Bevezették a szükségtelen állapotot
2016. március 04. írta: Stumpf András

Bevezették a szükségtelen állapotot

hatalom1.jpg

„Bevezették a szükségtelen állapotot.” Mekkora mondat! Milyen pontosan foglalja össze az elmúlt másfél hét eseményeit, a kormány, a kormánypárt tevékenységét, annak abszurditását! Nem magamat dicsérem, a mondat nem az enyém. Kölcsönvettem. Ellopni nem fogom, hiszen lopni egyrészt csúnya dolog, másrészt lebuknék gyorsan. Aki olvas politikai publicisztikát, e négy szóból is ráismerhet a mondat kiötlőjére. Ugyanaz, aki majd' tíz éve, 2006-ban Gyurcsányékról hasonló pontossággal és szikársággal írta le: „Nem volt forradalom, de leverték”.

Lányi Andrásról van szó, természetesen.

Vele kávéztam a minap. Akkor hagyta el a száját a címbe foglalt kijelentés, amikor sorolni kezdtük a nem csak vérlázító, hanem a tetejébe még érthetetlennek is tetsző történéseket.

*

1. Rejtélyes kopaszok a választási irodánál.

2. A választási bizottság nagyon független fideszeseinek döntése a vasárnapi zárvatartást ellenző népszavazásról.

3. A Magyar Nemzeti Bank végleges vatikánosítása. (Állam az államban, trónusán Matolcsy-pápa, Orbán kegyelméből, úgyhogy senkinek semmi köze hozzá, mire költi a közpénzt.)

4. Az infotörvény korábbi módosítása, amelynek nyomán most Baán László hatszázezret kérhet az Átlátszótól közérdekű adatokért, miközben Habonytól ugye havi 15 ezret kért százmilliós képekért.

5. Államháztartási törvény módosítása, a rendeleti pénzköltés, amellyel módosíthatóvá válik a költségvetés úgy is, hogy abba nem dumál bele sem Varga Mihály, sem az a fránya Országgyűlés.

Van közös pont ezekben az ügyekben, túl azon, hogy arcpirító egytől-egyig. Az mégpedig, hogy látszólag szükségtelenek is. Nézzük csak!

1. Miért kellenének kopaszok? A választási bizottság úgyis fideszes, majd elkaszálja Nyakó kérdését.

2. Miért kellene a jogra is fittyet hányva pártszolgálatot teljesíteni és elkaszálni Nyakó kérdését? Úgysem
tudnak urnákhoz vinni négymillió embert a szocik.

3. Miért lenne gond, ha megírja a sajtó, mire, hova megy az MNB pénze? Az offshore ingatlanbizniszek bonyolultak, aztán ha kiderülnek is, politikai hatásuk csekély. Majd megírja a propagandagépezet, hogy a nemzet ellen fenekednek külföldi erők, az Átlátszóban tényleg van Soros-pénz, úgyhogy hihető is lesz. Oszt jónapot.

4. Lásd 3. pont.

5. A költségvetést az Országgyűlés ma is módosíthatja, ha úgy tartja kedve. A többség ma is fideszes. Minek akkor kivenni a döntést még a fideszesek kezéből is?

*

A megfejtés egyrészt az lehet, hogy akkorára nőtt a Fidesz, annyira benne érzi magát a tutiban a sikeres migránsozás után, hogy egymást nyírogatják a szereplők. Ugye nem gondoljuk például, hogy a Baán-ügy egészen véletlenül került napvilágra éppen most? Hogy nem volt mögötte Baánt gyengíteni akaró fideszes? Vagy hogy a rendeleti költségvetésmódosítás ötlete nem saller Varga Mihálynak. (Hogy éppen melyik NER-béli ellenségétől, az egyelőre nem látszik.)

Folytatódik tehát ott az őrület, ahol 2015 elején, a migrációs csoda előtt abbamaradt. Csak az érthetetlen, miért erőszakolják meg a jogot újra és újra, durván és hátulról, az alkotmányellenes módosításokkal éppen hogy felhívva a figyelmet arra, amit el akarnak takarni.

Esetleg érzik, hogy nem tart örökké ez a kurzus sem? Hogy talán egyszer számot kell adni arról, hova folyt a pénz? No de ha a kurzusnak vége lesz, akkor úgyis számot kell adni róla. Habár... az eddigi „elszámoltatások” fényében ez sem biztos. Az esetleges hűtlen kezelés mindenesetre biztosan nem válik meg nem történtté attól, hogy megtörténtekor nem derülhetett ki.

Sokkal valószínűbb, hogy a jelenség mögött nem ilyen megfontolások állnak, hanem egyszerűen az egyre inkább paranoid, ezért nyers erőre épülő rendszer működési sajátosságait látjuk. Jó magyarázat lenne persze, hogy éppen az értelmetlenség miatt biztos nincs is köze a kormánypártnak a kopaszokhoz például, csak hát a választási bizottság szavazása ismeretében ez már elég gyenge érv.

Megtesszük, mert megtehetjük – ez van itt inkább. Megtesszük, mert ha nem, a főnök mérges lesz. Nekünk meg akkor végünk. A csinovnyikok mentik a bőrüket, megoldják, ahogy tudják, megszavazzák a megszavazhatatlant is. Koncot remélnek, netán azt, hogy nem kerül napvilágra a már megkapott konc... Ki tudja?

Senki.

*

Megállítani sem tudja senki, csak a magyar nép, ha egyszer elege lesz abból, hogy egy egyre szűkebb kör kezeli egyre inkább sajátjaként mindazt, ami egyébként nem az övé. Ehhez persze látnia kellene legalább egy másik szűk kört, amely nem így kezelné, ha odakerülne.

Egyvalaki viszont akad, aki – részben legalábbis – tehet azért, hogy megszűnjön ez a mostani szükségtelen állapot.

Régi harcostárs ő is, a testvére például most lesz KLIK-vezér, aztán ugye a baráti kör, az ezeréves ismeretségek...de azért ő mégsem Pál. Hanem János. Többször bizonyította már, hogy még csak nem is a bólogató fajtából.

Most tehát rajta az ország szeme.

Vagy ha azé nem is, az enyém biztosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr638443338

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Bevezették a szükségtelen állapotot 2016.03.04. 13:52:02

A magyar népnek egyszer elege lesz abból, hogy egy egyre szűkebb kör kezeli egyre inkább sajátjaként mindazt, ami egyébként nem az övé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Messzi Vetek 2016.03.04. 14:15:42

kíváncsi vagyok Padilla véleményére!

I_Isti 2016.03.04. 14:26:49

Most azt a kezet harapdáljátok, amelyik etet? :-O

IdomitottFoka 2016.03.04. 14:31:07

@I_Isti: Azám. András tudata kezd meghasadni.

Robinzon Kurzor 2016.03.04. 14:45:18

@IdomitottFoka:

Nyugalom! Majd alszik rá egyet és holnapra jobban lesz.

Robinzon Kurzor 2016.03.04. 14:53:23

"Hanem János. Többször bizonyította már, hogy még csak nem is a bólogató fajtából."

Hanem János bátorsága eddig kimerült abban, hogy a visszaküldte a Parlamentnek "megfontolásra", hogy aztán a lényegében változatlan cuccut feltartott kézzel -- más lehetősége akkor már nem lévén -- aláírja.

Nem mintha az AB, élén a NER szervilizmus bajnokával, ne találna alkotmányosnak bármit, ami a korrupció leplezését szolgálná. De az már nem Hanem János problémája.

2016.03.04. 14:59:36

Csak egy tüntetés lesz 15.-én, még nem kell cuccolnotok.

trigger happy 2016.03.04. 15:21:11

tudod andrás (és gellért), ezt a ti haverjaitok és párttársaitok alakították így, úgyhogy kár a szemforgatásért. emlékszem, pár évvel ezelőtt még nagyban röhögtetek azokon, akik pont ezt jósolták és miniduce-zték orbánt.
de nem gáz, majd eljátszhatjátok azt, amit pozsgay művel manapság.

Pelso.. 2016.03.04. 15:23:00

@IdomitottFoka: vascső rendben, de kinek..?
Az írásnak egyébként semmiféle következménye nem lesz, jelentősége ezért nincs.

Nem szükségtelen állapot ez, hanem egy valamelyest jósolható folyamat stációja, valamint a tényleges célok elérésének elengedhetetlen eleme. A helyzet tömény, csak nem (ki)teríteni készül valaki belátható időn belül?

IdomitottFoka 2016.03.04. 15:36:33

@Pelso..: megpróbáltam az említett fejével gondolkodni, márha ez nem oximoron, de nem ment.

"A helyzet tömény, csak nem (ki)teríteni készül valaki belátható időn belül?"

Ugyan ki? Még Lajos sem terít.

Veder1 2016.03.04. 16:06:51

"Esetleg érzik, hogy nem tart örökké ez a kurzus sem? Hogy talán egyszer számot kell adni arról, hova folyt a pénz? No de ha a kurzusnak vége lesz, akkor úgyis számot kell adni róla. Habár... az eddigi „elszámoltatások” fényében ez sem biztos"

Muhaha, pontosan. Magyarorszag es elszamoltatas? Na ez az egyetlen.dolog amitol nem kell felnia senkinek.

marko11 2016.03.04. 17:19:26

"A magyar népnek egyszer elege lesz abból, hogy egy egyre szűkebb kör kezeli egyre inkább sajátjaként mindazt, ami egyébként nem az övé."

Hát, nem tudom.
Mi már ezt egyszer átéltük. Akkor rendszerváltásnak, privatizációnak nevezték.
Amikor is az előző rendszerben létrehozott közös vagyon egyszer csak néhányak tulajdona lett. Fillérekért.

gyalog.galopp 2016.03.04. 17:27:52

@marko11:

Elég fiatal lehetsz, én ismerek olyat , akinek a vagyonát ellenszolgáltatás nélkül a közösbe tették, aztán , mikor azt hitte , vissza fogja kapni, kiderült, elkésett...
A cikk egy nagy rakás bikaszar...

hívőlélek 2016.03.04. 17:44:18

Hanem János is csak fideszkommunista. .... ne reménykedj akkor nem csalódsz. Rosszabbak ezek mint a Lenin fiúk.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.04. 18:12:10

mindannyian tudjuk, hogyan végezte a ceausescu házaspár. saját elvtársai lőtték le őket gyorsan, amikor hirtelen nagyot hurrogott a nép.

hívőlélek 2016.03.04. 18:21:44

@Herr Stacheldraht Leger:...hát én többször is megnézném azt a videót amin Orbánt lövi szitává egy TEK-es osztag. ..... s utána az Iliescu-Lázár kihirdeti a szükségállapotot. ...oszt jó nagyot!

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.04. 18:34:02

@hívőlélek: téged bevisz hamarosan egy fekete autó, mit tudsz a készülő lézerpuccsról

gyalog.galopp 2016.03.04. 18:37:35

@Herr Stacheldraht Leger:

nem fekete lesz az, hanem sárga alapon piros csíkkal, meg kereszttel.

hívőlélek 2016.03.04. 18:40:19

@Herr Stacheldraht Leger:ne b+ azt a videót több millió magyar nézné !!!!!!!!!!!! Lézer puccs nem lesz ..lézer csak a forradalmi paraszt kormány feje lesz amit a párt követel ki.

hívőlélek 2016.03.04. 18:44:31

@gyalog.galopp: ..de hát az egész nemzet zsúfolódott össze abban a kormány nélküli olds mobilban

sárga????? ..vagy fekete??? nem mindegy kiszállni Te sem tudsz.

Sir Galád 2016.03.04. 18:49:57

Maximalizálják a nyereséget, szocik csont ugyanezt csinálták.

Pelso.. 2016.03.04. 19:07:44

@IdomitottFoka: Mit szólsz említett esetében a saját vascsővel ütögetett saját fej verzióhoz?
Még nem, bár talán nem is kívánom, mert azt követően gyorsan beindul az utánunk az özönvíz akciósorozat, s abból mi is innánk, levet. Hogy egyébként ki, - hát akinek érdeke.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.04. 19:28:08

@Pelso..: ahol fűrészelnek, ott repül a bálna

marko11 2016.03.04. 19:28:52

@gyalog.galopp:
A lopásnak eddig csak kétféle módját ismertük az elmúlt évtizedekben:
1. államosítás
2. privatizáció
a 3. (újdonság!) amikor a közvagyon épp elveszíti közvagyon jellegét (lásd pl. MNB)

Bevallom, nekem ez utóbbi kettő jobban fáj, mint az első. Ez utóbbi kettőnek ugyanis magam is szenvedő alanya vagyok.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.04. 19:31:53

@marko11: szenvedő alanyból szerény alattvalóvá leszel pofozva. leszel még hálás egy kis közmunkáért, te kételkedő majom, teeee!!!

hívőlélek 2016.03.04. 19:47:23

@marko11: mit sírsz? ...lopnak és kész, nem olyan nagy csoda az. ..ezek ilyenek - lopósak.

....de majd az a TEK kommandó amikor fölsorakozik Orbán elé úgy 15 lépésre .... a Tót-tirpák- tushek fölolvassa a Zitéletet .. a NÉP NEVÉBEN. .... s pár perc múlva Dr Kotász megállapítja a halál beálltát. .... s a TASS, a CNN, a BBC JELENTI: európa utolsó kommunista-illiberális diktátora kilehelte lelkét. ...s zúgnak a harangok majd ... Erdő Péter keresztet vet s az Úr kiszámíthatatlanságáról elmélkedik közben egy Lenin összest tesz a vánkosa alá.

.... így lesz ez .. mert Bástya elvtársnak is meg kell élni valahogy. s nehogy má ... na!

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.04. 21:00:46

@Doomhammer: nyugi, feketelistára csak akkor tesz a globálbirodalom, ha az ő cégét rövidítenéd meg.

Bell & Sebastian 2016.03.04. 21:09:44

Tetszene ez a friss, belemenős protest-singing, ha nem láttam volna úthengert (gőzgépet). Egyik kutya - másik eb.

Ha közeleg a világvége, akkor érthető, hogy turbóban megy a csórelás. Mind meghalunk, kivéve a párttagok.

Erre a következtetésre jutottam.

Bell & Sebastian 2016.03.04. 21:11:30

@Doomhammer: Ezt már megbeszéltük, a banki korrupcióval érdemes csak foglalkozni, mert a többi lepkefing. Csak ön után.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.04. 21:34:55

@Bell & Sebastian:
Maga mindig elköveti azt a hibát, hogy csak azért, mert egy Doomhammernek valamit írt, azt hiszi, hogy az én voltam.

Tehát nem emlékszem, mit beszéltünk. Valószínűleg nem én voltam.

A témát tekintve: én a "nincs egy betört ablak se" elv híve vagyok a rendvédelemben, vagyis annak, hogy a legkisebb szabálysértést sem szabad tolerálni, mert akkor a bűnözők elszemtelenednek. Ebben az esetben igazolva látom az elméletet: előbb nem volt taggyűlés, aztán valakik devizakötvényt bocsátottak ki egyes városok és budapesti kerületek nevében, amit aztán az adófizetőknek kellett kifizetni, aztán a közbeszerzések váltak formalitássá, most meg már ott tartunk, hogy a Nemzeti Bank pénze nem is közpénz és hogy-hogynem, nagyjából akkora összegről beszélünk, amiből közben ügyesen privatizálták az állami földalapot.

Tehát én azt mondom, már a taggyűlésnél rá kellett volna csapni az enyveskezű politikusok kezére.

hívőlélek 2016.03.04. 21:46:33

@Doomhammer: a globál birodalom legaljasabb trükkje maga a globál birodalom. ..ebbe simul bele pl. a tirpakbokretas-migrations.blogspot.com is.

a globál birodalom ilyen. pfújjjj....

2016.03.04. 22:08:06

@Doomhammer:

A migráncsügyben belekavart a nagypolitikába. Nem kellett volna.

20 éve lop, székházügy meg kayaibrahim meg torgyán meg autópálya, meg dunaferr, meg lockheed, meg gripen, meg tokaj, ennyi fejből. Mégsem teregették a szennyesét, sőt még fedezték is.
Úgy látom levették a védelmet róla.

ps
márc 15, már csak hagyománytiszteletből is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.04. 22:08:25

@hívőlélek:
A globálbirodalom legaljasabb trükkje az, hogy elhiteti, hogy nem is létezik. Ebben megegyezik a Sátánnal, aki pont ezt csinálja.

Érdekes kérdés, hogy a globálbirodalom egylényegű-e a Sátánnal vagy két külön gonoszról beszélünk-e. Ezt a teológiai vitát a magához hasonló hívő lelkekre bízom.

A tirpakbokretas-migrations.blogspot.com lerántja a leplet a globálbirodalom létét tagadó hazugságról, ilyen módon a Gonosz ellen harcol. Akárcsak Szent György, a sárkányölő. Nem akarom a tirpákblogot a hős Szent Györgyhöz hasonlítani, de mégis csak ugyanaz a harcuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.04. 22:13:09

@260:
Na igen, a március 15-e. Arra emlékszik, hogy Viktor egy március 15-én bukkant fel először a demokratikus ellenzék köreiben, még a Kádár-rendszer alatt? Nem sokkal azután történt ez, hogy nem sikerült ügynöknek beszervezni.

hívőlélek 2016.03.05. 03:03:10

@Doomhammer: a globál birodalom létezik ...a legfényesebb bizonyítéka hogy pl a tirpákbokrétás küzd ellene. ... s hogy maga a Sátán-e a globál birodalom az a napnál is világosabb hogy igen hisz Szent Györgyként küzd ellene a tirpákbokrétás ... e küzdelem örök s a gonosz lándzsára lesz szúrva ha az anti-Szent György a soros meg nem akadályozza - de lehet hogy az anti-anti Szent György a globál birodalom bérence akkor viszont csak az derül ki hogy a főgonosz és a Sátán valamint az összes Szent György az a globál birodalom bérence a tirpákbokrétással együtt ....mert vagy megfizetik érte vagy önszorgalomból de lehet mind csak átverés és a globál birodalom nem a Sátán hanem csak a kutyája vagy nem. ....de lehet hogy mégis csak összefogtak ellenünk Orbán Viktor képében vagy tirpákbokrétásként ......

anonymand 2016.03.05. 04:28:11

"1. Rejtélyes kopaszok a választási irodánál." - oszt ugyan mitől rejtélyesek? A rejtély csak az, hogy ki adta ki pro forma az utasítást nekik, ki a szervező?

"2. A választási bizottság nagyon független fideszeseinek döntése a vasárnapi zárvatartást ellenző népszavazásról." - nagyon ércsük az iróniát, mármint ami a "nagyon független" kifejezést illeti.

"3. A Magyar Nemzeti Bank végleges vatikánosítása. (Állam az államban, trónusán Matolcsy-pápa, Orbán kegyelméből, úgyhogy senkinek semmi köze hozzá, mire költi a közpénzt.)" - a lopások "törvényesítése", nem megengedett eszközök használatának elrejtése első pillanatban ugyan jó ötletnek tűnhet egyesek szemében, ám a felelősség és a felelősségre vonás alól a későbbiekben nem fog felmentést biztosítani.
Remélem nem.

"4. Az infotörvény korábbi módosítása, amelynek nyomán most Baán László hatszázezret kérhet az Átlátszótól közérdekű adatokért, miközben Habonytól ugye havi 15 ezret kért százmilliós képekért." a képek kölcsön voltak, az infókat "örökre" kapja a felhasználó.

"5. Államháztartási törvény módosítása, a rendeleti pénzköltés, amellyel módosíthatóvá válik a költségvetés úgy is, hogy abba nem dumál bele sem Varga Mihály, sem az a fránya Országgyűlés." - mi változik?
Semmi.
A kutya ugat, a pénz meg megy, és folyamatosan veszti "közvagyon" jellegét.

Válaszaid:
"1. Miért kellenének kopaszok?" - félelem keltésére. A hatalom nem riad vissza semmitől. Még ha ezzel átlépi is a Rubicont.
Ahonnan már nincs vissza, csak előre...
"A választási bizottság úgyis fideszes, majd elkaszálja Nyakó kérdését." - hogy majd újra és újra próbálkozzanak?
Na nem!
Az a pofon, ami most még nem csattant el, majd el fog.

"2. Miért kellene a jogra is fittyet hányva pártszolgálatot teljesíteni és elkaszálni Nyakó kérdését? Úgysem tudnak urnákhoz vinni négymillió embert a szocik." - óriási a tévedésed. Nem a szocik vinnék az urnákhoz a népszavazásra vágyókat, hanem a KDNP idétlen, boltbezáró törvénye.
Nagy különbség!

"3. Miért lenne gond, ha megírja a sajtó, mire, hova megy az MNB pénze? Az offshore ingatlanbizniszek bonyolultak, aztán ha kiderülnek is, politikai hatásuk csekély. Majd megírja a propagandagépezet, hogy a nemzet ellen fenekednek külföldi erők, az Átlátszóban tényleg van Soros-pénz, úgyhogy hihető is lesz. Oszt jónapot." - nos igazat köll adjak. Egy olyan országban, ahol a norvég kisemberek pénzéért 52 fős hadsereg képes attakot indítani, de egy tisztességes ORÖ vizsgálatra remény nincs (bár ott magyar, keményen dolgozó kisemberek pénze illant el).
Mondom remény nincs.
Bár van főügyésze is az országnak.
Vagy éppen azért.

"Folytatódik tehát ott az őrület, ahol 2015 elején, a migrációs csoda előtt abbamaradt. Csak az érthetetlen, miért erőszakolják meg a jogot újra és újra, durván és hátulról, az alkotmányellenes módosításokkal éppen hogy felhívva a figyelmet arra, amit el akarnak takarni." - igen az őrület folytatódik, mert folytatódhat. Alaptörvényellenességgel pedig ne is hozakodj elő, hisz nincs különbség a választási iroda és az Alkotmánybíróság "függetlensége" között.

"Esetleg érzik, hogy nem tart örökké ez a kurzus sem?" - tudsz ellenpéldát?
Hogy örökké tartott egy rezsim?
"Hogy talán egyszer számot kell adni arról, hova folyt a pénz?" - "Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!"
"No de ha a kurzusnak vége lesz, akkor úgyis számot kell adni róla. Habár... az eddigi „elszámoltatások” fényében ez sem biztos." dum spiro spero.

Dum spiro spero.

2016.03.05. 05:10:11

@Robinzon Kurzor: „Az uralkodó réteg forradalma csak arra jó, hogy vég nélkül fenn tartsa saját forradalmát (Babeuf, Rendszerváltási komédia)
A felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező népréteget. (Owen)
„A demokrácia álarca csak addig kell a buzsoáziának, amíg az az Ő hatalma előtt pajzs!” Magyar Lajos 1902-ből, de van, aki ezt máig se tudja!

2016.03.05. 11:12:02

@lényeglátó:
".....What I came to realize is that fear, that's the worst of it. That's the real enemy. So, get up, get out in the real world and you kick that bastard as hard as you can right in the teeth."

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.05. 11:23:57

János szerintem már keresi a vazelint.

2016.03.05. 11:28:59

Ha megértetted, mért angolul hadoválsz válaszodban?

Tizenötmillió Magyarok 2016.03.05. 11:47:43

Na latom a sorosek megvettek a mandinert is, igy lett teljes a szelsobalos zsindex.

2016.03.05. 11:51:00

@lényeglátó:

Idézet volt, idézőjelben.

Netuddki. 2016.03.05. 11:53:48

@I_Isti: "Most azt a kezet harapdáljátok, amelyik etet? :-O"

Osz't melyik kéz eteti őket, és miből? Közpénzből? Aminek a csapján most a bűnözők keze van sajnos? Erre a kézre gondolsz? Most akkor ki etet kit?

nniicckk 2016.03.05. 11:54:48

"1. Rejtélyes kopaszok a választási irodánál."

Nem tudom miert lenne valaki rejtelyes attol hogy kopasz ?
Az mszp-s Tobias Jozsef is teljesen kopasz, megse jelenik meg, napi 200 cikk a libbantmediakban, "a szornyu rejtelyes kopasz Tobias Jozsefrol "
Szoval en kurvara nem ertem mit kell ezen a kopaszsagon ennyit lovagolni, regebben is voltak kopasz emberek, es nem szuletett roluk napi 500 cikk.

Netuddki. 2016.03.05. 11:55:43

@Tizenötmillió Magyarok: "Na latom a sorosek megvettek a mandinert is, igy lett teljes a szelsobalos zsindex."

Vagy csak egyszerűen tolvaj bűnözők vagytok.
Occam borotvája.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.03.05. 11:59:01

majd az áderjancsi... hát nektek ennyi maradt Stumpf bazmeg, meg a szégyen, meg az a pár forint a folyószámlán.

Netuddki. 2016.03.05. 11:59:02

"1. Rejtélyes kopaszok a választási irodánál."

Rejtélyes?
Fénykép, videó, biztonsági felvétel készült róluk. Pontosan lehet tudni kik ők. Vádalku keretében szebben fognak énekelni a sárgarigónál is.
Majd a rendőrség kideríti kik bízták meg őket. Ha a "mostani rendőrség" nem is de majd a következő.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.03.05. 12:01:17

@anonymand:

jó mi? "rejtélyes kopaszok"...:DD aki egyszer már belejött a hazudozásba, nehezen hagyja abba. :)

Netuddki. 2016.03.05. 12:01:31

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Muhaha! A nagy hohohorgásznak elfelejtettek szólni, hogy alá kéne írni. A következő próbálkozásnál figyeld meg szólni fognak neki, előre.

Netuddki. 2016.03.05. 12:04:15

@anonymand: ""1. Miért kellenének kopaszok?" - félelem keltésére. A hatalom nem riad vissza semmitől. Még ha ezzel átlépi is a Rubicont."

A fidesz szempontjából a Rubicon egy lépcső, aminek sosincs teteje. A mi szempontunkból meg nem vezet sehova.

I_Isti 2016.03.05. 12:15:26

@anonymand: ""3. A Magyar Nemzeti Bank végleges vatikánosítása. (Állam az államban, trónusán Matolcsy-pápa, Orbán kegyelméből, úgyhogy senkinek semmi köze hozzá, mire költi a közpénzt.)" - a lopások "törvényesítése", nem megengedett eszközök használatának elrejtése első pillanatban ugyan jó ötletnek tűnhet egyesek szemében, ám a felelősség és a felelősségre vonás alól a későbbiekben nem fog felmentést biztosítani.
Remélem nem."

Figyeljetek, ezek annyira nem hülyék! Azért nyúlják le a pénzt, hogy a következő választáson legyen mivel agyat mosni, meg a lakájmédiát etetni, meg megvenni a szavazatokat.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.03.05. 12:16:11

@___________Tibi___________:

Áder maximum meglepődött, hogy tényleg a trambulinról, tényleg meztelenül, tényleg lufiállattal a fejükön, azért habozott egy picit, de alszik rá egyet, és reggel már maga is úgy fogja látni, pontosan ezt kívánja meg ezekben a vészterhes időkben a Mozgalom.

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2016.03.05. 12:17:22

" Orbán kegyelméből, úgyhogy senkinek semmi köze hozzá, mire költi a közpénzt."

Azert nem erdekes, hogy amig liberalis gazdaid telavivba kuldtek a milliardokat, amit az adofizetok penzebol potoltak, addig egyszersem kerdezted meg hogy mire kolti a nemzetbank a penzet.
Most hogy a nemzeti bank a nyereseget az orszag javara hasznositja, rogton beidul a liba gagogas.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.03.05. 12:44:40

@Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.: "a nemzeti bank a nyereseget az orszag javara hasznositja,"

azért ezt megmutatnám orvosnak is, talán még nem késő.

2016.03.05. 12:58:00

Akkor se értek angolul! Németes voltam 40 éve!

IdomitottFoka 2016.03.05. 13:10:17

@lényeglátó: "Was ich kam, ist, dass die Angst zu erkennen, dass das Schlimmste daran ist. Das ist der wahre Feind. Also, aufstehen, in der realen Welt zu bekommen, und Sie diesen Bastard treten so hart wie Sie können direkt in den Zähnen."

Conchobar 2016.03.05. 13:25:03

"A megfejtés egyrészt az lehet, hogy akkorára nőtt a Fidesz, annyira benne érzi magát a tutiban a sikeres migránsozás után, hogy egymást nyírogatják a szereplők." - Nem új jelenség ez az 1989/90-es 'felszabadulás' utáni magyar politikában. A szocik már jóval előrébb tartanak e téren (Zuschlág, Hagyó, öszödi beszéd kiszivárogtatása stb.). Remélhetőleg nem áll meg itt a folyamat, és a személyes érdekeltségek mentén a Fidesz és holdudvara tovább fog bomladozni, foszladozni (lám Simicska már kirohadt onnan)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.03.05. 13:25:22

@Messzi Vetek:
nem is tudom. a hatalommal semmi bajom, viszonylag jól csinálják.
egy kivételével: a stux féle hatalmiágat játszó sajtóférgeknek valami táborban lenne a helye napi rendszeres veréssel. szóval: vascső! /alfi találmánya/ :)

Scagnetti 2016.03.05. 13:31:56

Hihető. Kb. annyira, mint Kubatov döbbenete pár napja.

hívőlélek 2016.03.05. 14:12:55

Russia Foundation nevű londoni székhelyű kutatóintézet elnöke egy brit gazdasági napilap online kiadásának beyondbrics rovatában azt írta: ma már nem a kommunizmus újjáéledése fenyegeti a szovjet kísérlet romjaiból sikeresen felépült nyitott, plurális, piacorientált térségi társadalmakat, hanem elsősorban a populista autoriter jobboldal, amely illiberális Európát akar, zárt határokkal és zárt elmékkel.

A szerző szerint ennek a folyamatnak a zászlóvivője az Orbán Viktor vezette magyar kormány, amely hatalomra jutása óta aláásta a bírói függetlenséget, korlátok közé szorította a médiaszabadságot, és nyíltan deklarálta azt a szándékát, hogy az Oroszországhoz és Kínához hasonló országok autoriter gyakorlatát akarja másolni. Több száz olyan törvény született, amely a végrehajtói ellenőrzést erősíti, eltávolítva a kormány hatalmi jogköreinek fékjeit - írta, hozzátéve: Orbán Viktor emellett idegengyűlöletet, bevándorlóellenes hangulatot szít, hogy manipulálhassa a migránsválság okozta lakossági nyugtalanságot.

A szerző szerint Magyarországon olyan mértékű visszalépés történt, hogy ha az ország ma kérné felvételét az Európai Unióba, elutasítanák, azzal hogy a koppenhágai feltételrendszerben felsorolt alapvető demokratikus normákat sem teljesíti.

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2016.03.05. 15:00:36

@hívőlélek: "Russia Foundation nevű londoni székhelyű kutatóintézet elnöke egy brit gazdasági napilap online kiadásának beyondbrics rovatában azt írta: "

Aha es szerinted mennyire hiteles annak a velemenye, aki a sajat joletet, tobbek kozott magyarorszag kifosztasaval alapozta meg.
Biztos vagyok benne, hogy mikor elvesztettek az indiai gyarmataikat, akkor rolluk is hasonlo "elfogulatlan" velemenyeket irogattak.
Lassuk be egy gyarmattarto, aki elveszti gyarmatait, az meg is mit irhatna ?? Esetleg azt:"hat a nyakukba raktuk a szovjet diktaturat, utanna a diktatura altal szejjel vert orszagukat hullarablokent kifosztotuk, es most orulunk, hogy vegre szabad fuggetlen orszagkent gyorsan fejlodik"
Ezt az onkritikat nyilvan nem varhatjuk.
Szoval egy gyarmattarto kritikaja LOFASZT SEM ER.

IdomitottFoka 2016.03.05. 15:21:37

@Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.:
Sztálint ostorral kellett kergetnie az udvaron Churchillnek, hogy márpedig szállja meg Hungáriát vagy különben... és a rendszerváltásig az angolok épphogy eltengődtek, de aztán végre kifosztva minket dőzsölhetnek végre. Idejöttek és a csillagszemű igazmondó becsületes juhászok tömegei közül direkt a munkásőr, párttitkár és egyéb komcsi kapcsolatokkal rendelkezőkkel boltolták le a kótyavetyét. Mit szedsz?

Hidvégi Mihály 2016.03.05. 16:15:01

@jose maria padilla: Fáj az igazság, ugye, Uram? Ezért kéne azokat, akik azt megírják vascsővel össze-visszaverni.

Tudod, aki az igazságot nem bírja, az ne vascsövet emlegessen, hanem ... s itt gondolj valami nagyon csúnyát magadra nézve.

Conchobar 2016.03.05. 16:36:24

@Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.: "Biztos vagyok benne, hogy mikor elvesztettek az indiai gyarmataikat, akkor rolluk is hasonlo 'elfogulatlan' velemenyeket irogattak." - Az oroszoknak nem volt Indiában gyarmatuk. Merthogy a "Russia Foundation nevű londoni székhelyű kutatóintézet" leginkább a Putyinnal ellenséges oroszokat (no meg zsidókat) tömörítheti. Ettől még persze nem válnak hitelessé. Érdekükben áll ijesztgetni a nyugat-európaiakat. Putyinnal meg a kelet-európaiaknak a nyugatiaktól való leválásával

hívőlélek 2016.03.05. 16:40:36

@Conchobar:báncsák a zigaz magyarit, gonosz zsidók meg a liberálbolsi Putyin gyűlölök.

a tükör a hibás megint.

Conchobar 2016.03.05. 17:00:54

@hívőlélek: "báncsák a zigaz magyarit, gonosz zsidók meg a liberálbolsi Putyin gyűlölök" - Én ugyan nem ezt írtam, de belátom, hogy egybites agyú csak így értheti. Az ő agyába mindössze két opció fér

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2016.03.05. 17:24:19

@IdomitottFoka: "Sztálint ostorral kellett kergetnie az udvaron Churchillnek, hogy márpedig szállja meg Hungáriát vagy különben... "

Ha ismerned tortenelmet, akkor tunad, hogy boven a masodik vilaghaboru vege elott, megegyeztek, az oroszokkal, hogy hogyan osszak fol europat. Eldontottek, hogy keleteuropa szovjet fennhatosag ala kerul es kesz. Az orszagok sorsa, fuggetlen volt attol, melyik oldalon harcoltak.

hívőlélek 2016.03.05. 17:30:09

@Conchobar: s milyen opció van még? ..... a Putyinnal ellenséges oroszokat (no meg zsidókat) tömörítheti. Ettől még persze nem válnak hitelessé......

bánccsák a magyarit....

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2016.03.05. 17:31:51

@Conchobar: "" - Az oroszoknak nem volt Indiában gyarmatuk. Merthogy a "Russia Foundation nevű londoni székhelyű kutatóintézet"
Egy londoni szekhelyu nemzetkozi tarsasag, angol ujsagban megjeleno velemenyet, azt en NEM orosz velemenynek tekintem, hanem angliainak, de leginkabb a nemzetkozi nagytoke velemenyenek, a gyarmattartok velemenyenek.

hívőlélek 2016.03.05. 17:39:13

@Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.: szerintem meg az eszkimók véleménye de ez maradjon kettőnk között,

Conchobar 2016.03.05. 18:31:02

@Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.: "azt en NEM orosz velemenynek tekintem, hanem angliainak" - Attól, hogy istállóban tartózkodol még nem válsz lóvá. Vagy igen? (attól, hogy a Putyinnal ellenséges oroszok Angliából fújnak Putyinra, attól még ők nem válnak angollá, nem tekinthetők angolnak. De még nemzetközi nagytőkésnek se nagyon )

Conchobar 2016.03.05. 18:31:59

@hívőlélek: "bánccsák a magyarit...." - Ja

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.03.05. 19:15:36

@Hidvégi Mihály: milyen igazság, maga balfasz? én szeretem, hogy a fidesz ilyen, azt nem szeretem, hogy a magaféléket nem vascsövezi/vascsövezteti meg. na az a baj.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.03.05. 19:17:28

@hívőlélek:
ez ám a fontos hír! egy orosz eszdéeszes siránkozik.
ez egy köcsög. putyin meg jófej.

hívőlélek 2016.03.05. 19:56:47

@jose maria padilla: Putyin jófej ágyában lófej ... Orbán meg geci de ezt a Luyó mondta

az orosz szdsz meg nincs is. .....a többi stimmel úgy ahogy.

hívőlélek 2016.03.05. 20:01:27

@jose maria padilla: vascsöveztetni?? jancsi mariska mit akar maga?

maga lenni fidesz hímringyó? na nee bass.a má meg hogy ilyen fideszes fura fiúként leledzik.

Atacama 2016.03.05. 21:05:46

Stumpf András valamiféle Deus ex machinában reménykedik. De hát ez nem irodalom, ahol lehetséges a problémáknak, konfliktusoknak ilyen egyszerű megoldása.

Éhes ló 2016.03.06. 08:51:36

Vicces amikor a politika ribancaként egész nyomorult életében markát és farát az őt pénzelő gazembereknek készséggel odatálaló sajtópatkányban felhorgad az öntudatos felettes énje és hörögve kikéri magának azt, hogy az őt szócsőnek használók ellenfelei többet és aljasabbul lopnak.
De ettől még hiteltelen, mert ez is csak közpénztolvajok által fizetett és gondosan cenzúrázott vélemény - ami ugyan lehet szórakoztató - de képmutatásában nehezen alulmúlható.
Lehet a kasszához fáradni, a feladat végrehajtva.
Lapozzunk.
süti beállítások módosítása