Underground: ilyen Budapest a valódi alulnézetből
2016. január 28. írta: Zsigmond és Péterfy

Underground: ilyen Budapest a valódi alulnézetből

bp3d.png

Budapest földalatti világát rekonstruálta 3D-ben sok éves munkával Zsoldi Katalin, aki a Geodézia és Kartográfia című szaklapban publikálta eredményeit, valamint szerencsénkre saját honlapján és a YouTube-on is közzétette lenyűgöző videóit. Nézze meg velünk együtt a Deák tér környékének és a II. János Pál térnek a földalatti világát, a kőbányai pincerendszert, Rákosi atombunkerét és a Gellért teret! Mindez plasztikusan bizonyítja, hogy egy település, főleg egy nagyváros nem csak két dimenzióban létezik, és a harmadik dimenzió sem csak a fejünk felett terül el, hanem a talpunk alatti is. Persze tudunk erről, de ritkán gondolunk bele igazán, hogy ez mit jelent.

Mint Zsoldi Katalin írja: Egy több, mint harminc kilométeres pincerendszer található Kőbánya alatt, ami a Dreher sörgyár és a X.kerületi önkormányzat tulajdona. Jelenleg sört illetve konzervet raktároznak itt, továbbá gombát termesztenek. 

A Deák teret bemutató videón, mint a készítő írja, világos rózsaszínnel az aluljáró, illetve az egyes vonalak állomásait összekötő alagutak láthatók. A háttérben zölddel a M4, barnával a főgyűjtőcsatorna látható. A pincék sötét rózsaszínnel, az óvóhelyek narancssárgával, a mélygarázsok sötétlilával vannak ábrázolva.

A Rákosi-féle atombunker az M2 építésekor készült. Összeköttetésben van az M2-vel, továbbá lépcsőn, illetve lifttel megközelíthető az egykori Magyar Dolgozók Párjának székházából. A térképen a Szabadság tér látható. Jelmagyarázat: sárga-M1, piros-M2, kék-M3 metróvonal. Világos rózsaszínnel az aluljáró, illetve alagutak láthatók. A pincék pinkkel (sötét rózsaszínnel), az óvóhelyek narancssárgával, a mélygarázsok sötétlilával, a főgyűjtőcsatorna barnával van ábrázolva.

A Szent Gellért tér alatt a metróállomás (zöld) mellett látható az az ősforrás (kék), mely régen a Gellért-fürdő vízutánpótlását biztosította. A Gellért-táró pedig egy olyan alagút (rózsaszín) amely a Gellért-, a Rudas- és a Rácz-fürdőt köszi össze egymással. Kékkel a termálvizes kutak láthatók, mely a korábban felsorolt fürdőket látja el vízzel.

A II. János Pál térről készült térképen szerepel azon feltételezett alagút nyomvonala (átlátszó rózsaszín), melyről számos városi legenda szól, s melyek szerint ezeket a járatokat a kommunista rendszerben használták emberek eltüntetésére a korábban Köztársaság térnek nevezett helyen álló kommunista pártszékház alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr398320630

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsigmond és Péterfy: Underground: ilyen Budapest a valódi alulnézetből 2016.01.28. 13:26:02

Budapest földalatti világát rekonstruálta 3D-ben sok éves munkával Zsoldi Katalin. Ön tudta, hogy több mint harminc kilométeres pincerendszer található Kőbánya alatt?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szekfű Gyula 2016.01.28. 15:44:03

Gyerekkorom kedvenc könyve (tényleg): Garami Tibor: Budapest csatornázása 1972. (apám vízmérnök, az övé volt)
süti beállítások módosítása