Kvalitás és jövőképesség − Klebelsberg víziójáról
2016. február 06. írta: Redakció

Kvalitás és jövőképesség − Klebelsberg víziójáról

klebelsberg_kuno.jpg

Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

 

Stumpf András nagyon érdekes és hatásos cikket írt a minapi pedagógus-tüntetés kapcsán, ahol az egyik tanár Klebelsberg Kunót „végtelen antiszemitának” nevezte.

Ez egy elég érdekes kiszólás, mi tagadás. Akár mehetnék én is az újságíró által megkezdett nyomvonalon, de nem teszem. Inkább szeretnék felidézni egy történelmi eseményt Klebelsberggel kapcsolatban.

Móricz Zsigmond riportjainak II. kötetében (Szépirodalmi Kiadó, 1958) számol be a Klebelsberggel való találkozásáról és a vele készített riportjáról. A találkozóra 1927 tavaszán került sor a Kultuszminisztériumban, s a riport május 1-én jelent meg az Est című újságban (a kötetben 417-423.) Nem hagyományos interjúról van szó tehát; az író nem csak kérdez, végig kommentálja is a beszélgetést.

Első kérdése mindjárt az, hogy „mennyi kultúra kell egy országnak?” Móricz szerint Klebelsberg „egész testével beleveti magát a vitába. Két ökle a térdén, most előre dől s hallatlanul hevesen és feleletre készen rendkívül gyorsan beszélni kezd”. Mégpedig arról, hogy „az a kérdés először is, mit értünk kultúra alatt”. Semmiképp sem (mint a régiek)csak irodalmi kultúrát. Legalább ilyen fontos a természettudományi kultúra is. A „végtelen” miniszter (hogy a hölgy szóösszetételének csupán az első tagját idézem) továbbá kijelenti: „A legkomolyabb nehézséget idézzük magunkra, ha nem rohanunk bele a modern pedagógia által előírt jövőbe… ezzel a néppel nem bírjuk az európai versenyképességet”.

De aztán folytatja a miniszter: „Felállítottunk egy katasztert, hogy milyen specialistákra van szüksége az országnak a legközelebbi évtizedekben, s most ki akarjuk termelni a szükséges embereket. Szükségünk van párezer elsőrangú szakemberre, akik ezt az országot rendbeszedjék és előrevigyék. Most folyik a kiválogatás; a legjavát kiküldjük külföldre s ott is a legkitűnőbb tanárokhoz!”

Móricz itt annyit jegyez fel: „Jegyzem a szavait, szó szerint, mert helyeslem és kitűnőnek találom”.

Aztán a beszélgetésben Klebelsberg sorra veszi az óvodától kezdődően az összes oktatási-nevelési fokozatot, és mindenütt fejlesztési terveiről beszél. „Most visszább dől, mint aki fő témájához ért” – kommentál Móricz , amikor az egyetemek kerülnek sorra. „Nekem nem kellenek tömegdiplomák, én nem törődöm a kínlódva s rimánkodva megszerzett diplomák tömegével, mert azok el fognak hullni az életben… Én ezzel szemben a kvalitásra teszem a hangsúlyt”.

S arról is beszél a kultuszminiszter, a nevelés terén milyen különbségek vannak országok között. „Egy pedagógiai radikalizmus ledöntötte a régi épületet, különösen a forradalmakon átment országokban. Nálunk ez nem történt meg, úgyhogy én szisztematikusan fejleszthetem ki az új pedagógiát”. S beszél a nyelvtanulásról is; a latin és görög nyelvek tanulása helyett az „élő világnyelvek” tanulását szorgalmazva.

Móricz végül a következő következtetésre jut: „Nagy energia, kitűnő szaktudós, s valami egészen speciális kultuszminiszteri lelkesedés teszi kiváló jelenséggé. Trefort óta a leghatározottabb koncepciójú kultuszminiszter”.

Mindezt Móricz örökítette meg, az értékelések tőle származnak. S úgy tudom: továbbra is nagy íróként van elkönyvelve.        

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr508362794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Fekete 2016.02.07. 12:44:07

@annamanna: Hiányzik a példatárból a munkás, a földnélküli és kisbirtokos paraszt, no meg 800 ezer zsidónak minősített magyar...

A túlélővel folytatott beszélgetésből pedig valamit félreérthetett, illetve nem jegyzett meg. Tudniillik - az ötödik és hatodik csendőrkerületbe eső (az előbbi központja Szeged, az utóbbié Debrecen) - néhány ezer magyar zsidónak "szerencséje" volt, őket nem Auschwitzba, hanem az ausztriai Strasshofba vagonoztatták, ottani táborokba, szálláshelyekre telepítve (onnan jártak ki dolgozni a környező földekre). Létük nyomorúságos, de szervezett emberirtás nem folyt. Így a gyermekek, ha bírták a sanyarú körülményeket, életben maradhattak. Lásd: www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&chapter=4_2_5&type=content

Bell & Sebastian 2016.02.07. 13:34:08

@György Fekete: Fenyegetsz? Emlékszel, mit mondtam, mi hiányzik belőletek? Addig is, nyasgem, büdösbolsi, amíg nem zárkóztál föl.

Az én, személyes sémita-ellenességemben a hozzád hasonlóké a főhely, el is húzom neked az Internacionálét, alkalomadtán.

I_Isti 2016.02.07. 15:02:38

" „Felállítottunk egy katasztert, hogy milyen specialistákra van szüksége az országnak a legközelebbi évtizedekben, s most ki akarjuk termelni a szükséges embereket. Szükségünk van párezer elsőrangú szakemberre, akik ezt az országot rendbeszedjék és előrevigyék. Most folyik a kiválogatás; a legjavát kiküldjük külföldre s ott is a legkitűnőbb tanárokhoz!”"

Impotens barom!

Neumann János meg elment amerikába (hiába, ő okos zsidó volt) és megcsinálta az amerikaiaknak az informatika / számítógép vonalon a világelsőséget a teljes XX. századra.

Vagy Kármán Tódor. Nélküle a büdös életbe nem jutottak volna a holdra, de hát a baromarcúaknak nem kellettek a zsidó tudósok, az amerikaiaknak meg igen.

És mit kell azon csodálkozni, hogy egy ilyen hülye impotens marháról egy hülye impotens oktatási csúcsszervet sikerült elnevezni?

I_Isti 2016.02.07. 15:03:18

@Bell & Sebastian: Az antiszemitizmus a lúzerek vallása.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.07. 15:31:55

@I_Isti:

A tudatlanság hatalom és erő:-)

Nem akarom tőled a hatalom és az erő érzését elvenni, de jobb, ha tudod, hogy Neumann Budapesten diplomázott matematikából 1930-ban, senki nem gátolta a tanulásban, a tudományos tevékenységben, de ő elvállalt egy princetoni vendégtanári állást és Amerikában kezdett tanári és kutatói karrierbe; ahogy Kármánt sem érte semmiféle bántódás zsidó származása miatt, 1919-es közoktatási népbiztos-helyettesi ténykedése "jutalmaként" 1920-ban kizárták a Magyar Aero Szövetségből (ennél sokkal durvább szankciókkal is sújtottak a vörösterrorban való közreműködésért neves magyarokat azidőtájt, származástól függetlenül), ezután ment Németországba, majd onnét 1933-ban az USÁ-ba. Klebelsbergnek egyikük távozásához sem volt semminemű köze.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.07. 15:54:05

@bbjnick:

Hogy nem a te privilégiumod a hülyeségeddel hencegni, @I_Isti: úr, álljon itt példaként egy régebbi hasonló malőr: @ergé néhány éve tolt egy posztot egy kiállításról és elsírta, hogy hány zseniális zsidó származású fotóművésznek kellett elmenekülnie Magyarországról a zsidó törvények miatt; állítása kíváncsivá tett és utánanéztem: egynek sem.

Itt vannak egy kommentben összegyűjtve az "üldözött művészek" emigrációjának dátumai és körülményei: mandiner.blog.hu/2011/07/05/magyar_fotografiak_a_brit_kulturszentelyben/full_commentlist/1#c13914090

I_Isti 2016.02.07. 16:56:47

@bbjnick: Nem értem, mit nem lehet ezen érteni? Miközben ez a lúzer -- akikről a klikket elnevezték -- külföldi egyetemekre akar küldeni magyar diákokat tanulni, közben magyar (zsidó) tudósok ellepik azokat a külföldi egyetemeket, amelyek a világ tudományos kutatásának élvonalába tartoznak.

Kezd világos lenni?

_Itt_ volt az élvonal, itt volt az a tudás -- csak ez a klikes marha nem becsülte meg, mert _az_ a tudás nem turbómagyar volt, hanem zsidó.

(Ja, és rosszul tudod, Neumann először kémiából diplomázott Zürichben kb. 1925-ben.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.07. 17:55:41

@I_Isti:

1) Van arról statisztikád, hogy hány egyetemi tanár, kutató ment nyugati egyetemekre, kutatóhelyekre tanítani, kutatni a két világháború között és ezek etnikai-felekezeti megoszlása milyen volt? Ha van, megoszthatnád velem is:-)

2) Nyilván, ma is tombolhat az etnikai-felekezeti üldözés szerte a világban, Közép- és Kelet-Európától Ázsián át Dél-Amerikáig és Afrikáig, mert mindenhonnét a nagy nyugati egyetemek-kutatóhelyek fölé vándorol minden szakember, aki megteheti (s, vélhetően, ezek valamennyien zsidók):-)

I_Isti 2016.02.07. 18:08:24

@bbjnick:
2) nem, általában kínaiak.
1) persze statisztika. Mert aaaz fontos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.07. 18:41:45

@I_Isti:

2) Nem kínai zsidók?

1) Valamire csak alapozod állításaidat! Vagy csak kamuzol?

Bell & Sebastian 2016.02.07. 19:33:47

@I_Isti: Hápersze. Erre meg az is szok jönni az, hogy márpedig én lúzerrel le se ülök, lásd Sötétfekete reposztját. Kényelmesen felhúzom azt a nagy orromat, mert nincsen min vitatkozni egy náczival, aki azért az, mert antiszemita, mint azt megtanulhattuk mentálhigítós professzoressztól-től.

Miért is a felhasználók vallása, vagy született veszteseké, ha se nem vallás, se nem a cumiztatottak privilégiuma?

Pistike, nem nagy a te orcád, kicsit nagyon? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.07. 20:09:40

@Bell & Sebastian:

Azon rötyögök, hogy Klebelsberg a "rendszerváltás" idején még a baloldal egyik referenciája volt:-) Glatz Franci, az utolsó kommancs művelődési miniszter, későbbi akadémiai elnök, Klebelsberg képét akasztotta irodája falára és minden második szava "klebelsberg" volt: "klebelsberg és európa", "klebelsberg és modern kultúra", "klebelsberg és oktatási reform" stb. Most meg vakon, fejjel mennek neki, mint a bőszült barmok:-) Ezek tényleg nem normálisak!

Bell & Sebastian 2016.02.07. 20:16:57

Nagyjó Uraim, ballibsi-bibsi söpredék!

A szociális alapon antisémita (irigy, disznó magyar) irodalmi előképe egyidős a zsidótörvényekkel, nincsen ebben semmi új.
Bangha Bélánál jobbat én sem tudok erre mondani (mármint a szociális antiszemitizmus igaztalan vádjára):
/link nincsen, de adja magát/

>>>
A kereszténység a szeretet vallása, igenis, és ezt az ellentáborból jövő kioktatások előtt is tudtuk mindnyájan; de ez a szeretet nem jelentheti azt, hogy a mi hitvallásunk gyáva nyulak és örökké meghátráló vénasszonyok pipogya világnézete legyen.
<<<

Ami a szép az egészben, hogy a Regnum Marianum mozgalmat, amit elindított (természetesen egyéb érdemei mellett), valamiért elkerülte a rehabilitáció, pedig tudtommal keresztény-szociális kormányunk van, ami _nem_ antiszemita, sőőt!

De mivel a keresztény megújulás mégsem szívügye (ezek szerint), ezért brilliáns logikával (egyetlen bakugrással) le is vonom a következtetést: ezek szociálisan filoszemiták, már amelyik nem sémita.

Fekete György szerint ez így teljesen rendjén is való - gondolom. Egyenlő pályák egyenlő esélyek, gójok teljes menetfelszerelésben futnak, zsidók biciklivel mehetnek.

Nehogymá ne nyerjenek, ebben a farizeus-nagyszakállú életben!

Bell & Sebastian 2016.02.07. 20:23:00

@bbjnick: Glaccferi egy duplanullás, csak nem angol kém. Ismerős lehetett neki a név valahonnan, talán rémlett neki valami olyasmi: azért tud csak magyarul megszólalni, mert létezett egy ilyen is.

2016.02.07. 21:02:29

Más nézeten vagyok. Rövidre fogom.

Az zsiványellenesség kizárólag a vesztes háború utáni elszegényedés következménye.

Az első vh-t kötvényekkel fedezték. (patriotizmus, fél százalék felkamat, jutalékos ügynökök (ismerős???)) Ezeket 1200 (jobbára zsidó) bankban lehetett jegyezni. Beváltásra csak részlegesen került sor. A zsiványok először bankszövetséget (keresztényeknek külön másikat) hoztak létre, majd a nemzeti bankot, végül pénzcserét szerveztek.(pengő)
A kötvénykifizetés elmaradása a teljes népességet szegénységbe taszította. Mindeközben jutott pénz a zsivány gazdák terményeinek exportfinanszírozására, és a csődbe jutott gazdák majorságainak felvásárlására. A pénzhiány miatt leálló kereskedelem megakadályozta a kisösszegű tartozások teljesítését. Így fordulhatott elő hogy a kisösszegű tartozás miatt árvereztek, miközben ugyanazon bank nagyösszegű kötvénye nem került leszámításra.

Így lettünk 6 millió szegény országa.

A folytatás ismert.

homoródkarácsonyfalváért 2016.02.07. 21:14:52

@György Fekete:

Öcsi! Itt szoktak néha trágárkodni, kiabálni, de fenyegetőzni nem.

Még akkor sem, ha az illető antiszemita, vagy mint te, egy tróger.

Világos? Takarodj az anarcho-kommunista hülyeségedbe vissza, ott biztos szívesen olvassák az ordas komcsi eszméidet. Itt ne fenyegetőzzél? OK, értve?

pitcairn2 2016.02.07. 22:04:39

@György Fekete:

azt hiszed, hogy te különb központi tervező lennél K-nál?

ugyanmá...

te is csak a saját hülyeségeidet erőszakolnád másokra:)

2016.02.07. 23:04:50

@pitcairn2:

@György Fekete:

Három mondat alatt kétszer antiszemitázott.

Alkalmas.

ps:

Legközelebb ne hagyja le a holokausztot!

Kétszer!

Minden mondatban!

Bell & Sebastian 2016.02.07. 23:53:42

A legsúlyosabb vád (Tchibo), a szociális darwinizmus, ami magyarul csak így hangzik:

- Az erősebb kutya üzekedik!

(Ami akár még a mi kvázi-demokráciánkban is felettébb tájidegen elem, pedig még ellenlökésnek álcázva is szívesen alkalmazzák, nemhogy általános rendezőelvként, offenzívában.)

Ez a Fedák Sári a pakliban, mindent visz. Aki tud erősebb (mély)ütésről, az most szóljun, vagy hallgasson örökre.
___

Erre jön egy okos szakállas bácsi, a felmelegített káposztával és jól elmagyarázza, hogy márpedig a zöld disznójával ő most mindenkit levert, besöpörné a bankot és alásszolgája!

Kutyákról meg egy szót se!
___

Mit mondott a vasutas, amikor a vonat elvitte a lábát?

Bell & Sebastian 2016.02.08. 00:08:45

@260: Hogyne lenne ismerős, a matinét most izguljuk végig, kicsiben és nagyban. Európát és az eurót nem sikerült bedönteni, de a magyar meccs vége még nyitott.

Valószínűleg félúton megáll, holott rá sem kellet volna lépnünk.

Szegények és ostobák átverése, mint mondtam. Kölcsön veheted a saját, áltakunk ellopott pénzedet, de kamatos kamatra, ha nem akarsz éhen dögleni. És emögé még ideológiát is fabrikáltak: utolsó csatlós, kollektív bűn, relatív tagadás és füstbe ment jobblét.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2016.02.08. 07:47:36

@György Fekete:

Ad. 1 - mi bajod van a "szociális antiszemitizmussal"? Mai PC nyelven "pozitív diszkriminációnak" lehetne fordítani, ez pedig kifejezetten balliberális és progresszív fogalom, nem?

Ad. 2 - értem én, hogy a mai balliberálisok annak örültek volna igazán, ha Magyarországból az Antant csak Budapestet hagyja meg, na de a magyarok többsége a húszas években - beleértve a szociáldemokraták is - egy lehetőleg békés revíziót akart.

gyalog.galopp 2016.02.08. 08:05:40

@bbjnick: @Bell & Sebastian:

A sötétgyurkák egyfajta csomópontot képeznek egy nagy hálózatban. A csomópontok mérete a hozzákapcsolódó egyének, vagy más csomópontok jelentőségétől függ. Amennyiben a csomópont jelentősége csökken, akkor az széthullik, részben betagozódik máshová, vagy teljesen eltűnik.

Lerövidítve és lebutítva, amikor még a sötétgyurkák csomópontja nagy volt, és erős, talán még nem is volt annyira sötét, jó ötletnek tűnt bedobni egy Klebelsberget hívószónak, vagy csalinak az ellenzéki csomópontok növekedésének megakadályozására.

Miután a konkurens csomópontok mégiscsak növekedni kezdtek a sötétgyurkák rovására, Klebelsberg természetesen ellenség lett.
Mivel az antiszemitizmus vádja még mindig jelentős csomópont képző erő a sötétgyurkáknak nem maradt más kapaszkodójuk, ahhoz, hogy egyre jelentéktelenedő kis csomópontjuk ne tűnjön el a semmibe.

Bell & Sebastian 2016.02.08. 11:05:05

@gyalog.galopp: A hálózatelmélet komoly, köztes tudomány.

Azon mindig elcsodálkozom, amikor kiáll egy szakértő a tévében, hogy drámai körülmények közt bejelentse, itt és ott ennyit vagy annyit nőtt az antiszemita megnyilvánulások száma a friss mérések szerint, ezért követeli ettől vagy amattól a hatékonyabb fellépést, magyarán: még több előnyt a turistáknak.

Amitől megint csak nő az -ellenesség.

Eltekintve attól, hogy a fogalom képlékeny, az okairól egy büdös szó nem esik soha, ezen felül kontraproduktív a fellépés ellene, no meg, teljesen egyértelmű, ki gerjeszti és mi célból (acélból) - anélkül, hogy taglalni kezdeném részleteiben a mechanizmust.

Isaura, a vak cina esete: azonnal gyűjtsünk pénzt a rabszolgaigától megszabadítására.
___

Nem minden valóság, amit a projektoron mutatnak a mutatók, nekünk, a nézőknek.

Bell & Sebastian 2016.02.08. 11:16:23

@Vhailor: Eufemizmus a pénzirigységre. Szerinte.

Az irredenta neo-nacionalizmus meg olyan lehet, mint amikor a postás megharapja a kutyát, csak mert az nem tudja elkapni a nadrágszárát, a szájkosár miatt.

Ekkor az eb bizonyára gondolatbűnt követ el, a feltételezés szerint.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.08. 11:35:05

@György Fekete: Sajnos te csak egy agyhalott gyűlöletzsidó vagy. Gyűlöletzsidó - jó kis fogalom!

Minden kultúrát a saját fogalmi viszonyai között, vagyis az adott térben és időben kell értelmeznünk. Ez a kulturális antropológiának, a legfőbb embertudománynak az alaptételezése. Zsidó tudósok fogalmazták meg. Biztos ők is antiszemiták voltak.

Te egy kultúrát eltérő fogalmi rendszerben akarsz bemutatni, ami tudománytalan, logikátlan, tehát ostobaság.

Mindig a legegyszerűbb példát szoktam felhozni: Az inuitok az 1900-as évek elején még megölték az elsőszülötteket, ez volt a hagyományra épülő törvény, kivételezés nélkül. Számunkra ez elfogadhatatlan, bűnös cselekedet. Abban, a térben és időben, tehát más fogalmi rendszerben működő kultúrában viszont a gyermekgyilkosság normális és elfogadott volt. Ma már ők sem tesznek ilyet, más idők fogalmi rendszerét élik ők is. Ma már nem tartják helyesnek a gyermekgyilkosságot. Most akkor minden felmenőjüket gyilkosnak kellene tekinteniük, hogy az ilyen aljas férgek, mint te boldogok legyenek?

Arról, hogy valami helyes vagy sem, legtöbbször utólag tudunk csupán megbizonyosodni. Jelen társadalmunkban is tapasztalható a zsidók felülreprezentáltsága a kulcsterületeken. Ez a micvákból eredeztethető. Ha igazi zsidó lennél, ezt is tudnád. Ez a fajta felülreprezentáltság jelenleg a tudományok dogmatizmusát eredményezi, a pénzpiacokat káoszba sodorja, mert nem a rátermett, hanem a zsidó kapja a lehetőséget. Shalom, te fasz!

Robinzon Kurzor 2016.02.08. 12:24:09

@bbjnick:
2016.02.07. 06:45:52
"A lóf_szt a s_ggedbe, azt, te mocskos, g_nnyes, gyáva, sz_ralak troll!"

A Mandiner hivatásos erkölcsbajnoka és önkéntes főkereszténye vasárnap reggel misére készülve ünneplőbe öltözteti a lelkét.

I_Isti 2016.02.08. 13:38:01

@bbjnick: Azér' az agyadban uralkodó antiszemita démonok kedvéért fölsorolok néhány olyan magyar - zsidó tudóst, aki a két háború között valahogy eltűnt Mo-ról: Wigner Jenő, Teller Ede, Szilárd Leó, Gábor Dénes, Pollányi Mihály, Kemény János, Erdős Pál. Meg a fentebb említett Neumann és Kármán.

pitcairn2 2016.02.08. 14:40:22

@I_Isti:

azért az se mindegy, hogy ki mikor tűnt pl. a 30-as években vitathatatlanul a zsidó Kabos Gyula volt a legnépszerűbb magyar színész

a 30-as évek végén sem a nézők ejtették (azok imádták, szóval ennyit az állítólagos széleskörű antiszemitizmusról)

hanem az éppen jobbra tolódó magyar kulturális elit

pitcairn2 2016.02.08. 14:41:56

@I_Isti:

a fizikusok antiszemitizmus nélkül is odamentek volna ahol szükség van rájuk

ma is így tesznek...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.08. 15:00:52

@pitcairn2:

Kabosnál nem az ántiszémitizmus erősödése volt a fő szempont, amiért Amerikába ment, hanem az, hogy rosszul vállalkozott és piszkosul eladósodott. Azt gondolta, Amerikában kereshet annyit, hogy kilábalhat adósságaiból. Hatalmasat kellett csalódnia, ugyanúgy járt, mint Bartók: két hétig esemény volt, utána a kutyát sem érdekelte. Jóformán éhezett.

www.szineszkonyvtar.hu/contents/k-o/kaboselet.htm

pitcairn2 2016.02.08. 15:06:25

@bbjnick:

akkor lehet, hogy félretájékoztattak:)

Színészportré : Kabos Gyula
www.youtube.com/watch?v=2OJcEItTHdc

pitcairn2 2016.02.08. 15:09:54

@bbjnick:

az általam hallott verzió azért hihetőbb, mert:

1. Kabos eszméletlenül nagy sztár volt Magyarországon (tulajdonképpen még ma is az)
2. a színészmesterséget eszméletlenül nehéz más nyelvre/kultúrára konvertálni (különösképpen egy tőről metszett magyar komikus esetében - Kabos az volt... ivritül se lett volna sikeres...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.08. 15:14:12

@I_Isti:

@I_Isti:-kém, galambom, nem az én démonaimmal foglalkozz, hanem inkább olvasd el az általad felsorolt urak életrajzát, mielőtt idejössz hülyét csinálni magadból!

pitcairn2 2016.02.08. 15:29:04

@bbjnick:

elolvasom, de Kabos adósságai az általam mellékelt videóban is terítékre kerülnek

megdöbbentő, hogy úgy lett a number 1 magyar komikus, hogy gyakorlatilag 100%-ban csődben volt

(vmi 200 ezer pengő adósságot csinált színigazgatóként 1929, normál ember ezen a ponton __összeomlott__volna...)

a sztárgázsii egyenes úton mentek a hitelezőkhöz...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.08. 15:29:44

@Robinzon Kurzor:

Vittem volna magammal? Kimondtam, amit gondolok és részemről ezzel lezárva az ügy. Nincs bennem harag, nincs bennem bosszúvágy, nem fenyegetőzök, nem akarok senkit (sem @György Feketé:-t, sem senki mást) megbélyegezni, megfosztani publikációs lehetőségeitől, nyilvános önkritikára kényszeríteni, tönkretenni, csak azért, mert másként gondolkodik valakiről, valamiről, mint én. Valójában számon ezt a szegény öreg trollt, amiért nem tudja elengedni, letenni tév- és rögeszméit; ha ettől megkönnyebbül, akkor hadd mondja csak! (Mi pedig, anélkül, hogy adnánk alá a lovat, tiszteljük meg annyival, őt is és az igazságot is, hogy reflektálunk rá.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.08. 15:31:09

@bbjnick:

nem az én démonaimmal foglalkozz=ne az én démonaimmal foglalkozz

pitcairn2 2016.02.08. 15:37:14

@bbjnick:

Szerintem ez nagyjából egybevág a videós verzióval

"Politikához igen keveset ért, és nem is nagyon érdekli, nem érti, váratlanul éri az egész számára érthetetlen helyzet, a nyílt színi zsidózás…..Kabos képtelen felfogni az egészet. "Én egyedül kimerítem a megengedett arányokat" - mondja (a törvény értelmében főszerepet nem is játszhat a 20 %, mert az borítja az arányokat!), majd így folytatja - mi lesz akkor a többiekkel?"

www.szineszkonyvtar.hu/contents/k-o/kaboselet.htm

I_Isti 2016.02.08. 16:23:45

@bbjnick: Olvastam, mire vagy kíváncsi?
Általában zsidó polgári családban születtek, némelyik nagypolgári családban, ahol a kultúra, a művelődés, a tanulás meglehetős fókuszban volt. (Értsd: volt, aki közülük négy éves korában már két-három nyelven tanult. Neumannról például többen is úgy tartották, hogy a világ legokosabb embere. Persze, aki öt éves korában két kilencjegyű számot el tud osztani fejben, arról könnyű ezt gondolni... )

A lényeg az, hogy a két háború közti Magyarország maga volt az ugar, ahol azokat az embereket, akiket az egész világon megbecsültek volna - illetve meg is becsülték őket, inkább a nettó középszerű csürhe kiutálta. Beleértve ezt a Klebersberget is, aki csak azt nem vette észre, hogy az egész XX. századi fizika, kémia, matematika tudományterületen legjelentősebbek közé tartozó emberek gyakorlatilag ott nőttek fel a szeme előtt.

pitcairn2 2016.02.08. 16:30:12

@I_Isti:

ennél azért komplexebb volt a helyzet, pl. a Horthy korszakban példát mértékben javultak a magyar szociális mutatók, kb. ___20 évvel__ nőtt a várható élettartam

egy grafikon minderről a hvg-ből
hvg.hu/image.aspx?id=6a9806cf-7226-46ea-8dc4-9cfb6f0d7a6e&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

az állami oktatás is jelentősen fejlődött

persze az efféle központi rendszereknek mindig is megvoltak a maga árnyoldalai

pitcairn2 2016.02.08. 16:33:00

@I_Isti:

ha modern analógiát akarsz, akkor kb. Dél-Afrikában folyik ma hasonló móka (pozitív diszkrimináció...)

menekülnek is tömegével onnan a fehérek

sőt tulajdonképpen durvább ott a helyzet, elvégre Horthy sohasem énekelgetett volna efféle nótákat...

Jacob Zuma sings "Kill the Boer" at ANC Centenery Celebrations in Bloemfontein, South Africa
www.youtube.com/watch?v=6fzRSE_p1Ys

pitcairn2 2016.02.08. 16:43:30

@I_Isti:

meg hát aztán furcsa az élet, a nemzetközi porondra kerülő magyar természettudósok jó részét pont a numerus clausus vezette a __legfejlettebb__ nemzetközi ösvényekre

pitcairn2 2016.02.08. 16:53:12

@I_Isti:

nem ott nőttek fel mivel a többségük már a 20-as években emigrált - leginkább Németországba

a sikerük egyébként elsősorban még a K und K gimnáziumok magas színvonalához + a legjobb __külföldi__ egyetemekhez kötődött

ha itthon maradnak nem futottak volna be ekkora tudományos karriert

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.08. 16:54:08

@I_Isti:

A két háború között a mérnöki tudományok, a fizika volt az, ami napjainkban a biológia, géntechnológia. A korban Németország volt a fizikai, műszaki technológiai kutatások központja, köszönhetően a császárkori Németország erőfeszítéseinek; hogy vágyott nagyhatalmi státuszának ipari hátterét biztosítsa, embertelen összegeket lapátoltak egyetemeik reál és mérnöki szakainak fejlesztésére, egyetemi kutatóközpontok létrehozására a XIX. utolsó harmadában, a XX. század első évtizedében. Azidőtájt (a két háború között) nem csak Közép-Európából, de Franciaországból, Skandináviából, Angliából vagy az USÁ-ból is Németországba ment tanulni, kutatni, dolgozni, aki ezen a területen akart előbbre jutni és megtehette. Nincs abban semmi különös, hogy Magyarországról, akinek módja volt rá, Németország felé vette az irányt. Ma is "elszívják" a nagy biológiai, géntechnológiai központok a perifériákról az "agyat".

Az pedig, hogy te nem ismered hazád művelődéstörténetét, az nem Klebelsberg szégyene, hanem a tiéd! Németh László, aki minden volt, csak nem Horthy-fun 1956-ban így írt a két háború közötti magyar kultúráról: "(...) ...ugyanebben az időben Európának több nagy népe nyugaton, keleten új technizálódása ellenére a hanyatlás jeleit kezdte mutatni. A magyar emelkedés főként szellemi és gazdasági téren volt szembeszökő. Mindig nagy honvággyal néztünk a reformkorra, a szabadságharcot megelőző évtizedekre. Az igazság azonban az, hogy akkor közel sem volt annyi nagy írója, művésze, muzsikusa, tudósa ennek a nemzetnek, mint a joggal megbélyegzett Horthy-rezsim alatt. Két nagy nemzedék dolgozott egymás mellett, a viszonylagos szabadságot a lényegek kimondására, az elviselhető korlátozást a klasszikus tömörítésre használva ki. A magyar zene ebben az időben emelte a világ fölé az első kultúrhistóriai jelentőségű nagy nevet, a Bartókét, s az ismeretlen, nyelvébe zárt magyar irodalom ekkor támasztott reményt, hogy ugyanezt megismétli. (...)"

pitcairn2 2016.02.08. 16:54:51

@I_Isti:

Az éremnek két oldala van…

Avagy

Hatalmas érték a külföldi tanulás, különösen ha az a világ legjobb egyetemein folyik…

hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1rd_Le%C3%B3#N.C3.A9metorsz.C3.A1g

Berlin

hu.wikipedia.org/wiki/Wigner_Jen%C5%91#.C3.89letrajza
Berlin

hu.wikipedia.org/wiki/Teller_Ede

Karlsruhe

hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1bor_D%C3%A9nes_%28fizikus%29

Berlin

I_Isti 2016.02.08. 18:44:13

@bbjnick: " Ma is "elszívják" a nagy biológiai, géntechnológiai központok a perifériákról az "agyat".
"
Most ezzel azt mondtad, hogy a két háború között a - akár fentebb is említett - zsidók voltak a magyar agy, amit el lehetett szívni. A magyarok meg nem voltak annyira "agy", mert nem szívták el őket...
:)

pitcairn2 2016.02.08. 20:14:29

@I_Isti:

jut eszembe:

a Horthy "diktatúra" alatt __nyitva__ voltak a határok

aki nem került be a numerus clausus miatt magyar egyetemre vagy az állítólagos "antiszemita" légkör miatt nem akart oda járni az minden további nélkül elmehetett nyugatra tanulni

még olyan sok plusz költséggel sem járt...

(az akkori budapesti átlag életszínvonal nem volt túlzottan messze pl. a bécsitől + még az állami egyetemeken is tetemes tandíj volt)

ezenfelül

a Horthy "diktatúra" alatt nagyon jelentős volt a __magánszektor__ szerepe

ott pedig meglehetősen __lazán__ kezelték az állami diplomákat

pl. a bank- és a pénzügyi szektorban akkoriban jóformán mindenki diploma nélkül dolgozott...

ezt csak azért írom, mert 1948 után hosszú évtizedeken át KÁDEREZTÉK a népet pl. a felsőoktatás kapcsán is

és aki emiatt nem jutott be vmelyik egyetemre az nyugatra sem tudott menni és a meglehetősen laza magánszektor előnyeit sem élvezhette...

PS. a numerus clausus természetesen baromság volt

erre egyébként már a 20-as években rájöttek és véget is vetettek az egésznek...

annamanna 2016.02.09. 02:09:02

@György Fekete: "Hiányzik a példatárból a munkás..."

A saját családomról írtam, ez nem tűnt fel, elvtárs?

De ha másik példa kell, hát tessék: nazarénus ismerősöm mesélte, hogy a szülei az ötvenes években voltak kisgyerekek, és az anyja egész életében félanalfabéta maradt, mert gyerekként nem volt pénzük iskolába járni. Pontosabban a gyerekeknek is dolgozniuk kellett, hogy meg tudjanak élni, és a tanítót ajándékokkal lefizették, hogy ne legyen baj abból, hogy a gyerekek nem járnak iskolába. Az ötvenes években történt, nazarénus gyerekekkel, elvtárs.

"A túlélővel folytatott beszélgetésből pedig valamit félreérthetett, illetve nem jegyzett meg."

Ha a bácsika földeken dolgozott volna, akkor azt írta volna, hogy másokat ugyan haláltáborba vittek, de őt 8 éves korában földekre vitték dolgozni. De nem ezt írta, hanem azt, hogy lágerben volt.

Ám van itt más eset is a példatárból:
www.facebook.com/helleragi/photos/a.10152654427758581.1073741834.35373273580/10152654458083581/?type=3&theater

Tehát Heller Pál 1888-ban született és 1945-ben halt meg, 57. évében. Addigra ősz hajú, pocakos ember volt (Heller Ágnes leírása szerint). Foglalkozására nézve ügyvéd és zongorista.
Vajon mennyire ítélhették munkaképesnek az ősz hajú, pocakos, nyugdíj felé ballagó értelmiségit a nácik?
Akkor, amikor az oroszok 45 éves korig vitték el az embereket málenykij robotra: "ebben a tudatban indult útnak a falu összes munkaképes, 17–45 év közötti férfija és 18–30 közötti nője a didergető télben." mandiner.blog.hu/2016/01/19/elhurcolasok_tulelni_a_tulelhetetlent
Nyilvánvaló, hogy az 57 éves Heller Pál semennyire sem tűnt fizikai munkára foghatónak. Tehát azonnal el kellett volna gázosítani.
Ennek azonban merészen ellentmond a hivatalos értesítő, amin nagyon konkrét időpontok szerint datálják Heller Pál elhurcolásának stációit: 1944. április 11. Mautner-telep; július 26. Békásmegyer, majd Auschwitz, ahol 1945. január 16-án meghalt. "A túlélő bajtársak elmondása szerint."
Namost, igazán sajnálatos, hogy a túlélő bajtársaknak mindez csak 1992-ben jutott az eszébe, és nem 1945-ben, igazán közölhették volna akkor is az özveggyel ezeket a precíz adatokat.
Esetleg be is mutatkozhattak volna. Én legalábbis nagyon hiányolom a cetliről a túlélő bajtársak pontos nevét, és azt, hogy hol, mikor, meddig voltak együtt, mit csináltak, hogy jegyezték meg ennyire pontosan a dátumokat; és mindez miért csak 1992-ben jutott az eszükbe.
Nem kevésbé hiányolom a halál okának pontos megnevezését. Tulajdonképpen mibe halt bele Heller Pál? A náciknak 1945 január 16-án tűnt fel, hogy őt kifelejtették a megérkezés utáni azonnali elgázosításból? Hónapokig huszonévesnek látták, és csak a januári napfényben tűnt fel, hogy már kvázi nyugdíjas tata?
Esetleg Heller Ágnes egy hazug papírt mutogat a FB-oldalán? Mert az apját már fix, hogy 1944 nyarán elgázosították, rögtön aznap, ahogy megérkezett a táborba? Hisz a hülye is látta rajta, hogy ősz, öreg, pocakos? Ebben az esetben a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága hazudott, pecsétes papíron hamis adatokat adott ki? És Heller Ágnest megtévesztették az apja sorsa felől? Ugye ezt maga sem tételezi fel, Fekete elvtárs?

annamanna 2016.02.09. 02:25:29

@György Fekete: És még egy a példatárból: cink.hu/tenyleg-miert-kell-ezt-csinalni-szegeny-zsido-nenikke-1562183674

"egy néni lépett le a járdáról és ment át a keskeny úton a kordonig. Ekkor vettem észre, hogy jókora szprés flakont tart a kezében.

"Az nem lehet" – gondoltam, de mire a "het"-hez jutottam, már fújta is. Az elején olyan hieroglifaszerűen olvashatatlan volt az egész, reszketett is a keze, meg nem is volt gyakorlott, de a betűk egyre olvashatóbban tekeregtek a kordont borító koszvadt nejlonon, hogy fokozatosan kirajzolódjon a felirat

TÚLÉLTEM A SOÁT, MÉG SZERETNÉK ÉLNI!"

A reszkető kezű nénike a graffitire a monogramját is felírta: M. F. Ön nyilván kapásból felismeri, kiről van szó, nekem némi utánjárásba került: a Soát túlélő, meggyötört nénike nem más, mint Magyar Bálint húga, Mécsné Magyar Fruzsina, született 1954. március 11-én.
Tehát túlélte a Soát. Ehhez innen is gratulálok neki, és üzenem, ez a bravúr nekem is sikerült.
Sőt többek között túléltem még a tatárjárást és a mohácsi vészt, a római birodalom bukását és a dinoszauruszok kihalását is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.09. 05:49:53

@I_Isti:

"Most ezzel azt mondtad, hogy a két háború között a - akár fentebb is említett - zsidók voltak a magyar agy, amit el lehetett szívni. A magyarok meg nem voltak annyira "agy", mert nem szívták el őket... " --- írod.

Ezzel azt mondtam, hogy a keresztény magyar elit (már azok, akik megtehették, hogy gyerekeiket külföldi egyetemeken "túráztassák") elsősorban nem közgazdász, mérnök, fizikus vagy matematikus pályára szánta a porontyát, hanem politikai, diplomáciai, állam- és közigazgatási, egyházi vagy épp katonai pályára. A tudományos pályák közül is elsősorban a biológia, az orvostudomány, az agrártudomány volt a preferált, a humán területeken a történelem, nyelvészet, jogtudomány.

Mindazonáltal megjegyezném, hogy kib_szottul unalmas és undorító is a taknyos trollkodásod.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.09. 06:08:49

@pitcairn2:

A numerus clausus (amely semmi mást nem jelentett, minthogy, az értelmiségi munkanélküliség csökkentése érdekében, évente szakonként fix számban határozták meg az állami felsőoktatásba felvehető hallgatók számát; ez volt a numerus clausus, a "zárt szám") nemzetiségi-felekezeti rendelkezéseit 1928-ban eltörölték. Így tehát már Hóman sem alkalmazhatta ezeket; helyette szociális alapú és tehetséggondozó ösztöndíjakkal igyekeztek elérni azt a kultúr- és szociálpolitikai célt, hogy a közép- és felsőoktatásban minél több olyan magyar gyerek tanulhasson, akiknek a szüleiknek ez még nem adatott meg. Úgy gondolták, hogy Magyarország csak akkor lehet versenyképes a korban, ha van masszív, képzett magyar középosztálya. A társadalmi mobilitás nagyságrenddel nagyobb volt a Horthy-rendszerben, mint a "rendszerváltás rendszerének" elmúlt huszonöt évében.

I_Isti 2016.02.09. 08:55:51

@bbjnick: "politikai, diplomáciai, állam- és közigazgatási, egyházi vagy épp katonai pályára"

Sikersztori!
Mennyire híres is és sikeres a két háború közötti politikai magyar diplomáciai, állam- és közigazgatási, egyházi, meg katonai pályán tevékenykedők áldásos tevékenysége!

gyalog.galopp 2016.02.09. 09:35:29

@Bell & Sebastian:

A hálózat mi vagyunk, mi alakítjuk, formáljuk, csak épen mi sem tudjuk hogyan működik.
A jó hálózat elemzőnek hatalom van a kezében.

pitcairn2 2016.02.09. 11:16:38

@I_Isti:

speciel ezen a vonalon a jugoszlávok, lengyelek, csehek, románok, litvánok, észtek, stb. se voltak sikeresebbek

kb. úgy ment át rajtuk a történelem, mint egy __úthenger__...

pitcairn2 2016.02.09. 11:20:00

@bbjnick:

biztos voltak erényei a Klebelsberg féle reformnak, egy pillanatig sem tagadtam ezt

mi több szerintem az ún "jóléti" állam alapjai pontosan a Horthy rendszerhez kötődnek

a cirka 20 éves várható átlag élettartam növekedés nagyon szépen aláhúzza ezt

1900-2007 várható átlagéletkor Magyarországon
hvg.hu/image.aspx?id=6a9806cf-7226-46ea-8dc4-9cfb6f0d7a6e&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

2016.02.09. 12:55:58

Az életkor növekedése és a jóléti rendszerek kialakulása globális folyamat volt, nem horthyék érdeme.

gyalog.galopp 2016.02.09. 13:11:45

@260:

Hehe, a Horthyt követő kommunisták is abban bíztak, hogy majd a globális folyamat megoldja, nekik nem kell csinálni semmit, csak elvenni, akinek van, aztán a többi jön magától. Hát, jött is.
Mikor is értük el Horthyék színvonalát, még most se?

Bell & Sebastian 2016.02.09. 14:04:41

@bbjnick: Remélem, a kék papagájok is olvassák magát. Elmehetne tanúskodni Hóman mellett, mint az Auschwitzban született túlélő, aki saját fülével látta a borzalmakat, csecsszopó korában.

2016.02.09. 14:49:00

@gyalog.galopp:

Elbeszélünk egymás mellett.

Te a születéskor várható életkorról beszélsz, én a ténylegesen megélt életkorról.

Most minek kommunistázol? Közük?

gyalog.galopp 2016.02.09. 16:06:21

@260:
ok., akkor valóban félre értettelek

pitcairn2 2016.02.09. 16:06:41

@260:

ja mehetett volna piaci alapon is, de Horthy-ék 1942-ig de facto már az egészségügyi rendszer komplett államosításáig jutottak el

pitcairn2 2016.02.09. 16:11:27

@260:

gyakorlatilag végül egységes rendszert csináltak a korábbi ad hoc alapon létrejött helyi kezdeményezésekből

1942. évi XII. törvénycikk
a városi orvosokról, a községi orvosokról és a körorvosokról, valamint egyes közegészségügyi rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről1
www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8185

pitcairn2 2016.02.09. 16:15:16

@260:

a szakpolitika alkotásban különben a 20-as évektől a Rockefeller Alapítvány meglehetősen nagy szerepet játszott

"1. § A magyar nemzet törvénybe iktatja a ___Rockefeller Alapnak__ áldozatkészségét, amelyet Magyarország közegészségügyének fejlesztése érdekében tanusít és amellyel a m. kir. Országos Közegészségügyi Intézet felállítását is biztosítja"

1925. évi XXXI. törvénycikk
A m. kir. Országos Közegészségügyi Intézet felállításáról
orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-04/data/pdf/1902.pdf

pitcairn2 2016.02.09. 16:25:44

@260:

azért az vhol tényleg édes, hogy a magyar állami egészségügy gyakorlatilag afféle Horthy-Rockefeller koprodukcióban jött létre:)

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gos_K%C3%B6zeg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgyi_Int%C3%A9zet#Feladatai

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.09. 16:54:11

@pitcairn2:

A Rockefeller Alap azidőtájt valószínűleg a világ legnagyobb keresztény jótékonysági alapja volt. Az öreg Rockefeller (Mr. Standard Oil Company) rájött, hogy ő mélyen hívő baptista és rövid úton 500 millió dollárt adományozott oktatási és egészségügyi célokra. Magyarországgal szemben akkoriban élt egyfajta szolidaritás Trianon miatt a világ jobbérzésű felében, meglehet, így kerültünk a Rockefeller Alap látókörébe.

Szindbad 2016.02.09. 16:55:33

@bbjnick: "„A numerus clausus-törvény a korai Horthy-korszak egyik első rendszabálya volt, és kulcsszerepet töltött be az új rendszer társadalmi bázisának alakításában. Igaz, nyolc évvel a törvény megalkotása után Bethlen István miniszterelnök keresztülvitte a zsidóellenes faji kvóta eltörlését az eredeti törvényből, de ezzel a zsidókvóta ügye nem jutott nyugvópontra. Majd egy évtized elmúltával már nem lehetett egyetlen újabb rendelkezéssel eltörölni a kvótarendszer politikai és pszichológiai következményeit. 1928-ra valamennyi egyetemen és minden értelmiségi szakmán belül kiépültek azok a fajvédő szervezetek, amelyek most már - Bethlennel is szembehelyezkedve[2] - arra igyekeztek kényszeríteni az egyetemeket, hogy továbbra is a numerus clausus törvény eredeti – zsidóellenes – szellemében működjenek.”[3]"

Vajon így volt-e, vagy nem-e így volt?

2016.02.09. 17:06:25

@pitcairn2:

Akkor még versengő országok voltak. A tudományos és társadalmi fejlődésben látták a túlélés esélyét.

Aztán lett az ensz, egymás ügyeibe nem avatkozás, az országhatárok lezárása és a nemzeti államok korlátlan őrjöngése.

A régi határozottan nem működik, mert a világcsendőr már rég a drog-prosti-uzsorás bizniszt szolgálja, az új meg még csak most készül a feladatra:
thediplomat.com/2016/01/china-has-reached-consensus-with-djibouti-on-military-base/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.09. 18:48:10

@Szindbad:

"zsidóellenes faji kvóta" --- írod.

Mennyire vehető az komolyan, aki ilyet leír? Mégis, hogyan működött a "zsidóellenes faji kvóta"? DNS-mintát vették minden hallgatótól és megvizsgálták, nincs-e benne "zsidó gén"?* A numerus clausus nemzetiségi-felekezeti kvótája a zsidók vonatkozásában felekezeti alapon működött (akinek az irataiban az volt írva a vallása rubrikába, hogy "izr.", az számított zsidónak), már ahol működött (a zsidóság a lakosság kb. 5%-át tette ki, ennek ellenére és ezzel együtt, soha nem csökkent a zsidó felekezetű hallgatók aránya 8% alá a magyar felsőoktatásban --- egyetlen más felekezet hallgatónak arányszáma sem érte el és --- értelemszerűen --- haladta meg az adott felekezet a magyarságon belüli arányszámát).

*Volt ahol, pld. Nagy-Romániában 1918 után, bevezették a zsidók nemzetiségkénti nyilvántartását, Magyarországon ilyen sohasem volt (1990 után egyes zsidó szervezetek felvetették bevezetését, de aztán visszakoztak).

Az is egy ordas hazugság, hogy a numerus clausus nemzetiségi-felekezeti kvótája szította volna az antiszemitizmust; épp az volt az egyik célja, hogy csillapítsa az: a '19-es vörösterror után olyan mértékű volt Magyarországon az antiszemitizmus (bármit is jelentsen az), hogy azon nem igen lehetett volna mit szítani, csak csillapítani.

Továbbá: A különféle magyar és külföldi zsidó szervezetek éveken át támadták nemzetközi fórumokon a numerus clausus nemzetiségi-felekezeti kvótája miatt Magyarországot (holott ilyen jellegű kvóta azidőtájt számos helyen létezett; például a nagynevű amerikai egyetemeken is). Népszövetségi vizsgálat is indult emiatt Magyarország ellen. Klebelsberg egy helyütt beszél arról, talán 1925-ben(?), hogy, amint azt már bevezetése idején is tervezték, szociális és tehetséggondozó ösztöndíjakkal igyekeznek fokozatosan kiváltani a nc nemz.-felek. kvótáját, erre végül 1928-ban került sor. (Ennek ellenére és ezzel együtt 1921-ben 12% volt a zsidó hallgatók aránya a magyar egyetemeken, 1928-ban 8%, 1931-ben 12%.)

Érdekes linkek:

betiltva.com/files/bosnyak_terhoditas.php

www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/a_szegedi_bolcseszkar_radnoti_miklos_diakeveiben/pages/009_antiszemita_megmozdulasok.htm

Nagyon kíváncsi volnék arra, hogy vajon milyen visszhangra találna vérdemokratikus körökben, ha a magyar kormány (bármely magyar kormány) komolyabban forszírozni kezdené, hogy a cigány tanulók-hallgatók aránya jobban is megközelíthetné a közép- és felsőoktatásban a cigányság összlakosságon belüli arányát? Vajon lenne-e belőle "népszövetségi vizsgálat"?

pitcairn2 2016.02.09. 19:51:07

@260:

"Te a születéskor várható életkorról beszélsz, én a ténylegesen megélt életkorról. "

a kettő nagyon szorosan összefügg mivel a születéskor várható életkor elsősorban a csecsemőhalandóság jelentős csökkenése miatt lőtt ki a Horthy korszakban

pitcairn2 2016.02.09. 19:56:40

@bbjnick:

a jó öreg J.D. Rockefeller az egészségügy modernizálásával elsősorban hatalmas bizniszt teremtett, persze a folyamatnak tagadhatatlanul voltak jelentős pozitív mellékhatásai is

a Rockefeller család "egészségüggyel" való kapcsolata különben még a kedves papához datálódik, aki afféle szélhámos kuruzslóként "snake oil"-al szédítette a jó népet (némi olaj + egyéb trutymó)

tulajdonképpen ez volt a Rockefeller család első kapcsolata az olajbiznisszel amit akkoriban leginkább csak a kuruzslók használtak afféle univerzális elixírként :)

en.wikipedia.org/wiki/Snake_oil

pitcairn2 2016.02.09. 20:03:47

@Szindbad:

mint fentebb kifejtettem a numerus clausus nudli volt az 1948 utáni káderezéshez képest

mandiner.blog.hu/2016/02/06/kvalitas_es_jovokepesseg_klebelsberg_viziojarol/full_commentlist/1#c29522554

ehhez képest az utóbbiról jóformán hallani sem lehet...

2016.02.09. 20:23:07

@pitcairn2:

Ezért írtam hogy elbeszélünk egymás mellett.

Viszont a csecsemőhalandóság javulása nem jelentett több gyereket, mert a születésszám meredeken esett.

1920----> 250k
1930---->220k
1940---->185k

Így viszont marad a következtetés hogy csak a tehetősebbek vállaltak gyereket, őnáluk egyébként is alacsonyabb volt a csecsemőhalandóság, szóval az egész javuló statisztikára alapuló magyarázat csak rendszerfényesítő buta propaganda.

Persze lehet hogy van más következtetés is, remélem nem várod el tőlem hogy azt is én találjam ki.

pitcairn2 2016.02.09. 20:50:34

@260:

hát elég furcsa következtetéseid vannak:)

PS.: 100-150 évvel ezelőtt radikálisan eltérő értékeket kaptál a 0, a 20, a 40 és a 60 éves korosztály várható élettartama kapcsán ma meg nem

a differencia-csökkenés pedig elsősorban az alábbiaknak volt köszönhető:

- magasabb életszínvonal
- jobb lakáskörülmények
- csecsemő- és gyermekvédelem
- védőoltások

a születésszám különben pont a legszegényebbeknél csökkent a legkésőbb

elvégre ők különösebben nem bajlódtak a fogamzásgátlással, az inkább a középosztály mániája volt

pitcairn2 2016.02.09. 20:52:08

@260:

a rendszert meg fényezi a halál, egyszerűen tény, hogy a "jóléti" rendszerek alapjait a Horthy érában rakták le

megjegyzem ezek a rendszerek hosszútávon legalább annyi új problémát generálnak mint amennyit megoldanak

Szindbad 2016.02.09. 21:33:57

@bbjnick: "A két fajvédő egyesület, a Hungária és a MMÉNSZ nyomására a Műegyetem önhatalmúlag eltekintett a törvény megváltoztatásától, s –a kormány hallgatólagos elnézése mellett – továbbra is tartotta magát az 1920-as törvényben kimondott faji kvóta előírásához. – KovácsM2001"

Mosogassad csak a véres lepedőt, Ágnes asszony.

Bell & Sebastian 2016.02.10. 00:09:26

@Szindbad: Most meg az egyetemi autonómia a gond? Továbbra sem látom az összefüggést a bevezetett faji kvóta, mint kezdet és a holokauszt, mint vég között.

Fenemód érdekelte az is (csakúgy, mint a cigány elítéltek aránya a börtönökben), hogy _most_ mi lehet az arány mondjuk a kormányban, igazságszolgáltatásban, egészségügyben és oktatásban?

De mivel ilyen kimutatás soha nem készül (ki tudja. miért?), egyelőre elégedett lehetek a migráncsok arányával (ami nulla, pedig túlképzett mind, az összes feleségével együtt) és az elém vetett gumicsonttal, a zsidó nőkre bevezetendő, kötelező kvótával.

Bár az utóbbit, meglehet, rosszul értettem a nagy csatazajban.

Elhallgatva, de nem elhallgatva az okos pedagógusok mai, okos hozzászólásait, egy pillanatra fel is merült bennem a gyanú: nem migráncsok ezek, Hiller Piftástúl?

De aztán elhessegettem magamtól a bűnös mondolatokat.
Méghogy e_z_e_k? Ugyanmá...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.10. 06:57:16

@Szindbad:

Idézed: "1928-ra valamennyi egyetemen és minden értelmiségi szakmán belül kiépültek azok a fajvédő szervezetek, amelyek most már - Bethlennel is szembehelyezkedve[2] - arra igyekeztek kényszeríteni az egyetemeket, hogy továbbra is a numerus clausus törvény eredeti – zsidóellenes – szellemében működjenek."

Majd később: "A két fajvédő egyesület, a Hungária és a MMÉNSZ nyomására a Műegyetem önhatalmúlag eltekintett a törvény megváltoztatásától, s –a kormány hallgatólagos elnézése mellett – továbbra is tartotta magát az 1920-as törvényben kimondott faji kvóta előírásához."

- Láttam szezer verebet!
- Százezret?
- Lehet, hogy csak ötvenezer volt.
- Ötvenezer verebet egy kupacban?
- Tízezer biztos volt!
- Bizonyos vagy te ebben?
- De mozgott a bokor!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.10. 06:58:12

@bbjnick:

Láttam szezer verebet!=Láttam százezer verebet!

Pelso.. 2016.02.10. 08:38:22

@Bell & Sebastian: Az egyetemi autonómia gondolata mindig örömmel tölt el, a sz@rszagú valóságot juttatja eszembe: egyik felsőoktatási intézményünkben, huszadrangú, érdemit soha nem publikált kis "kutató " intézet: a szakszemélyzet és háttér létszám lazán másfélszerese az elegendőnek és engedélyezettnek (!), simán évente több beszerzést folytatnak a törvényi értékhatár felett jóval, rendes tendereztetés mellőzésével, a személyzet egy része mihaszna pereputty. Mindezt több kormányzati cikluson átívelve, s a kancellár üzembe helyezése óta is szépen működik. Én vagyok demagóg, biztos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.10. 08:45:21

@Pelso..:

"Én vagyok [itt sortörés van a kommentben] demagóg, biztos." --- írod.

Azt hittem, az lesz a poén, hogy te vagy a rektor:-D

Pelso.. 2016.02.10. 08:55:27

@bbjnick: Nem vállalnám, több okból se:)

gyalog.galopp 2016.02.10. 09:02:44

Szegény Kuno forog a sírjában ettől:

magunk.hu/index.php?Itemid=187&catid=80:leleplez-mozi&id=993:bombahir-tv-a-nagy-egyetemista-teszt-ii-pszf-vs-koezgaz&option=com_content&view=article

Sokan tényleg mindenhatónak látják a fideszt, ha azt hiszik ezen tud még rontani.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.10. 09:42:05

@gyalog.galopp:

Azért ennyire korántsem rossz a helyzet:-) Dolgoztam elektronikus médiumokban (tévében is, rádióban is), tudom, hogyan készülnek az efféle médiag_cziségek. Nem tudjuk, hány embert kérdeztek meg, mire összeszedték a "riport" anyagát; ha az cél, hogy az egyemisták butaságát demonstrálják, nyilván, csak azoknak a válaszait fogják bevágni, akik zavarba jöttek vagy hülyeséget válaszoltak...

gyalog.galopp 2016.02.10. 10:00:52

@bbjnick:

Én olyan 20%-ra tippelek, de azt is rengetegnek tartom.
( a saját lányom se tudta mi van a konnektorban csak azt, hogy nem szabad belenyúlni, mert megráz)

A filmek kapcsán eszembe jutott a saját általános iskolám, ahol a fiúknak volt barkácsoló műhely, a lányoknak veteményes kert, kémiai kísérletek, biológiai szemléltető eszközök...
Ma ugyanebben az iskolában ezeknek nyoma sincs, minden virtuális, az iskola is.

Robinzon Kurzor 2016.02.10. 15:57:51

@bbjnick:

Szép magyarázkodás, csak hát előbb kellett volna gondolkodni.

Egy olyan vallásos ember, amilyennek te eljátszod itt (is?) magad -- de igazából senki, aki nem ab avo egy natural born tahó -- nem okád ki magából ilyet.
Pláne nem embertársának címezve.
Sem vasárnapi mise előtt, megtisztulásként, sem utána.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.10. 16:55:01

@Robinzon Kurzor:

Látod, ez a különbség kettőnk között: te azt hiszed, megítélheted a másik embert, ítéletet mondhatsz felette, én meg tudom, hogy nem.

Robinzon Kurzor 2016.02.10. 19:03:52

@bbjnick:

Amikor te azzal fordulsz embertársadhoz, hogy
"A lóf_szt a s_ggedbe, azt, te mocskos, g_nnyes, gyáva, sz_ralak troll"

akkor te nem mondtál róla ítéletet, nem ítélted meg, hanem a Szentírás szellemét követve fordultál hozzá felebaráti szeretettel.

Ellenben ha én erről arra a következtetésre jutok, hogy te bizony egy neofita műkeresztény képmutató tahó vagy, akkor az meg milyen csúnya dolog, mert ítéletet mondtam feletted .... te bezzeg milyen rendes ember vagy, mert ne nem. (Amivel persze rögtön "ítéletet mondtál felettem", hiszen saját magad erkölcsileg magasabb polcra "ítélted", mint engem, mégpedig azzal az indokkal, hogy te mondasz mások felett ítéletet.)

Szórakoztató napoknak nézünk elébe ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.10. 21:42:33

@Robinzon Kurzor:

Vágom ám, hogy honnan fúj a szél! Nagyon irigyled @György Fekete: nicktől azt a lóf_szt. Kérd meg, hogy ossza meg veled! Ha nem mutat készséget, szólj, és küldök neked is egyet:-)

Robinzon Kurzor 2016.02.10. 23:35:19

@bbjnick:

Küldj egyet magadnak, láthatóan neked hiányzik: visszatérően emlegeted, állandóan körülötte járnak a gondolataid.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.11. 08:21:34

@Robinzon Kurzor:

Ejnye, Boborján! Én cuppantam rá arra a szervre és nem tudom elengedni hosszú kommentek óta vagy te? Ennyire szánalmas még te sem lehetsz!:-]

Robinzon Kurzor 2016.02.11. 12:21:15

@bbjnick:

Te hozakodsz elő a "szervvel", visszatérően.
Én meg konstatálom ezt a tényt.

A kérdés az, hogy szakemberhez akarsz-e fordulni ezzel a kérdéssel.

A boborjánozás meg nyilván oldja benned egy kicsit a feszkót, de attól, hogy te Besenyő Pista bácsi bőrébe menekülsz, a téged körülvevő világ még nem válik ennek a díszletévé.
De ettől még képzelheted ezt nagyon erősen, nincs ebben semmi furcsa: egyre nagyobb hülyének kell tettetned magad, és ennek nálad ez a bevált eljárása.

Robinzon Kurzor 2016.02.11. 13:41:10

@bbjnick:

Az a fő, hogy jól elvagy a felvett szerepedben.
Látszik, hogy beleéled magad.

Én meg jól szórakozom rajtad, ahogy egyre nagyobb hülyét csinálsz magadból.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.02.11. 15:33:29

@Robinzon Kurzor:

Ne okoskodj, az intellektuális kihívásokon rendre elbuksz; inkább kornyikálj, Boborján!:-)

Robinzon Kurzor 2016.02.11. 16:11:38

@bbjnick:

Igen életszerű, hogy Besenyő Pista bácsi zsűrizi az "intellektuális kihívásokat".
Mondjuk ő tényleg úgy tudja magáról, hogy ért hozzá.

A magad szintjén persze sikerült teljesíteni a követelményeket:
"bbjnick · bbjnick.blog.hu 2016.02.07. 06:45:52
A lóf_szt a s_ggedbe, azt, te mocskos, g_nnyes, gyáva, sz_ralak troll!"

Erről az alapról hirdetsz eredményt (miközben oda vagy magadtól, hogy te ugyan nem mondasz ítéletet senki felett.)

Robinzon Kurzor 2016.02.11. 16:16:48

@Bell & Sebastian:

Sebikém, úgy érzed, hogy szükség van a lelki támogatásodra?

Jó, hát te sem nézed ki bébéjéből, hogy egyedül meg tudja ezt oldani, szóval rendes tőled, hogy bátorítod egy kicsit.

De hosszabb távon, úgy pedagógiailag, nem volna jobb önállóságra nevelni?
Csak kérdezem. Mert hát nem lehetsz mindig ott, hogy ilyen aranyosan megvédd.

Bell & Sebastian 2016.02.11. 16:38:07

@Robinzon Kurzor: Mi a kérdésed hozzám, Boborján fiam?

Robinzon Kurzor 2016.02.11. 17:13:35

@Bell & Sebastian:

Ezek után csak az lehet érdekes, hogy melyikőtöknek van nagyobb szüksége a másikra, meg arra, hogy Besenyő Pista bácsinak képzelje magát.

Mondjuk erre értelmes választ úgysem várhatok tőled, szóval játszódjatok csak szépen tovább, ügyesek vagytok!
süti beállítások módosítása