban a szálban, amibe beböfögtél) van helyük egynémely szakértőknek bizonyos döntéshozatali szinteken... Nem kell mindig azon erőlködnöd, hogy bármilyen ostoba érvekkel is de folyamatosan ellent mondj nekem. :)

Bell & Sebastian 2016.07.09. 12:37:09

@Tibi !: Figyu, Csibi. Darwin fajelméletét az emberiségre interpretálni annál is inkább bajos, mert vagy 10 ezer éve túlhaladtuk. Ez csak annyit jelent, hogy a kulturális összetevő dominánsabb, mint a biológiai.

Ami csak annyit jelent, hogy lehet közös gyereked mondjuk egy muzulmán nővel, ha te például sintoista kínai kommunista vagy, csakhogy ez egyik fajnak az érdekét / fennmaradását sem fogja szolgálni, márpedig az ember, aki ugye nem állat, kivételek persze vannak, a fajában létezik.

Arról nem is beszélve, hogy a biológiai egyezésünk sem egyértelmű, az europoidák sem véletlenül sikeresek, vagyis az északi típus, van ennek genetikai oka is.

Ha elkezdünk itt integrálni a szó valódi értelmében, mint ahogyan a cigányokkal próbálkozunk, akkor bizony elővettük a fűnyírót, a magasak alacsonyabbak lesznek és az alacsonyak nem lesznek magasabbak.

Nem mondták el ezt neked a szüleid, Csibi?

feketeesfeher 2016.07.09. 12:42:04

@Mezőbándi: Aktívan kiállni egy indulati népszavazás bojkottja mellett, az pont a demokrácia védelmébe tett lépés.

pitcairn2 2016.07.09. 12:47:24

@GNDL:

a GMO kapcsán én inkább azzal indítanék, hogy sohasem lett volna szabad lehetővé tenni azt, hogy élő szervezetek kapcsán szabadalmat bocsássanak ki...

a mezőgazdaság kapcsán pedig kb. azzal folytatnám, hogy ma de facto nyugaton is oligarchikus szocialista kollektivizmus van a mezőgazdasági szektorban

"élelmiszer-biztonság" és a "környezetvédelem" témakör kapcsán pedig nagyon szép piaci mechanizmusok lennének, ha hagynák őket kialakulni...

Free-market environmentalism
en.wikipedia.org/wiki/Free-market_environmentalism

pitcairn2 2016.07.09. 12:48:29

@GNDL:

egy kissé egyszerűbben: nem a szakértőkkel van a gond, hanem a szakértők mögé bújó protekcionizmussal:)

pitcairn2 2016.07.09. 12:59:38

@GNDL:

az élelmiszer-biztonsághoz...

What Will Keep Our Food Safe?
mises.org/library/what-will-keep-our-food-safe

dadddd 2016.07.09. 13:00:22

@feketeesfeher:
Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

pitcairn2 2016.07.09. 13:08:55

@Bell & Sebastian:

egy kissé egyszerűbben:

az erőszakos integráció rossz, az önkéntes pedig jó

pitcairn2 2016.07.09. 13:10:43

@Bell & Sebastian:

a demokratikus állam pedig eredendően zártkörű klub

afféle kollektíva, amelybe meglehetősen veszélyes mindenféle jövevényt beengedni

(így is épp elég rosszul működik...)

pokesz70 2016.07.09. 14:00:53

Komolyan kérdezem: miért félünk 1600 menekült befogadásától? A harmaduk gyerek, akiket könnyen lehet integrálni a magyar társadalomba, ide járnának iskolába, megtanulnák a nyelvet, szakmát szereznének, stb. Jelenleg több, mint 10,000 kínai bevándorló él hazánkban és az iszlám közösség is 2000 fő körül van.

Secnir 2016.07.09. 14:11:11

@pokesz70:
+1000 kopt család meg 100.000 ukrán, ne felejtsd el ;)

Willkommenskultur 2016.07.09. 14:15:55

'Itt most ugyanis az van, hogy ha eredménytelen a dolog, nem a nemzet kap sebet, hanem esetleg megroggyan a kormány.'

Szerintem nem. A szavazás eredménytelen lesz, de ha a baloldali bojkott müködni fog, akkor lesz 3 millió szavazat(2 millió fidesz+0,8m Jobbik+apró), 95%ban a migránsok ellen(ez majdnem annyi, mint amennyien igent mondtak az EUra az akkori népszavazáson). Nem jötelezi persze az EUt semmire, de Junkerék szénája már a brexit miatt sem áll jól és a népszavazás nk-i híre tovább gyengíti majd őket, és tovább bátorítja majd hasonló népszavazások kiírását.
Ugyanekkor lesz az olasz népszavazás, a csehek pedig egyből az EU tagságról fognak népszavazni.

dadddd 2016.07.09. 14:20:20

@pokesz70: A múltkor még csak 1200 volt.

Ha lenne egy kis esze Viktornak, akkor azonnal elfogadtatna egy törvényt, amiben megjelölnének egy pontos számot. Mondjuk 1300-at. Őket szépen elszállásolnánk, aztán csókolom.

dadddd 2016.07.09. 14:23:12

@Willkommenskultur: Szerintem az összes pártnak nyíltan támogatni kellene az ügyet, és akkor kifoghatnák a szelet Viktor vitorlájából.

kacsapuszi 2016.07.09. 14:26:10

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Mivel ez a kérdés, szerintem az menjen el szavazni, aki akarja ...

pitcairn2 2016.07.09. 14:30:47

@dadddd:

egy csilivili sátortáborban Törökországban...

Willkommenskultur 2016.07.09. 14:33:31

@dadddd: A hazai baloldal mindenben szembeáll Orbánnal, ez az ideológiája. Még akkor is ha a saját szavazóik is hasonlóan migriellenesek mint mindenki más.

Tehát: vagy migriellenessé változik, segget csinál a szájából, és akkor sincs esélye 2018ban kormányt váltani....

....vagy marad Orbánnal szemben és akkor legalább az MSZP és a DK vezetői a helyükön maradnak, és még 4 évig biztos a képviselői fizetés+ktgtérítés.

Korántsem biztos a népszavazás érvényessége akkor sem ha a baloldali szavazók részt vesznek rajta.

Janossz 2016.07.09. 14:35:01

@dadddd: "Ha lenne egy kis esze Viktornak, akkor azonnal elfogadtatna egy törvényt..."
Esze még csak lenne. Mersze nincs.
Lehetősége volt megvétózni a betelepítést, szép csendben aláírta, most meg a népakarat mögül akarja megtorpedózni, arra hivatkozva. Gyáva.

Willkommenskultur 2016.07.09. 14:49:47

@Janossz: Nem nevezném Orbánt gyávának, azért emlékszem még mi volt itt 1 évvel ezelőtt kerítésügyben.

Ahhoz képest most sokkal könnyebb Orbánnak tiltakozni mert már nincs egyedül a véleményével.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 16:14:33

@pitcairn2: Nyilvánvaló, hogy téridő-ugrás egyelőre csak a Star Trek -ben van, ott is csak nagyban.

Sokan próbálkoznak örökbefogadással, egy null kilométeres csecsemő is megkérdezi, legkésőbb kamaszkorában, én miért vagyok más, mint a szüleim?

Ettől fogva kezdődnek a gondok.

Tanulság: Ha még az asszimiláció sem megy kicsiben, mit is pofáznak ezek integrálásról, nagyban? Hülyeséget.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 16:19:43

@Willkommenskultur: Ez a Viktor gyerek eléggé Janus-arcú, külföldön ravasz, mint a róka, siklik, mint egy kígyó, itthon pedig a primkó énje dominál. Nem kellene elvinni valami szakrendelésre, mert ez neki sem jó - de nekünk sem.

Nagy kár, hogy ezt pont beszeszelt, angol turistáktól kellett megtudnunk.

2016.07.09. 17:30:23

De hat nem az volt a szavazasrol szolo torveny modositasanak ertelme, hogy mindenkeppen ervenyes? Az regen volt csak, hogy volt ervenyessegi kuszobe a nepszavazasnak. A modositas ota tokmindegy hanyan szavaznak, egy szavazattal is ervenyes. Ha ez igaz, akkor szokas szerint csapda az arra valo biztatas, hogy ne szavazzanak az emberek.

2016.07.09. 17:53:52

@Willkommenskultur: igy van, nem veletlen a kerdes. Nagyon elvakult liberalisnak kell lennie, ahhoz, hogy erre valaki igennel valaszoljon. Aki erre igennel valaszol, az nem latott meg arabot. Olyan helyen elek, ahova sajnos sokat fogadtak be kozuluk, es ezert megerosithetem, hogy igen, tartani kell toluk. Eroszakosak.

Most eppen az a legujabb, hogy savval ontik le az erettsegi utan bulizo diakokat. Foleg a lanyokat, csak a heten ketto kerult korhazba sulyos egesi sebekkel. Fenyes nappal az utcan ontottek le oket. Csak azert, mert enekelnek es tancolnak es fiatalok es orulnek az eletnek. Ezt egy gyulolkodo arab soha nem fogja megerteni a maga szuk latokorevel, frusztraltsagaval.

Soha nem lehet oket integralni, ez egy ostoba elkepzeles, gettokat kepeznek Europa tobb orszagaban es kiszoritanak minket. Ez nem rasszizmus, hanem teny. Igen, be kell oket fogadni: menekulttaborokba. Aztan, amikor rendezodik a helyzet, akkor mehetnek vissza. Itt nem kellenek, nincs rajuk szukseg. Ugysem dolgoznak! Kinaiak, vietnamiak, filippinok, azok igen, dolgos nepek. De az arabok nem tudnak dolgozni, csak ulnek es ragjak a kat nevu kabitoszert es ebbol all az eletuk.

A fiatalok nem tanultak, a felsofoku vegzettseguek is Koran-iskolaba jartak csak, semmi kezzelfoghato ismeretuk vagy valodi tudasuk nincs. Meg a mi bufe-szakjainknal is gyengebb az oktatasuk, csak a Korant tudjak oda-vissza, ahhoz viszont ratartiak, hogy szalag mellett dolgozzanak vagy ilyesmi, hiszen felsofoku vegzettsegunek tartjak magukat. A munka budos nekik,ezert egesz nap csak gyuleseznek es szervezkednek a befogado europaiak ellen. Latom, ahogy ulnek a tereken es parkokban.

Eros hatarellenorzes es zart menekulttaborok kellenek, es par ev mulva szepen mind menjen vissza. A torokok jol csinaljak: a menekulttaborok ugy vannak kikepezve, hogy ne akarjanak ott maradni, amikor latjak, hogy nem engedik oket tovabb Europa fele, akkor inkabb mennek vissza Sziriaba, csak ne kelljen ott maradni. Igy kell ezt csinalni. Erdogan, Putyin es Orban az utolso tokos ferfiak Europaban.

Willkommenskultur 2016.07.09. 18:00:56

@Bell & Sebastian: Szerintem ő képviseli a reális nacionalizmust. Nem lep meg hogy külföldön mást mond mint amit itthon. Mire Vona kormányra kerül ugyanolyan lesz mint Orbán, már el is kezdte.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 18:03:14

@Kishableany: Amerikai megszállás nélkül is tudnánk intézni a dolgainkat, meg kellene kérdezni Kaposváron, a fess, jenki vitéz urak miket műveltek, amikor arrafelé állomásoztak.

Hát majd most ez lesz megint, innen kezdve nix ugribugri. Hogy ezt habos-babos selyemszalaggal átkötve adják be nekünk, ne fájjon annyira, ez elég egyértelmű jövőt vetít előre.

Ha ki van adva, hogy márpedig itt kis-Amerika lesz, akkor az is lesz, előbb vagy utóbb, de meglesz.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 18:06:18

@Willkommenskultur: Nem is kétlem, kell a Szanhedrin pecsétje rá. Addig nyugtunk úgysem lesz, míg ki nem nyírnak teljesen bennünket, mint magyarokat, mint nemzetet, az tuti.

Aranyi Gábor 2016.07.09. 18:22:50

Stumpf: hülye vagy. Én meg eufemisztikus... A jogellenesen már elhatározott migronckvóta ügyében a szlotákok gyorsított, mi lassí.... NORMÁL eljárásban keresettel éltünk. Getzi görögök határvédelem helyett beavatkoztak az Unió mellett - a lengyelek meg mellettünk. A népszavazás a leendő kvótáról szól, a végtelenítettről. Mivel az említett perben ki kell mondassék: alapszerződés- és nemzetközi jogellenes a migrincek de- és teleportálása, ide való betelepítésük meg BEVÁNDORLÁSpolitikai hatáskörünk uniós, jogellenes elvonása lenne. Tehát nem a 4 milla NEM áll szemben a 400 milla uniós "igen" szavazóval... Van ország, ahol Orr bán támogatottsága nagyobb mint itthon (a kommentek alapján). A szélsőjobbnak nevezett popólista antiszemetek úgy jönnek föl, mint a talajvíz. Egyébként meg a V4-ek nem 4 millányian szavaznak nem-mel, aztán itt van a Baltikium meg Öszterreich is... Felejtős a téma - ősszel elmegyünk, és kiállunk a kvóta ellen. 2018-ban meg Orr bán felváltva pippanthat le Qurcsótánnyal, ha előtte szépen megkér!

Aranyi Gábor 2016.07.09. 18:32:39

@Kishableany: Lófac kell, nem zárt menekülttábor. Sortűz kell, Gatling-rendszerű géppuskából, annak lassabban forrnak föl a csövei... Ebből értenek. Neba, a 15-35 éves kurd/jazidi/arameus őskereszény lányok meghalnak a hazájukért, ezek meg 15-35 évesen ITT ,követelőznek, erőszakoskodnak stb. Szaúdban VAN menekülttábor, ÜRES. Mert dolgozni kéne!!! Ki az a nyomorult nemzetellenes zsidó, aki a holokauszt miatt meg a globálkufárság térnyeretése végett szétcseszeti az európai társadalmak megmaradt szövetét EZEKKEL??? Kalergi? Soros, Flinsztonné? Netán Nyaú? Sukorós Lauder? A migrincek 90 %-ban ARABUL is analfabéták, ezek fognak KÉZZEL Jaguárt/Bentleyt összerakni, vagy szalag mellett mittudoménmit?? A múltkor huszonvalahányan fölrobbantak, mert a bombaövhöz is hülyék voltak... , játszottak a detonátorral...

grafoguru 2016.07.09. 18:47:22

@dadddd:

"A magyar termőföld 30 millió embert (lenne) képes ellátni élelmiszerrel. Rohadtul nincs szükség a külföldi "knowhow"-ra. (Bármennyire intelligensnek is szeretnénk látszani ettől a szép magyar szótól.)"

Közgazdaságtan: 1-es
Propaganda benyalása: 5-ös

grafoguru 2016.07.09. 18:49:14

@Aranyi Gábor:

"A múltkor huszonvalahányan fölrobbantak, mert a bombaövhöz is hülyék voltak... , játszottak a detonátorral..."

Ezt pont most írni, amikor 3 tűzszerészünk felrobbant... mondjuk nem elegáns.

grafoguru 2016.07.09. 18:51:00

Kíváncsian várom, a Mandiner hogy fog arcot váltani, amikor máshogy fúj majd a szél...

$pi$ 2016.07.09. 18:51:22

@feketeesfeher: "Aktívan kiállni egy indulati népszavazás bojkottja mellett, az pont a demokrácia védelmébe tett lépés. "

Jah, a demokratikus baloldal követeli a diktátortól, hogy ne tartson népszavazást, hanem azt csinálja, amit a társadalom 10%-a akar.

Mint amikor a baloldal azért erőlködött, hogy a bankoknak és a multinacionális cégeknek ne kelljen adót fizetni.

Meg amikor a szocialisták azt követelték, hogy a kormány ne adjon közmunkát az embereknek.

Mondcsak, nektek teljesen elment az eszetek? Normálisak vagytok?

Mondd, okoz neked valamiféle lelki gyötrődést amíg kifilózod, hogy ekkora baromságokat elhiggy?

Indulati népszavazás b+? Ez olyan, mint az "igazságbeszéd" vagy a "túlhatalom"? Nem zavar, hogy már új szavakat kell kitalálni, hogy elhitesd magaddal van értelme annak, amit beszélsz?

grafoguru 2016.07.09. 18:54:15

@Aranyi Gábor:

Csak hogy tudd, a Brexit kampányban kifejezetten az európai uniós munkavállalók – köztük magyarok – beáramlása volt a vezető kampánytémam és sokan abban a tudatban szavaztak a Brexitre, hogy rövid időn belül deportálják az európaiakat.

Ott a magyarokra kívánják - a hozzád hasonló gondolkodásúak, képzettségűek és IQ-val rendelkezők - a géppuskát.

bloglegelő 2016.07.09. 19:29:02

"A Brexit pedig csak annyiban párhuzam, hogy a kezdeményezők ott sem látták döntésük következményeit."

ezt honnan a picsából tetszik venni ?

vagy csak így jobban szól a nóta ?

bloglegelő 2016.07.09. 19:31:44

a népszavazásra pedig el kel menni.

én NEM-mel szavazok, hogy ne vádolhassam magam utólag

aki meg ebben Orbánt, meg fideszt lát, az hülye

Janossz 2016.07.09. 19:48:16

@$pi$: "Meg amikor a szocialisták azt követelték, hogy a kormány ne adjon közmunkát az embereknek."
Te tisztában vagy azzal, amiről írsz?
Azt gondolod, a közmunka, ott az árokparton, kapálgatásból áll, másra nem alkalmas alanyokkal?
Hát nem. Kicsit nézz utána, de ebben az országban diplomás emberek ezrei dolgoznak közmunkásként, állami, meg önkormányzati intézményekben.
Egyszerűen finanszírozás-megvonási okokból.
Nagy élmény lehet 47 ezerért, mikor a szemközti asztalnál ülő kolléga 200-at keres.

Willkommenskultur 2016.07.09. 19:55:29

@Janossz: 'Kicsit nézz utána, de ebben az országban diplomás emberek ezrei dolgoznak közmunkásként, állami, meg önkormányzati intézményekben.
Egyszerűen finanszírozás-megvonási okokból.'

1. Ez jó hír mert olcsóbb államot szeretnénk.
2. A közmunkás 1000 féle állami átképzésben vehet részt, ingyen. Valszeg a diplomája semmire se jó, ha közmunkás. De ahol most dolgozom oda bárki jöhet nettó 180-200at keresni angol nyelvtudással, diplomával vagy anélkül, mindig van felvétel.

Janossz 2016.07.09. 20:04:32

@Willkommenskultur: Mindenki olcsóbb államot szeretne.
Csak, ha mondjuk egy könyvtár 20 emberrel tud működni, és abból 10-et közmunkában oldanak meg, az tisztességes?
Hogy kinek a diplomája mire jó, nem Te mondod meg, én sem.

Netuddki. 2016.07.09. 20:04:47

@Bell & Sebastian: Mit ugatsz nácika?

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.09. 20:08:13

(kipucolja a kávéautomatát egy adag ecettel)

Willkommenskultur 2016.07.09. 20:17:48

@Janossz: Ha jó vmire a diplomája szerezzen munkát. Rekord alacsony a munkanélküliség, könnyebb dolga sosem lesz.

Janossz 2016.07.09. 20:39:27

@Willkommenskultur: "Ha jó vmire a diplomája szerezzen munkát"
Nos, jó része talált. Münchentől Londonig.
Itt meg a sírás-rívás, nincs munkaerő...Majd az ukránok.

Willkommenskultur 2016.07.09. 20:48:10

@Janossz: Igy van, nyilván aki tud nyugatra megy.

Illetve az ukránok nyugatra és keletre is járnak dolgozni, mert az oroszoknál is sokkal jobban lehet keresni, mint ott.

Afrika steht an der Elbe 2016.07.09. 20:53:19

Mi történt ezzel a Stumpffal?

Jolka40 2016.07.09. 21:02:32

@Bell & Sebastian: A kutya (Canis) egy faj. A puli egy fajta. Meg a kuvasz is. Stb. Ha keverednek, az fajtakeveredés. A korcs kutyák ellenállóbbak a betegségekkel szemben és okosabbak is, mint a nem kevert fajták. Az emberek meg sznobok.

Janossz 2016.07.09. 21:02:44

@Willkommenskultur: És mivel is lesz jobb nekünk 100.000 ukrán, mint 10.000 szíriai?
Mert keresztények? Soha nem molesztálnának nőket?
Nem is ismerik a maffia kifejezést, ugye?
Csak most már a harmadik megyében nem akad egy bíró, aki felvállalna egy ócska büntetőügyet...

Willkommenskultur 2016.07.09. 21:12:25

@Janossz: Szvsz a kereszténység csak annyira fontos a kormánynak, amennyire a szavazóknak - mo. nem túl vallásos.

Nem a származási hely a fontos, hanem a migráns-minőség és az, hogy olyanokat engedjenek letelepedni, akik alkalmasak vmi pozi betöltésére, de még inkább csak olyanokat, akik el is nyerték már a konkrét állást (USA, Ausztrália is így jár el).

Ukrajnában él egy kb. 100 ezer fős magyar kisebbség, az ukránok maguk nem hiszem hogy minket választanak Szlovákia, Csehország, Lengyelország helyett a nyelv miatt. Csehországban a legnagyobb létszámú külföldön született csoport a szlovák, Szlovákiában meg már most az ukrán.

bóvli ország jobban teljesít 2016.07.09. 21:15:31

@Aranyi Gábor: " Van ország, ahol Orr bán támogatottsága nagyobb mint itthon (a kommentek alapján)."

Hú mennyi eszetek van nektek hibbant náciknak. A fizetett fideszes bértollnokok ellepték a kommenteket aztán 200 kommentböl övék lett 150, erre ti hülyék azt mondjátok hogy a német Orbánt akarja magának minszterelnöknek.

Még a nácijai sem, mert Orbán még ahhoz is hülye, hogy a fajtáját vezesse.

Willkommenskultur 2016.07.09. 21:16:12

@Janossz: Ja az kimaradt hogy ha a vallás nem is, a bőrszín nyilvánvalóan számít. A füstösökkel bizalmatlanabbak az emberek, mint a húzott szemüekkel (ne csak a hagyományos csíkszemüekre gondolj ott van pl. az orosz nyelvü Kazahsztán)

Jó sok kazah dolgozik a cégünknél és qrva jó nők vannak közöttük.

bóvli ország jobban teljesít 2016.07.09. 21:19:51

@Willkommenskultur: "Nem a származási hely a fontos, hanem a migráns-minőség és az, hogy olyanokat engedjenek letelepedni, akik alkalmasak vmi pozi betöltésére, de még inkább csak olyanokat, akik el is nyerték már a konkrét állást (USA, Ausztrália is így jár el)."

Ne hazudozz, ez nem így megy, a politikai menekültre semmilyen követelmény nincs és nem is lehet a szakmai képzettségét tekintve. Te itt a gazdasági bevándorlókról beszélsz, az egyik teljesen más kategória, látszik, hogy még különbséget se tudsz tenni a különböző státuszok között, egyik féltudásodat kevered a másik féltudásoddal.

Janossz 2016.07.09. 21:36:00

@Willkommenskultur: No igen. De akinek ingere volt a kárpátalji magyarokból ide jönni, azok már rég itt vannak.
A szláv ajkúak meg nyilván arra orientálódanak, ahol másfélszeres pénzt kapnak, meg hlebát a boltban...
Tehát nem lesz nagy megoldás ebből.
A csajokról meg annyit, hogy a magyar nők a legszebbek legenda csak a hatalmasan gavallér magyar férfiak találmánya...:-)

Willkommenskultur 2016.07.09. 21:42:38

@Janossz: Tévedsz, a magyar nők valóban a legszebbek közé tartoznak (ez ugyanúgy igaz a szlovák, cseh, szlovén, horvát, és részben az ukrán/orosz/lengyel nőkre). Ez az éghajlat és génkombináció az ideális, punktum..:)

Te mondtad hogy ukrajnából akarnak embereket hozni, nem Varga Mihály és a gyáriparosok, szóval ne lovald bele magad. Szerintem onnan hoznak ahonnan tudnak.

Janossz 2016.07.09. 21:58:35

@Willkommenskultur: "Szerintem onnan hoznak ahonnan tudnak. "
Hát ez az! Mivel európai munkaerőt ezekért az itteni bérekért nem lehet idehozni (vagy csak ideiglenesen, amíg le nem tud pattanni valahová) marad a sárga-fekete-muszlim. Esetleg a pirézeknél lehet még kereskedni, de azokat is gyűlöljük piszkosul..:-)

Willkommenskultur 2016.07.09. 22:07:38

@Janossz: Kicsit pesszimistább vagy mint én. Szegény ember rengeteg van a világon, még európában is, 250000 pedig egy nem túl nagy szám, mert azt nem tették hozzá, hogy 1 év alatt szeretnék ezt idehozni vagy 10 alatt.

Nekünk magyaroknak pláne nem kéne sírnunk, mert van 2,5 millió htm tartalék, akikből persze fél milla már vagy nyugaton vagy mo-n van, de azért van még ott ahonnan ők jöttek. Az meg hogy jönnek-e továbbiak leginkább pénzfüggő, meg hogy lehet-e támogatni őket lakással v. albi-támogatással stb.

Willkommenskultur 2016.07.09. 22:15:29

@Janossz: Azért gondolom hogy nem máról-holnapra kell ideteleportálni negyedmillió embert, mert a válság mélypontja idején kb. 3,8 millió foglalkoztatott volt(2009), amiből 100ezer már akkor közmunkás volt. Ma kicsit több mint 4,2 millió foglalkoztatott van, amiből 200ezer a közmunkás.

Szóval nettó 300ezer munkahely különbség van az 1990 óta legrosszabb és legjobb foglalkoztatási számok között.

Janossz 2016.07.09. 22:17:06

Azt a 2,5-öt nyugodtan redukálhatod 1, 5-re.
Az utóbbi 20 évben 800E bevándorló volt a szomszédos országokból, így ki is jön a matek....
A maradék elhozatala, idecsábítása meg az ottani népcsoport felszámolásával lenne egyenértékű, nem beszélve arról, hogy akármekkora magyarnak érzik is maguk, de többszörös fizetésért, megbecsülésért azonnal továbbállnak. Nem egyszerű dolgok ezek.

Willkommenskultur 2016.07.09. 22:23:57

@Janossz: Hát, én nem mondom hogy egyszerüek, de a magyar munkaerőpiac most éppen nem áll rosszul, nk-i összehasonlításban sem:

ujszo.com/online/gazdasag/2016/06/15/nyolceves-csucson-a-foglalkoztatottsag

'Az Eurostat becslése szerint az év első három hónapjában 231,3 millió munkavállaló dolgozik az EU-ban. Utoljára 2008 harmadik negyedévében dolgoztak ilyen sokan. A foglalkoztatottak számának az éves növekedése szempontjából Málta a listavezető 3,7 százalékkal, majd Spanyolország következik 3,2 százalékkal, Magyarország és Luxemburg a harmadik helyen osztozik, egyaránt 2,9 százalékos növekedéssel. Egyedül Romániában mértek csökkenést, 0,7 százalékosat. Szlovákiában 2,2 százalékos növekedést mértek.'

Janossz 2016.07.09. 22:37:16

@Willkommenskultur: No jó.
Akkor Varga nem jól tudja, meg a gyáriparosok sem.

A hazugság három válfaja:
-nem mondani meg az igazat
-valótlant állítani
-statisztika

Az ne zavarjon csöppet sem, hogy egyes területeken (ahol szőnyegbombázás-szerű leépülés volt) lehetetlen már épkézláb munkaerőt találni.

Ld. építőipar, aki a nevét le tudta írni, szinte mind kinn van, és köszönik, nem kívánkoznak haza.

Willkommenskultur 2016.07.09. 22:51:56

@Janossz: 'Akkor Varga nem jól tudja, meg a gyáriparosok sem.'

? Az hogy munkaerőt kell importálni azt jelenti hogy a gazdaság/munkaerőpiac erős, nem azt hogy gyenge.

bloglegelő 2016.07.09. 23:38:51

@Willkommenskultur: inkább azt, hogy a munkaadók nem hajlandók az eddiginél többet fizetni.

Willkommenskultur 2016.07.09. 23:50:45

@bloglegelő: Azt is, bár nemtom mikor volt utoljára olyan hogy egy év alatt 7%-ot nőtt a reálbér.

2016.07.10. 00:16:00

Andris, tévedsz. Van ilyen. Többet ne írj a témában.

fércnél maradandóbb 2016.07.10. 00:45:45

@pokesz70:
Ha 1600 "menekülttel" számolsz Magyarországra, ez arányaiban kb. 10 ezer befogadását jelenti Németországba, és kb. 70 ezret a teljes EU-ba

A 3 millió tavaly beérkezett migrincsből ezek után már csak a fennmaradó 2 930 000 elhelyését kell megoldani

$pi$ 2016.07.10. 03:15:07

@Janossz: "-statisztika"

"Ld. építőipar, aki a nevét le tudta írni, szinte mind kinn van, és köszönik, nem kívánkoznak haza. "

Először leírod, hogy a statisztika mekkora hazugság, utána két mondattal nyomsz egy statisztikát, hogy "szinte mind kinn van".

Gondoltad, hogy ha nem írod oda, hogy 98% vagy 87%, akkor már okés, akkor már nem hazugság? :D

grafoguru 2016.07.10. 08:07:35

@Willkommenskultur:

"Hazudsz.
Még a kilépésre voksolók 77%-a sem küldene haza EU állampolgárokat."

Igen, persze, hazudok. És az ismerőseim is, akik kint vannak, és máris érzékelik a fokozott lenézést, utálatot, gyűlöletet - egyesektől.
Más kérdés, hogy ott ezek az "egyesek" - a hozzád hasonló gondolkodásúak, képzettségűek és IQ-val rendelkezők - ott csak a 23%-ot teszik ki. De ezzel is épp elegen vannak ahhoz, hogy megkeserítsék a kinti magyarok életét.
Nem baj, te csak gyere a statisztikákkal.
A nick nevedet pedig tedd idézőjelbe. Úgy hitelesebb.

grafoguru 2016.07.10. 08:12:19

@fércnél maradandóbb:

"Ha 1600 "menekülttel" számolsz Magyarországra, ez arányaiban kb. 10 ezer befogadását jelenti Németországba, és kb. 70 ezret a teljes EU-ba

A 3 millió tavaly beérkezett migrincsből ezek után már csak a fennmaradó 2 930 000 elhelyését kell megoldani ."

Miért gondolod, hogy létszámarányos az elosztás? Vagy hogy annak kellene lennie?
Gazdasági erőről, GDP-ről, egy főre jutó jövedelemről, termelékenységről még nem hallottál, ugye? Valahogy ezek sem ugyanazok Magyarországon és Németországban.
Az, hogy te eddig terjedsz, nem jelenti azt, hogy más is ilyen faék egyszerű.

grafoguru 2016.07.10. 08:15:01

@Willkommenskultur:

"Az hogy munkaerőt kell importálni azt jelenti hogy a gazdaság/munkaerőpiac erős, nem azt hogy gyenge."

A közgáz diplomádat ugyanott szerezted, ahol Matolcsy, ugye?

Szindbad 2016.07.10. 09:29:46

Ki kell lepni az EU-ból, és ez a probléma megoldódik.

bloglegelő 2016.07.10. 09:30:43

@Willkommenskultur: emelkedhetett, de pont ezért van veszélyben az extraprofit, szerintem logikus.

A kereslet-kínálat törvénye szerint, ha kevés a munkaerő, többet kell kínálni érte - na ez már sok nekik. Mivel a külföldi munkavállalás viszonylag olajozottan megy (a sok probléma mellett is), a drága jó munkaadó sarokba van szorítva. Olyan, hogy több, azaz rendes bért adjon, szóba sem jön nála,

Marad a rabszolgaimport, ha már az a köcsög magyar nem hajlandó robotolni.

Netuddki. 2016.07.10. 09:34:42

A mindenkori magyar kormány asszisztálásával, a túladóztatással mesterségesen alacsonyan tartották a béreket. Még a felzárkóztatási pénzeket is, amit a bérkülönbség csökkentésére is kapott az ország, hülyeségekre elszórták, ellopták. Az utolsó forintig kizsigerelték a magyar munkavállalót a munkáltató és az állam karöltve. MOST MEG SÍR A SZÁJUK, HOGY NYUGATRA MEGY A MAGYAR MELÓS? Annyukat! Azt.

Willkommenskultur 2016.07.10. 09:42:14

@grafoguru: Hazudsz. Nem küldik haza az EU állampolgárokat, és a kampány sem rájuk volt kiegyezve, ahogy hazudtad.

propeller.hu/nagyvilag/3228477-britek-nagy-tobbsege-nem-kuldene-haza-eu-munkavallalokat

fércnél maradandóbb 2016.07.10. 09:45:16

@grafoguru:

Hazugság, hogy csak ezervalahányszáz migrincset akarnak csupán ránk lőcsölni, hiszen egy több milliós embertömeg reszortjáról van szó. Hazugság, hogy ezek menekültek lennének, hiszen még a személyazonosságuk sem ismert az esetek nagyobbik részében

Ehhez képest gyenge érv, hogy a számsor végén kezded el cizellálni, mintha jelentősége volna hogy 70 ezer vagy 90 ezer migrincsről van szó. Nincs jelentősége, mert kapásból ötvenszer annyiról van szó

Bell & Sebastian 2016.07.10. 10:13:26

@Jolka40: Igen, a ballibsi propaganda azt nyomja, hogy a keverék intelligensebb és fizikailag is ellenállóbb, konkrétan magasabb, gondolom, mint a szovjet törpe. És ezt el is hiszik.

Ez a gyakorlatban úgy van, hogy arányányosítva több a gyogyós a keverékben, ezért valószínűsíthetően a zseni is. Pontosan úgy, mint ez az endogámiában is megfigyelhető.

Azaz, ugyanazt kapjuk, csak különféle okokból, a második genetikai anomália, míg az első a fene se tudja, micsoda? Szerintem a kultúrsokk vagy -ütközés okozza.

Az benne a szép, hogy szíriai zsenit vizionálnak szájában megharapdált almával, aki egyszerre találja fel a duplikátort és teleportot, ám helyette bombát kapnak a seggükbe. A rengeteg, kezelhetetlen agyalágyulttal együtt, akik legalább színesek, ezért nem mondható, hogy fekete-fehérben kénytelenek nézni a világot. :)

Bell & Sebastian 2016.07.10. 10:16:54

@Tibi !: Csibi, már majdnem megdícsértelek éles eszedért, csak mégse.

multifarkukutya 2016.07.11. 08:07:55

"... Azt is jól tettük, hogy kerítést húztunk..."

Ezt a (vitatni sem illő) közhelyet alátámasztják az ENSZ adatai az egy főre eső szíriai menekültek ("refugees") arányáról egyes európai országokban. A térkép látványosan demonstrálja, milyen volt a "migráns"-helyzet nálunk a szerb-magyar határon felállított kerítés előtt, 2016. márciusában. A hülyének is megérte...

m.imgur.com/4NcbRyA?r

Bell & Sebastian 2016.07.11. 09:54:41

@multifarkukutya: Ez csak a jéghegy csúcsa, e térkép szerint Olaszország érintetlen hómező (szír migráncsilag), holott már akkor tele volt tájidegen, here dél-amerikaiakkal, amikor Gyurcsány még vígan szemkilövetett.

Fajkeverés az fajkeverés, de nevezhetjük társadalom-mérnökösködésnek is, a kívánt végeredmény szempontjából érdektelen.

Amerika elrendelte, némelyeknek tetszik a parancs, sokaknak meg nem.

multifarkukutya 2016.07.11. 10:07:48

@Bell & Sebastian: Nehogy megzavarjon két kifejezés: "Szíriai (!) menekültválság" és "a lakosság arányában"...

multifarkukutya 2016.07.11. 10:08:48

@Bell & Sebastian: Nehogy megzavarjon két kifejezés: "Szíriai (!) menekültválság" és "a lakosság arányában"...

Bell & Sebastian 2016.07.11. 10:28:42

@multifarkukutya: Csak nehogy meglásd fától az erdőt, ki nem szarja le, hogy szíriai fedősztorit fabrikáltak, azt csak nem mondhatják, hogy kongói néger, mert azokon jobban látni.

Mekkora ötlet lenne beküldeni pár indiai tigrist a majomházba, nem?

multifarkukutya 2016.07.11. 10:32:07

@Bell & Sebastian: óbazmeg...

multifarkukutya 2016.07.11. 10:34:07

@Bell & Sebastian: (Nyilván a Matolcsyné férjének vagy a tanítványa, és nem zavarnak a számok... Meg az sem, hogy attól, hogy Olaszországban viszonylag kevés a szíriai menekült, nálunk nem nagyon változott az arányuk fél évvel azután sem, hogy felhúzták a kerítést...)

Bell & Sebastian 2016.07.11. 10:56:16

@multifarkukutya: Jaja a Matolcsyné neje jól látja kétfelé. Van nekünk elég bajunk a pösti gettózsidókkal és 800 ezer, funkcionális analfabéta cigóval, nem gondolod?

Milyen cserearányt javasolnál, eggyé öccá'? Megegyeztünk.

Bell & Sebastian 2016.07.11. 11:02:54

@multifarkukutya: Ne szírai menekültet mantrázzál, bazmeg, hanem azt is mondd, mennyi fekát és egyebet hoznak ezeknek a burnusza alatt?

A legjellemzőbb, német köztéri szobor mostanság: a városalapítót ábrázoló szobor alatti szökökút peremén bankszámláját fényes nappal okostelefon nézegető, hátizsákban ücsörgő csokigyerek.

Gondolod, ez nem zavarja a germánokat? Ami nem számít, ugyi?

sztd 2016.07.15. 01:42:54

@aeidennis: Ez igaz, de a kivitelezéshez kell a parlamenti többség együttműködése, hogy ne fogadja el a népszavazásig (ami jóindulat esetén is fél év (most sem ment gyorsabban)).
Ez a parlamenti segítség nyilvánvalóan nem volt meg.