Vendégszerzőnk, Szabó Gergely, a Pénzriport szerzőjének írása

A „pénzügyi háború” kifejezés eredeti jelentése, hogy az országok a pénzügyi rendszeren keresztül vívnak háborút egymás ellen. A fogalom Hong Songbing Pénzügyi háborúk című könyvével került Kínában a figyelem középpontjába.

A 2007-ben megjelent könyv szerint Amerika pénzügyi háborút folytat más országok ellen. A támadás fő formája, hogy a kiszemelt országban nyugati bankok igyekeznek minél több dollárhitelt kihelyezni, valamint elérni, hogy a hazai hitelállomány felduzzadjon, s ingatlan és tőzsdei árbuborékok alakuljanak ki. Amikor a hitelpiac telítődik, a nyugati bankok nem hosszabbítják meg a hiteleket, így dollárhiányt idéznek elő. Ezzel párhuzamosan shortolják a helyi pénzt, azaz hitelt vesznek fel helyi pénzben és azt dollárra váltják át, gyengítve ezzel a helyi pénz árfolyamát, így még nehezebbé téve a dollár alapú hitelek fizetését.  A pénzügyi pánik, tőzsdei zuhanás és bankrohamok által megtépázott bankok és vállalatok így könnyű prédájává válnak a nyugati bankoknak, amelyek alacsony értéken felvásárolják ezeket. A könyv szerint ezzel a módszerrel milliárdokat vesz el a nyugati pénzügyi elit a világtól.

Ilyen támadás okozta a dél-amerikai országok csődjét az 1980-as években, a japán tőzsdekrachot 1990-ben, valamint a távol-keleti országok devizaválságát 1997-ben. Amerika hasonló módszerrel akarja meggátolni Kína felemelkedését, ezért Kína nem lehet biztonságban addig, amíg a nyugati bankár elit uralmon van. A szerző azt ajánlja a kínai vezetők számára, hogy csak nagyon óvatosan nyissák meg a jüan piacokat a külföldi befektetők előtt, valamint, hogy kerüljék ki a dollár-alapú pénzrendszert.

A könyv szerint a JP Morgan valójában a FED előretolt bástyája. A FED végtelen mennyiségű dollárt bocsáthat a JP Morgan rendelkezésre a határidős pozíciók finanszírozásához. A JP Morgan így a határidős piacok segítségével mesterségesen le tudja nyomni az amerikai államkötvények hozamát. A rendszer Achilles-sarkát a reáleszközök, ezen belül is a nemesfémek jelentik. A szerző javasolja, hogy Kína dollártartalékát váltsa át fizikai aranyra és ezüstre. Ezzel két legyet üthet egy csapásra: egyrészt gazdaggá teszi a kínai népet, másrészt tönkreteszi a dollárt.

A mű vegyes érzelmeket váltott ki a világban, de tény, hogy bestseller volt Kínában 2009-ben és jelentősen befolyásolta a kínai vezetés gondolkodását. Egyes kínai vezetők, köztük pénzügyi és katonai vezetők kötelező olvasmányként ajánlják beosztottjaiknak.

*

Kína – egy, a kínai pártvezetéshez közel álló lapban megjelent cikkben – január végén azzal vádolta meg Soros Györgyöt és más vezető amerikai alapkezelőket, hogy pénzügyi támadást indítottak Kína ellen. A cikk emlékeztet az említett könyv gondolataira. Valóban szervezett pénzügyi háború folyik Kína ellen?

Az elmúlt hónapokban vezető amerikai alapkezelők sorra fogalmaztak meg negatív véleményeket Kínával kapcsolatban. Az alapkezelők a jüan leértékelésére alakítottak ki pozíciókat nagyjából az alábbi gondolatmenet alapján:

1. „Telítődött a hitelezés, a falba ütközés elkerülhetetlen”
Az elmúlt években a hitelmennyiség (pénzmennyiség) túl gyorsan, a GDP 15%-a feletti mértékben nőtt évente. A bankrendszer mérlege közel öt év alatt megduplázódott, 25 billió dollár, a GDP 250%-a felé nőtt. A hitelek egy része olyan állami vagy helyi önkormányzati projekteket finanszírozott, amelyek megtérülése megkérdőjelezhető.

2. „A bankokban nagy veszteségek várhatók”
A hitelezés telítődésével a gazdaság lelassul. Egyre több, korábban megtérülőnek tűnő projekt nem tudja fizetni a hiteleket. A nem teljesítő hitelek jelentős veszteségeket okoznak a bankoknak.

3. „A jüant végül le kell értékelni”
A bankcsődök elkerülése végett a bankokat fel kell tőkésíteni. Hiába a 3 billió dollár feletti devizatartalék, annak nagyobb része szükséges a külkereskedelmi forgalom lebonyolításához. Így csak kisebb részt, nem több mint 1 billió dollárt lehet elhasználni a jüan védelmére. Ez a mennyiség egy éven belül elfogy, ezt követően nem lehet védeni a jüant, és akár 50%-ot is gyengülhet a dollárhoz képest.

*

Csak az idő fogja megmondani, hogy a stratégia működik-e vagy sem, de a spekulánsok által várt kimenetel, azaz a jüan gyengülése korántsem egyértelmű.

Kína az elmúlt években évi 200-400 milliárd dollár külkereskedelmi többletben volt. Ez a többlet – részben az alacsony nyersanyagáraknak köszönhetően – még tovább, 600 milliárd dollárra nőtt 2015-ben. Azaz a jelenlegi árfolyam mellett Kína sokkal többet exportál, mint importál. Ahhoz, hogy egyensúly alakuljon ki a külkereskedelemben, a jüannak erősödnie kell.

Az elmúlt években Kína mesterségesen gyengítette a jüant. A jegybank az éves külkereskedelmi többlettel közel megegyező mennyiségű jüant teremtett a semmiből, és ebből dollárt vásárolt a jüan felértékelődésének elkerülése érdekében. Kína a jegybanki beavatkozás melléktermékeként 3 billió dollár feletti devizatartalékot halmozott fel. 

Ha a külkereskedelemmel kapcsolatos pénzáramlások a jüan erősödésének irányába hatnak, milyen pénzáramlások gyengíthetik a jüant?

A kínai vállalatok elsősorban jüanban adósodtak el; pár százalék, egy billió dollár alatti a dollárhitel mennyisége. Az ezzel kapcsolatos kamat és tőkefizetések nem meghatározó jelentőségűek. A másik hasonló irányú pénzáramlást az okozza, hogy Kína nettó tőkekihelyezővé vált, azaz vállalatai több pénzt fektetnek be külföldön, mint amennyit külföldi vállalatok Kínában. Ennek eredményeképpen kínai vállalatok egy része jüanból nyugati devizát vesz, amiből pedig nyugati vállalatokat vásárol fel. Ezek a befektetések rövidtávon apasztják a tartalékokat vagy gyengítik a jüant, de ennek mértéke szintén nem meghatározó.

Milyen más pénzmozgásban bízhatnak a spekulánsok?

A spekulánsok valójában leginkább abban bízhatnak, hogy pánik alakul ki a kínai betétesek körében és ezek tömegével váltják át a jüan betétjüket dollárra. Ennek a bekövetkezése azonban több okból is kérdéses. Igaz, hogy a hitelmennyiség növekedése hosszabb távon fenntarthatatlan, és előbb-utóbb falba ütközik. Az is igaz, hogy ez jelentős problémákat fog okozni. Ugyanakkor látni kell, hogy Kína ebben a falba ütközős versenyben viszonylag jól áll. Más nagy gazdaságok már rég beleütköztek: Japán 1990-ben, az Egyesült Államok és az EU 2008-ban. Ráadásul Kína – ha akarja – tudja még tovább bővíteni a hitelmennyiség növelését: az államadósság viszonylag alacsony, a GDP 50%-a alatti, az állam vehet fel további kölcsönöket gazdaságélénkítésre.
A jegybanki irányadó hitelkamat viszonylag magas, 4,35%. A bankok kötelező tartalékrátája, azaz a hitelek mögötti jegybankpénz fedezet szintén viszonylag magas, 17,5%. Így van tér a pénzmennyiség növelésének serkentésére.

Könnyen elképzelhető, hogy lesznek jelentős veszteségek a bankrendszerben. Viszont a magas kötelező tartalékolási ráta jelentős puffert ad. Emellett nehezen érthető, hogy a bankrendszer támogatására miért kellene Kínának bármilyen devizatartalékot használni. A lehetséges veszteségek jüanban keletkeznek, a kínai jegybank pedig tud nyújtani akár korlátlan jüan likviditást a bankoknak fedezet ellenében. Ennek persze az lehet a következménye, hogy a rossz hitelek egy része a jegybankhoz vándorol, és ezzel párhuzamosan megnő a jegybankpénz aránya. De máshol is láttunk már ilyet. Ez önmagában nem gyengíti a jüant.

Jüangyengülés akkor következhet be, ha a kínai betétesek a fenti folyamattól megriadva tömegesen tőkemenekítésbe kezdenek. De az sem egyértelmű, hogy pánik esetén miért a dollárt választanák a kínai betétesek menedékként. A bemutatott problémák még inkább jelen vannak az USA-ban. Amerika eladósodottsága a GDP 300%-a felett van, ezen belül az államadóssága a GDP 100%-a felett van, emellett pedig hatalmas, 500 milliárd dollár feletti külkereskedelmi hiánya van.

A jüan gyengülésére fogadó spekulánsok rövid távon gyengítik az árfolyamot. Amikor valaki „shortolja” a jüant, akkor hitelt vesz fel jüanban és azt átváltja dollárbetétté. Amikor valaki egy pénzügyi szolgáltatón keresztül shortolja a jüant és megnyomja az eladás gombot, akkor a szolgáltató vagy a lánc végén álló bank, amelynek a szolgáltató továbbadja a pozíciót, teszi ugyanezt helyette: azaz vesz fel jüan hitelt és váltja át dollárbetétté. Ez a jelenben jüan eladást és dollár vételt eredményez, ami gyengíti a jüan árfolyamát. Viszont, amikor ezek a pozíciók zárásra kerülnek a jövőben, akkor épp az ellenkezője történik, a spekulánsoknak jüant kell venniük, ami erősíti a jüant. A pozíciók zárását követően az árfolyam visszaerősödik ugyanoda, ahol a támadás előtt volt.
Ráadásul a jüanhitel kamata 4,35%, míg a dollárbetét kamata 0,25%, így a kamatkülönbözet a jüan mellett dolgozik. Évi 4%-nál többet kell gyengülnie ahhoz a jüannak, hogy nyerjen a spekuláns.

Az IMF számítása alapján 2,7 billió dollár tekinthető a devizatartalékolás technikai minimumszintjének. Összehasonlításképpen: a három havi import kevesebb, mint 0,5 billió dollár, ráadásul Kína egyre inkább megkerüli a dollárt és saját illetve a kereskedő partner ország pénzét használja a számlák kiegyenlítéséhez. Az esetleges devizatartalék-fogyással párhuzamosan a jegybank pénzt teremthet a hazai bankok számára fedezet ellenében, hogy fennmaradjon a likviditás, azaz, hogy ne tűnjön el jüan jegybankpénz a rendszerből. Nehezen érthető, hogy miért lenne szükség az IMF által javasolt devizatömegre. Valójában a devizatartalék döntő része rendelkezésre áll az árfolyam védelmében.

Végső esetben pedig, ha Kína kimerítette a hagyományos fegyvertárát, akkor adminisztratív eszközökkel védekezhet tovább: megemelheti a spekulánsoknak nyújtott hitelek kamatát szelektíven, azaz úgy, hogy ezzel párhuzamosan más hitelek kamatát nem emeli, így nem terheli a gazdaságot. Végső esetben pedig átváltási korlátozásokat vezethet be.

Úgy tűnik, hogy sok mindennek kell teljesülnie ahhoz, hogy a spekulánsok sikerrel járjanak.

*

2014 óta közel 1 billió dollárral csökkentek a világ országainak devizatartalékai. Sok hír jelent meg arról, hogy „rohamosan fogy Kína / Oroszország devizatartaléka”. Kevesebb figyelem irányult arra, hogy ami egyik oldalról devizatartalék-fogyás, az a másik oldalon jelentős részben amerikai államkötvény-eladás.

Amikor a devizatartalék felépült, akkor a világ felszívta az Amerika által nyomtatott pénzt/államkötvényt és vásárlóerőt adott át Amerikának. Amikor viszont leépül a devizatartalék, akkor ennek épp az ellenkezője történik: a világ visszadobja az államkötvényt Amerikának és a kapott dollárból vásárol valamit. Így végül a devizatartalék leépülése dollár eszközár inflációt, a dollár gyengülését okozza.

Ráadásul fogyóban vannak a dollárvásárlók. A nagy „szövetségesek”, az EU és Japán pénzügyi rendszere is válságban van, ezért kérdés, hogy mennyire tudnak ezen országok jegybankjai és bankjai amerikai államkötvényeket vásárolni a jövőben. Az olajexportáló országok pedig az alacsony olajár miatt, saját árfolyamrendszerük védelme érdekében válhatnak eladóvá.

Sok figyelem irányult Kína, Oroszország és az olajexportáló országok pénzeire, de a fókusz a jövőben átterelődhet az amerikai államkötvénypiacra és a dollárra. Ezt felerősítheti Kína, ha ellentámadásként a megmaradt amerikai államkötvény állományt átváltja nemesfémre.

*

A kínai vezetés hosszú távú víziója, hogy Kína újra a világ vezető gazdasága legyen. A cél elérésének feltétele a külső és belső stabilitás megőrzése rövid- és középtávon. Kína félelme, hogy mivel Amerika veszélyeztetve érzi egyeduralmát, keresi a módját, hogy megakassza Kína fejlődését. Ennek lehetséges eszköze a pénzügyi támadás.

Nehéz megítélni, hogy a hedge fund vezérek egymástól függetlenül, a profit által vezérelve shortolják a jüant, vagy szervezett támadásról van szó. Mindenesetre Kína ez utóbbit látja a spekulánsok megjelenésében és meg fog tenni mindent ezek semlegesítésére, ehhez jó néhány eszköz a rendelkezésére áll.