Képzeljük el, hogy Magyarországon egy milliárdos Torgyán és egy politikusnak álló TGM mérkőzik meg egymással az ország vezetéséért. Igen, ezek azért távoli és kissé sántító párhuzamok, de körülbelül tényleg ilyesmi figurák, egy jobboldali populista hordószónok és egy doktriner baloldali tör elő az amerikai elnökválasztás előfutamában az ottani jobb- és baloldalon. Jó ez az amerikaiaknak − és a világnak?

Persze,  mindig csak ez a nyafogás az amerikai elnökválasztás kapcsán! Hosszú hónapokkal ezelőtt, amikor ugyan még a jelenleginél is nyitottabb volt a verseny, sokan vizionáltak egy újabb Clinton vs Bush meccset 2016 őszére, Hillary Clinton és Jeb Bush meccsét. Az elmúlt negyed évszázad legendás amerikai dinasztiái mérkőznének meg újra a vezető világhatalom elnökségéért? Ne már! − hallatszottak a sóhajtások a fehér galléros elemzőktől a hírfogyasztó, politikarajongó talpasokig, úgy vélve, hogy a jól ismert Hillary és Bushék ifjabb csemetéje közötti választás meglehetősen sivár és unalmas kampányt hozhat majd magával.

Nos, azóta lefolyt némi víz a Potomacon. Elsősorban a republikánus oldalon, de immár a demokratáknál is változnak az erőviszonyok. Az elnökválasztási show csak most indul be igazán, és hogy állnak a jelöltek az első igazi, Iowa-béli megmérettetés előtt? Egyértelműen a bombasztikus kijelentéseiről ismert Donald Trump vezet a republikánus oldalon a mérsékeltebb vetélytársai előtt; míg a demokratáknál nagy döbbenetre több közvélemény-kutatásban is átvette a vezetést a magát szocialistának valló Bernie Sanders az előzetesen és nagy hírveréssel biztos végső befutónak hitt Hillary Clintonnal szemben. Trump a New Hampshire-i előválasztás közvélemény-kutatásaiban is toronymagasan vezet a többi republikánus előtt, csakúgy, mint Sanders Clinton előtt a demokrata oldalon.

Lehet, hogy végül egy Bush és egy Clinton sem fog szerepelni az amerikai elnökválasztáson? És helyettük Trump és Sanders lesz a két befutó? Annyi bizonyos: Trump maga a megtestesült republikánus paródia, míg Sanders egy jól megrajzolt demokrata karikatúra. Két túlrajzolt karakter. Unalmas kiszámíthatóság helyett jön a szórakoztató freak show?

*

Donald Trumpot nem kell különösebben bemutatni az olvasóknak: évtizedek óta mozog az amerikai nyilvánosságban a veterán New York-i ingatlanmágnás. A 69 éves Trump nagypályás üzletember volt világ életében, felhőkarcolókat és szállodákat épített, kipróbálta magát a szórakoztatóiparban és a pénzügyi szektorban is; volt, hogy földbe csapódott, de újra talpra állt, és közben elfogyasztott pár kelet-európai modell feleséget. Pályafutása során többször váltott pártszimpátiát a demokratáktól a republikánusokig, majd vissza; miközben mindkét párt politikusait is finanszírozta − beleértve jelenlegi ellenfelét, Hillary Clintont is.

Trump most épp amerikai elnök szeretne lenni, republikánus színekben; hát eljátssza, hogy republikánus elnökaspiráns. Teljes hévvel el is játssza: úgy ostorozza az amerikai elitet a hétköznapi választók előtt, mintha nem lenne annak tagja. Úgy tolja a populizmust, ahogy a csövön kifér: rájátszik a választók minden félelmére és reményére, kétbites üzenetekben szól mindenkihez és szól be mindenkinek. Tökéletes hordószónok. A legtipikusabb amerikai figurák közé tartozik: hatalmas az arca, nagy a szája, végtelenül leegyszerűsítve beszél mindenről, buldózerként megy keresztül mindenen és mindenkin, ha az érdekei úgy kívánják. Láthatóan kifejezetten élvezi, ha sértegethet vagy felidegesíthet másokat.

A cowboy mentalitású, csillagos-sávos zászlót és bibliát lobogtató, republikánus pénzember karikatúráját róla mintázhatnák. És a recept működik: hiába voltak, vannak mértékletesebb, hitelesebb republikánus jelöltek, a Trump-show lemossa őket a pályáról, mind a médiában, mind a közvélemény-kutatásokban. 

*

És mi a helyzet az amerikai baloldali-liberális oldalon? Hillary Clinton végső demokrata elnökjelölti, sőt elnöki befutását már sokan előre elkönyvelték. A több évtizede politizáló, férje, Bill Clinton oldalán világhírnévre szert tett Hillary most újra nekifutott az elnökjelöltségi versenynek. Mivel formális és informális hálózatai révén az amerikai közélet egyik legfontosabb szereplőjéről van szó, aki nézeteivel és üzeneteivel el tudja foglalni az amerikai progresszív mainstream centrumát, meglehetősen kényelmesen, az amerikai liberális média kifejezett jóindulata mellett indulhatott el kampányával Mrs Clinton. Az e-mail botrányába azonban erősen belegabalyodott, és ugyan ha mindent megvizsgálunk, továbbra is ő számít a demokraták legesélyesebb elnökaspiránsának, nem lehet kizárni egy olyan pillanatot, amikor hirtelen tömegek − és háttérguruk − jutnak arra a következtetésre, hogy a királynő valójában meztelen, a Clinton-kampány pedig összeomlik.

Az például egy izgalmas pillanat, hogy az első valódi előválasztások előtti közvélemény-kutatások között van olyan, amely népszerűbbnek hozta ki Clintonnál Bernie Sanders vermonti szenátort, aki pedig eredetileg egy szórakoztató, doktriner radikális baloldali/liberális figurának tűnt a centristább, mainstreamebb, vagyis az amerikaiak többsége által esetleg elfogadhatóbb Hillary mellett.

Ha Trump egy republikánus karikatúra, akkor Bernie Sanders egy igazi baloldali-liberális demokrata sűrítmény. Lengyel zsidó emigráns családba született 1941-ben a New York-i Brooklynban. Chicagóban járt egyetemre, fiatal korában benne volt a hatvanas évekbeli ellenzéki mozgalmak sűrűjében, a szocialista ligától a polgárjogi mozgalmakon át a vietnami háború elleni tömegtüntetésekig, élt egy izraeli kibucban és jelen volt Martin Luther King legendás „I have a dream” beszédénél is. Sanders később belevágott a nagypolitikába is: a szocializmus említésétől is hidegrázást kapó amerikai közéletben büszkén nevezte magát szocialistának, így választották az Amerika leginkább progresszívnek tartott New England régiójában fekvő Vermont államban előbb polgármesternek, majd végül szövetségi képviselőnek is.

A magát továbbra is szocialistának nevező Sanders 2006-tól már szenátorként dolgozik a washingtoni Kongreszusban. Politikusként keményen kiáll az összes progresszív ügy mellett: támogatja a melegjogokat, az abortuszt, a klímaváltozás, a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni fellépést, az általános társadalombiztosítást, a megemelt minimálbért, a magasabb adózást; miközben ellenezte és ellenzi az USA legtöbb háborús akcióját, a terrorizmus elleni fellépés kapcsán hozott törvények egész sorát. Sanders végső soron az általa rajongott skandináv szociáldemokrata modellt szeretné megvalósítani a tökéletesen eltérő modell alapján működő Amerikában − miközben Amerika épp a jelenlegi berendezkedésének köszönheti sok évtizede tartó világhatalmát, mostani fejlettségét és állandó megújulási, fejlődési képességét. Ha Trump az amerikai buldózer, akkor Sanders az amerikai csiga, aki, ha nyerne, szándékai szerint valószínűleg még Obamánál is jobban visszahúzná Amerika csápjait a kontinensnyi ország csigaházába.

Ha jön a freak show és a végén tényleg Trump és Sanders mérkőzik meg egymással az amerikai elnökségért, akkor először is bekészíthetjük a popcornt meg a kólát, aztán pedig izzadva foghatjuk a karfát, hogy melyikük fut be végül és mire számíthatunk azután, hogy egyikük elfoglalja a karosszékét az Ovális Irodában.